Véres gyémánt

Ami leginkább megborzasztja a nézőt egy olyan filmben, mint a Véres Gyémánt, az a közeg, melyben játszódik. A valóság azon részére nyit ablakot, ami előtt mi nyugati átlagpolgárok becsukjuk a szemünket, gondolván, hogy az úgyis a távoli vidék problémája. Erre az érzésre játszik rá  erősen az alkotás, miközben  viszont karakterek, + egy átlátható cselekmény révén konkrét sztorit mesél el nekünk emberségről és annak hiányáról.

Már a fogadtatása körül sok ellentmondást találni:, mint hogy

• 100 milliós büdzséjének alig felét hozta vissza az USA-ban, mégis több kategóriában jelölték Oscarra;
• állítólag egy-egy érintett cég bojkottálni próbálta a film bemutatását, de hivatalosan tagadták a pletykát;
• Zwick filmje a sierra leone-i kormányt se festi le pozitív színben. Mégis a premier idején több támadás érte a filmet, hogy a Forradalmi Egység Front, az RUF abszolút gonoszként lett ábrázolva, tompítva ezzel a másik oldal felelősségét/vétkességét a konfliktusban.

"De mi feketék miért tesszük ezt egymással?"

A mű főleg abban operál okosan, hogy ezt a koromfekete valóságot merészen és részleteiben ábrázolja. Afrika számos országában, mint Sierra Leone, szüntelenül fegyveres harcok zajlanak, amik nem egyszer szabályos népirtásba mennek át. A szegény tömegeket gyakran testcsonkítással (hogy ne legyen mivel szavazniuk) vagy fejlövéssel büntetik. Az már szinte jutalom, ha egy életen át rabszolgaként robotolhatsz, vagy hogy már gyerekként besoroznak, hogy a "felszabadító erők" hidegvérű mészárosává neveljenek ki.

A fenti 2 esetet ismerhetjük meg a Vandy-család példáján: a halász Solomont kényszermunkára fogják, míg fiát, Diát pedig önmaga torz képévé próbálja formálni az RUF: Solomon szerint a fiú azelőtt az orvosi hivatással szimpatizált. Nagyobb különbség talán nem is lehetne a mostani "hivatásához" képest. Ez az ellentmondás a kétféle neveltetése között nagyon szépen kiütközik majd, mikor Solomon a táborukban viszontlátja őt. 

A film törekszik őszinteségre szorítani magát, és nem csupán az alaptémájában. Minden fontosabb szereplő mentes az eszméktől, voltaképpen kihasználja a többieket saját céljaihoz:

• Solomon sosem próbálja palástolni, hogy nejét és gyermekeit akarja megtalálni, illetve biztonságban tudni. Nem fogadja el, hogy fiát örökre asszimilálta az RUF és Poison százados, aki neki is a dolgoztatója volt. 
• A dörzsölt csempész Danny Archert az a rózsaszín kő, amiről első találkozásuk során szerez tudomást. Neki egy korábbi tartozását kell lerendeznie a gyémánt által. 
• Régi katonai felettesét, Coetzee ezredest is az elrejtett kő érdekli, de mivel vele hite szerint szót ért, Archer kialkudja az RUF-tábor lerohanását, ahol Solomon a követ megtalálta és elrejtette. 
• Maddy Brown pedig háborús terepen tapasztalt riporter, aki Archertől üzleti adatokat akar kapni, hogy súlyt adjon leleplező cikkének a helyi gyémántkereskedelemről.

Végső soron minden a drágakövekről szól: a kormány és a "felszabadítók" is ebből szerzik a bevételt a fegyvervásárláshoz. Méghozzá tőlünk, a fejlett országok vevőkörétől, az utcákon járkáló tömegektől.  A "Véres Gyémánt" tehát kettős jelentéssel bír: 

• egyrészt a  nyers ásvány ritka rózsaszín változata, amit Solomon talál meg, és különösen nagyértékű;
• illetve általában a vérrel és rabszolgamunkával kitermelt ásványkincsek, melyek eredete örökre elvész a bürokrácia útvesztőiben.

Ez a mű egyik legoffenzívabb üzenete, aminek üzleti kihatása is volt az amerikai gyémántkeresletre. (Ebbe az aspektusba nem mennék bele; inkább a nemzetközi politikatörténethez tartozik {pl. Kimberley-program}, mint szorosan a movie-hoz.)

