TOP-11 legjobb Batman animációs sorozat epizód

Az Emmy-díjas "Batman" talán a nyugati világ legsikeresebb és legfejlettebb rajzolt szériája. Ún. "Dark Deko" látványvilágával és krimi jellegű, tragikumcentrikus felhangjával azonnal közkedveltté vált a Denevérember rajongóinak körében. Szereplői ugyanolyan érző emberek voltak, mint bárki más, függetlenül a képességeiktől. Ez az animációs sorozat valósította meg azt, amit a 90-es évek élőszereplős mozijai nem tudtak: továbbvitték és kiszélesítették a '89-es verzió teremtette kultuszt. Azonkívül átmentették a márkanevet a Schumacher-érán, a 2004-'05-ös reboot idejéig.


Amikor simán Batman-rajzfilmről beszélek, akkor az eredeti, 65 részes "Batman: The animated series"-t, valamint a 20 epizódos "The Adventures of Batman and Robin"-t számítom hozzá. Az utána következő szériák rajzstílusát már szembeszökően, mondjuk így: leszelídítették (Joker például majdnem olyan külsőt kapott, mint Mickey Egér), az egyes történetek kidolgozottsága is romlott. Hirtelenebbek voltak a sztorik fordulatai és a karakterek fontos döntései. Nem tartom vészesnek a minőségbeli visszaesést, de határozottan nem volt már ugyanaz.
Ezért az alábbi listába nem számítanak bele a "The New Batman adventures", illetve az azután következő többi sorozat epizódjai.

11.

#

The Last Laugh

Ez a rész több ok miatt is a kedvenceim között van. Először is: élvezetes látni a káoszt, hogy nevetőgáz terjeng egész Gothamben, s a több millió röhögő ember közt fosztogat Joker és bandája. Bruce Wayne-t ezenkívül személyesen érinti az ügy: a nevetőgáz a kastélyig elgyűrűzött, és az egyetlen embert is eléri, aki Bruce családját jelenti. Batman folyamatosan Joker újabb és újabb húzásaira kell kapkodni: a gáz, Joker 2 embere, a "Bohóc Kapitánynak" kiadott robot, a szemétégető katlanja és a hulladékáradat.

De ha az egészet nézzük, úgy tűnik, mintha az élet így tanítaná meg Wayne-t a vicc értékelésére. A mindig kötelességtudó Alfred megengedett magának egy szimpla április 1-i tréfát, de csak bosszantotta. Fortuna erre mintegy megmilliószorozza az esetet: Bruce körül mindenki a halálán van a nevetéstől, még Alfred is ámokfutóvá züllik. ("Ó, csak egy kis tavaszi nagytakarítás, uram.")
A káosz megfékezése után felcserélődik az epizód eleji helyzet: Alfred van letörve egy eltört váza miatt, és Bruce az, aki egy viccel megpróbálja felvidítani. "A kör bezárul" esete.

10.

#

Two-face

Harvey Dent az egyik legnagyobb érvágása a XX. századi mozi-franchise-nak. Jóformán köze nem volt a képregénybéli Kétarchoz, ideértve sajnos a sebhely kinézetét is.
Az animációs sorozat elején Harvey még Batman és Gordon oldalán áll. A Two-face c. dupla epizód világít rá, hogy létezik egy "Gonosz Harv" a lelke mélyén, aki agresszív, hataloméhes. Kísérteties látni, hogy a törvény embere bomlott pszichéje rabjává válik, és nem talál kiutat.

Bruce Wayne közeli barátja, aki vele örül, mikor Harvey az esküvőjét tervezi barátnőjével, Grace-szel. Miközben újraválasztási kampányát felügyeli, Rupert Thorne maffiabáró megzsarolja őt. Harvey-t tehát kívül és belül is egyre több sötét árny fenyegeti, környékezi. A robbanás, amiben fél teste megég, csak a még hiányzó "apró lökés", ahogy Heath Ledger Jokere mondaná.
Dent majdnem olyan összetett szereplő itt, mint Bruce, aki szintén vívódik, hogy nem tudott segíteni Harvey-n. Tragikus epizód, de nem mert meghal valaki, hanem mert Harvey-t mindkét énje zsákutcába vezeti:

1. Dent csalódik kedvesében, mert a gyámoltalan Grace akaratán kívül Thorne kezére játssza őt,
2. Kétarc pedig szinte megbénul pszichésen, mikor érméje, amellyel mindent eldönt, elkeveredik egy doboz másik érme között.

Kétarcot a TV-nézők először itt láthatták annak, aminek eredetileg is kitalálták: Gotham elveszett lehetőségeinek egyike. 

9.

#

The Cat and the Claw

Laikus szemmel nézve kínos lehet, mikor egy macskának öltözött nő flörtöl egy denevérnek öltözött hapsival. Erre játszott rá borzasztóan a Batman visszatér c. film: ott Bruce Wayne és Selina Kyle között csak egy morbid, perverzióval kevert szemezés létezett, nem valódi vonzalom vagy kötődés.

Selina Kyle egy elegáns, provokatív tekintetű hölgy, aki Catwoman-ként az állatokat csaknem olyan hévvel védelmezi, mint Mérges Szömörce (Poison Ivy) a növényeket. Batman szempontjából bűnöző, és csak kedvezőtlenebb fényben láttatja őt, hogy Bruce randevúzott vele. És mindezek mellé: Selina leleplezi, hogy egyik ismerőse egy terroristavezér, Vörös Karom talpnyalója.

Maga a helyzet tehát érdekesen kusza. Batmannek olyasvalakit kell megvédenie, aki maga is bűnöző, anélkül, hogy leleplezné saját magát őelőtte. Közösen menekültek meg a haláltól, és akadályozták meg Vörös Karom tervét. De szabadon hagyja-e ezért Batman? Nem: a legvégén bilincset tesz Selina kezeire, miközben hátós szándék nélkül közel engedte magához.

Ez a fajta kötelességtudat, így magában kétszínű, vagy legalábbis merev stréberség lenne. De így ésszerű. Batman, az önbíráskodó csak a szükséges rossz az alvilág ellen, nem egy archetípus, amit ha mások követnek, tolerálja nekik (ugyanúgy, mint A sötét lovag-ban). Attól a nő még vétkes, hogy segített egy terrorakciót meggátolni. Ha a szándékai őszinték, hagynia kell a bíróság fórumának, hogy mércére tegyék a jó cselekedeteit a rosszal - mint egy másik részben látni fogjuk: nem hiábavalóan.

8.

#

Day of the Samurai

Kyoudai,
Kyoudai, Bruce hajdani tanítványtársa egyike azon kevés ellenfeleknek, akik a 85 rész során megtudták, kicsoda Batman. Egy korábbi részből tudjuk, hogy a fiatal Bruce leleplezte Kyoudai lopási kísérletét, és évek múltán bosszút akart állni Wayne-en.

Ami miatt rájön a titokra, az Batman küzdőstílusa, mely igen hasonló az övéhez, illetve amit Bruce-tól is látott. Igazából az epizód utolsó percei izgalmasak nagyon. Kyoudai ninja-öltözéke ugyanúgy a kilétét rejti el, mint Bruce-nál a denevérjelmez. Mindketten felismerik, hogy itt csak érintettek vannak jelen (ők és régi tanítómesterük), akik úgyis tudják a kilétüket. Bruce az évad során először és utoljára veszi le csuklyáját egy ellenfél előtt, mielőtt azzal közelharcba bocsátkozik. Ez segít a nézőnek elhinni, hogy Batman maszkja mögött egy egyszerű ember van, és hogy nincs eleve elrendelve, hogy sikerrel viaskodik az aktuális bajforrással.

7.
# 

Almost got 'Em

5 visszatérő bűnöző-alak, akik nem csinálnak semmit, csak pókereznek. Ez főként a többi epizód tükrében számít frissítően rendhagyónak: először látunk egy helyen több Bat-ellenfelet, akik itt bebizonyítják: nemcsak "gonosz tervek" szövéséből áll az életük. És egymás stílusát, módszereit is minősítik, cinizmussal és nem méltatással tekintenek rájuk. Talán még inkább 3 dimenziósnak érződnek a karaktereik, mintha mind kaptak volna 1-1 kialakulásos részt, mint Kétarc. 

Elmesélnek 5, a néző előtt is ismeretlen esetet, amikor majdnem sikerült végezniük Ővele. Kissé gyermeteg kivégzési módszerek, de változatosak. És ragyogóan előkészítik a talajt a klimax-harchoz vagy katarzishoz! Ivy, Kétarc és Pingvin sztorija szól szorosan Batmanről, Jokeré inkább Selina Kyle elrablásáról. Ehhez tökéletesen illeszkedik a felállás: Joker sztorija a cselekményben valójában ugródeszka egy 5., de most már ténylegesen Bat-sztorihoz, ami a jelenben zajlik.

Ami miatt az átvezetés hibátlan, az a csavar, és ahogy érzékeltetik. Miután Joker elmondta, amire várt, az addig tompa agyú Gyilkos Croc Kevin Conroy hangján szólal meg, ezzel felfedve valódi kilétét: Batman, álruhában, Kyle holléte után nyomozva. És miután már Macskanő szabad, ugyanazt a visszatérő megjegyzést ejti el, mint a pókerező gonoszok: "Majdnem elkaptam.". Persze csak romantikus értelemben. Igazán hangulatos és fantasztikusan megírt, kerek epizód.

Amit még hozzátennék: örültem neki, hogy Ivy és Kétarc szóba hozzák, hogy Pamela Isly egy korábbi részben megmérgezte Harvey Dentet. Furcsa lett volna, ha említésre se kerül egy ilyen fontos részlet. 

6.

#

Perchance to Dream

Milyen lett volna Wayne élete, ha az a kettős gyilkosság nem történik meg? Felnőtt korában hogy nézne ki az élete, ha egyszer csak arra ébredne, hogy minden tökéletes?

• A szülei élnek,
• Selina a menyasszonya,
• Gotham utcáin nagyobb a biztonságérzet az emberekben,
• És a legelképesztőbb: Wayne meglátja, amint valaki Batmanként vigyáz a városra!

Azt hiszem, egyértelmű, hogy mi hogyan reagálnánk erre Bruce helyében: ez nem lehet valóság, csak annak érezzük. Mégis, ha nem tudjuk, hogy törjünk ki az állapotból, akkor egy ponton hajlanánk elhinni, akarni ezt az álomvilágot, bárhonnét is jött. Nem mert ostobák vagyunk, hanem mert egy részünk vágyik erre az abszolút pozitív jövőképre.

Aztán persze a bennünk fortyogó igazságérzet utat akar törni az illúzión át. Ez hajtja Wayne-t, és ölt testet a két személyiségének harcában. Bruce Wayne "fizikailag" néz szembe alteregójával, Batmannel. Rendkívül izgalmas, drámai és tanulságos:

"Tegyük fel, hogy igaz! Miért az én hibám?
"Nem tudom megmagyarázni. De te vagy a kulcs ehhez!"

Az egyetlen dolog, ami kifogásolnék, az ennek az egésznek a kerete. Bolond Kalapos, Batman egyik nemezis egy tucatbefolyásoló gépet rakott a fejére, hogy kimondottan ezt álmodja. Amikor Wayne letépi a denevércsuklyát, a Bolond Kalapost találja ott. Mitől? És mint kiderül: maga is meglepődik, hogy Batman magától felébred! Ha nem Kalapos hatolt be az álmába, akkor hogy közölhette Bruce-szal a helyzetét az álomban? Ennek semmi értelme.

Még annyit: nem találtam bizonyítékot arra, hogy álmunkban ne tudnánk olvasni újságot vagy könyveket. Bruce elvileg azért nem tud, mert a bal agyfélteke álomban kevésbé segíti a fókuszálást. De hogy álmunkban miért ne lennénk képesek összefüggő szöveget fabrikálni, arról elképzelésem sincs. Ezt a szakértők jobban tudják.

5.

#

Heart of Steel

Maga a tudat, hogy egy emberkéz teremtette gép önállósodik, és hatalmat kap az emberek élete felett, nagyon ijesztő. Hát még az, ha elkezd emberi külsejű robotokat reprodukálni, akik megszólalásig hasonlítanak befolyásos személyekre.  

Ez az alapötlet és a belőle fakadó akcióhelyzetek miatt van kedvenceim között ez az epizód. H.A.R.D.A.C. a technológia igazi szörnyetege, olyan tudatos lény, aki az emberek tökéletlen, helyettesítendő elemekként értelmezi. Csak azért nem likvidálja a lecserélt egyedeket, mert tanulmányozza őket a tökéletes másolás érdekében. Egyedül annak tűnhet fel a különbség, aki - mint itt Barbara Gordon - pontosan ismeri az érintett szokásait, viselkedését.

Amellett, hogy milyen ügyesen leplezett az egész, az igazságot felismerve Bruce élete is veszélybe kerül. H.A.R.D.A.C. és kiborg szolgálója, Duane kis híján saját számítógépével öletik meg. De ennél is nehezebb megszökni a polgármester és két másik android elől, akik még a lift felvonóját is kiszakítják, csak hogy mihamarabb elkapják őt. A Terminátor-filmekbe is odaillő, veszedelmes mozzanatképek - főleg ha T-1000-hez hasonlóan ők is likvidálnák a lemásolt személyeket.

4.

#

The Demon's Quest

Ra's al Ghul számomra az egész rajzfilm-univerzum leggonoszabb nemezis-alakja. Démoni, hihetetlenül erős jelenléttel bíró alak. Erkölcsi kódexe sajátos torzképe a becsületnek és a hatalom áhításának. Gondolkodása is alaposabb a sorozatban látott többi negatív szereplőtől: a "Detektívről" gyakorlatilag elejétől fogva tud mindent. Olyan tömény, elvakult észjárás jellemzi, ami még magában Batmanben is képes egyfajta undorral vegyes félelmet ébreszteni.
Szavainak és tetteinek nyomatékát növeli, hogy az őt övező rengeteg mitológiából szinte minden fizikai valóság. Több száz éves a Lazarus Pit regenációs forrás által, emellett óriási követőtáborral és anyagi tartalékokkal rendelkezik. A terve, miszerint a világ Lazarus-forrásait egy szatellit-lézerrel berobbantja, hihetőbb, ha a források helyére inkább vulkánokat képzelünk el. Mindkét esetben tervének megvalósulása - ezt ő maga számítja ki - több mint 2 milliárd halott lenne.

Ami még vonzóvá teszi ezt a részt, az a komolyan vehető romantikus szál benne. Batman női hódolói közül Talia al Ghul ért fel hozzá a legközelebb szellemileg és egyéniségében; őt lehetne leginkább méltó női partnerének tekinteni. Talia végig igen sötét figura marad a rajzfilmben. Érzései két irányba húzzák: egyrészt szerelme Bruce-Batman iránt, másrészt a lojalitás nagytiszteletű apja irányában.

Mindössze két dolog volt, ami eléggé kilóg az epizód hangulatából. Az egyik, mikor Batmannek szétszakítják a ruháját. Teljesen elhiszem, hogy Ra's "a büszkeség jeleként" meghagyja a csuklyáját, de ahogy a szövetet szétszakítják, az kissé röhejes látványt nyújt. 
A másik, aki sehogy sem illett ebbe a részbe, az Robin, azaz Dick Greyson. Szerepe mindössze annyi, hogy elrablása révén Ghul bemutatkozhat lánya szerelmének a Bat-barlangban. A későbbi sorozatok beállításában aztán Robinnak lenni végképp a szeleskedő segéd, a másodhegedűs címke viselését jelentette.

3.
#

Heart of Ice

Victor Fries kapta talán a legtragikusabb sorsot a 85 epizód negatív főszereplői közül. Tudós volt, aki saját nejét kriogenikus állapotba lefagyasztotta, amíg gyógyír nem lesz halálos betegségére. Idáig a '97-es Batman & Robin is átvette a figura itt ábrázolt eredettörténetét.

A két verzió között a különbség: Ferris Boyle. Ő tette tönkre Fries - immár "Mr. Freeze" - életét, amikor megfenyegette, hogy leállítja a túl drágává váló project-et. Freeze bosszújának célpontja: az általa okozott baleset folytán Victor szervezete már csak 0 Celsius-fokos környezetet tud elviselni. Az epizód azt sugallja, hogy Nora meghalt. Így is tűnik logikusnak, miután Boyle minden bizonnyal leállította a project-et Fries eltűnése után.

A zenétől a történet részleteiig az egész részből árad a nyomasztó reménytelenség. Freeze teljes létezése a szenvedésről, a fizikai izolációról szól: semmi nem maradt a régi életéről, még a tudományos munka is csak a bosszúja eszközét képezi. Képzeljük csak el, milyen gyötrelmes érzés lenne minden nap azzal ébredni, hogy az evés, a lélegzés, szóval minden élet-megnyilvánulásunk a jég hidegéhez van kötve.

Freeze itteni alakja engem Robotzsarura emlékeztet: egy ún. rohadék örökre megfosztotta emberi mivoltától és szeretteitől. Egyedül az arcáról ismerhető fel, hogy ez a hibrid, abnormális szervezetű, fedett szemű bádogdoboz régen egy hús-vér ember volt. Ugyanakkor ruhája állítása szerint megtriplázza az erejét, fegyvere egy speciális tervezésű pisztoly. Amikor ezzel lefagyasztja Boyle lábait, mi magunk is jogosnak érezzük a haragvását, és az epizód végén a bánatát is. Az egyik legszívbemarkolóbb epizód, ha belegondolunk, mit jelent így, ilyen biofizikai állapotban... nem, nem is élni: LÉTEZNI.

2.

#

Eternal Youth

Horrorisztikus látvány: emberek, akiket egy vegyülettel faszerű lényekké változtattak. Bármilyen valószerűtlen is: az, ahogy a folyamat bekövetkeztét látjuk, teljesen meggyőző - vagy legalábbis eléggé ahhoz, hogy megborzadjunk ettől. 

Pamela Isly az összes eddigi interpretációja közül itt, ebben a rajzfilm-részben a legfanatikusabb. Egy egészségügyi központot üzemeltet előkelő, idős emberek részére. Ezek aztán sorozatosan eltűnnek, mivel a központ valójában csapda: Mérges Ivy ezzel bünteti a meghívottakat, akik szerinte súlyos rombolást vittek végbe a természeten. Azzal hitegette őket, hogy megújuló fiatalság várja őket - hogy aztán a legbizarrabb módon kivégezze őket.

A meghívottak közé felkerül Alfred is, egy Maggie nevű hölggyel együtt. Batmant kétszeres sokk éri: látja a szegény elkérgesedett lelkeket, és kicsit odébb a saját inasát - facsemeteként. Hogy ez az állapot nem azonos a halállal, annak érezni, hogy csak 1 valódi oka volt: gyerekeknek szánt rajzfilmnél nem engedélyezhetnek egyértelmű halálozást.

1.

#

His silicon Soul

Különös választásnak tűnhet, hogy éppen ez a kedvenc epizód a személyes listámon. A leggonoszabb ellenfél, a legtragikusabb háttér-sztori, majd a legrémisztőbb terv után most a legérdekesebbet neveztem meg. Batman hasonmása ugyanis nemcsak külsőre, hanem először éntudatában is megegyezik az eredeti Bruce Wayne-nel. Annyira meggyőző, hogy mi is hajlanánk hinni neki: "Valaki beleültette az agyamat ebbe a robottestbe." Ha pedig ebben hiszünk neki, akkor Wayne felnőtt életszakaszának szinte bármelyik pontjára tehetnénk, mikor a robot az igazi helyére állt. 
Persze erről szó sincs: H.A.R.D.A.C. teremtménye ő is, mint az összes többi emberi kiborg, és egy idő után H.A.R.D.A.C. vezérprogramja aktiválódik benne: az android-társadalom létrehozása.

Ami számomra kifejezetten élvezetessé teszi ezt a részt, azok a robot-Batman emberi vonásai. Nyilván nem(csak) a külsejére célzok. Úgy keresi meg Alfredet, mint Bruce-Batman, és úgy is kérdezi ki H.A.R.D.A.C. tervezőjét, Karl Rossumot. Továbbá: ugyanazzal a haragos hitetlenséggel fogadja az emberek szavát, hogy ő nem (létezik, hogy) Bruce Wayne (legyen).
A másik kedvenc momentumom, amikor az igazi Batmannel harcol. Immár az eredeti program vezérli tetteit. És ekkor derül ki, hogy talán túl tökéletes másolat lett. Wayne szembesíti hasonmását vele, hogy nem képes gyilkolni, mert ő maga is megtagadta ezt magától. Pont az ellentétes helyzet: először gépmivoltának a tudata ellen tiltakozott: most az ellen, hogy a mintaalany érzésvilágát is megörökölte. Végül saját pusztulását okozza, mikor azt hiszi, végzett az eredetijével. Ez tragikus bizonyítéka Bruce szavainak: "Lehet, hogy volt lelke, Alfréd? Szilikon lelke. De mégiscsak lélek volt."

Tekintve, hogy az egyik legjobban megcsinált amerikai rajzfilmről van szó, remélem, hogy legalább tetszett a lista-összeállítás. Nyilván nem akad mégegy ember, aki ugyanezen részeket nevezné meg pont ugyanebben a sorrendben egy top-10-es listán. De valamennyire talán tetten érhető, mi alapján melyeket neveztem meg a sorozat legjobb momentumainak.

Végezetül: kellemes Szilvesztert és sikerekben gazdag Újévet kívánok az olvasóknak!

BEN HUR (1959)

Hollywood egyik mérföldköve, Charlton Heston legismertebb ikonkaraktere. Ugyan már 2. remake-ként készült Lew Wallace regényéből, az '59-es Ben Hurt origópontnak tartom a modern mozi időszámításában - éppúgy, mint a nyugati világ a filmbéli Messiás születését.

Judah, Hur zsidó herceg története már megírásakor, 1880-ban sem számított szokatlan vagy sajátos témának. Nem kell messzire mennünk: Dumas Monte Cristo grófjában is egy ártatlanul elítélt fiatal férfi bosszújáról van szó, mely több évi rabság után teljesedik be, és főként egy nagyhatalmú, áruló jóbarátot fog sújtani. Mindkét sztorinál Isten a legfontosabb motívum: természetesen közvetve, de ő vigyáz a protagonistára, hogy túlélje a megpróbáltatásokat, és hogy sorsa valószerűtlenül jobbra forduljon - beteljesítendő hajdani ígéretét.

Arrius megmentése kapcsán sokszor említik együtt a törzsgyökeres római és a monoteista zsidó hitet. Örvendetes, hogy bár utóbbit nyomatékosan méltatják, a rómia vallás sem kerül negatív fénybe. Rómát elsősorban a katonai túlkapásai teszik gyűlöletessé, nem a császárkultusz vagy a mitológia.

Van a filmnek egy vonása, amit manapság a spin-off-feldolgozásoknál szoktak alkalmazni. Gyakori áthajlások vannak benne egy másik híres történetből: az ekkoriban tevékenykedő Jézus Krisztus életére.

• Az első nagyjelenet még róla szól;
• Ő ad inni Judah-nak, amikor a sivatagi menetelésben majdnem kiszárad;
• Júdeába visszatérve a názáreti bölcsek egyikével találkozik;
• Régi szerelme, Esther Jézus intelmeivel próbálja csitítani benne a haragot;
• A film utolsó negyedében a Hur család végigköveti, amint Krisztust megfeszítik a Golgota-fennsíkon (ami egyébként a film legvégén a végső megoldáshoz is fog vezetni).

 

Nem kezdek dicshimnuszba a film óriási népszerűségéről, akkortájt szenzációsnak kikiáltott díszleteiről, vagy a mindmáig megdöntetlen Oscar-díj-rekordjáról. Azt viszont el kell ismerni: hihetetlenül sok munkával, energiával és ötletességgel készített darabról van szó. A benne látott vagy elhangzott dolgok összefüggései tiszták és jól tettenérhetőek, a cselekmény ügyesen építi fel az emberek személyiségét, motivációit, gondolkodásmódját. 

Emellé jön a színészi gárda, akik egy pillanatra sem törik meg a korszellemet, nem esnek ki abból a figurából, akit mutatniuk kell. Időnként ugyan kissé színpadiasabbak a kelleténél, de épp ezt butaság lenne egy bő félszáz éves block-busternek felróni. Szövegfüzeteik is távol tartják magukat az elcsépeltségtől; mindig lényegretörő mondatokkal fejezik ki magukat, ritkák a mellébeszélések. 

Judah Ben Hur egyénisége klasszikus ókori hőskép: bátor, erős és becsületes, értelmesen bánik emberrel és állattal. A történet során különböző szerepekben állt helyt, mint rabszolga, római lakos, kocsihajtó, vándor;  borostája, Arrius gyűrűje vagy a győzelmi koszorú mind csupán 1-1 maszk. Valódi énjét egyedül Esther ismeri. A nő révén ismeri fel, hogy Jézus tanai nem tételek, hanem józan útmutatások. Nem magasztalni kell ezt a megbocsátás-"szöveget", hanem megfogadni.

Rangjánál fogva nagyon fejlett értékrenddel bír, még a római arisztokraták között is. Gyerekkori barátsága Messala-val is azért válik haraggá, mert Judah túl becsületes: nem akar segédkezni Messala tervezett "békecsináló" terrorjában. Mikor a Hur családot letartóztatják egy véletlen baleset kapcsán, maga is beismeri: tudja, hogy ártatlanok. Példát akar statuálni, hogy a Római Birodalom hatalmát senki ne kérdőjelezze meg többé Júdeában.

Arrius megmentése kapcsán gyakran emlegetik az isteneket. Nyugtáztam, hogy bár a zsidók hitét nyomatékosan méltatják, a római vallás sem kerül negatív fénybe. Rómát a katonai túlkapásai teszik gyűlöletessé, nem a császárkultusz vagy a mitológia.

A tengeri csata kivitelezése mai standardok között is mutatós: az MGM stúdió ragaszkodott hozzá, hogy a filmben látott hajók határozottan korhűek legyenek. Szóval a "41-es rab" "ifjú Arrius-szá" avanzsál, miután az ütközet zűrzavarában megmenti egy római parancsnok életét. Valójában kétszeresen is: a fulladástól úgy, mint saját öngyilkossági kísérletétől.
Ezt a legcsekélyebb pozitív gesztus indokolja: Arrius egyszer levette róla a láncokat, mert - távolságtartóan, de - külön értéket vélt felfedezni benne. Judah viselkedése teljesen indokolt. Apró, mégis óriási jótéteményt kapott ettől a római embertől. Arrius nem jobb vagy rosszabb, mint Messala, csak másféle: az életből kiábrándult vezető, akire a kötelességéből fakadó, minimális kegyetlenség jellemző, nem több.

A fogatverseny 10 perce kolosszális. Ellentétben a Star Wars I. egysíkú sci-fi-rallijától, itt minden pillanatban érezhető a verseny tétje, az éberség fontossága. Megérte 1 évig előkészíteni ezt az egyetlen jelenetet: a díszletek, és az Aréna belső tere igazi monumentalitást kölcsönzött a versenynek.
A mai filmekre gyakorta jellemző lassítások nélkül, nyers és kíméletlen brutalitással ábrázolják a sérüléseket: ahogy Messala kerékpengéje szétvágja ellenfele szekereit, vagy ahogy később a saját testén keresztülmegy négy rohamvágtával száguldó ló. Később a halálos ágyán beleborzong az ember, hogy mennyire kínlódik. Mikor megmondja, hogy anyja és húga a Leprások Völgyébe került, még ezzel a hírrel is ellene harcol. "Folytatjuk, Judah...!"

Megjegyzés: Az arab kereskedő, akinek a lovait Hur hajtja, szerfölött humoros fickó a műben. Lelkes, dörzsölt és remekül ért mind az állattartáshoz, mind az előnyös fogadások kötéséhez.

Szerkezetileg a tetőpont és a befejezés között egy plusz tagolási egység foglal helyet. Judah-nak fel kell ismernie: Messala halála nem old meg semmit, csupán az elégtételt adta meg neki. Húga, Tirzah már haldoklik, anyja meg Estheren keresztül tiltja meg Judah-nak, hogy betegen lássa.

Ez az egyetlen részlet, ami szerintem is túlkapás, túlcsorduló dráma. Judah és Esther meg sem próbálják az eszüket használni: a férfi követelőzően az egészségével játszik, a nő meg egyfolytában azt szajkózza, hogy megszakadna mindük szíve ettől. Aztán csigalassan feldereng nekik, hogy Isten fia esetleg talán csodát tehetne velük, és találkoznak - épp a bibliai passió pontos napján.
Látom, hogy mire gondolhatnak: Hur abban bízik, hogy Isten sokadjára is megóvja a rossztól, Esther pedig tiszteli a rokonok óhaját. Nem akarja, hogy Judah "Messalává váljon", azaz gőgössé és arrogánssá. Hur ezzel szembe is tud nézni: Messala többé nem "főgonosz" előtte, hanem az évek során Róma megfertőzte - mint Tirzáhékat a ragály. Ahogy már a verseny után is belátja: "Nem látok "ellenséget"."

Aztán: sok elemző kifogásolta, hogy a társadalom ábrázolása benne egyszínű. Pontius Pilatus szavai is ezt mutatják: „Teljes szabadság nem létezik. Okos ember ismeri a világot, amiben él. És ez idő szerint Róma a világ." Pontosan ezért a zsidók csak mint nép vannak ábrázolva benne, a Hurokon kívül nem említenek nemesi családokat Júdeából. Nem látjuk az eltérő, ellenséges hangulatot, ami a Biblia szerint Jézus felé áradt a letartóztatása idején.

Én személy szerint ezeket nem tartom mérvadó hibáknak. Ez a movie Ben Hur személyes sztorija, nem az egész izraelita népé, vagy a többször "cameózó" Messiásé. És a tény, hogy Jézus halála közvetlenül gyógyulást okoz a két leprás asszonynál, üdítő fricskaként hat a végére. Tény, hogy nagyon olcsó megoldás, hiszen Esther és Judah már kibékültek, a két rokon csak hab a tortán. 

A Ben Hur a legkorábban készült film, amit korosztálytól függetlenül merek ajánlani bárkinek. Esetleges vallásos felhangja vagy a színpadiasság benne igazán tolerálható mértékű, mindössze annyi róható föl, hogy a végére érezhetően elfárad maga a cselekményvezetés. De így is stabil, nagyszabású, sőt nagyszerű kikapcsolódást nyújt produkció, ami azóta is példaként szolgál a műfajban.

És mivel ma Szenteste van: Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok a tisztelt olvasóknak.

Reneszánsz ember

Danny Devito filmjei közül ez az egyik kedvencem. Persze, némileg cukormázas és a történet minden, csak nem új, de engem mégis lekötött, vagy a drámai, vagy a humor oldaláról. Érdekesnek találtam a régi nótát, hogy egy olyan alakból válik remek tanító, aki először még nemhogy újonc e téren, de abszolút nem is tűnik rá alkalmasnak.

Régi vágású komédiaként 12 percet áldoznak rá, hogy megismerjük Bill Rago életét. Elvált reklám-szakember, akit kirúgnak. Állását és lánya bizalmát ugyanazon okból veszíti el: mert nem megbízható. Új állása homlokegyenest az ellenkezője annak, amilyen beállítottságú. Egy katonai bázison a "leglinkebbek" csoportját kell "okosabbá tennie".
Lehetetlen nem észrevenni a párhuzamot Bill és újdonsült diáktársai között. Bár teljesen más emberek mint ő, helyzetük ugyanaz. Egyikük sem akart iskolaközegbe kerülni, reménytelen esetnek lettek elkönyvelve, így mégcsak instrukciókat se kaptak. Tanár és diákjai párhuzamosan szoknak bele az új szerepükbe, Bill még tananyagukat, a Hamletet is csupán improvizálásként választja ki. 

Mit várnánk mi, a nézők egy ilyesforma játékfilmtől? Nagyjából tényleg ez történik. Bill osztálya épp akkor ábrándul ki belőle, amikor már kezdtek volna beleszokni ebbe az irodalomóra-"baromságba". Itt fizetődik ki az, hogy olyan hosszan néztük az elején, ahogy Bill élete taccsra megy. Magánéleti problémái - amikről a Győzelmi Toronynál szót is ejt - nem szűnnek meg, csak mert sikerre visz egy új munkakört. Nem a kurzuson áll vagy bukik minden, hanem "csak" mindaz, amit azalatt formálta a főszereplőket a jobb irányba. Ezt nem akarja Bill veszni hagyni, amikor utánuk megy: "Ha most hagyom őket elmenni, soha nem jönnek vissza."

És nem is igaz, hogy csak ennyiből áll a történet. Nem igaz, hogy összes negatív történés egy pillanatban pattan ki.

1. Amikor felmerül, hogy vizsga lesz, és tétje a seregben maradás, a diákok ráállnak. Ez patetikus? Nem: kis híján megint otthagyják Rago-t. Nehogy már Shakespeare miatt rúgják ki őket a seregből! 
2. Hobbsról kiderül, hogy a seregbe csak bujkálni jött, valójában volt drogdíler. Patetikus, hogy a börtönben ülve Hamletet olvas és Billt méltatja? Nem. Ez még nem kirívó vagy csöpögős példa az elérzékenyülésre. Mezeien drogot árulni mocskos üzlet, de nem pszichológiai függőség, megtagadható, ha az ember le kell ülje a börtönbüntetést érte. 
3. Brian Davis apja rádiósként szolgált Vietnamban, és a fiút mindig zavarta, hogy nem ismeri a teljes történetet a haláláról. Patetikus, hogy poszthumusz csillagot vehet át az apja hőstettéért, amikor egyébként is mindenki mosolyog? Lehet, de maga az érem jogos, ha felfogjuk, miről is van szó.

Nem állítom, hogy annyira szimpatikusak vagy árnyaltak lennének a szereplők (Montgomery lezser hantázása komolyan izzasztó tudott lenni). Mindenesetre díjazom, hogy előéletük, családi hátterük nemcsak úgy be vannak hajigálva. Múltjuk meghatározza a jelenüket. A kapott hírek a korábban megismert előéletükhöz kapcsolódik, és új problémák forrása lehet. Jacksonnál például korábbi karrierje futball-játékosként, és a tény, hogy rövidesen apa lesz.

Jól megírt, tisztességgel eljátszott, hihető, és legfeljebb néhány esetben túl szentimentális. A meghatónak szánt jelenetek közül kedvencem, mikor Bill lánya - szülinapi ajándékként - egy távcsövet talál a szobájában, a cetlivel: "Érd el a csillagokat." Korábban Bill csak a túl csekély megélhetést látta lánya csillagász-álmában. Ezzel felülbírálja korábbi álláspontját, és egyszersmind jelzi, hogy nem akar tuskó maradni a szemében.

Eleve abba a gondolatba is bele lehetne kötni, hogy a katonai kiképzők a legbutább, legnehezebb felfogású diákjait nem kicsapják vagy kirostálják, hanem külön tanárt fogadnak, hogy bent tartsák őket. Békeidőben ez nyilván nem így menne, de ha túl kevés az újonc, akkor még ez úgy könnyű megoldás.
A szóbeli tanulságok a filmben nem túl bonyolultak, de ahogy előadják, az komoly és szellemes. Különösen Billnek ez a mondata tetszett: "A döntéseink diktálják, hogy milyen életet folytatunk." Rengeteg komolynak látszani akaró film nem jut el odáig, hogy szereplői ezt felismerjék. 

A Reneszánsz ember az én szememben nagyszerű kis dráma-vígjáték. A néminemű cukormáz ellenére DeVito egyik legmegindítóbb filmjének tartom.

Vámpírok szívnak

Paródiát gyártani két fontos dolgot igényel: humorérzék, és kreativitás a bohózathoz. Kifigurázni viszonylag könnyű valamit egy túlreklámozott, kifejezetten rajongóknak szánt műről. De hogy a poénkészlet egyszerre legyen vicces, ugyanakkor építse a film saját  sztoriját, ahhoz már jobban oda kell figyelni. Különösen, ha ezáltal egy emberekkel teli moziteremben kell élményt nyújtani.

A Vampires Suck célpontja az első 2 Alkonyat-mozi, ugyanúgy, ahogy a Superhero movie is az első 2 Pókember-mozit vette torzítólencse alá. Itt is egy gimnazista lány, Becca az, aki rekordsebességgel hódítja meg egy vámpír és vérfarkas szívét.

Nemcsak a Twilight jellegzetes karakterei köszönnek itt vissza: alakmásaiknak gyakran neve is egyezik vagy közel egyezik. Hogy a film ne legyen összetéveszthető hasonló paródiákkal, mint a Horrorra akadva, gyakran hajszálra megegyezik az események menete az első 2 Twillight-tal. A kifigurázások sosem vonnak be közismert látványelemet vagy szereplőket más filmekből, kivéve Buffyt és Alice-t Csodaországból. Nem tudom, ez a hozzáállás mennyiben szűkíti be a tréfalehetőségeket, de a nap végére: pontosan ez történik. És a beengedett poénok rémesek.

Matt Lanter azt nyilatkozta egy premierkörüli interjúban, hogy a film kifigurázza, de emellett tiszteleg is az Alkonyat-franchise előtt. Annak egyfajta extrájakitérője kíván lenni, mint amolyan Csupasz Alkony 2 és fél. De beleesik ugyanabba a hibába, mint Ping-Pong: annyira másol bizonyos filmeket, hogy azok ismerete nélkül nem ér semmit. Itt a gegek nagy része abból áll, hogy valakit kupán vágnak. Gyakran apropó nélküliek vagy nem a jó pillanatban sülnek el. És csak ezután jön az, ha eleve nem vicces dolgokból próbálnak komikumot kinyerni. Bármennyire is díjazom a film szándékát, annak csak elméletben tesz eleget.

Untatónak találtam, ahogy egyik hosszú jelenet követi a másikat, és - ahogy az eredeti 2 részben - túl kevés dolog történik. A forgatókönyv, maga a történet annyira serényen másol az Alkonyatról, hogy annak élményszintjét is átemelte. Sem a színészi játék, sem a fizikai humor megnyilvánulásai nem nőnek túl az eredeti műveken. Persze, az se garancia egy jó komédiára, ha nemcsak egyféle filmből vesz át közismert alakokat. Például a Drágám, add az életed! is merített a Bond-filmek mellett a Home Alone, Apácashow vagy a Jurassic Park látványából, mégis vontatott lett. Itt pedig eleve kevesebb alkalmunk nyílik az őszinte kacajra. 

A szóviccek egyszerűen sivárak. Mégcsak az sem mondható el igazán, hogy zavarba ejtőek lennének az Alkonyat valamelyik szereplőjére nézve. Becca éppolyan unalmas, fátyol szereplő, mint eredetije. Épp ezért egy percig nem hisszük el, amikor Edward előtt elkezd flörtölni vagy táncolni. A villogó melltartó ötletét pedig - bár ez csak az én véleményem - Priscilla Presley egyik hálóruhájáról vehette a rendező (Csupasz Pisztoly 33 1/3).

Amire még kitérnék, az a befejezés. Akik nem szimpatizálnak a Twilight-tal, azok - akár az összes filmet ismerve - megérdemeltnek találhatják a szereplők sorsának elrendeződését. Becca szerelme gyilkosjelöltjeivel bulizik, miközben apja azt hitte: veszélyben van egy helyi mészáros miatt. Az elején még teljesen szőrös Jacob vonzóbb külsőre tesz szert, de még mindig azonnal ugrik, ha mondjuk meglát egy macskát. Edwardot fejbe vágják egy tüskés buzogánnyal, ami a sors cinikus jutalmaként fogható fel, hogy végig óvni próbálta Beccát.

Minden idők egyik legszárazabb paródiája, ingerszegény baromság.

Alkonyat 3. - Napfogyatkozás

Egy vánszorgó belépő és elmesav folytatása után a Twilight számomra meghalt, mint franchise: az Újholdat nagyjából azon az alapon lehetett "romantikus eposznak" nevezni, mint ahogy a gázkamrákat "zuhanyzónak".

A legtöbb filmfan kívülről fújja az Alkonyat kötelező adalékait:

1. 1 bizonyos szerelmi háromszög;
2. Érzelmekről győzködő szövegtömbök;
3. Bella Swan örökké trófeapozícióban;
4. Fan-service a női és ferde rajongóknak.

Kezdjük a lényeggel: jobb-e David Slade rendezése a 2 korábbi résztől? Nos igen, egy kevéssel. Ennek a fejezetnek végre valódi cselekménye van, nem egy mesterkélt kálvária, hogy ki nem tud ki nélkül élni. Tévedés ne essék: még mindig gyenge az összkép. Érzelmi kifejezőkészség terén a stáb továbbra sem fejlődött, eljátszott figuráik megtartották egocentrikus hajlamaikat. Különösen Edward, aki többször lekezelő, mint megértő a barátnőjével, akár jelen van Jacob, akár nincs. Ebben némiképp emlékeztet Bella apjára, Charlie-ra: az indulat jele nélkül próbál önzően viselkedni, ám a leszerelése viszonylag könnyű.

Ha tehát nem a színészi játék teszi jobbá az Eclipse-t, akkor mi? Akciódúsabb? Fordulatosabb? Kevésbé nyáladzó? Ezek a szempontok is bejátszanak, de úgy vélem, a mérvadó egy 4. aspektus: ez a rész őszintébben nevezi nevén a fő problémákat. Mennyire változtatná meg Bellát fizikailag a vámpírlét, hogyan tolerálja választott párja természetét, és miként mondjon nemet egy barát vallomására. Ezek köztudottan elcsépelt kérdések, melyek amúgy sincsenek okosan taglalva; hiányoznak a velős érvek, hogy érdeklődést generáljanak, és bevonják a nézőt a megoldás keresésébe. 

A cselekmény lényege: egy ismeretlen csoport egyre több vámpírt rabol el, ezért a vérfarkasok és a vámpírok megpróbálnak összedolgozni. Ez volt a szinapszisa például a Penge 2.-nek, csak ott 1 emberi vámpír fogott össze az általa üldözött fajtársaival. Ha tehát kibírjuk az irreleváns közjátékok hosszú műsoridejét (a "szobafogság", Mrs. Swan meglátogatása Floridában, stb.), számítani lehet egy kiterjedt összeütközésre.

Belláról a 3. rész újfent bebizonyítja, hogy halvány jellem.  Még mindig is azt hiszi, hogy az örök élet egyedüli hátránya a "másság". Az érettségi kiosztón egyik diáktársa beszédet mond, ami útmutatásként szolgálna neki: "semmi se állandó", "hibázzatok, amennyit csak tudtok", hogy tudjátok, mik akartok lenni. Azt hiszem, a film azt próbálja kihozni, hogy menjünk bátran a dolgok elébe, mégha hibázunk is. De ez nem Bella álláspontjára tromfol rá? Mert ő épp eldönteni igyekszik valamit, amit Jacob-tól Cullenékig mindenki fatális hibának tart. 

Ami még zavaróbb: erkölcsileg kikezdhető minden, amit mond, illetve csinál - megint.

1. Továbbra is az motiválja, hogy Edward tegye őt vámpírrá, mielőtt hozzámenne feleségül.
2. Jacob-ot korábban megütötte, amiért csókot lopott tőle. Ehhez képest az a karjaiban hordozza "szagálcázás" jogcímén, Bella pedig leplezetlenül bámulja a meztelen felsőtestét.
3. Hozzábújik Jacobhoz Edward szeme láttára, csak mert nem öltözött fel rendesen, és mert Jacobbal szemben Edward hidegvérű.
4. Mikor Jacob a házasság hírére dühösen megöletné magát, azzal tartja vissza, hogy: "Nem akarlak elveszíteni!", aztán: "Csókolj meg!"
5. Egy egész háború készül kitörni, döntően őmiatta, de néhány hangos töprengő mondaton kívül semmi jelét nem adja, hogy ezen gondolkodna.

Egyvalamiben viszont el kell ismerni, hogy Bella tényleg fejlődött: madártávlatból mintha kapizsgálná, hogy képes a Cullenek hasznára lenni. Megbeszéli velük a fejleményeket, próbálja Edwardot és Jacob-ot feltartani az összeugrástól. A maga forszírozott miliőjén ez sikerül is neki: egy jelenetnél Edward és Bella egymással csókolóznak, miközben Jacob őket figyeli meztelen felsőtesttel feszítve a kocsijánál. Ez ugyan nem szándékoltan vicces, de örvendek, hogy az írók - Twilight-standardokhoz képest - itt-ott próbálnak valami önironikus humort csepegtetni egy-egy szövegsorba.

"A hidegekkel"/"újszülöttekkel" kapcsolatban vegyes érzéseim vannak. Látok logikát abban, hogy első hónapjaiban egy vámpír vérszomjasabb. És hogy "az újszülöttek" emberi szövetei még nem sorvadtak el, így erejük teljében vannak. De mennyire hűek vagy összetartóak, ha a vérszomj ennyire fűti őket? A másik különös jelenség: úgy sérülnek meg, hog testrészeik eltörnek, mint az üveg. Nem úgy lenne logikus, hogy a még emberibb egyed még emberibb módon is hullik el?

A többi speciális látványadalék olyan, hogy minden életformához párosítható egy szép és egy gyatra effekt.

1. Vérfarkasok: szép animáció, de túl hirtelen metamorfózis
2. Vámpírok: remek suhanó-futás, de gyatra, ahogy ide-oda le-fel ugrálnak
3. Hidegek: hatásos, ahogy lecsapnak a célpontjaikra, de az kevésbé, amikor megcsonkítják őket.

Maga az ütközet pedig közepesen hevült dulakodás. Legfontosabb a "védők" előkészületeiben Jasper útmutatása az újszülöttekről. David Slade dicséretére válik, hogy sem a vérfarkasok, sem a vámpírok nem rúgják fel a hadrendet holmi kósza ellenérzés ürügyén. Alice és a többi Cullen lényegében most is a hátukat tartják, hogy Belláék külön maradjanak, előcsalva a támadás értelmi szerzőjét.

Ami Victoriát illeti: tökéletes csődtömeg az egész karakter. Szóval tudta, hogy a vámpír nép figyeli, ezért "Rileyval" toboroztatott sereget, hogy megbosszulja James-t az 1. epizódból. Nem, ez hülyeség. Azon kívül, hogy maga az ötlet mennyire primitív, a nő eszességnek a csíráját sem mutatja. Nem követi nyomon saját terve fázisait, egyetlen tisztességes mondata sincs. A legtöbb, amit ettől a nőtől látunk, hogy elsőrangú futó: akár az Újholdban, most is lefutja a fél erdőt, és a csata közben a hegyen újfent elfutna, ha Edward nem uszítja maga ellen.

Ha meg kellene neveznem a legostobább mozzanatot, akkor az Victoria legyőzésének módszere: döfj valamit magadba, hogy eltereld a vérszívó figyelmét! Bella  Jacob-ék törzsi ülésén hall erről, és később maga is alkalmazza. Hajdan egy nőnemű "hideg" megküzdött a vérfarkas Tahaakival, de halandó felesége önfeláldozása révén győzhetett. "Egyvalami volt emberfeletti benne: a bátorsága". 

Ugye érti az olvasó az elgondolást? Ahelyett, hogy a nő menekülne vagy harcolni próbálna, sebészi ismeretek nélkül pengét hasít magába. A szörnynő másodpercekig mered rá, amitől a jófiú - aki ellen addig nyerésre állt - földre szoríthatja és végezni tud vele. Oké: akkor én meg a MTV székházának felgyújtásakor kifekszem az úttestre, és bízom benne, hogy a szétfröccsenő vérem elég riadalmat kelt, hogy addig bámuljanak, amíg a rendőrség lefegyverzi őket.

Elmondható, hogy tényleg a Napfogyatkozás próbált a legtöbbet kihozni a Twilight témaköréből. Nulla történet helyett legalább már egy rozoga történtet kapunk, a legcsöpögősebb színezék nélkül. Ezt leszámítva azonban megmaradt "uncsi" tinidrámának; hamis érzelmek mesterséges börtöne, némi mozgalmassággal kiegészítve a 2. félidőben. Bella sem a különc tinilány, hanem inkább egy ébredező öntudatú bábmester, aki mindenkire ráakaszkodik, lelkileg "szívja mások vérét". 

Cowboyok és űrlények

2011. a félénk, de bőkezű kísérletezések éve volt Los Angeles filmes negyedében. Egy-két gyors példa: Lopott Idő olyan jövő-világot próbált létrehozni, ahol az idő szó szerint "pénz kérdése". A Fertőzés egy modern pestis pusztításának krónikája. Zöld lámpás: a Warner első megabüdzsés mozija, ahol a szuper főhős se nem Batman, se nem Superman. Rise of the Planet of the Apes: újragondolni egy régi sci-fi-témát + megkeresni a lehetséges kiindulási pontját a mai világban.

A Cowboyok és űrlények sem annyira a témája, mint inkább az alapötlete miatt érdekes. Producer Roberto Orci úgy jellemezte: "Nézzük a Nincs Bocsánatot, és egyszer csak űrlények landolnak benne." Valójában egy képregény formában tálalt műfaji hibridről van szó, mely 2006-ban látta meg a napvilágot a Malibu Comics kiadó lapjain. A nyugati város neve "Absolution" elég nyílt utalás a fejlettségi szint különbségeire, különböző korok és világok között is.

A trailer úgy reklámozta a live-action-verziót, hogy "A Vasember rendezőjétől". Enyhe túlzás: a Vasember nem volt ennyire egetrengető munka, ahogy magát Jon Favreau-t sem tartom kreatív direktornak. A Vasember 3.-at nyilván azért nem vállalta, mert Tony Stark a nagyvásznon immár túl szorosan kötődik a többi Marvel-hőshöz. A Marvel-adaptációk mintára gyártott kasszafúrók, szinte bárki rendezheti őket. Ezért is furcsállom, hogy Favreau a Vasember 2. után ilyen hamar új képregényfilmet forgatott le.

Szóval a kérdés az: sikerült-e egy közepes rendezőnek egy közepes alapanyagból legalább egy közepes művet kihozni? Nos, nem, sajnos nem. És ez nem a forrásanyag hibája. Képregényeknél elég, ha a stílus és a hangulatiság összeköt két dolgot, legyenek azok egymástól akár szögesen eltérőek.
Favreau alkotásán jobban látszik, hogy ez a két komponens - sci-fi és western - nem tud igazán eggyé forrni, építkezni. Lötyögnek egymáson, ahogy megpróbálják kiadni egy tipikus UFO-emberrablás menetét, olyan korban, ahol az ufológia - vagy az automobil - még nem létezett. Érdekes látni, hogy ebben a "primitívebb korban" hogy állják meg helyüket az emberek. De ez a legérdekesebb dolog a történetben.

Robert Downey jr. helyett Daniel Craig, mint az útonálló Jack karakteres arcot vág mindenhez, Harrison Ford pedig igyekszik színt vinni Dolarhyde ezredes goromba alakjába, sikertelenül. Jack csupán egyike az idegenek elrabolt emberalanyainak - talán épp a legelső -, akit egy különleges csuklószerkezettel engedtek elszökni maguktól. Ez így túl egyszerű: miért tett le az őt vizsgáló idegen egy olyan gépet a tesztalany mellé, ami a csuklójára pont rápasszol, fegyverként használható ellenük, és ők utólag se aktiválják soha? Ennek nem látom értelmét.


Jack nagyon unott benyomást kelt, egyszerűen színtelen figura. Egyszerűen pofozkodik és lő a géppel a csuklóján. Szép, hogy menti, akit veszélyben lát, de mi készteti erre? Elveit mindössze annyi bizonyítja, hogy nőket nem bánt. Szóval csak pénzhiányból állt egy bandába, majd lopta meg bűntársait egy szeretőért?



Mindössze a cselekmény közepén akad egy fordulat, és ez a feltámadt Ella. Jack a sebesült nő testét hosszasan vonszolta, de meghalt, eltemették, végül egy indián tábortűznél látják őt újraformálódni lángnyelvekből. Misztikum van tehát bőven, magyarázat annál kevesebb. Szóval kiderül, hogy Ella is idegen, de egy teljesen másik űrfajból való, melyet az ottani egyedrablások után kiirtottak. Ellának végig az emberi álcáját látjuk, de a valódi alakját még a végén sem. Mire képes? Hogyan jutott le a Földre? És minek kell egyfolytában ködösítenie, ahelyett, hogy inkább közölné a tényeket?
Amit pedig Dolarhyde-éknak elmesél, annak még belemagyarázni is nehéz az értelmét. Mire kell arany egy földönkívüli fajnak, akik műszakilag évezreddel előttünk járnak? És hogyhogy az elrabolt kísérleti alanyokat ugyanott tartják, ahol az arany kitermelése folyik? Nem találok más magyarázatot erre, mint: könnyű írói megoldás. Jack-nek egyszerre kell kiszabadítani a foglyokat, és viszontlátni az idegen egyedet, akit megsebzett, és aki elhamvasztotta a szeretőjét.

Ami a műszaki látványelemeket illeti: igen erős hasonlóság mutatkozik A függetlenség napjával.

1. Ahogy megjelennek a városban,
2. ahogy az emberek a kékes fényekeit bámulják;
3. ahogy a vadászgépeik kis tűzcsóvákat okoznak,
4. ahogy a nappali sivatagos környéken üldözik az embereket,
5. vagy ahogy belülről robban az anyahajójuk.

Nem csodálkozom az anyagi bukáson, mert a látványtervezés adja itt a legtöbb pozitívumot, az is a korabeli ruházat terén. A karakterek súlytalan birkák, a sztori vagy kismillió hézagból ereszt, az UFO-téma pedig rémesen bágyadt önmagában és a western szállal összemosva is. Itt egyszerűen történnek dolgok - amik gyakran unalmasak is -, és küszködnünk kell, hogy ne ordítsunk rá bármelyik félre, hogy erőltessék meg az agyukat is egy kicsit.

Félresikerült műfajtársításnak könyvelem el ezt a gyúrodékot, és azt kívánom, bár Fordot rabolta volna el valaki a szereplőválogatásról.

Én, robot

A XX. századi tudományos fantasztikus irodalomból azt hiszem Isaac Asimov neve a legismertebb. Egyebek között ő teremtette azt az Alapítvány-Birodalom-sorozatot, mely a majdani Star Wars alighanem központi ihletforrásául szolgálhatott.

Asimov sci-fi-témái közül egyik a robotika, a gépi ember szerepe a jövőben: mit jelentene, ha a robotemberek a mindennapi élet "szerves részeivé" válnának, mennyiben tölthetik be a homo sapiens helyét a világban?

Leszögezném itt, hogy végzős egyetemi hallgatóként mindössze pár Asimov-művet olvastam eddig. Az 1950-ben kiadott Én a Robot például nem tartozik közéjük.

Viszont ami információt gyűjtöttem a könyvről, az szinte sehol nem felelt meg a filmverzióban látottaknak. A 2005-ös Én a Robot bizsu. Alex Proyas, A holló rendezője 120 millió dollárból egy olyan sci-fi-adaptációt teremtett, ahol a szabályszerűségek vagy egymásnak, vagy a józan észnek mondanak ellent. 
A jóformán teljesen számítógépesen kreált látványvilág elidegeníti a nézőt a jövő itteni víziójától; a forgatókönyvbe vont jéghideg jellemrajzok pedig unalmasak, sőt nem egy közülük nagyon idegesítő. Proyas művét annyira tömény sterilitás jellemzi, ami teljesen tönkreteszi a várható élményt.

A könyv egyetlen sértetlenül meghagyott elméleti szabálya a Robotika 3 Alaptörvénye:

1. A robot nem árthat az emberi életnek, ellenben óvnia kell.
2. Ha 1. kipipálva, engedelmeskednie is kell az embereknek.
3. Ha 1. és 2. kipipálva, saját maga megóvása szintén prioritást élvez.

Ezt egy Alfred Lanning nevű zseniális tudós alkotta meg évekkel ezelőtt, hogy az új korszak robotjai az emberek életét óvják és megkönnyítsék. Mivel ez az egésznek az alapvetése, ezért én is 3 törvényszerűségre fogom csoportosítani a film eseti visszásságait:

1. Emberi fogyatékok
2. Logikai bukfencek
3. Becsempészett reklámutalások

1. Emberi hiányosságok:

Ha a néző mondjuk A függetlenség napját látva felismeri, hogy típusszabvány szerint rajzoltak ott jellemeket, még inkább ez lesz a benyomása itt. Will Smith itt egy árnyalattal keserűbb szereplőt játszik, de ez minden, ami leolvasható róla.

Del Spooner régi vágású "zsernyák", aki a robotokat utálja, mivel tökéletesen matematikai alapon működnek. Egyszer egy robot az elmerülő kocsiból kimentette, miközben a mellette fuldokló kislányt otthagyta meghalni. Delnek 45% esélye volt a lány 11%-ával szemben. "11% bőven elég. Egy ember tudta volna." Ez a bűntudat a legemberibb érzelem, amit ebben a szilikonmoziban találunk, úgyhogy nem árt megjegyezni.

Spooner alakján keresztül valóságos kliséorgiát kapunk másfél órában. Del Spooner:

• csóró, rendetlen elvált, aki ételmaradékon él;
• spontán faviccek és/vagy beordítások hangzanak el tőle szinte minden jelenetében;
• reggelente pisztollyal ébred és tornázik;
• a molett, szelíd anyukája pitét főz neki, és győzködi, hogy ne legyen már olyan gyerekes;
• és mikor közeledik a film katarzisa, köteles odaadni jelvényét a főnökének.

Spooner elvileg az abszolút protagonista: láthatóan ő a robotimádó társadalom egyetlen tagja ,eltérő véleménnyel. Még saját anyja is méltatja a robotokat, amikor otthonában rájuk bízza a házimunkát. Teljesen megértem Spoonert, amiért hányinger kerülgette. Engem is.
Ami miatt mégse válik a karakter életszerűvé, azok a túlkapásai. Konkrétan kiröhögteti magát több vagánynak szánt cselekedetével:

• Az elején, mikor egy tolvajnak hitt robotot üldözőbe vesz, elvileg a régi trauma hajtja. Ám kiderül, hogy csak egy hölgy után hozta a táskáját. Nem attól ciki ez, hogy a 3 törvény kizárja az ártó szándékot; Spooner tapasztalt nyomozó! Hogy nem gyanús neki, hogy a robot semmi feltűnést nem okoz a rohanásával? 
• Amikor Dr. Lanning halálának helyszínét vizsgálja, székkel behorpaszt egy "törhetetlennek" mondott ablakot, 40 emelet magasan.
• A főnöke egy kávézóban azzal meg tudja fenyíteni, hogy "szól a nagyinak"?
• A film utolsó perceiben kezet fog az egyik robottal, egyszersmind túllépve saját előítéletein. Nem: a filmben semmi nem utal arra, hogy ezt a tanulságos Spoonernek le kellett volna vonnia bármiből. A színészi játék pedig gyötrelmes.

Susan Calvin egy személyben pszichológusa és tervezője a robotoknak. Jámbor, de elvakult technokrata: akkor se hiszi el, hogy egy robot bánthatja, amikor odaáll elé és nekimegy. A produkció teljes hosszában nem jut el normális tanulságig a robotsereg okozta felfordulásból. Legfeljebb megkönnyebbül, hogy a problémát végül Spooner-rel elintézték.

Van egy jelenet, amikor a Dr. Lanning halálával gyanúsított NS-5-robottal társalog. Nem hitte el Spoonernek, hogy a gép nevet is választott: Sonny. Ebből Susan elvileg leszűrhetné, hogy egy gép is képessé válhat emberi érzésekre. De Calvin megint csak mered máshová, görcsösen próbálva közönyös maradni. Ezek után nehezen hihető, hogy a nő az utolsó pillanatban el tudott állni Sonny deaktiválásától.

És gondolom, mindenki másnak is feltűnt az őt alakító színésznő egyik botlása, hogy szinte egyfolytában nyitott szájjal mered az emberre. Semmivel nem kifejezőbb az arca, mint egy filmbéli NS-5-ösé. Akik a Batman Kezdődikben Katie Holmes félmosolyát kifogásolták, azoknak ajánlanám megfigyelni ennek a nőnek a mimikáját.

 

A többiek meg lényegében behajigált papír-kivágások:

• Egy tar néger rendőrfőnök, aki a nem tar néger zsaru barátja;
• Egy mindentudó idős bölcs, aki "életét adta" a nagy hagyatékáért;
• Shia Labeuf, mint beszédficamos, link "haver";
• Sunyi, öntelt cégvezető;
• Spooner lehetetlenül ostoba anyja;
• Spooner kollegái + a végén a katonaság.

És ha azt vesszük, hogy a robotikát kikezdhetetlen alaptörvényként kezelik, az egész város gyengeelméjűnek tekinthető. Mintha ez a sok komfortvágyó lakos direkt arra lett volna programozva, hogy egyetlen nagy zűrzavar áldozati célpontjai legyenek. Bármit is hittek a készítők: ez a jövőkép élettelen és rémesen halvány.

2. Logikai baklövések:

Kezdjük a dátummal. 2035-ben játszódik, és elvileg ekkorra már nem is ismerik a fosszilis tüzelőanyagokat. Már elnézést, de ezt mikor álmodták?? Oké, elvileg kivonhatják a benzin/gázolaj hajtotta járműveket a városi közlekedésből, akár 20 év alatt is, amennyiben jelentős technikai áttörések sorozatára kerül sor. De hogy az emberek - legalábbis Calvin nemzedéke - nem is hallott róla, az így magában hülyeség! 

Egyébként a film nem tér ki rá, milyen energiaforrás működteti a computer-hálózatot, az áramellátást. Csak annyi derül ki, hogy a robotokat egy központi gépagy irányítja, aki mesterséges intelligenciával bír. A neve V.I.K.I., és Dr. Lanning építette saját cégének.  
Spooner robotellenességét ismerve csodálkozom, hogy nem gyanakodott egyből őrá. Adná magát a lehetőség, hogy ha egy robot képes lehet érezni, sőt nevet kapni, akkor esetleg V.I.K.I. is teremtője ellen fordulhatott, bebörtönözve hetekig egy szobába. Ennyit a nyomozás menetéről.

Susan munkáját is elég nehéz komolyan vennem. Doktori fokozatú műszaki szaktekintélyként fogalma sincs a benzinről?

És itt van a fő szakterülete: pszichológia és emberi külsejű, intelligens robotok tervezése. Susan, ezek fémbolhák! Kivétel nélkül az összes robot teljesen computer-effektekkel van mozgatva, és úgy ugrálnak, mintha az égből rángatnák őket! Hogy egyeztethető ez össze a ténnyel, hogy Spoonernek állítólag egész bal karja, sőt tüdeje protézis? Ráadásul a nagy példakép, Lanning saját munkája?

A filmben szereplő berendezések közül jó néhány csak a látványvilág spontán ötlethozadékai. A tényleges hasznuk derül ki, mint:

• egyetlen lapáttal forgó ventilátor;
• a semmihez rögzítetlen fél híd;
• azonnal bőrszövetté átalakuló spray-vegyület;
• piros fény jelzi kék helyett, ha egy robot destruktívvá vált;
• behajtogatható autótároló gépkarok a parkolókban;

Lanning fogságban kiagyalt terve az értelmetlenség egyik kicsúcsosodása. Susan szerint "Csak az öngyilkossága révén üzenhetett nekünk." Ergo: eldobta az életét, hogy ezzel üzenjen egy rendőrnek, akiről a nyilvánosság is tudja, hogy utálja a robotokat.
   Sonny ki tudott törni onnét. Spooner egy székkel mért ütéssel behorpasztotta a szoba üvegét, ahol V.I.K.I. fogva tartotta Lanninget. Mi tartotta vissza a szökéstől?
   Miért nem küldött a hatóságoknak olyan üzenethologramot, amit Spooner is látott két ízben is?
   Spooner azt mondja: "Látta a jövőt. Tudta, hogy úgyse hinnék el." Neki?! A cég, a törvények és az egész technológia megalkotójának?
   Egyáltalán: hogy lehet csak azért eldobni az életünket, hogy elindítsunk egy embert a saját magunk által hátrahagyott nyomok ("morzsák") követése felé?

A cselekmény elkövet egy tipikus hibát: 1 ember "zseniális" tervének magyaráz be annyi sok eseményt és tettet, ami a legapróbb változástól is kártyavárként omlana össze. Lanning nemcsak érzelmeket és álmokat, de tömörebb kezet is adott? Azt akarta, hogy ő ölje meg V.I.K.I.-t? 

És a 3 törvényből hogyan következik a robotok "forradalma"? Hiszen ami miatt Sonny dönteni tud a törvények mellett vagy ellen, az egy titkos pluszprogramnak köszönhető, amit Lanning maga helyezett el benne. 
A 3 törvény csak életvédésről szól, semmi egyébről. Hogy V.I.K.I. öntudatra ébredése hogyan kapcsolódik ehhez, az - számomra legalábbis - nem derül ki. Ahogy az sem, hogy egy mesterséges intelligencia, melynek totális irányítása van a rendszer fölött, mennyire lehet képes kreatív probléma-megoldásra. Elvileg képes tanulni, de ez csak mondva van; a randalírozó robotsereg a főműve.

És itt van a végső ütközet: Spooner és Kalvin V.I.K.I.-t. próbálja leállítani. Ekkorra már a szuperintelligencia rászabadította a vörös szívfényű robotokat Chicago-ra. Percekig  nézzük a pánikot az utcán: a robotok vandál anyagi károkat okoznak, a rendőrség tehetetlen a gonosz gépek ellen. Pontosan mi a céljuk ezzel az ámokfutással? Mikor terveznek - nem is tudom - gyilkolni?

És a hadsereg miért egyenként akarja levadászni a robotsereget? Ha Del és Susan kudarcot vall V.I.K.I. megfékezésénél, az invázió tovább folyt volna, és a Transmorphers posztapokaliptikus világában kötünk ki.

3. Becsempészett reklámok:

Ezen a részen inkább csak gyorsan átfutnék, mivel a filmben reklámozott árucikkek őszintén szólva nem érdekeltek. De annyit nem árt tudni, hogy például Spooner kocsija egy létező járgány stiláris albínója. Alig 2 évvel az Én a robot premierje után egy, szinte egy az egyben megegyező típusdarabot hoztak ki a piacra.

Messze nem ez az első eset, hogy egy nagy költségvetésű block-busterbe burkolt reklámhirdetéseket hintenek a stúdiók, tisztán üzleti megfontolásból. A Batman és Robin is egy 2 órás reklámnak készült; kosztümjei és járművei szerves részét képezték a játékeladási stratégiának. Nem véletlenül hoztam fel épp ezt a filmet példaként: a forgatókönyv egyik írója a Schumacher-stábból ismert Akiva Goldsman volt.

Amit most írok, az csak találgatás: Sir Asimov olyasminek képzelhette el a robotok forradalmát, ahogy később a Terminátor-filmekben ábrázolták: egy központi géptudat az automatizált rendszerekkel globális katasztrófát okoz. Ezután az általa irányított androidok átveszik a homo sapiens helyét a világban. Mintha ők képviselnék az evolúció következő lépcsőfokát.

Összefoglalva: az Én a Robot az a fajta áltudományos salak, ami ötletpetárdákkal dobálózik. 1-2 pofás akciójelenetet mutat fel, plusz egy velejéig hamis "műbalhét", hogy mit jelent felvállalni egyediségünket, történjék velünk bármi.  Szép gondolat egy érdekes témához, amit teljesen félrekezeltek Proyas és alkotótársai. A kikerült végeredmény nem több egy  vértelenül sivár művilágtól, a pofátlanul beleszórt reklámok pedig undort keltenek az emberben.


Az Én, a robot nálam hulladék sci-fi, steril, ezer lyukkal teli történettel és köpedelem karakterekkel. Remélem, Asimov munkáit a jövőben sokkal nagyobb tisztelettel és tudással kezelik majd a filmvállalatok, mint ennél a bóvli rémálomnál.