2012. szeptember 30., vasárnap

300. ߣOG߀J€GYZÉ$ - 300



Gyanítom, hogy sok filmkedvelŐ a fejét fogná, ha az én mércém szerint pontozná a filmeket. Nekem filmek terén és a való életben szemléletmódom a dolgokról meglehetŐsen Bipoláris.
"Komoly" vagy "vicces".
"Konstrukció" & "élmény".

Az én hozzáállásom a filmekről olyan, hogy 1 nagy gigászi fantáziavilág részeként próbálok tekinteni Hollywood, tágabban bármely ország mozis alkotásaira. Egyfajta nagy sziluettként, melyben egyes pontok, egyes filmek erŐsebb fényŰek a többiTŐl.
Ezt próbálom meg kifejezni több-kevesebb sikerrel; remélem, más blogírók ÉNtŐlem csak kreatívabbak.





"Kicsit kiszíneztem a történetet."
"Mennyire?"

(Desperado)







ZACHARY SNYDER 300-A egyedi fantáziatermék. akárcsak egyéb ADAPTÁCIÓK, MELYEK FORRÁSANYAGA frank miller-KÉPREGÉNY - LÁSD Sin city vagy batman kezdŐdik - a 300 is MOSTOHA és komor világképet vázol föl NEKÜNK, JELLEGZETES látványTECHNIKai eszközökkel KIHANGSÚLYOZVA EGY JÓL ÚJRAGONDOLT történet egyes elemeit, TÖRTÉNÉSEIT és szerePlŐit. AZONNAL KITŰNIK, HOGY LÁTVÁNYFILMRŐL VAN SZÓ, DE ABBÓL A JOBBIK FAJTA.


NYILVÁN A TÖRTÉNELMI KALANDFILMEKNEK MÁR A 60-AS ÉVEKBEN IS MEGVOLT A MAGA DIVATHULLÁMA A BEN HUR SIKERE HATÁSÁRA. A 2000-ES ÉVEK LEGALÁBB ANNYIRA BŐVELKEDNEK ÓKORI CSATÁK KÖRÉ SZŐTT, SOKMILLIÓS KÖLTSÉGŰ BLOCK-BUSTER-EKBEN. AZ ILYEN MÚVEK NEM KÖTELESEK FELMONDANI A TANKÖNYVET (MINT AHOGY PL. a PASSIÓ), FŐLEG HA A STÚDIÓ MÉG AZ r-BESOROLÁST.



MI AZ ÁLTALÁBAN, AMIRE EGY ÓKORBAN JÁTSZÓDÓ KALANDFILMNÉL SZÁMÍT AZ ÁTLAGNÉZŐ, HOGY LÁTNI FOG? RENGETEG HARCOS VAD VIASKODÁSA, SZÉPSÉGES HÖLGYEK, FENNKÖLT ÉRZELMEK és impozáns KORABELI tájak.
TÉVEDÉS NE ESSÉK: NEM AZT MONDOM, HOGY LEJJEBB KELL NYOMNI AZ IGÉNYÜNKET, DE eZEKET A KLISÉKET EGYES FILMEK ÜGYESEBBEN ELRENDEZVE HASZNÁLTÁK (gLADIÁTOR, '59-ES BEN HUR), MÁSOK ELLAPOSODTAK TŐLE, Ahogy KORHŰ LÉGKÖRT PRÓBÁLTAK TEREMTENI, ÚGY, HOGY AZ A MAI NÉZŐNEK IS VONZÓ, ROMANTICIZÁLT LEGYEN (TRÓJA, '05-ÖS SPARTACUS).

EGYETEMI TÖRTÉNELEM-TANULMÁNYAIM EGYIK KEDVENC RÉSZE A GÖRÖG-PERZSA HÁBORÚK VOLTAK, EZÉRT PRÓBÁLOK NEM ELFOGULT LENNI, ILLETVE ÓKORTÖRTÉNETI KISELŐADÁST TARTANI. a cselekmény közismert: i.E. 480.-ban Leonidas spártai király és 300 FŐNYI serege megakasztja a perzsa inváziót thermopülai szorosánál, így hŐsi HELYTÁLLÁSUK IDŐT ÉS esélyt ad megmenteni Hellas-t (sALAMIS, PLATAIA).
késŐBB a Halhatatlanok c. film is nagyjából ezt a szinapszist és ezt a látványvilágot próbálta átmásolni. (Ironikus címválasztás, hisz az ottani "halhatatlanok" isten létükre kevésbé voltak komolyan vehetŐek, mint itt az elit perzsa hadosztály) de szemben az immortals-szal, itt a virtuális túlzások segítik a történet mesélését, így nem tudom öncélúnak nevezni. Hatásvadásznak igen, de NEM ÖNCÉLÚNAK.


300 elsŐ számú védjegye a képregényhez hasonló kinézetE. LEHETETLENSÉG megkerülni ezt annaK, aki ír RÓLA, ÉPP EZÉRT NEM TARTOM VALÓSZÍNŰNEK, HOGY ÚJAT TUDNÉK MONDANI A LÁTVÁNYVILÁGÁRÓL. NÉHÁNY JELLEMZŐJE:
  • UGYEBÁR CÉLTUDATOSAN túlozzÁK EL/HANGSÚLYOZZA KI az emberek fizikai tulajdonságait.
  • tele van fantasztikus, eszményi vagy épp torzszülött lényekkel, mitologizálva alakjukat:
  • Hsajársá (Görögösítve: "Xerxes") perzsa király szó szerinti nagysága, illetve Ephialtes púpos, gnómszerÚ testalkata, ami miatt nem lehet hoplita.
  • erŐsen színezett képsorok, melyek szándékoltan a görög freskókra asszociálnak.
  • a földrajzi helyeket egészében CGI-grafika által alkották meg.
  • egy felvétel se eredeti helyszínen készült, minden jelenetet zöld vagy kék háttér elŐtt vettek fel.
  • (a jelenetek 90%-át kék háttér elŐtt kellett fölvenni, ÁLLÍTÓLAG a spártai vörös köpenyeK miatt.) 
  • lassított és gyorsított jelenetek bŐven találhatóak, nemcsak csatajelenetekben, ÉS EZ 1-2 HELYEN BIZONY INKÁBB FÁRASZTÓ, MINTSEM ADRENALINSZÍTÓ HATÁST ÉR EL.
  • akárcsak a Rettenthetetlennél, itt Sincs hiány vérbŐl és csonkításból.



A 300-AT GYAKORTA BÍRÁLTÁK, HOGY ANNYI FIGYELMET ÁLDOZTAK A KÉPREGÉNYHŰ KÜLSŐ MEGTEREMTÉSÉRE, AMITŐL A TÖRTÉNET mellékes tucattermék LETT. AZT ELISMEREM, HOGY AZ ALAP-FELÁLLÁS EGYSZERŰ, ÉS AZ ESEMÉNYEK MENETÉT KÖNNYŰ KITALÁLNI. QUENTIN TARANTINO KILL BILL-JÉT ÉN IS AZÉRT ÍTÉLEM EL, MERT TÚL SOK VALÓTLANSÁGOT FOGOTT AZ "EGYÉNI STÍLUSÁRA": A LÁTVÁNYJEGYEK HALMAZA ALATT CSAK ÜRÜGYKÉNT VOLT JELEN EGY ELCSÉPELT SZTORIRONCS, BANÁLISAN SÍKELMÉJŰ MŰKARAKTEREKKEL.



ITT VISZONT NEM IGAZ, HOGY A TÖRTÉNET CSAK GYENGÉN MEGÍRT BIZSU LENNE, AHOGY AZ EFFEKTEK SE CSAK A STÍLUS OKÁN "BURJÁNZANAK". VALÓDI FESZÜLTSÉG-FOKOZÓESZKÖZÖK, MÉG HA NEM IS MINDIG VÁLNAK BE ERRE A CÉLRA. A KETTŐ EGYMÁST ERŐSÍTI; NEKEM LEGALÁBBIS SEGÍTETTEK, HOGY EGY ELEVE ÉRDEKFESZÍTŐ TÖRTÉNELMI FEJEZET BESZIPPANTSON A SAJÁT VILÁGÁBA, ANÉLKÜL, HOGY FULLASZTÓVÁ VÁLNA A SOK VIRTUÁLIS TRÜKK.
ELNÉZÉST, HA TÚLZOTTAN BELELOVALLOM ITT MAGAM A BIZONYGATÁSBA, CSAK ODA AKARTAM KILYUKADNI, HOGY NEM CSUPASZON A "BEJÖVŐS STÍLUSA" MIATT SRÓFOLOM FÖL A FILM ÉRTÉKÉT.


 AZ ELLENZŐK ÁLTALÁBAN AZZAL ÉRVELNEK, HOGY TÚL SOK AZ EFFEKT. GYAKORI A SZCÉNÁK TÚLNYÚJTÁSA, FŐLEG A CSATÁK, CSATÁKRA KÉSZÜLÉS ÉS A SPÁRTAI TANÁCSBAN ZAJLÓ VITA LEONIDAS FELESÉGÉVEL, GORGÓVAL.
  • Na jó, ELŐSZÖR is: SNYDERÉK NEM VONNAK IDŐT EL FONTOSABB RÉSZEKTŐL. A FILM ELEVE TÖBBRŐL SZÓL, MINT A FORRÁSANYAG, AHOL NEM IS LÉTEZETT POLITIKAI MELLÉKSZÁL.
  • AZ A SZÁL SZERVES RÉSZE A SZTORINAK, HISZ AZ ÖSSZHELLÉN ERŐSÍTÉS MEGKÜLDÉSE A TÉT. nem éreztem gyengének, ellenben TETSZETT A VÉGKIFEJLETE: egy otthoni áruló, Theron Gorgótól testi EGYÜTTLéTET zsarol ki, és mikor van bŐr a képén házasságtöréssel várdolni a város tanácsa elŐtt, a nŐ helyben leszúrja, szétszakítva perzsa arannyal teli erszényét. MÁS FILMBEN ALIGHANEM ZOKON VENNÉM, HOGY EGY CSELEKMÉNY SZÁL ILYEN BAGATELL MEGOLDÁST KAP. ITT MEGLEPŐEN SZÓRAKOZTATÓNAK TALÁLTAM.
  • A CSATÁK, ILLETVE A felsorakozások SZERINTEM EGYSZERRE KELLŐEN KREATÍVak ÉS DINAMIKUSak, HOGY NE UNJUK ŐKET. A HOPLITA HADVISELÉS PEDIG NAGYJÁBÓL MEG IS FELEL ANNAK, AHOGY 2 ÉS FÉL ÉVEZREDE KINÉZETT.
  • A TÖRTÉNELMI HŰSÉGET FIRTATNI PEDIG EGYÉNI IGÉNY KÉRDÉSE: A film saját történetverzióját NEM AKADÁLYOZZA, és nem érzem égbekiáltóan messzinek a valós múlttól.
  • A 300 NEM PRÓBÁL A HELYSZÍNEK GYAKORI VÁLTOGATÁSÁVAL FESZÜLTSÉGET GENERÁLNI. AZ A SPÁRTAIAK EGYRE ROMLÓ HELYZETE ÉS ÁDÁZ MENTALITÁSA RÉVÉN MÁR ADOTT. a MICHAEL BAY-FÉLE tRANSFORMERS-EK PÉLDÁUL KI SE LÁTSZANAK A LAZA ÉS kapkodó akcióból, MÉGIS MONOTON ÉS igenis FESZÜLTSÉGSZEGÉNY MUNKÁK.

A SPÁRTAI LÉT, ÉLETFORMA ÉS GONDOLKODÁS VÉGIG A KÖZÉPPONTBAN VAn. A spártai katonaállam az emberi élhetŐség határáig vitte a készenlét fogalmát. csak így lehet ugyanis alávetett népcsoportokat (helóták) szilárdan uralni.
a spártai férfiideál ELÉRÉSI ÚTVONALA:
  • születésekor megölik a nem tökéletesnek látszó babáKAt,
  • 7 évesen defamilizálják,
  • képezik, edZik, lopásra kényszerítik,
  • hogy aztán Ők maguk is büntessék meg némán tŰrendŐ ostorozással,
  • tinédzserként 1 szál lándzsával a vadon küldik, teremtsen ételt, vizet, szállást, ruhát a természetben.
  • a harcban elesni áhított halál, amennyiben méltó ellenséges hadat találnak hozzá, aki ellen üzdhetnek. e szempontból - mint ezt Ők is szóvá teszik - vonzó lehetŐség a masírozó perzsa embertenger.


SynderNEK gyorsan sikerül felvázolni az adott korszellemet, az emberi énképet (a gyerekkor 5 percet kap). spárta szigorú  szociális rendjét a célszerŰség diktálja, aminek azonban a hazaszeretet is részét képezte. Leonidas és a vele egyidŐsek különbséget tudtak tenni  helytállás és halálmámor, bátorság és vakmerŐség fogalmai között. a híres felirat sem beszél dicsŐségrŐL, vagy új kor hajnaláról: "Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza." 
CSAK A TISZTÁZÁS vÉGETT: AZ ÓGÖRÖGÖK hellas EGÉSZÉT tekintették hazájuknak, NEM AZ EGYÉBKÉNT ÖNÁLLÓAN KAPACITÁLÓ VÁROSÁLLAMOT, AHOL ÉLTEK.


LehengerlŐnek találtam Gerard Butlert Leonidasként, nem annyira bonyolult személyisége, mint a karizmája miatt. egyszerre férj, apa, harcos, vezér és a hagyományok tisztelŐje, mégha azok csak akadályozzák is a honvédelmet (pl. ephorok). nem sok kifejezŐeszközt enged meg a karakter: vezérsége és a ráfordított mŰsoridŐ révén emelkedik ki a többiek közül.



mégis tetszik, hogy akiNEK A LEGJOBBAK KÖZT IS ELSŐNEK KELL LENNI, az szellemesen IS KI TUDJA fejezNi magÁT. pl. a seregét hagyományszegve indítja útnak, mondván, hogy "sétálni mennek". mikor Daxos árkádiai harcosait mesterségükről kérdezi, sajátjai ugyanazon kérdésre csatakiáltással felelnek. "Látod öreg barátom? Több katonát hoztam, mint te." Ez jó szövegírás. Valahogy ez a movie elérte, hogy együtt nevessek olyan harcosokkal, akik egész létezését kompletten körbeburkolja a halál.



A szövegfüzetek lényegretörŐek, és a sin cityhez hasonlóan itt is többször elŐfordulnak mondatismétlések, amikor a tartalmuk beteljesedik. Annak ellenére, hogy konkrét párbeszédeket és narrátorszövegeket vett át MillertŐl ("Akkor majd árnyékban harcolunk", "A perzsa birodalom ezer népével söpör el benneteket!", etc.), A rendezŐ el tudta kerülni, hogy  életszerŰtlennek tŰnjenek a szóváltásoK KÖZTÜK, MÉGHA KÖZEL ANNYIT ORDÍTANAK, MINT BESZÉLNEK, ÉS TÖBBNYIRE AZÉRT ELÉG MEREV SZÓBELI KIFEJEZÉSEKET HASZNÁLNAK ("ŐRÜLTSÉG? EZ ITT SPÁRTA!").



ÉRDEKESSÉGKÉNT MÉG MEGEMLÍTENÉM, HOGY A SPÁRTAI KATONÁK FIZIKUMA NEM  CGI-ADALÉK: AZ ŐKET JÁTSZÓ SZÍNÉSZEKNEK MÁSFÉL HÓNAPOS, INTENZÍV TRÉNING UTáN SIKERÜLT A SZEREPÜKHÖZ KELLŐEN MEGIZMOSODNIUK.



A 300. TÖRTÉNETE NEM AMBÍCIÓZUS VAGY CSAVAROS, FŐHŐSEINEK PEDIG VALAHOL HATÁRT SZAB A TÉNY, HOGY SPÁRTA SZÜLÖTTEI. VISZONT SZILÁRD ÉS JÓL KÖVETHETŐ TÖRTÉNETTEL BÍR, ÉS EMELLÉ JÖN PLUSSZBA A PANORÁMA. ÖRÜLÖK, HOGY ELKÉSZÜLT.
FRANK MILLER, AKIT TÖBBNYIRE NAGYON NEHÉZ MEGGYŐZNI MŰVEI MEGFILMESÍTÉSÉRŐL, MAGA IS RÉSZTVETT A PROJEKT-BEN, TANÁCSADÓKÉNT ÉS MINT ügyVEZETŐ PRODUCER. Ő ÉS ZACH SNYDER DIREKTOR EGY RENDKÍVÜL HATÁSOS PRODUKCIÓT EMELTEK A THERMOPÜLAI-I VÉRTANÚKNAK, ÉRZELGŐSSÉG ÉS BUGYUTA TOLDALÉKRÉSZEK NÉLKÜL.

  

Nincsenek megjegyzések: