A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ben Stein. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ben Stein. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. március 19., csütörtök

North (Világgá mentem)


1994-ben szinte minden amerikai újságíró- és televíziós kritika a Hoop Dreams-t választotta az év filmjéül.
Ellenpólusként szinte valamennyien Rob Reiner családi komédiáját, a North-ot választotta az év hulladékának a mozi mezején. Merő kíváncsiságból hát fogtam, és szerencsét próbáltam ezzel a hírhedt, sztárparádés vígjátékkal, hogy valóban olyan rossz-e, mint hírlik. Az eredmény ledöbbentett. Inkább fognám magam, és kínlódnám végig Arnold Schwarzeneggertől a Juniort, mint ezt az... izét.



Már maga a premissza is igencsak kőszívű. North 11 éves kisvárosi mintadiák, aki egy napon megelégeli munkamániás életmódjukat, és bírósági végzést nyújt be, hogy elkerüljön tőlük. A bíró lunatikus megoldással áll elő: North-nak találnia kell 2 hónapon belül egy másik házaspárt, akihez jogilag elhelyezhetik. A fiú pedig repülőgépre ülve a világ távoli, egzotikus sarkaiba megy a jelöltek után.
Amiről nem tud, hogy a hozzá hasonlóan kisfiú, de újságíró ismerőse közben a világ leggazdagabb kölyökmágnásává válik. Ha North netán meggondolja magát, és visszamegy szüleihez, akkor az ő példáján felbuzdult amerikai gyerektömegek sorra veszítenék el a pereiket a szüleik ellen.




Minden idők egyik legocsmányabb, legelmeháborodottabb másfél órás förmedvénye terült el a szemem előtt, ahogy végignéztem a North-ot. A filmben gyakorlatilag mindent és mindenkit ész nélkülinek ábrázolnak, a szülő-gyerek viszonytól a jogrendszeren át a különböző világtájak etnikumaiig. 
Legillusztrisabban a világ etnikumait, és ez a leghíresebb negatívum, amit a kritikusok szeretnek szóvá tenni - teljes joggal. North az utazásai során találkozik texasi, hawaii, eszkimó és egy csomó más népcsoport-beli sztereotípiával. Mindegyik igyekszik behízelegni magát North kegyeibe, aki ugye a világ egyik leghíresebb mintatanulója - bár őt magát ez kevéssé érdekli. Mindegyik házaspárt olyan lealacsonyító idiotizmus jellemzi.
A dolog pikantériája, hogy látványos pedofil utalások is felütik itt-ott a fejüket:
  1. az igazi szülők közül az apának ez a reakciója az elájult fia láttán: "Gyorsan! Gombold ki a nadrágját!";
  2. a hawaii szülők turisztikai óriásplakátján North képmásának le-lerángatja a kék fürdőgatyókáját egy fogantyú;
  3. a kenyai törzsnél North hosszasan meredezik a sokadik mostohaanyja cicijeire.


Külön meg kell említenem az eszkimó színnél az undor egyik csúcspontját. A mosolygós csinimama elmondása szerint a nagyapa korú törzstagok örökre elhagyják a törzset, mert többé nem hasznosak a közösség számára. Mindezt puszta hagyományból. Összevertem volna az utcán az írót, ha Amerikában látom ezt a premier évében! Nem elég, hogy minden embertípus teljesen leszarja - kivéve az utolsó családjelöltet - az emberi élet és gondolat értékét, de hogy az egyik a biztos halálba küldözgeti az öregjeit, az még ehhez képest is kegyetlen. 
A Dredd bíróban is volt egy ilyen "hagyomány" előírva a Bíráknak - csak nekik a sivatagba -, de ott mindössze hülyeségnek hatott ez az ötlet. Itt viszont ocsmány és aljas, mert ezt a vígjáékot gyerekek és szülők szórakoztatásául készítették.



Észbontó, hogy hány híresség adta a nevét ehhez a "szülővadászathoz". Bruce Willis - aki éppen ma ünnepli 60. születésnapját - talán mindenkori leghitványabb project-jét vállalta be itt: az ő figurája egy rejtélyes idegen, aki - mint A Maszk - váltogatja a ruházata stílusát, valahányszor felbukkan North körül. Rob Reiner az ő szájába adja azokat az álfilozófiai szövegeket, amik alapján elvileg North rájönne, miért mégis az igazi szülei a legjobbak. Akik mellesleg 2 teljes hónapig sokkos ájultan fekszenek egy hordágyon...
És hogy a legvégén, mikor egy banálisan lassított jelenetben egy bérgyilkos készül lelőni a szülei karjaiba rohanó North-ot... kiderül, hogy az egész csak álom volt! Ez még normális komédiánál is könnyen a becsapottság érzését keltené, hisz érvényteleníti az addigi történéseket. Holmi cukormázas mesetanulság jogcímén ezt eleve hiba megjátszani, de ha valaki végigszenvedi ezt a humortalan maszlagot, akkoris elvárná, hogy valami igazolja, hogy időt fordít rá. Elijah Wood-ról nem akarok rosszat írni, de a North fényében olyan nagy szüksége volt a karrierjének A Gyűrűk Ura sikerére, mint egy falat kenyérre.

Végül beraknám az 1 olyan képet a filmből, amit nyugodt szívvel tudtam megmosolyogni:

Mintha Az ember tragédiájának Asylum-i remake-ét néznénk végig. Rob Reiner tehetséges rendező - és színész is -, de a North-al olyan eszetlen komposztot segített világra, amit komoly filmkészítő egy életen át letagadna. Mivel nincs benne semmi, amit pozitívumnak tudnék elkönyvelni. 




2012. április 30., hétfő

TOP-11 legjobb A Maszk animációs sorozat epizód


Az 1994-es A Maszk sikere block-buster-ként és az eredeti karakter újragondolásaként indokolta, hogy 1 évvel később animációs TV-sorozatot indítsanak útnak, olyan epizódonkénti kiindulóponttal, mely az élőszereplős változat bonyodalomhelyzetére hajaz. Egy különös szuperhős vagy antihős, aki hétköznapi élete során cseppet sem hétköznapi dolgokkal kerül szembe. Nem egyedi eset, hogy egyetlen mozi több évadra elegendő gázt ad egy rajzfilm-széria ötletének:
  • Batman
  • Beettlejuice
  • Szellemirtók
Formailag a sorozat egyetlen nagy folytatásként volt szánva Stanley Ipkiss sztorijához, az első részekben még szóban utalgatnak is annak eseményeire. Charles Russel filmje egyszeri komédiának készült ugyan, a film népszerűsége azonban egy folytatás elkészültét provokálta ki, egy 2. moziként vagy animációs formátumban.
Igazából a széria Russel művének eseménysorából szelektíven válogatja és váltogatja, mikor mire emlékszik belőle, később pedig teljesen ignorálja; tehát nem lehet mondhatni, hogy egyiket a másik ismerete nélkül ne értékelhetnénk. Én azok közé tartozom, akk előbb látták A Maszk-rajzfilmszériát, és utólag a mozit, még később a nyers, vágatlan verziót. Ezért aztán megkísérlek párhuzamot vonni a két sztoriláncolat között, illetve ahogy ugyanazok a dolgok mennyire különbözően szerepeltek.

De nemcsak a film folytatásaként funkcionált, hanem hogy A Maszk által szembetalált ellenfelek és élethelyzetek kiutalások, rendszerint parodisztikus átiratai népszerű mozgóképes műveknek a XX. század második feléről, mint: Animánia (Goofalotatos), A Grincs (Santa Mask), vagy a Jurassic Mask c. rész nyíltan az Elveszett Világ történetének kifigurázása.
Lehet azon vitatkozni, hogy kinek mennyire jön be a sorozat humora és poéntára. Nekem sokszor hozott úgy bosszantó műhumort, mint tartalmas szórakozást. A sorozat 3 évadot és 55 epizódot ért meg. A listámon szereplő epizódok sem mind azonos okokból miatt kerültek föl arra, de megpróbálom felvázolni, melyek az erősségeik, amik alapján elnyerték a tetszésemet.








11.
#
They Came from Within


Mivel A Maszk, eredeti nevén "Nagy Fej" is elszigetelt képregény-minisorozatként kezdte pályafutását, a kifigurázás témájaként adva vannak a képregény-szuperhősök, akiknek különféle, többnyire sci-fis képregény-szupergonoszokkal kell viaskodnia. Ezt az ötletet a feje tetejére állítja, hogy a szupergonoszok (Sötét Csillag Trió) a lapok oldalairól megelevenedek, és a pasas, akit saját világuk hősének hisznek (Galaktikus Bosszúálló), csak egy átlagember, aki egyébként magasról tesz a szubkultúrára - az álruhás Kellaway hadnagy.


Az epizód mindössze 20 perces, ám tele van szuperhős-kiutalásokkal. A "Galactic Avenger" nyilván a Marvel Comics szuperhős-csapatára utal (múlt csütörtökön volt az Avengers premierje), akárcsak a trió karakterei közül Warmachine. Gyerekkoromban, mikor a Cartoon Network-on bemutatták a műsort, volt egy űrmese-sorozat, a Galaxy Trio, ahol a csapat szintén egy lilás-pirosas ruhájú nő, egy kékruhás férfi, és egy nagyobb, testi pluszaira támaszkodó harcos. A többit most inkább nem részletezem, de akad még - részben A Maszk alakváltásai kapcsán is.


Doyle talán az összes rész közül itt kapja a legtöbb tennivalót: nemcsak Kellaway rendőrtársa, de A Maszk infóforrása is, hogy mi kell tennie. Először a dolog működni látszik, de mihelyt felsül a tanácsával, A Maszk azt teszi, ami a legtöbb képregényfant kiborítaná: összetépi a füzetet. Így a triótagok megszűnnek a mi valóságunk számára.
Az epizód vége éppolyan mulatságos, mint az egész rész: Stanley megkapja a képregény egy talált példányát Doyle-tól, de mikor olvassa, szabályosan elsápad az arca: a képregény sztorija aszerint módosult, amiként A Maszk ott ténykedett. Frappáns csattanó, és egyben újabb utalás: nem sokkal a sorozat után azt alapul véve egy rövid életű képregényfolyam indult útjára, Adventures of The Mask címmel.




10.
Boogey with the Man


Ipkiss személyiségfejlődését a sorozat eléggé visszafogta azon tekintetben, hogy hagyja, hogy mindenki átlépjen rajta, és nem áll ki az igazáért, ahogy a mozifilmben teszi azt: előbb a bank ficsúr helyettes-elnöke felé, majd mikor Tina Carlyle-t próbálja megmenteni Dorian Tylertől. Azt hiszem, az ötlet az volt, hogy a hétköznapi robotmunka felőrli, és nem tud rögtön drasztikus változást előidézni. Ebben az epizódban, olyan, mintha a puszta karmája ítélné őt a vesztes szerepére, ahogy ő is kifakad: "Akármit megadnék, ha a magam erejéből győzhetnék!"


Szóval megjelenik Bub - aki vagy maga az ördög, vagy egy ügynöke, ezt a néző dönti el. Megpróbálja Stanley-t rávenni, hogy adja el a lelkét, a szerződés előlegeként pedig a bank helyettes-elnökévé mozdíttatja őt elő. A Maszk megjelenése patthelyzetet idéz elő: egyik egy másik kultúra varázserejét, a másik a klasszikus pokoli erőket uralja. Ezért a döntést táncversennyel intézik el a Coco Bongo éjszakai klubban. Mindketten penge mozgásúak, többféle tánc-műfajban jártasak. 
Meg kell mondjam, az írók a verseny végkimenetelét igencsak elbagatellizálták, hisz A Maszk nem mutat fel többet Bubnál, egyszerűen legáncsoskodja őt a színpadról. De Stanley álmainak megvalósulása, a két ördögi figura versengése, + ahogy Maszk beugratja Bub-ot, hogy szerződést írjon alá vereségesetre, nagyon tetszettek.




9.
Convention of Evil


A Maszk ellenfél-gallériájának gyűjtőepizódja, hasonlóképp, mint a Batmanből az Almost got'em és Trial epizódok. Ezeknek még egyébként a kifigurázott megfelelője is lehetne: olyan korábban látott ellenfelekkel, mint Lonnie "a Cápa"; Gorgonzola, a sajt istennője; A Vihar és így tovább. A találkozó elnöke a gépember Pretorius (róla majd lentebb), a díszvendég Dr. Newman, Stanley pszichiátere. Egyébként Ben Stein az egyetlen a film színészei közül, aki továbbra is a hangját adta a figurához.
Már így együtt szemlélve őket is kacagtató látványt nyújtanak (főleg A Vihar a Robin-szerű kosztümjével), de sose addig a pontig, ahol már lebutító vagy sértő. A Maszk műfaja eleve bizarr komédia, tehát ez velejár. A párbeszédek és az interakció a karakterek között is van olyan jó, mint a Batman Almost got'em epizódja.

Igen nyilvánvaló átfedés még a két epizód szerkezete. Van egy meghívásos bűnözőtalálkozó, jellegzetes küllemű rosszfiúkkal és egy női gonosszal. A sorozat legismertebb "főgonosza" a házigazda, az egyik vendég pedig késve érkezik meg. Elmondják, ki-ki hogyan került szembe a fiktív város önjelölt hősével, és reagálnak rá. A végén pedig a csavar, hogy a leg-oda-nem-illőbb alak felfedi: végig ő volt az önjelölt hősalak, álruhában. Már épp nekiesnének, de amaz újfent leiskolázza őket.

Newmant A Maszk éppolyan ügyességgel játssza el, mint Bruce Wayne Gyilkos Krok-ot. Addig nem nagyon sejthető, hogy ő az, amíg az Arthur Newmantől telefonhívás nem érkezik.
Pretorius meghívottjaként látni Newmant a korábbi Shrink Rap epizódra emlékeztet - ami majdnem felkerült a listára. Ott Newman felöltötte a varázsmaszkot, és egy mindenkit kezelni akaró csatlós lett Pretorius mellett. Egyértelmű utalás, amikor az egyik vendég "Shrink Rap"-nek csúfolja (="fejzsugorító" talán), vagy mikor Newman a "maszkofóbia" betegségéről beszél, ami ugye a kitalált "ipkissomaskosses" szó variálgatása.





8.
When Pigs ruled the Earth

Magyarul akár A disznók bolygója címet is lehetne adni neki, mert pontosan erről van itt szó. Ennek a résznek van néhány az egész széria legképtelenebb ötleteiből: A Maszk és Peggy az űrhajóvá alakított kocsiban fénysebességgel 3000 évet mennek előre az időben, ahogy A majmok bolygójában Taylor. De míg abban a filmben a majmok kb. az emberi középkor fejlettségi szintjén éltek, ott a disznók világa megegyezik a jelennel - vagy legalább a 60-es évek szintjével mindenképp.

A sztori is nagyjából ugyanazt a menetet követi, mint a '68-as produkció Charlton Hestonnal a főszerepben: két tudós segítségével bizonyítékot találnak rá: "Tényleg létezett egy kor, melyben emberek uralták a Földet!"
És itt van a híres zárójelenet, ahol Taylor a Szabadság-szobor romjainál rájön: ez tényleg a Föld. Csak ebben a verzióban A Maszk rökönyödik meg, mikor megtalálják a Coco Bongo csaknem teljesen ép romjait. És a borús hangulatnak esélyt se hagy, mikor A Maszk és Peggy ugyanúgy fénysebességgel visszaindulnak saját korukba. Meglehetősen sötét humor ebben a részben, de szerintem ügyesen használták.




7.
#
Mayor Mask

Ez talán az első olyan rész, amiben Stanley és alteregója politikai közszereplést vállal: A Maszk indul a választásokon Tilton ellenében, Stanley pedig a kampánymenedzsere lesz a nyilvánosság előtt. Ez a rész főleg a versengés miatt tetszett, ami mindkét felet legális módszerekre szorítja rá. 
Stanley-nek komoly oka van belemenni ebbe: először csak a parkolóórák miatt, de aztán rájön, hogy Tilton valójában Pretorius vadiúj robottest-álcája, és vállalati szemétlerakót akar csinálni idővel az egész városból. Nem tudjuk, pontosan mikor vette át az igazi Tilton szerepét, de tetszik, hogy emiatt Stanley, sőt szinte minden visszatérő közös ismerősük a sorozatban A Maszk kitűzőjét hordja.

Itt hangzik el a TV-tudósítónőtől a kedvenc szövegsorom a 3 évadból: "És mialatt Tilton polgármester babákat puszilgatott, addig A Maszk csinibabákat."
Az epizód zárásában az tetszett, hogy Stanley saját, döntő 1 szavazatát nem adja csak úgy az igazi Tiltonnak. Mikor először látta kampányolni A Maszkot a TV-ben, fejfájás kerülgette, hogy limbópartikat akar majd adni, meg hasonló agyrémeket vezetne be. Most ezt saját maga hozza föl, elismerve, hogy korábban gyerekes volt az aggodalmaskodása: szabályosan könyörgött Milónak, előbb, hogy elrejtse előle, aztán meg, hogy adja neki vissza a faálarcot.  


6.
#
The Mask is always greener on the other side


A szériaindító epizód és egyben az egyetlen folytatásos rész - melynek mellesleg máig nem értem, miért adtak ilyen semmitmondó címet. Itt van a legtöbb utalás a '94-es movie eseményeire: Peggy feladta Stanley-t a maffiának, Charlie Schumaker pedig tudja, hogy ő volt A Maszk, és vízbe eldobta a relikviát.
Ezek az utalások a legkiábrándítóbbak számomra az egészben: nemcsak nem tiszta, miért vedlett vissza Ipkiss neurotikus igenemberré, de a kontinuitás rettentő rozoga. Charlie-nak nem létezik, hogy nincs elég esze belátni, hogy A Maszk a faálarc ugyanazon viselője, aki a mozifilmben kirámolta a bankját. Mégha ott nem is látta Ipkiss-Maszkot, mikor az úttesten szambázott a rendőrségi kommandóval, minden lakos láthatta őt. "...És persze világgá kürtöli a TV-híradó!"

Peggy pedig a DVD egyik restaurált pluszszcénájában szörnyet halt.

Rögtön itt ismerjük meg Pretoriust, aki elsőre tipikus őrült tudósnak tűnik. Nem is igazán a robotteste teszi "alkalmassá" főgonosznak, vagy hogy feje külön tud válni, és fémkarokkal mászkálni, mint egy pók. A hangja és a tartása tekintélyt hordoz - és ezt 1 kezemben megszámolom, hány Maszk-ellenfélnél tapasztaltam. Meglepődtem, mikor kiderült, hogy Tim Curry volt a hangszínésze: ő és a Stanley-t játszó Rob Paulsen szerintem éppolyan teljesítmény mutattak föl, mint Mark Hamill és Kevin Conroy.

Természetesen Pretóriuszt A Maszk ereje érdekli, és nem örül, mikor Ipkiss közli vele, hogy a cementbe hajította. Nyilvánvaló és szándékos túlzás, hogy mikor Stanley és Charlie "A holnap házában" vannak, a fejrész egyszerűen besétál, majd könnyedén átveszi a számítógépek és robotok irányítását az épületben. Tetézi a dolog logikai bukfencét, hogy a háznak még ugyanolyan pókszerű fémlábai is vannak, mint Pretóriusznak.
A movie-verzió kitalált szereplői, mint Tina, Dorian és Niko soha említésre se kerülnek: bár az epizód önmagában tisztességgel lett megírva, forszírozottabb nem is lehetne a kapocs film és rajzfilm között. Azt hiszem úgy gondolták, hogy mivel ez a 3 karakter csak Russel kreációja, nincs helyük a cartoon-verzióban. Szerintem ez is belejátszott, hogy a show alig 3 évad után megszűnt.





5.
 
Double Reverse

A Maszk pszichikai hatásteóriája nem nagy ördöngősség; maga a film is pár mondatban össze tudta foglalni. De míg mondjuk egy szuperhős-filmben az álarc/álruha egy hatékonyabb személyazonosság céljából születik, addig itt a fizikai maszk a metaforikus maszknak ellentéte. Röviden: aki felveszi, az többé semmit nem tud elrejteni a lelkéből. A Loki-maszk csillogva reagált, ha a kézbevevőnek szüksége volt rá; visszarepült, mikor a szükségalany eldobta; és a végén nem repült vissza, mert már nem volt rá szüksége.


A mozifilm kivágott prológusában elhangzik, hogy a majdani város területét átok sújtja az "átkozott vacak" miatt. Ezzel jól összecseng a Double Reverse epizód: Edge Cityben majdnem részről részre újabb szuperbűnöző bukkan fel. Olyasvalaki, mint A Maszk, szükséges, hogy létezzen. De Stanley ezt mindaddig nem látja be, míg az álarc egyszer akció közben el nem veszíti a természetfeletti mágiáját.

Newman "végső megoldásként" azt javasolta Stanley-nek, hogy magát vállalva tegye, amit A Maszk tenne. Szóval Ipkiss "Vacky Stan-ként" előléptetést kap, és egy kolleganőjével randiesélyes. Ennek viszont "szuperhősi" munkája látja kárát:
"Ha a visszafordító pszichológia működik magának, a Maszk-személyisége talán teljesen meg fog szűnni."
"A Maszk csak a régi Stanley-vel együtt tud létezni... É-én elpusztítottam A Maszkot...!"


A robbanó testű főgonosz már nekem is az a pont, ami a kínosan röhejes kategóriába tartozik. Kablamus karaktere aligha több egy random szemráncolós hibbantnál, akire rá lehet aggatni, hogy szintén járt Newmannél kezelésre, és neki is javasolta a módszert. Jelenléte annyiban jön kapóra, hogy miután Stanley megpróbált visszavedleni régi, előzékeny önmagává, a folyamatot - tudtán kívül persze - Kablamus teszi teljessé.
Végül: nagyon tetszik, hogy a végén Stanley belátja, hogy egy nap átlagos viselkedéssel is újra el fogja érni az előléptetést és a párkapcsolatot. A moziverzióban sem azért volt vesztes, mert túl rendes volt, hanem mert a "rendes" volt mindaz, amit mutatott a külvilág felé. Lábtörlőként mindig könnyebb, mint kiállni az igazunkért.



4.
Shadow of a skillit

Skillit jelenti az első ezoterikus gonoszt, akivel a zöldarcú szembekerül. Ez a különös lény négy évezrede él, és mint kiderül: most van itt az ideje, hogy életerejének nyersanyagot gyűjtsön. Ez pedig az emberek árnyéka, ami nélkül valahogy az életerejük is odavész. Stanley és 3 legközelebbi ismerőse jár így: Charlie, Milo és a szeme láttára Peggy. Ő maga csak azért ússza meg az idősödést, mert A Maszk hamar visszaveszi Skillittől az árnyékát.
Mikor már tudja az árnyék fontosságát, szembesül vele, hogy Peggy, Charlie és Milo is elöregedtek. Ha ez történt velük, órák kérdése csak, hogy végelgyengülés révén elmúljanak. Ez a legijesztőbb helyzetek egyike, amibe a sorozat valaha is belerakja Stanleyt.

Skillit abban is rendkívüli, hogy szó szerint ismeri a famaszk eredetét, és ismerte mindazokat, akik valaha viselték - akár híres történelmi alak, akár feledésbe merült. Hogy pontosan honnan származik, ki készítette, az örök rejtély marad a rajzfilmben. De a viselő és a tárgy közti kapocs fontossága megmarad: mikor Skillit invitálására A Maszk belép az Árnyékvilágba, Ipkiss egész alakja minden fotóról eltünedezik, amin valaha is szerepelt.
Az epizód zárása itt is nagyon bagatell és poénnal csapja össze. De az epizód hangulata nagyon félelmetes, mindamellett, hogy 1-2 anekdotája mennyire muris (a kislány ráfecseg a falat püfölő Maszkra).


3.
#
Sister Mask


Ennél a résznél vált világossá, mennyire mellékes, hogy van-e köze a sorozatnak a filmben történtekhez. Newman irodafalán a maszkok történelmi ismeretekre utaltak; 4-5. századinak ítélte a maszk becsült korát, ami azért lényegesen több az itt említett 11. századtól.


A "Nővér Maszk" az ideális csapda Ipkiss-nek: meghamisított múzeumi leírása szerint ezzel megszelídíthető A Maszk kiszámíthatatlan, ámokfutó természete. Valójában a "sötét erőket kontrollálni" egész mást jelent, mint Ipkiss gondolja: az álarc Pretorius találmánya, általa teljesen irányítás alá vonja A Maszk testét és képességeit.
A Maszk tehát kívülállóként szemléli, ahogy a teste megtámad egy katonai bázist egy titkos meteorásvány megszerzésére. Szokásos humorát mégsem veszti el, így kicsit úgy tűnhet, mintha Pretorius és ő szövetséget kötöttek volna. Tudjuk, hogy nincs így, mégis van a szituációban valami kísérteties: ahogy Stanley Ipkiss jelleme kontrollálta a maszk erejét jó irányba, úgy most Pretorius eszköze a rossz irányba kontrollálja az erejét.

1-2 esetben fordul csak elő a szériában, hogy egy gonosz figura teszi föl a tudjátokmit. Pretorius feje a legocsmányabb Maszk-inkarnáció a sorozatban, és - tekintve, hogy a fő-rosszfiúról van szó -, a legveszedelmesebb is. Ipkiss végül ugyanazzal állítja meg, amivel Pretorius mindenféle nem-akart dologra kényszerítette. Miután a nővérmaszkkal már törlesztett, másik énje is újra "önmaga" lehet.





2.
What goes around comes around


Skillithez hasonlóan az idő a kulcsszó egy másik, visszatérően is látott antagonista esetében. Dr. Amelia Cronos sokban hasonlít Pretoriuszra: megalomániás, de megfontolt tudós, aki egy géppel nemcsak utazni tudott az időben, de a tárgyak időállapotát is befolyásolni tudta egy órával.

Mivel mindkét eszköze tönkrement, visszatérése és új csapdája meglepetésként éri Ipkiss-t. Cronos ugye egy fél órás időintervallumba zárja be őt, ami újra és újra ismétlődik, és ezt csak Stanley érzékeli. És valahányszor visszaugrik a fél óra kezdetére, Cronos újabb klónja születik meg. Ha már elég klónja van, ezek valahogy egyesülnek, és teljes kontrollt adnak Cronosznak a mindenség ideje fölött.

Tudom, nyakatekertebb talán nem is lehetne ez a magyarázat. De az alapfelállás roppant érdekes, Stanley kitörési próbálkozásai pedig egyszerre szórakoztatóak és komolyan vehetőek. Még gondolatprovokatív is belegondolni, milyen egy időketrecbe zárva újraélni ugyanazt a kis időt (filmek és sorozatok is többször operáltak ezzel a szituációval). Ha a legnagyobb veszélyforrást kellene megneveznem a három évadból, akkor emellett tenném le a voksot.



1.
Split personality

Stanley Ipkiss és A Maszk bármennyire ugyanaz a személy, oly eltérőek is, illetve annyira külön személyként tekintenek önnön magukra, hogy legtöbbször úgy tűnik: valódi csapatként, duóként működnek. Ipkiss a konszolidált, észrevétlenebb fickó, és mikor ennek ellentétére van szükség, akkor hívja "Nagy Fejet".

Stílusosnak tartom, hogy a Split personality lett az első évad zárórésze. Mikor Pretorius néma verőlegénye, Walter sokadszor kerül szembe a protagonistával, a faálarc egy úthenger miatt éppen 2 szimmetrikus részre válik szét. Az egyiknek Walter lábára ragadva nyoma vész, a másikat meg Stanley próbaképpen felveszi. Hát most már tényleg egyszerre léteznek. Stanley testének egyik fele A Maszké lesz: külön tudnak beszélni, külön tudattal vezérli ki-ki a maga testfelét. Mondanom se kell, hogy ez az egyik legszórakoztatóbb probléma, amit rajzfilm-hősnél láttam: egy gyáva, de józan eszű fickó saját vad bulizós alteregójával egy testbe zárva vergődik. Mi lesz ha egy ismerőse - vagy a zsaruk vagy a média - meglátják?

A szimbolikus jelentése a helyzetnek tovább fokozódik, mikor a Walter lábán elkallódott maszk Chet Bozzackhoz kerül. Ő Stanley új bankkollegája, egyben középiskola-béli fő szivatója is volt. Amikor ő ölti a másik félmaszkot, a különbség azonnal látszik: Chet Maszkja az elnyomott gyilkolási ösztönt is hordozza, ami Stanley-Maszkra nem jellemző. Először Stanley és A Maszk ellentétességét láttuk: most ketten együtt jelentik a jó végletet, "Cheték" pedig a másikat. Csak mikor már Stanley élete a tét, kap észbe az ellenduó konszolidáltabb tagja, és ismeri be később Stanley-nek, hogy mostantól hátat fordít a múltjuknak.

Kicsit még árnyalja a felállást, hogy Charlie támogatja Chetet, majd miután annak Maszk-fele egy parti előtt szétcincálta a ruháját, viszontlátásakor kirúgja. A rajzfilmben Charlie kétszínűbb barát, mint Stanley. Ebben a részben viszont nemcsak azt kapja meg, amit már egy ideje megérdemelt volna (Stanley és társa egy csirkekosztümmel mentik ki attól, hogy pucéran mászkáljon). De amikor kirúgja Chetet, Stanley láthatóan elgondolkodik. Negatív példát látott, mi lenne, ha saját alantas érzelmei csak 1 estére is eluralkodnának rajta, és azzá a gyilkossá vedlene, aki az eredeti képregényekben is tette "Big Head"-ként. 


Még annyit fűznék hozzá: Walter szintén felpróbálja egyszer, de nem történik semmi, és ezt Stanley sem érti. Szerintem a magyarázat erre: mivel ő álmok nélküli, érzelemtelen fogdmeg, nála nem hat A Maszk tudatalattit felszabadító mágiája. Formailag Walter Pretorius embere, de több epizódjában nem látjuk a "főnökét": a jelek szerint Walter együgyű lény, aki beéri, ha időnként szabadon kószálhat.



Teljesen megértem, hogy sokaknak nem jön be A Maszk animációs sorozat - többnyire mert idétlennek vagy irritálónak tartják. Humorfaktora és megírtságának színvonala korántsem egyenletes, ez tény. De nem agyatlan és csak nagyritkán önismétlő; rendelkezik néhány mögöttes gondolattal és sok-sok utalással olyan dolgokra, amiket a TV-ben láthatunk. Más a stílusa, mint mondjuk a  Batman rajzszériának: attól eltérően a komédia elemére építkezik, és nem is olyan ügyes sorsok felvázolásában, mint amaz. Szórakoztatni hivatott, és - legalább számomra - van benne annyi, ami elég a hétköznapi TV-s kikapcsolódáshoz (persze kizárólag eredeti nyelven).

2011. június 15., szerda

Richie Rich

Richie Rich egy ideálkép. $enki átlaggyerek nem lehet annyira tehetős, mint ő. A készítők a reálisan elképzelhető határokig fokozzák a film alapötletét: mennyire tehetős polgári családba születhet valaki? Mi mindent engedhet meg magának az életben? Lehet annyira gazdag, hogy még a kedvenc dalmatáján is $-alakúak a pöttyök?

$ikerült a filmben elkerülni azt a fatális hibát, amibe sok családi vígjáték szokott beleesni. Másfél óra alatt egyszer sem válik idétlenné, babusgató hangvételűvé - kivéve azt az undorító pár másodpercet, ahogy a Rich-házaspár a kisbaba Richie ágya fölött gügyög. Nagy gonddal egyensúlyoz a hihetően naiv és a szánalmasan naiv között. Aztán ez részben sikerül, de sok a cukormáz.
$zomorú pillanatokat is szolgáltat a sztori. Amikor Richie megkísérel idegen kamaszokkal barátságot kötni egy gyors baseball-meccsel, egyikük, Gloria normális hangon kijózanítja: "Azt mondtam, vedd el! Te nem tartozol ide." $aját győzelmével csak a rokonszenvüket akarta elnyerni, nem azt a 10 dollárt, amit a 10 billiójához tehetne. Nagyon kifejező jelenet: Richie gazdasága börtön, ami elszigeteli őt bármilyen mélyebb értelmű kapcsolattól - beleértve apját is.


Richard Rich birtokán meglepően sokféle látványosság segít ébren tartani a nézők érdeklődését. A kuriózumokat két hullámban ismerjük meg: először Richie mindennapi programján keresztül, a magániskola kezdetéig. Keenbean professzor a kedvenc karakterem a filmből: találmányai és az a tohonya lelkesedés, amivel bemutatja őket, mindig meg tudnak nevettetni.
A második élménysor onnan indul, mikor Richie inasa, Herbert Cadbury meghívja magához Gloriát és barátait. Richi ráérez a helyes taktikára: meg se próbálj bankjegyet belevonni a közös szórakozásba. Cadbury ugyan egy 100 $-os ígérettel vette rá Gloriáékat, hogy eljöjjenek, de ez a végén ugyanúgy nem érdekli őket, ahogy Richie-t se érdekelte az ő 10 $-juk. $ Gloriáról is megtudjuk, hogy Richie nem véletlenül látta a szerszámgyár melletti játszótéren, apja ugyanis a Richie apja által felkarolt cég programozója.


A cselekmény ügyesen fűzi össze Richard és Regina repülőbalesetét a gyerekek hullámvasút-útjával. Van Dough, a Rich-vállalat egyik ügyintézője kétdimenziós főgonosz, aki biztonsági emberével csak azért vannak, hogy legyen negatív ellenerő az eseményeket mozgásba hozni. Miután Richie átvette a vállalat irányítását, Van Dough Cadburyt juttatja börtönbe, hiszen Richi szavazati többségét csak az ő felügyeletével gyakorolhatta.
$zerencsésnek tartom, hogy egyszerű, de valós pénzügyi összefüggéseket is említenek azért: az iskolai példa, hogyan kell csődbe jutott vállalkozást talpra állítani. $zabad kiskorúságra hivatkozni, miközben illegális a részvény rémhír általi felértékelése, a kiskorúak felelősséget és jogkört nem vállalhatnak. Kicsit olyan, mint a Szerepcsere Eddie Murphyvel, csak ott a tőzsde működésébe nyerünk bepillantást, itt pedig a cégvezetéssel.


Cadbury megszöktetése után az események felgyorsulnak, Van Dough felkutatja a Rich-házaspárt az óceánon. Keenbean korábban mutatott eszközei most mind fegyverekké válnak: a mechanikus méh, a kölyökpult, a tölténytaszító folyadék, Richie-éket segíti. Ezzel szemben a molekuláris átalakító, a lézerágyú és közvetve a "cementina" pedig Van Dough-ékat. Mintha felfegyverkeznének a végső ütközethez.
Mount Rushmore albínó verziója, Mount Richmore ideális helyszín a tetőponthoz. Ízléses, odaillő, jól időzített poén - ellentétben a $uperman 2. Mount Zodmore-jával. Van Dough aranyrudak folyamára számít itt, de csak családi emléktárgyakat talál. Richardék szerint ez a valódi vagyonuk. Frappáns kifigurázása ez a mérhetetlen családi vagyonnak, és a kapzsiságnak, hogy valaki elorozza azt, és "országot vásárolna" belőle, ha akarna.


Többször az volt az érzésem, hogy a női karakterek a legtalpraesettebbek. Gyakran Gloria adja Richie tudtára, ha valami nem stimmel körülöttük; Regina nehezményezi Richardnak, hogy a szokásai rabja, görcsösen nem akart senki kirúgni. Ugyanígy Cadbury merevségét is egy tárgyilagos hölgy, Diane helyteleníti több ízben.

Nem túl eredeti, naiv a hangvétele, tanulsága pedig lerágott csont, hogy a család és a barátok az igazi kincse valakinek. Hogy mennyire tartalmas kikapcsolódás, az egyéni beállítottság függvénye. Én magam felnőtt fejjel biztos nem tekinteném meg moziban, csak tévében. $ok okos humorpont szerepel benne, és bármilyen szimpla, kukoricás a mondanivalója, családi vígjátéknak megfelel.



