A jogász

Mindössze 5, maróan brutális jelenete A jogászt az évtized egyik legsokkolóbb bűnnovellájává avatja. Néhány, a dialógusaiban elhangzó tanulsága pedig kőkemény ítélet az emberi esendőség fölött. Arcunkba vágja, mennyire vágyak hajtotta, illetve mennyire állatként legyilkolható valaki - mindegy, milyen gazdag vagy milyen bűnös. 

Michael Fassbender névtelen figurája, akit csak "Jogásznak" neveznek, nem annyira karakter, mint inkább egy sorspéldázat. Tipikus kifinomult ízlésű, magabiztos ügyvéd, aki sportkocsival és drága öltönyben jár, sőt még a mennyasszonyának, Laurának is csak több órás válogatás után találja meg a megfelelő csiszolású gyémántot. Röviden: valaki, akinek mindene megvan.
Mégis sötét ügyletbe keveredik, hogy még többje, még nagyobb luxusa legyen: Laura tudtán kívül befektetőként beszáll a kokaincsempészetbe. A mohóság és a jóhiszeműség pedig rövidesen olyan területre viszi, mely kecsegtető kívülről, de egyetlen hiba miatt pokoli börtönné változik. És ami a legszörnyűbb: mégcsak nem is miatta vagy emberei miatt került porszem a gépezetbe.

Hollywood-i standardok közt a filmnek eredeti és kendezőtlen tanulsága van, ezért nyerte el összességében a tetszésemet. Nem számít, te tehetsz-e a besült akcióról vagy sem: ha te feleltél érte, ha a szálak hozzád vezetnek,  akkor te viszed el a balhét. Minden üzleti vállalkozásban így megy, de a mexikói maffiánál a büntetést nem pénzzel és börtönnel, hanem vérrel és halállal fizetik meg. Kétségkívül szánalmas naivitás, ha valaki csak a még  nagyobb fényűzésért nyúl bele ilyen alvilági viperafészekbe - főleg úgy, hogy társai többször óva intették tőle.

Ritkán találkozom szembe olyan moziművel, ami ennyire nem áll azonos szinten 1-1 kritérium szerint. Egyik szempontból vézna munka, más téren viszont mellbe taszít, akár egy száguldó kamion. A film atmoszférája és történetvezetése leginkább egy naturalista western-re emlékeztet a XXI. században. Kényelmesen bánik szereplőivel, párbeszédeivel és eseménymenetével, mégis képes szuszpenziót és sokkhatást generálni.

Bírálói főként Cormac McCarthyt vették tűz alá, aki az alapul szolgáló novellát megírta. Ugyanis emellett a filmváltozat forgatókönyve is az ő tollából származik. Sok kritikus felrótta neki, hogy a műve túl terjengős, csupa szöveg és alig van cselekménye. Mondták ezt úgy, hogy a projekt olyan profi direktort kapott, mint Ridley Scott, és olyan színészgárdát, melybe bekerült Brad Pitt, Michael Fassbender, Cameron Diaz, Penélope Cruz, etc.

Az én véleményem ebben felemás. A mű hézagossága szerintem nagyobbrészt működő stílusjegy, és csak részben hanyag írás. Tény, hogy az 1. felében piszok lassan halad ahhoz mérten, hogy 1 vagy max. 2 szálon fut az egész. Feszesre vágva ez a film másfél órát ha kitenne (az igazán gyomorba vágó részek is kb. 10 percet ölelnek fel).
Valószínűleg ez a hatáskeltést szolgálja: hogy ugyanúgy elkényelmesedjünk és élvezkedve unatkozzunk (szó szerint), mint a szereplők. Így mikor A Jogász és cimbijei arra eszmélnek, hogy "nagy gáz van", velük együtt mi is felkapjuk a fejünket, keressük a kiutat. De 50-60 perc messze túl sok felvezetésnek egy  hosszú, szögegyenes lefutású megtorlássorozathoz, ahol lényegében csak egymás után hullanak a fejek. (Igazából a felvezetés is főleg annyi, hogy lézengő alakok eltelnek az élet örömeivel...) Ez fölös rájátszás a hangulatra. Gyakran unatkoztam az 1. félidőben, egyre türelmetlenebbül várva az érdemi fejleményeket.

Maguk a beszélgetések üdítően  szenvtelenek, mégha nem is nagyon informatívak. Ugye a bevett hollywood-i módszer az lenne, hogy 1-1 véleménycsere során gyűlnek össze a lényeges következtetések, melyeket előtte/utána nyomatékosít 1-1 súlyos fordulat. A jogászban inkább csak nagymonológok fordulnak elő. Nem centizi ki a szkript, melyik érv kinek a szájába kerüljön, és mikor sütik el. Ha épeszű valaki beszáll ebbe az őrülten rizikós bizniszbe, akkor minimum józan önismerettel kell bírnia.

Személyes kedvencem 3 olyan mondat, amit a már rettegő Jogász egy magas rangú bűnözőtől kap telefonon: "Azt tanácsolom, békéljen meg a döntésekkel, amiket hozott." "Az élet nem fogad vissza senkit." "Ha megszűnik létezni, a világ, amit teremtett, szintén megszűnik létezni." Ez a 3 mondat szabályos kivégzése a legnaivabb illúzióinknak, melyekbe kapaszkodni szoktunk mindennapi nehézségeink közepette. Minden hamar múlandó és ezáltal hiábavaló: miután a hullánk örök időkig oszlik és hamvad - a szeretteinkével együtt -, az épp élőkön múlik, hogy legalább eszükbe jut-e az emlékünk vagy sem. Kegyetlen igazság ez, amivel sajnos az Álomgyár se nagyon szokott szembesülni.

Furcsán hangzik, de A jogász mögött hasonló célkitűzést sejtek, mint ami a művészvilágban a korai avantgárd alkotásokat jellemezte. Nem a meglévő módszereket próbálták csiszolni vagy variálni, hanem lerombolni azokat, hogy ne szabványok mentén, hanem közvetlenül kapjunk eredeti tapasztalást mi, a befogadók.

Ugyanígy bánik történetével A jogász is. Nem érdeklik a hollywood-i történetírás szabályai, nem  törekszik képletet felállítani komponenseiből, pl.:

(jellemrajzok + karaktermotivációk) × cselekményszálak - idealizáló tónus 

= (vér + akció) ÷ következmények

Szürreális légkört teremt anélkül, hogy bárkit és bármit kiemelne, és hogy témaesszéként próbálna bemutatni valamit. Ennek része a festői sivatagi és városi háttér-képek, illetve a véres és hirtelen haláljelenetek (pl. mikor 2 rendőrálcás kartell-tag végez a szállítmányt lenyúlt 2 bűnözővel, majd egyikük egy arratévedt civillel is, csak mert látta, mi történt).
És azt sem mondhatjuk, hogy nem keres megoldásokat, hisz pont ezt teszi benne a címszereplő, miközben a hozzá közel állók egymás után eltűnnek mellőle:

1. Reiner-t - akivel a drogügyletet fedő klubot vezették - a kartell bérencei túlbuzgóságból seggbe, majd agyonlövik.
2. Westray-t, a hidegvérű közvetítőt London utcáján kivégzik - épp egy olyan nyakhasító kötéllel, amiről A Jogásznak is mesélt.
3. Laurát pedig menekülés közben rabolják el a kartell emberei a reptérről.

Fassbender játéka úgy kezd élettel megtelni, ahogy A Jogász egyre közelebbről érzi, hogy szorul a hurok, és egyre több jel utal rá, hogy ki fogják nyírni. Tudja, hogy balek volt, de muszáj mentenie magát, még inkább Laurát. A helyi bűnöző telefonon beszél neki egy költőről, aki összes művét elégette volna, ha mégegyszer láthatja elhunyt kedvesét. Értve a párhuzamot, A Jogász azt feleli: "Én nem leszek költő."

Meg kell, hogy mondjam: Fassbender és Penélope Cruz között soha nem éreztem erős kémiát: inkább egy latin telenovella szerelmespárját jelenítik meg. Egy eszményképet. De magáról Cruzról el tudtam hinni, hogy egy karaktert játszik - mégha az a karakter elég kétdimenziós is -, ami a főszereplő őrlődésével karöltve már kíváncsivá tett, vajon hogyan másznak ki a csávából.

Ezért tartom a movie legerősebb pontjának a végkifejletet. A szétesőben lévő Jogász egy lepusztult hotelban kap egy lemezt "Hola!" felirattal, melyről felismeri, hogy a kartell üzenete: ezennel megfizettél. Akárcsak a Phillips kapitányban Tom Hanks-é, Fassbender alakítása is a legvégén a legdrámaibb. Mindkét filmben a vér és a mások halála miatti sokk töri össze a könnyező címszereplőt.
Velőtrázóan finom zene kíséri a montázst, melyben megtudjuk, mi történt Laurával. Nem a szokásos "fogva tartjuk, hogy idecsaljunk" hollywood-i klisé. Hanem hogy a - valószínűleg agyonlőtt  - hulláját táskástól egy szeméttelepre öntik ki. Ha a kartell a jogászokat különösen megveti, úgy ez tényleg rosszabb büntetés a halálnál: akit az életénél is jobban szeretett, örökre ott penészedik a hulladékkupac alatt. Ezért nem bántam annyira, hogy a produkció ilyen pesszimista módon szakad félbe. Mi a tanulságot már megkaptuk: ha rossz fát teszel a tűzre, magadra vess. "Főhősünk" pedig - akár kivégzik, akár nem - most már élve is halott.

Bár A Jogász életében Laura is amolyan élő ékkő (ez a fajta párhuzam el is hangzik az elején), a film saját ékköve egyértelműen Cameron Diaz. És nemcsak azért, mert szexisen néz ki vagy csábosan viselkedik. Az itteni kínálatból a legerősebb lelkületű karaktert ő kapta, és pompásan feloldódik benne! Malkina Reiner nője: a felszínen csak egy unatkozó szépasszony, aki az átlagnőnél sokkalta paráznább. Még olyan hajmeresztő mutatványtól se riad vissza, hogy alsónemű nélkül szeretkezzen Reiner előtt a kocsija szélvédőjével. Hát nem sok nő mászkálhat odakint, aki így szórakoztatja magát éjszaka az utcán...!

Malkina igazi énje azonban kíméletlen. Sőt: ha A jogász ideálgyilkos, rideg világát 1 személyben akarjuk megtestesülni látni, akkor benne lehet - minthogy ő áll a drogszállítmány eltűnése mögött. De még mielőtt ez kiderülne, észrevehető, hogy semmi morális érzék vagy empátia nem szorult belé. Mikor Laurával beszélget, alig bírja palástolni véleményét a jóhiszemű lány hitéről Istenben és a párkapcsolatban.
Okos félrevezetésnek tartom a későbbi templomi jelenetet, ahol a szex témát erőltetve kihozza sodrából a gyóntatóatyát. Úgy tűnik, mintha csak unottan lenézné Laura ideáljait, pedig valójában gyűlöletes ballasztnak tartja, ami az embert elgyengíti és elvágja az üzleti sikertől. Egyértelmű, hogy Malkina tudatosan áldozta fel nemcsak Reiner, de A Jogász és Laura életét is, amikor egy emberével lefejeztette a kartell futárját, és megfújta a szállítmányt.

Nem kevés vizuális sejtetés fedezhető föl. A nyitójelenetben például a lepedő A Jogászon és Laurán olyan, mint egy hófehér halotti lepel: a későbbi halálos veszély leple a fejük fölött. A nő reptéren viselt tűzpiros ruhája pedig a vértanúság sejtetése. És képtelenség nem felismerni a párhuzamot Malkina tetoválása és a 2 házigepárdja között: ő maga is egy doromboló, de könyörtelen ragadozó.

Jókora különbség adódna, ha ezt a filmet

1. külön a felépítése;
2. külön az összélmény

alapján értékelném. Minden pontszám 1-1 szint: ezáltal tisztul le számomra, hogy mennyire bátran tudok egy filmet másoknak is ajánlani. Aki egy kemény, sablonmentes bűnsztorira kíváncsi, annak A jogász tökéletes választás. Főleg 3 komolyabb fogyatékossággal bír: 

• karakterei túl elbizakodottak;
• a történet viszonylag kevés kapcsolódási ponttal bír;
• és hogy majdnem 1 óra alatt jön csak létre a fő konfliktushelyzet.

Egyszeri megnézés után ezt merem biztosan állítani: felnőtt lencsén át, szemérmetlen és naprakész képet nyújt a világ személytelen, közömbös brutalitásáról. Ez pedig nekem elég egy kimondottan jó filmhez

5-ből 4 pontot adok rá.