Az első Resident Evil egy átlagos akciófilm volt, ahol a sci-fi-horror hangulat megteremtése még jelentős odafigyelést igényelt. A formula bevált, a cliffhanger-es zárás pedig magától értetődővé tette a 2. RE-film létrehozatalát.
Nagyon kényelmes hozzáállás sugall a franchise sikere és minősége közti szakadék. A Resident Evil-sequel-ok ugyanis fénymásolatai az első filmnek, ami legalább próbált történetet felszabni a videójáték világa köré. Alice immár a T-vírust hordozó, immunis szuperharcos, aki Tomb Raidert utánozva minden zombit szétlő egyenes háttal és karral, fényezett kézifegyerekkel. Sőt, most kap egy második Tomb Raider-utánzatot is, akit Valentine-nak hívnak: szintén fiatal csinos nő, combra csatolt pisztolytartókkal. Róla annyit érdemes tudni, hogy egy fekete rendfenntartót, akit láthatólag ismer, megfertőz a vírus, és végül neki kell majd lelőnie. Ennyi.
A történet itt már biztos, hogy nem több erőltetett ujjgyakorlatnál. A Védernyő atombombát készül kilőni a zombik által megszállt Raccoonra, amit a céget szolgáló fegyveresek elkerítettek, karanténba helyezve egészséges tömegeket is. Alice, Valentine és egy páran pedig telefonon alkut kötnek a cég egyik tudósával, Ashforddal: mentsék meg a kislányát, Angie-t, és segít nekik kijutni.
Az Apokalipszis erősen emlékeztet engem a Robotzsaru-folytatásokra. Adott egy mindenhatónak látszó vállalat, melynek joga van hadi alakulatokat mozgatni, felszámolni az infrastruktúrát. Érdekei szerint ugyanúgy ezreket foszthat meg a szabadságukból a nyílt utcákon, mint a Robotzsaru 3.-ban az OCP. És ahogy a Robotzsaru 2.-ben, a fő ellenfél itt is egy emberi tudat roncsaival ellátott harci hibrid, amivel ártatlanokat is elpusztít(anak) pillanatnyi szeszélyből a gonosz cégvezető(k).
Komolyan úgy érzem, hogy a "gonosz nagyvállalat" címszóra hivatkozva a filmkészítők bármit behajigálhatnak, ami szerintük posztapokaliptikus képet sugall: utcán fejbelőtt ártatlanok, civilek tízezreit gettószerűen elzárják, szörnyeket teremtenek etc. Ezek önmagukban ígéretes, feszültségkeltésre alkalmas történések, amik ingerelnék is az átlagnéző személyes értékítéletét, fokozva a figyelmet. De ha ezek a dolgok nincsenek hihetően kigondolva és ábrázolva, kiszámítható klisévé zsugorodik az egész, és oda a hatás.
Sajnálom, hogy Paul Anderson már kockáztatni sem mert a folytatás felvázolásakor. Mert ha rendezőként itt már nem is, de íróként és producerként is tevékenyen benne volt a keze a project-ben. A részben általa összehozott szkript a zombik elszabadulását annyival intézi el, hogy rajtaütnek pár tudóson, fel-alá mászkálnak az utcákon, a riporterek pedig érthetetlen gyilkosságokról számolnak be. Vajon mikor tűnt föl a médiának, hogy ezek élő-halottak?
És ezek az emberi roncsok beszédesen jellemzik a készítők egysíkú felfogását is a zombikról. Itt ugyanis a T-vírusról lefektetett szabályok közül is mindössze a 0 IQ és a fejbelövés sikeressége marad meg. Működőképes, apró elektromos töltéssel bíró agy kell, hogy életre keljenek, valamint feltételezhetően a létfontosságú szervek többsége. Ehhez képest - és ezt a hibát rajongók közül is sokan hangoztatták - a temetőkből kikelő zombik például jobbára csak csontvázak hajjal, akiknek a szeméből mindenféle férgek másznak elő. Ennyit a szabályokról: agyatlan akciózúzás zajlik több, mint másfél órában.
Az elcsépelt cliffhanger a végén ismét arról szól, hogy Alice egy Védernyő-laborban ébred kísérleti alanyként, villanások gyötrik, és mihamarabb ki akar jutni onnét. Talán jobban tudnám ezt értékelni, ha a probléma eleve összetettebb lenne attól, minthogy egy gonosz cég szét akar lövetni egy csomó zombit és ártatlan lakost. Éppoly lapos csavar ez, mint mikor Alice-nek megsúgják ösztönei, hogy a Nemezis program szörnyszülöttje valójában a mutánssá tett Matt, akivel megmenekültek a kaptárból. Ezek a szálak mind csak ott vannak, az írók meg sem próbálják kidolgozni őket. A cselekmény gerince pedig eleve satnya.
A gonosz cégember Alice-t és Szörny-Matt-et egymás ellen parancsolja, a többieket fogva tartja, és a kislány tudós apját fejbelövi. És a jutalma majd az lesz, hogy Alice-ék hátrahagyják őt új zombi-nyersanyagnak. Hogy a mindenható Védernyő megsínyli-e a katasztrófát, az nem derül ki. Nyilván nem, hiszen akkor a film végén nem kellene Alice-t új barátainak megszöktetni a katonai felügyeletből.
A Kaptár 2. akcióhajhász tucattermék, ami megint a franchise indítófilmjének sikerén próbál nyerészkedni.
Komolyan úgy érzem, hogy a "gonosz nagyvállalat" címszóra hivatkozva a filmkészítők bármit behajigálhatnak, ami szerintük posztapokaliptikus képet sugall: utcán fejbelőtt ártatlanok, civilek tízezreit gettószerűen elzárják, szörnyeket teremtenek etc. Ezek önmagukban ígéretes, feszültségkeltésre alkalmas történések, amik ingerelnék is az átlagnéző személyes értékítéletét, fokozva a figyelmet. De ha ezek a dolgok nincsenek hihetően kigondolva és ábrázolva, kiszámítható klisévé zsugorodik az egész, és oda a hatás.
Sajnálom, hogy Paul Anderson már kockáztatni sem mert a folytatás felvázolásakor. Mert ha rendezőként itt már nem is, de íróként és producerként is tevékenyen benne volt a keze a project-ben. A részben általa összehozott szkript a zombik elszabadulását annyival intézi el, hogy rajtaütnek pár tudóson, fel-alá mászkálnak az utcákon, a riporterek pedig érthetetlen gyilkosságokról számolnak be. Vajon mikor tűnt föl a médiának, hogy ezek élő-halottak?
És ezek az emberi roncsok beszédesen jellemzik a készítők egysíkú felfogását is a zombikról. Itt ugyanis a T-vírusról lefektetett szabályok közül is mindössze a 0 IQ és a fejbelövés sikeressége marad meg. Működőképes, apró elektromos töltéssel bíró agy kell, hogy életre keljenek, valamint feltételezhetően a létfontosságú szervek többsége. Ehhez képest - és ezt a hibát rajongók közül is sokan hangoztatták - a temetőkből kikelő zombik például jobbára csak csontvázak hajjal, akiknek a szeméből mindenféle férgek másznak elő. Ennyit a szabályokról: agyatlan akciózúzás zajlik több, mint másfél órában.
Az elcsépelt cliffhanger a végén ismét arról szól, hogy Alice egy Védernyő-laborban ébred kísérleti alanyként, villanások gyötrik, és mihamarabb ki akar jutni onnét. Talán jobban tudnám ezt értékelni, ha a probléma eleve összetettebb lenne attól, minthogy egy gonosz cég szét akar lövetni egy csomó zombit és ártatlan lakost. Éppoly lapos csavar ez, mint mikor Alice-nek megsúgják ösztönei, hogy a Nemezis program szörnyszülöttje valójában a mutánssá tett Matt, akivel megmenekültek a kaptárból. Ezek a szálak mind csak ott vannak, az írók meg sem próbálják kidolgozni őket. A cselekmény gerince pedig eleve satnya.
A gonosz cégember Alice-t és Szörny-Matt-et egymás ellen parancsolja, a többieket fogva tartja, és a kislány tudós apját fejbelövi. És a jutalma majd az lesz, hogy Alice-ék hátrahagyják őt új zombi-nyersanyagnak. Hogy a mindenható Védernyő megsínyli-e a katasztrófát, az nem derül ki. Nyilván nem, hiszen akkor a film végén nem kellene Alice-t új barátainak megszöktetni a katonai felügyeletből.
A Kaptár 2. akcióhajhász tucattermék, ami megint a franchise indítófilmjének sikerén próbál nyerészkedni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése