2012. április 15., vasárnap

A feláldozhatók

A feláldozhatók egy arcképcsarnok. A '80-'90-es évek akciólegendáit egyazon filmben felvonultatni volt a lényege, nem is feltétlenül akcióhős szerepben. Tudom, hogy sokan imádják az agyatlan akciófilmeket, de tőlem ezt nem ajánlatos elvárni.

Sylvester Stallone nem sok filmjéhez kaphatott ekkora kreatív szabadságot: rendező, mérvadó író és - a sztárparádé dacára - elsőszámú főszereplője is ennek a produkciónak. Barney Ross az összekötő kapocs a főszereplők között, mint egy független, profi kommandó vezetője. A legtöbb akciómontázst hozzá köthetjük, természetesen a cselekmény legkritikusabb döntéseit is az ő hozza meg.
The Expendables (2010) DvDrip-aXXo
Személy szerint ezt találtam a "legkirályabb" momentumnak.


Tiszta sor, hogy a szereplők első számú védjegye a profizmusuk. Ross és bajtársai maszekzsoldosok, akiket legtöbbször bérgyilkosi melóra hívnak be. De az összes többi jellemzőjük együttvéve sincs ilyen fontos:
  • Ross-nak láthatóan nincs semmi gondja;
  • Lee-t dobja a barátnője, mert az ugye nem tudhat a munkájáról;
  • Thao családot tart el;
  • Gunrant, a csapat renegát tagját kihajítják, mert önkényesen öldös az akciók során;
  • Tool pedig ex-csapattárs, aki egész nap a tetoválószalonjában nőzik.
Mindegyikük már rég lemondott a legapróbb szándékról, hogy erkölcscsősznek próbáljanak tűnni. Az ő szakmájukkal és múltjukkal ez alighanem cinizmusnak is tűnne. De nem vagyok biztos benne, hogy a sok keménykedő dumában mennyi a múltjuk bélyege és mennyi a "csak azért is lazáskodjunk" faktor.
Mindegy...

Jason Statham meglepően jó páros alkot Stallone-val: egyik a lőfegyverrel bánik ördögien, a másik a késhajítás mestere. A legtöbbet Lee Christmas, Ross tar társának a magánéleti gondjait ecsetelik. Barátnője, Lacy a tudtán kívül más pasival randizott, ezért csalódottan lelép. Végképp nem számítottam rá, hogy Charisma Carpentert fogom itt viszontlátni: tipikus trófeanő a cselekményben az egyik főhősnek, de legalább nem az Angel sorozat Cordeliáját játszotta el más néven.
Lacy hapsiján látszik, hogy erőszakos hajlam. Második felbukkanásakor Lee helyben hagyja a kosárpályán, megtorlandó a Lacyn talált verésnyomot. Frankó akciójelenet, és a motivációt is értem. Viszont nem értem, hogy Lacy miért tér vissza ennyitől Lee-hez. Hisz eredetileg azért hagyta el, mert a férfi folyton titkolózott előtte, ha nem is nőügyekben.




Direkt nem beszéltem eddig a sztoriról, ami nagyjából átlagos terrorizmus elleni csihi-puhi. Ross-ékat Arnold Schwarzenegger Mauserje helyett bérli fel Bruce Willis Mr. Church-e: ez a kettős cameo egyből érzékelteti, hogy a sztárparádé mennyire fölötte áll a történetnek, ami légypapírként szedi össze a régi akciólegendákat. 1 jelenet erejéig mutatnak két hollywood-i színészhírességet, majd a szkript elfelejtkezik róluk. Ez a jelenet nem több, mint eye-candy a zsáner rajongóinak: Arnold bőrdzsekiben feszít, Willis keménykedő duma kíséretében nevet egyet, és ettől rögtön asszociálni tudunk T-800 és John McClane figuráira.
"Ennek meg mi baja van?"
"Elnök akar lenni."
Igen; tudtommal egy osztrák születésű tisztségviselő nem lehet amerikai elnök.

Szóval Ross és Lee elmennek likvidálni egy Garza nevű diktátort Vilena szigetén. Összekötőjük épp az ő lánya, Sandra, aki gyűlöli apja állítólagos "rémuralmát". A lányt a sereg elviszi, miután megtagadja, hogy Ross-ék kimenekítsék. Mire majd a csapat visszamegy Vilénára, már tudják, hogy Garza koka-földet üzemeltet a "valódi célponttal", az ex-CIA-s Munroe-val. Tűzpárbaj, mely után a lány és a csapat összes tagja megmenekül.
Eric Roberts sokadjára alakít rosszfiút Munroe figurájával. Mégis sántít a legalantasabb pillanata, ahogy elárulja Sandra apját. Mikor Ross-ék visszamennek Sandráért, és Garza parancsot ad minden amerikai megölésére, lelövi Garzát. Hogy lehet az, hogy legalább két tucat géppisztolyos testőrt ártalmatlanná tud tenni egy szál hatlövetűvel, miközben másik kezével Sandrát szorítja?


Mellesleg: a női főszereplő és az apja is rettentő sík észjárású emberek: egyikük csak lázongani próbál apja szigora ellen, az apa pedig hamar kifulladó gőggel fogadja a viselkedését. Kicsit túl elnéző, ha azt vesszük, hogy a nő a mostani rezsimnek hazaáruló; megkínzását is Munroe-nak kell megkezdenie. Forszírozott a fordulat, mikor az apa "megvilágosodik" a vége felé: "Maga csak halált hoz ránk!" Mármint Munroe, a volt ügynök egy katonai terrorral hatalomra került fővezérre?! Aztán ez a mondat, amit a lányának címez: "Te vagy az, akinek nekem kellett volna lennem." És mily szerencse, hogy Ross-ék mentőakciójáig a lány nem szenved maradandó károsodást. Teszem azt lebénulhatna
Sandra valahogy Kathy Duquesne-re emlékeztet a Batman: Denevérnő rejtélyéből: önbíráskodó, ál-humánus vadóc, aki bűnvezér apja ellen lázadozik, mert az fegyverekkel teszi tönkre átlaglakosok életét. Meg sem próbálok társadalmi aspektust fölhozni: a jófiúk egyszerűen végigkaszálják a rosszfiúkat, a főhős megmenti a lányt, sőt még Gunran is visszatér a csapathoz.



Még röviden Gunranről: ez az alak merő röhejszilánk a cselekmény hátába. Ross-ék megválnak tőle, ezért összeáll Munroe-val, hogy elvezesse őket a főhadiszállásukra. Meglepi Thao-t, elveri, Ross meglövi, és a fölé hajoló Ross fülébe suttogja a megbízója nevét. Aztán a végén kiderül: nemcsak túlélte, és újra együtt nevet a többiekkel. Azt hiszem, Gunrannel Stallone az ismert klisét akarhatta kiforgatni, hogy "a túl vérszomjas bajtárstól megválunk, erre az bosszút esküszik". Hát nem sikerült: Gunran dialógusai és egész szereplése zavarba ejtő, a cselekményben fölös ballaszt, a dramaturgia pedig bohócot csinál belőle. Dolph Lundgren ide vagy oda, még a felhalmozott sablonkészletbe sem illett bele.



A feláldozhatók talán csemege az akciófanok számára, sőt valószínű. Nekem azonban semmi extrát nem nyújtott. Híres sztárok arcai még nem garantálnak minőségi sztorit, vagy eredeti elgondolásokat.

Nincsenek megjegyzések: