Álmatlanság

Mielőtt megnéztem volna a filmet, sokaktól olvastam, hogy ez Chris "Nolan leggyengébb munkája" illetve "ez az egyetlen nem nolanos alkotása". Az Insomnia Nolan első igazán drága mozija: 46 millió dolláros büdzséje többszöröse volt a Mementóénak. A Warner stúdió adta a tőke oroszlánrészét, a színészeket, ők feleltek a forgalmazásért. Nolan így legfeljebb javaslatokat tehetett az íróknak, de munkájukat nem bírálhatta felül.

Ahogy A tetovált lánynál, itt egy skandináv regény amerikai feldolgozásáról van szó. Will Dormer kiégett sztárnyomozó, akit a belső ellenőrzés be akar sározni. Ennek kapcsán partnere, Hap Eckhart vádalkura készül, miután Alaszkában majd elkapták egy tinédzser lány gyilkosát.
Ezt a szálat a belső vizsgálatról futólagosnak éreztem. Az érthető, hogy ha Dormert egy bármilyen vizsgálat korruptnak vagy szabálysértőnek találja, az általa bevitt bűnözők könnyen szabadlábra kerülhetnek. Harvey Dent morális bukása A sötét lovagban is ezt a következményt hozta volna magával, ha kitudódik. De ez a szál egyszerűen csak... ott van, semmi szerepe azonkívül, hogy Dormernek okot ad majd mostani vétke titkolása. Egyetlen hívás a főnökétől bizonyítja, hogy tényleg kompromitálni akarhatják odahaza, Los Angeles-ben.

Úgy gondolom, Nolan csak-rendezőként is viszonylag jól bánik a történettel: már az első órában megtudjuk a gyilkos kilétét, nem is ezen van a hangsúly. Dormer egy akció során a ködben véletlenül Eckhart-ot lövi le, halálát megpróbálja a gyilkosra kenni, aki látta a tettét. Így elmosódik a határ a jó és rossz között, ahogy Dormer se látta a sűrű ködben, hogy akire lő, az barát vagy ellenség. A táj nagyon is illik a sztorihoz: a hegyvidék, a jórészt felhős ég és az erdős vidéken a köd. Az állandó világosság azt a látszatot kelti, hogy az ügy is és Will tisztessége is világos. Wally Pfister operatőr nevét külön nem méltatom, Nolan állandó munkatársaként még nem okozott csalódást.

Gyilkos és üldözője bő 1 órával a film kezdete után találkoznak. Innentől pszichológiai macska-egér játék kezdődik, ami a cselekmény pörölyét alkotja. Ez a legérdekesebb az egész műben: mindketten ismerik a másik körülményeit, egymás előtt nem titkolják, hogy öltek, de az ügyük bizonytalan lábakon áll. A Walter Finch nevű férfi nem egyszerűen zsarolja Dormert: helyzetük hasonlóságaira apellálva próbálja meggyőzni, hogy nem szándékkal ölt, és hogy segíteniük kell egymás titkát megőrizni.
Dormer átlátja a taktikát, de látszólag belemegy, hogy együtt keressenek egy közös bűnbakot. Ennek ugyanúgy lehet oka saját esendősége, mint hogy a gyilkos bizalmát bírva könnyebben lefülelheti. A kérdés az: Finch tényleg véletlenül ölte meg a lányt, és ha nem, mit kezdjen a két vétkes egymással?

A cím Álmatlanság, és ez rá is illik Will Dormer helyzetére. Alaszkában fél évig nem nyugszik le a Nap, ahogy Hap halála után ő sem tud megnyugodni. Annyira kimerült, hogy egy idő után hallucináció támadnak. Ami rosszabb: kezdi elhinni, hogy tudatalatt talán tényleg ki akarta iktatni a társát. A folyamat a bűntudattól a szorongáson és az apátián át eljut végül a beletörődésig, mikor egy kollegája, Ellie veszélybe kerül. Olykor úgy tűnik, hogy Will bevállalja a színvallást, például amikor telefonon kiosztja a főnökét: "Kockázat nincs, viszont egész álló nap az igazi zsaruk vérét szívják, mert soha nem volt merszük közéjük állni!"    

Hilary Swank Ellie Burr-je nekem valahogy kilóg az egészből. A Dormer munkásságáért rajongó női zsaru - ahogy el is hangzik - munkamániás és idealista. Majdnem olyan, mintha a homlokára pecsételték volna: lelkes zöldfülű. Egyáltalán nem tetszik, ahogy körberajongja Dormert az elején. Úgy tűnik, jó a szimata: "A lövés nem jöhetett onnan...!" De amikor Finch célpontjává vált, és elhangzik, hogy Dormer lőtte le Hap-et, úgy tartja felé vádlón a pisztolyt Willnek, mint egy stréber akadémista, aki a tankönyvi szöveget olvassa a docens fejére.

Némi elégtételt kaptam azzal, mikor el akarja hajítani a Dormer bűnösségét bizonyító töltényt. Maga az, hogy a lány fel tudja fogni, hogy balesetből is történhetett. Ahogy Will meghal, Ellie nem a rossz útra tért mintazsarut látja, hanem az esendő magánembert, aki utoljára még tette a kötelességét.

Hogy Dormer nem hagyta Ellie-nek eldobja a bizonyítékot, az nekem kicsit kérdőjeles. Elvileg azért titkolta eddig a tettét, mert nem hinnének neki, és néhány "baromarcú" taccsra tenné élete munkáját, a sok rács mögé juttatott bűnözőt. Taccsra tenné úgyis, hogy előtte megmentette egy kollegináját, és meghalt! Örülök, hogy Nolan nem ad egyértelmű igazat se Finch-nek, se Dormernek. De Dormer problémájának gyökere megoldatlan maradt. Lefülelte a gyilkost, de amitől odahaza tartott, még mindig bármikor bekövetkezhet.

Azt hiszem, a film fő fogyatéka nem a történet hibaszáma, hanem a kiszámíthatóság. Nincsenek csavarok: egyedül azt találgathatjuk, hogy Finch készakarva gyilkolt-e, illetve hol, miként kerül elő bizonyíték: Willnek gyanús Finch, Ellie-nek gyanús Will. Üresjárat is belekerült a cselekmény szövedékébe. Alkalmi "bakinak" egyelőre 1 jelentősebbet sikerült felfedeznem: Dormer és Finch kicsit hangosan diskurálnak egy hajón arról, hogy gyilkoltak. Ha az egyik utas ezt meghallja, borul a kártyavár.

Az Álmatlanság három személyre épülő krimi, és bár a helyzetük érdekfeszítő, a karaktereik még nekik is kétdimenziósak. Al Pacino  - sajnálom, hogy ezt kell mondjam, de - színszegény figurát alakít. Nagyon egykedvű, ritkán képes energiát vinni a szerepébe, és ezt csak részben tudom Dormer vívódására, illetve testi-lelki fáradtságára fogni. És meg kellm, hogy mondjam: az akciójelenetek, ahol a tettest üldözi vagy fegyvert ránt, sem nyűgöztek le.
Ami Robin Williams-et illeti, egyszerre képes alantasságot mutatni, illetve szimpátiát kelteni annak dacára, hogy egy kiskorú halálát okozta. Első találkozásukkor Dormerrel tetszett, ahogy a nyomozó nyíltan próbálja lecsupaszítani őt bűnözőként: "Pont annyira rejtélyes, mint egy eldugult budi egy flancos vízvezeték-szerelőnek."



Nem vagyok Nolan-fan csak amiatt, amit a rendező a Batman-franchise kapcsán felmutatott. A tökéletes trükk és az Eredet a kedvenc filmjeim között szerepel, és a TDKR után is kíváncsian várom a következő project-jét. Az Insomniát a többi filmjéhez mérve én is kakukktojásnak tartom, de tényleg rendező az utolsó, aki tehet erről; a londoni kritikusok még az év rendezőjeként is díjazták 2003-ban. Nem rajta múlt a dolog. A flashback-ek, a kettős nyomozás és a bűnösség kérdése ilyen helyzetben tényleg elgondolkodtatóak. Mégis: ezekkel együtt is megalkuvónak és középszerűnek éreztem a produkciót, a szereplőit pedig száraz típusfiguráknak.