A szikla

"A szabadság fája kiszárad, ha nem öntözik hazafiak és zsarnokok vérével.
Idézet: Thomas Jefferson-tól."
"A hazafiság pedig nem más, mint az erőszak önigazolása.
Idézet: Oscar Wilde-tól."

A sziklát nem Michael Bay rendezte. Ezt a filmet az a Michael Benjamin Bay rendezte, akinek a Bad Boys után ez volt a második nagyjátékfilmje.  A művet az alkotógárda egyik, a forgatás idején elhunyt tagjának emlékére ajánlották. A Transformers-t olcsó crashparty-vá butító, explózióhajhász bérdirektor itt még nem volt jelen, vagy legalábbis: "még nem tört a felszínre".  

Mondom ezt azért, mert mikor - egy bő évtized után - újra végignéztem nemrég a produkciót, nem hittem el, hogy Bay-produkció. Hogy ugyanaz az ember hozta össze ezt, mint pölö a Transformers-movie-kat. Egyáltalán nem kedvelem a rendezőt és felfogását a filmkészítésről, ezért őt minél kevesebbet igyekszem szóba hozni.

A szikla elsősorban akciófilm, de abból a jobbfajta. Fordulatos a története, mértéktartó a látványtrükkökkel, egész műsoridő alatt tud hatni idegre és adrenalinra. Ami pedig a legmeglepőbb volt számomra: tabutémát feszeget. A hazafiság túlhangsúlyozása a Hollywood-ban általános gyermekbetegség az erről szóló movie-knál. Ha felhozzák, legtöbbször túldicsérik, esetenként a csöpögősségig. Itt nem ez a helyzet. Vietnam például nemcsak egy katonaszereplő múltbéli hősiességének színtereként kerül említésre, hanem az amerikai  vezetés közönyös, emberéletet pazarló magatartásának eseteként is.
A filmbéli politikusok és irodafőnökök mind kétségbevonható jellemek. Felelősségteljesen cselekszenek (ekkora vészhelyzetben naná hogy), de könnyen lehetnek gyávák, kétszínűek, arrogánsak, érdektakargatók vagy mindez egyszerre. Provokatívnak tartom, hogy az ügy kapcsán a negatív oldal vezére, sőt a megoldást jelentő személy is kompromitálja őket (erről lejjebb). 

A sziklában nincsenek sarkítottan jó és rossz jellemek, legfeljebb kevésbé és jobban aljasak. Hummel dandártábornok a harcmezők - és nemcsak Vietnam - rengeteg sorsára hagyott hazafijáért emelt szót hiába. Becsületbeli ügynek tekinti, hogy az áldozatok családjai kártérítést kapjanak, illetve megtudják a vezetőik bűnösségét a halálukban. Motivációja tökéletesen érthető; az ő szemszögéből nézve hajlanánk igazat adni neki. (Felesége sírjának látogatása úgy vélem, csak az elhatározás pillanatát nyomatékosítja, az ügyhöz nincs szorosabb köze.) 

Ed Harris figurája nem terrorista, ám nem is hidegvérű mészáros, ahogy Stuart a Die Hard 2.-ből. Igaz, hogy tiszt bűntársaival tömegpusztító fegyvereket rabol, túszokat ejt, elfoglal el egy hajdani börtönt, Alcatraz-t, és váltságdíjat követel. De mint a végén kiderül: mindez alapvetően egy blöffre épült. Aki ennyire sokra tartja az emberéletet, az nem akar vérontást, illetve ténylegesen kiirtani fél San Fransisco-t. Mégse mutat gyengeséget, megköveteli a tekintélyt, apró részletekre is ügyel. Hummel nem annyira főgonosz, mint inkább antihős, aki túl szélsőséges eszközhöz nyúlt célja kikényszerítéséhez.

Sir Sean Connery minálunk családi kedvencnek számít; minden idők 100 legnagyobb hollywood-i színésze közé sorolom. 66 évesen is példásan bírja az akciójeleneteket, öltönyben pedig tagadhatatlanul elegáns, igazi ügynök megjelenést kapott.

J. P. Mason egy volt brit ügynök, aki harmadévszázada raboskodik Amerika legszigorúbb börtöneiben, mivel információt gyűjtött és rejtett el az FBI számos sötét ügyéről. Ezért tiltakozik Womack FBI-főnök, hogy felmentsék, ha segédkezik a Hummel ellen küldött kommandónak.

Úgy gondolom, az írók hihetően tudják Masont kulcsfontosságú figurává tenni. Nemcsak tapasztalt, precíz és rugalmas, hanem vakmerő is: képes nappal megszökni az őrizetből, és a fél városon végigrandalírozni, csak hogy láthassa a lányát. Fel-felcsapó lángnyelveken tud keresztülgördülni az időzítőérzékére hagyatkozva. A film ugyan vérbeli block-buster, emellett viszont kiválóan vázolja föl, hogy minek mi az oka:

1. Azért csak Mason igazodik ki Alcatraz folyosórendszerén, mert egyedüli (kéznél lévő) személy, aki sikerrel szökött onnan. És mert addig az időig többször átépítették a komplexum egyes részeit.
2. Mason lánya még meg se született, mikor a férfit bebörtönözték, és érthető módon nem tud az apja titkosügynöki életéről. Ha törölték a róla szóló adatokat, ugyan miért hagynák, hogy - életében először! - láthassa utolsó élő rokonát? "Te vagy az egyetlen bizonyítékom arra, hogy létezem." 
3. Nem hiszi el, hogy tényleg mentesülne a büntetés alól, mert Womack-kel túl jól ismerik egymást. Mindketten szószegő gazembernek tekintik a másikat, és ezt a jelenben is bizonyítják.
4. Mikor majd a mentőakció mészárlásba torkollik, először még le akar lépni. Az akció befuccsolt, megbízói pedig inkább a pokolba küldenék, semmint hogy csak őrá (és még valakire) bízzák a küldetés befejezését.

Az egyik kedvenc jelenetem, amikor Masont foglyul ejtik, és Hummel elé viszik. A hasonlóság kettejük között nagyobb, mint az elsőre látszik rajtuk:

• mindkettejüket cserben hagyta a hazája,
• mindketten műveltek,
• mindketten elvesztették a nőt, akit szerettek.
• Mindketten szemet szúrnak a kabinetnek; nemcsak rendkívüli tetteikkel és mindazzal, amit tudnak hivatalaikról, hanem a jellemükkel, és hogy nem állnak kötélnek, ha fenyegetik őket.

Másban - pl. hűségük jutalma - viszont ellentétpárt képeznek: Mason fél élete rács mögött telt, Hummel meg tele van kitüntetésekkel. Mégis: bár Hummel próbálja tartani magát elveihez, Masonnek a kevesebb elvét kevésbé hangoztatva, de jobban sikerül megtartani. Kiderül ugyan, hogy Hummel nem akarta tényleg kilőni a VX-el ellátott rakétákat.

Mason azonban előre rámutat: olyan eszközöket használ, amik nem állíthatóak humánus cél szolgálatába. A blöffjét a katonai tekintélyelv alapján tarthatja meg blöffnek. Ám a végén több társa fellázad ellene, hisz ahogy mondják: így már zsoldosnak számítanak. Ha Hummel eltéríti a saját rakétájukat, majd "az akciónak vége", nincs fizetség se. "Mi nem blöff-nek szántuk, tábornok!" És ugyanúgy a túlfeszült indulat váltja ki, hogy egymást leöldössék, ahogy korábban a zuhanyzónál a mentőegységet öldösték le. Talán túl sokat magyarázok bele, de Mason szavai jutottak erről eszembe: "Mert hát, ez nem csata, valljuk be. Csak egy holdkóros őrület."

Eddig szándékosan kihagytam a 3. főszereplőt: Stanley Goodspeed-et, játssza Nicholas Cage. FBI-ügynök, de a kémiához és a vegyi fegyverekhez ért, nem a tűzharchoz. Cage és Connery játéka a közös jeleneteikben erősíti egymást, a casting-ra tehát nem lehet panasz. A humor ritkán tolakodó, nem járatja le a szereplőket és motivációikat. Mikor életveszélyes helyzetben "laza duma" hangzik el, az betudható pszichikai hadakozásnak, sosem hat idétlennek.

Stanley-ről nagyon gyorsan nagyon sokat megtudunk. Hobbijai közül legjellemzőbb rá, hogy rajong a Beatles-ért. 2. jelenetében láthatjuk, hogy mennyire is végzi jól a munkáját, mikor savas gázban kell hatástalanítani egy pokolgépet. Nem katona, nem az a típus, aki bármivel lő, csak hogy "az ellenséget" ritkítsa. De tettrekész, és amihez ért, abban profi. A mentőalakulatban úgy vesz részt, hogy tudja: barátnője terhes, és utánajött a célpont-városba. Mindezek után nem csoda, ha a börtönszigeten megedződik az állandó életveszélyben. Masonnel szemben pedig sosem elnéző, mégha valamilyen gesztust is tesz az öreg felé (pl. hogy lánya előtt nem említi, hogy megszökött tőlük).

Érdekes fricska, hogy pont egy FBI ügynöknek adja át a végén az FBI titkairól szóló anyagát. De logikailag azt hiszem rendben van. Mindketten megtanulták respektálni a másikat, Masonnek viszont nincs jövője, ahogy ezt szóvá is teszi: vagy megölik, vagy rohadhat tovább a sitten, kitörölve a világ emlékezetéből. Ezen csavar egyet jogos igazságtételként Stanley. Mason felrobbant, mondja többször is.
Nem nagyon látom, hogy a hála gesztusán felül számít-e, hogy épp Stanley-re hagyja azt a titkos anyagot. Amit sose fedett föl, és fél élete elveszett miatta. Mindenesetre ironikus fordulat, és lehetővé teszi, hogy egy derűs, de továbbra is komolyan vehető zárójelenettel fejezzék be a produkciót.

Nem mindenkitől voltam elragadtatva a fontosabb szereplők közül. Carla például határozottan cserfes és naiv nőszemély, mindamellett, hogy a krízis idején aggódik Stanley-ért. Paxton, aki elsőnek hallgatja ki Masont, olyan savanyú természetű, mint egy uborka. Nála mégis is örültem, hogy a mentőcsapat halála után nem veszíti el a fejét, ahogy kérdőre vonja Womack-ot: az ő munkájukban és akkora súlyú krízisben ez sajnos kézenfekvő eshetőség.
A már-már kötelező Jar Jar Binks-faktort pedig a fodrászban véltem felfedezni - bár olló nélkül rendes frizurát kihozni nem lehetett könnyű feladat.

Technikai szempontból nem hiszem, hogy sok dolgot lehetne kifogásolni. Az akciójeleneteknek nem agyatlanok, van kinézetük, és a történet szerves részei. Talán max. az autósüldözés anyagi kárait kissé elbagatellizálják. A vágás végig tempós, és - amennyire meg tudtam állapítani - sosem siklanak el fontos mozzanatok fölött. Külön a hangvágás, illetve a dallam rászabása egy-egy helyzetre is remekül sikerült. (Bevallom, hangosan kacagtam, mikor felismertem az egyik fő soundtrack-et; kíváncsi vagyok anno hogyan dőlt el, hogy ez legyen az intro a magyar híradó Kereszttűz műsorában.)

A képi világ igazán impozáns panorámát kínál. A csatornák, a börtönsziget nem használt részeinél rideg, koromsötét árnyalatokba vannak öltöztetve, főleg kékes-feketében. Bay azt a gyanúm, hogy nagyon kedveli a naplementét, ugyanis ez a látványelem gyakorta visszaköszön a filmjeiben.

Mindent összevetve: A szikla egy feszesre írt, energikus és általában ésszerűen levezetett alkotás. Színészi játék, dramaturgia és a feszültségskála részéről is rendben van. A Connery-Cage-Harris trió brillírozik, a konfliktus eszkalációja pedig átgondolt és végig jól követhető. Helyenkénti túlzások ugyan felfedezhetőek benne, maga a téma sem túl eredeti, de ezek a legnagyobb hiányosságok, amiket így elsőre fel tudok hozni ellene.Fantasztikus akcióthriller.

Tini (Mutáns) Nindzsa Teknőcök 3. - Kiből lesz a szamuráj?

1. Egy ötleteiből kimerült, főgonosz nélkül maradt franchise
2. Egy tucatodrangú író-rendező
3. Egy erőltetett, de divatos téma, rengeteg halva született ötlettel
4. Egy közkedvelt régi karakter visszarángatása tényleges szerep nélkül

Ezek voltak a Tini Nindzsa Teknőcök harmadik részének fő összetevői. Minőségét tekintve a kérdés már nem az, hogy mennyire sikerült jól megalkotni, hanem hogy rosszabb-e ez, mint a Trutymó titka? A válasz: igen is meg nem is. A TMNT 2. és 3. része szinte pontosan ugyanazon aspektusokban különbözik, mint a Superman 3. és 4.:

1. a korábbi rész erőltetett fars poénokat halmozott, a mostaninak csak időnként vannak vontatott viccei;
2. a korábbi részben a címszereplőre nem volt jellemző, hogy közismert módszerével (ninjutsu-fegyverek) harcol;
3. a korábbi rész cselekményének nagyobb volt a lendülete;
4. a mostani rész CG-efektjei még hitványabbak a korábbi résznél, lerí a külsejükről, hogy csak kellékek (a teknőskosztüm);
5. a mostani részben visszatér a színészgárda legalább 1, a korábbi részből kihagyott tagjai (Casey Jones); 
6. a történet rosszabb, szétesőbb és gyakorlatilag semmi kapcsolódása az előző részhez.

A film annyiról szól, hogy April vakációján talál egy időpálcát, visszarepül vele az 1600-as évekbe, a teknősök utánamennek és megmentik, derékba törnek egy helyi háborút, és visszajönnek a jelenbe. Valóban összefoglalható ennyivel a sztori, mert semminek nincs mélyebb értelme vagy újszerű beállítása. Mindegyik visszatérő név árnyéka 1. részbeli önmagának - bár Se'chka legalább önmérséklő maradt. Akkor lenne ez vállalható munka, ha a képregény vagy a rajzfilm egyik epizódja lenne, nem egy sikeres mozijelenség lezárása.

Az időutazás mechanizmusa mutat egészen egyedi elképzeléseket is, de azok szinte mindegyikére azonnal rá is cáfol:

• | Ha valaki elutazik a múltba, abból a múltbéli idősíkból valaki a jövőbe kerül, az ő pontos eltűnési helyére kerül.
• / A helyére kerülő múltbéli embernek súlya meg kell egyezzen az időutazó személlyel
• _ Az időn át történő kicserélődésnél mindkét fél a másik ruháiban köt ki

Ehhez képest a filmben:

• | Norinaga fia Kenshin lesz az, aki April helyére kerül 1993-ba, és pont ugyanoda is. De nem értem, hogy egy időátjáró mi alapján választja ki, ki kerülhet kinek a helyére? Véletlenszerűen?
• / Nem létezik, hogy a 4 samurai-bushinak a tömege megegyezzen a teknősökével! Alacsonyabbak a quartetnél, vékonyabbak, és még nem is kalkuláltuk bele a páncél tömegét, ami legalább 10 kilogrammos túlsúlyt jelent az egyenletben. 
• _ A teknősökön nincs ruha, de a helyettük érkező 4 harcos nem ruha nélküli. Tudom, hogy gyerekfilmben nem mutathatnak mezítelen férfiakat, de ez illogikus. Ráadásul ezt a történet is kihangsúlyozza: Michelangelo kimondja: azért vesz föl egy narancsszín kötényt, hogy a férfi, akivel kicserélődik majd, ne legyen teljesen meztelen. Pedig ha három társa "fehérneműben" van, neki is abban kelljen lennie? De nem: csak a narancskötény van rajta, ahogy Michi elgondolta.

Mindezen felül a filmnek van 1-2 megható pillanata:

  -   Mitsu, Kenshin szerelme elbúcsúzik a teknősöktől,

  -   Raffaelo egy falubeli kisfiúnak ad intelmeket,

  -   Michelangelo bánkódik a hazaérkezésükkor, mert hiányoznak neki a régmúlt korban hagyott új barátaik, Mitsu, Kenshin, a kisfiú, az öreg és a falubeliek.

A harcjelenetek annyiban jobbak, hogy - ahogy már szó esett róla - a teknősök itt megint állandósultan használják fegyvereiket. Különösen Leonardo használja ügyesen a katanát, amikor daimyou Norinagával, a film XVII. századi tekintélyurával harcol. Walker, a nyugati fegyverkereskedő még tűrhetően aljas: ő itt az igazi főgonosz.

Apropó főgonosz: Zúzó nélkül a negatív oldal figurái annyira laposak és szimpla észjárásúak, ami már nemtörődömségre utal. Ezt a készítők mellékvágányon szállított gyerekfilmnek szánták, amit eleve nem kell különösebben komolyan venni.

Ugyanígy viszont van néhány egészen bizarr kérdésem a történetre vonatkozóan:

• Hogy lehet az, hogy a 4 teknős-szellem középkori rajza szinte kiköpött úgy néz ki, mint maguk a teknősök? A jövőben már visszautaztak egyszer múltba? Vagy a régmúlt emberei látták a jövőt, hogy 4 mutáns ninja teknőc visszautazik hozzájuk?
• Miből gondolják a teknősök, hogy Sech'kának szüksége van Casey társaságára felügyelni a 4 harcost a múltból? Az 1. részben egymaga elbánt a Zúzóval, és ő beszél folyékonyan japánul. Egyértelmű, hogy Casey csak azért van a filmben, hogy a rajongók lássák hogy itt van.
• Sech'ka miért néz ki szinte teljesen máshogy, mint a 2. részben?
• Miért játszik Elias Koteas egyszerre két szerepet (Casey-t és az az angol szakállas fickót a múltban)?
• Hogy volt képes Donatello megépíteni egy mágiával működő, időgép-pálca pontos mását?
• És honnan volt hozzá eszköze és anyaga? Mondjuk a pálcamásolat eltörik, így nem tudjuk meg, hogy valóban működött-e.
• Norinaga elvileg nagyon büszke nemesember. Tehát miért nem akad ki rajta, mikor kis híján felrobban és zilált a frizurája? Vagy Mitsu és Kenshin viszontlátásánál a fehérneműben rohangáló szamurájok látványán?
• Mikor Leondardóék visszatérek a jelenbe, miért nem kerülnek rájuk a szamurájok időközben beszerzett utcai ruhái? Vagy ha nem az ő méretük, akkor mellettük jelenik meg? 
• Hogy tud Sech'ka veszélyt érezni a teknősök körül, mikor azok a 17. században vannak? Mi a pláne abban, hogy veszélyt érez egy háborús éra (Azuchi-Momoyama korszak) végén? Talán csak azt bizonygatják a készítők ezzel, hogy Sech'ka lélekben velük van a múltbéli terepen is.
• Honnan szedi Donatello, hogy "Ha meghalunk a múltban, nem születhetünk meg a jövőben"? Ez nagyon buta és esetlen kiforgatása annak a tételnek, hogy ami a múltban történik, kihat a jelenre.
• S ha már itt tartunk: hogyhogy a végén semmi nyoma nem marad a történelemben a teknősök látogatásának?

Egy moziszéria lassú kiszenvedése a Tini Nindzsa Teknőcök 3. Superman mélyrepülése után, de még Batmané előtt keletkezett, bár nem volt akkora visszhangja, mint azon kettőnek. Egyszerűen nem volt benne igényesség és energia.

Halálos fegyver 3.

Van egy visszatérő vonása a Halálos fegyver filmeknek: az első akciójelenet mindig szerepelt kicsit másként a megelőző rész vége felé. A második részben az autósüldözés némi gyalogfutással, a harmadikban a bomba az épületben, a negyedikben pedig a levegőbe repülő tartálykocsi. Ez nem a fokozás céljával van így, egyszerűen összeköti az egyes epizódokat, méghozzá hibátlanul.

Az akció és humor változatlanul képes fokozni egymást, de utóbbiban azért elvétve előfordul az öncélúság. Minden vicc és beszólás segít ébren tartani a figyelmet, és csodásan kitöltik az átvezető jeleneteket. Mégis: a cselekményhez nem kötődnek olyan szorosan, mint a 2. részben. Ott a konfliktus egy fokozatos láncreakció volt, itt inkább társadalmi probléma. Ettől nem számít kevesebbnek a produkció, csak néhol picit túlerőltetik a poénesőt.

A prológus stílusos és vicces, bár nincs konkrét szerepe a cselekmény további részében. Annyi vonzata van, hogy egy időre Rogerékat lefokozzák. Ez azt a célt szolgálta, hogy - mivel Rogernak egy hete van hátra nyugdíjig - gyorsítva végigpergesse, miből állt eddig a fekete zsaru élete. Karrierkezdés járőrként, egy akaszkodó teltkarcsú nő, előléptetés, rázós ügy Riggsszel, igaztalan haláleset, tüzes katarzis. A fürdés a végén az első rész legelejére utal vissza, kikerekítve az eddigi három film történetét.

A cselekmény érezhetően az első két filmet próbálja lezárni, hogy a főszereplők sorsa kerek legyen. Ez sok trilógiánál elcsépelt és klisékkel teli végeredményt produkál. Itt szerencsére nem ez történik: a szkript stabil és mozgékony, új ötletekből sincs hiány.

A bandavezér egy rossz útra tért zsaru, akit Murphy százados személyesen is ismer. Ez megérdemelt adalék, mert Murphy az előző filmekben háttérember volt. A 2. részben részben zavart, hogy nem reagál komolyabban még a zsaruk otthonaikban leölésére. Most viszont maga is túsz, látja, ahogy volt munkatársa hányavetin kilyukaszt másokat. Jack Travis gyakorlatias és józan eszű bűnöző, aki tud üzletelni és nélkül, csendben ölni.

Legdrámaibb szála a Halálos fegyver 3.-nak a bandaháború. Fiatal srácok gépfegyverekkel ölik egymást és a zsarukat, olyan speciális töltényekkel, ami úgy megy át a kevláron, mintha margarin lenne. Roger az egyiküket lelövi, és sokkolva fedezi fel, hogy a fia barátja volt, Darryl. Murtaugh azonban nemcsak menekül az alkoholba. Egész pályáját kérdőjelezi meg, hogy volt-e értelme ilyen végeredmény mellett.

A hajójelenet felülvizsgálja partnerségét Riggsszel: neki kellene innia, hogy a magánéletét kétszer is tönkretették. Ellenben most van egy pótcsaládja, és egy lehetséges kapcsolata, tehát a két zsaru együtt kezd majd kilábalni élete mélypontjáról. Ez a kilábalás is folyamatában van ábrázolva, reális arányérzékkel. Derryl szülei dühösek Murtaugh-ra, de akarják, hogy megoldja a közösségi problémát. Nick sem vádolja apját, mert ahogy mondja: Derryl döntött az automata mellett. A szülinapos fehér zsaru se ügyetlenségből hal meg: a veszedelem mindannyiukat érinti.

Leo Getz, mint szájpöröly ügynök továbbra is színezi a palettát. Kotnyelessége nem mindig indokolt a dialógusban, viszont többször aktívan hozzájárul a nyomozáshoz, és ezzel a film cselekményéhez.

Egyik legjobb ötlet a filmben Lorna Cole alakja. Háromdimenziós karakter, és jellemében is passzol a sörényhajú Riggs-hez: energikus, józan zsaru, aki jó ok-nyomozati készséggel rendelkezik.

Méltó 3. rész a Halálos fegyver 3. Az egyes szálak összehangolására kellő időt szántak, és ez cseppet sem válik a tempó kárára. Az autósüldözés és Travis leállítása gondos koreográfia szerint történik. Martin és Roger ismét személyes ügyért harcol, ami egy közösség sorsáért folyik, végig rendkívül intenzíven. Kicsit praktikus, a végén mindenki átvészel a lángoló gerendahalomból, dehát ez volt a terv, és sikerült.

Zorro álarca

"A Róka" a szuperhős-figurák archetípusa. Ő volt az egyik minta Batman alakjának megalkotásakor. Martin Campbell filmje nem egyszerűen Zorro tetteiről ír. Beleilleszti hősét a történelem kronológiájába, amiként létezhetett volna. Don Diego de la Vega mintha csak egy tankönyvi festményből lépett volna ki, ahogy nemezise, Don Rafael Montero is. Érdekes ez a névpárhuzam San Diego és San Rafael között, de az is lehet, hogy puszta véletlen.

A mítosz gyakorlatilag minden létező elemének és figurájának helyet biztosítanak Diego várkastélyától Garsia őrmesterig/tizedesig. A díszletek és a jelmezek aprólékosan korhűek, a színészek brillíroznak.

Ami Campbell történetében leginkább tetszik, hogy vérprofin hangolja össze a dinamikát a hitelességgel. In medias res: a "klasszikus" Zorro és egész világa kibontakozik, majd alkonyában elbukik, hogy egy későbbi korban újramanifesztálódjon. Új viselő, új kor, újfajta küzdelmek, viszont - mint Montero beszédében elhangzik - ma sincs oka a népnek, hogy a vezetőit szeresse. Montero pedig a legrosszabb közülük, mert megtéveszti a tömeget. Hiába "álarc nélkül" áll a nép előtt, valójában igenis visel egy fiktív álarcot. És a nép hisz neki, mert már nincs miben reménykedniük.

Diego és Alejandro nem tipikus mester és tanítványa, sokkal inkább mint a Batman Beyond-ban Bruce Wayne és Terry McGinnis. Az egyik az idős tanító, aki méltósága mellett gyakorlatias, és egy szilaj zöldfülű, aki ragaszkodik az önálló cselekvés jogához. Kardforgató filmben soha nem láttam ennyire jól árnyalt, illetve ilyen energikusan vívó főhősöket.

Zorro lánya Zeta-Jones alakításában szintén tetszett. Gyönyörű fiatal nő, aki visszafogott külseje mögött rejtett temperamentummal ötvözi. Elena anyja életkedvét és apja küzdőszellemét is örökölte, táncolni és vívni is megtanult. Montero film eleji mondata: "A vér nem hazudik.", ironikus módon épp a mostohalányán ütközik ki. Most őt kísértheti az érzés, hogy elveszíti "a lányát". Maga Elena pedig önálló, értelmes fiatal nő. Régóta érzi, gyanítja, majd végül ki is következteti: hazugságban nevelték.

Ahogy a valóságban, a filmben is több egymástól eltérő konfliktust szül egyazon helyzet. Diego és Alejandro nemcsak személyes bosszúból, de nem is csak Kalifornia népéért éltetik Zorrót. Saját életüket akarják újrakezdeni egy szabad világban. Ahogy Diego beszélget Elenával Bernardóként, a nézőben összegződik mindannak a súlya, amit Diego élete során kivívott és elveszített. Elenát csak akkor megy "visszavenni", amikor Zorro hagyatékát teljesen átadta Alejandro-nak.

Minden pozitívum ellenére a mű néhány momentuma erősen sántít. Az világos, hogy vitalitás, tűz, tempó szimbólumrendszere megköveteli a vidámság, a tréfa jelenlétét. De annyira teret engedtek a humornak, ami néhol már hangulatromboló. A Muriéta-gyerekek buzdító kiáltásai, a rablás Háromujjú Jack-kel, Alejandro első éjszakája fél-Zorróként és párbaja Elenával túl vannak parodizálva. Erőszakolt gegek a kaktuszhoz kötözött pucér férfiak, Jack rivalkodása, a fél-Zorro beképzelt beszólásai, vagy Elena vívás közben hallatott ordibálása. A ruhája teljesen valószerűtlen módon szakad le, mintha a forgatáson látnánk, nem a kész produkcióban.

Alejandro és Elena között van kémia, a szalsza-táncjelenet fergeteges. Ám némiképp elsiették a folyamatot, ahogy kialakul köztük a vonzalom.

Aztán még néhány apróság:

• Diego szabadulásának jelenete szintén hatásos, ám kissé túl kézenfekvő. Miért épp Montero börtönvizitje után szökött meg? Milyen feltétel volt akkor adva, ami a megelőző 20 év alatt egyszer se? Nehéz elhinni, hogy a korán kívül semmi nyomot nem hagyott rajta, hogy két évtizedig élve rohadt egy gödör alján.
• Szabadulása másnapján rögtön rábukkan Alejandro-ra, aki véletlenül pont magánál hordja a medálját. 
• Mikor Alejandro megszerzi a térképet, miért vesztegeti az idejét Elenával, Garsiával és hogy visszatérjen a barlangba? Hallotta, hogy el fogják aknásítani a bányát! Nem úgy lenne logikus, hogy egyből odamegy a robbanóanyagok elhelyezése előtt?

Az akció-/kaszkadőr-jelenetek ötletesek, a különböző párbajok villámgyorsak. A robbanások és az üldözések mai mérce szerint is megfelelnek. Harrison Love kapitány az emberi vadászkutya figurája, okos és elszánt. Ami gonosszá teszi, hogy a törvényszegőket prédának tekinti, akiknek csonkjait győzelmi trófeaként kobozza el. Ő és Montero mintha a rossz tükörképei volnának Diegóéknak: 2 oldal és 2 nemzedék. És ahogy az első Zorro tette saját nemezisével, úgy "reinkarnációja" is majd a kapitány fejére (arcára) vési a véres Z betűt, mielőtt az elbukna.

Ami még nagyon zavart, hogy a dialógusok sokszor merevek és elcsépeltek. Montero beszédei a szövegkönyv legerősebb mozzanatai. A poénok pedig egyedül Diego szájából érződnek szellemesnek vagy lényegre mutatónak. A film vége szintén csalódást okozott, pedig értem a rendeltetését. De la Vega halála azt jelképezi: ő már évek óta meghalt, csak Zorro szelleme tartotta életben. Olcsó tragédia a történetbe. Az utolsó jelenet keretbe foglalja a filmet, de attól még iszonyú hamis. Alejandro mesélő beszéde és Elena kontrázása merő gügyögés. Őszintén szólva: dicstelen zárás egy ilyen hatalmas munkával készült alkotásnak.

A Zorro álarca maga a Zorro-legendárium gerince. Remek kalandfilm és érdekes történet. Előkészületei és sok-sok jó ötlete ellenére mégis tartogat gyenge, forszírozott, sőt zavarba ejtően giccses perceket. Aki számba veszi és ignorálja ezeket, nagyon élvezni fogja.