2012. október 17., szerda

Szellemlovas

Sok-sok évvel ezelőtt még nem...
Időszámításunk Után 2007 körül...
A Sötét Lovag Előtt 1-ben...
Megszületett egy legenda, "az évtized legrosszabb képregényfilmjének" legendája. Bizonyos kritikusok emlegették e néven N. Cage filmjét, melynek címe:


 SZELLEM LOVAS



A Szellemlovas nem a valaha készült legrosszabb képregényfilm. Még a múlt évtizeden belül sem. Utóbbi címet nálam örökre A Maszk 2. fogja birtokolni, amit a filmvilág egyik legaljább celluloid-korcsaként iktattam be jegyzőkönyvembe.
A Szellemlovas inkább a stílusos szemét kategóriába araszol. A 10 évvel korábbi Batman & Robin ugyanez az élményfajta: annyira rossz és kusza, hogy az már nevetséges. Már ez önmagában olyan bóknak számít, amit a Macskanőről nem tudnék elmondani. Ugyanolyan nonszenszül mitologizált mondjuk. A maga miliőjén időnként élvezhetőbb, mint a Penge - Szentháromság. Viszont amattól rosszabb abban, ahogy felépül, azaz éppenhogy nem épül fel.



Arról van szó, hogy adott egy szokványos cselekményváz, melynek választott alkotórészei nem lecsiszoltak, nem illeszkednek megfelelően, és az, amivé a végére összeállnak, az aligha több, mint egy mozgóképes disznóól. Röviden: teljesen kilátszik a film csontváza. Több mint kiszámítható, mi milyen szerepet töltene be - már ha rendesen ki lennének gondolva.
Tudom, hogy számtalan zsánertársáról lehetne ugyanezt elmondani (most hoztam föl pár példát), de a Szellemlovas külön rossz attól, hogy egyszerre hozza kínos helyzetbe rendezőjét, és címszereplője megformálóját:
  • Hihetetlennek tartom, hogy Mark Steven Johnson, aki vezényelte a Daredevilt (az eredeti vágatot!), és asszisztált az Elektrához, ennyire nem vette komolyan a saját munkáját. Egyszerre akarja közel hozni Johnny Blaze alakját a nézőhöz, miközben a főszereplőre csak úgy tekint: "egy pasas egy lángoló koponyával". Mintha aggódott volna, hogy túl sötét lesz a produkció, ezért ehelyett túl komolytalanra szabta át.
  • Nicholas Cage egy rakás szerepéhez volt nem odaillő casting-választás. Legalább 1 évtizednyit túl idős fiatal erre a szerepre, és egyetlen megható jelenete sincs a női főszereplővel. Olvasmányaim szerint a képregény-Johnny ivott és dohányzott, itt pedig antialkoholista és antinikotinista. Valami propaganda-célt sejtek a módosítások mögött, mintha nem is számítana, melyik szuperhőst is próbálják a vászonra vinni. Pedig Cage elvileg hatalmas Ghost Rider-fan: van egy lángoló koponya-tetoválása, és a forgatás befejeztével meg is vásárolta a Szellemlovas motorkerékpárját.


Íme a Szellemlovas lecsupaszított klisépaneleinek listája:
  1. Főhős tragikus háttérrel;
  2. Szupererő látványos kialakulása;
  3. Szupererő hangzatos mitológiája;
  4. Megmentendő csinos barinő;
  5. Aggódó legjobb barát;
  6. Főgonosz(ok) világuralmi tervvel;
  7. Eszköz, mellyel a világuralmi terv "lehetséges";
  8. Öreg mentor, aki elmeséli a fontos tudást;

1.) Johnny Blaze eladja lelkét Mephistónak, az ördögnek, hogy megmentse rákos apját. Az mégis meghal, Johnny sztármotoros lesz + titokban az ördög lovasa. Igen ám, de... Blaze döntése egyáltalán nem döntés: kézbe veszi a pokoli paktumot, s a vére véletlenül ráfröccsen a papírra. Mephisto meg rávágja: "Ennyi elég is lesz"
És nem sokkal később megöli a meggyógyult fatert. Indoklás: "Nem engedhettem, hogy közénk álljon." Mármint... erkölcsileg? Ettől kezdve Johnnynak magányosnak kell lennie... öhm, hogy Mephisto ne tudjon hozzá közel állókat kinyírni, ha kedve szottyan? Később a gondnok, a movie mentorfigurája azt mondja: "Isten az ő oldalán áll, mert a lelkét jó okkal adta el". Nem! Talán "jó okkal" adhatta volna el, ha tudatosan írja alá a papírost, nem véletlenül ráfröccsen a vére. A fiú egész karakterfejlődése ebből a pontból indulna ki, és az analfabéta forgatókönyv miatt kártyavárként omlik össze a legfontosabb jellemfejlődés. 



2.) Hamar észrevehető, hogy nincsenek tiszta szabályszerűségek. A dolgok történnek, mihelyt akad egy nagyon behajított kiváltóok. Johnny-t letartóztatják (bár nem tudom, hogy azonosították a Szellemlovast  Johnny-val), s a fogdában - akkor 1. ízben - változik át. 1-et kivéve elbánik a többi rabbal, elkezd száguldozni, és kereke nyomában mindenütt tűz lobog - beleértve a felhőkarcolók beton- és ablakfelületeit. Nem mondom, szép a koponya és a jármű CG-lángolása, de éppolyan irreális beállítású is, mint Fáklya a Fantasztikus Négyesből. 
Nagyon hiányoltam, hogy sok mással együtt a Szellemlovas mibenlétét se magyarázza meg a mű. Mi pontosan a Szellemlovas, mint élőlény? Csak Johnny démonformája? Egy ember személyiségének új oldala, mint a DC-képregényekben Kétarc? Vagy egy szimbióta entitás, önálló tudattal, mely erővel ruházza fel birtokosát? Még egy érdekes felvetés: ha mondjuk kezdetben teljesen külön tudati létforma, ami a végére teljesen eggyé forr Johnnyval, elveszítve gonosz tulajdonságait... egy ilyen folyamat önmagában érdekesebb lett volna, mint bármi más, ami a kész művön látni. 

3.) A gondnok a film szócsöveként nemcsak a film eleji narrációt mondja el, de ő tudat Johnnyval mindent , amit tudnia kell: pl. az ördög "minden generációban" kiválaszt egy ördögi fejvadászt. De vajon miért nem gyűjti be azt a sok begyűjtendő vétkes lelket saját maga? Mi szüksége egy lovasra? Mi korlátozza az erejét, mikor bárhol megjelenhet, de Johnny látszólag mégis tud packázni vele, ellenszegülhet a parancsának?
Megint egy mondvacsinált álmítosz, amivel próbálják kimagyarázni, hogy a filmben szerepel "egy pasas egy lángoló koponyával". A cselekmény úgy tesz, mintha minden szabály világosan kiderülne, vagy elmondások vagy történések révén. Hát nem: a természetfeletti dolgoknak vagy hiányoznak vagy harmatosak a szabályai.



4.) Eva Mendez szereplését a Szellemlovasban így lehetne körülírni: Megan Fox teste és Kristen Dunst magánélete egybegyúrva. Egyetlen aspektusa sincs a nem létező karakterének, amit el tudnék hinni. Roxanne épp akkor téved vissza Johnny életébe, mikor Mephisto megbízást ad Johnnynak. Elrablását, és hogy  vele zsarolják meg a főhőst, nemcsak kitalálható, de bárki negyedórára pontosan betájolhatja, mikor következik be.
A közös száluk pedig végülis értelmetlen, mert a kazalnyi duma után "második esélyről", a veszedelem, és azok után, hogy 100 mérfölddel száguldva pózolt neki az országúton... feladja Roxanne-t. Ezt azért nem tudom be "heroikus áldozatnak" Johnny részéről, mert nem látom, mitől gondolta meg magát. Attól, hogy az állítólagos magánya mellé közben Szellemlovas lett? Még egy megkésett és erőltetett jellemvonás. "Szörny vagyok..." "Nem vagy az. Belül jó vagy." Néző legyen a talpán, aki ebbe képes dramaturgiát belemagyarázni.


5.) Mackről alig tudok mondani akármit is: Johnnyval társalog párszor, aggonizál a srác extrém szokásai és őrült kockázatimádata miatt, majd a vége felé a film 2. főgonosza végez vele. Ez a haláleset pedig semmit nem mond nekünk sem Johnnyról, sem a gyilkosáról, se semmiről.  


6.) Mephisto/Mephistopheles őrjítően egysíkú sátánfajzat. Távol áll a félelmetestől: a legfélelmesebb dolog, amit produkál, hogy valami megmagyarázhatatlan sorsmanipulálással (vagy inkább sima ácsorgással) megöli Johnny apját.
"Fekete Szív" pedig még tőle is rosszabb, mert Mephistónak legalább némi palpatne-os karizma tükröződik a jelenlétén. Blackheart inkább olyan, mintha Edwardot kereszteznénk Imhoteppel: a végén megszerzi a világuralmi terv eszközét, lelkek sokaságát magába szívja, és a végén épp ez vezet majd a pusztulásához. Ugye Johnny nem tudott ártani neki, hisz nincs lelke. De! Miután szert tett a szuperhatalomra, sebezhető lett, mert van benne egy csomó lélek. Kámforrá változni képes csatlósait pedig a Szellemlovas erőlködés nélkül leostorozza egy tüzes lánccal.


7.) Egy régi, sötét mágiával teli szerződés, ami 1000 gonosz lélek erejét ruházhatja emberre vagy démonra. Vagy valami ilyesmi. Ha egy protagonista küldetése kimerül annyiban, hogy egy felmagasztalt ereklyét hajkurászik, és ha nincsenek motivációi és még szupererő is van a birtokában, esélyünk sincs rá, hogy szorítsunk neki. Még a párhuzam ötletével se kezdtek semmit az írók, hogy Johnny is egy szerződést írt alá saját lelkére, vagyis ez olyannak hat, mintha régi rossz döntését próbálná visszacsinálni.



8.) A temetői gondok se méltó rá, hogy karakternek nevezzük. Elmondja a tudnivalókat, aztán lelép a színről. Nem javítja fontosságát a csavar se, mikor felfedi, hogy ő volt Carter Slade, a hajdani Szellemlovas, aki 150 éve eldugta a tekercset Mephisto elől.
Néhány kérelten kérdés: Mi tartja életben? Ha tényleg csak 1 átváltozáshoz volt elég ereje, akkor minek fordul sarkon, miután elkísérte Johnnyt a találkahelyre Blackheart-hoz? Nem lett volna jobb már ott, a konfrontációkor átalakulni, hogy hasznára is legyen a kölyöknek? És a legszembeszökőbb paradoxon: ha minden generációnak volt saját Szellemlovasa (mint a Fantomnál), akkor hogyhogy 150 éve ez a szokás szünetelt? Találgatni lehet, de ez a film túl lusta, hogy egyáltalán tippeket adjon ehhez.

Mindezek után az eredmény várható: kontár kukoricamozi, mely dedósítja és szándéktól eltérően nevetség tárgyává teszi az eredeti történetet.

Mielőtt még bélyeget sütnék a filmre, felsorolom azt a néhány dolgot, ami határozottan tetszett.
  • Mikor Carter Slade utoljára még átváltozik Szellemlovassá, és Johnnyval közösen nyargalnak az éjszakában. Egyik tűzes lóháton, másik tüzes motoron.
  • Hogy Johnny nem próbálja titkolni Roxanne elől, hogy ő Szellemlovas;
  • Amikor Carter fának csapja az ásóját, és az összetört nyélen megmutatja: végig ott rejtegette a tekercset.


Nincsenek megjegyzések: