Világok harca

"Önelégült, kiszámítható és unalmas! (...) elérte, amit ő sikernek nevez, és most már fél, ezért aztán nem is reszkíroz. A nézők csak jóindulatból tapsolnak ezeknek az ócska, elkoptatott trükköknek!"

"Ezek a régi kedvencek."

"Kedvencek?! Hagyjál már!"

A presztízs (A tökéletes trükk) egyik párbeszéde jutott eszembe Steven Spielbergről, miután a Világok harca c. filmet megtekintettem.

H. G. Wellls azonos c. novellájából ("Világok Háborúja") készült ez a nagyköltségvetésű produkció, de az elkészülésének oka számomra nem tűnik másnak pillanatnyi játszadozásnak az alapötlettel. Annyit el kell ismernem, hogy az inváziós géplények horrorisztikusnak hatnak, és ugyanezen célzattal mutatják hosszan, mikor lézernyalábjaik elhamvasztják a menekülő embereket. Wells alighanem tényleg ilyesfajta külsőt álmodott meg ezeknek a lényeknek, mikor megírta művét.

Azonban minden látványosság ellenére sem tudom megvédeni ezt a movie-t. Nem kertelek többet: steril, érdektelen és az unalmassága olyan mértékű, hogy nem tudom elhinni, ki is rendezte. Akik premierjekor moziban nézték ezt a filmet, kétszeresen fizettek: a jegy árát, és 2 órát az életükből, hogy a semmitől is kevesebbet kapjanak vissza! Nem értem, Spielberg hogyan hagyhatott jóvá egy olyan  sztorivázlatot, ami módszeres gonddal kirostálja a személyességet, nem beszélve az eseménymenet kanyarjairól.

A szinapszis szerint a Földön idegen alkotta gépek bújnak meg, ki tudja mióta. Ezek most felélednek, és egy bizonyos családon keresztül végigkísérhetjük a pusztítást, ami végbevisznek. Nemcsak monoton és érdektelen az egésznek a tálalása, de az abbamaradásának valódi ok nélkül következik be. Nincs valódi cselekmény! Teljesen sima és lineáris a történetvezetés; a dolgok itt egyszerűen bekövetkeznek, okozatok és indíttatások nélkül, mintha csak egy elnyújtott rövidfilmet, egy mozimű papírcsontvázát szemlélnénk hosszan és lassan. Mellesleg: örülök, hogy legalább lassított jelenetekkel nem akarták még vontatottabbá tenni az egészet. 

Mikor felejtette el Spielberg a karakterépítés fontosságát és kritériumait? A család, akikért izgulnunk kellene, annyira egydimenziós masébútorok, hogy néha fájdalmas nézni őket - főleg a kiakadásaikat. És hallgatni: adottságaik mellett dialógusaik, egész gondolkodásuk és alapvető reakcióik mintha autistáké volnának. Tom Cruise Ray-e a legáltalánosabb fajta apa, akit nem tisztelnek a gyerekei, nem becsül a terhes ex-felesége, nem tart megbízhatónak a munkatársa sem. Esetlenül próbál vigyázni a kislányára, Mary Ann-re és felnőtt fiára, Robbiera.

Á igen, Robbie: Spielberg alighanem a lázadó, konok fiatalember képét akarhatta vele illusztrálni, aki apjára próbál felnézni, és fáj neki, hogy Ray nem nő föl a szerephez. Ezért is szólítja gyakrabban a keresztnevén, ahelyett, hogy "apa". De amikor minden alkalmat megragad, hogy ellentmondjon apjának, csak a konfliktus kedvéért, az már idegesítő. Ami ötlettel pedig előáll, az legtöbbször esztelenség:

• Elutasítja, hogy megkeressék az anyjukat, mert azt hiszi, hogy "megint le akarja passzolni őket", hogy a saját irháját mentse.
• Ehelyett azt sulykolja, hogy menjenek a katonákkal, gyűjtsék be a túlélőket. "(...) És visszavágunk nekik! Megyünk, és visszavágunk nekik!"
• És mikor a nyílt mezőn futnak a gépszörnyek elől, sarkon fordul és ellépdel.

Komolyan mondom, kabaréba illő, ahogy az elszánt srác alakját Spielberg a közveszélyes, a bunkó és a szellemi kretén elegyeként jeleníti meg. És hogy az invázió után Robbie újratalálkozik Ray-jel, a legkevésbé sem tudja meghatni az embert.

Nem vagyok benne biztos, hogy egyáltalán konfliktusban állunk-e az idegenekkel. A katonaságról csak azt látjuk, hogy küszködik harcolni a géplények ellen. De az nem derül ki, hogy pontosan mit tudnak róluk. Ugyanígy nem, hogy egyáltalán vezérkari koordinálással cselekszenek-e, vagy csak elszigetelt partizánakciók a helyi milíciáktól. Azt hiszem, a film vége felé jönnek rá, hogy a géplények melyik részénél kell berobbantani őket, hogy végük legyen.

Van egy jelenet, ahol Ray látja, amint lányát elragadja egy géplény, majd sok más emberrel együtt őt is elragadja egy rácsozaton. Itt jöttek rá talán a helyiek, hogy mi a jó módszer? Erről beszéltem: nincsenek okozati összefüggések, egyszerűen csak történnek dolgok, és nekünk leállított aggyal kellene befogadnunk őket. Ez nem egy látványfilm esete, hanem írói hanyagság.

Egy esetben még azt is megláthatjuk, miféle lények működtetik az űrgépeket belülről, mikor egy katonai egység az egyik gép roncsaiból megpillantja a szürke földönkívüli testét. Eredetileg Wells műve marslakók földi megszállásáról szólt volna, de mivel ezt a mai tudomány szerint vágyálom - vagy rémálom? -, modifikálni kellett a sztorit. "Modifikáció" alatt "csonkítást" értek: annyira inkoherens és értelmetlen a dolgok rendszere a filmben, hogy az már külön is lehangoló. A regényben fertőzés vet véget az inváziónak: itt viszont a semmi, vagy legalábbis nincs letisztázva a kiváltóok.

Wells műve a társadalmi széthullást ecsetelte, nem azt, hogy az emberek milyen pózokban mentik az irhájukat utcákon, mezőkön, kompokon és levegőbe emelt rácsozatokon. És azt hiszem, én is szóvá teszem, amit előttem már sokan: az áramellátás hiányát kicsit sok ember sokfajta berendezése cáfolja meg.

Ez a film vákuum. Egy vértelen szkriptmassza, olyan jellegű látványvilággal, ami csak a ráfordított pénz miatt nem tükrözi az Asylum hozzáállását a science-fictionről.