"Kedves Mennyegzői Harang. Amíg te az esküvői színpalettát nézegeted..."
"...Ő a seggek hadát nézi odakint, melyekről már örökre le kell mondania. Szavazz bátran a feketére, mert ez életének legsötétebb napja."
(Eltanácsolt tanácsadó)
Népszerű TV-sorozatból filmet készíteni valamiért sose sikerül jól Hollywood-ban. A valószínű ok, hogy ezek az egészestés adaptációk annyira igyekeznek hűek maradni a sorozat világához - gyakran még ugyanazokat a színészeket is visszaráncigálva -, ugyanakkor csábosabb (pénztárca-mágnesebb) köntösbe bújtatni őket, hogy az egészből egy döcögő sztori tablósétája lesz.
- Charlie angyalai.
- S.W.A.T.
- Ewingok háborúja.
- Knight Rider 2000.
A "Szex és a Város" ugyanez a kategória. Képtelen összeszedett cselekményt, aktuális tématálalást vagy megragadó egyéniségeket prezentálni; ellenben darabos, felszínes, sőt gyakran degradáló a nők észjárására nézve.
Amikor a sorozat 1998. és 2004. között zajlott, főleg női nézők körében ugyan, de célt ért őszinte és szókimondó társadalomszemlélete miatt, ahogy ecsetelte, milyen problémás lehet fenntartani a dolgozó nőknek egy stabil párkapcsolatot. Nem tudom, mennyire nevezhető feministának, de legalább próbálta körüljárni a 30 perces epizódok érintett magánéleti szituációkat. Nem vagyok Szex és New York-rajongó, és bár csak kb. 10-15 epizódját láttam eddig, azoknak bizonyosan több értelme volt, mint ennek a tablóműnek.
Amikor a sorozat 1998. és 2004. között zajlott, főleg női nézők körében ugyan, de célt ért őszinte és szókimondó társadalomszemlélete miatt, ahogy ecsetelte, milyen problémás lehet fenntartani a dolgozó nőknek egy stabil párkapcsolatot. Nem tudom, mennyire nevezhető feministának, de legalább próbálta körüljárni a 30 perces epizódok érintett magánéleti szituációkat. Nem vagyok Szex és New York-rajongó, és bár csak kb. 10-15 epizódját láttam eddig, azoknak bizonyosan több értelme volt, mint ennek a tablóműnek.
Egészen úgy éreztem, mintha lejjebb tolódott volna a célközönség korhatára. Mégpedig a Twilight-franchise-éhoz. 3 évvel a sorozat nem túl epikus zárása után veszi fel a fonalat, arra az esetre, ha a jelenlegi mozinézők még esetleg csupán babáztak a sorozat idején. Értem ezalatt, hogy butább, unalmasabb,
Hivatásos kritikusokkal együtt én is úgy találom, hogy a film főszereplői csupán árnyékai sorozatbéli önmaguknak. Saját humorérzékük nincs, érett gondolkodásuk mintha kámforrá vált volna: a pillanatnyi hangulatuk vezérli minden döntésüket, anyagiakat nem kímélve. Mint: licitálás egy virágalakú ékszerért, vagy vigaszvakáció egy mexikói hotelben.
Mivel a filmnek nincs önálló mondandója, témaszemlélete, ezért nem is képes újfajta nehézségeket kitalálni, és azok elé állítani a négyest. Mind Carrie Bradshaw, mint Charlotte, Samantha és Miranda túl "dörzsöltek" és túl sokat láttak az életből, hogy olyan panaszos, sőt - egyes esetekben - vádaskodó modorban akadjanak ki minden felmerülő problémájukon. Amiket egyébként is ők maguk okoznak:
- Samanthát megkísérti a tartós kapcsolat rémképe és ellentét-párja, a félrelépés;
- Mirandát a fél éve szexre váró élettársa ténylegesen megcsalja;
- Charlotte egy mosolygép, aki gyereket vár;
- Carrie pedig esküvőjén pofára esik, mert a lányt magával ragadta az esemény körül támadt hírverés.
Ennyi.
A 4. egyébként maga a központi szál: Carrie útja az elmaradt esküvőtől a böjtölésen át a spontán kibékülésig. Ő és Big itt elvileg elkötelezetten szerelmesek, ami messzi sírás a sorozatbéli karaktereiktől: Carrie önirónikus, szellemes egyedisége elpárolgott, még kedves állapotban (pl. egy 3 éves kislánnyal beszélgetve) se őszinte. Magányos pillanatait sose kíséri a szemléletének formálódása; az elején ugyanarra a lelki szintre, ahonnan kiindult a film - valahol az 1. évad elejéről.
Akad egy csodásan passzoló leírás a férfiszereplők itteni személyiségéről, amit egy blogger-kollégámtól olvastam:
„Az egyébként vicces-gusztustalan, izzadós-szőrös Harry teljesen bárgyú, Steve egyféleképpen nyomja az esetlen műsort, Mr. Big pedig egy balek és egy szemétláda rosszul megírt keveréke, teljesen logikátlanul követik egymást a tettei.”
Akad egy csodásan passzoló leírás a férfiszereplők itteni személyiségéről, amit egy blogger-kollégámtól olvastam:
„Az egyébként vicces-gusztustalan, izzadós-szőrös Harry teljesen bárgyú, Steve egyféleképpen nyomja az esetlen műsort, Mr. Big pedig egy balek és egy szemétláda rosszul megírt keveréke, teljesen logikátlanul követik egymást a tettei.”
A 2008-as verzió azt sugallja: a kapcsolatok csak üresek és problémásak lehetnek. Maradjatok szinglik, Amerika asszonyai, mert bár szégyen 40 fölött vénlánynak lenni, rohadt sok lóvé kell a boldogsághoz! Továbbá: kiderül, hogy az igaz szerelem megingatható egy futó pillanatban leadott ráripakodással: "Hülyék vagytok, ha összeházasodtok!"
És Miranda - merthogy róla van szó - 5 hónap után szánja rá magát, hogy elmondja Carrie-nek, hogy - az írók és Móricka szerint - miatta bizonytalanodott el Big. Az eset tanulsága: 3 másodpercnyi kotyogás egy minimum 30 éves közös jövőt tehet tönkre.
És Miranda - merthogy róla van szó - 5 hónap után szánja rá magát, hogy elmondja Carrie-nek, hogy - az írók és Móricka szerint - miatta bizonytalanodott el Big. Az eset tanulsága: 3 másodpercnyi kotyogás egy minimum 30 éves közös jövőt tehet tönkre.
A cselekmény inkoherenciája annyira szakadozottá és feszültségtelenné tesz mindent, hogy képtelenség bármi érzelmi változást vagy karaktermotivációt megfigyelni. Egy idő után már azt sem tudtam, hogy ez a 4 eltérő archetípusú nő most akar-e teljes értékű kapcsolatot, vagy csak a drága holmik, lakóhelyek és partik bűvöletében akarnak őrlődni egy életen át. Nincs tettenérhető értékrendjük, és zavarba hozza az embert, ahogy próbál puhatolózni a sablonos műhisztik és handabandázások alatt.
És azt hiszem, szóvá teszem, amit mindenki más: a sorozat egy másik alapkomponense is hiányzik. A produkció címe "Sex and the City", és nemhogy az aktus fizikai mutatása, de még a téma őszinte felemlegetése is tabu. Az írók szinte mindig egy-egy gyerek közelébe helyezik a nőket, amikor erről hangosan beszélni akarnának. Gügyögő, megjátszott és száraz dialógusokban sírják egymásnak bánataikat, amik mondom: javarészt az önnön gondolkodásuk egysíkúsága miatt következett be.
Végül ott a mű humorfaktora, ami néhány elszórt viccben nyilvánul meg. Ezt a keveset pedig Samantha révén kapjuk meg, aki közülük a legtöbb személyiségjegyét tartotta meg eredeti önmagából. Nem mondhatnám, hogy akár ő is kompenzálni tudta volna bennem a moziverzió értékét. Olyan abszurd fars poénokat süt el, amik leginkább a frissen szerzett kutyája viselkedésére asszociálnak. Pl. "Tarzan az orrom előtt lóbálja a banánját, és nem haraphatok bele." És ez még speciel egy velősebbik beszólása.
Mi mást írhatnék még a Szex és New York mozifilmről? Nincs igazi története, laposabb drámát készakarva se lehetett volna írni hozzá; a karakterei savanyú gebék, a vicckészlete pedig nyomortanya.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése