Haláli fegyver

"Évnyitó" alkalmából tartanék egy gyors leltározást, csak az áttekinthetőség kedvéért:

Pontszám, jelentése, filmek száma eddig:

5/5(9 vagy 10 pont): Fantasztikus: 38 db. █
4/5 (7 vagy 8 pont): Jó: 90 db. █
3/5 (5 vagy 6 pont): Középszerű: 98 db. █
2/5 (3 vagy 4 pont): Gyenge: 106 db. █
1/5 (0 vagy 1 vagy 2 pont): Trágya: 108 db. █
_
Összesen: 440 db.

Amikor 2013. április 11.-én meghalt a Paródia Műfaja Hollywood-ban, újfent igazolást nyert egy régi szabályszerűség: minél több minél rosszabb filmet látunk, annál több hasonló filmet hajlunk jobb színben látni utólag. Ezt (is) hív(hat)juk optikai csalódásnak. És egy olyan humor-fekete-lyuk után, mint a "Horrorra akadVa", szinte bármilyen paródián többet tudunk nevetni, mint "csak úgy magában".

A Haláli fegyver évekkel a Halálos fegyver 4. előtt készült, mégis olyan, mintha az AZutáni bőrlehúzása lenne az eredeti trilógiának. Egy kifakult 5. rész. Pedig könnyen kiszúrható, mely figurákat és jeleneteket másolja át az első 3 Halálos fegyverből. De a viccek, amiket ezek köré sző, csak néhol érik el a kívánt hatást, a felnevetést. (Abszolút mélypont az elején a bérgyilkos Tim Curry, amint kislány-álruhában, borostás vigyorral árul sütit, mint valami hibbant transzvesztita.)

Ennek oka szerintem főleg az, hogy a humornak itt nincs vezérfonala. Nincs ami mentén eszkalálódna a bonyodalom, és maguktól sokasodhatnának a poénok, áramlatszerűen. A Haláli fegyver sok átvett Halálos fegyver-poén laza tákolmánya, melybe itt-ott más klasszikusokból is be-beszórtak 1-2 jelenet kifigurázott verzióját. Mindezt semmi se kapcsolja össze rendesen, nincs igazi táptalaj a csattanóknak. 

 

Oké, nagyon jól tudom, hogy ez egy könnyed kis vígjáték. Nem azt állítom, hogy vérlázítóan rossz volna, csak nincs benne erős motor, ami igazán előrevinné. A Halálos fegyver már eleve több, akkor már zsaruklisének számító sztoriszálat használt, de új fogást tudott találni rajtuk. Egyszerre vettük komolyan csak találtuk murisnak pl. ahogy Martin Riggs úgy beszél le egy öngyilkos-jelöltet, hogy vele együtt ugrik a biztonsági matracra.

Persze, zsaruklisékből "a kistestvér" is próbál vicceket gyártani. Ilyen pl. az ordibáló rendőrfőnök sztereotípiája, aki csakhamar leveszi a pisztolyhőst és társát az ügyről, de a sikeres magánakciójuk után gratulál nekik. Megkapjuk a femme-fatale alakját (Lorna karikatúrája), a köpcös pénzmosót (Leo Getz karikatúrája), még a Murtaugh-család tagjait is letükrözi a Luger-család. Vicclehetőség bőven van, csak ezek hatása nem tud összeadódni. Kicsit olyan ez, mint a vásárlási láz: csomó holmit beszerzünk a boltból, otthon meg csak porosodnak.

Wes Luger los angeles-i hekus társát megölik, így ő a faarcú akciómániást, Jack Coltot kapja partnerül. A nyomozás során eljutnak egy ex-tábornokhoz, akinek bombanő titkárnője, "Destiny" (="Végzet") összejön Colttal.

Az ügy végére pedig 1 dolog változik:

1. a fekete-bajszos pasas megtanul csakúgy alapon szabály szegni,
2. hosszú-sérójú társa pedig már nemcsak pisztollyal képes felrobbantani valamit.

A más klasszikusokból átemelt részek se sokat segítettek. Mint sok paródiánál, pont ott működik a film, ahol nem egy másikra próbál hasonlítani: sohasem azért nevettem, mert 1-1 beállításról beugrott volna A bárányok hallgatnak, az Elemi ösztön vagy a Kommandó.

A helyi poénkészletből ez 4 volt, melyen szívből kacagni tudtam:

• Luger, amint a befont hajú csajt vizslatja a szemével;
• Destiny Sharon Stone-pózban megfordul a székkel, és egy cigiző mókus jelenik meg a helyén;
• A klotyóbomba jelenet (a helikoptertámadás utánra áttéve, hogy Colt potyára parázzon)
• Colt pózolása Destiny előtt a gyertyákkal teli lakásban.

Már az eredeti művek is feszegették a határt, mennyi lehet akcióvígjátékban a vígjáték-jelleg. Az első 3-ban kellően erős sztori és dráma tartotta meg a humort. A 4. rész inkább epilógus volt, ürügy cselekménnyel, hogy lássák a rajongók kedvenceik utóéletét. Középszerű volt, de még meg tudta idézni a régi légkört.

A Haláli fegyver pedig márcsak imitálómozi lett, ujjból kirázható zsebparódia. Küllemre és címre hasonlít ugyan a nagy elődökre, saját motor híján viszont olyan, mint egy "fan-made" (="rajongó-készítette") trailer a trilógia legvagányabb pillanataiból.

Beépített szépség 2. - Csábítunk és védünk

A Beépített szépség 2. megint egy visszhang-film: teljesen az elődje népszerűségére alapozza a sikert, meg sem próbálva őszintén továbbgondolni azt. Sandra Bullock nyilván nem gondolt arra későbbi interjúiban, hogy a 2000-es sikerfilm eleve vén sémát követett (a rút kiskacsa esete), mondandójában pedig butított volt és meglehetősen álszent. Nem beszélve a szépségverseny csonka lelkivilágú résztvevőiről.  

A 2. felvonás ugyan tényleg hasonlít elődjére, de ez még nem sok jót ígér. Legalább úgy hasonlít a Charlie angyalai moziverzijára is. Mindkét dilógiában szokás jobb napokat megélt színésznőket behozni, idétlen maskarákba bújtatni show-műsorokhoz, miközben ők a könnyed szórakoztatás jegyében akcióznak és poénkodnak. Ez a movie semmilyen élményképes dolgot nem tartalmaz. Olyan, akár egy rossz rágógumi: csak rágódunk rajta, hátha történik valami - ha nem is okos, de legalább - figyelem-felkeltő dolog benne. Mire föl készült? Mi volt az ihletése - azonkívül, hogy meglovagolja az elődje népszerűségét?


A minimálbér dupláját tenném arra, hogy teljesen más sztorit ütnek össze Bullockék, ha 2 korábbi főszereplő igent mond a folytatásra. Nevezetesen Michael Caine és Benjamin Brett. A lényeg az, hogy a szépségversenyen kitört botrány nagy publicitást kapott, emiatt pedig Gracie Hart túl közismert arc lett, hogy téglaként dolgozzon, és főleg formális munkákra fogják be. De hogy ez hogyan zárja ki, hogy normális terepmunkán részt vegyen, az kérdőjel marad.
A movie egy több hónapos időszakot ugrik az időben, hogy Gracie-t átimidzselje egy skizofrén, instabil tyúkká. Ahelyett, hogy jobb emberré vált volna, Hart most a régi és az új imidzséből is a legprimitívebb vonásokat cserélgeti magán: hol csak a külseje foglalkoztatja, hol meg taplón viselkedik és beleköt mindenkibe. Hihetetlen, hogy mennyire nincs átgondolva a jellemváltozásának az útja.



Vajon Bullock nem volt zavarban, amint az elején egy süket telefonnal eljátszotta, hogy Gracie kollégája, Eric éppen szakít Gracie-vel? És mind ezt, mind a stylist-mentor eltűnését éppcsak említik, majd elvész a feledés homályába egy csomó pálcikaszereplő dialógusai között, amik szinte erőből nyomják lefelé az ember szemhéját.
A cselekmény további mikroszálai, hogy a fenti verseny győztesét, Cherylt elrabolják a műsorvezető Stannel együtt, és Gracie nem akarja az ügyet kollegájára bízni. Ezért elmegy Las Vegasba a kirendelt testőrével, Sam-mel, hogy ott "elvegyülnek". Testőrt rendeltek az FBI-ügynöke mellé, csak mert őt tették meg a testület nyilvános arcává! És persze így Gracie-nek megint nem kell majd egyedül lennie, ahogy végigcsinálja a válogatott "nyomozati" malőrjeit beépített szépasszonyként.

Gracie és Sam munkakapcsolata annyiból tevődik össze, hogy előbb ki nem állhatják egymást, majd hirtelen összebarátkoznak. És ennek a kiváltóoka az a számos bágyadt vérciki jelenet, amit humornak próbálnak eladni nekünk:

• a veszekedés az edzőteremben,
• a műíves lépkedés az utcán,
• ahogy a színpadon parodizálják Tina Turnert,
• a kosztüm fejrészével vacakolás a kocsiban,

vagy ahol éppen dolguk akad. 

Mégha vérnyomás-mérőt szíjaznának a néző karjára, akkor se mutathatnánk ki meglepődést a cselekménytől. A hősnő a maga komótos tempójában végül lefüleli a rosszfiúkat, akiknek ismét 0 a személyiségük. Megtalálja 2 fogságba esett barátját, majd úszva kimenekíti őket egy díszlethajó belsejéből. Ez a mentőakció is azért tart vissza az ásítástól, mert nem könnyű azt látni, hogy valaki bármikor megfulladhat a víz alatt.
Mondanom sem kell, hogy mivel sikeresen elvégezte a melót - habár megszegve felettesi parancsát -, Gracie-t újfent hősként ünneplik. Mi pedig újfent úgy érezhetjük, mennyire predesztinált volt a happy end. Gracie maradt a sztereotip kétdimenziós női dzsigoló, aki folytatja jelentéktelen hétköznapjait az FBI kötelékében. Állítom: ahogy ebben a dilógiában a szövetségi iroda munkáját szemléltetik, azzal még a 9/11 Bizottság előtt is igazolható lenne a testület bénasága.

Végülis Beépített szépség 2. penészdarabkáiból egy Egyes sűrűségű kenyér süthető, amit a kolduló filmrajongóknak csak végső esetben mernék feltálalni.

Beépített szépség

Mindannyian tudjuk, hogy Sandra Bullock-nak és Michael Caine-nek is vannak ezerszer jobb filmjei, mint a Beépített szépség. Az már kevésbé tiszta, mi vonzotta őket és William Shatnert egyszerre ebbe az alkotásba, amelyen Bullock ráadásul producerként is dolgozott. Eleve nem sokat ígér a Csipkerózsa-történet, melyben egy keménykedő ügynöknőnek muszáj felfedeznie a nőies oldalát, mikor beépült modellként egy szépségverseny tagjaira felügyel.

3 összetevőre bontható le a film képlete:

1. közönséges humor, 
2. bűnügyi akció
3. és szirupos női dráma.

A krimiszálra szinte óriás neonbetűkkel van ráírva, hogy  K Ö R Í T É S : egy terrorista fenyegetőlevelet küld az idei Miss Egyesült Államok szépségverseny szervezőihez, hogy bomba van nála. Nem máshová rejti el, mint a királynő koronájába, mely épp az átvételekor hivatott aktiválni. És mert itt minden karakter érzelmileg egy nyolcadikos szintjén áll, a gonosz terv kiagyalójának lebukása éppúgy mentes az izgalomtól, mint motivációja az értelemtől.

Megállítására azt a Gracie Hartot küldik ki, aki szakmájában nem épp a leghatékonyabb, csak szereti a keménységét bizonygatni. Nem számít annak a kifejezett modell-nyersanyagnak sem. Kiválasztása oka, hogy a többi jelölt vagy ronda, vagy szabira ment, vagy más egyéb. És mindenáron a versenybe kell beépíteni valakit, így a lehető legnagyobb feltűnést keltve formálják dívává az "akció" előtt. Még csak a humorra se tudom ráfogni, hogy amiatt lennének ilyen szórakozottak az FBI dolgozói ebben a produkcióban.

Ugyanis a  poénok oroszlánrésze onnét jön - hát vagy kellene -, hogy milyen kínkeserves Gracie-nek felölteni a bájolgó celebcica imidzsét, aki mosolyával leveszi lábukról a bírákat. Még a szakma legjobb stylist-je, Victort Melling is visszaborzad az "alany" láttán. Caine és Bullock közös jelenetei szórakoztatóak, sőt némelyiken még nevetni is lehetett. "Gondoljon a dalai lámára."
De az ilyen pillanatokból nem sok akadt. Szinte látom magam előtt, ahogy a rendező vért izzadva rátornyoz minél több még-nem-gusztustalan-rossz szokást Gracie Hart ügynökre, hogy aztán levetkőzze azokat:

• Alpári poénokat süt el;
• A levest szürcsölve fogyasztja;
• Sört vedel;
• Komótosan böfög;
• Beszédében feszt beszól, ha magabiztos,
• és bárgyún heherészik, ha zavarban van.

Maga a főszereplő csak picikét idegesített. Ellenben volt 2 dolog, amitől valósággal viszolyogtam Gracie Hart átalakulása kapcsán.

Az egyik ilyen dolog: Hart környezete. A régi és az új is. A régi azért, mert az FBI emberei már-már kínosan könnyedén állnak hozzá a munkájukhoz: ahogy az adatbázisban a jelölteken szórakoznak, olyan érzésünk támadhat, mintha Eric Lassard akadémiáján kötöttünk volna ki.

Közülük a Benjamin Brett játszotta Eric Gracie barátja. Ő áll elvileg a legközelebb a lányhoz, és abban reménykedik, hogy randizhat vele. Brett-nek szerintem inkább valami telenovellában volna a helye: Sandra Bullock-kal éppúgy nem sikerül romantikát kicsiholnia, ahogy Halle Berryvel sem a Macskanőben (ahol szintén a lovagias zsaru archetípusát játszotta).

Gracie barátnői és versenytársai a versenyből még rosszabbak. Ők nemcsak szürkék és sekélyesek, mint az előző bagázs. Hanem emellett ostobák, nevetségesen naivak és kényesek. Egyszerűen undorító, mennyire üresfejűnek ábrázolják azokat a hölgyeket, akik a hírnév és csillogás színpadán tetszelegnek!

És a giccs abszolút betetőzése, mikor a szépségverseny után pár nappal (?) meglátogatják Gracie-t munkaidőben. Nem tudom, vajon ez afféle felhívás akarhatott-e lenni, hogy sok hasonló komédiában ugyanilyen buta libának ábrázolják a szép külsejű nőket. Akárhogy is: egyáltalán nem működik. Csak tovább húzza lefelé a film élvezhetőségét.

Amit úgy-ahogy tisztességesen megoldottak, az ez az építő procedúra. Főleg Eric és Victor, részben pedig a lányok is igyekeznek segíteni abban, hogy Gracie elsajátítsa az etikus viselkedést. Persze, hatásos látni, ahogy a "modellizált" Sandra Bullock kék ruhában lábakat villant, miután a karaktere fogászati kezelésen, haj- és testápoláson (meg Isten tudja még mi mindenen) esett át.
A legtöbbet ígérő jelenet akkor jön el, mikor egyik vitájuknál Victor a nő igazán fontos hiányosságára rámutat. Túl magának való, ezért nem áll hozzá közel senki. Az álcájához tanulandó dolgokkal valójában az esélyt utasítja el, hogy kicsit elfogadhatóbb legyen a többi ember számára. Tetszett, ahogy ez övön aluli pofonként éri a nőt, mert így hihetőbb, hogy a döntő perceiig végigcsinálja a versenyt. Csak a fedőakció ezt nem indokolná.

Aztán ebbe is beletapos a forgatókönyv a zárással. Az ügynöknő új barinői köszöntésére egy megindítónak szánt, csöpögős beszédet vág le, beékelve a náluk divatos szlogent: "Életem álma: a világbéke!" Azonkívül, hogy ritka álszentül hangzik, nem is nagyon köthető bármihez, ami a filmben történt. Odáig még érdekes, hogy a magának való FBI-os megtanult modorosan viselkedni. Hasznosítani tudta az egyébként komikus tortúra egynémely tapasztalatát. De ez az agymosott, nyálas befejezés egyáltalán nem hiányzott.

William Shatner showman-e pedig annyira jelentéktelen alak, hogy róla inkább nem mondok semmit.

A Beépített szépségre egy Elégségest adok. Nagyon bóvli, időnként nagyon érzelgős és giccses.

Star Trek 4. - A Hazatérés

"Azt akarom, hogy a döntőn ott legyen a hal! Ha nincs hal, KI VAGYTOK RÚGVA!"

(Ace Ventura - Állati nyomozó)

Miközben immár a Star Trek XII. eljövetele esedékes idén, úgy illik, hogy az eddig kihagyott 4. epizódot is górcső alá veszem itt a Filmi Helyszínelőkön. A Star Trek into Darkness az idei év egyik, ha nem a legszélesebb körben várt sci-fi-jének számít; jómagam is profin összerakott történetre számítok majd a mozikban.

A Star Trek 4. - A Hazatérés megdöntötte bennem azt a néphitet, miszerint a páros számú részek mindig jobbra sikerülnek páratlan szomszédaiktól. Anyagilag az egyik legsikeresebb epizódról beszélünk. Ennek oka azonban nem a rendezői vagy a forgatókönyvírói munka minősége, mégcsak nem is a látványvilág volt. Hanem a fokozottan családbarát, erőszakkerülő tónus, ami végig jellemzi; a humorra kihegyezett tartalommal, mely nagyrészt nem is a Föderáció korában játszódik, hanem a múlt század Amerikájában.

Többnyire a fejétől bűzlik a hal, és ez jelen esetben szó szerint értendő. Leonard Nimoy ismét rendezhetett. Ismeretes, hogy az 1. mozifilm után a Paramount egy trilógián gondolkodott, ami majd jobban idézhetné az eredeti sorozat szellemiségét a 60-as évekből. Ha már Nimoy beadta a derekát a 3. részre, csak beadja a trilógia zárásához is.


Spock megformálója egy könnyű, mindenki által megemészthető és befogadható alkotást akart, ami kerüli a szokatlan, "ridegen tudományos" megoldásokat. Nimoy később megvetően nyilatkozott arról, amit Shatner az 5. részben összekontárkodott. Habár ebben osztom a véleményét, a 4. Trek-mozit még kevésbé tudom "tudományos fantasztikusnak" nevezni, mint amazt. Önmagában és a franchise skálája szerint is. Kb. arról van szó, mint mikor képregényfanok a viccelődő Superman 3.-mat hasonlítják a lepusztult Superman 4.-hez. Melyik is a rosszabb?

Na jó, vegyük sorra...

A sztori egy időutazásról szól, amit Kirk kapitány és tiszttársai egy váratlan űrfenyegetés miatt kénytelenek megreckírozni. A 3. részben elcsórt klingon hajóval elindulnak a Flotta főparancsnokságára, hogy ott feleljenek a szabályszegésekért, amit Spock feltámasztása miatt bevállaltak. Ekkortájt viszont egy idegen objektum bukkan fel a galaxisban, mely elszívja minden méretű és fajtájú gépkonstrukció energiáját, ami útjába kerül. Célpontja a Föld; odaérve felborítja a planéta ökológiai egyensúlyát, főleg az óceáni területeken.

Rögtön itt az első léha húzás az íróktól! Egy újabb kozmikus katasztrófa rémét dobják be, éppen amint Kirkéknek esedékes volna föderációs bíróság elé állniuk. Ha megmentik a Földet - már nem először -, az elég nyomós enyhítő körülmény a törvényszék előtt, nemde? Hálás vagyok a 6. movie elkészültéért, ahol már bagatellizálás nélkül alkalmazták a sztoriszálat Kirk kapitány elítéléséről.

Újabb fézertalálat a cselekménybe az, hogy az ismeretlen objektum - bár kinézetre egész érdekes - magyarázatot sosem kap. Kicsoda vagy micsoda ez? Honnét jött, és miért szív el energiát a Föderáció műszaki berendezéseitől? Sosem tudjuk meg; és a film közepéből teljesen hiányzik. Mihelyt megtalálják és elhozzák a megfelelő eszközt (de még milyen eszközt!) a lecsillapítására, egyszerűen odébbáll, és a Csillagflotta ezt minden további nélkül elbámulja.

Frissítsünk: a Star Trek - The Motion Picure egy "hihetetlen pusztító erejű, idegen objektumról" szólt, ami mindent és mindenkit adatelemekre bontott. Az egész cselekmény arra épült: miféle ismeretlen jelenség ez, és miért tart a Naprendszerünk 3. bolygója felé? És a rejtély tökéletesen tisztázódott. Itt az anomália rejtélye részben SEM tisztázódik; így csak egy merő kifogás, hogy Kirkék megint hőssé avanzsáljanak valamitől. Amatőr elgondolás. És különösen bosszantó, miután az írók közt szerepel az a Nicholas Meyer, aki a 2. és 6. részek direktora volt, illetve Gene Roddenbery, lényegében a Star Trek atyja.

Az még működhetne elképzelésként, hogy az idegen betolakodó olyan frekvencián sugároz, amin egy földi élőlény is kommunikál. Köztudott, hogy a cetek érzékenyek a hanghullámokra, tájékozódásukat a hajószonárok könnyen összezavarják. Mégse látom, hogy kapcsolóható a bálnákhoz az objektum. Érdekelne például, hogy mire használja épp ezt a frekvenciát, és ha már itt tartunk, mi dolga volt itt a Földön?

Még maguk az alkotók is felhívják erre a figyelmet: Kirkék megállapítják, hogy a mesterséges intelligencia kifejezetten kutakodik a bálnák után, az általuk használt hanghullámok miatt. Ám mivel a hosszúszárnyú bálnák a XXIII. századra kipusztultak, elkezdi felborítani a globális időjárást, óriásciklonokat gerjesztve, és sorozatos áradásokat okozva. De hogy ezt a válaszlépést miért teszi, arra nézve fogódzónk sincs. Olyan az egész, mintha a forgatókönyvből hiányozna néhány lapja! És bár nem tudom, készült-e külön rendezői változat, szkeptikus vagyok, hogy abból az eddigi kérdéseimnek akár a felére is választ kapnánk.

Az időutazás talán a 80-as években volt a legdivatosabb témakör nagyköltségű block-busterekhez. Terminátor. Vissza a jövőbe. Nosza: Nimoynak testhezálló sztoriformula állt rendelkezésre, hogy felhívja a figyelmet a mai elővilág sérülékenységére. Vissza a punkok, gyorskajáldák és kapitalizmus korába, ahol az ember még gátlástalanul pusztította az anyatermészetet.

A dolog úgy működik, hogy egy csillag közelében, beállított dátum- és helyszíni paraméterek szerint túlgyorsulnak. Ha nem sikerül, szénné égnek, ha mégis, eljutnak az 1986-os San Francisco-ba. Dr. McCoy esztelennek nevezi Kirk tervét, mire az a legolcsóbb választ adja le: "Ha van jobb ötleted, ideje előállnod vele!". Ez nem elég jó indok, Jim. Ezzel csupán az alkotók hanyagságát és inkonzisztenciáját mentegeted.

Először is, a film akaratlanul lejáratja a tényt, hogy korábban az Enterprise legénysége már utazott a téridőben. És még többször fog is. Másrészt a dolog menet-leírása rémesen lötyög, úgy elméletben, mint vizuális megjelenítésre. (Nagy szürkés archologramok tünedezése az időugráskor, mint a Superman kriptoni jeleneteiben).

Az itteni időutazás folyamatát piszkosul nehéz volt értelmeznem Kirk és Spock szövegsorai alapján. A csillag megközelítése miatt tényleg őrülten veszélyes, úgyhogy legalább tényleg van oka a Flottának vonakodni a módszertől - feltéve, hogy eszükbe jut. Azért én kíváncsi volnék, mennyi ideje ismert a módszer az ember számára, és miként akadályozzák meg, hogy bárki a törvény keretein kívül megpróbálhassa. Ahogy én látom, megfelelő technikai felszerelés mellett - pl. egy átlagos klingon űrhajó?? - akárki eljuthat a múltba, és összepiszkíthatná az egész jövőt abban a kontinuumban.

A Star Trek - Kapcsolatfelvételben kellően leszűkítették az időutazás tényéből fakadó konzekvenciákat a körülményekkel: hogy egy tisztán kalkulációkat követő gépfaj alkalmazza, első ízben kényszerülnek rá (Picard miatt), más fajok azonnali és teljes beolvasztására törekedve. A legénység is csak arról beszél, hogy felismerik a folyamatot: a néző rendelkezésére állt az az értelmezés, hogy talán az ismertebb galaktika még nem képes erre.

