A Bosszúállók 2. - Ultron kora

Nem kértem sokat. Mindeddig 3 olyan mozifilmet láttam a Marvel stúdiótól, melyek nem csak képregényrajongóknak, hanem általában egy értelmes felnőtt számára is értékes filmnek tudnék nevezni:

1. a legelső Vasember;
2. A galaxis őrzői; és
3. a második Amerika Kapitánya rész, A Tél Katonája.

Nem vártam, hogy A Bosszúállók - Ultron kora tagadja meg a Disney-birodalom megalomán elvárásait, amik örökké visszahúzzák majd a Marvel-mozikat a tartalmasságtól, vagy netán a történetalapú realizmustól. Az 1. Bosszúállók is lényegében egy szétesően laza, könnyed, csihi-puhi hullámvasút volt, meg hát erre az imidzsre építkezik kábé az egész Marvel-univerzum. Attól viszont még lehetne kevésbé öntelt és műkinézetű, telezsúfolva egy rakás szereplővel, akiknek nincs esélyük kibontakozni a nagy kapkodásban.

Az Ultron kora 2 lényeges ponton haladja meg kultstátusztba vonult, mégis gyönge elődjét: szívósabb fő ellenség, és a csapat széthúzása végre komoly dilemma. Az egyes Bosszúállók véleménye a békefenntartásról, hogy mennyi joguk van "a béke őreiként" rombolászniuk, végre nem szórványos tesztoszteron-levezetés náluk, hanem ez végigvonul az egész filmen.  Persze most is egyből a bolygót kell megmenteni. A film 3/4-e most is úszik a CGI-ban. Tony Stark még mindig egoista zsenibarom, és a többiek se jutottak előrébb az 1. részben látott önmagukhoz képest. Ahogy következményekről, tömeges civil veszteségekről sem érdemes ábrándoznia a nézőnek.

A Bosszúállók csapata betör egy Strucker nevű ex-Hydra-tag bázisára Loki jogaráért. A csatában Strucker 2 mutánst, Pietro és Wanda Maxmimoffot küldi ellenük: egyikük Barry Allen suttyó megfelelője, a másik elmemanipulátor. A Bosszúállók győznek, de Wandának sikerül elborítania az agyukat 1-1 látomással - kivéve Sólyomszemet. A saját vizójától bevadult Hulkot Tonynak csak egy fél városnegyedet lerombolva sikerül megfékezni. És ami a legrosszabb: Ultron, akit a világbéke megóvására hoztak létre, épp a Bosszúállókat, sőt idővel a homo sapiens-t nevezi meg "a béke" első számú veszedelemforrásának.

Maga Ultron ennek a mozinak a főnyereménye. A mesterséges intelligenciájú, ironizáló android nemcsak fizikailag egész más főgonosz, mint Loki. Thor asgard-i tesója egy pökhendi, alantas kígyó volt szuperhatalommal; Ultron inkább egy elkötelezett, perfekcionista döntőbíró. Hite szerint a világnak már esedékes egy új történelmi szakaszába lépnie; ez pedig csak úgy következhet be, ha a rothadt emberi kultúrát eltörli a Föld színéről. Motivációja és beszédstílusa engem kicsit Bane-re emlékeztet, bár a terve kaliberében inkább Megatronnal vetekszik. Egy egész várost emel a mezoszférába, hogy aztán úgy hajítsa a Földre, amiképp a dinoszauruszokat kipusztító meteorit hullott alá, évmilliókkal ezelőtt.

Bármennyire nem tudtam komolyan venni a Maximoff-árvákat, az tetszett, hogy Wanda révén Ultronnak sikerül belülről megbomlasztania a csapatot. Puszta létezése görbe tükröt állít eléjük, különösen Stark-nak. Dícsérem azt az újítást a képregényhez képest, hogy Tony az, aki létrehozza Ultront, Banner és szubintelligens programsegédje, J.A.R.V.I.S. asszisztenciájával. Ráadásul a többiek háta mögött. Stark jellemére talán ez az eset vetíti a legkomorabb árnyékot: teremétménye nemcsak az emberiséget fenyegeti, de jogosan bírálja a Bosszúállókat és a megszűnt S.H.I.E.L.D.-et, amiért mániákusan ellenőrizni akarják az egész világot. "Összetévesztitek a békét a csenddel."

Nagy kár, hogy egyetlen tartalmi szálnak sincs esélye megizmosodnia. Akárcsak az első film, ez is minél több hirtelenkedő akciót és túljátszott poént próbál belezsúfolni a képletbe. Az akciónak a fele, a poénoknak a harmada az, ami működik: a drámainak szánt lassítások szánalmasak. És mindeközben persze nem jut idő a történettel foglalkozni:

1. Natasha vonzalma Banner iránt, illetve képessége, hogy Hulkot lecsitítsa; 
2. Tony és Thor konfliktusa Ultron teremtése kapcsán,
3. a Maximoffok bosszúja Stark-on hajdani fegyverkereskedő státusza miatt;
4. Ultron terve, hogy létrehozza ember és android ötvözetét (amely Vízió születésével meg is valósul);
5. a látomásokkal való megbirkózás;

e szálak egyike se tud megizmosodni! A végén pedig alig változott valami: Hulk eltűnt, Steve Rogers, Amerika kapitánya pedig belátja, hogy már többet akar az élettől, mint mikor Bosszúálló lett. Tényleg sajnálom, hogy a sok rajongóknak szánt ajándék miatt a cselekményt nem hagyják a józan logika mentén áramlani. Ezért nem tiszta, hogy mit is tanultak Wanda elmetrükkjéből.

(Megjegyzés: Wandának az az elmebűvölése szinte pont úgy néz ki, mint ahogy Poison Ivy a feromont fújja a férfiakra.)

A végső ütközet a kihasított, technológiai úton felemelt városban izgalmas meg minden. Tudtam, hogy a mentést megint idealizálni fogják, 100%-ig hőseiesen beállítva, elsiklódva a részletek fölött. Itt már tényleg rákényszerülne a forgatókönyv, hogy a probléma bonyolultságára is figyeljen, ne csak a tétjére. Mire gondolok itt?

Ultron elvileg megtanult bárhol kibertérben mozogni, így még miután kizárták az Internetből, még akkor is csak akkor szabadulhatnak meg tőle végleg, ha minden drónját megsemmisítik. Na ez vezet oda, hogy a fő antagonista majdnem annyiszor hal meg, mint ahány álbefejezése van a 3. Gyűrűk Urának! Stark is megöli, a bátyját elveszítő Wanda kitépi a mechaszívét, és ki tudja, még hányuk.

Egyedül az a perc érdekes, ahol épp Ultron gyermeke, Vízió egyedül marad az utolsó drón társaságában. Vízió szembesíti alkotóját azzal, hogy a túl nagy hatalom őt is vakká tette, tehát saját logikája szerint se maradt joga Istent játszani. Pontosan olyan lett, mint Stark, mint az ember, akit gyűlölt. Szerintem ez a búcsú a karaktertől hatásosabb lett volna, ha Ultron is belátja ezt, és ő végez magával, nem pedig rátámad Vízióra, hogy annak kelljen megadnia a kegyelemdöfést.

Jeremy Renner Sólyomszeme valahogy a legszürkébb karakterből az egyetlen normális karakterré avanzsál. Igaz, hogy magánélete elég idillikus: tipikus vidéki nagyház, gyerekekkel és terhes feleséggel, aki hazavárja. De legalább végre pihenhet az ember agya a rengeteg favicc és eszeveszett krachszéria után. Még a viccek is valahogy jobban működnek ebben a környezetben: pl. mikor Tony és Steve fát vágnak. "Ne nyúlj a kupacomhoz." 

Egyelőre úgy tűnik, Joss Whedon követni fogja Jon Favreau példáját a Vasemberrel, és a 2. rész után kiszáll. Üdvözölném a döntését, mivel Whedon számomra még mindig a Buffy TV-sorozat alkotója, nem a Disney-impérium bérdirektora. Az Ultron kora ideális búcsúként szolgálhatna neki: korrekt, bár menthetetlenül sablonos gigaprodukció, egy olyan nemezissel, aki méltó utód a nagy mozis AI-gonoszok sorában, mint HAL-9000 és a Skynet.

A második Bosszállók-filmre egy "átlagos" minősítést adok.

Dogma

"Ember nem bírja el ezt a terhet. Én mondom."

(A passió)

"De nézzék csak meg! Hát nem: frankó? Krisztus Haver!"

Formailag a Dogma vallási szatíra, mely több keresztény ikonográfiai alakot is a feje tetejére állít - köztük személyesen Istent. Célkitűzése látszólag az, hogy szépen végigfűnyírózza az elnyűtt vallásos sztereotípiákat - a való életből és a hollywood-i köztudatban is -, miközben azt is szórakoztatja, aki alapból nem gondol a témakörre. Oltári kiindulási alap ez, amire egy sziporkázóan okos, élettel teli és fantáziadús vígjáték építhető föl.

Ezt vártam a Dogmától is. Ehelyett megismerkedtem egy szegényes, nonszensz, bölcselkedő útjáró-mozival, melyben többnyire aszály honol humor terén. Tényleg szinte kiállítást rendez keresztény közhelyekből és doktrínákból + közismert figuráiból. Csak épp az őket összetartó történet volt - mondjuk ki: - egy szemét disznóól.

Pedig Kevin Smith író-rendező a történetet direkt úgy törekedett összeállítani, hogy minden szabálya és szereplője bírálat legyen 1-1 katolikus tanítás felé. A mese főhőse egy átlagos amerikai nő, aki nem is sejti, hogy magának Jézus Krisztusnak a leszármazottja. Megbízásba kapja egy főrangú angyaltól, hogy akadályozza meg a közelgő világvégét. Ami azért következne be, mert Isten épp embertestbe zárva fekszik a kórházban, és mert ha csalhatatlanságának doktrínája megdől, az általa teremtett világ is megszűnik érvényes lenni.

Olyan az egész, mintha egy merész paródiát néznénk, mely nincs is tisztában vele, hogy az. Elejét leszámítva kevés benne a jól elsütött, nem-idétlen és túl-se-hajtott csattanó. Folyton azt éreztem, hogy a groteszk árnyalat, a fekete humor útban van, és elvág engem a természetes nevetőingertől. Így lesz aztán a mű többnyire felváltva unalmas és irritáló, miközben komolykodóan vagdalkózik a műfajnak szánt bírálatokkal.

Ugyanez volt korábban a keresztje Jim Carrey A kábelbarát vagy Eddie Murphy Vampír Brooklyn-ban c. filmjeinek. Nem tudják eldönteni, hogy komédia vagy formabontó dráma akarnak-e lenni. Ezek a movie-k mind a darkos humorral kísérleteznek, de túl lyukas kezűen és visszatetszően. Mitől lenne az tanulságos vagy vicces, hogy az első fél óra után a női főhős körül folyton nagydumás próféták és kitaszítottak - szleng kifejezéssel élve: - lökik a sódert? Vagy az, ahogy a műsoridő alatt csak úgy be-behajigálnak durvasági látványkellékeket:

• szanaszét fröccsenő vért,
• halálra sebzett emberek szanaszét heverő hulláit,
• egy szörny, mely a Golgotán évszázadokon át felgyülemlett emberi szarból született,
• száguldó vonatból kidobott embereket, mégha valójában angyalok is,
• a szétrobbanó testrészeket
• vagy az automata fegyverrel szétlőtt - egyébként röhejesen műkinézetű - angyalszárnyakat?

Közel sincs elég munka a szkript-ben és élet a karakterekben, hogy kellő hőfokra hevítsék fel a humorfaktort.

A semmitmondó nyitójelenet után jött az a 10 perc, ami még egészen jól csinálja a vallásos blablák lejáratását. Szabados, könnyed hitkritika, de tartással. Egy bíboros imidzsfiatalító kampányt indít New Jersey-ben, melynek részeként egy helyi templomot áldott helynek nyilváníttat. Vagyis: menj át a boltív alatt, feloldozást nyersz. Matt Damon és Ben Affleck Lokit és Bartlebyt alakítja: ők 2 kitaszított angyal, akik ezt az új kiskaput akarnak visszasunnyogni a Mennybe. Majd megismerjük a meddő, elvált, abortuszklinikán dolgozó Krisztus-sarjat, Bethany Sloam-ot.
Ebben a 10 percben a dialógusoknak még van viccértéke, a vallásos aranyköpések elegánsak. Nem véletlenül választottam címképnek a bíboros által bemutatott "Krisztus-Haver"-szobrot. Egy jobb filmben ez akár egy emblematikus momentum is lehetett volna.


Innen már csak lejjebb süllyed a produkció. Közben pedig makacsul hajtogatja kusza, lehetetlen mitológiáját arról, hogy mit jelent a bűnbocsánat, illetve az emberi lét. Aki pedig mindennek a középpontjában áll, tipikusan az a típusú nő, aki hagyja magát sodródni az árral. Elfogadja a Metatron nevű főangyal megbízását, de csak azért, mert nincs jobb dolga. "Tegnap még azt sem tudtam biztosan, hogy létezik Isten. Most meg nyakig vagyok a keresztény mitológiában." 
S mikor megtudja, hogy ő az Utolsó Sarj, ő és a Metatron egy alapjáraton hamis imitációját adja elő Krisztus utolsó megkísértésének, ahol - a filmben szintén fel nem bukkanó - Lucifer látogatta meg a Megváltót:

"Ez túl nehéz...!"  

Bethany egy kicsit olyan, mint Will Hunting, abban az értelemben, hogy céltalan életet él, rendkívüli adottság szunnyad benne, ugyanakkor keserű tapasztaltai miatt fejletlen az önértékelése. És mint Willt, őt is egy csomó más-más segédfigura próbálja - vagy legalábbis azt hiszi, hogy próbálja - segíteni a cselekmény során megtett útján. Nem tudom azt mondani, hogy érdekes főhősnő, de így is a legkevésbé flúgos a csoportból.



Fütyültem a mellékszereplőkre: semmilyenek és antiérdekesek. Legtöbbjük - pl. Azrael, a Sarjat üldöző száműzött démon - irritált is. Nem a vicces karikatúráit láttam vallási szterotípiáknak, csak... újabb, albínó sztereotípiákat. Chris Rock 1-1 okosabb megjegyzése és Salma Hayek sztriptíz-belépője voltak az egyedüli dolgok, amik egyáltalán fel tudok hozni a mentségükre. 
Stílszerű, hogy minden természetfeletti lénytől egyazon jelenetben veszünk búcsút a végén, miután Isten megbüntette Bartlebyt a gyilkos erejű sikolyával. Inkább csak pár szót fordítok rájuk, mert semmivel nincs több személyiségük, mint ami a Wikipédián olvasható róluk: 

1. Chris Rock alakítja Rufus-t, a Bibliából kihagyott 13. apostolt. Ő azon gondolat ékessége, hogy sok bibilia alak talán nem is fehér bőrszínű volt. Tőle tudjuk meg például - bár nem látjuk -, hogy Jézus fekete volt. (Vajon hány pap lenne ma öngyilkos, ha ez tényleg bebizonyosodna?)
2. Alanis Morissette alakítja Isten természetes alakját, aki nem egy idős férfialak, ahogy elképzeljük, hanem egy szökellő, fiatal nő. Újabb pofon a férfiközpontú nyugatkeresztény ultrakonzervativizmusnak (Vajon hány pap lett volna öngyilkos a középkorban, ha ez kiderülne?).  
3. Alan Rickman mint a Metatron. Mivel Isten hangját élő teremtmény nem bírja, ő ugrik be helyette már ősidők óta. Mélabús, panaszkodó alkat.
4. Salma Hayek pedig a Múzsa, az emberek ihletője. Igen: ő, aki ezen a képsorozaton látható. Szexistán fog hangzani, de az ő "karaktere" tényleg csak a szájából, a seggéből és a cicijeiből tevődik össze.

Külön fájlalom, hogy a szereplők még a legfontosabb dolgukat, az eleven vallási fricska funkcióját se töltik be rendesen. Nem lehet felismerni bennük keresztény ikonok ellentéteit, karikatúráit. Ezek csak random emberek, amint téblábolnak és/vagy hülyéskednek, olyan kitartóan, hogy azt nehezen lehet végigszenvedni.


Mélypont a 2 csövező, halandó "próféta": Jay és "a hetero élettársa", Néma Bob. Nekik még külön szerepet sem oszt ki a cselekmény: mást se tesznek, csak kísérgetik Bethanyt, miközben Jay folyton egyvalamiről faggatja. Hogy miről? Súgok kicsit egy idézettel: 
"Most aztán leshetjük, hogy mikor dugunk! (...)".
"SENKI SE DUG MEG SENKIT!! FELFOGTÁTOK?!"
Mit keres ez a páros ebben az amúgy is túlzsúfolt filmben? Az egyetlen tippem az, hogy ürügyet szolgáltatnak a Néma Bobot játszó Kevin Smith-nek, hogy színészkedhessen is a saját alkotásában.

A Dogmára 1 pontot adok. Bíztató kezdés után egy selejtes, idióta horrortúrává züllik. Ha tehát valaki megkísért vele, hogy nézzem végig újra, hátha megtetszik, majd azt válaszolom:
Távozz tőlem, Sátán! 

Halálos fegyver 4.

Minden egységes  trilógia után rendkívül rizikós egy nagy költségvetésű negyedik részt hozzáforgatni. A végeredmény ilyenkor bizonytalan kimenetelű. Lehet katasztrofális, mint a Batman és Robin, vagy igényes munka, mint a Halálos fegyver 4.

A jó film technikai és hozzáállás-béli feltételei mind adva voltak. Változatlan rendező, stáb, szereplők, helyszínek; még a filmek sajátságos atmoszférája is megmaradt. Nincs probléma a kontinuitás, illetve a történet tempója, logikája és hangulatvilága körül sem. Könnyed, de nem komolytalan.
És mégis: tettenérhető rajta egyfajta megfáradtság, epilógus-érzet. Most nem olyan apróságokra gondolok, mint Trish és Martin új frizurája. Richard Donner alighanem előre sejtette, hogy már nemigen maradt mit hozzátenni a történethez, hiszen Martin és Lorna összejött, Roger gyerekei pedig felnőttek. Ezért a történet mozgatórugója a családi kiteljesülés lett: Lorna és Rianne terhes kismamák, Roger pedig egy tucat gyereket és nagyapjukat fogad be menekültként. A kínai maffia is egy sötét családképet jelenít meg, aki nemcsak ellenségeit öli le, de a kudarcot valló, tanúnak számító embereket, sőt puszta elrettentésből a csempészett emberek közül is találomra ölnek.

A gyilkosságok színezete mindig változik az egyes részekben: az elsőben brutális cselekedet, a másodikban szisztematikus irtószéria, a harmadikban közösségre kiható szociális betegség. A 4. részben ez leginkább a romeltakarításra emlékeztet: aki a Murtaugh-Riggs famíliák életét megkeserítheti, egyesével kiesnek a képből. Roger és Martin többször életveszélybe kerül, egyszer majdnem mindkét család bennég a házban, de végül egytől egyig megmaradnak. Hong, a nagyapa-figura megölése a kötelező rendes áldozat, így Murtaugh többszörösen is nagyapa lesz. 

A poénfaktor a duón belül és a többiek részéről is erős maradt. Riggs többször hecceli társát: nemcsak ráveszi, hogy gatyában csapkodjon a lángszórós ember előtt, még a sajtófotót is állandóan kiragasztatja elé. A most magánkopó Leo Getz és a Murtaugh-gyerekek mellé újabb ütős figura kerül a csapatba, ez pedig Lee Butters. Jelenléte indokolt, hisz ő Rianne anonim férje, és társnyomozó szakértő a kínai ügyben: gyorsan reagáló, jó eszű hekus. Kacagtató, ahogy előre hízeleg apósának, miközben Roger antiheterónak hiszi. Ez a fricska megérdemelt, tekintve, hogy sose bízott lánya értékítéletében.

Sok poén viszont erőltetett: a fogorvosi rendelőben a nevetőgáz használata inkább bohóckodás, mintsem természetes közjáték. A film elején a cápa nem-lelövését is túldramatizálták. Roger hajója elsüllyed, a cápa kiszabadul, Leo Getz pedig egyfolytában kotnyeleskedik. A fekete zsarut - mint panaszolja - sokadjára éri tetemes anyagi kár, és ez inkább részvétet kelt a nézőben, mint derűt.

A történet bűnügyi oldala tűrhető: Wah Sing Ku 4 bűnöző kiváltására üzemeltet pénznyomdát, amihez az illegális emberkereskedelem szolgáltat munkaerőt. Mégha csoda folytán egy rab meg is szökne, menedékjog híján kiutasítanák őket az Államok joghatóságából. Ennek az üzletnek esik áldozatul Hong és - ironikus módon - maga a helyi keresztapa, Benny is. A felderítés tehát polgárjogi visszásságokat, és etnikai kérdéseket is felvet. "Ma (a szlogen) az: sajnáljuk, teltház van." Mire Roger válasza: "A maga szülei indiánok, igaz?"

Egyedül azzal az utalással nem voltam kibékülve, hogy Roger az őseit hozza fel példának Riggs előtt. Bőrlehúzásnak érződik, miközben a pár évvel korábbi családja háromszoros méretűre duzzadt.

Az akciójelenetek közül a legfontosabb az autósüldözés. Közvetlenül a ház felgyújtása után történik, tehát arányos válaszlépés. Riggs korábban elpanaszolta Rogernek, hogy küzdőszelleme lankadófélben van. Ez a jelenet egyfelől igen látványos hajsza, másrészt Riggs bizonyíthatja, hogy "bírják még a gyűrődést". Nyilván ugyanez a megfontolás állt amögött, hogy Riggs és Roger a végén közelharcot vív a Jet Li játszotta Wah Sing Kuval, de elég szeleburdi elképzelés. Csak azért bevállalni egy sokkal képzettebb és gyorsabb gyilkos ellen a közelharcot, hogy bíztassák magukat? És hogy maradhat valaki ilyen aktív, miközben egy szigonnyal a hasában mozog?

Martin Riggs élettörténete teljessé válik, amikor a végén meglátogatja Viktoria sírját. Lorna bármely nap szülhet, de még mindig nem házasok. Riggs retteg, hogy megint megözvegyülhet, megint zsaru mivolta miatt. Leo Getz felbukkanása okos ötlet volt: tényleg olyannak hat a történet a békáról, mintha Viki szelleme küldte volna oda bíztatásul. Az előző részek ismeretében ez érdemi végkifejlet, együttérzést vált ki a nézőből. A kórházi jelenet lezárása a legvégén kicsit érzelgős, de mindenképpen hangulatos: mindegyik visszatérő szereplő egy utolsó képben búcsúzik - kivéve a pszichiáternőt.