Szellemirtók

1984. legtöbb pénzét kaszáló produkciója egy ártalmatlan, horrorszerű témája dacára családias hangulatú mozi. Engem kb. ugyanazzal az élménnyel gazdagított, mint a 90-es évekből a Mortal Kombat mozifilm:

• egy rengetegszáz éves múltból eredő világvége,
• fantazmagória háttér-magyarázatokkal, 
• párhuzamos dimenzióval,
• színes sugarakkal és villámokkal teli felhőkkel,
• 3 + 1 csattanószóró "profi" főhőssel,
• aki kizárólagosan képesek megállítani a természetfeletti gonosz lényeket.

Persze, míg ott ember-emberszerűség elleni küzdelmekkel, addig itt ember-kísértet felállású hajtóvadászattal van tele a produktum.

A Szellemirtók egyértelműen vígjáték, és a legtöbben csakis aszerint kezelik: tudunk-e neveti ezen & ezen a paranormális témakörre utaló megjegyzésen. Illetve aszerint, hogy a fénykorukban járó sztárok (Bill Murray, Dan Aykroyd, Sigourney Weaver) tudnak-e jelenlétükkel zamatot adni a sok áltudományos halandzsának, hogy érdekesek is legyenek. Nos, egyéni színezete van mind a 3 szellemirtónak van. Átlagosan kótyagos fickók, akiknek a parapszichológia a mindene. Ám a jelek szerint jártasak a kvantumfizikában is, révén, hogy bírják a technológiát, amellyel "éteri lényeket" tudnak csapdába ejteni.

Nem sok elemezni valót lehet találni a Ghostbusters-ön. A színészi játék szokottas; a történet épp-csak-hogy kerek, azonkívül futólagos illesztésűek az alkotóelemei. A megszállt emberek komikusak, a speciális effektusok megmosolyogtatóak. A szellemek külseje pedig kellően feltűnő és sokféle ahhoz, hogy ne váljon unalmassá a becserkészésük.
Viccfaktorát megítélni meglehetősen kacifántos: ha többet nevetünk magukon a szereplőkön, semmint humorosnak találnánk helyzeteiket és közjátékukat, attól az még lehet komótos kikapcsolódás, egy átlagos vígjáték. A maszek szellemcsapdázók ötlete érdekes és vicces, ugyanakkor ha belegondolunk, még nehezebb volna ebből megélni, ha a véletlen szerencse nem siet Peter, Ray és Egon segítségére.

Mindhárman egyetemi agytrösztök, akiket kirúgnak, bérelnek egy lepukkant helyet, és reménykednek a tutiban. Aztán sorra érkeznek a megrendelések a városból kísértetekről: hírbe jönnek, TV-adásban is megfordulnak, cikkek és karikatúrák sora készül róluk az újságokban, sőt egy 4. tagot is felvesznek. Winston először még kevésbé elhivatott, mint a többiek: pénzfüggővé teszi, miben hisz, és külön cellát kér, mikor egy dühös környezetvédelmi hivatalnok bezáratja őket, és kiengedi az összes addig bezárt kísértetüket. Aztán persze, mikor a Habcsókemberrel is leszámoltak a végén, ez megváltozik: "Imádom New Yorkot!"

A történet többszöri fricskákkal teszi nevetségessé a közelgő nemezist, de valahogy mulattató módon:

• Kiderül, hogy a trió/quartet esetei egy ősi mezopotámiai istenség műve, aki át készül jönni a mi világunkba;
• Ezen esemény jeleit első kuncsaftjuk, Dana vélte felfedezni a saját fridzsiderében, de Peter először persze nyomát se találja;
• A nemezis egy felborzolt, szakadt nő képében jelenik meg, majd egy Godzilla-méretű címerfigura képében készül "halált hozni" rájuk.

A Szellemirtók a maga bugyuta miliőjén el tudja szórakoztatni az embert, már ez bóknak vehető. Szeles, felejthető, néhol egészen csúcsra járatott (pl. a pozitronágyúk sugarait keresztezése), de nekem akkor is vérszegény darab.