Megint 48 óra

"Ma reggel jöttem ki a sittről! Azóta majdnem szitává lőttek! A busz, amin ültem, legalább 20-szor felfordult! Egy kis kurva meg akart késelni a klotyón! És fölrobbantották a Porschémat!"

A 48 óra sokakkal ellentétben nálam mindössze átlagosra vizsgázott. Persze, ma, ha trágár humor van egy akciókrimiben, az nem sűrűn szokott bonyolultabb lenni, mint a sorozatos "Fuck you!" vagy "Bite me!" benyögések. De a 48 óránál még az akciót vagy a bűnügyi szálat se találtam olyan eredetinek vagy átgondoltnak, nemhogy a technikai szempontokat, mint "vágás" vagy "cselekmény". Nostalgiafaktor szintén nem játszhatott a megítélésbe, hisz viszonylag későn, huszonévesen ismerkedtem meg a dilógiával.

Hiszem, hogy a Megint 48 óra be nem tervezett folytatásként készült, és a cselekmény több ponton támaszkodik az első rész sztorijára (pl. a végén Hammond túszul ejtése, és megmentési módja). Egy-két vonásukban viszont sikerül túltennie azon. Több a történet során az akció, a személyes érintett. Walter Hill rendező láthatóan mindent megtett, hogy a folytatás az előd hangulatát idézze, illetve, hogy valamilyen téren még többet nyújtson. Sokan gyengébbnek érzik a 48 óránál. Szerintem nem volt kár elkészíteni, valamicskével talán tényleg jobbnak tudom mondani elődjétől.

"Ajánlom is... KÜLÖNBEN KITAPOSOM A BELED!!"

Reggie Hammond 7 évet ült, 2-t jogosan, 5-öt ártatlanul. Közben hajdani kényszerpartnere, Cates őrizte a lóvét - alig egy kocsi árát lecsippentve belőle. Cates 4 éve üldözi a titokzatos "jegesembert", melója tönkre, sőt bírósági végzés lóg a feje fölött. Hammond utálja, amiért nem tett semmit érte a börtönévek alatt, ezért a páros szinte végig széttart, pedig mindkettejükre begőzölt motoros gyilkosok vadásznak. Mindkettejüknek van tartozása: Cates-nek Hammond felé, Hammondnak pedig egy idősebb börtöngórénak, aki segített neki épen kihúzni a sitten, cserébe némi részesedéséért.

Mellesleg ő a kedvenc szereplőm a 2 filmből: komoly, erőteljes alak, de tudja, mi a tisztesség, minek mi az ára. Egyfolytában emlékezteti erre Hammondot, de csak mert több értelemben is az adósa.

Az az igazság, hogy nincs valami nagy véleményem a filmről. Egyszeri járatként éltem meg, mely tartja elődje pozitív tulajdonságait, sőt: az akciójelenetek hirtelenek és erőteljesek, a két főszereplő viszonyulása csak 3 jelenetben nem érdekszövetség, és még egy csavar is van a történet végén. Hammond rávezeti Cates-et, hogy a "jegesember" egy zsaru. Cates a főnökét, Wilsont gyanúsítja, ám kiderül: olyat üldözött, akit a barátjának hitt, és aki a háttérből hátráltatta.

 

A két főszereplő viszonyában annyi változott, hogy Hammondot az újabb sittes évek kicsit komorabbá tették. Míg a 48 órában Cates kapálózott többet a kényszerpartnerség ellen, most ő győzködi többször Hammondot.

Cates karaktere valahogy egy javíthatatlan simlisként marad meg bennem: állítása szerint leszokott a piáról, de a barátnője elhagyta, mert egyfolytában saját szakmai és magánéletén vágja az eret. Nem sajnáltam volna, ha a klubban zajló végső golyószórásban esetleg ő kapna be ólmot. Nem pedig Hammond, mégha nem is komoly a sérülése.

A bűnöző-felhozatal gyenge volt ebben a részben is, arasznyival mégis talán jobb, mint volt. Van egy motoros banda, akik gátlástalanul - és szinte tökéletesen ész nélkül - szétlőnek bárkit, egy sznob fekete összekötő, és háttérből machináló arctalan ellenség. A testvérbosszú ötlete tetszett benne, de nem igazán kezdtek vele semmit: a szóban forgó hapsi eljut oda, hogy - és ezt ő mondja - megöli a niggert, a zsernyákot, a "jegest". És a pénz se kell neki, holott csakis azért nem nyírta ki rögtön Hammondot, mikor elkapta. Nem valami meggyőző.