A Marsi (Mentőexpedíció)

Teljes joggal kiáltották ki a kritikusok a The Martiant az év sci-fi-jének: érdekfeszítő alaphelyzete mellett kalandregénybe illő tájai, komoly drámája mellett is pozitív életszemlélete és okos humora együtt fűszerezik frenetikusan szórakoztatóvá ezt a filmet, miközben sosem veszíti el a komolyan vehetőségét. Gondosan megalapozott, mégis könnyed és magabiztos abban, hogy mi akar lenni, hogy milyen modorban tálalja a történetét.

Mark Watney az Ares III-expedíció másik 6 tagjával kőzetmintákat gyűjtenek a Marson. Amikor egy nagy intenzitású hurrikán lecsap a régióra, a legénység kénytelen evakuálni, de Watney hirtelen leszakad a többiektől, és társaival együtt a NASA is halottnak könyveli el. A vihar elültével eljut a misszió állomáshelyére, de nincs összeköttetése a külvilággal. Lehetetlen feladat elé néz: egy egész planétán magára hagyatva kell átvészelnie teljes 4 esztendőt, korlátozott élelem és ivóvíz-készletekkel. Rövidesen azonban a Földön is megtudják, mi történt vele. 

Andy Weir ingyenes blogcikk-sorozatként indult bestselleréből maga Ridley Scott rendezte meg a filmes átiratot. Ők és Drew Goddard forgatókönyvíró külön ügyeltek rá, hogy a sok tudományos magyarázat, ami a regény egyik alapvonása, ne váljon tolakodóvá. A szereplők szájából csak annyi szakzsargont hallunk, ami a szereplők döntéseit legitimálja - bár az sem kevés. A cselekmény tömör és tempós, de lépésről lépésre halad végig Mark Watney berendezkedésének, majd mentőakciójának fázisain.

Optimista hangnemével üt igazán nagyot a The Martian. Más instant sci-fi-klasszikusokhoz képest (Csillagok között, Gravitáció, Prometheus, stb.) sokkal közvetlenebb, bizakodóbb; a főszereplő szándékosan rengeteget humorizál szorult helyzete ellenére. A magányos űrhajós belső kálváriája ma már klisészámba megy, a film fókusza ezért egész másvalamire irányul: a folyamatra, ahogy a tökéletes elszigeteltségben élő férfi feltalálja magát, majd erőfeszítései az ő és a külvilág közös erőfeszítéseivé válnak.

1. Először még egyedül tőle függ a túlélése,
2. majd a kapcsolatfelvétel után közösen tőle és a NASA-tól, 
3. a végén pedig majdhogynem teljesen a "mentősereg" tervére kénytelen támaszkodni.

Izgalmas látni a főhős találékonyságát, ahogy már-már számkivetett MacGyverként szerel, kutat, ellenőrzi a berendezéseket, gondoskodik magáról - még parancsnoka kedvenc diszkózenéire is ráfanyalodik. Felhasznál mindent maga körül, ami csak mozdítható - még a puszta talajt is, amiben elkezd krumplit termeszteni! Izgalmasak a montázsok, nem éreztem kapkodónak a gyorsított részeket. Az pedig, hogy Mark, a legénység, a NASA és egy kínai hivatal mind összedolgoznak, mindezt 1 emberélet megóvása céljából, nagyon jól eső érzés és felemelően pozitív üzenete a produkciónak. 

Matt Damon - ellentétben a Csillagok között remete-űrhajósával - színes egyéniségű kutatót alakít: Mark Watney okos, tárgyilagos, ironizáló, könnyed modorú, talpraesett. Sorozatos faviccei és optimizmusa szintén a túlélés kulcseszközei, nem cukormáz, hogy emészthetőbb legyen a konfliktus. Külön jutalom, hogy a tréfálkozás nagyon is mulatságos: 1 vígjáték nem akadt idén, amin annyiszor tört volna rám a nevetési kényszer, mint itt! Élvezet hallgatni, ahogy ezek az emberek látszólag jelentéktelen dolgokról beszélnek: pontosan ez tetszett nagyon pl. a Ponyvaregény párbeszédeiben, hiába más műfaj.

Szó sincs róla, hogy a dráma elsorvadna a vicczápor közben: Damon finoman áthozza, amikor Watney sem tudja kikerülni a letörtség érzését. Mikor egy újabb vihar kiszakítja az állomás egy részét, egész eddigi munkáját kipusztítja az időjárás. Nem tud mindent teljesen elölről elkezdeni, vele együtt minket is emlékeztet a fordulat, hogy mégsem űrkiránduláson vagyunk. Innentől válik igazán sürgetővé a kimentése, különösen az egyre növekvő médiahisztéria mellett. Kicsit zavart, mikor a drukkoló tömegeknél megint bevillantják az amerikai zászlót, de itt legalább volt létjogosultsága: így még nagyobb volumenű az egész, már állampolgárok ezrei szurkolnak a sikerért.
 

A fontosabb szereplők tisztesen megírt, jól eljátszott, nagyobbrészt érdekes figurák. A tudományos igazgató, Vincent a NASA vezetésében a mentés fő szószólója, míg Teddy Sanders, az intézmény főnöke inkább a bürokrata fejével gondolkodik, de ő sem adja fel az ügyet soha. Főleg nála féltem, hogy az emberéletre szaró seggfej sztereotípiájába zuhan-e, de szerencsére nem így lett. És először fel sem tűnt, hogy Jeff Daniels alakítja őt.

Nem egy kényes morális kérdést érint, ahogy Teddy, Vincent és a többiek minden lehetőséget, s azok minden lépését külön kell, hogy mérlegeljék, hogy Watney-t minél előbb haza tudják hozni a Földre. Értesítse-e az irányítóközpont az Ares III.-t, hogy Watney él, míg nincs kész mentési tervük? Hogy adagolja a NASA a fejleményeket a nyilvánosság felé? Kockáztassák-e 6 ember biztonságát és visszajutását egyetlen társukért?

Jessica Chastain (újabb főszereplő a Csillagok között-ből) Lewis parancsnoka szellemes, őszinte és elszánt vezető, aki ha csak teheti, az emberei előtt vállalja az életveszély kockázatát. Ügyesen és fordulatosan írták meg, ahogy a legénység a mentés esélyeit optimalizálni próbálja. Ami közös döntésük, azt mind a hatan kell, hogy vállalják, de Lewis saját döntése, hogy ő kapja el Markot az űrben, korrigálva régi mulasztását a marsi viharban.
Itt a drámai tetőpontnál már nagyon hajmeresztő mutatványokkal kísérletezik a történet. Nem tudom biztosan, ha valaki tényleg komptető nélkül lőné ki magát az űrbe hangsebesség fölött - akár szkafanderben is -, akkor túlélheti-e. Mindenesetre intenzív jelenetsor volt, a feszültségfaktor sosem billent túl a hihetőség határán. És külön örültem annak, hogy nem raktak be olcsó műtragédiát a végére (pl. hogy Lewis meghaljon), csak hogy legyen emberveszteség.

A kém után a 2. idei mozifilm kapcsán lehetek büszke arra, hogy forgatása magyar földön zajlott. Mostantól ez a kedvenc produkcióm Ridley Scott-tól: beszippantott, gondolkodásra késztetett, meglepett, végig kitűnően szórakoztatott. És imádtam benne azt a humánus, józanul optimista szellemiséget, amely belengi. Azt, ahogyan egyetlen, másik égitesten rekedt ember életakarása idővel magához vonzza a társaiét, míg végül egy fél ország jókívánsága összegződik és irányul arra, hogy Mark Watney gépészmérnök hazajuthasson.

5-öst adok rá.

Bezáró (Looper)

Joseph-Gordon Levitt és Bruce Willis egyazon bérgyilkost alakítja 2 külön idősíkból. Mindkettőt üldözi ugyanaz a bűnbanda, miközben az öregebb a fiatalabb elől is bujkál.
A tavalyi év egyik kasszasikere, a Looper divatos sci-fi- és maffia-trendek vegyítésével törekszik csavaros krimit kiadni. Bemutatni próbálja Joe Simmons különös esetével, hogy mennyire kényes dolog az idő, és milyen apró döntéseken, sőt puszta gondolatokon múlhat egy ember egész jövője.

Sokkal több fantáziát látok a Looper-ben, mint amit témájából sikerül, vagy egyáltalán mer bevállalni. Létrehozza saját világának logikáját, törekszik betartani szabályszerűségeit, ahogy kell. Ez pedig hol sikerül neki, hol meg csak úgy tesz, mintha sikerülne. Hangulatos, de rozoga kirakósjátékot kapunk Rian Johnson rendezőtől, amelynél a műfaji elegyítés végül nem ad többletet egy megszokott leszámolás-sztorihoz. A film tudományos fantasztikus részletei (múltutazás, időparadoxon, paraképesség, csodagyerek) időnként puszta selyemszalagnak tűnnek az akcióvázon, sok az erőtlen vagy ráérős jelenet - akár van funkciójuk a cselekményben, akár nincs.


Kísérteties hasonlóságokat vélek felfedezni egy másik hasonló alkotáshoz, az Incepcióhoz. És nem csak Levitt casting-olása miatt. Itt is egy fiatal, de megvénült énjével hadilábon álló, profi bűnöző áll a középpontban. A közeljövő legújabb sci-fi-s hivatásával keresi kenyerét, míg az egyik megbízása különösen nagy veszélybe nem juttatja őt. Űzött vad, aki csak vissza akarja kapni az életét. Nincs kiszállás, ezért kénytelen taktikázni, olykor stukkert ragadni. És egy halott feleség emléke is bonyolítja a felállást. Ami még érdekes párhuzam: mindkét film direktora egyben író is, aki éveken keresztül csiszolta az alaptörténetet.

Mivel a film főleg pozitív kritikákat kapott, megpróbálom letisztázni magamban, mi tart vissza attól, hogy velük együtt dicsérhessem a Loopert. Megpróbálok kitérni a világának jellegzetességeire, és csak azután sorra venni, amivel leginkább reklámozták: az akció, és a két főszereplő. Őket pedig innentől Id(ősebb) illetve Ifj(abb) Joe-nak fogom nevezni.

Időutazás és a looper-szakma

A "bezáró" voltaképpen likvidátor. A 30 évvel későbbi bűnbandák a múltba küldik a kiiktatandó személyt, hogy az ottani dolgozójuk kinyírja. Ezen dolgozókat egy Abe nevű jövőből-jött fogja össze szervezetté. A meló árnyoldala, hogy ha a bűnbanda egy loopernek a saját időskori énjét küldik vissza - végső nyomeltüntetésként -, akkor azt megölve magának állít fel egy 30 éves időtartam-korlátot. Ahogy ők mondják: "bezárja a körét": ugyanúgy át fogja élni a saját kinyiffanását, ha majd elélt 2074-ig.


Ez egy így csupaszon szemlélve egy roppantul izgalmas és provokatív elgondolás. Megpróbálok spekulálni, hogy ne kelljen nagyon lehúznom a film teljesítményét. Két részre fogom osztani a taglalást: egy az, hogy az időutazás milyen vonásait "söpri szőnyeg alá" a film, aztán hogy a meghagyott szabályait mennyire tartja be. (Kicsit olyan ez, mintha csendőrt játszanék, de csak így tudom áttekinthetően mérlegelni a film előnyeit és hátrányait.)



A múltban-jövőt-változtatni séma sokkal kevésbé szerteágazó a Looperben, mint mondjuk a Vissza a jövőbe-trilógiában. Kevésbé hajlandó beismerni a téma képlékenységét, így sok lehetséges kérdés függőben marad.
Ha egy ilyen időugrás lehetséges, miért nem használják ki jobban a bűnözők? Például: ha ideát egy csomó pénzt vagy hatalmat szereznek, saját jövőjükben akár a világ urai is lehetnének. Senki nem állíthatná meg őket; főleg, ha az időutazás feltételeit is picit "megbütykölik" a múltban. És ha a múltba lehet, miért ne próbálnának előremenni, a XXII. századba, vagy még későbbre? Az Id. Joe mondja a kávézóban Ifj. Joe-nak, hogy napestig filózhatnának a témáról. De most komolyan: mitől? Olyan, mintha az akciófilmes laza stílussal akarnák elsunnyogni a kérdés további taglalását.


Miért mindig épp abba a 30 évvel korábbi síkba küldik vissza a halálraítélteket? Néztem egyszer egy dokumentumfilmet: A világegyetem: tisztázatlan rejtélyek címmel, melyben szerepelt, hogy ha valaki időgépet is építene, nem tudna a gép megépülése előtti időbe visszautazni. Ez zárja ki netán, hogy akár meglátogassák a dinoszauruszokat? Vagy '74-ben 1 bizonyos új idősík megnyitása még annyira problémás, hogy - azonnali betiltása közepette - még nem jutott hozzá a technológiához egy kísérletezőbb alkatú valaki? Aki fütyül a következményekre, és sokkal nagyobb változást okoz a saját idejében (ugyanez a gondom a Star Trek IV. időutazásával is). 
Szerintem a Looper-ben azért nem az "eredeti idősíkot", azaz 2074-et látjuk legtöbbször, mert akkor egy folyton változó és képlékeny jövőt kellene elénk tárniuk. Abból meg hogy is rendezhetne valaki egy pofás kis old-school akciófilmet? Éppen elég Bruce Willisnek eljátszani a folyton változó memóriájú ürgét.




Oké; most nézzük, hogy állnak meg önmagukban a "bent hagyott" időutazásos szabályok.

Legerősebb fonálja a sci-fi aspektusnak az, mikor Id. Joe, vagy bárki más jövevény a 2070-es évekből érzi és gondolja mindazt, amit fiatal mása átél "ma", 2044-ben. Legjobb szemléltetés erre az idős looper, Joe egyik kollégája, akinek meneküléskor folyamatosan tűnnek el az ujjai, majd lábai, mivel a fiatalabbat épp csonkolják. Gyönyörűen kreatív és sokkolóan groteszk látványtrükk. Egyszerűbb volna a fiatal, megbízását nem teljesítő looper-t rögtön fejbe lőni.
Ha már itt tartunk: Abe és szervezete alig-alig tud komolynak látszani a szememben. A tagjai vagy elmeszegény ficsúrok, vagy faarcú lövészek, akik sokszor közvetlen közelből vétik el a célpontot. Magát a looper-osztagot értem, miért kell Abe-nek megszervezni: a jövőben túl hatékonyak az oknyomozói módszerek - állítólag. De miért kell ilyen fiatal, többnyire amatőr hibákat vétő balekokat beszervezni? Seth például tipikusan az a fajta bérgyilkos, aki teljesen alkalmatlan a szakmára. 



És itt ez a história Ciddel, a titokzatos "Esőcsinálóval". Cid a történet szerint a "bezárók" időskori énjeit egymás után küldeti vissza '44-be, hogy egy se maradjon belőlük. Id. Joe Cidet akarja gyerekként megölni, hogy ne tudjon az alvilág vezérévé felnőni.
A végén pedig tipikus "minden a terv része"-típusú csavarral próbálkozik a forgatókönyv: kiderül, hogy Id. Joe visszaútja a múltba, és ottani merényletkísérlete Vid ellen már eleve megtörtént. Hogy emiatt lesz Cid gonosz vezér: Id. Joe-nak nem sikerül megölnie őt, csak az anyját. Ezzel válik végképp zűrzavarossá az egész elgondolás. Ha Id. Joe nem szarna nagy ívben az időparadoxonokra, talán hatékonyabb lenne a jövő tragikus részletének átírásában. És hogy a kicsi Cid még kívánatosabb célpont legyen, szupererővel és a legegoistább jellemmel ruházza fel őt a szkript. Erről lentebb.

Telekinézis

Miként illik ebbe a múltba küldős gengsztermesébe egy bármilyen paranormális képesség? Ebben az esetben sehogy. Az ún. "TK-k" egyszerűen megjelentek a XXI. századi jövőben. Becsülöm, hogy a történet nem emeli őket szuperhősök szintjére, hanem visszafogott, trükkre elégséges képességként mutatja be az övékét.

Nincs valódi szükség a TK-kra a cselekményben, mert az időutazással már így is egy iszonyatosan nehéz témát kell úgy-ahogy kibontakoztatni. Merő tartozékai, érdekességei mindkét idősík világának. A TK-szál egyetlen tényleg fontos kapcsolódási pontja a film többi részébe az, hogy egy TK-s nő gyerekéből egy különösen erős TK lesz (Cid), aki majd:

1. meghódítja a jövő 5 fő szindikátusát,
2. aratást rendez a "bezárók" között, 
3. végül megöleti Id. Joe kínai feleségét (az a film talán legtragikusabb montázsa).

Ezt megalapozandó kellettek a TK-k, de semmi más szerepük nincs a cselekményben. Erre utaltam "össze nem illő kirakós" alatt.

