Beépített szépség

Mindannyian tudjuk, hogy Sandra Bullock-nak és Michael Caine-nek is vannak ezerszer jobb filmjei, mint a Beépített szépség. Az már kevésbé tiszta, mi vonzotta őket és William Shatnert egyszerre ebbe az alkotásba, amelyen Bullock ráadásul producerként is dolgozott. Eleve nem sokat ígér a Csipkerózsa-történet, melyben egy keménykedő ügynöknőnek muszáj felfedeznie a nőies oldalát, mikor beépült modellként egy szépségverseny tagjaira felügyel.

3 összetevőre bontható le a film képlete:

1. közönséges humor, 
2. bűnügyi akció
3. és szirupos női dráma.

A krimiszálra szinte óriás neonbetűkkel van ráírva, hogy  K Ö R Í T É S : egy terrorista fenyegetőlevelet küld az idei Miss Egyesült Államok szépségverseny szervezőihez, hogy bomba van nála. Nem máshová rejti el, mint a királynő koronájába, mely épp az átvételekor hivatott aktiválni. És mert itt minden karakter érzelmileg egy nyolcadikos szintjén áll, a gonosz terv kiagyalójának lebukása éppúgy mentes az izgalomtól, mint motivációja az értelemtől.

Megállítására azt a Gracie Hartot küldik ki, aki szakmájában nem épp a leghatékonyabb, csak szereti a keménységét bizonygatni. Nem számít annak a kifejezett modell-nyersanyagnak sem. Kiválasztása oka, hogy a többi jelölt vagy ronda, vagy szabira ment, vagy más egyéb. És mindenáron a versenybe kell beépíteni valakit, így a lehető legnagyobb feltűnést keltve formálják dívává az "akció" előtt. Még csak a humorra se tudom ráfogni, hogy amiatt lennének ilyen szórakozottak az FBI dolgozói ebben a produkcióban.

Ugyanis a  poénok oroszlánrésze onnét jön - hát vagy kellene -, hogy milyen kínkeserves Gracie-nek felölteni a bájolgó celebcica imidzsét, aki mosolyával leveszi lábukról a bírákat. Még a szakma legjobb stylist-je, Victort Melling is visszaborzad az "alany" láttán. Caine és Bullock közös jelenetei szórakoztatóak, sőt némelyiken még nevetni is lehetett. "Gondoljon a dalai lámára."
De az ilyen pillanatokból nem sok akadt. Szinte látom magam előtt, ahogy a rendező vért izzadva rátornyoz minél több még-nem-gusztustalan-rossz szokást Gracie Hart ügynökre, hogy aztán levetkőzze azokat:

• Alpári poénokat süt el;
• A levest szürcsölve fogyasztja;
• Sört vedel;
• Komótosan böfög;
• Beszédében feszt beszól, ha magabiztos,
• és bárgyún heherészik, ha zavarban van.

Maga a főszereplő csak picikét idegesített. Ellenben volt 2 dolog, amitől valósággal viszolyogtam Gracie Hart átalakulása kapcsán.

Az egyik ilyen dolog: Hart környezete. A régi és az új is. A régi azért, mert az FBI emberei már-már kínosan könnyedén állnak hozzá a munkájukhoz: ahogy az adatbázisban a jelölteken szórakoznak, olyan érzésünk támadhat, mintha Eric Lassard akadémiáján kötöttünk volna ki.

Közülük a Benjamin Brett játszotta Eric Gracie barátja. Ő áll elvileg a legközelebb a lányhoz, és abban reménykedik, hogy randizhat vele. Brett-nek szerintem inkább valami telenovellában volna a helye: Sandra Bullock-kal éppúgy nem sikerül romantikát kicsiholnia, ahogy Halle Berryvel sem a Macskanőben (ahol szintén a lovagias zsaru archetípusát játszotta).

Gracie barátnői és versenytársai a versenyből még rosszabbak. Ők nemcsak szürkék és sekélyesek, mint az előző bagázs. Hanem emellett ostobák, nevetségesen naivak és kényesek. Egyszerűen undorító, mennyire üresfejűnek ábrázolják azokat a hölgyeket, akik a hírnév és csillogás színpadán tetszelegnek!

És a giccs abszolút betetőzése, mikor a szépségverseny után pár nappal (?) meglátogatják Gracie-t munkaidőben. Nem tudom, vajon ez afféle felhívás akarhatott-e lenni, hogy sok hasonló komédiában ugyanilyen buta libának ábrázolják a szép külsejű nőket. Akárhogy is: egyáltalán nem működik. Csak tovább húzza lefelé a film élvezhetőségét.

Amit úgy-ahogy tisztességesen megoldottak, az ez az építő procedúra. Főleg Eric és Victor, részben pedig a lányok is igyekeznek segíteni abban, hogy Gracie elsajátítsa az etikus viselkedést. Persze, hatásos látni, ahogy a "modellizált" Sandra Bullock kék ruhában lábakat villant, miután a karaktere fogászati kezelésen, haj- és testápoláson (meg Isten tudja még mi mindenen) esett át.
A legtöbbet ígérő jelenet akkor jön el, mikor egyik vitájuknál Victor a nő igazán fontos hiányosságára rámutat. Túl magának való, ezért nem áll hozzá közel senki. Az álcájához tanulandó dolgokkal valójában az esélyt utasítja el, hogy kicsit elfogadhatóbb legyen a többi ember számára. Tetszett, ahogy ez övön aluli pofonként éri a nőt, mert így hihetőbb, hogy a döntő perceiig végigcsinálja a versenyt. Csak a fedőakció ezt nem indokolná.

Aztán ebbe is beletapos a forgatókönyv a zárással. Az ügynöknő új barinői köszöntésére egy megindítónak szánt, csöpögős beszédet vág le, beékelve a náluk divatos szlogent: "Életem álma: a világbéke!" Azonkívül, hogy ritka álszentül hangzik, nem is nagyon köthető bármihez, ami a filmben történt. Odáig még érdekes, hogy a magának való FBI-os megtanult modorosan viselkedni. Hasznosítani tudta az egyébként komikus tortúra egynémely tapasztalatát. De ez az agymosott, nyálas befejezés egyáltalán nem hiányzott.

William Shatner showman-e pedig annyira jelentéktelen alak, hogy róla inkább nem mondok semmit.

A Beépített szépségre egy Elégségest adok. Nagyon bóvli, időnként nagyon érzelgős és giccses.