Star Trek A Sötétségbe

Elég nyilvánvaló, hogy a Star Trek Into Darkness 3D-ben megálmodott moziteremtmény. Ezt nem lehet nem észrevenni rajta: csavaros, helyenként eszeveszettül pulzáló, és szereti a hatalmas méretek kihangsúlyozását. Legyen szó egy csillaghajó felületéről, egy reaktorszerkezetről, vagy egy milicista konfliktus kiterjedését illetően. Egyszerre törekszik felülmúlni saját prequel-ját, és felnőni a korábbi idővonal legnemesebb pillanataihoz - több-kevesebb sikerrel.

J. J. Abrams koncepciója ugyanaz maradt, mint a reboot-nál: fiatalosan és bátran újraálmodni a XXIII. század idejét. Felturbózza a vizualitást minél több extrém akciószcénával és térhatású kameratotálokkal, melyek így minket is beszippantanak a szereplők hajmeresztő helyzeteibe. Kezdve rögtön a legelején, mikor Kirk és McCoy - helyi bennszülöttek elől menekülve - lezuhan egy meredek partról a tengerbe, vagy Spockot védőszkafanderben körülöleli a vulkanikus magma. Egyetértek azokkal, akik ezt Indiana Jones-koppintásnak érzik, de attól még nem lóg ki a Star Trek világából. Egy ilyesfajta szituba belekerülni rájuk vall.
Tudtam az indítórész alapján, hogy a rendező látványorientált, és csak remélni tudtam, hogy a forgatókönyv nem csupán körítés lesz egy monomán effektparádéhoz. A Star Trek-univerzum hagyományai nyomnak annyit a latban, hogy legalább a törekvést kikényszerítsék egy okos cselekményre, vagy az ősklasszikus szereplők profilos újra-megelevenítéséhez. A témataglalás mélysége és a lyukak száma pedig eldöntik, maradandó remekmű születik-e, vagy csak egy jó kivitelű, nyári kukoricaetető.

Sztori és karakterrajzok terén is azt tapasztalom, hogy az új irányzat fejlődőképes. Míg az előzmény főleg a csapatmunka szükségéről szólt, az Into Darkness már kicsit érettebb, megfoghatóbb problematikát vállal tárgyalni: mennyire szeghetőek a Csillagflotta szabályai "szükség" címén. Ennek nagyon örültem. Mikor a 2009-es rész landolt, keményszívű rajongók vádolták Abramst, hogy míg koncepciója merész és újító, az nem - vagy nem kellően - karolja fel a Trek-világ leglényegesebb attribútumait:

• az innovatív tudományos ötleteket és dilemmákat, szokatlan jelenségek, fajok és/vagy találmányaik kapcsán;
• a moralitást a pozitivista jövővízió mögött: az emberiség azon énképét és értékkódját, amely alkalmassá tette más humanoid fajokkal a tartós konszenzusra, sőt egy intergalaktikus szövetség létrehozatalára;
• a felfedezés elementáris örömét: megtapasztalni, hogy a kozmosz mekkora távolságai és szépségei ismerhetőek meg, akár egyetlen emberélet léptékében is.

Értem, hogy ez az ellenszenv honnét jön. Az új irányzat még nem merészkedett igazi mélységekbe dráma vagy jellemérés terén - részben mert a legénység tagjai még karrierjük elején állnak -, és egy csomó ötletét a korábbi epizódokból meríti. Több látványmozitól, de bizony akadnak benne puszta kirakatjelenetek, melyek bőszen fárasztják a retinát 3D nélkül is, ám nem szerves részei a cselekménynek.
De bármilyen ízlése legyen a nézőnek: a Sötétségben valódi tartalmat hordoz, még akkor is, ha inkább politikai akciófilm, mint tudományos fantasztikum. 

Amatőr krititizálóként izgalmasnak találom, mennyi összehasonlítási alap kínálkozik ennél a cikkalanynál. A Star Trek igen egyenetlen filmcsokor: sosem lehet előre tudni, milyen lesz a végeredmény. Imádom a 6. és a 8. részt. Utálom az 5.-et és a 9.-et. Tudom, hogy a legtöbb rajongó a Khan haragjára esküszik, mint a legjobb Trek-mozira. Abrams is nyilván ezért vette onnét a főgonoszt, a cselekmény egy szeletét, és a talán legmeghatóbb Trek-halálesetet - mindezt persze kissé átformálva. És bár a Khan haragja szerintem se rossz, nekem attól jobban tetszik a legelső, még a 70-es évekből - vagy ahogy régebben szokták csúfolni: a "Slow-Motion" Picture.

James Tiberius Kirk egyik első kapitányi küldetésétől indítunk a Nibiru bolygón. Miközben egy szupervulkán kitörését próbálják megelőzni, Jim az Enterprise-t felfedve menti meg Spock-ot a tűzfolyamtól, megsértve az Elsődleges Direktívát. Később, mikor a Parancsnokság ülését terrortámadás éri, Kirk tanúja lesz pártfogója, Christopher Pike halálának. Így Jimet a támadó, John Harrison likvidálására küldik, túl a föderációs felségűrön.

Kirk-öt itt egyszerre több ólomsúlyú konfliktus fogja közre, amik aztán a katarzis perceiig el sem eresztik:

1. Kemény kritikát kap Pike admirálistól, mert felelőtlen és nem körültekintő volt. Ezt nyomatékosítja az ideiglenes lefokozása is.
2. Bosszúvágyat érez, mert ott volt a merényletkor a tanácsteremben. Látta, amint kollegái közül többeket lelő a támadó, köztük magát Pike-ot.
3. Titkos küldetést vezet a Kronosra, vagyis a szomszédos Klingon Birodalom szívébe. Ha leleplezik, kitör a háború.
4. Mikor elfogja Harrisont, az egy konspiráció részleteit fedi fel előtte, melyet épp a Föderáció egyik vezetője, Marcus admirális irányít a háttérből.

A cselekmény tehát kvázi a 2. és a 6. rész amalgámja. John Harrison leleplezi, hogy ő valójában Khan, a genetikailag módosított szuperember. Marcus admirális pedig törekvésében Chen tábornokot idézi: direkt háborút akar kirobbantani a Föderáció és a klingonok között, egy új típusú csatahajó-arzenált használva. Kirk-öt pedig eldobható bűnbaknak használná fel a terveihez.
Találtam egy-két látványötletet, amely viszont az 1. filmből tűnik ismerősnek; ezeket gyorsan félrepakolnám:

1. Térváltás közbeni tűz alá venni egy nagyméretű objektumot. Míg a '79-es verzióban az Enterprise lőtt szét egy aszteroidát, itt az Enterprise-t lövik meg súlyosan a szubtéren belül. Utóbbi sokkal látványosabb, és illusztrálja is, mennyire hatékony az admirális titkos fegyverzete, melyet majd a klingonok ellen akar bevetni.
2. Az antagonista a női főszereplő tisztet elsugározza a hídról, Kirk szeme láttára. De míg Iliát adatelemekre bontotta egy gépentitás, addig Carolt csak eltranszportálta onnét az admirális, aki mint megtudjuk: az édesapja. Carol Wallace engem inkább egy "apuci kedvence"-típusú barbie-ra emlékeztet, mint komoly kutatótisztre. Egy ponton még a "bajba jutott hölgyike" posztját is megkapja. És hát: szánalmas fan-service, amikor átöltözéskor hosszan pózol fehérneműben Kirk-nek; erre éppen elég volt Uhura vetkőzése 2009-ben!

Elsődleges probléma ezzel a darabbal, hogy hajlamos túlozni. Túlzásba viszi az akciózást, ami olykor odatolakszik a sztori haladása elé. Eltúlozza az Enterprise modernitását: az átlátszó és fehér felületek halmozása, a neonvilágítású műszerfalak, és a térváltáskor remegő hajótest, kiegészítve hátrahagyott fénycsíkkal. Marcus titkos hadihajója, a Vengeance meg már valóságos űrtankként dübörög! Mindezek mellé a 2009-es verzió eltúlozta a fiataloskodó hangvételt. Van abból itt is, de most már hál'Istennek mértékkel használják.
Túlzásba viszik néhol a karakterek eltökéltségét, majdnem annyira, mint mikor Spock indulatból lesugározta Kirköt egy jégbolygóra. Kirk kifulladásig rúgja és püföli Khant a Kronos-on, a legelején pedig elemi eljárást mulaszt el parancsba adni: az előzetes feltérképezést. Mikor majd a vége felé Spock futva üldözi Harrisont, láthatóan megint tisztán indulatból cselekszik. Függetlenül a megrögzött vulkáni szabálytisztelettől, ennél ésszerűbb módszert is találhatna, hogy ártalmatlanná tegye. Majd erre visszatérek a nagy haláljelenetnél.


Marcus motivációja szintén kicsit elrugaszkodott a realitástól. Ő az, aki Khant felébresztette 300 éves mélyalvásából, mivel a harcképessége fejlettebb a mai kor emberéétől: az admirális 72 sorstársával zsarolta, hogy fegyvereket tervezzen neki. Marcus igazi cselszövő: mikor megtudja, hogy Khan áll a londoni kettős merénylet mögött, még kapóra is jön neki Kirk. Oké: visszanyomom ezt az érzelmes bakfist a kapitányi székbe, elvégeztetem vele a piszkos munkát, és mivel a térhajtóműjüket hazavágtam, csak hátradőlök, míg a klingonok kicsinálják őt nekem!

Amit nem értek: konkrétan kirobbantani akarja a totális háborút. Mire föl? Persze, korábban ecsetelte, hogy puskaporos a viszony a két gigaállam közt, de ez se neki, se a Föderációnak nem közvetlen érdeke. Főleg úgy, hogy még likvidálnia kell az Enterprise-t, Khant, és az ő lefagyasztott legénységét. Kellően kegyetlen és romlott, ahogy Kirk könyörgésére, hogy kímélje meg az Enterprise-t, így felel:  "Ha ez vígasztalja: mindenképpen megöltem volna önöket." Ez egy félőrült hadvezérnek a túllihegett sarcolási vágya, ami inkább Khanra lenne jellemző: miután puszta kézzel széttöri Marcus koponyáját, maga tör az Enterprise elpusztítására.
Sejtem, hogy mit akarhat ábrázolni a rendező: Khan az emberi pusztításvágyat szimbolizálja ebben a szcenárióban, ami a mai békés világrendben már elsorvadt bennünk. Ezt Khan is hangoztatja Jimnek és Spock-nak, innen ered a felsőbbségtudata. És ez a gyilkos ösztön előbb erkölcsileg, majd fizikailag is elpusztítja az admirálist, mint emberi lényt. Kinyitottam Pandora szelencéjét, ami végül az én vesztemet okozta!



Abrams gyakorta úgy viselkedik, mint egy hiperaktív fanboy. Az ütemezés néhol nagyon türelmetlenül halad. Rendezőnk annyira siet, annyi helyen fordul elő ún. "jump-scare", annyira próbál minél több extravaganciát csepegtetni művébe, hogy gyakran elsiklik a részletek fölött. A movie érezhetően jobban lett megírva, semmint megrendezve. A pofásan megírt szkript  kompenzálja ki a direktor figyelmetlenségét: az eseménysor összetett, a cselekedetek ok-okozata többnyire logikahű. És bár részletes jellemrajzot csak 3-an kaptak (Kirk, Khan és Spock), az Enterprise összes tisztkarakterének jut konkrét szerep a cselekményben.

Khan Noonien Singh az Into Darkness leghatásosabb újítása. Jobb, mint az eredeti. Benedict Cumberbatch Khanjáról el tudtam hinni, hogy kitenyésztett szuperkatona, aki le tud szedni egy tucat klingont. "A hideg hulláikon fogok átgázolni!” Nagyon sajnálom, hogy maguk a klingonok csak 5 percig szerepelnek, mintha Abrams merő kuriózumnak villantaná fel őket a 3. részig. Mindesetre így is jól kirajzolódnak előttem az erőarányok:

sima ember < vulkáni < klingon < génjavított ember

Nem véletlen, hogy a The Wrath of Khannak akkora nimbusza  alakult ki az amerikai Trek-fanoknál. A régi, Montalban-féle Khan szerintem is erőteljes karizmával, küzdőszellemmel és bosszúszomjjal bírt. De neki a terve túl leegyszerűsített volt. Harci készsége is inkább egy rosszul idomított vaddisznóéra emlékeztetett engem, mintsem egy fejlesztett DNS-ű szuperkatonára. Attól igazán kegyetlen, hogy egyszerre harcéhes és kalkulatív.
Itt végre az intellektusa is hangsúlyt kap. Egymás ellen játssza ki ellenfeleit: mikor megtudja, hogy a 72 társát tároló torpedók Kirknél vannak, feladja magát, és feltárja neki az igazat Marcus tervéről. Kimondva is a lelkiismeretére akar hatni, ezzel nyomatékosítva szavait. Remekül van felvezetve a kooperációjuk: Kirk Spock érveit és saját érzelmeit is félreteszi, mivel szükségük van Khanra a megváltozott konfliktus kezeléséhez. Khan pedig ki is tart mellettük, mielőtt a Vengeance hídján hátba támadná őket. Ezen még csavarnak egyet az írók: Kirk nem hülye, a hídra érve Scottyval kábítólövést adat le Khanra, akinek ez persze meg se kottyan.

Az egyik aspektus, amit leginkább kedvelek a produkcióban, hogy nagy hangsúlyt helyez a  viszonyrendszerre Spock, Kirk és Khan között. Mindhárman az emberi természet egyik oldalát, egy-egy gondolkodásmódot reprezentálnak. Ha Spock a merev logika, és Kirk a cselekvőkész ösztön, úgy Khan kettejük tökéletes kombinációja - harcászati szempntból. Teste erős és ellenálló, legalább, mint Spock-é, de azt olyan fűtötten és impulzívan használja, ahogy Kirk tenné. Khan is a logikára alapoz, de olyan villámgyorsan adaptál új adatokat, helyzeteket, hogy pillanatok alatt precíz tervet tud szőni, éppúgy, ahogy Kirk improvizál szorult helyzetben.

Ami hiányzik belőle, az az erkölcs. Képtelen rá, hogy önmagáért becsülje az emberéletet. Emiatt lesz más Spock és Kirk jellemfejlődése az előzményfilmhez képest: ott is túl kellett lépniük a nézetkülönbségeiken és a személyiségük korlátain, de még nem ennyire. A környezetük óvását puszta kötelességből a személyes motivációjukká kell változtatniuk, baráti és/vagy családi kötelékként felfogva azt. Amiként Khan is tekint az övéire. Ez a fajta összetartás a TV-sorozatok egyik alapvonása, és emiatt működik olyan jól a központi dramaturgia - eltekintve néhány melléhágástól.

Sokan tiltakoztak a haláljelenet ellen, ami lényegében a TWOK-ban látott felállás tükörképe. Ebben a megkutyult múltban most Kirk áldozza fel magát a reaktormag lezárt tárolóhelységében, nem Spock. Maga a szituáció még egész érzelmesre sikeredett, különösen, ahogy Spock és Kirk elbúcsúznak az üveg két oldalán. És bár nem vagyok teljesen elégedett a jelenet összkinézetével, a felvezetése még jól átgondolt.

Egyrészt ott van Spock szála. Ő tartotta a karjában Pike-ot, amikor elhunyt. Azzal, hogy tudatát egyesíti az övével, a tapasztalt érzések révén kezdi érteni, miért nem áldozta fel őt Kirk a Nibirun. Khan valódi veszélyességét pedig nem mástól ismeri meg, mint saját jövőbeli kiadásától! Leonard Nimoy cameójával kicsit óvatosabban bánik végre az új rész, mint elődje, hisz ez az idősík most újraíródik. "Idős Spock" elmondja: Khan volt a legádázabb humán ellenségük, akinek legyőzésért nagy árat fizettek. Ennyi elég is Spocknak, hogy megsejtse, mire készül Jim, mikor a Vengeance lövései miatt katasztrófahelyzet alakul ki a gépházban.
Másrészt Kirk egész karakterútja a haláljelenetre irányul: látszólag csak arra lenne szükség, hogy az ifjú parancsnoknak benőjön végre a feje lágya, és ne vállaljon fölös rizikókat, hogy aztán előírást szegve szánkázzon ki belőlük. Pike azt vetette a szemére, hogy nincs benne alázat: voltaképp azt kifogásolja, hogy Jimet az egója vezérli, csak azután a lelkiismerete. A felelősséget az önzetlenségen keresztül sajátítja el: felajánlja Marcus-nak, hogy ő egyedül bűnhődjön azért, hogy az Enterprise keresztezte az admirális terveit.

2 kapitális baklövést fedezek fel Kirk halálát illetően, amit csak másodsorban tudok Abrams számlájára írni. Ez az írók sara.

1. Kirk miért nem védőruhában siet be a radioaktív szobába, helyrerúgdosni a reaktor kiálló szelepét? Scotty is világosan megmondja, hogy ember nem bírja huzamos ideig a sugárszennyezett közeget. Másrészt viszont: a vulkáni szervezet már valamivel tovább bírná ezt...
2. Amikor Spock az üvegfal mögül látja Kirk haldoklását, a kicsit eleve érzelgős búcsú után Spock-ra ráerőltetnek egy abszolút testidegen műreakciót: William Shatner ikonikus felordítását a TWOK-ból. "KHAAAAAN!" Elvileg ugyan tudatosul benne, hogy barátság éppolyan fontos és célravezető, mint a szabályok, de akkor is bénán néz ki az a dühös vakkantás.

Ezt leszámítva csak 3 olyan bakit találtam a cselekményben, ami lejjebb rántja a produkciót a "Fantasztikus"-szinttől:

• A hidegfúziós táska, amit Spock a Nibirun hagy. Miféle szerkezet képes egy kitörni készülő vulkáni kürtőt egyetlen perc alatt megfagyasztani??? Magyarázat híján ezt én inkább a XXV. századra prognosztizálnám a készítők helyében.
• Az az érzésem, hogy Abrams keveri a Star Trek és a Star Wars távolságkezelését. Zavaros, mennyi időbe kerül valaminek A-ból B-be jutnia a kozmoszban. Kirk a galaxis túlfeléről úgy tud beszélni a Földön bulizó Scottyval, mintha csak telefonálna a szomszédba? Mennyi időbe telt eljutni a Kronos-ra? És mi az, hogy a semleges zóna széléről torpedót lehet lőni a Kronos-ra, ami azért jócskán beljebb van?  
• Khan két nagy hibát követ el, miután már nyeregben érzi magát. Először is nem jut eszébe ellenőrizni, hogy a Spock által átküldött  torpedókban még mindig a lefagyasztott társai vannak-e. Vagy robbanóanyag. A másik pedig: kicsit sokat totojázik Spock fejének összeroppantásával. A kettejük párharca amúgy izgalmas felállás: 2 magas intellektusú humanoid, egyik idegbénításra képes, másik meg tőle is erősebb fizikailag.

A bonyolultabb természetű krízissel arányosan javult a színészi játék is. Scottyt és Chehovot még mindig nem tudom elfogadni, hiába akad több tennivalójuk. Dr. McCoy és Sulu szintén. Uhura erős idegzetű nővé ért a sequel-ra: a Kronos-on rezzenéstelen accal tárgyal a klingonokkal, akik közismerten intoleráns és kiszámíthatatlan faj. (A Flotta akadémiáján a klingon ugyanolyan kuriózumnyelvnek számíthat, mint nálunk a kínai vagy a mongol.) Az se zavarna, hogy immár Spock barátnője, ám a rengeteg másik szál között ez valahogy jelentéktelennek tűnik.


Visszahozni egy halott karaktert az életbe olyasmi, amit szinte képtelenség nem elcsépelten kikövezni. McCoy rájön, hogy Khan vére regenratív hatású, és ezzel hozza vissza a sebtiben lefagyasztatott Kirk-öt. Nem tudom biztosan, miért épp Khan vére kellett ehhez, szerintem nem zárja ki semmi, hogy Khan 72 társa közül más vérét használják a transzfúzióhoz. A lényeg, hogy mikor Kirk felébred, már bizonyos fokig új embernek számít: itteni karakterfejlődése befejeződött, s 1 év múlva már érettebb személyként vághat neki az Enterprise 5 éves kutatóútjának. 

Még a címadásról: nem a produkció jellegére vagy tónusára utal (a villogó műszerfal nem is illene hozzá). Hogy "Bele a Sötétségbe", azt ugyanúgy kell érteni, mint a Star Trek 6. alcímét, "A nem ismert tartományt": vége a belső széthúzásnak, innentől már a jövő következik, a sötét űr feltérképezetlen részein. Abrams ezzel búcsúzik a franchise-tól, mielőtt nekiállna a Star Wars VII. Epizódját elkészíteni. Stílusos ez a befejezés: Kirk-től a gyászbeszéd után a retro TV-sorozat klasszikus intro-szövegét halljuk. Minden adott, hogy az új direktor biztos hátszéllel tudjon dolgozni.

(Csak megjegyzem: a Terminátor 2.-ben Sarah Connor zárómonológja is az ismeretlen, sötét jövőről, annak várható és váratlan veszélyeiről szól.)

Szóval igen: a Star Trek Into Darkness átment. Jobb a prequel-jához képest, de az igazi nagyságtól visszarántják a sztorilyukak és az élvhajhász rendezés. Remélem, Abrams boldogul majd a Star Wars-zal. Van egy olyan érzésem, hogy testhezállóbb lesz a számára a Skywalkerek univerzumát újjáéleszteni, mint emezt.

Star Trek 4. - A Hazatérés

"Azt akarom, hogy a döntőn ott legyen a hal! Ha nincs hal, KI VAGYTOK RÚGVA!"

(Ace Ventura - Állati nyomozó)

Miközben immár a Star Trek XII. eljövetele esedékes idén, úgy illik, hogy az eddig kihagyott 4. epizódot is górcső alá veszem itt a Filmi Helyszínelőkön. A Star Trek into Darkness az idei év egyik, ha nem a legszélesebb körben várt sci-fi-jének számít; jómagam is profin összerakott történetre számítok majd a mozikban.

A Star Trek 4. - A Hazatérés megdöntötte bennem azt a néphitet, miszerint a páros számú részek mindig jobbra sikerülnek páratlan szomszédaiktól. Anyagilag az egyik legsikeresebb epizódról beszélünk. Ennek oka azonban nem a rendezői vagy a forgatókönyvírói munka minősége, mégcsak nem is a látványvilág volt. Hanem a fokozottan családbarát, erőszakkerülő tónus, ami végig jellemzi; a humorra kihegyezett tartalommal, mely nagyrészt nem is a Föderáció korában játszódik, hanem a múlt század Amerikájában.

Többnyire a fejétől bűzlik a hal, és ez jelen esetben szó szerint értendő. Leonard Nimoy ismét rendezhetett. Ismeretes, hogy az 1. mozifilm után a Paramount egy trilógián gondolkodott, ami majd jobban idézhetné az eredeti sorozat szellemiségét a 60-as évekből. Ha már Nimoy beadta a derekát a 3. részre, csak beadja a trilógia zárásához is.


Spock megformálója egy könnyű, mindenki által megemészthető és befogadható alkotást akart, ami kerüli a szokatlan, "ridegen tudományos" megoldásokat. Nimoy később megvetően nyilatkozott arról, amit Shatner az 5. részben összekontárkodott. Habár ebben osztom a véleményét, a 4. Trek-mozit még kevésbé tudom "tudományos fantasztikusnak" nevezni, mint amazt. Önmagában és a franchise skálája szerint is. Kb. arról van szó, mint mikor képregényfanok a viccelődő Superman 3.-mat hasonlítják a lepusztult Superman 4.-hez. Melyik is a rosszabb?

Na jó, vegyük sorra...

A sztori egy időutazásról szól, amit Kirk kapitány és tiszttársai egy váratlan űrfenyegetés miatt kénytelenek megreckírozni. A 3. részben elcsórt klingon hajóval elindulnak a Flotta főparancsnokságára, hogy ott feleljenek a szabályszegésekért, amit Spock feltámasztása miatt bevállaltak. Ekkortájt viszont egy idegen objektum bukkan fel a galaxisban, mely elszívja minden méretű és fajtájú gépkonstrukció energiáját, ami útjába kerül. Célpontja a Föld; odaérve felborítja a planéta ökológiai egyensúlyát, főleg az óceáni területeken.

Rögtön itt az első léha húzás az íróktól! Egy újabb kozmikus katasztrófa rémét dobják be, éppen amint Kirkéknek esedékes volna föderációs bíróság elé állniuk. Ha megmentik a Földet - már nem először -, az elég nyomós enyhítő körülmény a törvényszék előtt, nemde? Hálás vagyok a 6. movie elkészültéért, ahol már bagatellizálás nélkül alkalmazták a sztoriszálat Kirk kapitány elítéléséről.

Újabb fézertalálat a cselekménybe az, hogy az ismeretlen objektum - bár kinézetre egész érdekes - magyarázatot sosem kap. Kicsoda vagy micsoda ez? Honnét jött, és miért szív el energiát a Föderáció műszaki berendezéseitől? Sosem tudjuk meg; és a film közepéből teljesen hiányzik. Mihelyt megtalálják és elhozzák a megfelelő eszközt (de még milyen eszközt!) a lecsillapítására, egyszerűen odébbáll, és a Csillagflotta ezt minden további nélkül elbámulja.

