Sztriptíz

Sztriptíz egy olyan film címe, ami nem tudja eldönteni, mi a célja. Legyen vicces, vagy megható. Nem ismerem Carl Hiaasen best-sellerét, ami alapján készült; annyi jutott a fülembe róla, hogy az a humort tartja előtérben. 

Mozgóképes inkarnációja inkább olyan, mint a kötélhúzta ember: 2 karjára csomózva a köteleket 2 csoport további ember húzza. És végül egyik irányba se mozdul el igazán, csak az alany lesz rosszabb és megviseltebb tőle. Ugyanígy húzzák az alkotók két külön irányba ezt a produkciót: dráma és humor.

Nem a kettő elegyítése zavar. Minkettő terén kevés volt a jól eltalált alkalom. Az a kevés sem hibátlan. Ami elsősorban zavar, hogy ez a 2 alkotórész, dráma és humor sokszor akadályozza egymást. Ami drámai lenne, azt többnyire béna szexista megjegyzésekkel leszázalékolják. Ami pedig humoros lehetne, azt Erin Grant hátrányos helyzete, nos, "nem vicces"-é teszi.

Barbara Cramer kritikus szerint Moore karaktere túl komolyra lett megírva és eljátszva. Sajnálom, hogy ez a vélemény terjedt el a hivatásos filmesztéták körében, ugyanis engem érdekelt, hogy hova lyukad ki a kalamajkából, ő és a kislánya, Angela. Erin az FBI-nál dolgozott, de exférje miatt 2-3 hónapja kirúgták, és a bíró a pasasnak ítélte Angelát. És ugye a sztriptíz gyors pénzszerzési esély a fellebbezéshez.

Erin karakterét annyi problémával pakolták tele, ami valamelyest ugyan részvétkeltő, másrészt viszont szokványos. A karakterben az a pláne, hogy anya gondokkal. Hátteréről csak annyit tudunk, ami elszánt anyaként láttatja: az exe egy, már-már rajzfilmszabású, piti bűnöző. Állandóan költözteti a kislányukat, direkt rájátszva, hogy Erin kimaradjon az életéből. És mindez a film kezdetén. Emellé jön majd, mikor Erin életveszélybe kerül egy politikasúroló ügyben, plusz a lelkifurdalás, hogy Angelát elrabolta, így az meglátta fellépés közben.
Pofonegyszerű elképzelés, hogy egy sztriptízes egy éjjeli bárban, morálisan fölötte áll egy ügy másik érintettjének, aki kedvezőbben járt. Ez drámai oldalról a legtöbb, amit képes kiküzdeni magából a Sztriptíz. A meghatónak szánt anya-lánya pillanatok (az "elrablás", fürdés a strandon) szabvány szerintiek. Ugyanakkor nem találtam visszatetszőnek sem őket. Erin Angelával odafigyeléssel bánik, és a gyerek is elnyerte a szimpátiámat: értelmes és nem idegesítő. Ennyi. Személyisége egyiküknek sincs igazán, az anya pedig akkor kedvelhető, amikor a gyerekével látjuk.

A többi karakter kongott, akár a templomi harang! Többen közülük direkt agy-gyenge mamlaszként lett beállítva, akik versenyt hülyülnek egymással. Ők képviselik a film humoros oldalát. Ehhez képest 1-2 hahotás helyzet köthető 1-1 figurához. Önmagukban nézve szánalmas, idétlen, vagy szürke személyiségek -némelyiknek mindez egyszerre is összejött, hogy legyenek.

• A döglött piton körüli felhajtás;
• a Cunci-Mókus bár tulaja bármelyik jelenetben;
• a kidobó joghurt-dilemmája;

etc.

ezek ingerszegény poénpróbálkozások, amik csak foglalták a műsoridőt. A rendező szörnyen nehézkesen tudja összehozni ezt a sok szereplőt 1 jelenetbe, illetve eldönteni, hogy az a jelenet érzelmes vagy viccvadász törekedjen lenni. Rajta nevettem, nem vele vagy általa.

Megdöbbenve láttam a stáblistán, hogy a topis ex-férjet Robert Patrick játszotta. Ő az utolsó fél órában egy rakás szerencsétlenségként tapossa fölösen ugyanazt a környéket, ahol épp a felesége menti az életét. "Hé!Ez az a pasas a Szerencskerékből...!"

Dilbeck a leginkább humoraktív szereplő: a legtöbbször ezen a krapeken tudtam röhögni. Dilbeck első látásra belezúg Erinbe, megszállottam fel akarja kutatni. Az ő lényege, hogy élvhajhász, teljesen felelőtlen képviselő. Maffiózó jobb keze, Moldovsky nyírja ki zsarolóját, Jerryt, aki épp azért zsarolta volna, hogy Erin személyes ügyét előmozdítsa, akinek Jerry szintén rajongója volt. Szóval igen: van okuk aggódni, hogy a nő idővel "túl sokat tudhat" a kompromitáló éjszakázásról. A dramaturgia a sok poénkodástól teljesen elsorvad: lapos és hihetetlenül ostoba az, ahogy végül letartóztatják Moldowskyt és társait - szó szerint porig alázva.

Visszatérve a humorra: Dilbeck nem aljas, inkább kéjsóvár. Nem trágárkodik, de tartása jóformán semmi nincs neki. Amikor cowboy-ruhában van tetőtől talpig vazelinosan, birkatürelmű titkára sem bírja már tovább elviselni, és felmond. Mikor pedig Erin külön lap-dance-t ad neki a hajón... talán jobb, ha inkább írok egy részletet abból a dialógusból:

"D-Dilbeck kép-vizelő, ö-ö, képviselő...!"

(...)

"Egy bugyit?!"

"Friss, meleg, bugyit!"

"És mit csinált azzal a "friss, meleg, bugyival"?"
"Alighanem szeretkeztem vele..."

Van még néhány, a maga módján aranyos pillanat, mint Angela társasjátékozik a többi táncoslánnyal, vagy hogy a kidobó, Garcia nyomozó és páran a bárból Erin mentésére sietnek. (A kidobónak is az ottani szereplése lesz a legbénább.)
A tény, hogy Angelát is magukkal viszik oda, ahol Moldowsky épp tisztogatni készül, kiverte a biztosítékot! A Richi Richnél ez még lenyelhető, mert több talpraesett, leleményes gyerek vág neki jól ismert terepnek, sima biztonságiak között. Itt egy védtelen gyereket hurcol a sok tyúkeszű felnőtt a fegyveresek közelébe! És ezt még csak megbocsátanám egy kidobónak, meg néhány táncosnőnek. De egy zsarunak a gyilkosságiaktól?!

És utoljára: a vetkőzések. Demi Moore elmondása szerint klubokat látogatott több különböző városban, olvasta az eredeti írást, készült a táncjelenetekre. Valódi táncosnőket is behívtak a forgatásra; Moore első színpadi jelenése akkora hatással volt egy-egy nézőre, hogy csúszott a forgatás. A színésznőnek ez önbizalmat adott, és nem is érződik a mozdulatain, hogy visszafogná magát. Mégis: a táncában van valami ridegség, elidegenítő hatás. Néhol bizony mind neki, mind kollegináinak a műsorszámait untam. Említettem már, hogy a kígyós csajt majdnem szám közben megfojtja a kicserélt vadiúj piton?




Azt hiszem, minden elmondtam, amit akartam. A Sztriptíznek roncs történet, szimpla és kiszámítható eseménymenet jutott. Legalább az elmondható, hogy van sorrendje a fontosabb eseményeknek - valahol a töltelékpillanatok között. Mindent összevetve gyenge munka, megértem a Málna-esőt.
Nekem valahogy mégsem volt annyira katasztrofális, mint sok neves kritikusnak a tengerentúlon. Ha gondolatban összegereblyézem a kevés tényleg nevettető, a kevés megkapó, és a kevés normálisan megírt részletet belőle, akkor kiad egy primitív kikapcsolódást. Selejt, de egy időnként szórakoztató selejt.