A tetovált lány

Mikor 2012. februárjában láttam ezt az alkotást a budapesti Corvin-moziban, semmit nem hallottam az előzményeiről. Nem számítok műveltnek a kortárs irodalom terén: Stieg Larson Millenium-könyvtrilógiáját ugyanúgy nem ismertem, mint a 2009-es svéd filmváltozatot Niels Arden Oplev-től. Valójában azt sem tudtam, hogy ez a sztori forrásanyagból készült-e, vagy 100%-ban egyéni ötlet. Egyszerűen csak leírom, hogy ez a film önmagában milyen élményt adott nekem.

Érdekfeszítőnek és izgalmasnak találtam a női főszereplőt. Lisbeth Salander egész léte az öntörvényűségről szól: okos, spontán, jeges modorú, önpusztító hajlamú tetovált punk, intézetben nőtt föl, nevelője pedig hosszú ideje lebénult. Az élet kiirtotta illúziót, hagyományos "szemét-nem szemét" típusú emberítélete pedig még segít is abban, hogy a munkájának éljen, mint computer-hekker. 

Hihetőség és légkör terén a film betonszilárd: sötét, gyéren világított, a magányt és terhet árasztja magából a képi világ. A svéd forgatási helyszínek, a szigeten élő emberek beszéde, szemléletmódja is mind autentikusabbá tették számomra az összképet: nyomasztó, életszerű; a kétség és a fájdalom mindig komplikált helyzetekben mutatkoznak meg. És a legapróbb vagy óvatlanság is árat követel.
A táj mellett a deviancia, az aljasság példái is sokat adnak a film hangulatához. Itt nincs tolerancia vagy egyértelműen kifejezett jóindulat, minden figura a megélhetése és egyéni érdekei miatt cselekszik, vagy néha önös szórakozásból. David Fincher rendező tudatosan került bármilyen romantikus felhangot vagy szentimentalitást. Mikael új megbízását azért vállalja, hogy helyretegye a megtépázott reputációját mint újságíró. Lisbeth pedig egyszerűen a fizetségért lesz előbb Mikael megfigyelője, majd társa.


Az egyik, amit imádok ebben a filmben, a szereplők az empátia teljes hiánya mellett is valódi hús-vér embernek érződnek. Nils Bjurman, a gyámhatóság kirendelt jogásza, aki Lisbeth pénzügyeit felügyeli, igazi szemétláda, de csak fokozatosan villan ki a valódi természete. Elborzasztó látni, ahogy helyzetével visszaélve kényszerítő Lisbeth-et, hogy elégítse, és később brutálisan megerőszakolja a lakásán. 
Fantasztikusnak találtam, hogy Lisbeth nemhogy nem törik meg, hanem még túl is licitálja ezt a kegyetlenséget, mikor bosszúból kiköti Bjurmant, és a bőrét felhasítva vési a hasára: "ÉN EGY PERVERZ ÁLLAT VAGYOK." Üdítően komor jelenet: a sárkánytetoválásos lány szeméből süt az őrület és a revansvágy. És nem tudom elítélni érte, mivel az erőszaktevő a rendszer képviselője, a törvény nem tudna igazságot szolgáltatni neki.

Érdekes volt végigkövetnem Mikael és Lisbeth előéletét, majd közös munkáját is. Mielőtt találkoznának, úgy tűnik, mintha 2 különálló filmet néznénk: az egyik Mikael Blomkvist újságíróról, a másik a huszonéves Lisbeth Sandlerről. Nagyon érdekesnek találtam, ahogy ez a két, egymástól eléggé különböző beállítottságú ember találkozik, és a maguk módján megismeri egymást. Mindketten higgadt profik, de közülük Mikael szürkébb, gátlásosabb: otthon átlagos életet élt főnökével és szeretőjével, Erikával. Itt, a távoli svéd terepen pedig olyan elszigetelt, mint bárány a farkasok között.. 

A rejtély, amin dolgoznak, közel se fogott meg ennyire. Mikaelt egy Henrik Vanger nevű milliomos bízza meg, hogy nyomozza ki, ki küldözget neki évek óta különös üzeneteket. Vanger unokahúga, Harriet 40 éve eltűnt, és a férfi a feltételezett gyilkosnak tulajdonítja az üzeneteket. Mint kiderül, egy családtag, Harriet bátyja a tettes, és áldozatait mindig egy bizarr kínzókamrában terrorizálta és ölte meg. Itt már dobog a feszültség: Mikael is majdnem áldozattá válik, Lisbeth pedig egy olyan szörnnyel kerül szembe, aki őrültebb és kegyetlenebb, mint ő valaha is volt.

Érdekes volt látnom Lisbeth ténykedését a fő ügy lezárulása után, kifejezetten Mikaelnek. Regény vagy sem: ennek a kisebb, utólag megoldott ügynek tényleg semmi köze a Vanger-esethez. Mindössze a 2 főszereplő személye köti össze, plusz Lisbeth adatgyűjtő képességei. Ennyi nem igazán elég 20 perces túlnyúlást megtámasztani  a tetőpont után; olyan, mintha egy hajó orr-részét túl sok ballaszttal töltenénk meg, amitől megbillen.
A rendező helyében Wennerström leleplezését az álcázással és a számlamachinálással max. 5-6 percbe sűrítettem volna, ahogy A sötét lovagban Gordonék túszdrámáját: az a szcéna egyrészt nem volt hosszú, és a fő konfliktussal jobban össze volt fűzve. Bár a cselekmény tagolása kb. egyezik, Finchner kétségkívül megváltoztatott dolgokat a könyvhöz képest. Nyilván 100%-ban nem lehet írott művet mozgóképre átvetíteni. Lisbeth és Mikael első személyes találkozása, vagy mondjuk a zárás is más, mint itt látjuk. 

Lisbeth és Mikaela viszonya teljesen a körülmények függvénye. Egyedül nyomoznak, és hamar megtalálják a közös hangot  munkában. A tény, hogy rövid hezitálás után Mikael lefeküdt vele, csak erősítette bennem a gyanút, hogy Lisbeth most először szerelmes. Semmi romantika, csak spontán testi vágy. A vége felé Mikaela, Erika és Lisbeth között érezhető némi feszültség. Erika valószínűleg sejti, hogy a lány nem csak a munkatársa volt Mikaelnek - ahogy ő maga is.

Kettejük közül értem, hogy Mikael végül miért a korban közelebb álló Erikát választja a 23 éves lány helyett. Ami Lisbeth-tel összehozta, az már lezárult, és kettejük között a kapcsolat sokkal inkább volt testi, mint lelki. A nem lázadó, középkorú férfi élete jobban konszolidálódhat egy olyan élettárssal, aki nem olyan szélsőséges jellem, és aki alkalmasabb rá, hogy esetleg majd a lánya mostohaanyjaként is éljen.



Csak megjegyzésként mondom: rettentő kíváncsi lettem volna rá, ha Mikael tinédzser lánya és Lisbeth találkoznak. Hasonló korúak, de teljesen ellentétes személyiségűek.

Noha a mellékszereplők alaphangon nem színes egyéniségek - főleg a Vangerek - a szereplő-kiválasztás nagyszerű. Rooney Mara olyan szóba jöhető színésznők helyett kapta meg a címszerepet, mint Natalie Portman és Emma Watson. Mara Oscar- és Golden Globe-jelölését cseppet se tartom túlzásnak. Döbbenetes alakítást tesz le az asztalra: rideg precizitás, ambivalencia, az indulat és önuralom egymásnak feszülése az arcán végig kiemelik őt a többiek közül - külsejétől függetlenül is. Daniel Craig Mikaelje háziasabb és szürkébb: a színész a Skyfall c. Bond-film miatt majdnem dobta a szerepet, prolémás volt a forgatása időpontok egyeztetése. Igy is jól megkülönböztethető a küszködő zsurnaliszta alakja a makulátlan Bondtól. 

2 olyan pillanat volt a filmben, amit különösen megindítónak találtam.

Egyik, mikor végül a rég halottnak hitt Harriet 40 év után visszatér a villába, miután Mikael közölte vele, hogy a környék ismeretlen lánygyilkosa halott. Két emberöltő után viszontlátni egy szerettünket, akitől el voltunk választva, mindig érzelmes momentum: sokan élték ezt át például Németországban a berlini fal lerombolásakor.

A másik a legutolsó perc. Lisbeth öltönyt szabatott Mikaelnek, ám mikor az este odaadná, karon fogva és nevetve látja sétálni Mikaelt és Erikát. Az arca, a dallam, a kameraszög; az egész jelenetből sugárzik a lány kiábrándultsága! Minden módon segítette ezt a férfit; még nevelője előtt is elismerően beszélt róla, nem beszélve, hogy nélküle már halott lenne. És még azt sem tudta a szemébe mondani, hogy szakítani akar. Ezek után teljesen jogos Lisbeth reakciója, ahogy a drága ajándékot a szemétbe hajítja, és szó nélkül elrobog a motorján. Részvétkeltő és igen komor pillanat, ami azután is elkísért engem, miután kiléptem a moziból.

Nagyon erős alkotásnak tartom A tetovált lány 2011-es verzióját. Kőkemény felnőtt hangulatvilága, tempós vágása, a két fő karaktere és a nyomozás menetének követése izgalmas krimivé teszik. Emlékeztet arra, mennyire kiszolgáltatottá válhatunk a világ ridegségével, az emberi kegyetlenséggel szemben.