Jurassic Park

A földtörténeti időegységek közül alighanem a mezozoikumi "jura" kort ismerik a legtöbben nevén. Michael Crichton Őslénypark c. regényében a régmúlt szuperhüllői a modern ember kortársai, sőt: újra létrehozott teremtményei. Steven Spielberg kultprodukciója a hollywood-i látványtechnika terén ugyanolyan mérföldkőnek számít, mint előtte George Lucas Star Wars-a, vagy utána James Cameron Avatarja.

A klónozás technológiájával életre keltett luxuskert önmagában jelentős morális dilemmákat hordoz magában:

• Megengedhető ez az egész puszta turisztikai orientációval? Akár dollármilliárdok és a befektetők jelentette protekció révén is?
• Ha igen, úgy biztonságossá tehető-e civileknek egy ilyen hely látogatása?
• Milyen biztonsági intézkedések bonyolult és előrelátó rendszere vannak érvényben, és azokra milyen számítógépes rendszerek jelentik a garanciát? 

Hogy ezekből aztán mely kérdéseket tárgyal is ki a mozi vagy egyáltalán említ meg, az már más kérdés. A Jurassic Park Héraklész-pontja a veszélyhelyzet ábrázolása: az őslények minden biztonsági intézkedés ellenére törnek ki, veszik birtokukba Nublaron szigetét, és ha hőseink idejében elmenekülnek onnan, már nyert ügyük van nekik és a rendezőnek is. 

Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy a látványvilág pazar. A trópusi növényvilág igen változatos, bár nem részletezik, hogy a késő jura és korai kréta időszak növényvilágából mely fajokat honosítottak meg. Az operatőr mindig kiválóan választotta meg a kamerabeállítás szögét. A dinoszauruszok megjelenítéséről nem kevesebb mondható el, mint lélegzetelállító. A külsejük részletei, az izommozgásuk és a hangjaik is megfelelnek azoknak, amit a tudomány akkori - és nagy valószínűséggel mai állása - alapján tudtak róluk. 

A róluk elhangzó információmennyiség zöme John Hammondtól és Alant Granttől hangzik el. Olyan apróságok, mint:

• fontos, hogy az újszülött hüllő kivel érintkezik elsőként;
• a melegvérű dinoszauruszok csoportja;
• a szoros rokonság a madarakkal;
• a kétlábú állatok esetenként 50 km-es sebességet is el tudnak érni;

A klónozás mechanizmusának magyarázata, a felszerelések (és a tény, hogy Dennis Nerdy technikus feketén üzletel az úttörő felfedezéssel) logikusan összefüggenek egymással.  A vérszívó rovarok ép kövületei egy genetikus számára aranybányát jelenthetnek. Ugyanígy nem tűnik ostobaságnak a béka DNS-ének használata kipótolni az őshüllők hiányos génláncolatát; vagy a szaporaság ellenőrzésének mikéntje az alapján, hogy a hím ivarjelleget a kulcshormonok kiszűrésével elkerülhetik a születendő egyedeknél. Még épphogy hihetőnek találtam ezt a magyarázatot, mégha kissé zavaros is.

Elég hézagos biztonsági intézkedések vannak érvényben a parkban. Egyetlen kerítés a választóvonal, a rendszert alig maréknyi ember üzemelteti, akik a saját biztonsági kódjaik foglyaivá válnak. Már 1 ember kimaradása egy szimpla áramszünetnél is borzalmas következményekkel jár. Magánberuházás vagy sem: ez legalábbis irdatlan kockázati tényező.
Az eltérő vélemények nagyon halovány, szürke formában kerülnek elő, amikor a vacsoránál vitatkoznak. Jeff Goldblum matematikai fogalmakat dob be, hogy különcnek tűnjön, de a férfi teljesen a szkeptikus hangember szerepére korlátozódik. Nem mondom, humánus, hogy a természettel szembeni alázattal beszél, vagy ahogy elterelni próbálja azt a Tyrannosaurust a gyerekektől. De a poénjai között csak 1-2 olyan akad, ami nem fölösleges egysoros.

Hogy mennyire eredetiek a karakterek, az nem a veszélyérzetük alapján dől el. Ellie Sattler, a paleobotanikus kutatónő, a veterán vadász Muldoon mind a veszélyhelyzettől válnak egyáltalán komolyan vehető, érettséget mutató emberekké. A WC-fülkében felfalt, anyagiakon túllátni képtelen ügyvéd még úgy se.
A szereplők kedvelhetők, de időnként annyira tétovák, ami nem fogható csak a rettegésre, mert az nem mindig olvasható le róluk. Dr. Grant viszonyulása a gyerektémához, a gyerekek vacakolása a lámpával, Goldblum magánszáma a T-rex elterelésével, Nedry utolsó útja a viharos mocsárban. Alapból extrém helyzetben vannak, és logikus, hogy a túlélésükön ügyködnek az éjszakai viharban.

A horrorhangulat és a menekülés keltette izgalom tehát makulátlanul átjön a vászonról. Számottevő drámaiságot viszont nem érdemes várni. Miután a Tyrannosaurus - nem kevés iróniával - megmenti az újraegyesült csoportot a Velociraptorok falkájától, a helikopteren elhagyják a szigetet, és ennyi. A film lezárul azzal, hogy a rengeteg menekülés és az áram bekapcsolása után némán és megfáradtan elrepülnek, vissza a civilizációba.
Sok dologban egyértelműen a fogyaszthatóság szempontjából voltak elnézőbbek/felületesebbek a készítők. Például egy gyerek, aki nem halt szörnyet az újra bekapcsolt elektromos kerítés áramütésétől. Dinoszauruszok ellen hozták létre az a hálózatot, tehát elvileg sok millió voltnyi feszültség van belé vezetve. Tudom, hogy leállt a szíve, és Grantnek újra kell élesztenie. De vajon ez a mi valóságunkban mennyire lenne kivitelezhető?

Kiszámítható történetű film a Jurassic Park, ezt nem lehet tagadni. Két fontosabb szereplő halála, illetve rengeteg tönkrement felszerelés: ez minden veszteség, amit magával hoz a milliárdos Hammond nagy attrakciója. Vért legfeljebb az áldozati kecske lábán találunk. Kénytelen vagyok eltöprengeni azon, hogy vajon bekövetkezik-e az, amit Malcolm előre jelzett: a természet utat tör magának a mesterséges korlátokkal szemben. Azaz nemcsak, hogy a békákhoz hasonlóan képessé válnak nemük váltására, de egyes repülő vagy tengeri fajok ki is szabadulnak Isla Nublaron életteréből.

Tetszett, hogy milyen jelenetben melyik dinoszaurusz bukkant föl; közülük egyértelműen a T-rex be- és kilépője volt a legjobb.

Brachiosaurus

Dilophosaurus

Tyrannosaurus rex

És még mások.

Anélkül, hogy a "nagy kaland varázsára" vagy az "újra gyerek lehettem egy időre" szólamokra hivatkoznék, csodálatos vívmányként tekintek a Jurassic Parkra. Új távlatokat nyitott a nem létező lények részletpontos megelevenítésében, a rácsodálkozás érzését képes átadni a nézőknek. Nagyon hangulatos film, remek kikapcsolódás, de nem kevés hibája miatt mesterműnek se lehet nevezni. 

Elemi ösztön

Michael Douglas filmjei többnyire indulatokról szólnak, késztetésekről, melyek középpontjában egy nő-illető áll. Az Elemi ösztön a legjobb példa erre: itt szinte mindenki az ösztöneit követi, tudatossággal és esetleg pszichológiai érzékkel párosítva. A két fő motiváció itt a manipuláció és a szex gyönyöre.

Egy gazdag szexi domina a regényeiben leírtak szerint öli meg szeretőit. Ez a sztori attól még nem volna érdekesebb, hogy egyetlen nyomozó, Nick Curran jön rá. A nő a pszichológia diplomás mestere, vagyona révén remek kapcsolatai vannak. Ez a két dolog pedig állandó előnyt biztosít Catherine Tremmelnek, aki Nick-et szemelte legújabb regénye múzsájának.
Tremmel tipikus fekete özvegy, aki csak a gyönyörnek él, és intelligenciája még a hatósággal szemben is érinthetetlenné teszi. Nincs priusza, semmi kompromitáló adat. A szőke bombázó annyira uralja idegzetét, hogy azzal még a poligráfot is kijátssza. Az ő karakteréről ezt inkább elhiszem, hogy képes erre, mint a heves és perverz Nick-ről.

Stone szexuális kisugárzása az elején talán túl sok teret kapott. Izgalmas ugyan látni, hogy egy magabiztos nő az első perctől ilyen fölényes orcátlansággal űz gúnyt a rendőrségből. De a jelvényes mellékszereplők rettentő lassan kötik össze a szálakat. 3 variációjuk létezik: vagy tehetetlenek, vagy lekicsinylik az ügyet, vagy - mint a szemétkedő Nielsen hadnagy - infókat adnak ki Nick-ről. Amerika rendfenntartói nem akarják, hogy ez egy rázós ügy legyen, ezért csak a tényekbe temetkeznek.

Tremmel a rendező mutatóujja, ami a közember gyarlóságára irányul. Ez még az olyan jelentéktelen dolgokon is érződik, mint a dohányzási tilalom. Ha bárki is komolyan venné az ilyesmit, a legkevesebb lenne, hogy elvezetik és csak másnap szabadulhat. Kissé túl elnézőek vele a film elején, csak mert nő.

Kiemelten szembetűnő ez Tremmel kihallgatáskor. Itt találjuk azt az elhíresült momentumot, ahol Sharon Stone alsónemű nélkül teszi keresztbe a lábát, melyet több vígjáték is kifigurázott már. A rendőrök csak némán bámulják és esetlen kérdéseikre csupa erotikus provokációt kapnak. A nő a legkategórikusabban ingerli és csábítgatja Nick-et, de kollegái ezt simán hagyják neki, elvezetés vagy nyilvántartásba vétel nélkül. Nem értik, hogy van-e köztük valami, nem értik a nőt, nem értik, hogy lehetne hidegvérű pszichogyilkos. Az itteni rendőrtípus valahol félúton szerepel a Zöldfülű és a Batman és Robin feromonnal kábított zsarui között.
Ha egy nő egy kanyargós főútvonalon úgy vezet, mint Tremmel, majdnem biztos, hogy közúti balesetet okozna. Az írók alighanem úgy gondolhatták: ez a szuperpszichéjű nő nemcsak becsapja a gépet, és manipulál minden embert maga körül, de a reflexei is hibátlanok. Csak azzal tudom ezt megmagyarázni, hogy ha egy penge lélekbúvár minden arcrezdülésre figyel, minden apró mozgásra is tud figyelni, miközben száguldozik.

Beth Garnerre a legjobb szó, amit találok, az a sznob. Ő is pszichológiát végzett, de a viselkedése Nick-kel inkább bágyadtabb hormon-túltengést mutat, mint amiről a halálakor beszél: "Szerettelek". Igen: ehhez képest rendszeresen eltitkolt előle fontos információkat az üggyel kapcsolatban. Minthogy ismeri Tremmelt az egyetemről. Őszintén nem értem, hogy szerzett ez a nő diplomát pszichológiából. És milyen alapon várja el a "szeretett" férfitól, hogy szokjon le cigarettáról és alkoholról, amikor ő maga is rendszeresen tart ilyeneket a szekrényében?

A film egyik érdeme, hogy mind Catherine-t, mind Beth-et fel tudja tüntetni szimpatikus fényben, anékül, hogy ellentmondana az addig tapasztaltaknak. Tremmel terve szerint valóban közel kerül Nick-hez, Beth pedig Nielsen halálkor kimenti a gyanú alól Nick-et törlesztésül azért, hogy az ő hibájából szivárgott ki Nick rendőrségi aktája.

Elvárható pozitívumnak számít, hogy amint Nick dossziéja kiszivárog, a férfi tényleg úgy sodródik, ahogy Tremmel számít rá: dühös lesz barátnőjére, nekitámad Nielsennek, így ő lesz a gyanúsított ebben az ügyben. Ugyanabban a szobában hallgatják ki, mint a nőt, akit ő gyanúsított, és a  védekezése is hasonló érvekből áll. Korábban vizsgálat folyt ellene, mert lelőtt két turistát, kokaint szívott és kollégái is folyton megszólják őt. Ezek a történések még kitalálhatóak az alapfelállás alapján.

A műsoridő második fele már nyílt pszichikai hadviselés, és itt válik érdekfeszítővé a bohózat. Nick és Catherine meg se próbálják titkolni, mit gondolnak a másikról. Nick látja, hogy Tremmel szereti a döfőmozdulatot. Mindenki tudja, hogy szerint a nő a könyvében megírtakat szereti véresen valóra váltani. Catherine új könyvében a nyomozót megöli a női gyanúsítottat, akibe beleszeretett és az ágyban voltak. Nick-et nevezi meg alanynak.

Mindezek után logikus húzás a felfüggesztett kopó részéről, hogy belemegy a bizarr játékba. Ha lebuktatja, akkor mindegyik valószínűsíthető bűnéért lecsukathatja a nőt - többek közt saját szülei kinyírásáért. Mikor Catherine női szeretője, Roxy megfenyegeti, egyre kevésbé érzi, hogy ő is csak Tremmel eszköze lenne. Valójában pedig de: a legelső hatható gyanúelterelés.

Beth halála nekem inkább a nő ostobaságának jele volt, mint drámai fordulat. Roxanne meg akarta ölni Nick-et, aki aztán látja Catherine-t zokogni emiatt. Ez éppcsak elég hihetővé teszi a szavát, hogy üssön a legfrissebb állítása. 

Beth-ről újabb hullám titok derül ki:

1.    egyszer szexuális kísérletezést tartott Cathrine-nel;

2.    utánozni próbálta küllemre;

3.    azonos végzettséget szerzett;

4.    nevet változtatott.

Vagy a fordított verzió igaz?
Ha Tremmel már szülei halálakor számító hóhér volt, akkor igenis gondolhatott rá, hogy utánozni kezdi egy pszichológiát tanuló diáktársát. Az ilyesmi csak jól jön egy élvezeteket hajszoló, kéjgyilkos hajlamú nőnek. Kétértelműbb sem igen lehetne Beth/Elizabeth felbukkanása Gus megölésének helyszínén, akármit mond. Nick-et indulatos hajlama elragadja, mikor rálő Beth-re. Nem a karjára, hanem a törzsére. Hiába nem volt bűnös, a passzív felelősség akkor is Garneré, hisz beleavatkozott az ügybe, tudta, kivel állnak szemben.

Még így is lehet olyan, aki szerint Nick túl hiszékenyen reagált a végén. Nos... ezen a ponton két gyanúsított maradt: Beth és Catherine. Mi talán igen, de egy ismerősük mindezek után nem tudhatja, melyik a hunyó. Ha nagyon akadékoskodnánk a művel, felhozhatnánk, hogy minden túl egyértelműen tisztázódott: Beth volt sáros, feszt hazudozott, ott az álruha, stb.
3 okból kifolyólag nem elcsépelt ez a fordulat:

1.    Először, hogy még egy nyomozó is elfáradhat ennyi csűrés-csavarás után egy bűnügyben, ahol már szinte mindenkiről kiderült valami piszkos dolog.

2.    Másodszor: az apróságok: Catherine még olyan leheletfinom sejtetőelemekre is ügyelt, hogy halovány sértettség érződjön rajta, mikor látja Nick-en, hogy megint a könyv befejezésével akar előhuzakodni neki. Vagy hogy Beth-nek ne az összes eltitkolt dolgát mondja oda Nick-nek, mintha árulkodna. Sok aprócska trükk, amik az idő múlásával csak rakódnak az idegekre.

3.    Végül:

A zárás az ágy alá rejtett tőrrel sejtetésnek kiszámítható ugyan, de legalább tisztázza a nézőnek a tettes kilétét. És hiába lesz sejthető Nick halála: utólag már nem őt érezzük a sztori nagy palimadarának, hanem Beth-t.

Közismert, hogy e mozi szabados szexuális nyelvezete sok tiltakozást generált premierjekor. Ez azonfelül nem érdekes, hogy vágatlan verzióban látható/megtalálható-e vagy sem. Ugyanígy nem érzem, hogy a többszöri szexuális afférok nagy jelentősége volna. Bár ez kétségkívül összecseng a párbeszédek őszinteségével, és a férfinézők is üdítőnek találhatják a sok sejtetett vagy csak a sötétben játszódó intim ágyjelenetek után.


A film címe "Elemi ösztön", de ez a filmben nem annyira az emberi vágyak feltérképezését jelenti. Ösztönemberek kénytelenek helytállni egy olyan játszmában, ahol minden gondolatukat előre kiszámítják. És bár a film első harmada még inkább csak a néző ingerlése, utána tényleg érthetővé válik, hogy fordíthatóak saját hibái az átlagember ellen.

Space Jam

Egy azelőtt sportolói karriert építő embert színészként szerepeltetni filmben mindig kockázatos, és rendszerint nem is vezet minőségi film létrejöttéhez. Az egyik legemlékezetebb eset a Space Jam, ami tulajdonképpen reklámcélzattal készült: a Warner Brothers-nek, Bugs Bunny-nak és Daffy Kacsának (hogy fordítottuk ezt mi "Tapsi Hapsinak" meg "Dodónak"??), Michael Jordan-nek, valamint a Nike nagyvállalatnak, akikhez számos cipő- és ruhamárka eladása fűződött.

A készítők minden pofátlansága ellenére a film nem végez túl jó munkát a Nike-cuccok reklámozásában. Azok a pontok a történetben, melyek Jordan felszerelésének fontosságára utalnak, szinte fel se tűnnek, felfoghatóak a sportág űzésének alapfeltételének. Tapsi és Dodó egy jelenetben elmennek "a három dimenziós világba", és elhozzák Michael régi sportcipőjét. Segédje, Stan a film elején noszogtatja Jordant, hogy kapja fel a Nike-ját. 

Négy forgatókönyvíró együttes munkájának köszönhetjük az alábbi szinapszist: a második dimenzió világegyetemében egy intergalaktikus vidámpark-kaszinó kapzsi, tömzsi nagyfőnöke új attrakcióra vágyik. Elküldi apró küldönceit, hogy szerezzék meg a Földről a nagy népszerűségnek örvendő Looney Toonst (="Bolondos/Dilinyós Rajzfilmek"). Mikor ezt Tapsiék egy kosárlabda-meccs kimeneteléhez kötik, a "Mamlaszok" ellopják a profi játékosok tehetségét, és óriásokká válnak. Ezért a Looney Toons elrabolja egy golflyukon keresztül Michael Jordant, hogy a segítségét kérjék a meccshez.

Akárcsak a Tom és Jerry moziváltozata, a Looney Toons-é sem adja vissza az alapsorozat hangulatát. Annak finom, speciális humortöbblete csak morzsákban van benne. Tapsi Hapsi és mindenki más a "csapatban" hangos, ahol tudnak, próbálnak poénokat elsütni. Tudom, hogy a vígjátékoknál ízlés dolga, hogy kinek milyenfajta humor jön be. De a rajzfilmekben a mozgáskultúra, gesztusok, reakciók stb. összhatása többnyire garanciát jelentett a derűre, esetleg a kiadós nevetésre. Itt viszont a Looney Toons egy irritáló komédiásokból álló csődület, akik nemcsak nem túl okosak, de erőltetett fizikai humoruk képtelen nevettetni.
Lola, az újonnan behozott női nyúlkarakter sem kivétel ez alól. Ha másfél órás reklámklipként tekintünk a filmre, akkor Lola figurája alighanem a női nézőket megcélzó "fan-service" lehetett. Mindenestre nem tesz hozzá sem a cselekményhez, sem a humorfaktorhoz az eljövetele.

Maga a meccs a film egyharmadát teszi ki, az egyetlen része a kész munkának, ami legalább érdekes helyzetet ábrázol. Marvin, a Marslakó a Bolondos Rajzok közül a leginkább semlegesnek tekinthető személy, mivel a rajzfilmben mindössze Tapsi Hapsival került szembe a többiek közül. Mégis furcsálltam, hogy nem áll egyik fél pártján sem. Marvin eszerint nem minősül Bolondos Rajznak?
A játék kimenetelét nem nehéz kitalálni: a Mamlaszok először verhetetlennek tűnnek, majd a másik csapat előretör, és egy kritikus helyzetben bedobják a döntő pontot - természetesen Michael Jordan révén. Hogy a Looney Toons gyenge kezdés után felzárkózik ellenfeleikhez, az egy innivalónak köszönhető, amiről tévesen azt hiszik: extraerős energiaital. Tévesen hiszik ezt, mégis onnantól sokkal jobban megy nekik a játék. Ez körülbelül annak felel meg, mintha egy főpap szenteltvíznek hinné a sima csapvizet, és azzal látna neki az ördögűzéshez.

Michael Jordant holmi visszatérő ikonnak állítják be: bár feladta a kosárlabdát a baseball-ért, mégis bevállalt egy sors kínálta kosármeccset, és megmentette a Looney Toons mellett a nagy kosárlabdázókat. Megdicsőülése pedig azzal válik teljessé, hogy - mint az a sporttörténet szerint ténylegesen is megtörtént - visszaáll a Chicago Bullsba. Asszisztense, Stan természetesen egy repülő csészealjból kisietve mutatja őt be.Bill Murray, mint az utolsó pillanatban beugró tartalékos meglepő fordulat volt. De Jordanhez hasonlóan ő is csak tartozék. A film meg sem próbálja titkolni hozzáállását, miszerint: "a sztárok neve és arca karakterek nélkül is bevonzza a publikumot a mozikba".
Apropó arcok: az élő és rajzolt karakterek fizimiskája sokszor totálisan betölti az egész képernyőt, mintha ránk akarnának ijeszteni. Például mikor Wayne Knight a golflyuknál keresi, hová tűnt el hirtelen Mr. Jordan. Ez talán a legesetlenebb reklámtrükk, ha az volt; egyszerűen nem értem, milyen egyéb okból mutathatta őket így a kamera. Ami még említendő pozitívum, hogy kosármeccs alatt egyes ismert figurák tőlük szokatlan, de érthető gegeket is elsütnek, pl. a pomponlány Nagyi lelapítása a kispadon, vagy mikor Yosemity Sam és Elmer Fudd ügynöknek öltözve szegez pisztolyt az egyik Mamlasznak. A rajzolt szereplők egyszerűen kifakult utánzatai az eredeti önmaguknak.

A Space Jam ugyanolyan másfél órás reklámklip, mint pl. a Batman és Robin. Néhol egy-egy poénja szórakoztató tud lenni, családi matinénak mindenképp megfelel.