2011. április 27., szerda

A Maszk 2. - A Maszk fia


Képtalálat a következőre: „movie poster blogspot.com "son of the mask"”
Sok képregényből készült produkcióra mondták már, hogy az a valaha készült legrosszabb képregényfilm:
- Batman és Robin
- Macskanő
- Tank lány
- Superman IV.
- Supergirl

stb.
Én személy szerint Maszk fia c. filmnek adnám az aranyérmet. A nyugati filmvilágban mindenképp. Ez egy olyan munka, ami nem csupán "borzalmas", hanem nincs számbavehető értéke vagy konkrét erőssége. Ijesztő, képlékeny, csiricsáré. Mégha a képregényfilmek átlagos standardjait is vesszük alapul, akkor is elítélendő, hogy valaki ennyire átgondolatlan, sőt gerinctelen munkát adjon ki a kezei közül.

Félelmetes, mennyire semmit nem hoz át az eredeti A Maszkból Jim Carreyvel. Az a maréknyi elem elem pedig, ami mégis átjut a szűrőn, tökéletesen élettelen (mint például a maszkot viselő CGI-kutya). Tim Avery játékcég-alkalmazott rábukkan egy faálarcra, amit kutyája a folyónál talált. Miután az átváltoztatja, teherbe ejti nejét. Ekkor a varázsmaszk alkotója, Loki isten a baba keresésére indul, mert apja ráförmedt, hogy így tegyen.
Hangulatvilág és struktúra gyakorlatilag nem létezik, egyik random, idétlen esemény követi a másikat, ahogy a gagyi CGI-látványroncsok egymást váltják. Szereplőgárdából is csak Arthur Newman  karaktere maradt ugyanaz, és ő is csak a prológusban szerepel, mintha fel akarna készíteni minket az onnantól ránk váró kakofóniára.


Amikor egy filmnek ennyire nincs valódi története, elég ha a hibáit felsoroljuk, mondjuk két csoportra osztva: 

I. Rosszul ábrázolt ötletek 

Hogy a mágikus maszkot egy fiatal házaspár kutyája találja meg, sejteti, hogy a film családi vígjátékként próbálja eladni magát. Az átlagember életébe egy isteni hatalommal bíró ereklye szinte bizonyosan változást hozna. A baj ott van, hogy a szereplők semmivel se élethűbbek, mint a cég rajzfilm-termékei. Tim Avery sehol nincs karakterként Stanley Ipkisshez képest, aki minden ballépése mellett is értékekkel, emocionális mélységgel rendelkező dolgozó.
A meghittnek szánt jelenetek a feleségével vagy álmosak, vagy stresszoldó poénokkal vannak megfakítva. Őszintén szólva: akár a magán-, akár a munkahelyi szféráját veszem alapul, Tim végig úgy viselkedik, mintha életében először érintkezne ezekkel az emberekkel. Ez nemcsak nem generál szimpátiát A Maszk használója felé, de - annak ellenére, hogy kisfia születik -, észrevétlenné teszi a többi járókelő között. És amennyi értelemkoldus fordulat van a cselekményben, még hozzá is tenne az élvezhetőséghez, ha kedvese is felvenné a maszkot, és hátba lőné, mint ahogy Stanley Ipkisszel történt a képregényben.




II. Rossz ötletek

Ez az egyedüli kategória, amiben Maszk fia ténylegesen változatos. Minden ízlés híján maradt, gusztustalan gegek kerülnek az utunkba minden ötödik percben. A CG-nélküliek közül említhetnénk a baba játékfiguráit, a ház színeit, a reneszánsz kutyafestményt, vagy a vállalat dolgozóinak jelmezeit. Karl Penn kosztümje határozott TeleTubbies-kivágás.
Nem létezik, hogy felnőtt ember úgy képzeljen egy skandináv istenséget, ahogy Lawrence Guterman rendező. Lokit átalakította egy szakadt, pojácás punk-ra, aki férfitangában nyaral és a prológusban mintha összekeverné Edge Cityt Dark Cityvel. Egy ilyen félreértelmezés már megkérdőjelezi, hogy a direktor alkalmas-e a pályára. Bob Hoskins nem játszik rosszul, de a többszöri hörgése Odinként nem segít tekintélyt adni a figurájának.


Azok a hibás ötletek, amihez már computer-animációt is adtak, Dante pokolmetszetében a Cogito-folyónak felelnek meg a bugyrokon túl. Olyan ötletek, mint:
  1. vihorászva úszkáló zöld ondósejtek egy fertőtlenítő-reklámból;
  2. világító petefészek nagytotálban;
  3. műanyag frizurás Maszk feltételezett szexjelenete az alvó nejével;
  4. táncikáló csecsemő TinyToons-ból vett fejkinézetekkel;
  5. világoszöld hányás a kocsiban;
  6. emberi arcon polipként mozgó, szívó és tekeredő álarc;
  7. ultrahang-monitoron szambázó embrió;
  8. konspiráló Kutya-Maszk zéró intelligenciával;
  9. fejszéből előbukkanó automatikus kar, amely egy pisztolyt fog;
  10. Bébi-Maszk által emelt pillanat-pajzsfal.
Képtalálat a következőre: „movie poster blogspot.com "son of the mask"”
Valahol ironikus, hogy a film utolsó pillanata egy CG-animált kacsintás a csecsemő részéről. Természetesen klisé, de ez az egyetlen poénja a filmnek, amiről be tudom azonosítani, honnét vehették. Nem fogom további negatív jelzőkkel illetni A Maszk fiát; annak ugyanúgy nem lenne szikrányi értelme, mint magának az "alkotásnak".

2011. április 21., csütörtök

A Maszk


Képtalálat a következőre: „movie poster blogspot.com "The Mask (1994)"”
Nemcsak az emberek, a filmek is viselhetnek álarcot. Készítésük egyes fázisaiban olykor egész más összképet adnak, mint ahogy a moziból, vagy még később, a TV-ből ismerjük őket. Ilyenkor pedig akár napestig is válogathatunk a kimaradt, de később az Internetre került forgatási anyagban: mit lett volna jobb a kész műben meghagyni, és mit volt helyes döntés lenyisszantani.
A nem-is-DC-nem-is-Marvel képregényfilmek közül egyik személyes kedvencem A Maszk. Stanley Ipkiss, az önbizalom-hiányos, kicsit dilis bankhivatalnok szimpatikus jelenség nekem. Legfőbb hibája, hogy – mint mi is sokan – nem áll ki az igazáért. Egész természete egy mindennapos ingázás, a környezetének való megfelelés és saját egyéniségének őrizgetése között. Hozzá képest Edge City (="Perem Város") egy, a felszín alatt kicsinyes és hatalmaskodó nagyváros, mely minden elképzelhető csapást az ember nyakába zúdíthat, ha akar.



A történet maga elég egyszerű: Stanley élete legvesztesebb éjszakáját éli át, amikor a folyóparton rábukkan egy ősi skandináv álarcra. Otthonában feltéve a bűvös ereklye a rejtett vágyainak megtestesülésévé formálja át Stanley-t. Miközben éjjelente kiéli sötét ábrándjait, egyszer bedönti egy helyi gengszter, Dorian Tyler bankrablását, sőt a barátnője, Tina Carlyle közelébe sodródik. Kérdés, hogy Ipkiss meddig tudja leplezni a másik énje kicsapongásait a nyilvánosság, a maffia és a rá gyanakvó Kellaway hadnagy előtt...

Ez a film eredetileg közelebb állt volna a képregények sötét, gyilkos humorú hangvételéhez, és több sikertelen próbálkozás után vették elő Chuck Russel rendező ötletét, hogy ez vígjáték legyen. Legfontosabb változtatás, hogy Ipkiss nem vedlik gyilkossá, mint a forrásanyagban, hanem csak odáig megy el, ameddig alap lelkiismerete engedné. Meglepetés volt rábukkannom a nyers, vágatlan verzióra: egyes lecsippentések szerintem még hozzá is tettek volna az összképhez. Szerencsére a 2 legfontosabb kivágott nagyjelenetét restaurálták a DVD-kiadáshoz: én ezeket is beleszámítottam a film pontozásakor. Ezekről szeretnék egy kicsit bővebben írni.

Az eredeti prológus egy történelmi jelenet a 10. századból, ahol Leif Erickson viking vezér kis csapat élén az Újvilág földjére lép, és elásnak egy ládát a parton - amit a mi korunkra ugye kimos az óceán – melyben Loki istenség elátkozott álarca lakozik. Mikor a boszorkányuk védőátkot mond rá, sötét felhők jelennek meg fölöttük, ahogy majd Dorian átváltozásakor: ezt nagyon érdekesnek találom, mert úgy tűnik, ez a varázsmaszk valódi természete. Erickson szóhasználatán is jót derültem: "A világ végére utaztunk, hogy megszabaduljunk ettől az elátkozott vacaktól.", illetve mikor egy embere felhozza, hogy nevezze el a frissen felfedezett Új Világot: "Bízd azt az itáliaiakra. E földet immár átok sújtja." És igen: volt oka kinézni az akkori Itáliából, hogy onnan egyszer valakik felfedezik Amerikát.


A másik nagyjelenet, ami kimaradt, de rekonstruálták, az Peggy Brandt halála. Eredetileg ezt azért törölték, mert egy 2. filmre bent hagyták volna a karaktert, ám ez sose történt meg. Peggy ugye feladta Stanley-t Dorian-nek, akinek új, gyilkos énje lefegyverzi, és egy nyomdagépbe hajítja őt. "Egy olyan lány, mint te, megérdemli, hogy az arca az egész első oldalra kikerüljön." Peggy halálábrázata a címlapon szintén hangulatos adalék, és világos a tanulsága: sose áruld el azt, aki bízik benned.



Na jó, nem panaszkodom tovább! Jim Carrey brillírozik a dupla szerepében, Stanley-ként egyszerre holdkóros és komoly, Maszkként viszont valósággal mániákus. Cameron Diazzal szép párost alkotnak. A cselekmény jól felépített folyamatot mutat, hogy Ipkiss életére milyen hatással van Loki elátkozott maszkja. Érdekes találom, ahogy Stanley megtanul együttélni "kerge-kóros" alteregójával, és hogy miután lecsukják, már saját erőből kell megmentenie Tinát és a Club vendégeit Dorian-Maszktól. A zárása pedig egyszerre derűs és megható: Stanley Dorian példáján látta, miféle szörnyeteggé tehette volna őt Loki maszkja, ha teljesen lemondott volna a lelkéről és az emberségéről. És miután már nincs szüksége rá, az ereklye is hagyja, hogy búcsút vegyen tőle a folyónál.



Ahhoz képest, hogy alig 18 millióból készült a film, döbbenetes, mennyire erős a város és az egyes helyszínek hangulata. A Maszk kosztümjei és kellékei remekül eltaláltak. Poénjai néhol picit erőltetettek ugyan, de sose lógnak ki egy-egy fejezetből; Carrey táncszámai egyszerűen őrületesek benne. A karakterek nagyon jellegerősek: szórakoztató látni, ahogy egymáshoz viszonyulnak Edge City modern meséhez hasonló világában. Milo, a terrier a leghitelesebb kutyaszínész, akit valaha láttam mozifilmben.

Képtalálat a következőre: „movie poster blogspot.com "The Mask (1994)"”
A Maszk az egyik legszórakoztatóbb képregényadaptáció, amivel valaha dolgom volt. Egy tanulságos egyszeri történet az ember magára találásáról, amin óriásit dob egyedi atmoszférája és látványtrükkjei. Az itt megismert Stanley Ipkiss nem kicsit a saját személyiségemet juttatja eszembe, így lehet azzal vádolni, hogy talán túlbecsülöm Chuck Russel legismertebb munkáját. Szigorúan eredeti nyelven ajánlom viszont a megtekintését; a magyar szinkron sajnos erősen belerondít A Maszk hangjába és szövegeibe.


Határeset, de végülis megadok neki egy ötös (alá)t.