A Hazatérésben csak úgy oda van dobva ez a szál, anélkül, hogy felmérnék a vonzatait.

"Családbarát tónus" jogcímén egy csomó mindentől elesünk, ami a 3 korábbi mozifilmet jellemezte:

1. Idegen lények és űrkörnyezet csak bevezető és befejező 10-15 percben láthatóak.
2. Az Enterprise ugyebár megsemmisült, de a legvégén láthatjuk az újat.
3. Nincs "űrcsata", semmi fegyverhasználat.

Mindezek helyett kapunk egy csomó helyzetkomikumot, a legénység esetlen elvegyülési kísérletei kapcsán. Kirk terve szerint a bálnákat kifejezetten egy városi cetakváriumból kell elhozni. Ezt megint annyira nonszensz és bugyuta módon magyarázzák ki a készítők, hogy inkább meg sem említem. A lényeg, hogy egy csomó derűsnek szánt momentum fakad belőle:

• Spock a káromkodást tanulja;
• Mr. Scott bénázása egy korabeli computerrel;
• Chehov hadi fogságba esik;
• Uhura egy járőrtől kérdezi meg egy katonai támaszpont hollétét;

stb.

Jó: némely viccek tényleg szellemesek. Elsősorban az, ahogy Spock beúszik az egyik bálnához a tartályába, hogy tudategyesítést hajtson végre. De annyira túlsúlyban van a humor a helyzetkezelés kárára, hogy az kiábrándító! Egyszerűen nincs létjogosultsága ennyi viccnek és béketűrésnek a dramaturgiában, tekintve, hogy mi forog kockán. (Vagy tekintve, hogy a nyílt óceánon hamarabb találni bálnákat, mint egy nagyvárosban.)

Mellesleg a túlzott lazaság egy logikai ziccert is okoz. Kitalálja az olvasó, mi az? Az időhiány. Logikusan Kirk és csapata a saját idejükbe kell, hogy visszajussanak. Ott pedig ugyanúgy telik az idő, és az idegen objektum ténykedése miatt egyre jobban roncsolódik a Föld atmo-, hidro- és bioszférája. Itt bolondoznak a kortársaink között, miközben az otthonuk máris nyakig fő a szószban?

  

Elvárható, hogy legalább 1 ember a XX. századból megismerje a titkukat, és alkalmasint besegítsen a legénységnek. A bálnákat kutató Dr. Gillian Taylor... egy pillanat! Taylor? Most ez utalás akar lenni Taylor karakterére A majmok bolygójából? Na mindegy...

Dr. Taylor reprezentálná egyrészt a nagy titokra rájövő, okos nőt, illetve egy új kapcsolat lehetőségét Kirk számára. Legalábbis ez jön le abból, ahogy szerepeltetik: Kirk-ről hamar megsejti az igazat, ő pedig jókedélyű beszélgetések során fel is fedi az ittlétük körülményeit és célját. Látszik a két emberen, hogy szimpatikusnak találják a másikat. Vonzalomnak ezt mégsem tudom nevezni, mert ahhoz túlságosan prűd és bájolgó.

És a meggy a habon: Dr. Taylor a bálnákkal egyetemben Kirkékkel tart. A XXIII. századba! És annyival indokolja, hogy látni akarja, amint a hosszúszárnyú bálnákat Kirkék megóvják a kipusztulástól, ami a történelem szerint várna rájuk.

Újfent előjön, mennyire tolószékes a dramaturgia ebben a produkcióban. Mert miről is van szó? Itt egy asszony, aki elvileg intelligensebb és talpraesettebb az átlagtól (egy frászt!). Hátrahagyja a kort, amelyben egész létezése eltelt volna, minden ismerősével és mindazzal együtt, amit a világról tudott. Vélhetően sosem juthat már vissza, és egy teljesen új világhoz, annak újszerű normaszisztémájához kell felnőnie, abban boldogulnia. Ebből az égvilágon semmit nem látunk: részt vesz Kirkék tárgyalásán, és a felmentő ítélet után ad neki egy puszit. Adhatna egyet a Leonard Nimoynak és a Paramount Pictures vezetőségének is!

A Star Trek 4. nem egyéb, mint földszagú ökovédelmi lobbizás a cetek, illetve a tenger élővilágának megóvása mellett. Disney és Green Piece behatású unalomvölgy. Az egyetlen érdemi üzenete, hogy a 80-as évek fiatalsága nem elég extrovertált, külön környezetismeret órát kell tartani nekik a mozivásznon. Elszomorító, hogy a box-office-adatok mennyire nem tükrözik a valós értékét: egy-két szál önmagában ígéretes elgondolása az, ami elnézhetővé teszi.

És Mr. Spock: remélem, azóta megértette, hogy nem így kell megóvni egy állatfajt a kipusztulástól.

A pontszám, amellyel búcsút intek A Hazatérésnek:

Star Trek 3. - Spock nyomában

A Khan haragja eredetileg egy trilógia első részének volt szánva. A Paramount stúdió reményei szerint egy majdani Star Trek 4. olyan zárást adott volna a The Motion Picure utáni hármas egységnek, amit adandó alkalommal esetleg még 1-2 résszel meg lehetlesz toldani.

Egyre inkább kezdem úgy látni a Star Trek-franchise-t, mint egy színfalak mögötti kívánságműsort. Mindenki mást vár, mindenki máshogy képzeli el a franchise kinézetét:

• Gene Roddenbery legfeljebb 4 filmet akar;
• A Paramount viszont legalább 4-et,
• később a TNG-sorozat után már a dupláját;
• Leonard Nimoy már a 2.-ban is vonakodva szerepelt;
• Shatner akárhány részt bevállalna;
• DeForest Kelley végre többet szerepelhet, kevesebb poénnal;
• A "trekkerek" 2 nagy tábora firtatja, jó ötlet volt-e Spock halála; 
• millió ellenző nyomására a stúdió fel akarja támasztani;
• És hogy Nimoy is rábólintson, neki adták a 3. rész direktori székét.

