Amerika Kapitány az egyik legproblémásabb szuperhős-ikon, több okból kifolyólag. Mikor a figurát létrehozták 1940-ben, már a füzet borítóján is az volt a lételeme, hogy harcoljon Hitler és a nácizmus ellen, megelőzve magát a Roosevelt-kabinetet.
Steve Rogers a képregényben éppolyan idealista reklámja az amerikai nagyságnak, mint Bolygó Kapitány a környezetvédelemnek, vagy akár mint a náci-szónoklatok a felsőbbrendű árja faj képének. Olyan szuperhősöket, mint Superman és Pókember is ábrázolták amerikai szimbólumként, de ez a karakter az én szememben a nemzeti ego abszolútuma. És nem feltétlenül csak Amerikáé.
Hogy lehet ilyesmit tálalni a XXI. századi ember gyomrának, főleg ha nem Amerikából származik?
Amerika kapitánynál a hazafias giccsóceánt kellett elsősorban elfogadhatóvá tompítani. Kicsit hasonlít ez ahhoz, mikor egy túl kanyargós folyót lecsapolnak, hogy ne legyen kártékony arrafelé, ahol megfordul. Először is eredeti történelmi korba kell helyezni a főhőst. Márcsak azért is, mert a dátumok kulcsszerepet játszanak Rogers életében.
Aztán: Amerika kapitány külsejéből ordít a propaganda: a történet legjobb húzása, hogy a jelmez legyen puszta reklámfogás. Mikor a vézna kis Rogers szuper-önkéntessé avanzsált, először mégcsak hadikötvényeket népszerűsít zászlómintás maskarában. A jelmez tehát propagandabohóccá teszi, ahogy egyébként közülünk is sokan tekintünk a karakterre. Ám Steve akkor is megtartja, amikor már meg meri szegni a vezetői parancsát, és a harcmezőn küzd az igazságért.
Mamutfenyőbe vágta a fejszéjét Jon Favreau helyett Joe Johnston rendező, ezt ő is tudta. Ám ezért kész volt komoly kompromisszumokat kötni, hogy igazi Marvel-produkciót teremtsen. Először még - Richard Donnerhoz hasonlóan - egy kvázi ismeretlen színészarcot akart volna a közönségnek szuperhősként prezentálni. Nem tudom, volt-e konkrét jelöltje, de végül Chris Evans is megfelelően ábrázolta Steve Rogers mindhárom periódusát:
- vézna hazafi, akit eltanácsolnak ezernyi nyavalyája miatt
- reklámmajom, akit csinos lányokkal pózoltatnak
- elszánt harcos, aki az ellenség területére masíroz
Nem irgalmazok: a történet gyönge. Bár elég időt és teret hagyott a főszereplőknek, azok képtelennek bizonyulnak érzelmileg és értékeikben kiteljesedni. Az adott helyzetben megteszik, amit kell, de semmi jellegadó nincs bennük. A produkcióban minden és mindenki a hazafiság kérdése körül forog, jobban, mint azt az alaptéma megkövetelné.
Peggy Carterről szinte semmit nem hiszek el:
- hogy a stratégiai részlet munkatársa,
- hogy gyengéd érzéseket táplálna Steve iránt, vagy
- hogy dühösen rátüzel a vibránium pajzsára, amit épp most kapott Howard Starktól.
Legalább annyit el lehet hinni róla ruhája, haja és sminkje alapján, hogy melyik korban él.
Howard Stark, Anthony apja, és fontos összekötő kapocs a többi filmmel (bár nem igazán bírom követni, hogy most melyikük élt mettől meddig). A Marvel már hosszú ideje tervezte első nagyszabású ligafilmjét szuperhősökből, és ez a darab volt az alapozásnak szánva. Akárcsak a Batman: A rém álarcában, itt is bemutatnak egy, a jövő világát bemutató nagykiállítást. Érdekes látni, hogy képzelték el a mi jelenüket a '40-es években.
Azonkívül ez egy elég okos utalás is arra, ami a végén Steve láthatja a tényleges jövőt. Miután megharcolta a magáét a gonosz Hydra ellen, befagy, kiolvasztják, és egy mai nagyvárosban találja magát, ahol Samuel L. Jackson Nick Furyje üdvözli a veteránt. Hatásos cliffhanger, de nagyon erősen érződik rajta a szokványosság. Mikor kapunk már olyan filmet a Marvel-kirakósból, aminek a végén nincs áthallás egy tervezett folytatásból, vagy stáblista utáni toldalékjelenet? Talán soha.
Hugo Weaving Vörös Koponyája különös jelenség. Mintha A Maszk CGI-nélküli, sötét tükörképét kapnánk: megalomán, hataloméhes, ellentmondást nem tűrő figura. Johann Schmidt is egy szuperkatona program keretében vált azzá, aki. Miután felkutatott egy különleges ásványt, és szert tett szupererejű rombolófegyverére, szervezete, a Hydra világuralomra tör. Schmidt függetlenedik Hitlertől, ami a "Heil Hydra!"-köszöntés tesz permanenssé.
Nem állítom, hogy egy eleve sablonból kigyúrt karaktert nem lehet eredetivé tenni. Vörös Koponya megfelel annak, ami a képregényekben is volt. Világuralom, csodafegyver, szuperkatona-kísérlet, kegyetlenség a kegyetlenség kedvéért, stb. Az a bökkenő, hogy bármennyire is részei ezek az eredeti sztorinak, pillanatig sem hatnak többnek fárasztó, ezeregyedszerre tapasztalt szuperkliséknél. Schmidt és Rogers ellentétét főleg filozófiai vonatkozásában nem tudták kiaknázni az írók; a vezér legjobb monológja talán első találkozásukkor hangzik el:
"Eljátssza, hogy egyszerű katona, de valójában csak fél beismerni, hogy mi elvesztettük az emberségünket. Magával szemben én ezt büszkén vállalom!"
Bár tetszik, mennyi igyekezetet fordítottak a '40-es évekbéli Amerika ábrázolására, a főszereplő, aki miatt az egész volt, nem kerül igazán közel hozzánk. Nem tartom Steve Rogerst teljesen rossz karakternek, mert vannak szimpatikus pillanatai. Elfogult a haza eszménye iránt, de ez modorosságra nevelte őt. Kínos "fellépéseit" toporzékolás nélkül tudja eltűrni. Amikor parancsszegően megmenti legjobb barátját, "Buckyt", és a 107-es egységet, továbbra is kötelességtudónak mutatkozik felettesei előtt: "Alávetem magam a fegyelmi bizottságnak."
Röviden: fejlett az önuralma.
De ezzel is ki is fújtak az okos vonásai. A kísérleten a transzformációja alig egy fokkal hihetőbb, mintha felpumpálták volna a Venom-származékkal.
A végső összecsapással több gondom is van. Az egyik Amerika Kapitány katonai szakértelme, amit nem tudok elhinni. Jó eszűnek és taktikusnak lenni nem ugyanaz: nyugodtan hagyja, hogy a Hydra-katonák fegyverei a rohamkor elporlasszák az övéiket! Túl sokat akarnak belemagyarázni ebbe a derék hazafiba: onnantól, hogy Amerika Kapitányként ténykedik, kifakul a személyisége, és tényleg csak egy patrióta szuperhős marad, acélököllel meg egy tuti nyerő pajzzsal.
A másik Rogers alakulata. Nem tudom, mi alapján válogatta ki őket, vagy hogy mekkora a harcértékük. Ami rosszabb, hogy érdekelni sem tudott onnantól, hogy némelyek porladni kezdtek közülük. Az úton-útfélen beszórt poénok helyett inkább ezen részletek átgondolására kellett volna jobban odafigyelniük.
Szóval nemcsak azért szidom a filmet, csak mert tömény nacionalista légkört áraszt. A korhű díszletek és használati tárgyak . De a kreativitás alig jut levegőhöz az eszmei sulykolástól. Hiányzik
- a cselekményből az ív,
- a CGI-ból a természetesség,
- a fordulatokból a dráma,
- a mondanivalóból az aktualitás,
- a párbeszédekből a szellem (leszámítva egy-két sort, mint: "Aki mindig is ismerte az erőt, nem fogja eléggé tisztelni.")
Az Amerika Kapitányra nálam zsenge darab. Sokkal inkább felel meg a forrásanyagnak, mint a mozinak általában, és nem tudja kikerülni a témája által hordozott buktatókat sem. Vannak benne elszórtan ügyes holmik, de számomra a sztori, szereplői és a konklúziók csalódást okoztak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése