Hellboy (2019)

Hát, nem a Hellboy-reboot fogja A Dark Horse Comics-ot egyenlő rangra emelni a Marvel-DC-tengellyel, az tuti. Pedig nálam a DHC kicsit sem hitványabb kiadónév az előző kettő mellett: boszorkánykonyháján mind képregény, mind film terén príma munkák (The Mask, 300, Sin City) láttak napvilágot, mindössze a franchise-építés és reboot-ok bóvlidivatjában nem tudtak eddig villogni. Ami nem is baj, de a 2019-es Hellboy önmagában is fényévekre van a "prímától": nonszensz, kapkodó, ész nélkül halmozza a hamis CGI-henteléseket, miközben a sztorit bakanccsal rúgdossák előre a pokolba.

Hellboy-ra eddigi élete legnehezebb feladata vár: megállítani Vivian Nimuét, a "Vérkirálynőt".  Nimue-t még Arthur király és Merlin ölték meg a legendás Excalibur-ral, mielőtt a nő szörnyeivel és ártó mágiájával elpusztította volna Britanniát. Valaki elkezdte összerakni a világ külön részen eldugott testrészeit, így Bruttenholm professzor, a BPRD alapítója elküldi mostohafiát, Hellboy-t a dolog kiderítésére. Bonyolítja a dolgot, hogy egy prófécia szerint pont Hellboy hozza majd el a világvégét, és Nimue ezt tervezi beteljesíteni.

Oké: álljon meg a menet!

 

A Transformers 5. óta nem láttam ilyen elfuserált Arthur-mondakör-injekciót egy fősodratú akciófilm történetén. Vérszegény, ostoba, alaphangon gyönge! Azt nem firtatom, hogy író Andrew Cosby és rendező Neil Marshall mennyire próbáltak hűek maradni az alapanyaghoz, de mégis: hanyadszorra is rágódunk ezen a mondakörön? Azonnal látni, hogy semmi új fogást nem találtak rajta a készítők, csak nehézkes túlmagyarázásokat hallunk, amik nélkülöznek minden valós inspirációt. 

Árva tartópillére a produkciónak David Harbour Hellboy, azaz eredeti nevén "Anung un Rama" szerepében. Külseje és a karakter gyakorlatias cinizmusa egy óriási piros pont, az egyetlen igazi ok, hogy egyáltalán ne aludjunk el a székünkben. Igaz, nem túl hihető, hogy valóban ő lenne 

1. Arthur félvér leszármazottja, 
2. hogy az Excaliburtól tör felszínre a szörnyénje és nő ki a szarva
3. vagy az, hogy ezen eseménykor átmenetileg nincs öntudatánál, és mereven bámul a semmibe.
4. Konkrétan pedig szánalmas az, ahogy a röpke feltámadásakor Merlin leszidja, hogy miért nem fogta meg a direkt neki előkapart pallost. 

Egyszerűen a főszereplője nélkül ez a film semmit nem érne, de még vele együtt sincs kint a vízből. Csak a vágott szarvú ipse feltűnésekor várható egy-egy tényleg vicces beszólás, mutatós látványosság, vagy ütősebb bunyó. 

Komoly baj van, ha egy film eleve stílussal akar tartalmat pótolni, de itt még a stílus sem működik. A laza humor messze nem olyan szellemes, mint azt az alkotók hiszik, a harcokból hiányzik az elmés látványtervezés és a természetes külcsíny. Hiába a brutális mészárlás képei, vérrel, átfúrt meg szakadó testrészekkel: az egész szinte folyton úszik a CGI-ben, és hamar monotonná laposodik. A sok-sok fantasy-kelléket (démonok, boszik, mágusok, etc.) hebrencs módon használják, így a hangulat csak foltokban képes néhol kialakulni. 

Elég annyit tudnunk, hogy van Hellboy, minden más szörny ostoba, rombolászó dög. Van Alice, a Hellboy-nak lekötelezett szellem-előtúró lány, és van Ben, a morci katona, aki jaguárrá tud vedleni, minden más ember vagy csak szájal, vagy egy szemét, vagy mindkettő.

Dobtam egy hátast, valahányszor Alice a különleges képességét használta: olyankor egy tömény CGI-massza lövell ki és kígyózik a szájából, a megidézett hulla fejével. És ezzel a szó szerint kiokádott effekttel járatják le a film kulcspillanatát is, mikor Hellboy – ki tudja miért – nincs magánál kifejlett démonharcosként, és a hulla nevelőapja téríti észhez.

Még az sem igazán átgondolt, hogy Hellboy miért neheztel meg Bruttenholm-ra. Igaz, hogy a filmben ő egy lapos, erkölcscsősz dumagép, de könyörgöm: megmentette és óvta az életét! Ahelyett, hogy annak idején a megbízása szerint megölte volna a szörnycsecsemő Hellboy-t, magához vette, és legalább képessé tette rá, hogy az emberekkel érintkezzen, mégha nem is élhet köztük úgy, mint bárki más. Még az okkult Osiris Klub tagjai is előhuzakodnak ezzel, amikor szó szerint hátbadöfik Hellboy-t a próféciában játszott állítólagos szerepe miatt. 

Felrója apjának, hogy ők minden démont egyből levadásznak és leölnek, érdemben sose mérlegelve más végkimenetelt. De ez a probléma csak csüng a levegőben, nem lehet pro és kontra érveket fölhozni, mert minden más démon egyformán sekélyes - akár tud emberi nyelven gagyogni, akár nem. Képtelenség követni a gondolatmenetet, ahogy Hellboy véleménye hullámzik az emberekről vagy önmagáról, így súlytalan marad a vívódása, illetve amikor a kettő bármelyikére panaszkodik.

Fásult iróniával láttam viszont Milla Jovovich-ot olyan szörnyfilmben, ahol van Alice nevű keménycsaj-sztereotípia meg halálból visszatérés. Nimue nevetség terén veri az Öngyilkos Osztag bosziját: olyan ügyetlen, balfácán stílusban csábítgatja Hellboy-t, hogy fordítson hátat az embereknek egy új démonvilág trónjáért, mintha éppen hogy lebeszélni próbálná őt róla! Te vagy a nagy és erős démon, én meg az unatkozó szexi  varázslónő: gyere, csináljunk armageddont…!

Ez a film: banális. Szédítő bődület. Teljesen mesterséges, ahogy mozgatják a történetet és szereplőit, a magyarázatok merő szócséplések, a fordulatok pedig légből kapottak. Saját miliőjén még szórakoztató is lehetne, mint afféle Mortal Kombat szteroidokon, egy csipetnyi Indy-, Arthur-, sőt egy jelenetben Predator-fűszerezéssel. De hogy tartalma és igazi emberi motorja nem adatott meg szegénynek, az bizonyos. Nem a legrosszabb kotyvalékok egyike, csak látszólag random komponensek simán rossz elegye, némi... szórakoziummal keverve.


A 2019-es Hellboy-ra 2/5-öt adok. Erőtlen. 

Sin City - Ölni tudnál érte

"Végre fröcsöghet a vér, úgy mint régen! Mint a régi szép időkben! A mocskos múltban; az élet-halál harc folytatódik!"

Megérte már ennek is folytatást csinálni?
Ez a kérdés lebegett pallosként nemcsak a jegyért fizető nézők, de a készítők feje felett is. Pedig a forgatást megelőző 8 év huzavona alatt jóval több rajongót nyert meg a sequel gondolata, mint ahányan ellenezték. Nem baj, ha ugyanaz a jellegzetes stílus már nem számít annyira újszerűnek. A lényeg, hogy ne érezzük megfáradtnak, ne csak 1-2 új részlettel próbálja az utódmű elkendőzni, hogy görcsösen próbál egy formulát követni.


Mi lett hát a Sin City: Ölni tudnál érte? Méltó utód, vagy gyenge másolat?
Az én válaszom az: egyik sem. Valahol a kettő között landolt az eredmény.


Pedig Robert Rodriguez és Frank Miller megkapták azt a kreatív szabadságot, ami egy ilyen felnőttes munkaanyaghoz elengedhetetlen. Hála a Sin City képregényszerű vizuális effektjeinek, még a stúdiók örök mumusa, az NC-17-es besorolás miatt sem kellett aggályoskodni. Megvolt tehát a pénz, a tisztes szándék és az eredeti alkotóduó. A rajongók pedig feltételezték, hogy 9 év várakozás után elegendő puskapor is lesz egy második egész estés túrára Sin City-ben.

Ránézésre még úgy tűnik, az új rész a régi összes fontosabb elemét átmenti.

• A noir-os fekete-fehér látványvilág,
• az erőszak, züllöttség és paráznaság képsorai,
• a fontosabb "pozitív" karakterek,
• az ötlet, hogy a film 3 külön sztoriból rakja ki saját cselekményét,
• és ahogy ezek időben felcserélődve játszódnak - egymáshoz és az előd fejezeteihez képest is: Marv bevezetője és Dwight sztorija előzmények, Nancy Callahan-é a Hartigan-fejezet folytatása, és új főszereplőnek itt van Johnny, a profi hamiskártyás.

És mégis...

Az új darab sokkal felhígultabb, életlenebb, mint elődje. Bekövetkezett az, amitől a moziterembe lépve a leginkább tartottam: nem az önerőből való feltámadását láttam BaSin City bábeli világának, hanem csak annak kibővítését. Egy 9 éve történt focimeccs hosszabbítását.

Egy extra menetet.

Hiába veszett ismerős a tagolása, az egész kinézete az új darabnak, egyszerűen nem olyan érdekesek és pattanásig feszültek a fejezetsztorik. Sok a súlytalan, stílusoskodó közjáték: a forgatókönyv észrevehetően elodázza, hogy éleződjenek a konfliktusok. És a visszatérő férfialakokból is valahogy kiveszett az a velő és spiritusz, amitől többek voltak henteskezű lúzereknél, akiknek 1-1 nőért csorog a nyála - vagy a vére. 

Rutger Hauer Roarke bíborosa helyett Powers Broothe Roarke szenátora most a főgonosz. Nem volt egy érdekfeszítő figura, de elhittem annak, aminek mutatja magát: úgy elegyedik benne a tekintély és a gengszteri szadizmus, ahogy az elvárható A Bűn Városának egyes számú keresztapjától. Ha valaki igazán felhúzza őt, nem elégszik meg az illető fejbe lövésével - amint azt Johnnyval is illusztrálja.

Joseph-Gordon Levitt mintha a mainstream kabalája lenne ma Hollywood-ban: olyan alkotásokba is bekerül, melyekbe nem indokolt, márpedig ennyire nem univerzális színésztehetség. Levitt Johnny, a pimasz hazárdjátékos szerepében sajnos saját magát játssza el. És csak jobban kilóg az eddigi "főhősök" közül attól, hogy ő "az új fiú", illetve mert a karaktere a legmenőbben pózol, de a legóvatlanabb, legszánalmasabb végzetű balek is egyben.

Johnny egy este megkopasztja Roarke-ot, aki ezért később megvereti, eltöri az ujjait s az esőben golyót lő a törzsébe. Később Johnnynak feldereng, hogy Marcie-t - az táncoslányt, akivel aznap ünnepelt - előzőleg a hotelszobájába küldte. Kisgyerekként kitaláltam volna, hogy így a nő Roarke áldozatául esik majd: levágott kezeit és fejét megmutatják Johnnynak, mielőtt az elfut.

És mit csinál ez a pórul járt mázlista, miután egy toprongy sikátori doki helyrehozta sebeit és megölte a nőjét? Visszamegy, megint lealázza pókerben Roarke-ot, vállalva, hogy amaz gond nélkül fejbe lője. Az egyetlen indoklása erre az esztelenségre, hogy idővel szárnyra kap Sin Cityben a pletyka, hogy ugyanaz a jöttment kétszer is legyőzte a nagy Roarke szenátort. Az előző film antihősei is egy fokig rohantak a végzetükbe, de nem ilyen vakon és elővigyázatlanul. Itt megjátszott az a tudatosság, mikor A Kaszással néz szembe a magányos fickó. Nem érdekel, hogy mozgatja a kézfejeit: ez a karakter semmit nem mutat, ami jogosulttá tenné önálló felvonásra - mégha 2 darabban is.

Biztosra veszem, hogy a legtöbbet Eva Green idomairól pletykáltak Amerikában a bemutató idején. Műsorideje felében teljesen ruhátlan, és végig külön szín emeli ki ajkát és szemeit. Ahogy a szintén Miller írta 300 folytatásában, itt is egy kegyetlen, jéghideg dominát alakít, akinek 1 szavát sem szabad hinni. Ava Lord velejéig romlott, manipulatív karaktere általában meggyőző. De amikor az unalmas Mort nyomozót győzködi Dwight bűnösségéről, szappanoperába illő sóhajtozást vág le "csábítás" címén. Mort alakja alapból nem érdekelt, de ennek láttán már címeres hatökör.

Izgalmas ötletnek tartottam, hogy kiderüljön: miért kellett Dwight Campbell magándetektívnek plasztikai műtéten átesnie Óvárosban. A válasz: volt szeretője kijátszotta. Miután Ava némi színjátékkal rávette, hogy ölje meg a férjét, immár gazdag özvegyként lelőtte, és az egyik golyó a fél arcát szétroncsolta. Ez nagyon tetszett: eszembe juttatta Michael Long esetét a Knight Rider TV-sorozatból. Hát ahhoz mérten rettentő száraz és sótlan módon tálalta Rodriguez az esetet! A tény, hogy Dwight-nak új arca lett, az ügy egészét nézve teljesen lényegtelen: miután lelepleződött, Ava megint csábítgatja egy sort, s Dwight végül hasba lövi. Miközben óvárosi barátnői leölik a testőrséget. Csalódás, ha ilyen laposan zárul épp az a fejezet, melynek címe a film alcíme is egyben: "A dame to kill for".

Tetszett az ötlet, hogy az első mozi Szent Grálja, Nancy maga is alámerüljön Sin City bűzölgő mocskába. Nancyt pszichésen kikészítette Hartigan öngyilkossága: iszik, vízionál, és látogatja a halott rendőr sírját. Végül, sok szenvelgés után dönt: felsebzi az arcát, ezzel barátját Marvot a hátvédjévé teszi. És miután amazzal elintézték Roarke gorilláit, bemegy a főfogásért, az többször meglövi, és csak a kísértet Hartigan miatt nxílik alkalma teljesíteni a bosszúját. "Ezt Hartiganért kapod." Itt sem éreztem elég személyesnek a harcot, pedig simán az lett volna: Roarke fia kétszer is megkínozta Nancyt, Hartigan pedig pont ezért előbb fülét és tökeit lőtte el, később pedig a fejét zúzta szét.

Jessica Alba nagyon igyekszik hihetővé tenni "Nancy eldurvulását", eredménytelenül. Egyszerűen erőlködésnek hat, ahogy feltalálja vadonatúj kemény énjét, rövidebbre vágva és befestve a haját. Még azt a pillanatot se tudtam komolyan venni, ahol Marv 3 huligán egyikét meghagyja neki, hogy ő lője le. Az a huligán még külön az ő kedvéért elővillantja legundorítóbb grimaszát, hogy Nancy biztosan elveszítse a vérszüzességét. Ugyanez az erőtlen tálalás a bajom Bruce Willis szellemjárásával Hartiganként. Valahogy ez közel sincs olyan stílusos, mint pl. Liam Neeson szellemjárása Ra's al Ghulként - egy másik képregényfilm-folytatásból.

Mivel mindhárom fejezet azelőtt játszódik, hogy Marv hadjáratot indít majd a másik Roarke ellen, várható volt a karakter visszatérése. A szokásai nem változtak: gyilkol, testrészeket választ le a tulajukról. Bámul a bárban, aprít a vidéken, ha talál rá nyomós okot.
És mégis...

Egy az, hogy nincsenek olyan emlékezetes szövegei és belépői, mint hajdan. Végig csak segédkezet nyújt, azt is csak azért, hogy múlassa az időt. És lehet, hogy Marv nem egy pengeeszű pasas. De amikor pl. Nancy összevagdosott arcát meglátja, ne mondja nekem senki, hogy nem lát át a szitán! Túl átlásztó csel ez Nancy részéről, hogy Marvot beuszítsa és megnyerje magának, hogy élő tűzerő legyen Roarke ellen! Ennyire ostoba bizonyosan nem lehet az a szereplő, akinek a szájából ez hangzott el 2005-ben:

"Figyelj rám, ostoba némber! Nézd meg jól a képemet. Melyikőtök engedne elég közel magához, hogy megöljem? Senki, kivéve Goldyt. Ő is csak azért, mert azt hitte, hogy meg tudom védeni. Lefogadom, a zsaruk nem törik magukat, hogy elfogják a tettest. De amint a nevem gyanúba került, megjelent a kivégzőosztag."

Bár elsősorban a mű hibáit szedegettem sorra, azok a külsőségek, amik az előző részben működtek, itt is szórakoztatóak: a csonkítások, a fehéren fröccsenő vér, a sötét sikátorok, ahogy játszanak az árnyékokkal. Kevésbé kreatívan osztják el őket, de ettől még szórakoztatóan groteszkek. Az akciójelenetek ütősek, és a sima bunyók is rendben vannak. Tényleg az a fő gond, hogy a fejezetsztorik és szereplők is megfakultak - ha nem is annyira, mint a látványvilág.

Összegzés: Hangulatos detektívregény lett a 2. Sin City-mozi, ám nemcsak azért nem ér fel az 1-höz, mert stílusa már ne bírna az újdonság varázsával. Túlságosan próbálja utánozni az elődjét: a cselekmény olyan mértékig van hozzá kötözve a korábbi esetek krónikájához, hogy nem is áll meg a lábán, mint önálló kreáció. 9 év várakozás után ez olyan, mintha egy bajnok a nagy visszatérésre készülne, kigyúrja magát, mégis a ringben rájön, hogy nincs jó formában.

Az "Ölni tudnál érte" nálam erős közepesnek, de zsenge Sin City-folytatásfilmnek minősül.

Alien vs. Predátor

Monogramnevén AVP. Ez az a film, amivel definiálni lehetne az ún. "C-kategóriát" a hollywood-i mozifilmeknél. Ha abból indulunk ki, hogy A-kategória a minél valósabbra törekvő fősodor, a B pedig a  laza szórakozásra szánt, de még mindig nagyvolumenű alkotások halmaza, akkor a C-t nevezhetnénk a kísérleti zónának, amitől még lejjebb már az Asylum-produkciók és egyéb kisköltségű trash-ek következnek. Nem matekegyenletként kell ezt elképzelni. Inkább olyan, mint egy parabola, ahol a szintek határa elmosódik, minél lejjebbre megy valaki a megcélzott színvonalig.

Az Alien vs. Predator egy kísérlet volt. Egy kísérlet, amely évekig tartó előkészületek és több tucat kukába vetett próbaszkript után landolt Paul Anderson kezében. A rendező állítása szerint ő mindkét címszereplő rajongója és alapos ismerője. Ennek tükrében még kiábrándítóbb, hogy hagyhatott jóvá egy olyan bóvli, elcsigázott forgatókönyvet, ami inkább improvizált jelenetek halmaza, semmint előre megírt sztori menetterve.

A dióhéj, amit cselekménynek mutatnak: egy antarktiszi expedíció földönkívüli hullámok vizsgálatára indul egy rejtett, ősi piramisba. Többségüket lemészárolják vagy a Predátorok, vagy a véletlenül felélesztett Alien-királynő. 1 emberi és 1 Predátor marad, akik végül együtt küzdenek a királynővel, és elpusztítják a helységgel és az ivadékaival együtt.

Ne is álmodjunk előzményfilmről. Amellett, hogy egy sztorinak csak a héját hordozza a mű, vajmi kevés köze van az eredeti franchise-kettőshöz. A mi időnkben játszódik, a jövő szörnyeivel azok teljes valójában, és mégsem eredettörténetnek, sőt mintha nem is ugyanabba az idővonalba tartozna. Az egész a viaskodásra hegyeződik a két szuperkreatúra között.
Nem értem, miért fárasztja magát Anderson, hogy előzményfilmnek tűnjön a tákolmánya. Charles Bishop Weyland neve, munkahelye neve és az őt harmadszor alakító Lance Henriksen. Ennyi a sztoriból az, ami elvileg fenntartaná a kapcsolódást az Alien-franchise-zal. A Predátorral még ennyi se. Ami még rosszabb: Anderson saját rajongói mivoltát hazudtolja meg az időmértékek eltévesztésével: az alien-lárvák kikelése percekbe telik napok helyett, illetve mikor a végén az egyik Predátor vált alien-gazdatestté, társai műszerei ezt nem jelzik. Stílusos befejező kép, csak abszolút előkészítetlen.

Figyelemreméltó kongás jellemző karakterek terén. Személyisége ugyanis alig a semmivel van több az ittenieknek, mint pl. a Titanic 2. utasainak. Némelyikük dialógusában elhangzik egy-két tudományos szövegsor, mint amikor lefordítják egy rejtett piramis ősi falírásait. Tettetettebb nem is lehetne, hogy ezek az emberek felkészültek, dacára a bőséges techno-felszereléseiktől, melyet a Weyland-Yutani Társaságtól kaptak. Az egyetlen emberegyed, akit végül egyik űrfaj se kínhaláloztat el, az egy Alexa nevű tudósnő, aki elvileg a legképzettebb tudósként közülük. 


Anderson a Predátor-folytatások egyik sose kiteljesedő történetpontját is beépítette a koncepciójába. Első jeleneteiket leszámítva egyértelműen a Predátorok álnak közelebb hozzánk: fejlett eszközökkel vadásznak, űrutazók, ismerik a harcostársi köteléket. Ez az a szokás, ami számomra sosem nyert érdemi okfejtést az eredeti szériában: az első Predatorban még nem számított fontosnak, meg egyszeri rejtély volt a szörny de facto mivolta. Folytatásai sosem építették tovább a Ragadozó világát; egyszerűen leismételték az első részt, csak más helyszín és főszereplő mellett.
A nagy titok az lenne, hogy Predátorok évezredeken át, ciklikusan látogatták a bolygónkat. Mintegy sportként emberáldozatokba ültettek alien-lárvákat, amiket levadászhattak. Az emberáldozatok szokása innen ered kínai, babiloni és egyiptomi kultúrákban egyaránt, sőt ők tanítottak minket a piramisépítésre is... persze! Valószínűleg ők honosították meg egy másik dimenzióban a goaudokat is, nem?!

A legnagyobb erőssége az Alien vs. Predators-nak tényleg a marcangolásokban rejlik. A kimondottan horror- és/vagy sci-fi- rajongók egyaránt mind a tíz ujjukat megnyalhatják azon a nyers, vadállatias küzdelmen, amit a Predator és az Alien-királynő vívnak meg két ízben is: velőtrázó, ahogy a Predátor mellkasát felhasítja egy két méteres nyárs-végtag (mint az android-Bishopot az Aliens-ben). Lerí, hogy Alexa csupán dísznek téblábol a két nemezis párbajánál, illetőleg azért még, hogy emberoldalról legalább hírmondó maradjon a borzalmakról.

Egynél többször nem ajánlom senkinek, hogy végigülje ezt a movie-t. Tulajdonképpen össze lehetne vágni egy 8-10 perces rövidfilmet a vérengzős-mészárolós részletekből, és akkor nem éktelenkedne a rengeteg vontatott töltelékperc a valódi show-műsor nyakán.

300. ߣOG߀J€GYZÉ$ - 300

Gyanítom, hogy sok filmkedvelŐ a fejét fogná, ha az én mércém szerint pontozná a filmeket. Nekem filmek terén és a való életben szemléletmódom a dolgokról meglehetŐsen Bipoláris.

"Komoly" vagy "vicces".

"Konstrukció" & "élmény".

Az én hozzáállásom a filmekről olyan, hogy 1 nagy gigászi fantáziavilág részeként próbálok tekinteni Hollywood, tágabban bármely ország mozis alkotásaira. Egyfajta nagy sziluettként, melyben egyes pontok, egyes filmek erŐsebb fényŰek a többiTŐl.

Ezt próbálom meg kifejezni több-kevesebb sikerrel; remélem, más blogírók ÉNtŐlem csak kreatívabbak.

"Kicsit kiszíneztem a történetet."
"Mennyire?"

(Desperado)

ZACHARY SNYDER 300-A egyedi fantáziatermék. akárcsak egyéb ADAPTÁCIÓK, MELYEK FORRÁSANYAGA frank miller-KÉPREGÉNY - LÁSD Sin city vagy batman kezdŐdik - a 300 is MOSTOHA és komor világképet vázol föl NEKÜNK, JELLEGZETES látványTECHNIKai eszközökkel KIHANGSÚLYOZVA EGY JÓL ÚJRAGONDOLT történet egyes elemeit, TÖRTÉNÉSEIT és szerePlŐit. AZONNAL KITŰNIK, HOGY LÁTVÁNYFILMRŐL VAN SZÓ, DE ABBÓL A JOBBIK FAJTA.

NYILVÁN A TÖRTÉNELMI KALANDFILMEKNEK MÁR A 60-AS ÉVEKBEN IS MEGVOLT A MAGA DIVATHULLÁMA A BEN HUR SIKERE HATÁSÁRA. A 2000-ES ÉVEK LEGALÁBB ANNYIRA BŐVELKEDNEK ÓKORI CSATÁK KÖRÉ SZŐTT, SOKMILLIÓS KÖLTSÉGŰ BLOCK-BUSTER-EKBEN. AZ ILYEN MÚVEK NEM KÖTELESEK FELMONDANI A TANKÖNYVET (MINT AHOGY PL. a PASSIÓ), FŐLEG HA A STÚDIÓ MÉG AZ r-BESOROLÁST.

MI AZ ÁLTALÁBAN, AMIRE EGY ÓKORBAN JÁTSZÓDÓ KALANDFILMNÉL SZÁMÍT AZ ÁTLAGNÉZŐ, HOGY LÁTNI FOG? RENGETEG HARCOS VAD VIASKODÁSA, SZÉPSÉGES HÖLGYEK, FENNKÖLT ÉRZELMEK és impozáns KORABELI tájak.
TÉVEDÉS NE ESSÉK: NEM AZT MONDOM, HOGY LEJJEBB KELL NYOMNI AZ IGÉNYÜNKET, DE eZEKET A KLISÉKET EGYES FILMEK ÜGYESEBBEN ELRENDEZVE HASZNÁLTÁK (gLADIÁTOR, '59-ES BEN HUR), MÁSOK ELLAPOSODTAK TŐLE, Ahogy KORHŰ LÉGKÖRT PRÓBÁLTAK TEREMTENI, ÚGY, HOGY AZ A MAI NÉZŐNEK IS VONZÓ, ROMANTICIZÁLT LEGYEN (TRÓJA, '05-ÖS SPARTACUS).

EGYETEMI TÖRTÉNELEM-TANULMÁNYAIM EGYIK KEDVENC RÉSZE A GÖRÖG-PERZSA HÁBORÚK VOLTAK, EZÉRT PRÓBÁLOK NEM ELFOGULT LENNI, ILLETVE ÓKORTÖRTÉNETI KISELŐADÁST TARTANI. a cselekmény közismert: i.E. 480.-ban Leonidas spártai király és 300 FŐNYI serege megakasztja a perzsa inváziót thermopülai szorosánál, így hŐsi HELYTÁLLÁSUK IDŐT ÉS esélyt ad megmenteni Hellas-t (sALAMIS, PLATAIA).
késŐBB a Halhatatlanok c. film is nagyjából ezt a szinapszist és ezt a látványvilágot próbálta átmásolni. (Ironikus címválasztás, hisz az ottani "halhatatlanok" isten létükre kevésbé voltak komolyan vehetŐek, mint itt az elit perzsa hadosztály) de szemben az immortals-szal, itt a virtuális túlzások segítik a történet mesélését, így nem tudom öncélúnak nevezni. Hatásvadásznak igen, de NEM ÖNCÉLÚNAK.

A 300 elsŐ számú védjegye a képregényhez hasonló kinézetE. LEHETETLENSÉG megkerülni ezt annaK, aki ír RÓLA, ÉPP EZÉRT NEM TARTOM VALÓSZÍNŰNEK, HOGY ÚJAT TUDNÉK MONDANI A LÁTVÁNYVILÁGÁRÓL. NÉHÁNY JELLEMZŐJE:

• UGYEBÁR CÉLTUDATOSAN túlozzÁK EL/HANGSÚLYOZZA KI az emberek fizikai tulajdonságait.
• tele van fantasztikus, eszményi vagy épp torzszülött lényekkel, mitologizálva alakjukat:
• Hsajársá (Görögösítve: "Xerxes") perzsa király szó szerinti nagysága, illetve Ephialtes púpos, gnómszerÚ testalkata, ami miatt nem lehet hoplita.
• erŐsen színezett képsorok, melyek szándékoltan a görög freskókra asszociálnak.
• a földrajzi helyeket egészében CGI-grafika által alkották meg.
• egy felvétel se eredeti helyszínen készült, minden jelenetet zöld vagy kék háttér elŐtt vettek fel.
• (a jelenetek 90%-át kék háttér elŐtt kellett fölvenni, ÁLLÍTÓLAG a spártai vörös köpenyeK miatt.) 
• lassított és gyorsított jelenetek bŐven találhatóak, nemcsak csatajelenetekben, ÉS EZ 1-2 HELYEN BIZONY INKÁBB FÁRASZTÓ, MINTSEM ADRENALINSZÍTÓ HATÁST ÉR EL.
• akárcsak a Rettenthetetlennél, itt Sincs hiány vérbŐl és csonkításból.

A 300-AT GYAKORTA BÍRÁLTÁK, HOGY ANNYI FIGYELMET ÁLDOZTAK A KÉPREGÉNYHŰ KÜLSŐ MEGTEREMTÉSÉRE, AMITŐL A TÖRTÉNET mellékes tucattermék LETT. AZT ELISMEREM, HOGY AZ ALAP-FELÁLLÁS EGYSZERŰ, ÉS AZ ESEMÉNYEK MENETÉT KÖNNYŰ KITALÁLNI. QUENTIN TARANTINO KILL BILL-JÉT ÉN IS AZÉRT ÍTÉLEM EL, MERT TÚL SOK VALÓTLANSÁGOT FOGOTT AZ "EGYÉNI STÍLUSÁRA": A LÁTVÁNYJEGYEK HALMAZA ALATT CSAK ÜRÜGYKÉNT VOLT JELEN EGY ELCSÉPELT SZTORIRONCS, BANÁLISAN SÍKELMÉJŰ MŰKARAKTEREKKEL.

ITT VISZONT NEM IGAZ, HOGY A TÖRTÉNET CSAK GYENGÉN MEGÍRT BIZSU LENNE, AHOGY AZ EFFEKTEK SE CSAK A STÍLUS OKÁN "BURJÁNZANAK". VALÓDI FESZÜLTSÉG-FOKOZÓESZKÖZÖK, MÉG HA NEM IS MINDIG VÁLNAK BE ERRE A CÉLRA. A KETTŐ EGYMÁST ERŐSÍTI; NEKEM LEGALÁBBIS SEGÍTETTEK, HOGY EGY ELEVE ÉRDEKFESZÍTŐ TÖRTÉNELMI FEJEZET BESZIPPANTSON A SAJÁT VILÁGÁBA, ANÉLKÜL, HOGY FULLASZTÓVÁ VÁLNA A SOK VIRTUÁLIS TRÜKK.
ELNÉZÉST, HA TÚLZOTTAN BELELOVALLOM ITT MAGAM A BIZONYGATÁSBA, CSAK ODA AKARTAM KILYUKADNI, HOGY NEM CSUPASZON A "BEJÖVŐS STÍLUSA" MIATT SRÓFOLOM FÖL A FILM ÉRTÉKÉT.

 AZ ELLENZŐK ÁLTALÁBAN AZZAL ÉRVELNEK, HOGY TÚL SOK AZ EFFEKT. GYAKORI A SZCÉNÁK TÚLNYÚJTÁSA, FŐLEG A CSATÁK, CSATÁKRA KÉSZÜLÉS ÉS A SPÁRTAI TANÁCSBAN ZAJLÓ VITA LEONIDAS FELESÉGÉVEL, GORGÓVAL.

• Na jó, ELŐSZÖR is: SNYDERÉK NEM VONNAK IDŐT EL FONTOSABB RÉSZEKTŐL. A FILM ELEVE TÖBBRŐL SZÓL, MINT A FORRÁSANYAG, AHOL NEM IS LÉTEZETT POLITIKAI MELLÉKSZÁL.
• AZ A SZÁL SZERVES RÉSZE A SZTORINAK, HISZ AZ ÖSSZHELLÉN ERŐSÍTÉS MEGKÜLDÉSE A TÉT. nem éreztem gyengének, ellenben TETSZETT A VÉGKIFEJLETE: egy otthoni áruló, Theron Gorgótól testi EGYÜTTLéTET zsarol ki, és mikor van bŐr a képén házasságtöréssel várdolni a város tanácsa elŐtt, a nŐ helyben leszúrja, szétszakítva perzsa arannyal teli erszényét. MÁS FILMBEN ALIGHANEM ZOKON VENNÉM, HOGY EGY CSELEKMÉNY SZÁL ILYEN BAGATELL MEGOLDÁST KAP. ITT MEGLEPŐEN SZÓRAKOZTATÓNAK TALÁLTAM.

• A CSATÁK, ILLETVE A felsorakozások SZERINTEM EGYSZERRE KELLŐEN KREATÍVak ÉS DINAMIKUSak, HOGY NE UNJUK ŐKET. A HOPLITA HADVISELÉS PEDIG NAGYJÁBÓL MEG IS FELEL ANNAK, AHOGY 2 ÉS FÉL ÉVEZREDE KINÉZETT.
• A TÖRTÉNELMI HŰSÉGET FIRTATNI PEDIG EGYÉNI IGÉNY KÉRDÉSE: A film saját történetverzióját NEM AKADÁLYOZZA, és nem érzem égbekiáltóan messzinek a valós múlttól.
• A 300 NEM PRÓBÁL A HELYSZÍNEK GYAKORI VÁLTOGATÁSÁVAL FESZÜLTSÉGET GENERÁLNI. AZ A SPÁRTAIAK EGYRE ROMLÓ HELYZETE ÉS ÁDÁZ MENTALITÁSA RÉVÉN MÁR ADOTT. a MICHAEL BAY-FÉLE tRANSFORMERS-EK PÉLDÁUL KI SE LÁTSZANAK A LAZA ÉS kapkodó akcióból, MÉGIS MONOTON ÉS igenis FESZÜLTSÉGSZEGÉNY MUNKÁK.

A SPÁRTAI LÉT, ÉLETFORMA ÉS GONDOLKODÁS VÉGIG A KÖZÉPPONTBAN VAn. A spártai katonaállam az emberi élhetŐség határáig vitte a készenlét fogalmát. csak így lehet ugyanis alávetett népcsoportokat (helóták) szilárdan uralni.

a spártai férfiideál ELÉRÉSI ÚTVONALA:

• születésekor megölik a nem tökéletesnek látszó babáKAt,
• 7 évesen defamilizálják,
• képezik, edZik, lopásra kényszerítik,
• hogy aztán Ők maguk is büntessék meg némán tŰrendŐ ostorozással,
• tinédzserként 1 szál lándzsával a vadon küldik, teremtsen ételt, vizet, szállást, ruhát a természetben.
• a harcban elesni áhított halál, amennyiben méltó ellenséges hadat találnak hozzá, aki ellen üzdhetnek. e szempontból - mint ezt Ők is szóvá teszik - vonzó lehetŐség a masírozó perzsa embertenger.

SynderNEK gyorsan sikerül felvázolni az adott korszellemet, az emberi énképet (a gyerekkor 5 percet kap). spárta szigorú  szociális rendjét a célszerŰség diktálja, aminek azonban a hazaszeretet is részét képezte. Leonidas és a vele egyidŐsek különbséget tudtak tenni  helytállás és halálmámor, bátorság és vakmerŐség fogalmai között. a híres felirat sem beszél dicsŐségrŐL, vagy új kor hajnaláról: "Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza." 
CSAK A TISZTÁZÁS vÉGETT: AZ ÓGÖRÖGÖK hellas EGÉSZÉT tekintették hazájuknak, NEM AZ EGYÉBKÉNT ÖNÁLLÓAN KAPACITÁLÓ VÁROSÁLLAMOT, AHOL ÉLTEK.

LehengerlŐnek találtam Gerard Butlert Leonidasként, nem annyira bonyolult személyisége, mint a karizmája miatt. egyszerre férj, apa, harcos, vezér és a hagyományok tisztelŐje, mégha azok csak akadályozzák is a honvédelmet (pl. ephorok). nem sok kifejezŐeszközt enged meg a karakter: vezérsége és a ráfordított mŰsoridŐ révén emelkedik ki a többiek közül.

mégis tetszik, hogy akiNEK A LEGJOBBAK KÖZT IS ELSŐNEK KELL LENNI, az szellemesen IS KI TUDJA fejezNi magÁT. pl. a seregét hagyományszegve indítja útnak, mondván, hogy "sétálni mennek". mikor Daxos árkádiai harcosait mesterségükről kérdezi, sajátjai ugyanazon kérdésre csatakiáltással felelnek. "Látod öreg barátom? Több katonát hoztam, mint te." Ez jó szövegírás. Valahogy ez a movie elérte, hogy együtt nevessek olyan harcosokkal, akik egész létezését kompletten körbeburkolja a halál.

A szövegfüzetek lényegretörŐek, és a sin cityhez hasonlóan itt is többször elŐfordulnak mondatismétlések, amikor a tartalmuk beteljesedik. Annak ellenére, hogy konkrét párbeszédeket és narrátorszövegeket vett át MillertŐl ("Akkor majd árnyékban harcolunk", "A perzsa birodalom ezer népével söpör el benneteket!", etc.), A rendezŐ el tudta kerülni, hogy  életszerŰtlennek tŰnjenek a szóváltásoK KÖZTÜK, MÉGHA KÖZEL ANNYIT ORDÍTANAK, MINT BESZÉLNEK, ÉS TÖBBNYIRE AZÉRT ELÉG MEREV SZÓBELI KIFEJEZÉSEKET HASZNÁLNAK ("ŐRÜLTSÉG? EZ ITT SPÁRTA!").

ÉRDEKESSÉGKÉNT MÉG MEGEMLÍTENÉM, HOGY A SPÁRTAI KATONÁK FIZIKUMA NEM  CGI-ADALÉK: AZ ŐKET JÁTSZÓ SZÍNÉSZEKNEK MÁSFÉL HÓNAPOS, INTENZÍV TRÉNING UTáN SIKERÜLT A SZEREPÜKHÖZ KELLŐEN MEGIZMOSODNIUK.

A 300. TÖRTÉNETE NEM AMBÍCIÓZUS VAGY CSAVAROS, FŐHŐSEINEK PEDIG VALAHOL HATÁRT SZAB A TÉNY, HOGY SPÁRTA SZÜLÖTTEI. VISZONT SZILÁRD ÉS JÓL KÖVETHETŐ TÖRTÉNETTEL BÍR, ÉS EMELLÉ JÖN PLUSSZBA A PANORÁMA. ÖRÜLÖK, HOGY ELKÉSZÜLT.
FRANK MILLER, AKIT TÖBBNYIRE NAGYON NEHÉZ MEGGYŐZNI MŰVEI MEGFILMESÍTÉSÉRŐL, MAGA IS RÉSZTVETT A PROJEKT-BEN, TANÁCSADÓKÉNT ÉS MINT ügyVEZETŐ PRODUCER. Ő ÉS ZACH SNYDER DIREKTOR EGY RENDKÍVÜL HATÁSOS PRODUKCIÓT EMELTEK A THERMOPÜLAI-I VÉRTANÚKNAK, ÉRZELGŐSSÉG ÉS BUGYUTA TOLDALÉKRÉSZEK NÉLKÜL.

  

Tank Lány

"Ó, szegény kis maradék, majd találunk neki valami jó helyet."

(A kicsi kocsi kalandjai)

A                           Egyik                        Ezek      

"Tank                     törekvése                 mind                   

Girl"                       szerint                       egyszeri,             

egy                         tabutémákat             tisztán                

szokatlan                feszegetett,               a                        

stílusú,                    kortárs                     szórakoztatásra   

vad,                        hírességek               hajtó,                

bizarr                      nimbuszát               összefüggésekben 

képregényfolyam    parodizálta,             szegény

neve,                      illetve                       történetek

mely                       a                             voltak,

1988.                     képregényműfaj       főleg

óta                         bevett                      ezért

toborozza               sztorimotívumait,      kedvelték

olvasóit.                 kliséit.                      világszerte.

  

Noha soha nem akadt ténylegesen a kezem ügyébe Tank Lány-képregény, értem, hogy - legalábbis kezdetben - főleg a brit aktuálpolitika és szubkultúra ihlethette. Több energiát azért nem fordítok a forrásanyag részletezésére, mert úgy érzem: a moziváltozat alkotói sem fordítottak energiát a movie-ra. Dacára a 25 millió dolláros büdzsének, a '95-ös Tank Lány inkább néz ki amatőr TV-filmnek, ami pofátlanul saját forrásanyagának ismeretén és népszerűségén mankóskodik.

A film megreked a képregények külső jegyeinek utánzásában:

• sivatagos táj,
• vad figurák,
• inkoherens jelenet-összefűzések,
• lerobbant, videójáték-szerű épületek és "kütyük".

A posztapokaliptikus-jövőkép elgondolása ugyan eleve klisé, de nagyobb baj, hogy a film nem űz gúnyt belőle, nem próbál a humorra ráérezni, ahogy egy igazi paródiától elvárnánk. Ehelyett maga is ezt használja ürügynek az igénytelen rendezés indoklására, nem beszélve a teljesen komolytalan hozzáállásról dialógusok, jellemrajz és forgatókönyv, illetve a látványtervezés terén.

Nemcsak nem gondolja tovább a filmek a képregény cyberpunk jövőképét. Számtalan jelenetnél magát a képregény lapjait vágják hozzá a kész alkotásba! Miért? És ezt nem tudom stilisztikai megoldásnak betudni, mert a képregényes rész többször is olyat mutat, amit az élőszereplős rész nem, pl. a fő rosszfiú, Kesslee bázisát kívülről, vagy az "Ez én vagyok, eszméletlenül"-kiírás.
Vannak még mozgó rajzfilmes részletek, amiknek közük is alig van a film cselekményéhez. Ez az egyik leghitványabb hangulatkeltő ügyeskedés, mert azt mutatja: saját készítői nem bíznak a filmjükben. Mintha elfogyott volna a pénz, a filmszalag vagy mindkettő, ezért a lyukakat rajzolt részletekkel vállalták betömködni. Világos, hogy ez óriási baklövés volt a részükről.

Már a kezdőnarráció is taszított: a főhősnő idegesítő hangon elhadarja, hogy egy "bazinagy" meteor csapódott a földbe, az emberiség kihalófélben, 11 nem esett eső. Ez így hülyeség, így szó szerint. Az egész Tank-Lány-univerzum egyik fő alapvetése, és ennyivel összecsapják. El lehet ezt mesélni lazáskodva, de az ötlettel magával nem csinál semmit, egyszerűen ott van, és ezért mindent el kellene hinnünk, amit az emberek tesznek és mondanak a "víztelenség" kapcsán.

Azonnal tucatnyi kérdés tolult bennem, amikre sose kapunk választ. Hányan élnek ma a Földön? Mit tettek, hogy kivédjék az apokalipszist? Hányan, hogyan és milyen csoportokban kutatják a vizet? Vannak kolóniák? És lakóiknak miként osztják el a vizet? Képregényben ezekkel a kérdésekkel nem muszáj foglalkozni, de a mozivásznon már igenis igény van rá, mert egy egész fantáziavilágot próbálna a film létrehozni. A humor gyakorlatilag egyáltalán nem működik, a viccek vagy laposak, vagy egyenesen visszatetszőek.

Maga a Tank Lány, Rebecca a film talán egyetlen értékelhető élet-megnyilvánulása a szememben. Öntörvényű, cserfes, impulzív és csúcsra járatott "kemény csaj", tehát a cselekménynek bőven akad lehetősége izgalmas helyzetekbe sodorni. Feketén árul és keres vizet, amiért végül a Víz és Hatalom nevű vállalat letartóztatja. Szökésekor összejön egy félszeg mérnöklánnyal "Jet lánnyal", plusz egy mutáns bandával, akik szintén a főgonosszal, Kesslee-vel hadakoznak.

Kesslee-ről annyit: Malcom McDowell jobbat érdemel az olyan szerepektől, mint ez, vagy Soren a Star Trek - Nemzedékekből. Minden, amit mond vagy tesz, eltúlzott: legemlékezetesebb az első jelente, ahol egy kapitánya bebukja egyik parancsát: összetör mindent, ami a teremben üvegből van, kényszeríti emberét, hogy szilánkokon lépkedjen, és úgy öli meg, hogy belenyom egy gépet, ami kiszívja a teste vízkészletét. Nem hiszem, hogy sok embere hűséges maradna hozzá, ha ennyire idegbeteg módon irányítja a vállalatot.

És hogy a vége felé - egy szükségesnek mondott műtét után - miként lehet immár holografikus feje, azt ne tőlem kérdezze az olvasó. Ötletem sincs, hogy hihették ezt jópofának vagy kreatívnak.

Nem mondom, hogy Lori Patty Tank Lány szerepében kedvelhető - vagy akár józan eszű - karaktert játszana, de tényleg beleadja azt az energiát, hogy elhiggyük: ő a címszereplő. Valóban a vagány nemtörődöm csajszi a cselekmény tengelye, mégha szurkolni nem is igen tudunk neki.

Mondom ezt azért, mert idiotisztikus malőrök tömkelegét engedi meg magának végig a cselekményben: ahogy több ízben hagyja magát elfogatni, egy kislány barátja mentésekor az majdnem megfullad, mert Rebecca túl elfoglalt, hogy saját magát méltassa. Ami magánakció pedig sikerül neki, az nem igazán hihető:

• flörtölve vágja ki magát egy katona puskája elől, 
• megjátszott leszbikus csókkal menti meg "Jet lányt" egy másik katona közelségétől, 
• éneklésre kényszerít egy dámát, percekig dalolnak, majd a kislányt megint elhurcolják onnét. Bravó!

Mi a Pokolért volt szükség arra, hogy musical-betéteket rakjanak ebbe a filmbe?!

Amellett, hogy semmi szerepük, és húzzák az időt, rettentően idegesítőek: Rebecca nemcsak egy madamot, de az egész bordélyt dalra fakasztja, majd később a mutáns banda táncolása a búvóhelyükön.

A bandáról egyébként kiderül, hogy kengurugénekkel kezelt szuperkatonák. Ez önmagában még akár humoros is lehetett volna, de a küllemüktől a szervezettségükig semminek nincs értelme vagy vonzereje. És már elnézést, hogy közönségesen írok, de a produkció egyik legaljább pillanata a bandafőnök szaxofonszáma volt. Őt Ice-T alakítja, nyilván az ő szerződtetése miatt kellett 1-2 zenés jelenet.

Nyilvánvaló, hogy Tank és Jet Lány csak a létszámuk miatt szövetkezik a kengurukkal, minthogy mind meglehetősen bugyuták. Rebecca szerintem egyedül is nyugodtan nekivághatott volna tankján a végső rohamnak, és ugyanaz lett volna az eredmény: egy megfogni képtelen, körkörös fogócska Rebecca és Kesslee között. Akciójelenetnek nevezni is hazugság, ahogy Tank Girl jópofaságát bizonygatva a tankján húst süt, vagy épp úgy csinál, mint szörfözne. Ez nem érdekessé teszi, csak szánalmassá.

Álszent húzásnak tartom Rachel Talalay rendezőnőtől, hogy szexuális viccekkel tömi az alkotást, míg magát az aktust prűd módon kiszitálja belőle. Tank Girl szexuálisan is túlfűtött karakter, és ezt lezbikus csókja, vagy hogy kényszerít egy férfit meztelenre vetkőzni, inkább vérszegényen sejteti, mint példázza. Igen, Hölgyeim és Uraim: eljutottunk oda, hogy már a szex hiánya is a történet hitelét kezdi ki.

A kivágott képanyagban szerepelt egy rövid ágyjelenet Tank Lány és Booga karaktere között, de - nyilván a korhatár-besorolás miatt - a filmet utolsó szóba jöhető erősségétől is megfosztotta.

Aki trash-moziként vagy művészien destruktív munkaként gondol a Tank Lányra, annál talán több babért arat le ez a kis vacak, mint amennyit érdemel. Pofás vígjáték helyett kaptam egy másfél órányi nonszensz agytemetőt, ami mintha még élvezné is, ha eláshatja magát a nézőnél. Utóélete ugyanerről árulkodik: Talalay soha többé nem rendezett block-buster-t, Hewlett pedig - és ezt nem én fogalmazom így először - "élete legmegalázóbb kudarcaként" emlékezett vissza a filmre. A legszomorúbb, hogy bár óriásit bukott a mozikasszáknál, a képregény iránti keresletnek újabb lökést adott.