ALIENS

Az Aliens sokak szerint a legjobb horrorfilm, ami valaha is készült. Ez elsősorban James Cameron érdeme, aki a rendezés előtt 9 hónapon keresztül írta a film történetét és forgatókönyvét. Az eredmény őt igazolja. Alkotása nem veszít az eredeti Alien pozitív vonásaiból, sőt bizonyos kritériumokban túl is tett rajta. Értendő ezalatt például a cselekmény ütemezése, Sigourney Weaver karakterének beérése, illetve a nyílt sisakos csata az idegenek ellen.




Akik az előzményalkotást preferálják a 2. résszel szemben, gyakran azzal érvelnek, hogy amannak erősebb atmoszférája van. Én tisztelettel rácáfolnék erre: a hangulatvilág éppolyan, ha nem nyomasztóbb. Talán kevésbé kelt klausztrofóbiás benyomást, de ezt tökéletesen helyettesíti a felfokozottabb, intenzívebb veszélyérzet. A 2. rész ismétel ugyan néhány történést (pl. mélyalvásból ébredés, pletykálás a közös étkezés alatt) az 1.-ből, de csak annyira, ahogy a  történet logikáját, esetleg az illeszkedést az előzményhez segíti. És végképp nem kapkod.

Idő kérdése volt csak, mikor és ki veheti át a stafétabotot Ridley Scott-tól. Az első Alien-movie zárása voltaképpen nyitva hagyta Ripley, a Nostromo egyetlen túlélőjének sorsát. Nem lehettünk biztosak, mi történt az idegen faj tojásaival, melyet Ripley szóvá is tesz a filmben. Az Aliens címe és plakátjának szlogenje: "Ezúttal: háború", egyaránt tétemelést sugall:

• űrhajó helyett egy egész település a hadszíntér;
• több száz ember eleve halott;
• Ripleyék csapata nagyobb, (valamicskét) felkészültebb és tagjai többféleképp pusztulnak el;
• 1 helyett alien-ek egész sereglete miatt.

Mindez nemcsak a szokásos stúdióreklám, hanem tudatos koncepcióváltás kísérője. Cameron megváltoztatta az eredeti film műfaji jellegét. Az Alien sci-fi-horror, az Aliens pedig sci-fi-akcióthriller. És bár a cselekmény első ránézésre csak egy rakás szörny leöldöséséről szól, nem korlátozzák a filmet egyik zsáner elvárásai sem. Sötét témákat érint, kellően összefogott, és szélesebb közönséget képes kiszolgálni, mint horror- és akciórajongókat.

A felvezetés szilárdan alapozza meg a körülményeket, így az újabb űrküldetés nem érződik átmásolásnak az 1. részből. Ripley-re 57 év után találtak rá a Weyland-Yutani társaság emberei. Utána elmondja találkozását a szörnnyel, de nem hisznek neki, mert nincs tárgyi bizonyíték, az említett LV-426-os bolygó pedig abban az évben már lakott terület.
A cég vezetősége a '80-as években divatos ábrázolást kapta: kétszínű, kétkedő, számító üzletemberek, akik szinte bármit megtehetnek a gyakorlatban, és időnként habozás nélkül halálba küldik a kezük alá tartozókat. (Tulajdonképpen a Superman-képregények is ilyen meglátás szerint imidzselték át Lex Luthor figuráját a korábbi őrült tudósból egy tehetős, nagyvárosi iparmágnássá.) 



Ripley több szempontból dejá vu helyzetbe kerül, mikor az expozíció végeztével visszaindul a bolygóra, ahol élete rémálma elkezdődött. Bőven indokolt, hogy ő a film főhőse, anélkül is, hogy láttuk volna az előző részt. Súlyos sokkhatás, hallucinációk és magánya eltörpülnek a legnagyobb félelme mellett. Megtudja, hogy ma már egész telepescsaládok költöztek arra a bolygóra, akik potenciális fészkeket jelentenek  a szörnyfaj embrióinak.
Weavernek nem okoz gondot visszarázódni Ripley karakterébe. A nő régi, megrögzött szabályzat-követő szemlélete már a múltté, megmaradt viszont a józan mérlegelési képessége. Saját életét a hasznosságnak rendeli át, hogy mihamarabb kiirthassák a lényeket. Ugyanakkor ha társainak nincs esélye, vagy túlélőt találnak, habozás nélkül utánuk megy. A szkript bővelkedik ötletekben, hogy a nő milyen választások elé kerül, illetve hogyan menekül meg a pillanatnyi vészek elől, rögtön hogy a következővel találja szembe magát.


Korai lenne tehát a "kiszámítható" címkét ráragasztani a történetre. Nem tartalmaz annyi szokványos elemet, mint várnánk, főleg nem 1985-ben. A tovább megmaradó karakterek ugyan valamivel jobban színezettek és többet is tudunk róluk. Ám ez messze nem kivételezés. Sőt, a túlélésük múlik rajta, milyen a személyiségük/jellemük.

Burke jelleme a pinceszint. A felszínen jámbor, segítőkész hivatalnok, de az út során mind inkább kivillan, hogy a vállalat szócsöve, egy szolgai és profitorientált féreg. Nyilván az első Alien-nek címzett csavar, hogy míg ott a legénység android-tagja volt az áruló, addig a mostani android, Bishop helyett Burke-ről derül ki, hogy sunyi módon, majd nyíltan a vesztükre tör. És mint a hollywood-i moziknál gyakorta, az áruló féreg alakja itt is hitvány módon szörnyethal.


Gondolkodtam, hiba-e, hogy Bishop nem lett úgy programozva, mint hajdanán Ash. Hogy a példányok begyűjtése legyen a fő célja, és az emberi élet feláldozható másodlagosságok. Azt hiszem, nem. Ha Ripley részt vehet az akcióban, akkor a cég vezetői valóban hittek neki végül, és tervbe vették a teljes kiirtás lehetőségét. Burke persze, ezt igyekszik elkerülni, alighanem buzgóbban is, mint elvárnák tőle a főnökei. Ahogy egyre lejjebb süllyed, mi is hajlunk osztani adni Ripley kijelentését: "Nem tudom melyik a rosszabb faj. Ők legalább egymás életét nem veszélyeztetik."



Bishop androidként pragmatikus és szorosan követi  programozását, ám először még nem tudhatjuk, hogy nincsenek-e rendkívüli embermellőző kitételek abban, csakúgy vészhelyzet esetére. A szereplőket csak mértékkel lehet szimpátia alapján megítélni. Bishop semmivel nem ellenszenvesebb szereplő, mint Ripley volt az Alien elején, mikor még a szakszerűséget az emberélet óvása elé helyezte. Késmutatványa mulattató közjáték, és kapóra jön bemutatkozás helyett: Ripley a férfi ujján kibuggyanó folyadékból ismeri föl, hogy nem homo sapiens.
Mikor már épp elkönyveltük volna, hogy cserben is hagyta Ripley-éket, felbukkan egy hajóval, és többször, igen teátrális úton bizonyítja, hogy pozitív karakter. "Nem is rossz... egy embertől."

Nem tudom biztosan, vajon kettéhasítva életben maradhatott-e, mikor az utolsó nagyobb jelenetben a kabinjába helyezik a testét. A lényeg: Ripley-re nézve újabb ki nem mondott tanulsággal szolgál az eset. Először még őt feltételezte volna árulónak a múltbéli tapasztalatai alapján. De 2 konfliktushelyzet, bármily sajátos hasonlóságaik vannak (idegen paraziták, emberek mészárlása, etc.), nem köteles ugyanúgy is lezajlani.


A többiek katonák/tengerészgyalogosok.  Fő ismérvük a képzettség, az egyszerűség, illetve  harci értékük, mikor az idegenek hirtelen lecsapnak rájuk. Első jeleneteikben kissé sok egysoros poént sütnek el merő "jókedélyűségből", ez egyeseket kizökkenthet a film komolyságából. Amikor először láttam a filmet, aggasztott, hogy csupán egyszerű G. I. Joe-szerű áldozatjelöltek lesznek, akik a "stresszoldó" poénok, a lövöldözés és a látványos kampec okán téblábolnak majd a sztori elején.

Hogy így lett-e? Hát... igen is, meg nem is. De inkább nem. Bár tényleg nem bonyolult lelkek, mindegyiküknek megvan a saját beállítottsága és észjárása, és felnőttektől érthető módon reagálnak az elfajuló kiszolgáltatottságukra.

A hagyományos "megmentendő nő" esete az Aliens-t mégcsak meg se környékezi. Vasquez edzettség és hatékonyság terén túltesz férfikollégáin. Alapvetően a bajtársiság vezérli, és ezt idővel saját túlélése elé kényszerül helyezni, mikor felrobbant egy szellőzőjáratot, magával rántva üldözőit a pusztulásba.

Az állandóan hencegő Hudson pedig pánikrohamot kap, mikor a hajó, ami felvetette volna őket, lezuhan és felrobban - szintén az egyik kifejlett alien miatt.



Newt alakját megalkotni elég kockázatos lépés volt, mégha hozzá is kapcsolódik a mű legtöbb érzelmi tartalma. A "megmentendő ártatlan gyerek" már '86-ban klisének számít, és általában csak azt a célt szolgálja, hogy családbarátabbá szelídítsék az adott művet. Cameron ezt a buktatót is kimanőverezte: Newt hallgatag, de nem nyafka vagy ügyetlen tartozékszereplő. Az pedig már határozottan természetellenes lenne, ha pont ebben a filmben nem sikítana egyszer sem. Minden rémülete és kiszolgáltatottsága ellenére is erős benne a túlélési ösztön, hisz a telep emberlakosai közül egyedül ő maradt életben.


Hogy mennyire nem maradtak illúziói, azt a helyzetén kívül csendesebb jelenetek is illusztrálják. Ripley egyszer megkérdi tőle a babája nevét, hogy legalább ez az apró illúzió megmaradjon a gyereknek. Később, mikor még mindig úgy tesz, mintha a bábu eleven volna, a kislány maga vet véget a komédiának: "Ripley; ő azért nem álmodik rosszakat, mert csak egy darab műanyag." Ez a mondat nagyon tetszett: úgy mutatja értelmesnek a gyereket, hogy a felnőtt nem tűnik tőle ostobának. És picit több okot is sugall megszeretni Newt-ot, mint a puszta tény, hogy kislány.

Még az állandó borzalmak fényében is lehetett volna giccses ez az újsütetű anya-lánya-kapocs Newt és Ripley között. A mozikban bemutatott változatban ez a szál nincs teljesen kibontva, ugyanis hiányzik néhány kirakósdarab a háttértörténetükből. De a törődés momentumai köztük mellőzik az érzelgősséget. 

Nagyon ügyes fordulatnak találtam, mikor a lányt elragadja egy szellőzőrács alatt a vízbe az egyik lény. Hoppá! Szokásos "az ártatlan gyerek úgyis megússza" felállás kihúzva! Ahogy Ripley ordítva erősködik, hogy még él, és akkor még úgy látszódik, mintha csak nem tudná elfogadni ezt az újabb veszteséget. Nem tartom elkoptatottnak azt se, ahogy később saját felelősségre visszamegy Newt-ért: mégha a kislányba már embriót is ültettek, meg kell bizonyosodnia felőle.

És amit talál, igazolja erőfeszítését. Cameron remek profizmussal farag elsőre előrelátható sablonból indokolt fejleményt.

Létezik egy kivágott nagyjelenet még a támadás előttről, ahol Newt testvére és szülei felderítik a tojásokkal teli űrhajót.

Nem sokkal később az apa arcára egy parazitalény tapad rá,

miközben Newt anyja rádión siet segítséget hívni. Mindez megelőlegezi majd, amit a kommandósok és Ripley találnak majd LV-426-on, köztük egy gubóba ágyazott nőt, aki könyörög a megöléséért, tudván az alien-újszülöttről a hasában.



Újfent elátkozom a stúdiók hozzáállását, amikor egy agyonvágott tárcafejőt engednek a mozikba, és a rendezői vágat csak rengeteg kardoskodás árán láthatja meg a napvilágot, esetleg. A rendező mellett ez Sigourney Weaver érdeme is: a színésznő számos feltétele közül az egyik az volt, hogy a bővített változat is kiadásra kerüljön.
Cameron ugyanígy megtagadta a 20. Century Fox utasítását, hogy tartalék szkript álljon készen, ha Weaver túl nagy fizetést követelne a szerepéért. Viccesnek és ugyanakkor szégyenletesnek tartom, hogy egy "álomgyári" stúdió, miután rábólint a rendező koncepciójára, úgy viselkedik, mint a filmbéli Weyland-Yutani társaság.

Megintcsak azt tapasztaltam, amit minden korábbi moziprodukciónál, amihez szerencsém volt: a pluszjelenetek kerekebbé teszik a sztorit. Kivétel ezalól a Terminátor 2., ami véleményem szerint a kivágott szcénái nélkül számít csiszoltabbnak és ütősebbnek.

Ripley-ről a directors cut során kiderül, hogy volt egy vér szerinti lánya, aki az 57 évnyi sodródás ideje alatt természetes halált halt a Földön. Ripley ígéretet tett, hogy 11. születésnapjára visszaér a küldetéséről, és az idegen megtalálása nélkül alighanem így is történt volna.

Egy ilyen fájdalommal és életszituációval megbirkózni önmagában rendhagyó konfliktus, és messze nem ez az egyetlen. Nincs mentsége a stúdiónak, hogy ezt ki akarta hagyni. Az említett jelenet Newt családjáról szintén része a bővebb változatnak. Összesen kb. 20 percnyi anyagról van szó, amely nem keveset korrigál számomra az összképen.

 

Az anyaság témája az, ami többé teszi ezt a movie-t egy "simán" pazar kivitelű akciófilm-receptnél. Ripley lánya a hibernáció okozta időugrás, Newt családja a történelem legszörnyűbb természeti kreatúrája miatt vesztek oda, és egymásban vélik megtalálni a vigaszt veszteségeikre.
A vége felé ismerjük meg az Aliens nemezisét: az idegen-királynőt. Elképesztő külsőt álmodtak meg ennek a dinoszaurusz méretű földönkívülinek! A királynő Cameron saját kreációja a történetben, megléte azonban nem mond ellent a két rész bármelyik felállított szabályának.


Feltűnésének pillanata remekül megválasztott: Ripley a visszasietéssel a telep elpusztítása elé - vagy mellé - helyezi Newt óvását, mint prioritást. Most vele szemben ott terem ez a többitől nagyobb és szívósabb szörnyület, aki a több száz/ezer tojást eredetileg lerakta. Az ő féltésük az oka, hogy a szuper-alien nem szedi szét elsőre a lángszóróval érkező embernőt.
Kettejük között ezt a morbid párhuzamot hangsúlyozza ki az a párbaj-jelenet, ahol Ripley egy korábban használt rakodógéppel közelharcba bocsátkozik a fő-űrlénnyel. Tagadhatatlanul izgalmas volt  látnom, ahogy egy közönséges halandó immár fizikailag is egyenrangú fél azzal a valamivel, amire vélhetően a települést ért összes borzalom visszavezethető. Már nemcsak menekülni és végső megoldást akar; személyesen a lényt akarja legyőzni, ha másért nem, hogy Newtot védje: "Hagyod őt békén, te SZUKA!" Igaz, hogy rohamtempót diktál a második félidő, de így is jól látszik szerintem, hogy ez karakterváltozás.

Egyébként: a modell 6 méter magas volt, 16 ember mozgatta, és 5 napig forgatták a jelenetet.




Az akciójelenetek minősége 26 év után is megállja a helyét. Izgalmasak, tele adrenalinnal. És nem érződik monotonnak, hogy mikor honnan ugranak elő a lények, vagy ki kit szed éppen darabokra. A hadakozásuknak van rendes menete, folyamata. Mikor Vasques lábát szétégeti az egyik lény savas testnedve, és feláldozza magát,  a gránát detonációjától sodródik Newt a vízbe, épp mielőtt látszólag örökre eltűnne. Ripley azzal, hogy minden józan érv dacára utánamegy, rátalál az anyakirálynőre, aki majd a kóceráj atomrobbanása után is  megkeseríti a kijutásukat - még utoljára.


Ahogy a csapat fogyatkozik, fölmerül a lehetőség, hogy a faj az ember "kiaknázása" mellett tanul, alkalmazkodik is menetközben (ezt az ötletet a Star Trek 8. is alkalmazta a borgoknál). Bár az 1. óra még viszonylag lassú, azok a részek vagy a felvezetést, vagy a hangulatvilágot segítik, utána pedig folyamatosan kapjuk az új fejleményeket.
Mindössze 1 pillanat van közöttük, ami valahogy kilóg a sorból: mielőtt Ripley és Newt egy szobában rekednek 2 rájuk vadászó parazitával, Ripley miért hagyja kint a puskáját? Tudnia kellene neki és a gyereknek is, hogy a bolygó bármelyik parcellájában leshet rájuk a halálnál is rosszabb végzet. Más kérdés, hogy emellé saját egyik csapattársuk is a vesztükre tör.




Mondanom sem kell, hogy az Aliens vizuális eszköztára megdöbbentően gazdag, és csodálkoztam, hogy a film mindössze potom 18 millió dollárból készült. Evidens módon a CGI hiánya élethűbbé teszi az alienek külsejét; összesen 6 jelmez készült, tehát tömegesen nem sorakoztatják fel őket nyílt helységben (nem mintha ez hiányérzetet okozna).
Komoly nehézségek adódtak a forgatás alatt. Majdnem kicsúszott a stáb a határidőből, hogy a vágások precízek lehessenek. Nem volt tesztvetítés, és csak napokkal a premier előtt volt kezükben a kész mozianyag.



Sigourney Weaver Oscar-jelölése az év legjobb színésznőjeként abszolút megérdemelt volt. Képes volt hihető érzelmekkel megtölteni a mindenkori egyik legütősebb női ikont, akit moziklasszikusból ismerünk. A Newt-ot alakító kislány nem volt hivatásos gyerekszínész, és az Aliens volt az utolsó film, amelyben szerepelt.

Igen nehéz volt eldöntenem, hogy milyen kategóriába soroljam ezt a filmet. Az első rész pozitívumai mellé annak hiányosságait is kijavította, és a személyes dráma is több benne, mint egy fogcsikorgató túlélő-játszma. Az Alien-királynő a tökéletes sci-fi-szörnyeteg, Ripley utazása pedig tárháza a borzalmaknak, és a reménytelen helyzeteknek.

A rendezői vágat az, ami a történetet is kellően kikerekíti. Ha a mozikba került változatot értékelném, bizonyosan hiányérzetem támadt volna. A stúdió nyilván úgy vélte, vonzóbb, ha egyszeri látványtúraként rögzül bennünk Ripley visszatérése a halálplanétára. Nem lett igazuk, és örülök, hogy a bővebb változatot a készítők nem hagyták feledésbe merülni.



Az Aliensre, egész pontosan a rendezői vágatra maximális értéket adok.