A szikla

"A szabadság fája kiszárad, ha nem öntözik hazafiak és zsarnokok vérével.
Idézet: Thomas Jefferson-tól."
"A hazafiság pedig nem más, mint az erőszak önigazolása.
Idézet: Oscar Wilde-tól."

A sziklát nem Michael Bay rendezte. Ezt a filmet az a Michael Benjamin Bay rendezte, akinek a Bad Boys után ez volt a második nagyjátékfilmje.  A művet az alkotógárda egyik, a forgatás idején elhunyt tagjának emlékére ajánlották. A Transformers-t olcsó crashparty-vá butító, explózióhajhász bérdirektor itt még nem volt jelen, vagy legalábbis: "még nem tört a felszínre".  

Mondom ezt azért, mert mikor - egy bő évtized után - újra végignéztem nemrég a produkciót, nem hittem el, hogy Bay-produkció. Hogy ugyanaz az ember hozta össze ezt, mint pölö a Transformers-movie-kat. Egyáltalán nem kedvelem a rendezőt és felfogását a filmkészítésről, ezért őt minél kevesebbet igyekszem szóba hozni.

A szikla elsősorban akciófilm, de abból a jobbfajta. Fordulatos a története, mértéktartó a látványtrükkökkel, egész műsoridő alatt tud hatni idegre és adrenalinra. Ami pedig a legmeglepőbb volt számomra: tabutémát feszeget. A hazafiság túlhangsúlyozása a Hollywood-ban általános gyermekbetegség az erről szóló movie-knál. Ha felhozzák, legtöbbször túldicsérik, esetenként a csöpögősségig. Itt nem ez a helyzet. Vietnam például nemcsak egy katonaszereplő múltbéli hősiességének színtereként kerül említésre, hanem az amerikai  vezetés közönyös, emberéletet pazarló magatartásának eseteként is.
A filmbéli politikusok és irodafőnökök mind kétségbevonható jellemek. Felelősségteljesen cselekszenek (ekkora vészhelyzetben naná hogy), de könnyen lehetnek gyávák, kétszínűek, arrogánsak, érdektakargatók vagy mindez egyszerre. Provokatívnak tartom, hogy az ügy kapcsán a negatív oldal vezére, sőt a megoldást jelentő személy is kompromitálja őket (erről lejjebb). 

A sziklában nincsenek sarkítottan jó és rossz jellemek, legfeljebb kevésbé és jobban aljasak. Hummel dandártábornok a harcmezők - és nemcsak Vietnam - rengeteg sorsára hagyott hazafijáért emelt szót hiába. Becsületbeli ügynek tekinti, hogy az áldozatok családjai kártérítést kapjanak, illetve megtudják a vezetőik bűnösségét a halálukban. Motivációja tökéletesen érthető; az ő szemszögéből nézve hajlanánk igazat adni neki. (Felesége sírjának látogatása úgy vélem, csak az elhatározás pillanatát nyomatékosítja, az ügyhöz nincs szorosabb köze.) 

Ed Harris figurája nem terrorista, ám nem is hidegvérű mészáros, ahogy Stuart a Die Hard 2.-ből. Igaz, hogy tiszt bűntársaival tömegpusztító fegyvereket rabol, túszokat ejt, elfoglal el egy hajdani börtönt, Alcatraz-t, és váltságdíjat követel. De mint a végén kiderül: mindez alapvetően egy blöffre épült. Aki ennyire sokra tartja az emberéletet, az nem akar vérontást, illetve ténylegesen kiirtani fél San Fransisco-t. Mégse mutat gyengeséget, megköveteli a tekintélyt, apró részletekre is ügyel. Hummel nem annyira főgonosz, mint inkább antihős, aki túl szélsőséges eszközhöz nyúlt célja kikényszerítéséhez.

Sir Sean Connery minálunk családi kedvencnek számít; minden idők 100 legnagyobb hollywood-i színésze közé sorolom. 66 évesen is példásan bírja az akciójeleneteket, öltönyben pedig tagadhatatlanul elegáns, igazi ügynök megjelenést kapott.

J. P. Mason egy volt brit ügynök, aki harmadévszázada raboskodik Amerika legszigorúbb börtöneiben, mivel információt gyűjtött és rejtett el az FBI számos sötét ügyéről. Ezért tiltakozik Womack FBI-főnök, hogy felmentsék, ha segédkezik a Hummel ellen küldött kommandónak.

Úgy gondolom, az írók hihetően tudják Masont kulcsfontosságú figurává tenni. Nemcsak tapasztalt, precíz és rugalmas, hanem vakmerő is: képes nappal megszökni az őrizetből, és a fél városon végigrandalírozni, csak hogy láthassa a lányát. Fel-felcsapó lángnyelveken tud keresztülgördülni az időzítőérzékére hagyatkozva. A film ugyan vérbeli block-buster, emellett viszont kiválóan vázolja föl, hogy minek mi az oka:

1. Azért csak Mason igazodik ki Alcatraz folyosórendszerén, mert egyedüli (kéznél lévő) személy, aki sikerrel szökött onnan. És mert addig az időig többször átépítették a komplexum egyes részeit.
2. Mason lánya még meg se született, mikor a férfit bebörtönözték, és érthető módon nem tud az apja titkosügynöki életéről. Ha törölték a róla szóló adatokat, ugyan miért hagynák, hogy - életében először! - láthassa utolsó élő rokonát? "Te vagy az egyetlen bizonyítékom arra, hogy létezem." 
3. Nem hiszi el, hogy tényleg mentesülne a büntetés alól, mert Womack-kel túl jól ismerik egymást. Mindketten szószegő gazembernek tekintik a másikat, és ezt a jelenben is bizonyítják.
4. Mikor majd a mentőakció mészárlásba torkollik, először még le akar lépni. Az akció befuccsolt, megbízói pedig inkább a pokolba küldenék, semmint hogy csak őrá (és még valakire) bízzák a küldetés befejezését.

Az egyik kedvenc jelenetem, amikor Masont foglyul ejtik, és Hummel elé viszik. A hasonlóság kettejük között nagyobb, mint az elsőre látszik rajtuk:

• mindkettejüket cserben hagyta a hazája,
• mindketten műveltek,
• mindketten elvesztették a nőt, akit szerettek.
• Mindketten szemet szúrnak a kabinetnek; nemcsak rendkívüli tetteikkel és mindazzal, amit tudnak hivatalaikról, hanem a jellemükkel, és hogy nem állnak kötélnek, ha fenyegetik őket.

Másban - pl. hűségük jutalma - viszont ellentétpárt képeznek: Mason fél élete rács mögött telt, Hummel meg tele van kitüntetésekkel. Mégis: bár Hummel próbálja tartani magát elveihez, Masonnek a kevesebb elvét kevésbé hangoztatva, de jobban sikerül megtartani. Kiderül ugyan, hogy Hummel nem akarta tényleg kilőni a VX-el ellátott rakétákat.

Mason azonban előre rámutat: olyan eszközöket használ, amik nem állíthatóak humánus cél szolgálatába. A blöffjét a katonai tekintélyelv alapján tarthatja meg blöffnek. Ám a végén több társa fellázad ellene, hisz ahogy mondják: így már zsoldosnak számítanak. Ha Hummel eltéríti a saját rakétájukat, majd "az akciónak vége", nincs fizetség se. "Mi nem blöff-nek szántuk, tábornok!" És ugyanúgy a túlfeszült indulat váltja ki, hogy egymást leöldössék, ahogy korábban a zuhanyzónál a mentőegységet öldösték le. Talán túl sokat magyarázok bele, de Mason szavai jutottak erről eszembe: "Mert hát, ez nem csata, valljuk be. Csak egy holdkóros őrület."

Eddig szándékosan kihagytam a 3. főszereplőt: Stanley Goodspeed-et, játssza Nicholas Cage. FBI-ügynök, de a kémiához és a vegyi fegyverekhez ért, nem a tűzharchoz. Cage és Connery játéka a közös jeleneteikben erősíti egymást, a casting-ra tehát nem lehet panasz. A humor ritkán tolakodó, nem járatja le a szereplőket és motivációikat. Mikor életveszélyes helyzetben "laza duma" hangzik el, az betudható pszichikai hadakozásnak, sosem hat idétlennek.

Stanley-ről nagyon gyorsan nagyon sokat megtudunk. Hobbijai közül legjellemzőbb rá, hogy rajong a Beatles-ért. 2. jelenetében láthatjuk, hogy mennyire is végzi jól a munkáját, mikor savas gázban kell hatástalanítani egy pokolgépet. Nem katona, nem az a típus, aki bármivel lő, csak hogy "az ellenséget" ritkítsa. De tettrekész, és amihez ért, abban profi. A mentőalakulatban úgy vesz részt, hogy tudja: barátnője terhes, és utánajött a célpont-városba. Mindezek után nem csoda, ha a börtönszigeten megedződik az állandó életveszélyben. Masonnel szemben pedig sosem elnéző, mégha valamilyen gesztust is tesz az öreg felé (pl. hogy lánya előtt nem említi, hogy megszökött tőlük).

Érdekes fricska, hogy pont egy FBI ügynöknek adja át a végén az FBI titkairól szóló anyagát. De logikailag azt hiszem rendben van. Mindketten megtanulták respektálni a másikat, Masonnek viszont nincs jövője, ahogy ezt szóvá is teszi: vagy megölik, vagy rohadhat tovább a sitten, kitörölve a világ emlékezetéből. Ezen csavar egyet jogos igazságtételként Stanley. Mason felrobbant, mondja többször is.
Nem nagyon látom, hogy a hála gesztusán felül számít-e, hogy épp Stanley-re hagyja azt a titkos anyagot. Amit sose fedett föl, és fél élete elveszett miatta. Mindenesetre ironikus fordulat, és lehetővé teszi, hogy egy derűs, de továbbra is komolyan vehető zárójelenettel fejezzék be a produkciót.

Nem mindenkitől voltam elragadtatva a fontosabb szereplők közül. Carla például határozottan cserfes és naiv nőszemély, mindamellett, hogy a krízis idején aggódik Stanley-ért. Paxton, aki elsőnek hallgatja ki Masont, olyan savanyú természetű, mint egy uborka. Nála mégis is örültem, hogy a mentőcsapat halála után nem veszíti el a fejét, ahogy kérdőre vonja Womack-ot: az ő munkájukban és akkora súlyú krízisben ez sajnos kézenfekvő eshetőség.
A már-már kötelező Jar Jar Binks-faktort pedig a fodrászban véltem felfedezni - bár olló nélkül rendes frizurát kihozni nem lehetett könnyű feladat.

Technikai szempontból nem hiszem, hogy sok dolgot lehetne kifogásolni. Az akciójeleneteknek nem agyatlanok, van kinézetük, és a történet szerves részei. Talán max. az autósüldözés anyagi kárait kissé elbagatellizálják. A vágás végig tempós, és - amennyire meg tudtam állapítani - sosem siklanak el fontos mozzanatok fölött. Külön a hangvágás, illetve a dallam rászabása egy-egy helyzetre is remekül sikerült. (Bevallom, hangosan kacagtam, mikor felismertem az egyik fő soundtrack-et; kíváncsi vagyok anno hogyan dőlt el, hogy ez legyen az intro a magyar híradó Kereszttűz műsorában.)

A képi világ igazán impozáns panorámát kínál. A csatornák, a börtönsziget nem használt részeinél rideg, koromsötét árnyalatokba vannak öltöztetve, főleg kékes-feketében. Bay azt a gyanúm, hogy nagyon kedveli a naplementét, ugyanis ez a látványelem gyakorta visszaköszön a filmjeiben.

Mindent összevetve: A szikla egy feszesre írt, energikus és általában ésszerűen levezetett alkotás. Színészi játék, dramaturgia és a feszültségskála részéről is rendben van. A Connery-Cage-Harris trió brillírozik, a konfliktus eszkalációja pedig átgondolt és végig jól követhető. Helyenkénti túlzások ugyan felfedezhetőek benne, maga a téma sem túl eredeti, de ezek a legnagyobb hiányosságok, amiket így elsőre fel tudok hozni ellene.Fantasztikus akcióthriller.