Bezáró (Looper)

Joseph-Gordon Levitt és Bruce Willis egyazon bérgyilkost alakítja 2 külön idősíkból. Mindkettőt üldözi ugyanaz a bűnbanda, miközben az öregebb a fiatalabb elől is bujkál.
A tavalyi év egyik kasszasikere, a Looper divatos sci-fi- és maffia-trendek vegyítésével törekszik csavaros krimit kiadni. Bemutatni próbálja Joe Simmons különös esetével, hogy mennyire kényes dolog az idő, és milyen apró döntéseken, sőt puszta gondolatokon múlhat egy ember egész jövője.

Sokkal több fantáziát látok a Looper-ben, mint amit témájából sikerül, vagy egyáltalán mer bevállalni. Létrehozza saját világának logikáját, törekszik betartani szabályszerűségeit, ahogy kell. Ez pedig hol sikerül neki, hol meg csak úgy tesz, mintha sikerülne. Hangulatos, de rozoga kirakósjátékot kapunk Rian Johnson rendezőtől, amelynél a műfaji elegyítés végül nem ad többletet egy megszokott leszámolás-sztorihoz. A film tudományos fantasztikus részletei (múltutazás, időparadoxon, paraképesség, csodagyerek) időnként puszta selyemszalagnak tűnnek az akcióvázon, sok az erőtlen vagy ráérős jelenet - akár van funkciójuk a cselekményben, akár nincs.


Kísérteties hasonlóságokat vélek felfedezni egy másik hasonló alkotáshoz, az Incepcióhoz. És nem csak Levitt casting-olása miatt. Itt is egy fiatal, de megvénült énjével hadilábon álló, profi bűnöző áll a középpontban. A közeljövő legújabb sci-fi-s hivatásával keresi kenyerét, míg az egyik megbízása különösen nagy veszélybe nem juttatja őt. Űzött vad, aki csak vissza akarja kapni az életét. Nincs kiszállás, ezért kénytelen taktikázni, olykor stukkert ragadni. És egy halott feleség emléke is bonyolítja a felállást. Ami még érdekes párhuzam: mindkét film direktora egyben író is, aki éveken keresztül csiszolta az alaptörténetet.

Mivel a film főleg pozitív kritikákat kapott, megpróbálom letisztázni magamban, mi tart vissza attól, hogy velük együtt dicsérhessem a Loopert. Megpróbálok kitérni a világának jellegzetességeire, és csak azután sorra venni, amivel leginkább reklámozták: az akció, és a két főszereplő. Őket pedig innentől Id(ősebb) illetve Ifj(abb) Joe-nak fogom nevezni.

Időutazás és a looper-szakma

A "bezáró" voltaképpen likvidátor. A 30 évvel későbbi bűnbandák a múltba küldik a kiiktatandó személyt, hogy az ottani dolgozójuk kinyírja. Ezen dolgozókat egy Abe nevű jövőből-jött fogja össze szervezetté. A meló árnyoldala, hogy ha a bűnbanda egy loopernek a saját időskori énjét küldik vissza - végső nyomeltüntetésként -, akkor azt megölve magának állít fel egy 30 éves időtartam-korlátot. Ahogy ők mondják: "bezárja a körét": ugyanúgy át fogja élni a saját kinyiffanását, ha majd elélt 2074-ig.


Ez egy így csupaszon szemlélve egy roppantul izgalmas és provokatív elgondolás. Megpróbálok spekulálni, hogy ne kelljen nagyon lehúznom a film teljesítményét. Két részre fogom osztani a taglalást: egy az, hogy az időutazás milyen vonásait "söpri szőnyeg alá" a film, aztán hogy a meghagyott szabályait mennyire tartja be. (Kicsit olyan ez, mintha csendőrt játszanék, de csak így tudom áttekinthetően mérlegelni a film előnyeit és hátrányait.)



A múltban-jövőt-változtatni séma sokkal kevésbé szerteágazó a Looperben, mint mondjuk a Vissza a jövőbe-trilógiában. Kevésbé hajlandó beismerni a téma képlékenységét, így sok lehetséges kérdés függőben marad.
Ha egy ilyen időugrás lehetséges, miért nem használják ki jobban a bűnözők? Például: ha ideát egy csomó pénzt vagy hatalmat szereznek, saját jövőjükben akár a világ urai is lehetnének. Senki nem állíthatná meg őket; főleg, ha az időutazás feltételeit is picit "megbütykölik" a múltban. És ha a múltba lehet, miért ne próbálnának előremenni, a XXII. századba, vagy még későbbre? Az Id. Joe mondja a kávézóban Ifj. Joe-nak, hogy napestig filózhatnának a témáról. De most komolyan: mitől? Olyan, mintha az akciófilmes laza stílussal akarnák elsunnyogni a kérdés további taglalását.


Miért mindig épp abba a 30 évvel korábbi síkba küldik vissza a halálraítélteket? Néztem egyszer egy dokumentumfilmet: A világegyetem: tisztázatlan rejtélyek címmel, melyben szerepelt, hogy ha valaki időgépet is építene, nem tudna a gép megépülése előtti időbe visszautazni. Ez zárja ki netán, hogy akár meglátogassák a dinoszauruszokat? Vagy '74-ben 1 bizonyos új idősík megnyitása még annyira problémás, hogy - azonnali betiltása közepette - még nem jutott hozzá a technológiához egy kísérletezőbb alkatú valaki? Aki fütyül a következményekre, és sokkal nagyobb változást okoz a saját idejében (ugyanez a gondom a Star Trek IV. időutazásával is). 
Szerintem a Looper-ben azért nem az "eredeti idősíkot", azaz 2074-et látjuk legtöbbször, mert akkor egy folyton változó és képlékeny jövőt kellene elénk tárniuk. Abból meg hogy is rendezhetne valaki egy pofás kis old-school akciófilmet? Éppen elég Bruce Willisnek eljátszani a folyton változó memóriájú ürgét.




Oké; most nézzük, hogy állnak meg önmagukban a "bent hagyott" időutazásos szabályok.

Legerősebb fonálja a sci-fi aspektusnak az, mikor Id. Joe, vagy bárki más jövevény a 2070-es évekből érzi és gondolja mindazt, amit fiatal mása átél "ma", 2044-ben. Legjobb szemléltetés erre az idős looper, Joe egyik kollégája, akinek meneküléskor folyamatosan tűnnek el az ujjai, majd lábai, mivel a fiatalabbat épp csonkolják. Gyönyörűen kreatív és sokkolóan groteszk látványtrükk. Egyszerűbb volna a fiatal, megbízását nem teljesítő looper-t rögtön fejbe lőni.
Ha már itt tartunk: Abe és szervezete alig-alig tud komolynak látszani a szememben. A tagjai vagy elmeszegény ficsúrok, vagy faarcú lövészek, akik sokszor közvetlen közelből vétik el a célpontot. Magát a looper-osztagot értem, miért kell Abe-nek megszervezni: a jövőben túl hatékonyak az oknyomozói módszerek - állítólag. De miért kell ilyen fiatal, többnyire amatőr hibákat vétő balekokat beszervezni? Seth például tipikusan az a fajta bérgyilkos, aki teljesen alkalmatlan a szakmára. 



És itt ez a história Ciddel, a titokzatos "Esőcsinálóval". Cid a történet szerint a "bezárók" időskori énjeit egymás után küldeti vissza '44-be, hogy egy se maradjon belőlük. Id. Joe Cidet akarja gyerekként megölni, hogy ne tudjon az alvilág vezérévé felnőni.
A végén pedig tipikus "minden a terv része"-típusú csavarral próbálkozik a forgatókönyv: kiderül, hogy Id. Joe visszaútja a múltba, és ottani merényletkísérlete Vid ellen már eleve megtörtént. Hogy emiatt lesz Cid gonosz vezér: Id. Joe-nak nem sikerül megölnie őt, csak az anyját. Ezzel válik végképp zűrzavarossá az egész elgondolás. Ha Id. Joe nem szarna nagy ívben az időparadoxonokra, talán hatékonyabb lenne a jövő tragikus részletének átírásában. És hogy a kicsi Cid még kívánatosabb célpont legyen, szupererővel és a legegoistább jellemmel ruházza fel őt a szkript. Erről lentebb.

Telekinézis

Miként illik ebbe a múltba küldős gengsztermesébe egy bármilyen paranormális képesség? Ebben az esetben sehogy. Az ún. "TK-k" egyszerűen megjelentek a XXI. századi jövőben. Becsülöm, hogy a történet nem emeli őket szuperhősök szintjére, hanem visszafogott, trükkre elégséges képességként mutatja be az övékét.

Nincs valódi szükség a TK-kra a cselekményben, mert az időutazással már így is egy iszonyatosan nehéz témát kell úgy-ahogy kibontakoztatni. Merő tartozékai, érdekességei mindkét idősík világának. A TK-szál egyetlen tényleg fontos kapcsolódási pontja a film többi részébe az, hogy egy TK-s nő gyerekéből egy különösen erős TK lesz (Cid), aki majd:

1. meghódítja a jövő 5 fő szindikátusát,
2. aratást rendez a "bezárók" között, 
3. végül megöleti Id. Joe kínai feleségét (az a film talán legtragikusabb montázsa).

Ezt megalapozandó kellettek a TK-k, de semmi más szerepük nincs a cselekményben. Erre utaltam "össze nem illő kirakós" alatt.

Elméletileg Cid attól különösen nagy erejű, hogy eleve egy különleges képességű nő gyermekeként látta meg a napvilágot. Láthattunk már példát erre más klasszikusoknál. Stephen King Tűzgyűjtójában Charlie McGee egy instabil, öntörvényű és frusztrált gyermek, akinek előbb anyját ölik meg egy szervezet tagjai, majd apját is a szeme láttára. A létező legrosszabb személyiség egy abnormálisan nagy paraerő birtokosául. X-men 3.: Jean Grey gyerekkorában felért molekulabontó erejével bármelyik felnőtt mutánssal, Phoenix-személyisége feléledtével pedig élő tömegpusztító fegyverré vált.

Cid képessége ellenben kilóg nekem a film természetes közegéből. Nemcsak mert az egész TK-szál mintha csak ennek megalapozásaként szolgálna, hanem mert a mindenáron gonosznak láttatás benyomását kelti. Id. Joe mindenáron óriási fenyegetést kell, hogy lásson benne - hovatovább az Antikrisztust, ha úgy tetszik. Szerintem többet elárulna a karakterekről, ha kevésbé lenne egyértelmű minden józan eszű ember számára, hogy a kölyök egy született gyilkosjelölt. Egy hátulgombolós nemezis.

Jövőbeli világ ábrázolása

Összesen 5 helyen kapunk narrációs magyarázatot Ifj. Joe elmondásában a looper-ekkel kapcsolatban. 2 közülük a legelején és majdnem a legvégén, mikor Ifj. Joe önmagát lövi le, hogy megállítsa jövőénjét. Ez a cselekedet nem túl bölcs, de teljesen érthető és ettől a karaktertől meglepően önzetlen. Ifj. Joe inkább feláldozza magát, mivel ráeszmél, hogy Id. Joe tudtán kívül épphogy kezére játszik a történelem folytonos ismétlődésének.

2044. és 2074. világa nem különbözik annyira a mi sajátunktól, és ez már egy jó pontnak számít. Szemben a Lopott idő teljesen halandzsaértékű világképével, itt el tudom hinni - az időutazás szerepét leszámítva -, hogy társadalmak sora él és formálódik benne, időarányos technikai fejlődéssel. Nagyon kevés a teljesen CG-látványadalék, pl. mikor Id. Joe felesége egy tévéhologram-képernyőt zár be 1 kézmozdulattal.

A nemesfém-tömbök, mint a looper-eknek járó honorárium amolyan jellegzetesség, látványkellék (mint ahogy Joe zsebórája is). Ugyebár ezüsttömb jár a sima öléséért, időskori magad megöléséért meg arany. Amit nem értek, hogy miért ez a fizetőeszköz? Azt kell hinnem, hogy az összes fejlett ország valutája megváltozik '44 és '74 között. Mi másért akarnának aranytömbökkel fizetni készpénz helyett ezek a bűnszövetkezetek?

Karakterrajzok és szereposztás

Ahogy a Sin Cityben, itt is olyan szereplőket látunk, akik már rég belesodródtak a nagyvárosi mocsokba. Direkt vagy szándékosan. Mégis: a Sin Citynek sokkal ügyesebben ment az atmoszférateremtés, a romlottság megjelenítése látványra és a történet szerint is. A központi karakter maga a város volt, annak különböző arculatát mutatták a főszereplők.


Willis és Levitt párosa remekül működik a vásznon: mindketten érzéssel játsszák ugyanazt a karaktert két külön időből, és az interakció közöttük érdekfeszítő. Mindketten, de főleg az ifjabbik Joe bármikor kész fegyvert rántani a másik ellen. Mégha annak agyában úgyis rögtön megjelenik, amit a fiatal megtud.
Ami viszont kilóg az Ifj. Joe téveszméje, hogy Id. Joe megölésével tisztázhatja magát Abe előtt. Nem létezik, hogy komolyan ebben reménykedjen, mikor tudja Abe-ről, hogy vérbeli tisztogató. Azok után, hogy Id. Joe a kávézóban lenézően beszélt Ifj. Joe életéről, nyugodtan megmondhatta volna azt is, mennyire naiv, sőt hülye ötlet ez. 

Nagyon tetszik, hogy a két férfi között mindig változik a felállás. Mikor melyik Joe tűnik úgy, hogy helyesebben ítéli meg a szituációt. Kezdetben még egyértelműen az Ifj. Joe a rosszabb: tojik idős mása átélt szenvedéseire, és ami a nejével történt. Végül mégis az Id. az, aki helytelenül cselekszik. 3 lehetséges gyerekről tud, aki az Esőcsináló lehet: egyet megöl, küszködik a tudattal, majd megy a következőhöz. És mégis ő az kettejük közül, aki többször győzködi a másikat, remélve, hogy végül segít neki:
"Ha élni hagyod a fiút, elvesz majd tőled mindent, ami a tiéd! (...) Meglátod, mivé válik."
"Én azt még nem láttam."

Ennek ellenére nem vagyok kibékülve magával Joe Simmons-szal. Mint úgy kerek egésszel. Nyilvánvalóan nem egy mély gondolkodó: füvezik, szívózik, kúrvázik. A produkció megpróbálja a háttere ismertetésével közelebb hozni a nézőhöz: hogy az utcán nőtt fel, hogy Abe állította talpra azzal, hogy "stukker adott a kezébe". És később vázlatosan átfutjuk, hogy nagyjából miként élt a két idősík közti 30 évben. Úgy tűnik, mintha a rendező gyorsan túl akarna jutni a háttérre vonatkozó képeken. Ezért is nincsenek flashback-ek Joe korai életszakaszáról. Nem mondom, hogy kellenének, de látszik, hogy nem a karakterrajzok képezik a Looper erősségét.
Úgy gondolom, hogy ha valaki nyomorban vagy mocsokban nő is föl, felnőtt korára kell legyen annyi esze, hogy tudja, mi mivel jár. Egy szindikátus tagjává válni azzal jár, hogy bármikor megdögölhetsz. És túl kellemetlen a puszta megléted, végezheted bármilyen jól a munkád, véged. És amit egyszer megtettél, annak mindig lesznek következményei a jövődre és esetleges szeretteidre nézve. Id. Joe saját példáján tanulta ezt meg, ezért is öli le Abe-t és társait. "Senki se jön utánad. Elrendeztem."



A többi "bezáró" igazából említést sem érdemlő, tipikus kellék-rosszfiú; kb. egy szinten foglalnak helyet A Zúzó ninjáival. Különösen az egyikük, akik a többszöri kudarcai során rendre nyafog Abe-nek, hogy: "legközelebb majd nem hibázok", "csak azt akartam, hogy büszke legyél rám", stb. Legalább azt könnyebb elhinnem, hogy 2074-ben nehéz jó bérgyilkost találni. Ha már 30 évvel korábban ez a felhozatal.

Cid és a "nem-az-anyám"-anyja azok, akiket kimondottan nehéz volt megemésztenem. Kezdjük Ciddel, a.k.a. Esőcsinálóval. Életem legidegesítőbb gyerekkarakterével találkoztam, ezt merem állítani. Hiába tesz úgy a film, mintha jó lenne, ahogy Ifj. Joe-t, majd az anyját is próbálja rejtegetni és védeni: ez a legönzőbb, legpusztítóbb mételyes ördögfióka, akit mozifilmbe beeresztettek! Komolyan mondom szurkoltam, hogy Id. Joe szándéka sikerüljön, és végezni tudjon a fiúval.

Anyja, Sara, aki egy vidéki cukornád-mezőn neveli Cid-et, pedig minden csak nem mintaanya. Huszadrangú háttérsztorijánál sokkal többet árul el róla az, ahogy Cid-del játszani próbál: türelmetlen, intoleráns és közönyös, mintha nyűg lenne neki a gyerekkel tölteni az időt. A kérdésre, hogy mennyi 3-szor 8, Cid folyton 32-t mond, ezért "büntibe akarja küldeni". Égbekiáltóan pocsék anya-fia viszony bontakozik ki a film második felében, ami igazából a nézőnek jelenti a "büntit."

Akció

Willis és Levitt közös akciójelenetei azok, amik ütősre sikeredtek. Illetve mikor Willis tisztogatást rendez a looper-ek búvóhelyén. Cid TK-s támadásai kellően hidegrázósak, ahogy a teret taszítja maga előtt, illetve ahogy kipréseli a vért az egyik ellenük küldött looper-ből. Mint egy retro horrorfilmben. A végén bekövetkező sokkhullám is látványos volt, bár az valahogy inkább hatott hisztis dühkitörésnek, mint egy gyerek kétségbeesett vészreakciójának.
Az átvezető részek nagyon egyhangúra sikeredtek, mint mikor Sara a múltjáról mesél Ifj. Joe-nak. Ezek a percek a hangulatot nem tudják meghittre vagy érzelmesre színezni. Mégha a feszültség folyamatosan érezhető volna, mint az első három Die Hard-ban, akkor ezt a hiányosságot is elnézhetnénk.






A Looper legnagyobb baja az, hogy ahány műfajt érint és ahány témaösszetevője van, azok annyi irányba húzzák, de egyikbe se kellő kakaóval. A múltban megváltoztatott emlékek és események ötlete érdekfeszítő, a looper-szakma eredeti, de a telekinézis nem illeszkedik szervesen ebbe a XXI. századi világképbe. Feszültséget és dinamikát csak a két főszereplő képes generálni, a többiek pusztán tartozékok. Utálnivaló a fél szereplőgárda, egójuk vagy primitivitásuk okán, és ha összképet nézzük: kiskaliberű történet ez ahhoz képest, amiről szól.