Zorro álarca

"A Róka" a szuperhős-figurák archetípusa. Ő volt az egyik minta Batman alakjának megalkotásakor. Martin Campbell filmje nem egyszerűen Zorro tetteiről ír. Beleilleszti hősét a történelem kronológiájába, amiként létezhetett volna. Don Diego de la Vega mintha csak egy tankönyvi festményből lépett volna ki, ahogy nemezise, Don Rafael Montero is. Érdekes ez a névpárhuzam San Diego és San Rafael között, de az is lehet, hogy puszta véletlen.

A mítosz gyakorlatilag minden létező elemének és figurájának helyet biztosítanak Diego várkastélyától Garsia őrmesterig/tizedesig. A díszletek és a jelmezek aprólékosan korhűek, a színészek brillíroznak.

Ami Campbell történetében leginkább tetszik, hogy vérprofin hangolja össze a dinamikát a hitelességgel. In medias res: a "klasszikus" Zorro és egész világa kibontakozik, majd alkonyában elbukik, hogy egy későbbi korban újramanifesztálódjon. Új viselő, új kor, újfajta küzdelmek, viszont - mint Montero beszédében elhangzik - ma sincs oka a népnek, hogy a vezetőit szeresse. Montero pedig a legrosszabb közülük, mert megtéveszti a tömeget. Hiába "álarc nélkül" áll a nép előtt, valójában igenis visel egy fiktív álarcot. És a nép hisz neki, mert már nincs miben reménykedniük.

Diego és Alejandro nem tipikus mester és tanítványa, sokkal inkább mint a Batman Beyond-ban Bruce Wayne és Terry McGinnis. Az egyik az idős tanító, aki méltósága mellett gyakorlatias, és egy szilaj zöldfülű, aki ragaszkodik az önálló cselekvés jogához. Kardforgató filmben soha nem láttam ennyire jól árnyalt, illetve ilyen energikusan vívó főhősöket.

Zorro lánya Zeta-Jones alakításában szintén tetszett. Gyönyörű fiatal nő, aki visszafogott külseje mögött rejtett temperamentummal ötvözi. Elena anyja életkedvét és apja küzdőszellemét is örökölte, táncolni és vívni is megtanult. Montero film eleji mondata: "A vér nem hazudik.", ironikus módon épp a mostohalányán ütközik ki. Most őt kísértheti az érzés, hogy elveszíti "a lányát". Maga Elena pedig önálló, értelmes fiatal nő. Régóta érzi, gyanítja, majd végül ki is következteti: hazugságban nevelték.

Ahogy a valóságban, a filmben is több egymástól eltérő konfliktust szül egyazon helyzet. Diego és Alejandro nemcsak személyes bosszúból, de nem is csak Kalifornia népéért éltetik Zorrót. Saját életüket akarják újrakezdeni egy szabad világban. Ahogy Diego beszélget Elenával Bernardóként, a nézőben összegződik mindannak a súlya, amit Diego élete során kivívott és elveszített. Elenát csak akkor megy "visszavenni", amikor Zorro hagyatékát teljesen átadta Alejandro-nak.

Minden pozitívum ellenére a mű néhány momentuma erősen sántít. Az világos, hogy vitalitás, tűz, tempó szimbólumrendszere megköveteli a vidámság, a tréfa jelenlétét. De annyira teret engedtek a humornak, ami néhol már hangulatromboló. A Muriéta-gyerekek buzdító kiáltásai, a rablás Háromujjú Jack-kel, Alejandro első éjszakája fél-Zorróként és párbaja Elenával túl vannak parodizálva. Erőszakolt gegek a kaktuszhoz kötözött pucér férfiak, Jack rivalkodása, a fél-Zorro beképzelt beszólásai, vagy Elena vívás közben hallatott ordibálása. A ruhája teljesen valószerűtlen módon szakad le, mintha a forgatáson látnánk, nem a kész produkcióban.

Alejandro és Elena között van kémia, a szalsza-táncjelenet fergeteges. Ám némiképp elsiették a folyamatot, ahogy kialakul köztük a vonzalom.

Aztán még néhány apróság:

• Diego szabadulásának jelenete szintén hatásos, ám kissé túl kézenfekvő. Miért épp Montero börtönvizitje után szökött meg? Milyen feltétel volt akkor adva, ami a megelőző 20 év alatt egyszer se? Nehéz elhinni, hogy a korán kívül semmi nyomot nem hagyott rajta, hogy két évtizedig élve rohadt egy gödör alján.
• Szabadulása másnapján rögtön rábukkan Alejandro-ra, aki véletlenül pont magánál hordja a medálját. 
• Mikor Alejandro megszerzi a térképet, miért vesztegeti az idejét Elenával, Garsiával és hogy visszatérjen a barlangba? Hallotta, hogy el fogják aknásítani a bányát! Nem úgy lenne logikus, hogy egyből odamegy a robbanóanyagok elhelyezése előtt?

Az akció-/kaszkadőr-jelenetek ötletesek, a különböző párbajok villámgyorsak. A robbanások és az üldözések mai mérce szerint is megfelelnek. Harrison Love kapitány az emberi vadászkutya figurája, okos és elszánt. Ami gonosszá teszi, hogy a törvényszegőket prédának tekinti, akiknek csonkjait győzelmi trófeaként kobozza el. Ő és Montero mintha a rossz tükörképei volnának Diegóéknak: 2 oldal és 2 nemzedék. És ahogy az első Zorro tette saját nemezisével, úgy "reinkarnációja" is majd a kapitány fejére (arcára) vési a véres Z betűt, mielőtt az elbukna.

Ami még nagyon zavart, hogy a dialógusok sokszor merevek és elcsépeltek. Montero beszédei a szövegkönyv legerősebb mozzanatai. A poénok pedig egyedül Diego szájából érződnek szellemesnek vagy lényegre mutatónak. A film vége szintén csalódást okozott, pedig értem a rendeltetését. De la Vega halála azt jelképezi: ő már évek óta meghalt, csak Zorro szelleme tartotta életben. Olcsó tragédia a történetbe. Az utolsó jelenet keretbe foglalja a filmet, de attól még iszonyú hamis. Alejandro mesélő beszéde és Elena kontrázása merő gügyögés. Őszintén szólva: dicstelen zárás egy ilyen hatalmas munkával készült alkotásnak.

A Zorro álarca maga a Zorro-legendárium gerince. Remek kalandfilm és érdekes történet. Előkészületei és sok-sok jó ötlete ellenére mégis tartogat gyenge, forszírozott, sőt zavarba ejtően giccses perceket. Aki számba veszi és ignorálja ezeket, nagyon élvezni fogja.