2012. július 31., kedd

Nappali fény (Daylight)

Mostanra eljutottam arra a nem kevés Stallone-fannal közös álláspontra, miszerint a közkedvelt akciósztár az első két Rocky-filmmel alkotott a legmaradandóbbat a filmvilágban. Persze, ott volt még Rambo, Dredd bíró, Spartan és a többi kemény akciókaraktere, de én speciel nem vagyok elragadtatva ezektől. Mindegyik jó filmjére, amelyben részt vállalt, legalább 3 "kevésbé jó" jutna, ha átlagolni kellene.



A Daylight - Alagút a halálba ilyen. Sokadjára egy látványos katasztrófafilm, ahol a hangsúly az átlagembereken van, kötelezően szürke és pofonegyszerű lelkek. Ugyan felvezetik az első percekben a sok leendő bentrekedtről, hogy milyen fajta ember, pl. nyugdíjas pár, házaspár gyerekkel, nárcisztikus reklámarc, fegyencek, rendőrök etc., de ezek soha nem nőnek túl a forgatókönyv-eszközök szintjétől. Azért létenek, hogy egy-egy helyzetet ábrázoljanak általuk a készítők: mi történik, ha bűnöző és civil, rendőr és mentő ugyanabban a cipőben jár, és próbálják kitalálni, hogy maradjanak életben.



Kit Latura; inkább nyugodtan hívjuk Sylvester Stallone-nak, mert ez az, akit ő ténylegesen játszik! Szóval Stallone egy volt mentőosztag-vezetőt játszik, aki az alagútban vállalja az emberek kimentését. Lehetetlennek tűnő küldetés: az alagút el van szigetelve a külvilágtól, fogy a levegő, az emberek újra meg újra megkérdőjelezik Latura rátermettségét. A rengeteg cérnavékony mellékszál egyike, hogy Stallone (direkt cserélgetem a 2 nevet) túl nagy kockázatot vállalt egy régi tűzvészkor, pár kollegája meghalt, vizsgálat, kirúgták.
Ennek részleteit el is mondja Madelyne-nek, a csóró írónőnek, aki leghasznosabb partnerének bizonyul a mentésben. A lány bátortalan, de nagyon segítőkész, és utóbbi vonását először ott bizonyítja, mikor a fegyencautóból kiengedi a rabokat, hogy ne pusztuljanak ott. Stallone és Madelyne idővel leszakadnak a többi fogságba esettől, és külön próbálnak kijutni, állandóan viaskodva a csüggedéssel.

Mindez bíztató sztorit ígérhetne, de a kivitelezés kezdőkre vall. 
2 dolog dühített leginkább: a túlélőket tudtukon kívül sorsukra hagyják, és a nő, aki ezt parancsba adja, soha többet említésre se kerül. A másik dolog maga a cselekmény fő színtere: az alagút. A túlélőszerepre kijelölt figurák úgy élik túl a film eleji tűzvihart, ami szerintem a fizika törvényeinek is ellentmond: percekig a kocsiban küszködnek, mialatt a lángcsóva és lökéshullám keresztülmegy az egész kócerájon.


Nem akarom túlmagyarázni ezt a tucatművet, mert az elhivatottságot se látom abban, ahogy megírták. Ehelyett a legjobb pillanatait összegyűjtöm annak, aki esetleg ezek után egyhuzamban szeretné megtekinteni az egész filmet:
  • A gyúlékony anyaggal teli kamion robbanása
  • Madelyne a gumiból készült cipőjével megtart egy olajtócsa körül lógó-szikrázó vezetéket;
  • Latura egy csomó óriásventillátoron keresztül jut el a túlélőkhöz;
  • Az Y-aktákban szerepelt pasas filmbéli felesége meghal, és ott kell hagyni a holttestét.



Gyanítom, hogy a történet alapja az 1999-es Mont Blanc-alagútban történt tűzvész lehetett. Ott is egy gyúlékony anyagot szállító jármű robbant be, emberek tucatja égtek el vagy fulladtak meg, és csak azok élték túl, akik időben elérték az alagút végét. Persze, a két eset közt vannak szembeszökő különbségek, ezt nem is vitatom. Viszont a kezdeti katasztrófaállapot igenis hasonló.



Nincsenek megjegyzések: