Leszámolás Kis-Tokióban

Brandon Lee leghíresebb filmje A holló mellett. Dolph Laundren pedig a való életben művelt ember ugyan, de szinte mindig gyatra filmekben szerepelt. Valószínűleg az volt a karrierje egyik fő motorja, hogy itt Bruce Lee fia volt a partnere.

Ugyanígy 1 bizonyos vonása miatt kedvelte a közönség a másik két főszereplőt: Tia Carrere a vonzó külseje, Cary-Hiroyuki Tagawa pedig elsősorban rideg, izzó arcvonásai miatt számított húzónévnek. Olyan dolgokat láthatunk, amit századunkban még a horrormozik többsége is kerül: vér, levágott végtagcsonkok, lefejezés, minden társadalmi szabályt büntetlenül felrugó kivégzések. Még az engesztelésül végrehajtott ujjcsonkítás - ami tényleg szokás a yakuzáknál - se elég: ha szégyenszemre korrigálni kell, akkor már halál jár érte. Kétségkívül ez a fő vonzereje a produkciónak.

Nem érdemes rendkívüli sztorit vagy eredeti megoldásokat keresni. Szinte mindegyik főszereplőt lövöldözés keretében ismerjük meg. Mindenkire jut 1 db.: Lundrenre, Lee-re, Carrere-re stb. Két zsaru menti meg a bajba jutott lányt és a várost a gonosz hadúrtól. Vagyis minden a tálaláson múlik. Ők ketten, Kenner és Johnny Murata pont ellentétes módon ellentétei egymásnak, mint várnánk. Nem a rassz a fontos, hanem a neveltetés. Ez az egyik legokosabb húzás a mű részéről.
Kevés japán szót ismernek olyan jól nyugaton mint a "yakuzát". A filmben nemcsak szélsőségesen torolják meg köreikben az árulást és a kudarcot, mint a való életben is lenni szokott. Az akciójelenetek egyik indoklása az expanzió. Új vezért kap a klán, Yoshidát, aki nemcsak agresszívebb elődeinél, de mohóbb is: a los angeles-i Kis-Tokió megszerzése csak a kezdet. "Jéggel", egy nyugaton még újkeletű droggal akarja beteríteni a fekete piacot.

Yoshida titkos módszere pedig olyasmi, ami kézenfekvő ötletként, de bármely bűnözőt elrettentene, ha sikerült kivitelezni. Egy sörszállítmányba rejtik az anyagot a "Vörös Sárkány" nevű gyárban, hogy ingyen "fogyasszák" a gyanútlan polgárok. Az osztogatás alattomosabb változata. Ez az észjárás jól összecseng azzal, hogy egy gyilkos az áldozat saját otthonába betörjön és lemészárolja a családdal együtt.
Egyébként felettébb kiábrándító, hogy nem látjuk összefüggő nagyjelenetben, ahogy ezt Yoshida megtette Kenner családjával a múltban. Biztos vagyok benne, hogy hatásosabb lett volna, mint így.

Hogy a maffia új főnöke éppen Kenner szüleinek gyilkosa, az nemcsak túl véletlenszerű. Nagyon gyakran használt klisé. Ugyanígy, hogy a főhősnek van egy legjobb barátja, meg egy nő, aki odaadja magát neki. És a végén dupla párbaj zajlik majd le: főhős közelharcot vív a főgonosszal, Johnny pedig Yoshida jobbkezével, Sato-val, aki Obata Kaiso alakít. Csak érdekességként hozom fel, hogy Kaiso lényegében ugyanezt a szerepkört - egy modern gonosz hadúr harcosainak alvezérét - látta el az első 2 Tini Nindzsa Teknőcök  filmben, Tatsu szerepében.

Fordulatok és szellemes mondatok sem igazán várhatak a filmtől. A legjobb ügyes szövegsora Brandon Lee-nek jutott. Egyszerű B-kategóriás akciómozi.


A színészi játék Cary-Yuki Tagawa részéről a legjellegzetesebb. A többiek nem túl feltűnőek, de kapott szerepeiket ellátják. Lee lényegében a jópofa sidekick minőségében van jelen. A robosztus szőke nyomozó kellően határozott, és a segédgonosz is egy komoly kisugárzású alak, aki "Vaskarom" értékrendjét pillanatig se téveszti szem elől. Tia Carrere viszont csupán trófea a hősnek. Szelíd és csinos külsejével tesz hozzá a mű látványához.

A zene nagyon hangulatos. A témadallam velőtrázó és félelmetes; olyan érzést kelt, mintha bármelyik pillanatban, akárhol utolérné az embert a gyilkos szándék. Bárhol is legyen.
Személyes kedvencem az az egyperces pánsípdal, amit Kenner vidéki házának bemutatásánál játszanak.

Mortal Kombat (1995)

Videójátékból még nehezebb jól átgondolt, tartalmilag is kreatív filmet készíteni, mint képregényekből. Még inkább kell figyelni arra, hogy külsőre felismerhető legyen róla a forrásanyag. A legtöbb videójáték-film igazából csak azért készül, hogy ilyen formában is létezzen a játék.


Nincs ez másképp a Mortal Kombat esetében sem: Raiden, a villámok istene 3 fiatal harcost választ ki (egyiküket prófécia jövendölte a szerepre), hogy egy szent viadalon védjék meg a Föld sorsát Shang Tsung-tól, a Külső Világ császárának boszorkánymesterétől. A bajnokság végkimenetelétől függ, hogy a sötét erők átjutnak a mi világunkba, hogy romba döntsék azt.

Ez a filmteremtmény 3 szempont szerint működőképes:

1. a fontosabb emberszereplők tényleg hasonlítanak a játékbeli énjükre, főleg Johnny Cage és Kitana. A szörnyek közül ugyanez csak Goróról mondható el, és talán Skorpióról, amikor leveszi az arcbőrét.
2. A küzdőterek többsége és a harcművészeti koreográfia is pontosan idézi a játékot. Főleg az erdő és a templom porondja a végén. A harcok közül a Sub-Zero elleni párbaj attól érdekes, hogy az életerő koncentrációja jól elővetíti Liu Kang képességét, amivel a döntőben legyőzi Shang Tsungot. A legjobb perc az egész filmben Shang Tsung és Liu párbajának kezdete.
3. Időnként érdekes tud lenni az, ahogy a karakterek egymáshoz viszonyulnak: Liu kidobja Johnny poggyászát, Johnny csapja a szelet Sonyának, ők hárman szurkolnak Art Leannak Goro ellen. Ezeken kívül a forgatókönyv minden részlete megrekedt az elmélet szintjén.

A dimenzió jövőjét meghatározó torna, amin ki-ki egyéni érdekeitől vezérleve vesz részt, alighanem az egyetlen módja összekötni a mindennapi élet szféráját a Mortal Kombat bármelyik kiadásával. A készítők azonban nem láttak túl a játék vizuális összhatásán. Minden történés, motiváció és cselekedet ezerszer elhasznált sablon, és ami még zavaróbb: teljesen magyarázat nélküli. Liu Kang öccse és amerikai élete egyetlen rémálom-montázsból áll, Sonya egy arctalan, névtelen fantombarát miatt üldözi Kano-t, és csak egy újság meg kisköltségű forgatás bizonyítja, hogy Johnny Cage-t gyenge imitátornak tartja a média.

Shang Tsung és Kitana az egyedüli szereplők, akik tervezik a cselekedeteiket. Raiden és a Fény Templomának szerzetesei igazából csak beszélnek és járkálnak, Raiden humora kifejezetten irritáló. Az olyan szereplők, mint Goro, Skorpió, "Nulla alatti", Art Lean csak azért vannak ott, hogy lássuk: ez tényleg a Mortal Kombat, ahol az emberek szörnyekkel is harcolnak. Jax és Reptile pedig mégcsak nem is emlékeztetnek valódi önmagukra. Goro lezuhanása és Reptile gyíkformája a legrosszabb filmbéli CGI-efektek.

A realizmust számonkérni egy Mortal Kombat-mozitól - a bolygó sorsát dönti el egy viadal, miféle szörnyfajták vannak, miért áll egyetlen szabályos jégcsappá a vödör víz Sub Zero fagyos erőterében - reménytelen dilemma volna. De itt a történet - azonkívül, hogy nincs benne vér - saját logikájához sem tartja magát.

• Nevetséges húzás, hogy Shang Tsung Liu Kang öccsének adja ki magát. Liu ezt úgy hiszi el, hogy ellenfele a szeme láttára változott át?
• Miért volt szükség Art Lean halálára, hogy Johnny kihívja Gorót? És ha ez ilyen egyszerű, miért nem hívta ki Liu Shang Tsungot?
• Mitől siklik át Johnny és Skorpió egy másik dimenzióba?
• A harcos Reptile, Skorpion és Sub-Zero miért csak ruhájuk színében különböznek egymástól?
• Miért nem számított rá Raiden, hogy Shang Tsung megszökhet a Külső Világba, ahová nem követheti? És ha Shang Tsung 1000 halott harcost tud megjeleníteni, miért csak Reptile-t hagyta hátra megölni az őt követő Kang-ot és Cage-t? Nem becsülhette így le őket, látva, hogy odalett Skorpió, Sub-Zero és Goro.
• Pontosak mik a viadal szabályai, hogy Raiden csapata időnként veszélyben vannak, máskor meg nem?
• A hercegnő Kitanát hogyan, vagy milyen jogalapon tudja Shang Tsung "távol tartani ezektől a halandóktól"? És ha Reptile is ezt a parancsot kapja, miért nem látjuk utána többet a szigeten? Kitana legalább két harcnál is ott volt.
• Art Leannak miért nem jutott eszébe Goro lába közé ütni, ahogy Johnny tette azt?

Ami pozitívum a filmben ott van, az a látványvilág (harcok és háttereik) nagyobbik része, plusz néhány futó közjáték a főszereplők között. Korántsem tekinthető igényes filmnek: a szövegfüzetektől csak maga a történet átlátszóbb, a színészi játék átlagos, a "cliffhanger" (="nyitva hagyott befejezés") a Császár megjelenésével pedig minden volt, csak váratlan nem.