Elméletileg Cid attól különösen nagy erejű, hogy eleve egy különleges képességű nő gyermekeként látta meg a napvilágot. Láthattunk már példát erre más klasszikusoknál. Stephen King Tűzgyűjtójában Charlie McGee egy instabil, öntörvényű és frusztrált gyermek, akinek előbb anyját ölik meg egy szervezet tagjai, majd apját is a szeme láttára. A létező legrosszabb személyiség egy abnormálisan nagy paraerő birtokosául. X-men 3.: Jean Grey gyerekkorában felért molekulabontó erejével bármelyik felnőtt mutánssal, Phoenix-személyisége feléledtével pedig élő tömegpusztító fegyverré vált.

Cid képessége ellenben kilóg nekem a film természetes közegéből. Nemcsak mert az egész TK-szál mintha csak ennek megalapozásaként szolgálna, hanem mert a mindenáron gonosznak láttatás benyomását kelti. Id. Joe mindenáron óriási fenyegetést kell, hogy lásson benne - hovatovább az Antikrisztust, ha úgy tetszik. Szerintem többet elárulna a karakterekről, ha kevésbé lenne egyértelmű minden józan eszű ember számára, hogy a kölyök egy született gyilkosjelölt. Egy hátulgombolós nemezis.

Jövőbeli világ ábrázolása

Összesen 5 helyen kapunk narrációs magyarázatot Ifj. Joe elmondásában a looper-ekkel kapcsolatban. 2 közülük a legelején és majdnem a legvégén, mikor Ifj. Joe önmagát lövi le, hogy megállítsa jövőénjét. Ez a cselekedet nem túl bölcs, de teljesen érthető és ettől a karaktertől meglepően önzetlen. Ifj. Joe inkább feláldozza magát, mivel ráeszmél, hogy Id. Joe tudtán kívül épphogy kezére játszik a történelem folytonos ismétlődésének.

2044. és 2074. világa nem különbözik annyira a mi sajátunktól, és ez már egy jó pontnak számít. Szemben a Lopott idő teljesen halandzsaértékű világképével, itt el tudom hinni - az időutazás szerepét leszámítva -, hogy társadalmak sora él és formálódik benne, időarányos technikai fejlődéssel. Nagyon kevés a teljesen CG-látványadalék, pl. mikor Id. Joe felesége egy tévéhologram-képernyőt zár be 1 kézmozdulattal.

A nemesfém-tömbök, mint a looper-eknek járó honorárium amolyan jellegzetesség, látványkellék (mint ahogy Joe zsebórája is). Ugyebár ezüsttömb jár a sima öléséért, időskori magad megöléséért meg arany. Amit nem értek, hogy miért ez a fizetőeszköz? Azt kell hinnem, hogy az összes fejlett ország valutája megváltozik '44 és '74 között. Mi másért akarnának aranytömbökkel fizetni készpénz helyett ezek a bűnszövetkezetek?

Karakterrajzok és szereposztás

Ahogy a Sin Cityben, itt is olyan szereplőket látunk, akik már rég belesodródtak a nagyvárosi mocsokba. Direkt vagy szándékosan. Mégis: a Sin Citynek sokkal ügyesebben ment az atmoszférateremtés, a romlottság megjelenítése látványra és a történet szerint is. A központi karakter maga a város volt, annak különböző arculatát mutatták a főszereplők.


Willis és Levitt párosa remekül működik a vásznon: mindketten érzéssel játsszák ugyanazt a karaktert két külön időből, és az interakció közöttük érdekfeszítő. Mindketten, de főleg az ifjabbik Joe bármikor kész fegyvert rántani a másik ellen. Mégha annak agyában úgyis rögtön megjelenik, amit a fiatal megtud.
Ami viszont kilóg az Ifj. Joe téveszméje, hogy Id. Joe megölésével tisztázhatja magát Abe előtt. Nem létezik, hogy komolyan ebben reménykedjen, mikor tudja Abe-ről, hogy vérbeli tisztogató. Azok után, hogy Id. Joe a kávézóban lenézően beszélt Ifj. Joe életéről, nyugodtan megmondhatta volna azt is, mennyire naiv, sőt hülye ötlet ez. 

Nagyon tetszik, hogy a két férfi között mindig változik a felállás. Mikor melyik Joe tűnik úgy, hogy helyesebben ítéli meg a szituációt. Kezdetben még egyértelműen az Ifj. Joe a rosszabb: tojik idős mása átélt szenvedéseire, és ami a nejével történt. Végül mégis az Id. az, aki helytelenül cselekszik. 3 lehetséges gyerekről tud, aki az Esőcsináló lehet: egyet megöl, küszködik a tudattal, majd megy a következőhöz. És mégis ő az kettejük közül, aki többször győzködi a másikat, remélve, hogy végül segít neki:
"Ha élni hagyod a fiút, elvesz majd tőled mindent, ami a tiéd! (...) Meglátod, mivé válik."
"Én azt még nem láttam."

Ennek ellenére nem vagyok kibékülve magával Joe Simmons-szal. Mint úgy kerek egésszel. Nyilvánvalóan nem egy mély gondolkodó: füvezik, szívózik, kúrvázik. A produkció megpróbálja a háttere ismertetésével közelebb hozni a nézőhöz: hogy az utcán nőtt fel, hogy Abe állította talpra azzal, hogy "stukker adott a kezébe". És később vázlatosan átfutjuk, hogy nagyjából miként élt a két idősík közti 30 évben. Úgy tűnik, mintha a rendező gyorsan túl akarna jutni a háttérre vonatkozó képeken. Ezért is nincsenek flashback-ek Joe korai életszakaszáról. Nem mondom, hogy kellenének, de látszik, hogy nem a karakterrajzok képezik a Looper erősségét.
Úgy gondolom, hogy ha valaki nyomorban vagy mocsokban nő is föl, felnőtt korára kell legyen annyi esze, hogy tudja, mi mivel jár. Egy szindikátus tagjává válni azzal jár, hogy bármikor megdögölhetsz. És túl kellemetlen a puszta megléted, végezheted bármilyen jól a munkád, véged. És amit egyszer megtettél, annak mindig lesznek következményei a jövődre és esetleges szeretteidre nézve. Id. Joe saját példáján tanulta ezt meg, ezért is öli le Abe-t és társait. "Senki se jön utánad. Elrendeztem."



A többi "bezáró" igazából említést sem érdemlő, tipikus kellék-rosszfiú; kb. egy szinten foglalnak helyet A Zúzó ninjáival. Különösen az egyikük, akik a többszöri kudarcai során rendre nyafog Abe-nek, hogy: "legközelebb majd nem hibázok", "csak azt akartam, hogy büszke legyél rám", stb. Legalább azt könnyebb elhinnem, hogy 2074-ben nehéz jó bérgyilkost találni. Ha már 30 évvel korábban ez a felhozatal.

Cid és a "nem-az-anyám"-anyja azok, akiket kimondottan nehéz volt megemésztenem. Kezdjük Ciddel, a.k.a. Esőcsinálóval. Életem legidegesítőbb gyerekkarakterével találkoztam, ezt merem állítani. Hiába tesz úgy a film, mintha jó lenne, ahogy Ifj. Joe-t, majd az anyját is próbálja rejtegetni és védeni: ez a legönzőbb, legpusztítóbb mételyes ördögfióka, akit mozifilmbe beeresztettek! Komolyan mondom szurkoltam, hogy Id. Joe szándéka sikerüljön, és végezni tudjon a fiúval.

Anyja, Sara, aki egy vidéki cukornád-mezőn neveli Cid-et, pedig minden csak nem mintaanya. Huszadrangú háttérsztorijánál sokkal többet árul el róla az, ahogy Cid-del játszani próbál: türelmetlen, intoleráns és közönyös, mintha nyűg lenne neki a gyerekkel tölteni az időt. A kérdésre, hogy mennyi 3-szor 8, Cid folyton 32-t mond, ezért "büntibe akarja küldeni". Égbekiáltóan pocsék anya-fia viszony bontakozik ki a film második felében, ami igazából a nézőnek jelenti a "büntit."

Akció

Willis és Levitt közös akciójelenetei azok, amik ütősre sikeredtek. Illetve mikor Willis tisztogatást rendez a looper-ek búvóhelyén. Cid TK-s támadásai kellően hidegrázósak, ahogy a teret taszítja maga előtt, illetve ahogy kipréseli a vért az egyik ellenük küldött looper-ből. Mint egy retro horrorfilmben. A végén bekövetkező sokkhullám is látványos volt, bár az valahogy inkább hatott hisztis dühkitörésnek, mint egy gyerek kétségbeesett vészreakciójának.
Az átvezető részek nagyon egyhangúra sikeredtek, mint mikor Sara a múltjáról mesél Ifj. Joe-nak. Ezek a percek a hangulatot nem tudják meghittre vagy érzelmesre színezni. Mégha a feszültség folyamatosan érezhető volna, mint az első három Die Hard-ban, akkor ezt a hiányosságot is elnézhetnénk.






A Looper legnagyobb baja az, hogy ahány műfajt érint és ahány témaösszetevője van, azok annyi irányba húzzák, de egyikbe se kellő kakaóval. A múltban megváltoztatott emlékek és események ötlete érdekfeszítő, a looper-szakma eredeti, de a telekinézis nem illeszkedik szervesen ebbe a XXI. századi világképbe. Feszültséget és dinamikát csak a két főszereplő képes generálni, a többiek pusztán tartozékok. Utálnivaló a fél szereplőgárda, egójuk vagy primitivitásuk okán, és ha összképet nézzük: kiskaliberű történet ez ahhoz képest, amiről szól.

101 kiskutya

Walt Disney-történetek között nem ritka, hogy háziállatok, azon belül is mondjuk kutyák a film valódi főszereplői. A 101 kiskutya novella, majd rajzfilm formájában akkora sikert aratott a 60-as évek elején, ami még évtizedekkel később is kellő lehetőséggel kecsegtetett egy élőszereplős verzió elkészítéséhez.

Családi vígjáték révén szinte kötelező a filmbe egyfajta naivitás. A két emberi főszereplő, Anett Green és Roger Dearly a Saint James parkban találkoznak először. A lány egy divatcégnél dolgozik, a férfi alkotói válságát élő programozó. Összejönnek, és velük párhuzamosan dalmatáik, Perdy és Pongo is. Ennél kézenfekvőbb módja az ismerkedésnek talán nem is létezik városi közegben. Ahogy annál kitalálhatóbb végkifejlet se, hogy Anett és Roger összeházasodnak, gyerekük lesz, Pongo és Perdy pedig idővel életet adnak vagy száz kiskutyának.

Amikor Cruella De Vil (="Rideg-ella Ör Dög-i"), magyar fordításban Szörnyella pártfogásba veszi Anett-et. mivel új ötletét, a dalmaták által inspirált foltos ruhákat első ránézésre imádja. Ha a "House of DeVil" alkalmazottait, Szörnyellát és az irodája dekorációját együttveszem, olyan, mintha a munkahelyi élet kifigurázása lenne. És elég szórakoztató is volt a látványa, mégha kissé nevetségesnek hatott is.

A rajzfilm-verzióval szemben Perdy és Pongo nem kap emberi beszédet a filmben, ami szerintem még jó lett volna. Képesek a környék kutyáit riasztani és csapatba szervezni, hogy megtalálják kölykeiket. Ironikus módon a két betörőnek még ennyi esze sincs: a kiskutyák, majd a többi állat is bolonddá tudja tenni őket. Szörnyella szintén megszenvedi saját tettének ártalmait. Glenn Close kosztümje, mozgása és hangja teljesen megfelel a rajzfilmből ismert De Vil alakjának. Megértem, hogy Rogert végül a pórul járt boszorkány inspirálja, hogy kiegészítse dalmatakölykökről szóló új videójátékát - ami még persze nagy sikert is lesz.

A Doktor House későbbi sztárja, Hugh Laure és Jeff Daniels is közismert színészarcok, de itteni szerepeik nem különösebben érdekesek. Sablonosak és unalmasak. Anett és Nanny pedig kifejezetten színtelen emberek voltak a számomra. Egyszerűen nem képes megfogni az embert az az elcsépelt tucatdialógusuk, ami a gyermekáldással kapcsolatban hangzott el.

Szinte alig tartja össze ezt a filmet a saját története. Bármekkora klasszikusnak minősül saját kategóriájában, nagyon lassú tempójú, eseménytelen, fordulatszegény másfél órát ad a nézőnek - szándékosan nem adom rá nyíltan az "unalmas" címkét. Mindamellett, hogy családi vígjáték, a meghitt otthon hangulatvilága nagyon műízű. Nem tudott meggyőzni a film róla, hogy tényleges vonzalom vagy gyengédség alakul ki Roger és Anett között. A humora ritkán éri el a kívánt hatást, helyenként pedig pont hogy rosszul választja meg a poénok tárgyát. Ha például egy csirkefogó éjjel a befagyott vízbe zuhan, és hosszasan mutatják, ahogy fagyhalál kerülgeti, az nem vicces, hanem igenis riasztó, aggodalmat keltő történés. 

Szörnyellán kívül egy nyomatékosabb figura sem található itt, és ezt nem lehet annyival kimagyarázni, hogy külleme és attitűdje neki a legfeltűnőbbek. Mintha a készítők nem tudtak volna mit kezdeni a többiekkel a valós világában. Az állatok találékonyságát érdekes volt látni, de a történet csak egy hosszas, esetlen fogócska, unalmas szereplőkkel előadva.

Dumb és Dumber

Legtöbbünk nem igazán érdeklődik behatóbban a filmek iránt, mint egyszeri élmények, amik kicsit színesítik a hétköznapokat. Épp ezért a felnőttek többsége nem nagyon értékeli a bizarr fizikai humort, állatos vagy fürdőszoba-vicceket. Nem feltétlenül taszítóak, de nagyon oda kell figyelni, hogy ne csak ezeken tudjunk nevetni. 

A Dumb és Dumber egy szórakoztatóan agyatlan országúti vígjáték. A "Dumb" és "Dumber" voltaképp csak becenevek, amit két albérletben lakó férfi egymásra ragasztott. Lloyd Christmas és Harry Dunne akármelyik minimálbérű, csóró városlakó lehetne. Poénjaikkal próbálják távol tartani magukat az állandó munkakötelezettség okozta tespedéstől, kirázni magukat belőle. Az is megkönnyíti, hogy érdekeljen minket a sorsuk: hogy nemcsak idétlenkednek és unatkoznak. Mind Lloyd, mind Harry ki akar szabadulni nyomorult hétköznapjaiból, csak egy határozott ürügy hiányzik. Így aztán, mikor Mary Swanson, Lloyd szíve hölgye elejt egy titokzatos táskát, a visszajuttatása lesz kettejük fő prioritása.

Barátságuk ellenére a két főhős nem mindig ért egyet, olykor hevesen veszekszenek ország-világ előtt. De a viták nem csapnak át komor vagy depresszív jelenetekbe. Sokáig nem tartják a haragot senkivel, inkább próbálják helyrehozni, megtorolni, vagy egyszerűen elsinkófálni az ügyet.

Swanson felkutatása közben van egy nem túl bonyolult bűnöző-szál: a két "Dumb" egy kisebb vagyont talál benne, amit jóhiszeműen luxusra költenek. Nem tudhatják, hogy a nő szándékosan hagyta ott a táskát, hogy segítsen valakin. Nem tudhatják, hogy a stoppos, aki a szemük láttára múlik ki, valójában a megölésükre küldött bérgyilkos, Róluk is azt feltételezik a valódi, józan eszű bűnözők, hogy veszélyes profik. De ők egyszerűen kihasználják az alkalmat, hogy kiruccanjanak. A régi mondás szerint: 
Ha igazán próbára akarsz tenni valakit, adj a kezébe hatalmat.
Ennek a mondásnak a parodisztikus átiratát látjuk a filmben:
Ha igazán nagy ökörséget akarsz látni valakitől, hagyj neki vagyont és egy nyomós indokot.

Sajnos időnként nem megfelelő, sőt elszomorító dolgokat is próbáltak humorosan beállítani. Dumber nyelves viccei az estélyen és a hegyi emelkedő oszlopánál tapadva legfeljebb részvétet keltő gegek. Az egyetlen adalék a filmben, amit kimondottan ízléstelennek találtam, az a vak kisfiú kihasználása. Hogy Dumber egy döglött madarat sóz rá a jóhiszemű fiúra, olyasmi, ami elveti a sulykot. Ugyanezen poén módosult változatát látjuk a banketten, ahol Dumber megismeri haverja szerelmét.

Nagyon kevés speális kelléket kellett elkészíteni, mint Lloyd extrakemény körmei és a fiúk narancs-, illetve halványkék színű szmokingja. Az egész filmben a bozontos kocsi kidolgozása tetszett a leginkább. Talán a legmulatságosabb kinézetű autó, amit mozifilmen valaha is láttam. Sok remek ötlet van ebben a filmben, és különösen Jim Carrey és Jeff Daniels a spontán komédia tárházát prezentálják itt. Az utazás viszontagságai lendületet adnak, és a fontos eseményeknek megvan sorrendje.