A Spock nyomában erősen megrendelés-szagú készítmény. Egyfelől képi világa impozáns, és megható látni, amint a régi gárda baráti hűségből példát mutat, amikor a hivatalos tiltás ellenére mennek feltámasztani a halott Spock-ot. Másrészről azonban kevéssé törekszik meggyőző lenni a történetében, kezdve Spock feltámadásával, melynek folyamata igen hézagosan van felvázolva. Röviden: felemás movie, felemás alakításokkal.

Kitérőként hozom csak föl, hogy egy amerikai kritikus úgy viccelődött a Star Trek-alcímekkel, hogy: Superman II. - Zod haragja, illetve Superman III. - Kriptonit nyomában. Majdnem én is elkezdtem gúnyolódni ezen. Eléggé kompromitálónak tartom, ha egy film alcíme egyben az elkészítésének nehézségeire is utal.

"Spock nyomában" stúdiónyelven annyit tesz: "Spock a nézők jutalma". Végigizguljuk az Enterprise újabb viszontagságait, és a végén a nagy pay-off az lesz, ha majd "teljesen kifejlődve" látjuk a franchise legreklámozhatóbb személyiségét.

Leonard Nimoy legalább tucatnyi flashback során, illetve a befejezésnél szerepel. A visszatekintések nagy számából 2 lehetséges indokot olvasok ki: a Spock nyomában a Khan haragja sikerére támaszkodik, illetve a pénzspórolás. Nimoy-on kívül még 6 másik személy játszotta el Spock-ot, különböző életkoraiban. Ezek az ügyeskedések ugyan a film hitelének nem tesznek jót, de megértem Nimoy helyzetét. Kevés hollywood-i celebnek sikerül egyszerre irányítani egy film forgatását, és közben neki is játszania a központi karaktert. (Ékes példa erre a Star Trek 5. epizódja.)

A cselekmény nagyja: az Enterprise legénységét szabadságolják, a Genezis tiltott téma, ahogy a mesterségesen létrejött planéta is. A leszerelendő csillaghajó helyett szolgálatba áll a U.S.S. Excelsior, új főgépészével, Scott-tal. Közben a halott Spock tudata Dr. McCoy elméjében bukkan föl. Kiderül, hogy fizikai teste, melyet a Genezis által létrehozott bolygón hagytak, nem veszett el örökre. Miután Spock apja, Sarek - és egy felvétel az önfeláldozás percéről - igazolja ezt, Kirk-ék parancsot szegve elszöknek az Enterprise-sal.
És mindezek mellett, egy Kruge nevű klingon parancsnok kezdi üldözni őket, a Genezis titkát kutatva. Némi tűzharc az űrben; Kirk csapdába csalja a klingonokat az Enterprise-on, felrobbantja, s a bolygón a vezérükkel is kénytelen végezni. Utána pedig mind végignézhetik Spock visszatértét a halálból a végén.

Több jó ötletet látok itt, amit nem sikerül rendesen összecsomózni. A szkript logikailag nem elég koherens, elsősorban a feltámadás fázisainál. Személyes drámára lenne bőven lehetőség, kezdve Sarek-kel, Spock apjával, aki először még neheztel Jimre Spock kapcsán. Vagy az, hogy a Flotta akaratával szembeszállni mekkora súlyt helyez a disszidens legénységre. De... az egésznek a kivitelezése döcög:

Kelley túljátssza, mikor megszállt állapotba kerül,

Spock karaktere érezhetően felmorzsolódik az események folyamában,

Shatner pedig alig reagálja le a fia....

Na ez meg a másik.
Fogalmam sincs, mit keres ebben a filmben David, Jim fia. A Khan haragjában fontos (bár bosszantó) mellékszereplő volt, akin keresztül is láthatta Kirk, mennyi idő telt már el az életéből, és mi maradt hátra belőle. Itt viszont David figurája csak azért van jelen, hogy a klingonok később megöljék, úgymond "rákényszerítve" Kirk-öt a megadásra. Azt még értem, hogy a Genezis terraformáló hatását vizsgálta a hajó, amin David jött. Amit kevésbé: mire kellett a megölése? Itt egy tragikus halál, aminek nincs helye a cselekményben, a film mondandójában, és a színészi játék se tesz jót neki.






Amennyire tudom, Christopher Lloyd alakítását a legtöbb Trek-rajongó kedvelte Kruge szerepében. Én mégis valahogy langyosnak találtam, ahogy hol-miért indulatos próbál lenni. A klingon vezér tekintélye akkor "tetőzött" a szememben, mikor foglyul ejti Davidot, Spock-ot és a szintén vulkáni vérből való Saavik hadnagyot. Egyébként viszont inkább csak küszködik karizmatikusnak tűnni. Boldog voltam, hogy a Star Trek 6-ban a renegát klingon hadparancsnok ötletét sikerült továbbfejleszteni Chang tábornok karakterével. 

Kruge körül akad néhány egészen furcsa jelenség:

• Bemutatkozó jelenetében több figyelmet kap vad házikedvencének etetése, mint az, hogy ki ő, honnan jött, és pontosan mire használná a Genezisről gyűjtött adatokat.
• Mikor egy női fajtársa közli vele, hogy tud a Genezisről, a hölgy szó nélkül tűri, hogy Kruge ezért kivégezze őt hajóstul: "Tisztelettel fognak emlékezni rád." Semmi nem indokolja Kruge-nak ezt a teljesen fölös rombolását.
• Az ellenkezőjére is van példa: Kruge csak megrongálná Davidék hajóját, de egyik túlbuzgó embere berobbantja azt, Kruge büntetésből rálő, és az... eltünedezik. Jobban illő szót nem találok arra az effekt-re: olyan, mintha csillámporos festék jelenne meg a klingon testrészein. 
• Mikor David és Saavik megtalálja Spockot a hóviharban, hogy lehet az, hogy a klingonok a bolygó egy egész más időjárású pontjára transzportálnak le utánuk, ahol lombos növények vannak?
• És mikor a planétán Kirk ráförmed, hogy nekik is el kell transzportálniuk, vagy a bolygóval pusztulnak, annyit mond: "Tökéletes! Akkor így is lesz." Itt látszik - azt hiszem - a legjobban, hogy Kruge motivációja mennyire nonszensz, tettei indokolatlanok és következetlenek. 

