Hostel

A 2000-es években horrordivatot teremtett a Fűrész-franchise. Olyan átlagembereket láthattunk, mint ti vagy én, hogy váratlanul, minden racionalitás vagy kímélet nélkül kiszakítottak biztonságos életközegünkből, és egy reménytelenül torz, véres kínhalál alanyaivá tettek. Nincs semmi kiváltóok, amire vissza tudnánk vezetni. Egyszerűen levágnak, mint egy darab húst, és utána nem marad más, csak a nagy, porrá rohadó, örök semmi. Legvadabb félelmünk forgatókönyve, melyet a Hostel is követni próbált.

A Hostel a készítők szerint nem a Fűrész mintájára készült, bár némiképp tényleg hasonlítanak. Mindkettő kisköltségű produkció, mindkettő csapdába esett átlagpolgárok szenvedéseire vannak kihegyezve, illetve a gyilkos(ok) kínzóeszköz-tárára. Ám míg a Fűrész inkább 1 bűnözőelme szadista játékaként ábrázolta a gore-t, addig a Hostel sok névtelen nő vagy férfialak összeesküvése okozza emberek gyötrelmes pusztulását.
Mindkettő zeneszegény, lepusztult képi világú, kifejezetten sztereotip látásmódot közvetítő munkadarab, amely - pl. a Dracula-filmekhez hasonlóan - egy velünk szomszédos országba helyezi a vérengzést - esetünkben Szlovákiába. És ahogy némely Dracula-adaptációknál, itt is hajlamosak az alkotók a sötét vágyak vidámparkjaként ábrázolni a távoli kelet-európai földet. Vagy legalábbis azon szeletét, ahol a film játszódik.

Nagyon hamar leesik az unalmas mulatozások és összefüggéstelen jelenetsorok láttán, hogy a produkció 2 vonásával próbálja eladni magát: a szex és a csonkítások. Van a 10 perces expozíció az "útkeresésről", ami után 2 nőéhes srác - kiegészülve egy izlandi harmadikkal - fülest kap egy diákszállóról a Kárpátok vidékén, hogy arrafelé a lányok igen - fogalmazzunk így - kapósak. Tapasztalataik végül ezt is támasztják alá: önfeledten élvezi a fiatalságukat, míg egyikük el nem tűnik.

Nem fogok kertelni: ostoba, hígult, képzelőerőtlen alkotásnak tartom a Hostelt. Hiába hangzanak el a szereplők nevei a dialógusokban (Paxton, Josh, Oli, Natalya, Svetlana, Kana), egyikük sem több annál, aminek egy szadista gyilkos várhatóan nézné őket: járkáló húsdarabok. Annyiból áll a bonyodalom, hogy a trióból végül 1, a visszafogottabban perverz Paxton marad életben. Leharcol az őt kínzók közül egy párat, elmenekül, egy váratlan utcai találkozáskor elgázolja az őt és társait tőrbe csaló 2 nőt, + a fülest adó srácot, majd a végén egy pályaudvari WC-ben kivégzi azt a férfit is, aki az ő két ujját levágta, és barátait megcsonkolta.

Ezek a fiatalok - akár az élvkereső fiúk, akár a csalárd nők - tényleg csak húsbábuk, általános vonásokkal megszórt emberkék. Jó, az hihető, hogy pár begőzölt kölyök nem nagyon gondol rá, hogy talán túl könnyen kaptak nőket, meg hogy mindennek ára van. De itt 1-2 rettegő ember menekülése van nyersen elénk hajítva. Drámai súlypont nem létezik, a rettegés hangulata mesterkélt, a főszereplők sorsa érdektelen, sőt várjuk, hogy végignézhessük a levágásukat. Hogy kellene ennek hatással lennie olyan nézőre, aki nemcsak a horrort orrolja?

A csonkolások a feszültség egyedüli tényleg működő forrásai. Számomra ez messze nem elég. Minden levágott testrész és a "fuck" szó rendületlen ismételgetése persze ma máris dicséretesnek számít egy olcsóbban készült horrorfilmbe. Még akkor is, ha számos helyen a csonkolás de facto pillanatát inkább csak sejtetik. De az ilyen hatásfokozó eszközök - és ami azt illeti, másfélék szintén - nem pótolják a sztorit, a karaktereket, és a jobb dialógusokat.

Az egyetlen jelenet, amit valamennyire szívszorítónak tudnék nevezni, az Kana, a távol-keleti nő halála. Igen: a sok árnyként fel-feltűnő emberárny között akad egy, az ázsiai nagyrasszhoz tartozó lány is. Ő csak azért van jelen, hogy Paxton sikeresen megvédjen valakit a rosszfiúktól. Újabb horrorpetárdaként Paxton levágja a már eleve kivájtan lógó szemgolyóját, és menekülni kezdenek. Elvileg adurva emberkereskedelem folyik errefelé, ezért is kereste Kana is az egyik eltűnt ismerősét korábban. De ez sem egyéb mondvacsinált oknál, amire a kínzásokat rá lehet fognia a forgatókönyvnek.
Aztán a lány a pályaudvaron megpillantja az eltorzult arca tükörképét, úgy dönt, nem akar így élni, és egy vonat elé ugrik. Ez inkább a fiúra nézve részvétkeltő: a lányt még nála is kevésbé ismerjük. Inkább az ebben a megragadó, hogy Paxton elveszíti helytállásának egyetlen élő eredményét, az 1 személyt, akit meg tudott több-kevésbé óvni. És bár érthető reakció Kana öngyilkossága, nem veszem be, hogy korábban nem pillanthatta meg az arcát semmilyen üvegfelületben, miközben igyekeztek kijutni az országból.

Direkt nem érintettem a Kárpát-medence lakóinak degenerált ábrázolását, az utcai gyerekektől a sörtehajú fogdmegekig. Eli Roth rendező - aki a forgatókönyvet is írta - a szememben kisebbfajta gazembernek számít annak tükrében, amiként hozzáállt a saját projekt-jéhez. Nem elég, hogy tempótlan; hogy nincs 1 érdekes karakter sem; hogy a felvidéki településeket átgondolatlanul ábrázolja, kb. 50-es évek eleji nyomor szintjén.

Valójában egyetlen jelenetet se Szlovákiában, hanem egykori társországában, cseh földön forgatott le. Ennek fényében azzal védekezni mindkét nemzet sajtója előtt, hogy célközönsége "nem is tudja, hol a térképen" Szlovákia, nemcsak igénytelen, de rátarti és visszataszító megnyilvánulás! Szégyellnie kellene magát!

Betegnek beteg, de tartalmát nézve inkább trehány és visszataszító a Hostel, a tinihorrorok és a Fűrész-filmek satnya hibridje. Míg az első Fűrésznek legalább egy átlagszinten meg volt írva a története, addig a Hostel csak a kínzásokra van kiélezve, és meg kell, hogy mondjam: azok se kreatívak vagy eredetiek - leszámítva talán a kissé morbid szarvas sisakot, amiben Praxton kiszökik a vesztőhelyről.