Frissítsünk: a Star Trek - The Motion Picure egy "hihetetlen pusztító erejű, idegen objektumról" szólt, ami mindent és mindenkit adatelemekre bontott. Az egész cselekmény arra épült: miféle ismeretlen jelenség ez, és miért tart a Naprendszerünk 3. bolygója felé? És a rejtély tökéletesen tisztázódott. Itt az anomália rejtélye részben SEM tisztázódik; így csak egy merő kifogás, hogy Kirkék megint hőssé avanzsáljanak valamitől. Amatőr elgondolás. És különösen bosszantó, miután az írók közt szerepel az a Nicholas Meyer, aki a 2. és 6. részek direktora volt, illetve Gene Roddenbery, lényegében a Star Trek atyja.

Az még működhetne elképzelésként, hogy az idegen betolakodó olyan frekvencián sugároz, amin egy földi élőlény is kommunikál. Köztudott, hogy a cetek érzékenyek a hanghullámokra, tájékozódásukat a hajószonárok könnyen összezavarják. Mégse látom, hogy kapcsolóható a bálnákhoz az objektum. Érdekelne például, hogy mire használja épp ezt a frekvenciát, és ha már itt tartunk, mi dolga volt itt a Földön?

Még maguk az alkotók is felhívják erre a figyelmet: Kirkék megállapítják, hogy a mesterséges intelligencia kifejezetten kutakodik a bálnák után, az általuk használt hanghullámok miatt. Ám mivel a hosszúszárnyú bálnák a XXIII. századra kipusztultak, elkezdi felborítani a globális időjárást, óriásciklonokat gerjesztve, és sorozatos áradásokat okozva. De hogy ezt a válaszlépést miért teszi, arra nézve fogódzónk sincs. Olyan az egész, mintha a forgatókönyvből hiányozna néhány lapja! És bár nem tudom, készült-e külön rendezői változat, szkeptikus vagyok, hogy abból az eddigi kérdéseimnek akár a felére is választ kapnánk.

Az időutazás talán a 80-as években volt a legdivatosabb témakör nagyköltségű block-busterekhez. Terminátor. Vissza a jövőbe. Nosza: Nimoynak testhezálló sztoriformula állt rendelkezésre, hogy felhívja a figyelmet a mai elővilág sérülékenységére. Vissza a punkok, gyorskajáldák és kapitalizmus korába, ahol az ember még gátlástalanul pusztította az anyatermészetet.

A dolog úgy működik, hogy egy csillag közelében, beállított dátum- és helyszíni paraméterek szerint túlgyorsulnak. Ha nem sikerül, szénné égnek, ha mégis, eljutnak az 1986-os San Francisco-ba. Dr. McCoy esztelennek nevezi Kirk tervét, mire az a legolcsóbb választ adja le: "Ha van jobb ötleted, ideje előállnod vele!". Ez nem elég jó indok, Jim. Ezzel csupán az alkotók hanyagságát és inkonzisztenciáját mentegeted.

Először is, a film akaratlanul lejáratja a tényt, hogy korábban az Enterprise legénysége már utazott a téridőben. És még többször fog is. Másrészt a dolog menet-leírása rémesen lötyög, úgy elméletben, mint vizuális megjelenítésre. (Nagy szürkés archologramok tünedezése az időugráskor, mint a Superman kriptoni jeleneteiben).

Az itteni időutazás folyamatát piszkosul nehéz volt értelmeznem Kirk és Spock szövegsorai alapján. A csillag megközelítése miatt tényleg őrülten veszélyes, úgyhogy legalább tényleg van oka a Flottának vonakodni a módszertől - feltéve, hogy eszükbe jut. Azért én kíváncsi volnék, mennyi ideje ismert a módszer az ember számára, és miként akadályozzák meg, hogy bárki a törvény keretein kívül megpróbálhassa. Ahogy én látom, megfelelő technikai felszerelés mellett - pl. egy átlagos klingon űrhajó?? - akárki eljuthat a múltba, és összepiszkíthatná az egész jövőt abban a kontinuumban.

A Star Trek - Kapcsolatfelvételben kellően leszűkítették az időutazás tényéből fakadó konzekvenciákat a körülményekkel: hogy egy tisztán kalkulációkat követő gépfaj alkalmazza, első ízben kényszerülnek rá (Picard miatt), más fajok azonnali és teljes beolvasztására törekedve. A legénység is csak arról beszél, hogy felismerik a folyamatot: a néző rendelkezésére állt az az értelmezés, hogy talán az ismertebb galaktika még nem képes erre.

A Hazatérésben csak úgy oda van dobva ez a szál, anélkül, hogy felmérnék a vonzatait.

"Családbarát tónus" jogcímén egy csomó mindentől elesünk, ami a 3 korábbi mozifilmet jellemezte:

1. Idegen lények és űrkörnyezet csak bevezető és befejező 10-15 percben láthatóak.
2. Az Enterprise ugyebár megsemmisült, de a legvégén láthatjuk az újat.
3. Nincs "űrcsata", semmi fegyverhasználat.

Mindezek helyett kapunk egy csomó helyzetkomikumot, a legénység esetlen elvegyülési kísérletei kapcsán. Kirk terve szerint a bálnákat kifejezetten egy városi cetakváriumból kell elhozni. Ezt megint annyira nonszensz és bugyuta módon magyarázzák ki a készítők, hogy inkább meg sem említem. A lényeg, hogy egy csomó derűsnek szánt momentum fakad belőle:

• Spock a káromkodást tanulja;
• Mr. Scott bénázása egy korabeli computerrel;
• Chehov hadi fogságba esik;
• Uhura egy járőrtől kérdezi meg egy katonai támaszpont hollétét;

stb.

Jó: némely viccek tényleg szellemesek. Elsősorban az, ahogy Spock beúszik az egyik bálnához a tartályába, hogy tudategyesítést hajtson végre. De annyira túlsúlyban van a humor a helyzetkezelés kárára, hogy az kiábrándító! Egyszerűen nincs létjogosultsága ennyi viccnek és béketűrésnek a dramaturgiában, tekintve, hogy mi forog kockán. (Vagy tekintve, hogy a nyílt óceánon hamarabb találni bálnákat, mint egy nagyvárosban.)

Mellesleg a túlzott lazaság egy logikai ziccert is okoz. Kitalálja az olvasó, mi az? Az időhiány. Logikusan Kirk és csapata a saját idejükbe kell, hogy visszajussanak. Ott pedig ugyanúgy telik az idő, és az idegen objektum ténykedése miatt egyre jobban roncsolódik a Föld atmo-, hidro- és bioszférája. Itt bolondoznak a kortársaink között, miközben az otthonuk máris nyakig fő a szószban?

  

Elvárható, hogy legalább 1 ember a XX. századból megismerje a titkukat, és alkalmasint besegítsen a legénységnek. A bálnákat kutató Dr. Gillian Taylor... egy pillanat! Taylor? Most ez utalás akar lenni Taylor karakterére A majmok bolygójából? Na mindegy...

Dr. Taylor reprezentálná egyrészt a nagy titokra rájövő, okos nőt, illetve egy új kapcsolat lehetőségét Kirk számára. Legalábbis ez jön le abból, ahogy szerepeltetik: Kirk-ről hamar megsejti az igazat, ő pedig jókedélyű beszélgetések során fel is fedi az ittlétük körülményeit és célját. Látszik a két emberen, hogy szimpatikusnak találják a másikat. Vonzalomnak ezt mégsem tudom nevezni, mert ahhoz túlságosan prűd és bájolgó.

És a meggy a habon: Dr. Taylor a bálnákkal egyetemben Kirkékkel tart. A XXIII. századba! És annyival indokolja, hogy látni akarja, amint a hosszúszárnyú bálnákat Kirkék megóvják a kipusztulástól, ami a történelem szerint várna rájuk.

Újfent előjön, mennyire tolószékes a dramaturgia ebben a produkcióban. Mert miről is van szó? Itt egy asszony, aki elvileg intelligensebb és talpraesettebb az átlagtól (egy frászt!). Hátrahagyja a kort, amelyben egész létezése eltelt volna, minden ismerősével és mindazzal együtt, amit a világról tudott. Vélhetően sosem juthat már vissza, és egy teljesen új világhoz, annak újszerű normaszisztémájához kell felnőnie, abban boldogulnia. Ebből az égvilágon semmit nem látunk: részt vesz Kirkék tárgyalásán, és a felmentő ítélet után ad neki egy puszit. Adhatna egyet a Leonard Nimoynak és a Paramount Pictures vezetőségének is!

A Star Trek 4. nem egyéb, mint földszagú ökovédelmi lobbizás a cetek, illetve a tenger élővilágának megóvása mellett. Disney és Green Piece behatású unalomvölgy. Az egyetlen érdemi üzenete, hogy a 80-as évek fiatalsága nem elég extrovertált, külön környezetismeret órát kell tartani nekik a mozivásznon. Elszomorító, hogy a box-office-adatok mennyire nem tükrözik a valós értékét: egy-két szál önmagában ígéretes elgondolása az, ami elnézhetővé teszi.

És Mr. Spock: remélem, azóta megértette, hogy nem így kell megóvni egy állatfajt a kipusztulástól.

A pontszám, amellyel búcsút intek A Hazatérésnek:

Star Trek 3. - Spock nyomában

A Khan haragja eredetileg egy trilógia első részének volt szánva. A Paramount stúdió reményei szerint egy majdani Star Trek 4. olyan zárást adott volna a The Motion Picure utáni hármas egységnek, amit adandó alkalommal esetleg még 1-2 résszel meg lehetlesz toldani.

Egyre inkább kezdem úgy látni a Star Trek-franchise-t, mint egy színfalak mögötti kívánságműsort. Mindenki mást vár, mindenki máshogy képzeli el a franchise kinézetét:

• Gene Roddenbery legfeljebb 4 filmet akar;
• A Paramount viszont legalább 4-et,
• később a TNG-sorozat után már a dupláját;
• Leonard Nimoy már a 2.-ban is vonakodva szerepelt;
• Shatner akárhány részt bevállalna;
• DeForest Kelley végre többet szerepelhet, kevesebb poénnal;
• A "trekkerek" 2 nagy tábora firtatja, jó ötlet volt-e Spock halála; 
• millió ellenző nyomására a stúdió fel akarja támasztani;
• És hogy Nimoy is rábólintson, neki adták a 3. rész direktori székét.

A Spock nyomában erősen megrendelés-szagú készítmény. Egyfelől képi világa impozáns, és megható látni, amint a régi gárda baráti hűségből példát mutat, amikor a hivatalos tiltás ellenére mennek feltámasztani a halott Spock-ot. Másrészről azonban kevéssé törekszik meggyőző lenni a történetében, kezdve Spock feltámadásával, melynek folyamata igen hézagosan van felvázolva. Röviden: felemás movie, felemás alakításokkal.

Kitérőként hozom csak föl, hogy egy amerikai kritikus úgy viccelődött a Star Trek-alcímekkel, hogy: Superman II. - Zod haragja, illetve Superman III. - Kriptonit nyomában. Majdnem én is elkezdtem gúnyolódni ezen. Eléggé kompromitálónak tartom, ha egy film alcíme egyben az elkészítésének nehézségeire is utal.

"Spock nyomában" stúdiónyelven annyit tesz: "Spock a nézők jutalma". Végigizguljuk az Enterprise újabb viszontagságait, és a végén a nagy pay-off az lesz, ha majd "teljesen kifejlődve" látjuk a franchise legreklámozhatóbb személyiségét.

Leonard Nimoy legalább tucatnyi flashback során, illetve a befejezésnél szerepel. A visszatekintések nagy számából 2 lehetséges indokot olvasok ki: a Spock nyomában a Khan haragja sikerére támaszkodik, illetve a pénzspórolás. Nimoy-on kívül még 6 másik személy játszotta el Spock-ot, különböző életkoraiban. Ezek az ügyeskedések ugyan a film hitelének nem tesznek jót, de megértem Nimoy helyzetét. Kevés hollywood-i celebnek sikerül egyszerre irányítani egy film forgatását, és közben neki is játszania a központi karaktert. (Ékes példa erre a Star Trek 5. epizódja.)

A cselekmény nagyja: az Enterprise legénységét szabadságolják, a Genezis tiltott téma, ahogy a mesterségesen létrejött planéta is. A leszerelendő csillaghajó helyett szolgálatba áll a U.S.S. Excelsior, új főgépészével, Scott-tal. Közben a halott Spock tudata Dr. McCoy elméjében bukkan föl. Kiderül, hogy fizikai teste, melyet a Genezis által létrehozott bolygón hagytak, nem veszett el örökre. Miután Spock apja, Sarek - és egy felvétel az önfeláldozás percéről - igazolja ezt, Kirk-ék parancsot szegve elszöknek az Enterprise-sal.
És mindezek mellett, egy Kruge nevű klingon parancsnok kezdi üldözni őket, a Genezis titkát kutatva. Némi tűzharc az űrben; Kirk csapdába csalja a klingonokat az Enterprise-on, felrobbantja, s a bolygón a vezérükkel is kénytelen végezni. Utána pedig mind végignézhetik Spock visszatértét a halálból a végén.

Több jó ötletet látok itt, amit nem sikerül rendesen összecsomózni. A szkript logikailag nem elég koherens, elsősorban a feltámadás fázisainál. Személyes drámára lenne bőven lehetőség, kezdve Sarek-kel, Spock apjával, aki először még neheztel Jimre Spock kapcsán. Vagy az, hogy a Flotta akaratával szembeszállni mekkora súlyt helyez a disszidens legénységre. De... az egésznek a kivitelezése döcög:

Kelley túljátssza, mikor megszállt állapotba kerül,

Spock karaktere érezhetően felmorzsolódik az események folyamában,

Shatner pedig alig reagálja le a fia....

Na ez meg a másik.
Fogalmam sincs, mit keres ebben a filmben David, Jim fia. A Khan haragjában fontos (bár bosszantó) mellékszereplő volt, akin keresztül is láthatta Kirk, mennyi idő telt már el az életéből, és mi maradt hátra belőle. Itt viszont David figurája csak azért van jelen, hogy a klingonok később megöljék, úgymond "rákényszerítve" Kirk-öt a megadásra. Azt még értem, hogy a Genezis terraformáló hatását vizsgálta a hajó, amin David jött. Amit kevésbé: mire kellett a megölése? Itt egy tragikus halál, aminek nincs helye a cselekményben, a film mondandójában, és a színészi játék se tesz jót neki.






Amennyire tudom, Christopher Lloyd alakítását a legtöbb Trek-rajongó kedvelte Kruge szerepében. Én mégis valahogy langyosnak találtam, ahogy hol-miért indulatos próbál lenni. A klingon vezér tekintélye akkor "tetőzött" a szememben, mikor foglyul ejti Davidot, Spock-ot és a szintén vulkáni vérből való Saavik hadnagyot. Egyébként viszont inkább csak küszködik karizmatikusnak tűnni. Boldog voltam, hogy a Star Trek 6-ban a renegát klingon hadparancsnok ötletét sikerült továbbfejleszteni Chang tábornok karakterével. 

Kruge körül akad néhány egészen furcsa jelenség:

• Bemutatkozó jelenetében több figyelmet kap vad házikedvencének etetése, mint az, hogy ki ő, honnan jött, és pontosan mire használná a Genezisről gyűjtött adatokat.
• Mikor egy női fajtársa közli vele, hogy tud a Genezisről, a hölgy szó nélkül tűri, hogy Kruge ezért kivégezze őt hajóstul: "Tisztelettel fognak emlékezni rád." Semmi nem indokolja Kruge-nak ezt a teljesen fölös rombolását.
• Az ellenkezőjére is van példa: Kruge csak megrongálná Davidék hajóját, de egyik túlbuzgó embere berobbantja azt, Kruge büntetésből rálő, és az... eltünedezik. Jobban illő szót nem találok arra az effekt-re: olyan, mintha csillámporos festék jelenne meg a klingon testrészein. 
• Mikor David és Saavik megtalálja Spockot a hóviharban, hogy lehet az, hogy a klingonok a bolygó egy egész más időjárású pontjára transzportálnak le utánuk, ahol lombos növények vannak?
• És mikor a planétán Kirk ráförmed, hogy nekik is el kell transzportálniuk, vagy a bolygóval pusztulnak, annyit mond: "Tökéletes! Akkor így is lesz." Itt látszik - azt hiszem - a legjobban, hogy Kruge motivációja mennyire nonszensz, tettei indokolatlanok és következetlenek. 

Egyértelmű tetőpontja a filmnek az Enterprise pusztulása. Az effektus látványossága mellett az előkészítése is jól sikerült. Az önmegsemmisítő program elpusztítja a korábban evakuált Enterprise-t, magával rántva Kruge összes emberét, akik bitokba vették a hajót.
Amennyire tetszett ez a pillanat, annyira nem nyűgözött le a kézitusa Kirk és Kruge között. Megint: Nimoynak nincs elég figyelemfókusza, hogy igazán epikussá emelje a személyes konfliktusokat. Egyszerű pofozkodást látunk (egy valószínűtlen hátraszaltóval), majd Kruge-ot sikerül lerugdosni egy szakadék mélyén a lávába.


Végül ott van a szertartás a Vulkánon. A díszletek és jelmezek impozánsak, ahogy a vulkáni tájképnek is megfogott a hangulata. De mondom: Spock feltámasztása, és ahogy sikerült összehozniuk, az borzasztó légből kapott tűnik. A gép újraéleszti Spock fizikai valóját gyerekként, míg eredeti tudatát McCoy-ban hagyta, és mivel már az élő test visszaidősödött, a kettőt most összepasszinthatják egy rég nem alkalmazott rituálén. 
Nem teljesen rossz az ötlet, hogy a karaktert feltámasszák. A bajom a szál kimunkálatlansága. Több időt kellett volna szentelni arra, hogy a folyamat biológiai részleteit, az egyes lépcsőket megismerjük. Így az egész megfoghatatlan; olyan, mintha mindent menetközben találták volna ki:

| Életteremtő terraformáló masina

+ A masinán elkövetett tervezési hiba

+ Új vulkáni tudatképesség

+ A gép által feltámasztott és megfiatalított test

+ Speciális vulkáni rituálé

= Újjászületett népszerű főszereplő |

Mindent összevetve a 3. Star Trek egyáltalán nem hitvány alkotás - annyira bizonyosan nem, mint az 5. vagy 7. rész. 17 milliós büdzséből készült, és egy véletlen tűzeset kis híján betett a forgatásnak. Fő gyengéje, hogy idővel összekuszálódnak a sztori szabályszerűségei, a fő antagonista gyenge, és a színészi játék gyakorta forszírozott. Unalmas jelenetből szintén nincs hiány. Viszont a csillaghajók külseje és tűzharcai nagyon tetszetősek.

A legemberibb érzelem a filmben az összetartozás. Ugyan szerettem volna látni, ahogy a parancsnokság felelősségre vonja őket parancsszegésért. De ehelyett az is kellő nyomatékot adott a kockázatvállalásuknak, hogy a hajó elpusztult. Spock a 2. filmben se főként a hajót, hanem az ott szolgáló embertársait védte meg, az Enterprise lényegi mivoltát, a lelkét. Okosabb szkripttel ez ragyogó párhuzam lehetett volna Spock feltámasztásával, vagy ahogy Sarekhoz hasonlóan Kirk is elveszíti a fiát. Ez is olyan ötlet, ami kiaknázatlan maradt.

A Star Trek 3. - Spock nyomában egy elnézhető, de nem stabil munka. Sci-fiként és folytatásként egyaránt átlagos darab, néhány nagyon szép jelenettel.

Star Trek 5. - A végső határ

"Énekelni! Nem hallom! Énekelni! Énekeljetek hangosabban! Áh...!"

(Batman és Robin)

1989-ről a többszöri mozijárók többnyire Tim Burton Batmanére asszociálnak. Jóval kevesebben és  kevésbé szívesen gondolnak arra a malőrre, amit a sci-fi-rajongók a "legrosszabb Trek-movie"-ként tartanak számon. Bár próbáltam mind a divatos közvéleménytől, mind a későbbi részektől elvonatkoztatni, de most mégis egyet kell, hogy értsek a tömegekkel. A tény, hogy e mű William Shatner rendezése és tolla révén látta meg a napvilágot, csak további igazolást nyújt a korabeli anyagi és kritikai jeges zuhanyra, amit az V. epizód kapott.

A Star Trek V. rendelkezik a legkétszínűbb alcímmel a széria darabjai közül. A rengeteg elszalasztott témalehetőséggel, fölös komédiázással, bűntrehány cselekményvezetéssel és röhejgyár effektusokkal ez a film inkább a Superman IV.-hez áll közelebb sci-fi-eposzként, mint a Star Trek IV.-hez. Persze, próbálja felvázolni a témát, mit jelenthet az ember számára a "legtávolabbi pont" képzete, az Istenben mint felsőbb dimenziójú entitásban való hit. De mégha elnézőek is vagyunk vele: ez minden, amiben sikert arat. És a történet egy komplett szeméttelep.

Íme, "A végső határ" alatt a következőket érti William Shatner, a Star Trek ikonja: egy renegát vulkáni bandavezér próbál eljutni a csillagtérkép "legtávolabbi ismert pontjára", ahol vélhetően megtalálja Istent, hogy vezesse őket és híveit egy boldogabb jövő felé. E kivételes útra természetesen az Enterprise legénységével együtt kíván eljutni, egy lakatlan bolygó barlangjához. És mikor vágyálma tárgyáról kiderül, hogy bármi áron felhasználná a csillaghajót a kijutásához, fent nevezett vulkáni renegát megrökönyödve egérutat hagy a "három nagynak".

Ha a díjkiosztó szerint Shatner a "Legrosszabb rendező" és "Legrosszabb színész", Laurence Luckinbill lehetett volna a "Legrosszabb Star Trek-főgonosz". Sybok karakterét a forgatókönyv szinte karácsonyfaként díszíti föl, válogatott vonásokkal próbálva érdekesebbé tenni a figuráját, hogy a néző elégedett legyen a Kirk-ékre váró kihívással:

1.) Spock féltestvére;

2.) Rendkívüli tudós és filozófus;

3.) Elmeereje képes agymosást végezni bárki emberen, kivéve Kirk-öt;

4.) Mostoha sivatagos bolygón kénytelen rostokolni követőivel, akik halálig hűek hozzá.

Mikor először láttam ezt a filmet, a sivatagbolygó ötlete, az agymosás, ahogy azt demonstrálja Chehovon (is), ahogy Kirk kimarad belőle, illetve a hajófoglalás azonnal a 2. részt idézték föl bennem, ahogy ott Khan szökésére sor került. Sürgős javítások és átépítés alatt a hajó, a legénység se rögtön teljes, akár a 1. Trek-movie elején.
És itt van az adás, melyben egy admirális a megbízás közli az Enterprise-zal. Kirk rámutat, vannak alkalmasabb hajók a térségben. Erre a válasz: "De tapasztalt parancsnok egy se." Ennél erőltetettebb talán nem is lehetne az indok, hogy a közismert arcokat bevonják a cselekménybe. Ha tapasztalt föderációs parancsnok nincs egy diplomáciailag semleges bolygó környékén, az a vezetés teljes dilettantizmusát bizonyítja.

Nemcsak a korábbi Trek-epizódokból nyúlkál: néhol a Mad Max, másutt a Star Wars IV. kocsmajelenete is felderenghet a néző előtt. Mindez bizony tudatos döntés: Shatner minden önkritika, drámai- és arányérzék, sőt fantázia nélkül választja meg a sztori egyes elemeit, így mikor építkezni kell belőlük, egy forszírozott ragasztókölteményt kapunk, ahol alig-alig van konzekvens értelme egy jelenetnek vagy dialógusnak.

Az egyik dolog, amit Shatner állítólag nagyon fontosnak tartott, a színészek közti családias hangulat megteremtése. Ez még érthető is, ha másért nem, a bevétel miatt. Mégse világos számomra az elképzelése. Családbarátabbá teszi a filmet az, hogy az elején negyedóra hosszat nézzük Kirk, Spock és McCoy táborozását meg dalolását? Vagy hogy Kirk egy függőleges sziklafal mászásakor majdnem szörnyet hal? Úgyse leszek véres paca a sziklákon, hisz velem vannak a bajtársaim.
És akkor még nem említettem Sulu és Chehov kóválygását a tajgában, illetve Uhura és Scotty flörtölését a parancsnoki hídon? Nem, még úgy se, hogy közben egy másik szálon látjuk, amint Sybok túszul ejt 3 követet, föderációs, romulán és klingon részről. Random ténfergő arcok és nevek, helyettük simán választhatták volna valamelyik régi epizódszereplő nevét a 60-as évek sorozatából, ahogy Khan esetében tették. 

Ládányi elhibázott ötlet szedegethető össze a cselekményből, főleg abban, ahogy a karakterek kritikus helyzetekben döntenek.

Ez a legjobb terv, amit Kirk és főtisztjei kieszelnek, hogy egy helyőrség figyelmét eltereljék? Hogy jóformán meztelenül táncoltatják az idős Uhura hadnagyot? Waow, nem is tudtam, hogy a Flotta tisztjei ilyen lazán veszik a hatékony mentést. Bizonyítja ezt az is, hogy Sybok képességéről sem Chehov, sem Kirk nem informálja a legénységet, mielőtt Sybok tudata esetleg őket is manipulálni kezdené.

Az egész agymosás-szál kinevetteti a történet középső részét, ahol Sybok Isten keresésére indul az Enteprise-zal. Sybok agykontroll-technikája nem világos, hogy működik. Egyedül McCoy-nál lájuk, hogy mit él át, amikor Sybok meggyőzni törekszik: emlékképet lát apjáról. De a többieknél semmit nem látni a folyamatból: elalélt pincsikutyaként kezdenek merengeni, illetve mámorosan viselkedni. Ez nem agymanipuláció, hanem bágyadtság. Nem az akaratukat vagy fájdalomérzetüket veszítik el, hanem a személyiségüket. A legénység egy emberként bámulja Sybok-ot az Enterprise monitorjain, hagyva, hogy ő irányítsa mindannyiuk sorsát, plusz egy fegyveres csillaghajót?
De mégha a helyzetértékelésük rendben is volna, sokszor egyszerűen túl komolytalanok ahhoz képest, hogy küldetésen vannak, konfliktushelyzetbe kerültek és idegenek vannak a hajón. Uhura szabályosan rámászik Scottyra, Scotty beveri a fejét egy csőbe, Spock nemcsak "nem lövi le" Sybokot, de nem is tesz ellene semmit, míg a hídra ér... Ezekből én csak azt tudom leszűrni, hogy az Enterprise tisztikara csupa degenerált perverzből áll ma.

Az egyetlen érdemi tanulsága a movie-nak - amit persze a Shatner játszotta karakter mond ki -, hogy a fájdalmunk és annak kezelése határozza meg, kik vagyunk. Doktor McCoy is ezt ismeri fel elvileg, mikor "Isten" villámot dob a társaira. "Nem hiszek egy olyan istenben, aki a saját szórakozására okoz fájdalmat." Na márcsak ezért is dühített a Star Trek 7.-ben, ahogy Kirk és Picard kapitány találkozásakor előbbi egy vérszegény illúzió kedvéért ignorálta a valóságot!

Akárcsak Sybok. Mikor megjelenik neki az a fénylény, melyet ő az általa keresett Istennek gondol, komolyan szántam ezt a hamis prófétát. Akinek kis józan esze is van, azt nem lepi meg, mikor az entitás elkezd önkényesen villámot lökni Kirk-re, majd Spock-ra, és úgy tűnik, nincs is komolyabb bajuk tőle.

Gyanúsan sok helyütt érhető tetten a pénzspórolás, a különdíszletek és a látványtrükkök terén is. Kezdve a kapitány székével, a kevés műszaki eszköz, vagy a transzporter-effekt hiánya a "javítómunka" olcsó ürügyén. De a legrosszabb a csillaghajók mozgását ábrázoló képsorok. Itt szerencsére azért nincsenek akkora agyrémek, mint elmozdítható hold, vagy űrben lélegző nő, mint egy 2 évvel korábban bemutatott sci-fi-ben, de így is szinte Ed Wood alkotásait idézi a látvány.
Az írói és rendezői munka pedig még azt se: messze túl sok fölös és irritáló jelenet szorul a műsoridőbe, ami időt a karakterek jobb megformálása, és jelentősebb események gondosabb elővezetésére is lehetett volna használni. Kezdve azzal, hogy megint az Enterprise-t piszkálják, hogy oldjon meg minden problémát a Parancsnokság helyett, mikor az egész hajó szerelés alatt van.

"Siralmasra" értékelem A végső határt, és hálát adok az égnek, hogy Shatner több filmet nem rendezett, és hogy nem ez lett a búcsúfilmje a régi Star Trek-, de még a régi Enterprise legénységének se.

Star Trek 6. - A Fölfedezetlen Tartomány

Különös tendencia figyelhető meg a preboot előtti Star Trek-produkcióknál. Úgy tűnik, mintha mindig egy hézagosabb történetű, kritikusok felől letorkollt epizódot követne egy feszesre írt, többség szerint ütős Star Trek-movie. Vagyis hullámosan váltakozik a színvonal. Ez szerintem nem igaz, vagy legalábbis az 1. és 2. részre még biztosan nem. 

A leggyakoribb vélemény, amit másoktól olvastam, hogy a Star Trek 6. sztorija sok geopolitikai áthallást tartalmaz. A film 1991-ben jött ki, a Szovjetunió felbomlásának évében. Tényleg sok olyan elemet találni, amik a bolsevik megaország történetét juttatják az ember eszébe:

1. Adott egy nagy méretű birodalom, mely fegyveres jelenlétére támaszkodva kormányoz;
2. Politikai elítéltjeit munkatáborokban dolgoztatják, romos körülmények közt;
3. De a gazdaság már roskadozik a fegyverkezés finanszírozásától;
4. A Praxis felrobbanása, és ahogy egy klingon üzenet bagatellizálni próbálja, élénk párhuzam a csernobili atombalesettel;
5. Egy reformista államférfi tárgyalásokba kezd a másik szuperhatalom vezetőivel;
6. Kirk-öt és McCoyt egy Szibériához hasonló, halálosan fagyos vidékre deportálják;
7. A klingon Chen tábornok összeesküvése egy KGB-ügyre emlékeztet.

Ennyi hasonlóság után felmerül a kérdés: a Star Trek 6. - A nem ismert tartomány propagandafilm? Jogosan tartják a franchise legjobb darabjának, vagy csak nemzeti önméltatás egy sci-fi álcázó berendezése mögül?

Úgy gondolom, Leonard Nimoy az a főszereplő, aki a leginkább szívén viselte ennek a projectnek a sorsát. A forgatókönyv nagy része, a rendező kiléte és az ismert szereplők hiánytalan felsorakozása is neki köszönhető. Eredetileg már a Khan haragját is utolsó szereplésének akarta volna: ezt a szándékát hiúsította meg a stúdió a Spock nyomában elkészíttetésével. A 6. Star Trek-mozi mögött két fő indok szólt:

1. Tisztességes zárást kellett adni az öregebbik színészcsapatnak és az egyik legnagyobb űrmítosznak. A Star Trek V.-öt az anyagi bukása mellett félvállról vett, hova-tovább nevetséges műnek mondták a kritikusok, ami veszélybe sodorta az egész franchise-t.
2. Kicsit talán vad feltételezés, de szerintem a Star Wars VI. Epizódja is kicsit közrejátszhatott a döntésben, hogy ennek a saga-nak is legyen 6. része. George Lucasról tudni lehetett, hogy szándékában áll egy előzmény-trilógia leforgatása.

Nicholas Meyert szerintem afféle mentőövnek tekinthetik a franchise berkeiben: a 2. résszel aratott, majd mellőzték, a 4. résszel aratott, megint mellőzték. Ugye a hullámvonal. Állítólag mikor Nimoy-jal a történetet megvitatták, Meyer ötlete volt az aktuálpolitikai kiutalás: mi lenne, ha a Semleges Zóna lenne a Star Trek berlini fala? Vagy hasonló.

Oké, nem kerülgetem a forró kását: cseppet sem zavaró a párhuzam! A film egyik oldal mellett sem foglal állást: a konspirációt a Föderáció és a Klingon Birodalom részéről is segítik tisztek. 70 év óta először nyílik valódi esély a két fél között tartós békekötésre, amit sokan elleneznek. És nem feltétlenül az bűnös, akiben előítélet feszül, pl. James Kirkben, aki saját fiát a klingonok miatt vesztette el, és ezen azóta sem sikerült túltennie magát.

A sztori önmagában állóképes, a jelenetek összefüggően kapcsolódnak egymásba, mint a fejezetek egy jó novellában. Ha az egész csak allegória lenne, Star Trek és Szovjet elemek egymáson, melyeket egy léha és lukas szkript próbálna összegyúrhatóvá puhítani, akkor bőrnyúzásnak tekinteném a 6. részt, az elfáradt alkotói fantázia végtermékének.

Be is állok sietve a méltatók sorába: csavaros cselekmény, emberközeli és érett karakterek, érzékkel megválasztott humorpillanatok, ijesztő konfliktushelyzetek, izgalmas vizuális effektek és - a lehetőségekhez mérten - frappáns megoldások tarkítják a forgatókönyvet. Persze, sejthető, hogy Kirkéknek mindennek dacára sikerül megállítani a rosszfiúkat, de ahogy eljutnak idáig, az nem erőltetett. Minden aktív résztvevő ebben a patvában használja az eszét, logika, fortély és ösztön tekintetében is, ha nem is egyforma mértékben és arányokkal. A lehetőséget, hogy valaki csak Kirk-öt próbálja befeketíteni, szerencsére nemcsak az Enterprise-on szolgált karakterek vetik föl, ami azért valószerűbbé teszi az üggyel kapcsolatos álláspontokat.
A klingon kancellár, Gorkon "A nem ismert tartománynak" nevezi a jövőt, ami zseniálisan összecseng a filmben tárgyalt problémákkal.
A "békés jövő" naivitás, vagy csak nehéz törekvés?
Új időkhöz hogy sikerül alkalmazkodni a régi embereknek?
Milyen érzés a múlt csapásait a lelkünkön viselni?
Vagy átadni a lehetőséget a fiatalságnak, hogy még tovább jussanak, mint ők valaha is tehették?

Üdítő, hogy James T. Kirk itt végre nem azon kapálózik, hogy admirálisból visszavedlik-e az Enterprise kapitányává. Eleve kapitányként vesz részt a Föderáció titkos tanácsán. Bevallom, először még pihent agyú kirohanásnak gondoltam, hogy nyíltan állatoknak hörgi le tiszttársai előtt a klingonokat. De ez egy titkos tanács, többségüket Kirk személyesen ismeri, és a helyzet kényesebb, mintsem a merev protokoll-blabla bárkit is izgatna.

Roppant hatásos a tragédia a klingon delegáció vendéglátása után. Kirk legsötétebb gondolatait múlja felül, amit saját szemével látni vélnek: az Enterprise felől fotontorpedók szaggatják be a klingon kancellári hajót, majd kiáltások hallatszanak: 2 támadó vérfürdőt rendez ott. Ezt a jelenet több dolog is érdekfeszítővé teszi számomra: egyrészt  az antigravitációs öltözékek és csizmák használata, és a lebegő vér látványa. Az egyik klingon főtiszt karját egy fézertalálat leszakítja, ami Alex Murphy kivégzését juttatta eszembe a Robotzsaruból.

És szerintem direkt nem lövik szitává a kancellárt, hanem megvárják, míg Kirk odatranszportál segíteni, de amaz meghal, és az indulat a bűnbak fejére száll. A félszemű Chang tábornok rendeli el a letartóztatásukat. Szerintem az ő keze ebben nem olyannyira egyértelmű vagy kiszámítható. Azt feltételeznénk, hogy aki nyíltan harcosként, a régi klingon mentalitással élcelődve viselkedik, az nem valószínű, hogy bűnös a tényleges mesterkedésben.

Chang a szememben komolyabban vehető ellenség Khannál: bár rá is jellemző némi teatralitás, a vesztekor nem érződik nekem pórul járt ámokfutónak, mint Khan.

A terve precíz és profin kivitelezett:

• A díszvacsorán felmérte Kirk előítéleteit és a legénység fáradtságát. Bűnbakok kipipálva.
• Álcázott klingon prototípussal és belső cinkosokkal befeketíti az Enterprise-t. Dráma kipipálva.
• Ő is a hajón tartózkodik a mészárláskor, mint lehetséges merénylet-célpont. Alibi kipipálva.
• A tárgyaláson nemcsak Kirk és McCoy bűnösségéért zihál. Rámutat morális felelősségükre: Kirk személyes naplójában klingongyűlölő részletet tár fel, és mégha nem is vétkes, fel kellett volna fedeznie, ami készül. McCoy pedig azért felelős, mert - nem ismervén a klingon anatómiát - gondatlanságból a haldokló kancellár szívleállását okozta. A Föderáció pedig nem avatkozhat közbe. Elszigetelés kipipálva.
• A 2 közvetlen merénylőt az Enterprise-on likvidálják, Kirkéket pedig egy besúgóval szökésre buzdítják, így a táboron kívül titokban ki lehet iktatni a 2 bűnbakot. Nyomeltűntetés kipipálva.

Valeris hadnagy, mint áruló flottatiszt tökéletesen tagozódik be az Enterprise legénységébe. Spock vulkáni védence, a Csillagflotta akadémiáján példás eredménnyel végzett. Kötelességtudó, de a hév is ott lapul benne. Egyik beszélgetésükkor Spock azt ecseteli: a logika, ami a régi vulkáni életmód központi eleme, csak a kezdetét jelenti a bölcsességnek. Később a film során más éllel megismétli: "A fizika még a logikánál is erősebb." Spock lehetséges utódját látja benne, hosszú ideig nem is gyanakszik rá: Kirk és ő együtt leplezik le később.
Mikor Valeris az Enterprise vészriasztóját látványosan kipróbálja egy fézerlövéssel, az igazi énje tűnik elő egy pillanatra. Szerintem ilyenektől még nem nyilvánvaló, de nem is támpont nélküli a főkolomposok kiléte. Spock Valeriszen keresztül ismeri fel: neki, Kirknek és a többieknek lejárt az idejük. Még elvégzik a feladatukat, de túl megrögzöttek és rugalmatlanok lettek mostanra, amit ellenfeleik ki is tudtak használni. Ez a mondanivaló okosan van feltüntetve a párbeszédekben, nem érzem a tálalást szájbarágósnak vagy légből kapottnak, és az erre utaló percek sosem láttatják a karaktereket ostobáknak.

Minden fontosabb szereplő megkapja a maga műsoridejét. Kellemes volt Hikaru Sulut immár a U.S.S. Excelsior hajó kapitányaként látni. A hajó impozáns, Sulu pedig bizonyítja rátermettségét, de azt is, hogy még mindig úgy gondolkodik, mint a régi bajtársai. A Flotta visszarendelő parancsakor mindkét hajón eljátsszák a jó öreg "mi van? rossz a vétel!"-trükköt. Ez szép példája az összetartásnak, és - a nyomozással együtt - tényleg aktív résztvevőkké teszi mindegyik ismert tiszfigurát a bonyodalomban: Spock, Scotty, Uhura, Sulu és Chehov is.
Sulu bizonyos értelemben Kirk keze alól ért be önálló hajókapitánnyá, így hasonló stílusban hoz döntéseket, mint Kirk. Amikor maximális sebességgel sietnek a végső csata színterére, a szétesés veszélyére ezt feleli: "Hadd essen!" Én úgy gondolom, ez nem annyira baráti lojalitás, mint inkább kötelességtudat: a Csillagflotta nem hagyhatja cserben a "béke" címén azt, aki talán addig a legtöbbet tette érte.  

Chang legyőzése után talán egy kicsit alábbhagyott a lendület. Gorkon lánya, Azetbur nem mutatja magát kirekesztőnek, de meggyőződése, hogy apját tényleg Kirk ölte meg. Ehhez képest a konferencián erőtlen, értetlenkedő az, ahogy belátja tévedését. Persze, erre mondani lehe, hogy össze van zavarodva, hisz az újabb merényletet épphogy leállítják Kirk és Sulu emberei.
Ám az, hogy a romulán tisztviselőt és Cartwright admirálist az első vádló szóra lecsukják, Azetbur pedig azonnal Kirk pártjára áll, nekem kicsit túl hirtelen. "Az apám nem élt hiába." Mire Kirk válasza: "Az én fiam sem." Jó a párhuzam, és világos a gondolatmenet: Spock elmeegyesítéssel vallatta ki a tervről Valeris-t; bármelyik fejlettebb tudatú vulkáni ugyanazt szedné ki belőle. Csak nem tudom biztosan, hogy az elítélt Kirk + az őt parancsszegően megszöktető Spock szava ott és akkor mennyit ér az admiráliséval szemben.
Mindegy...

Látványosság terén hiány nincsen, bár nem is bővelkedik benne. Kiemelten tetszett a U.S.S. Excelsior külseje, valamint a lökéshullám, ami a hajót éri a praxisi robbanáskor. A kietlen vidék, amin Kirk, McCoy és szöktetőjük menetelnek, az enyhén lilás napfénnyel éppolyan egyedi hangulatot kelt, mint A Birodalom visszavág hóviharai, vagy a donneri Superman sarkvidéki tája.

A transzportersugarak is gyönyörűen néznek ki. Ezekkel kapcsolatban van kis kivetnivalóm: kicsit túl véletlenszerű, ahogy mindig a legjobb félpillanatban transzportálnak egy helyre:

1. Kirköt és McCoyt pont akkor sugározzák az Enterprise-ra (ez Kirk-öt is bosszantja), mikor a klingon börtönőr a kulcsnevet készül elárulni,
2. illetve Sulu és két embere pont akkor jelenik Cartwright előtt fézerekkel, mikor az szökni próbál.

"Leszerelnek."

A zárójelenet Kirk utolsó bejegyzésével egyszerre felemelő és megható pillanat. Minden tekintetben méltó búcsúja a régi Enterprise legénységének.
Ellentétben azzal, amit a Star Trek 7.-ben összehoztak.