Maddy figuráját először nem tudtam hova tenni, mikor először megnéztem a filmet. Fölösleges krónikásnak tűnt, aki egyben a szerelmi szálat szolgáltatná. De szerencsére tévedtem: Archer és közte valami szimpátia és vonzalom közti állapot jön létre, de semmi csók vagy hasonló. Azt elismerem, kell némi műsoridőnek eltelnie, hogy többnek lássuk egy kalandvágyó karrieristánál. Mikor megmutatja a cikkjét Archernek, megmutatkozik, hogy nem elvakult vagy önámító. Saját munkája szánalmassá zsugorodik a szemében, és feldühíti, ahogy a férfi előtt végigméri azt. Tudja, hogy nevek és adatok nélkül egy leleplező cikk csak legépelt rimánkodás, mint azok az olcsó jótékonysági hirdetések a TV-reklámokban.
Szóval se nem fakó, se nem irritáló nő; egyedül talán a szakértelme az, amit egynémely mondata megingat. De ezek már tényleg apróságok. Szerepe pedig a dolgok menetében végig jelentős marad: miután Londonban viszontlátja Solomont, közösen bizonyítékot szereznek az amerikai érintettség valós mértékéről az ügyben.

Cseppet sem érzem elcsépeltnek, hogy a Vandy-családnak az utolsó percekre sikerül újraegyesülnie. Solomonról túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a Poklot járta meg: 

• családjától megfosztva fogták kényszerrobotra 
• bezárva tartották, mint az állatokat
• meneküléskor szüntelenül golyózápor elől kapkodták a fejüket Archerrel, 
• egy kerítés mögül kellett megérintse feleségét és lányait,
• fia pedig nyíltan megtagadja, mikor az életét sokadszor kockáztatva belopózik az RUF-táborba.

2 dolog van, amit kifogásolok a befejezésen. Nem súlyos hibákról van szó, hanem inkább ízlés dolga:

Az egyik Danny Archer halála. Nem DiCaprio játékával van bajom:  remekül alakít, ahogy szerintem a Solomont játszó Djimon Hounsou is. Azt is értem, hogy Archer katonaemberként felismeri, mikor túl nagy a sebe ahhoz, hogy kiérjen a veszélyzónából Solomonékkal. Ami szerintem túl érzelgős felhangú: a haldoklása. Rendben, hogy Maddyvel utolsó információt közöl, miszerint Solomonék úton vannak. 

De aztán a hívás átmegy szentimentális mellébeszélésbe, ami gyanúsan hosszúra is nyúlik egy haldoklóhoz képest. Nem igen kompenzálja ezt az se, hogy a végén Archer arcképét ott láthatjuk majd Maddy cikkjében. Ha egy életakaró nő egy életakaró férfitól a beletörődést hallja, a legkevesebb, hogy a szavaival győzködni próbálja, akár a hazája, akár nem. Nem tudhatja, hogy Solomonnak ugyanez nem sikerült.

A másik Zwick azon megoldása, hogy a film  utolsó jelenete a záró-kiírások előtt. Mikor az ENSZ-ülésen arról beszélnek, hogy meg kell hallgassák "a harmadik világ hangját", magát a beszédet már nem halljuk, Solomon csak némán áll, és fogadja a tapsot. Rendben: elismerem, hogy erkölcsi prédikációt hallgatni túl idealizáló lett volna. Főleg olyantól, aki pont hogy nyakig érintett az ügyben. Az effajta "kinyilatkozások" A tolmács c. filmben  is visszatetszést váltottak ki belőlem.

De egy szónoklat jól megírva lehet rövid, tömör, lényegre mutató, sőt a puszta lezáráson kívül más rendeltetésből is odakerülhet. Solomon Vandy beszéde szólhatott volna arról a bizottság álszent hozzáállásáról, vagy a kilátástalan nyomorról, ami  nemcsak a polgárháború alatt és nemcsak Sierra Leonéra jellemző a térségben. A The Empire in Afrika c. dokumentumfilm például gyakorlatilag válaszként készült a Véres Gyémántra: előzetesében azt írva: "Miközben Hollywood hazudik, Még több afrikai hal meg." Komolyan nem értem. Mi az, amiben Zwick műve "hazudott"? Talán az a baj, hogy nem ábrázolt elég megcsonkított és agyonlőtt embert?

 

Amit még megemlítenék: a film rámutat, hogy egy háborús övezetben élni nemcsak földrajzi probléma. Attól, hogy egy család sorozatos kivégzések közepette él, vagy hogy nem fognak a világ 4 sarkáig vadászni rájuk, ha "elrepülnek egy helikopterrel"... attól még számít nekik a hazájuk és a gyökereik. Ha az ember hozzászokik, hogy állandóan halált és szenvedést lát maga körül, akkor hajlamos nem közvetlen életveszélynek, csak szegény és rothadó helynek látni az otthonát, ami talán megmenthető.
Annyitól meg egy átlagember még nem akar vadidegen földön, gyerekekkel, valószínűleg személyi függésben vagy nyomorban élni. Főleg hogy talán nem is tehetné meg legálisan.

Nagyon jó film.