A majmok bolygója

Nehéz objektíven írnom az eredeti A majmok bolygójáról. Egyik kedvenc sci-fi-alkotásom nekem, és apámnak is, akinek ajánlására először megnéztem sok évvel ezelőtt. A kegyetlen jövőkép, és a tudat, hogy milyen nehéz egy bármilyen értelmes embernek megmaradnia benne, óriási élményt hagyott hátra énbennem.

Aztán mikor már középiskolásként láttam másodjára, elkezdtem itt-ott felfigyelni néhány furcsaságra. Olyan dolgok, mint:

• Hogy lehet a majmok közös nyelve a mi korunk angol nyelvével megegyező? 
• Amikor megfürdenek, gondolhatnának arra, hogy legalább a szél - vagy másvalami - ne mozdítsa el a ruháikat onnan, ahol hagyták.
• És miért beszél Taylor folyton olyan önelégült stílusban, hogy "fél múlva a világ urai lehetnek", vagy a Novának elnevezett rablánynak a régi szeretőiről dicsekszik a ketrecben?

A film társadalomkritika, még keményebb is, mint a forrásanyagul szolgáló írás. A történet pedig nemcsak több szinten elgondolkodtató, de a fő konfliktus rendkívül nyomasztó és példásan kilátástalan.

Taylor és két társa elvileg a fénysebesség közelítésével 2 évezredet töltöttek el, holott csak 2-nek érezték. A többi köztudott: csak Taylor marad meg, és állatként kezeltetve lesz tanúja a majmok társadalmának. Ismerik a puskát, de tagadják a repülés esélyét. Úgy tartják az embert, ahogy Taylor idején fordítva: befogható kísérleti alanyként, aminek kivághatják az agyát, "magtalaníthatják".

Hihetetlenül izgalmas volt végigkövetnem, ahogy Taylor, egyéniségét megtartva kell küszködjön minden apró jogmorzsáért: hogy éljen, hogy beszélhessen, hogy bizonyítsa az igazát. A két majomtudós, Zira és Cornelius szabályos inkvizíció elé kerül, mikor felismerik és pártfogolni próbálják Taylort a tudósok vezetője, Dr. Zaius előtt. Ez a társadalom merev és dogmatikus, az emberek itt csak rabszolgák, akiket büntetlenül lehet kínozni és megölni.
A tárgyalás során mégsem végzik ki kapásból Taylort. Különbségek kezdenek előjönni a vád természetében, majd abban, miként viszonyulnak mely pontokhoz ember és majom megítélésben. Semmi filozofálós nincs ebben: "a Csillagszemű" - ahogy Zira hívja - eléri, hogy ne csak őrajta álljon vagy bukjon, a dilemma milyen megoldást kapjon. Mert akkor eltüntetnék. A Szent Tekercsek érvényesek Zaius és bírótársai előtt, de belátják: valami hiányzik. A színfalak mögött a tárgyalás óvatos kutakodássá válik a 4 főszereplő közt: a 2 álláspont 2 külön perspektívából közelít a félt igazság felé, előbb a városban, majd a Tiltott Zóna egyik barlangjában.

A nézőpontok tehát egyáltalán nem sarkítottak, és minden apró információtöredék jelentőséggel bírhat:

1. Az első dübörgő hang az űrhajótól;
2. ahogy Taylor, Landon és Dodge elkezdik felderíteni a kopár tájat,
3. első létformaként egy kis gazra,
4. majd avarnövényzetre,
5. végül vízre bukkannak.

Közben a helyzetükről társalognak. Kicsit lassúvá válik ugyan a film elejét, de ezzel is megalapozzák a rejtély légkörét. Taylorékkal együtt tapasztaljuk lépésről lépésre, hová kerültünk, miféle világ lehet ez.

Taylor egyébként nem tudósember, csak a magához való esze, némi szaktudás űrhajósként, plusz az akaratereje van meg. Egy torkát ért találat miatt először beszélni se tud, és első szavaival fogvatartóin szitkozódik. Charlton Heston szándékosan kissé önelégült és indulatos emberként ábrázolja őt. Ez az ember az abszolút számkivetett, hiszen nem utazhat időben vissza, itt pedig senki és semmi nem maradt abból a világból, amit ismert.
Nemcsak nem hivatkozhat jogokra egyáltalán, de ez csak a kiindulópontja a kálváriájának. Taylor vonakodik elhinni, hogy a saját bolygójára érkezett vissza. Ha ez a Föld, mi történt az oly fejlett saját világával? Mi magunk is kételkedhetünk, semmi nem teszi egyértelművé a választ, egészen a legutolsó percig.

Zaius a kedvenc fajta negatív főszereplőm, távol áll az egysíkú parancsolgató vagy elvakult ostoba figuráktól. Mint kiderül: lelke mélyén számított egy Taylorhoz hasonló valaki feltűnésére, ezért megriad, mikor látja a homokba rajzolt nevét. Rejtegeti az igazat (vagy egy darabját), részben önmaga elől is, de mert fél annak súlyától és következményeitől. Nem elvakult: egyszer még kérleli is Taylort, hogy "mentse magát" valami elfogadható magyarázattal!

Rendkívül díjazom Zaius személyiségében, hogy tekintélye és elhivatottsága - bár helytelen szemléletre épülnek -nem öncélúak, nem kárhoztatja ostobaságra magát, csak mert "a hit védője": "Nincs semmi ellentmondás a hit és a tudomány között."

 

"Nem fog tetszeni, amit találsz."

Bevallom, kicsit nehéz volt látnom, hogy Zaius mennyit is tudhat az emberiség múltjáról. Az egyik tekercs szövege mintha a mi jelenünk romlottabb arcát mutatná: pénzért és sportból öl, stb. Mikor arról beszél, hogy a bölcsességünk pusztításvággyal jár, ez már sugallja, mi is történhetett. Nem tudta az igazat, de kikövetkeztette a nagyját. A fokozatosság tökéletes: Taylor ezután megy a Tiltott Zóna belsőbb területeire az utolsó láncszemért.

És a végig fennálló reménytelen atmoszféra kiteljesedik, mikor a végén Taylor és Nova megtalálják a néhai Szabadság-szobor maradványait. Elementáris zárás: csendes, zene nélküli, csak a hullámzás okozta robaj hallatszik. A rejtéllyel együtt a mű társadalomkritikája is kiteljesül: Azért nem maradt meg a mi "fejlett" világunk, mert a fejlettebb eszünkkel elpusztítottuk azt. Más filmben zokon venném, hogy ilyen horderejű történés kiderül, és nem tudjuk a miértjét. De a nukleáris holokauszt olyan veszély, ami - főleg hidegháborús légkörben - ha elszabadul, azonnal ellenőrizhetetlenné válik. Akárcsak a Terminátor-univerzumban.



Megpróbálok elfogadható magyarázatot keresni a dolgokra, amiket kifogásoltam:

• Taylor modora betudható az elmesélt élettapasztalatainak és egyéniségének.
• A film eleji lassúság a tapasztalás érzés mellett az "idegen bolygó" rejtélyének része is.
• Az űrhajósok készületlensége. Ezt viszont kompenzálja a kilátástalanság, a tikkasztó napon való menetelés, és a víz megtalálásának öröme. Tény, hogy találtak madárijesztőket, de nem látták a jelét, hogy a közelben vannak.
• Kicsit érződik a lepusztultság a díszleteken, valamint a kevés fizikai történés kicsit visszavesz a lendületből. Olvastam egy filmoldalon, hogy a költségfaragás végett nem XX. századi fejlettséget kapott a majomtársadalom. Így viszont jobban látszik, mennyire anakronisztikus a törvénykönyv a primitív emberekről.
• Taylor szökési kísérleteiben nem sok a tervszerűség, bármennyire van oka az indulatra, különösen Landon kivágott agyú holtteste láttán.
• A véletlen nyelv-egybeesés még az, amit fel tudnék róni. Nézzük: talán az emberszabásúak elődei az atompokol után találtak írásokat, és mikor kialakult náluk a beszéd, azokat vették alapul, aztán ez valahogy feledésbe merült az évszázadok alatt (nálunk a római kor tudása apadt így el a középkor elején). Ez csak az én elméletem, de nem kizárt, tekintve, ha az egyik tekercs a mi jelenünket taglalja.

A '68-as majmok bolygója egy sokkoló, okos, lehengerlő, gondolatprovokatív retro-sci-fi. Kedvenceim között foglal helyet, megvan nekem otthon DVD-n, és bármikor megnézem, ha a mozik adják.