Egyértelmű tetőpontja a filmnek az Enterprise pusztulása. Az effektus látványossága mellett az előkészítése is jól sikerült. Az önmegsemmisítő program elpusztítja a korábban evakuált Enterprise-t, magával rántva Kruge összes emberét, akik bitokba vették a hajót.
Amennyire tetszett ez a pillanat, annyira nem nyűgözött le a kézitusa Kirk és Kruge között. Megint: Nimoynak nincs elég figyelemfókusza, hogy igazán epikussá emelje a személyes konfliktusokat. Egyszerű pofozkodást látunk (egy valószínűtlen hátraszaltóval), majd Kruge-ot sikerül lerugdosni egy szakadék mélyén a lávába.


Végül ott van a szertartás a Vulkánon. A díszletek és jelmezek impozánsak, ahogy a vulkáni tájképnek is megfogott a hangulata. De mondom: Spock feltámasztása, és ahogy sikerült összehozniuk, az borzasztó légből kapott tűnik. A gép újraéleszti Spock fizikai valóját gyerekként, míg eredeti tudatát McCoy-ban hagyta, és mivel már az élő test visszaidősödött, a kettőt most összepasszinthatják egy rég nem alkalmazott rituálén. 
Nem teljesen rossz az ötlet, hogy a karaktert feltámasszák. A bajom a szál kimunkálatlansága. Több időt kellett volna szentelni arra, hogy a folyamat biológiai részleteit, az egyes lépcsőket megismerjük. Így az egész megfoghatatlan; olyan, mintha mindent menetközben találták volna ki:

| Életteremtő terraformáló masina

+ A masinán elkövetett tervezési hiba

+ Új vulkáni tudatképesség

+ A gép által feltámasztott és megfiatalított test

+ Speciális vulkáni rituálé

= Újjászületett népszerű főszereplő |

Mindent összevetve a 3. Star Trek egyáltalán nem hitvány alkotás - annyira bizonyosan nem, mint az 5. vagy 7. rész. 17 milliós büdzséből készült, és egy véletlen tűzeset kis híján betett a forgatásnak. Fő gyengéje, hogy idővel összekuszálódnak a sztori szabályszerűségei, a fő antagonista gyenge, és a színészi játék gyakorta forszírozott. Unalmas jelenetből szintén nincs hiány. Viszont a csillaghajók külseje és tűzharcai nagyon tetszetősek.

A legemberibb érzelem a filmben az összetartozás. Ugyan szerettem volna látni, ahogy a parancsnokság felelősségre vonja őket parancsszegésért. De ehelyett az is kellő nyomatékot adott a kockázatvállalásuknak, hogy a hajó elpusztult. Spock a 2. filmben se főként a hajót, hanem az ott szolgáló embertársait védte meg, az Enterprise lényegi mivoltát, a lelkét. Okosabb szkripttel ez ragyogó párhuzam lehetett volna Spock feltámasztásával, vagy ahogy Sarekhoz hasonlóan Kirk is elveszíti a fiát. Ez is olyan ötlet, ami kiaknázatlan maradt.

A Star Trek 3. - Spock nyomában egy elnézhető, de nem stabil munka. Sci-fiként és folytatásként egyaránt átlagos darab, néhány nagyon szép jelenettel.

Star Trek 5. - A végső határ

"Énekelni! Nem hallom! Énekelni! Énekeljetek hangosabban! Áh...!"

(Batman és Robin)

1989-ről a többszöri mozijárók többnyire Tim Burton Batmanére asszociálnak. Jóval kevesebben és  kevésbé szívesen gondolnak arra a malőrre, amit a sci-fi-rajongók a "legrosszabb Trek-movie"-ként tartanak számon. Bár próbáltam mind a divatos közvéleménytől, mind a későbbi részektől elvonatkoztatni, de most mégis egyet kell, hogy értsek a tömegekkel. A tény, hogy e mű William Shatner rendezése és tolla révén látta meg a napvilágot, csak további igazolást nyújt a korabeli anyagi és kritikai jeges zuhanyra, amit az V. epizód kapott.

A Star Trek V. rendelkezik a legkétszínűbb alcímmel a széria darabjai közül. A rengeteg elszalasztott témalehetőséggel, fölös komédiázással, bűntrehány cselekményvezetéssel és röhejgyár effektusokkal ez a film inkább a Superman IV.-hez áll közelebb sci-fi-eposzként, mint a Star Trek IV.-hez. Persze, próbálja felvázolni a témát, mit jelenthet az ember számára a "legtávolabbi pont" képzete, az Istenben mint felsőbb dimenziójú entitásban való hit. De mégha elnézőek is vagyunk vele: ez minden, amiben sikert arat. És a történet egy komplett szeméttelep.

Íme, "A végső határ" alatt a következőket érti William Shatner, a Star Trek ikonja: egy renegát vulkáni bandavezér próbál eljutni a csillagtérkép "legtávolabbi ismert pontjára", ahol vélhetően megtalálja Istent, hogy vezesse őket és híveit egy boldogabb jövő felé. E kivételes útra természetesen az Enterprise legénységével együtt kíván eljutni, egy lakatlan bolygó barlangjához. És mikor vágyálma tárgyáról kiderül, hogy bármi áron felhasználná a csillaghajót a kijutásához, fent nevezett vulkáni renegát megrökönyödve egérutat hagy a "három nagynak".

Ha a díjkiosztó szerint Shatner a "Legrosszabb rendező" és "Legrosszabb színész", Laurence Luckinbill lehetett volna a "Legrosszabb Star Trek-főgonosz". Sybok karakterét a forgatókönyv szinte karácsonyfaként díszíti föl, válogatott vonásokkal próbálva érdekesebbé tenni a figuráját, hogy a néző elégedett legyen a Kirk-ékre váró kihívással:

1.) Spock féltestvére;

2.) Rendkívüli tudós és filozófus;

3.) Elmeereje képes agymosást végezni bárki emberen, kivéve Kirk-öt;

4.) Mostoha sivatagos bolygón kénytelen rostokolni követőivel, akik halálig hűek hozzá.

Mikor először láttam ezt a filmet, a sivatagbolygó ötlete, az agymosás, ahogy azt demonstrálja Chehovon (is), ahogy Kirk kimarad belőle, illetve a hajófoglalás azonnal a 2. részt idézték föl bennem, ahogy ott Khan szökésére sor került. Sürgős javítások és átépítés alatt a hajó, a legénység se rögtön teljes, akár a 1. Trek-movie elején.
És itt van az adás, melyben egy admirális a megbízás közli az Enterprise-zal. Kirk rámutat, vannak alkalmasabb hajók a térségben. Erre a válasz: "De tapasztalt parancsnok egy se." Ennél erőltetettebb talán nem is lehetne az indok, hogy a közismert arcokat bevonják a cselekménybe. Ha tapasztalt föderációs parancsnok nincs egy diplomáciailag semleges bolygó környékén, az a vezetés teljes dilettantizmusát bizonyítja.

Nemcsak a korábbi Trek-epizódokból nyúlkál: néhol a Mad Max, másutt a Star Wars IV. kocsmajelenete is felderenghet a néző előtt. Mindez bizony tudatos döntés: Shatner minden önkritika, drámai- és arányérzék, sőt fantázia nélkül választja meg a sztori egyes elemeit, így mikor építkezni kell belőlük, egy forszírozott ragasztókölteményt kapunk, ahol alig-alig van konzekvens értelme egy jelenetnek vagy dialógusnak.

Az egyik dolog, amit Shatner állítólag nagyon fontosnak tartott, a színészek közti családias hangulat megteremtése. Ez még érthető is, ha másért nem, a bevétel miatt. Mégse világos számomra az elképzelése. Családbarátabbá teszi a filmet az, hogy az elején negyedóra hosszat nézzük Kirk, Spock és McCoy táborozását meg dalolását? Vagy hogy Kirk egy függőleges sziklafal mászásakor majdnem szörnyet hal? Úgyse leszek véres paca a sziklákon, hisz velem vannak a bajtársaim.
És akkor még nem említettem Sulu és Chehov kóválygását a tajgában, illetve Uhura és Scotty flörtölését a parancsnoki hídon? Nem, még úgy se, hogy közben egy másik szálon látjuk, amint Sybok túszul ejt 3 követet, föderációs, romulán és klingon részről. Random ténfergő arcok és nevek, helyettük simán választhatták volna valamelyik régi epizódszereplő nevét a 60-as évek sorozatából, ahogy Khan esetében tették. 

Ládányi elhibázott ötlet szedegethető össze a cselekményből, főleg abban, ahogy a karakterek kritikus helyzetekben döntenek.

Ez a legjobb terv, amit Kirk és főtisztjei kieszelnek, hogy egy helyőrség figyelmét eltereljék? Hogy jóformán meztelenül táncoltatják az idős Uhura hadnagyot? Waow, nem is tudtam, hogy a Flotta tisztjei ilyen lazán veszik a hatékony mentést. Bizonyítja ezt az is, hogy Sybok képességéről sem Chehov, sem Kirk nem informálja a legénységet, mielőtt Sybok tudata esetleg őket is manipulálni kezdené.

Az egész agymosás-szál kinevetteti a történet középső részét, ahol Sybok Isten keresésére indul az Enteprise-zal. Sybok agykontroll-technikája nem világos, hogy működik. Egyedül McCoy-nál lájuk, hogy mit él át, amikor Sybok meggyőzni törekszik: emlékképet lát apjáról. De a többieknél semmit nem látni a folyamatból: elalélt pincsikutyaként kezdenek merengeni, illetve mámorosan viselkedni. Ez nem agymanipuláció, hanem bágyadtság. Nem az akaratukat vagy fájdalomérzetüket veszítik el, hanem a személyiségüket. A legénység egy emberként bámulja Sybok-ot az Enterprise monitorjain, hagyva, hogy ő irányítsa mindannyiuk sorsát, plusz egy fegyveres csillaghajót?
De mégha a helyzetértékelésük rendben is volna, sokszor egyszerűen túl komolytalanok ahhoz képest, hogy küldetésen vannak, konfliktushelyzetbe kerültek és idegenek vannak a hajón. Uhura szabályosan rámászik Scottyra, Scotty beveri a fejét egy csőbe, Spock nemcsak "nem lövi le" Sybokot, de nem is tesz ellene semmit, míg a hídra ér... Ezekből én csak azt tudom leszűrni, hogy az Enterprise tisztikara csupa degenerált perverzből áll ma.

Az egyetlen érdemi tanulsága a movie-nak - amit persze a Shatner játszotta karakter mond ki -, hogy a fájdalmunk és annak kezelése határozza meg, kik vagyunk. Doktor McCoy is ezt ismeri fel elvileg, mikor "Isten" villámot dob a társaira. "Nem hiszek egy olyan istenben, aki a saját szórakozására okoz fájdalmat." Na márcsak ezért is dühített a Star Trek 7.-ben, ahogy Kirk és Picard kapitány találkozásakor előbbi egy vérszegény illúzió kedvéért ignorálta a valóságot!

Akárcsak Sybok. Mikor megjelenik neki az a fénylény, melyet ő az általa keresett Istennek gondol, komolyan szántam ezt a hamis prófétát. Akinek kis józan esze is van, azt nem lepi meg, mikor az entitás elkezd önkényesen villámot lökni Kirk-re, majd Spock-ra, és úgy tűnik, nincs is komolyabb bajuk tőle.

Gyanúsan sok helyütt érhető tetten a pénzspórolás, a különdíszletek és a látványtrükkök terén is. Kezdve a kapitány székével, a kevés műszaki eszköz, vagy a transzporter-effekt hiánya a "javítómunka" olcsó ürügyén. De a legrosszabb a csillaghajók mozgását ábrázoló képsorok. Itt szerencsére azért nincsenek akkora agyrémek, mint elmozdítható hold, vagy űrben lélegző nő, mint egy 2 évvel korábban bemutatott sci-fi-ben, de így is szinte Ed Wood alkotásait idézi a látvány.
Az írói és rendezői munka pedig még azt se: messze túl sok fölös és irritáló jelenet szorul a műsoridőbe, ami időt a karakterek jobb megformálása, és jelentősebb események gondosabb elővezetésére is lehetett volna használni. Kezdve azzal, hogy megint az Enterprise-t piszkálják, hogy oldjon meg minden problémát a Parancsnokság helyett, mikor az egész hajó szerelés alatt van.

"Siralmasra" értékelem A végső határt, és hálát adok az égnek, hogy Shatner több filmet nem rendezett, és hogy nem ez lett a búcsúfilmje a régi Star Trek-, de még a régi Enterprise legénységének se.