A múmia visszatér

A múmia visszatér... egy másolatfilm. Először úgy tűnik, megpróbálja továbbszőni Rick O'Connell kalandjait, visszahozva a teljes szereplőgárdát, köztük a régészeti kalandfilmek egyik legismertebb főgonoszát, Imhotep főpapot. Megint látunk izgalmas túlvilági lényeket, porladásokat, halálból feltámasztást és sivatagi harcosokat garmadájával! Ugyan mi más kellhetne még egy izgalmas családi kalandfilmbe az egzotikus Közel-Keleten?

Tudom, hogy rengetegen így emlékeznek A múmia visszatérre, mint televíziós vagy mozis élményre. Ezért megpróbálok igazodni az első rész standardjaihoz, melyet már korábban véleményeztem:

"A könnyedebb, néha bolondozó hangvétel hozzátartozik A múmiához. A való életben is szoktak az emberek viccesek lenni. Ez ellensúlyozza a horrorisztikus sztorit egy egyiptomi főember feltámadásáról, és olyanra szelídíti, amelyet karfába kapaszkodva végigizgulhatunk, mint egy hullámvasúton. Legtöbb kritikus ezt jegyzi az egyik legjobb misztikus kalandfilmnek. Így szó szerint mondva ez valóban így van."

Imhotep és Anck-Su-Namun fáraógyilkos románcát újabb pikantériákkal tarkítják a főszereplők háttér-történetén keresztül: Rick tetoválása révén valamiféle kiválasztott harcos, Evelyn Nefertiri királynő reinkarnációja, 8 éves kisfiuk, Alex pedig kulcsfigura egy procedúrában, ami az 5000 éve halott Skorpiókirályt hivatott feltámasztani, kiegészítve Anubisz seregével.

Akárcsak a Zorro legendája, ez is családi matinévá igyekszik finomítani egy sikeres hollywood-i block-bustert. Evelyn is Rick itt már házasok és társak ereklyevadászként, akik még izgága porontyukat is magukkal hurcolásszák veszedelmes egyiptomi sírkamrákba. Idővel persze Evelyn bátyja, Jonathan is bekapcsolódik az eseményekbe, és próbál nem meghalni a záporozó hullák között egy arany jogarral, melyről szintén kiderül, hogy kulcselem, a Skorpiókirály elpusztítására szolgáló szúrófegyver.

Ha az 1. rész cselekménye mentegette hőseinket, akkor itt már szinte a nemesebbik felüket nyelvtornázza, miközben ők maguk szórják a poént és a csókokat. Nagyon hamar kihozott a sodromból a rengeteg erőltetett cselekménymegoldás, ami az egyes csapdákból Rick és családja kikeveredik:

• a dominóként eldőlő oszlopsor a sírkamrában;
• Alex kis homoképületei, melyeket hátrahagy miután elrabolták;
• A Skorpiókirálynak szánt fegyvert előbb Imhotep, majd Rick elkapja röptében, mindketten halandóként;
• A piramis és az oázis besüppedésekor a végén megjelenik Izzy karaktere a léghajóval, ami 1-2 napja lezuhant, tönkrement, és a semmi közepén még feltölteni is sikerült sűrített levegővel;
• Valamitn Evelyn meggyilkolásakor az épp kezükbe került Holtak Könyvét használják, hogy visszahozzák az életbe egy szimpla varázsigével, megszakítva egy kis angol "ezt a jelet nem tudom elolvasni!" résszel.

Apropó:

amiként az eredeti sztoriban Jonathanról, úgy most Alexről voltam képtelen elhinni, hogy évekig tanulmányozgatta volna az ókori egyiptomi írásokat. Ez a fiú semmi egyéb egy arrogáns szájhősnél, akit csak azért nem ölnek meg már az elején, mert a Skorpiókirály karperece rajta van. Folyton izgágáskodik, provokálja elrablóit, hogy öljék meg, óbégatva fújol, mikor a szülei - akik épp halálos veszélyből mentették meg őt és egymást - egy pillanatra csókolóznak.  

Abszolút nem tudott meghatni, hogy több oldalról is veszélyben forog. Ehelyett azt mondtam magamban: teljen csak le az a 7 nap, ne jusson el a piramisig, szívja ki a karperec az életerejét!  S ha már itt tartunk: hogyhogy otthon Rick és Evelyn önfeledten szájrapusziznak, miközben mellettük a fiuk épp kivetít a karpereccel egy hologrammot egy egész oázisról? Bár ha rendszeresen magukkal hozzák a régészeti útjaikra, akkor ez lehet náluk a megszokott felfogás.

Megértem, hogy ez a film eleve nem veszi magát komolyan, és hogy fő célja, hogy minél több speciális effektust glédába állítson. De az 1. film még legalább törekedett egyensúlyban tartani a humort, az egzotikumot, a látványtrükköket és a sztorit. Imhotep karizmatikus gonosz volt, nem egy méltóság nélküli huligán, aki a végén behódolást színlel a Skorpiókirálynak, hogy az Rick-nek essen. 

Ez nem igazán mozgóképes kalandregény. Slapstick komédiát kapunk, amely a sokféle egyiptomi holmit (épületek, történetek, szerkezetek és természetfeletti lények) leszámítva semmi kreativitást nem mutat föl. Rick-nek nem tud meghatni a gyásza, amikor Evelyn meghal, hisz a feltámasztott Anck-Su-Namun csak odasétált, leszúrta, odébbsétált, Rick pedig hagyta neki. És mikor Alex és Jonathan feltámasztják, enyhén szólva antidrámai a visszatértének beállítása. Mintha ez is csak egy szokványos ramazúri lenne az O'Connell házaspár kalandos életében.

Nem értem, miért kell agyonkomédiázni egy filmet, csak azért, mert előfordulnak benne halálozások. Persze, a gyereknézők a TV-képernyői előtt nyilván megrémülnek, ha a szemük előtt 

• embereket nyársalnak fel kis koboldszerű CG-lények,
• ha banditák fulladnak a mocsárba,
• vagy éppen beszippantja a főnökük karját egy egyiptomi ajtószerkezet,
• illetve, hogy egy póktestű skorpiókirály egészben szét is tépi.

Meg kell mondjam, a Skorpiókirály még a szebben megvalósított kreatúrák közé tartozik ebben a filmben. És csekély vigaszként nyugtázom, hogy Imhotepnek meghagyták a készítők azon jellemzőjét, hogy mások húsából építi magát teljesen hús-vér emberré.

Anck-Su-Namun feltámadását sem írták meg sokkal okosabban. Az elején megismerünk egy nőt, aki az ő reinkarnácója. Imhotep szerint viszont a lány még csak néhai kedvese testi valója. Még nem költözött bele Anck-Su-Namun lelke. Elnézést a cinikus hangért, de mennyire kell módosult tudatállapotban lenni ahhoz, hogy ezt elhiggyük? A reinkarnáció szó szerint "újratestesülést" jelent, azaz hogy 1 bizonyos lélek új életbe, új személyiséggel a földre születik. Hogyan működik ez A múmia visszatérben? Talán Anubisz kegyesen alkotott egy nőt Anck-Su-Namun képmására, a lelkét pedig elzárta, tudván, hogy Imhotepet másodszor feltámasztják, és eljön érte?

Igen, és a disznók repülni tudnak...

A legnagyobb ötlet a filmben - amit szerintem csak a színészek improvizálása küzdött ki - a nyilvánvaló ellentétesség a Rick-Evelyn és az Imhotep-Anck-Su-Namun páros között. Nem arra gondolok, mikor egymással viaskodnak, Rick Evelynnek, Evelyn pedig előző életi fáraóapjának a megölése miatt.

Arról a percről beszélek, amelynél Rick és Imhotep a szakadéknál kapaszkodnak, a beomló piramisban. Evelyn a szinte biztos szétlapulást kockáztatva felhúzza onnan Rick-et. Imhotep is erre kérleli Anck-Su-Namunt, aki akarna segíteni, de inkább elfut, és nem sokkal ezután őt is utoléri a balsors.

Úgy gondolom, Imhotep, ahogy még utoljára ránéz Rickre és Evelynre, rájön, hogy mit jelent ez a közjáték. Szerelme azért hagyta őt cserben, mert minden túlvilági mágia dacára sose volt köztük valódi szerelmi kötelék. A hatalomvágy és a gyönyör hozta össze őket 5000 éve, ez által hajtva ölték meg Nefertiri apját. De akkor még ezt indokolhatták a koruk szigorú társadalmi törvényekre, míg most szabad akaratukból élhettek. Vagyis Anck-Su-Namun nem szimplán "elárulta"; egyszerűen nem fűtötte olyan önzetlen késztetés megóvni a párját, ahogy Evelynt, hogy Rick-et kimentse onnét. Ettől volt hatásos számomra, ahogy Imhotep elegendi a peremet, miután elveszni látta az élete fő célját.

Nem a legrosszabb fajta műről van szó, a maga miliőjén még izgalmas is, amiként mondjuk A fantom vagy a Judge Dredd. Kritikus szemmel nézve viszont A múmia visszatér éppen, hogy elmegy, afféle könnyed kis nonszensz matinéként a teljes család számára.