(A passió)
"De nézzék csak meg! Hát nem: frankó? Krisztus Haver!"
Formailag a Dogma vallási szatíra, mely több keresztény ikonográfiai alakot is a feje tetejére állít - köztük személyesen Istent. Célkitűzése látszólag az, hogy szépen végigfűnyírózza az elnyűtt vallásos sztereotípiákat - a való életből és a hollywood-i köztudatban is -, miközben azt is szórakoztatja, aki alapból nem gondol a témakörre. Oltári kiindulási alap ez, amire egy sziporkázóan okos, élettel teli és fantáziadús vígjáték építhető föl.
Ezt vártam a Dogmától is. Ehelyett megismerkedtem egy szegényes, nonszensz, bölcselkedő útjáró-mozival, melyben többnyire aszály honol humor terén. Tényleg szinte kiállítást rendez keresztény közhelyekből és doktrínákból + közismert figuráiból. Csak épp az őket összetartó történet volt - mondjuk ki: - egy szemét disznóól.
Pedig Kevin Smith író-rendező a történetet direkt úgy törekedett összeállítani, hogy minden szabálya és szereplője bírálat legyen 1-1 katolikus tanítás felé. A mese főhőse egy átlagos amerikai nő, aki nem is sejti, hogy magának Jézus Krisztusnak a leszármazottja. Megbízásba kapja egy főrangú angyaltól, hogy akadályozza meg a közelgő világvégét. Ami azért következne be, mert Isten épp embertestbe zárva fekszik a kórházban, és mert ha csalhatatlanságának doktrínája megdől, az általa teremtett világ is megszűnik érvényes lenni.
Olyan az egész, mintha egy merész paródiát néznénk, mely nincs is tisztában vele, hogy az. Elejét leszámítva kevés benne a jól elsütött, nem-idétlen és túl-se-hajtott csattanó. Folyton azt éreztem, hogy a groteszk árnyalat, a fekete humor útban van, és elvág engem a természetes nevetőingertől. Így lesz aztán a mű többnyire felváltva unalmas és irritáló, miközben komolykodóan vagdalkózik a műfajnak szánt bírálatokkal.
Ugyanez volt korábban a keresztje Jim Carrey A kábelbarát vagy Eddie Murphy Vampír Brooklyn-ban c. filmjeinek. Nem tudják eldönteni, hogy komédia vagy formabontó dráma akarnak-e lenni. Ezek a movie-k mind a darkos humorral kísérleteznek, de túl lyukas kezűen és visszatetszően. Mitől lenne az tanulságos vagy vicces, hogy az első fél óra után a női főhős körül folyton nagydumás próféták és kitaszítottak - szleng kifejezéssel élve: - lökik a sódert? Vagy az, ahogy a műsoridő alatt csak úgy be-behajigálnak durvasági látványkellékeket:
- szanaszét fröccsenő vért,
- halálra sebzett emberek szanaszét heverő hulláit,
- egy szörny, mely a Golgotán évszázadokon át felgyülemlett emberi szarból született,
- száguldó vonatból kidobott embereket, mégha valójában angyalok is,
- a szétrobbanó testrészeket
- vagy az automata fegyverrel szétlőtt - egyébként röhejesen műkinézetű - angyalszárnyakat?
Közel sincs elég munka a szkript-ben és élet a karakterekben, hogy kellő hőfokra hevítsék fel a humorfaktort.
A semmitmondó nyitójelenet után jött az a 10 perc, ami még egészen jól csinálja a vallásos blablák lejáratását. Szabados, könnyed hitkritika, de tartással. Egy bíboros imidzsfiatalító kampányt indít New Jersey-ben, melynek részeként egy helyi templomot áldott helynek nyilváníttat. Vagyis: menj át a boltív alatt, feloldozást nyersz. Matt Damon és Ben Affleck Lokit és Bartlebyt alakítja: ők 2 kitaszított angyal, akik ezt az új kiskaput akarnak visszasunnyogni a Mennybe. Majd megismerjük a meddő, elvált, abortuszklinikán dolgozó Krisztus-sarjat, Bethany Sloam-ot.
Ebben a 10 percben a dialógusoknak még van viccértéke, a vallásos aranyköpések elegánsak. Nem véletlenül választottam címképnek a bíboros által bemutatott "Krisztus-Haver"-szobrot. Egy jobb filmben ez akár egy emblematikus momentum is lehetett volna.
Innen már csak lejjebb süllyed a produkció. Közben pedig makacsul hajtogatja kusza, lehetetlen mitológiáját arról, hogy mit jelent a bűnbocsánat, illetve az emberi lét. Aki pedig mindennek a középpontjában áll, tipikusan az a típusú nő, aki hagyja magát sodródni az árral. Elfogadja a Metatron nevű főangyal megbízását, de csak azért, mert nincs jobb dolga. "Tegnap még azt sem tudtam biztosan, hogy létezik Isten. Most meg nyakig vagyok a keresztény mitológiában."
S mikor megtudja, hogy ő az Utolsó Sarj, ő és a Metatron egy alapjáraton hamis imitációját adja elő Krisztus utolsó megkísértésének, ahol - a filmben szintén fel nem bukkanó - Lucifer látogatta meg a Megváltót:
Bethany egy kicsit olyan, mint Will Hunting, abban az értelemben, hogy céltalan életet él, rendkívüli adottság szunnyad benne, ugyanakkor keserű tapasztaltai miatt fejletlen az önértékelése. És mint Willt, őt is egy csomó más-más segédfigura próbálja - vagy legalábbis azt hiszi, hogy próbálja - segíteni a cselekmény során megtett útján. Nem tudom azt mondani, hogy érdekes főhősnő, de így is a legkevésbé flúgos a csoportból.
Fütyültem a mellékszereplőkre: semmilyenek és antiérdekesek. Legtöbbjük - pl. Azrael, a Sarjat üldöző száműzött démon - irritált is. Nem a vicces karikatúráit láttam vallási szterotípiáknak, csak... újabb, albínó sztereotípiákat. Chris Rock 1-1 okosabb megjegyzése és Salma Hayek sztriptíz-belépője voltak az egyedüli dolgok, amik egyáltalán fel tudok hozni a mentségükre.
Stílszerű, hogy minden természetfeletti lénytől egyazon jelenetben veszünk búcsút a végén, miután Isten megbüntette Bartlebyt a gyilkos erejű sikolyával. Inkább csak pár szót fordítok rájuk, mert semmivel nincs több személyiségük, mint ami a Wikipédián olvasható róluk:
Külön fájlalom, hogy a szereplők még a legfontosabb dolgukat, az eleven vallási fricska funkcióját se töltik be rendesen. Nem lehet felismerni bennük keresztény ikonok ellentéteit, karikatúráit. Ezek csak random emberek, amint téblábolnak és/vagy hülyéskednek, olyan kitartóan, hogy azt nehezen lehet végigszenvedni.
Mélypont a 2 csövező, halandó "próféta": Jay és "a hetero élettársa", Néma Bob. Nekik még külön szerepet sem oszt ki a cselekmény: mást se tesznek, csak kísérgetik Bethanyt, miközben Jay folyton egyvalamiről faggatja. Hogy miről? Súgok kicsit egy idézettel:
"Most aztán leshetjük, hogy mikor dugunk! (...)".
"SENKI SE DUG MEG SENKIT!! FELFOGTÁTOK?!"
Mit keres ez a páros ebben az amúgy is túlzsúfolt filmben? Az egyetlen tippem az, hogy ürügyet szolgáltatnak a Néma Bobot játszó Kevin Smith-nek, hogy színészkedhessen is a saját alkotásában.
Ebben a 10 percben a dialógusoknak még van viccértéke, a vallásos aranyköpések elegánsak. Nem véletlenül választottam címképnek a bíboros által bemutatott "Krisztus-Haver"-szobrot. Egy jobb filmben ez akár egy emblematikus momentum is lehetett volna.
Innen már csak lejjebb süllyed a produkció. Közben pedig makacsul hajtogatja kusza, lehetetlen mitológiáját arról, hogy mit jelent a bűnbocsánat, illetve az emberi lét. Aki pedig mindennek a középpontjában áll, tipikusan az a típusú nő, aki hagyja magát sodródni az árral. Elfogadja a Metatron nevű főangyal megbízását, de csak azért, mert nincs jobb dolga. "Tegnap még azt sem tudtam biztosan, hogy létezik Isten. Most meg nyakig vagyok a keresztény mitológiában."
S mikor megtudja, hogy ő az Utolsó Sarj, ő és a Metatron egy alapjáraton hamis imitációját adja elő Krisztus utolsó megkísértésének, ahol - a filmben szintén fel nem bukkanó - Lucifer látogatta meg a Megváltót:
"Ez túl nehéz...!"
Fütyültem a mellékszereplőkre: semmilyenek és antiérdekesek. Legtöbbjük - pl. Azrael, a Sarjat üldöző száműzött démon - irritált is. Nem a vicces karikatúráit láttam vallási szterotípiáknak, csak... újabb, albínó sztereotípiákat. Chris Rock 1-1 okosabb megjegyzése és Salma Hayek sztriptíz-belépője voltak az egyedüli dolgok, amik egyáltalán fel tudok hozni a mentségükre.
Stílszerű, hogy minden természetfeletti lénytől egyazon jelenetben veszünk búcsút a végén, miután Isten megbüntette Bartlebyt a gyilkos erejű sikolyával. Inkább csak pár szót fordítok rájuk, mert semmivel nincs több személyiségük, mint ami a Wikipédián olvasható róluk:
- Chris Rock alakítja Rufus-t, a Bibliából kihagyott 13. apostolt. Ő azon gondolat ékessége, hogy sok bibilia alak talán nem is fehér bőrszínű volt. Tőle tudjuk meg például - bár nem látjuk -, hogy Jézus fekete volt. (Vajon hány pap lenne ma öngyilkos, ha ez tényleg bebizonyosodna?)
- Alanis Morissette alakítja Isten természetes alakját, aki nem egy idős férfialak, ahogy elképzeljük, hanem egy szökellő, fiatal nő. Újabb pofon a férfiközpontú nyugatkeresztény ultrakonzervativizmusnak (Vajon hány pap lett volna öngyilkos a középkorban, ha ez kiderülne?).
- Alan Rickman mint a Metatron. Mivel Isten hangját élő teremtmény nem bírja, ő ugrik be helyette már ősidők óta. Mélabús, panaszkodó alkat.
- Salma Hayek pedig a Múzsa, az emberek ihletője. Igen: ő, aki ezen a képsorozaton látható.
Szexistán fog hangzani, de az ő "karaktere" tényleg csak a szájából, a seggéből és a cicijeiből tevődik össze.
Külön fájlalom, hogy a szereplők még a legfontosabb dolgukat, az eleven vallási fricska funkcióját se töltik be rendesen. Nem lehet felismerni bennük keresztény ikonok ellentéteit, karikatúráit. Ezek csak random emberek, amint téblábolnak és/vagy hülyéskednek, olyan kitartóan, hogy azt nehezen lehet végigszenvedni.
Mélypont a 2 csövező, halandó "próféta": Jay és "a hetero élettársa", Néma Bob. Nekik még külön szerepet sem oszt ki a cselekmény: mást se tesznek, csak kísérgetik Bethanyt, miközben Jay folyton egyvalamiről faggatja. Hogy miről? Súgok kicsit egy idézettel:
"Most aztán leshetjük, hogy mikor dugunk! (...)".
"SENKI SE DUG MEG SENKIT!! FELFOGTÁTOK?!"
Mit keres ez a páros ebben az amúgy is túlzsúfolt filmben? Az egyetlen tippem az, hogy ürügyet szolgáltatnak a Néma Bobot játszó Kevin Smith-nek, hogy színészkedhessen is a saját alkotásában.
A Dogmára 1 pontot adok. Bíztató kezdés után egy selejtes, idióta horrortúrává züllik. Ha tehát valaki megkísért vele, hogy nézzem végig újra, hátha megtetszik, majd azt válaszolom:
Távozz tőlem, Sátán!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése