2012. április 9., hétfő

Rambo - Első vér II.

Elsőre nem volt világos számomra, hogy a korabeli kritikusok - szemben "Az Első Vérrel" - miért marasztalták el olyan keményen a második Rambót, "esztelen akciómozinak", illetve "lövöldözős játéknak" titulálva azt. Ennek legnyilvánvalóbb oka talán a történet lehetett: sokkal egyszerűbb, hatásvadászabb, és bizony logikai hibákban sem szenved hiányt.

Másrészről: teátrálisabb is. Ez a film véglegesítette a köztudatban élő képet John Rambóról: nemcsak háborús veterán és ámokfutó, hanem az ideális katona, "egyszemélyes hadsereg". Több évnyi kényszermunka-büntetés után "Johnny" végre ismét önmaga lehet:
  • hivatalos milicista küldetésen vesz részt;
  • a terep ugyanaz a hadifogoly-tábor, ahol annak idején ő is raboskodott;
  • Trautman a háttérből szintén az akció részese;
  • majd - mivel a parancsnokság cserben hagyja - lényegében egyedül kell, hogy küzdjön az ellenséges külföldi helyőrség ellen.
Rambo itt igazi katonaember, nem ex-katona, aki szökevényként menekül. Ahogy Trautman ezredes szóvá teszi: "Amit maga Pokolnak nevez, az neki otthon."



Szóval ennél a review-nál főleg arról beszélnék, hogy mennyire tolerálhatóak a film klisés elemei, illetve van-e mélyebb üzenete azonkívül, hogy "ne packázz egy Rambóval".





1. A háború megítélése

Az egyik negatívum, amit sokan felhoztak '85-ben, hogy a háborút dicsfényben villantja fel a dialógus, különösen Rambo fim végi beszéde: "Azt akarom (...), amit mindenki, aki átjött ide és kiadta a belét! Feláldozta mindenét, amije volt!" Értem, hogy mi nem tetszhetett a kritikusoknak ezen: Rambo bátor hazafiak hősiességéről és áldozatairól beszél, akiket politikai vezetőik magára hagytak.
Ez csak fele az igazságnak. Vietnam vérszivattyú volt; a Johnson-kabinet gyorsnak és dicsőnek reklámozta, majd évekig próbálta kicsikarni a győzelmet, függetlenül az esélyektől. A békekötés után meg egyszerre a status quo lett a fő. Ilyen értelemben a haza tényleg játszott fiai életével (hasonlóan, mint Európában az első világháborús vezetők). De a harcokat max. csak az első hónapokban fűthette a hazafiság, utána börtönné lett a harcoló csapatoknak. Ölsz vagy dögölsz - esetleg kínfogság.


És már-már émelyítően patetikus a sor: "(...) A hazánk ugyanúgy szeressen minket, ahogy mi szeretjük őt." Kiket ért "a hazájuk" alatt Rambo? Amerika lakosságát? A Richard Nixon-vezetést? Azt hiszem, magára az eszmére célozhat: a morált és a harci kedvet csak ez táplálhatta az évekig nyújtott hadakozás közepette.
Mégis jobb lett volna konkrét vezetőkben képviseltetni Rambo "hazáját". Így ugyanis a film azt sugallja, hogy Washington tiszta: csak néhány korrupt bürokrata és parancsnok próbálja eltussolni a ki nem mentett hadifoglyok ügyét. Holott ez messze nem így működik. Silvester Stallone maga írta a vázlatfüzetben a politikai szálát, de nyilván nem gondolta végig, hogyan épül föl egy ilyesfajta  "cserbenhagyás". Ezt még feljebbről rendelik el, érintettek hosszú láncolata fedezi, kéz kezet mos alapon.




2. Az elpusztíthatatlan harcigép


Őszintén meglepett az háttérinfó, miszerint James Cameron írta a szkript prototípusát, melyet később Stallone több ponton felülbírált. Cameron elmondása szerint John Rambóban edzettsége mellett a szakértelmét is ki akarta emelni. Néhány jelenettöredék és mondat tényleg ezt tükrözi: ahogy boldogul a vadászhelikopterrel, ahogy a gerillataktikát alkalmazza, etc.. Ám mindez nem igazán a része itt, nem lesz annyira oszlopos jellemzője, mint a nyers erő és rögtönzés, amivel a kambodzsai őröket mészárolja. A taktika legfeljebb a rajtaütés hirtelenségében mutatkozik meg. Például a környezetbe olvadó álcázással, vagy lesből támadni, valami golyóvédett rejtekből.

Kicsit bosszantó, hogy a forgatókönyv a végső akciómaratont egy nő halálához kapcsolja. Co Bao, Rambo gyönyörű összekötője csellel kimenti őt a kambodzsai táborból, majd egy robotszerű, megjátszott montázsban kileheli a lelkét. Elhiszem, hogy egy ilyen banális hiba feldühít egy képzett veteránt - még jobban, mint az elektrosokk. Rambo ezután hajtja majd végre a nagy mentőakciót, amely során több tucat ellenséges katonát a Pokolra küld.
Mégis bosszantó, ahogy ezt felvezetik: mintha a nő halála adná meg a végső elszánást. Jellegtelen szereplő, aki akar jutni az országból, és bajtársát is többször erről faggatja. Gyakran az az érzésem, hogy Co mindössze egy lábon járó repülőjegyet lát Rambóban. Semmi vonzalom nincs köztük, a csókjelenet teljesen fölösleges. Ha valamit is érezhetett John iránta, az a tartozás, a "jövök eggyel neked" gondolata.

Miért lövi szét Rambo Murdock számítógépeit a saját bázisukon, a legnagyobb ricsaj és ordítozás közepette? Murdock a szeme előtt hagyta ott meghalni, pisztolyt szegeztetett Trautmannak, és John meg is esküdött, hogy elkapja. De ha ez a "tábornok" ilyen alantas, simán ráküldhetné az ott állomásozó embereit, hogy fékezzék meg az ámokfutót. Murdock igencsak egy vicc ebben a filmben, az elnagyolt grimaszaival és a hurrogó, üres utasítgatásaival. A történet fekete-fehér típusfigurákkal van megtöltve, és mivel ez Rambo, az első fél óra után kikövetkeztethető szinte az egész cselekmény.





3. A robbanásos akcióeffektek


Az akció az egyedüli erőssége a Rambo 2.-nek. Főként a mai filmek többségével összevetve. Az olyan módszerek, mint az álcázás, a bozót felégetése, lángra kapott katonák teste, vagy a robbanó nyílvesszők mind-mind a szórakoztató faktort segítik. Másrészről viszont a robbanások többsége érezhetően kisebb a kelleténél, és a katonai protokollt se látom, hogy miben nyilvánul meg: emberek jönnek-mennek kisebb-nagyobb igyekezettel, stratégia vagy átgondoltság nélkül.


Amit viszont szeretnék, és szóvá is fogok tenni: kivételeznek vele. A hajón, a nappali fényben a dombon, vagy amikor egy vízesésnél a helyi parancsnok nyíltan lő rá, majd fut előle, és megint lő felé egyet. Hogy véthetik el ilyen sokszor, illetve süthetik el a fegyverüket több másodperces késésekkel?
Rambo egyik nyila szétrobbantja a helyi parancsnokot (de sokszor használom a "parancsnok" szót! Szavamra: a negatív szereplők annyira egydimenziósak és sztereotip alakok, hogy nehéz eggyel több szót használni a leírásukra). Itt egy lassítás is szerepel. Ezt azért említem meg külön, mert itt helyesen használják a slow-motiont: kizárólag a futás pillanatát nyújtják ki, azt se hosszan. Így megmarad a montázs lendülete, nem pedig belassított csóvák elől lépdel, fut vagy ugrik, hogy menőn nézzen ki.





Szóval: a Rambo - First Blood II. tipikus látványmozi. Adott egy macsó amerikanista főhős, akit pácban hagy a megbízója, mégis elvégzi a megbizatását. Amik többé tehetnék sima akciózásnál, azok közül semmi sincs rendesen megírva: a politikai szál, Trautman helyzete, Murdock szerepe és mindkét oldalon a helyvédelmi előírások. A film ismeretei csökevényesek, és sajnos ettől még kevesebbet nyújt annak, aki nem hajlandó kikapcsolni a szürkeállományát. Rambo "a király", de saját filmje nem tartja vele az iramot.

Nincsenek megjegyzések: