Az Immortals a 300 fattya. Igen, bármilyen közönségesen hangzik, nyugodtan nevezhetjük annak, mivel:
- annak producerei is az alkotók között szerepeltek
- ugyanezt a plakátokon is reklámozták
- annak látványvilágát törekszik leutánozni
- annak mintájára egy görög eposz történetét meséli
- sok lassítás, mészárlás és testcsonkolások jellemzik.
Az olyan munkák, mint a Thor, a Titánok harca, vagy a remake-elt Conan, a Barbár mutatják, hogy Hollywood-ban divattá váltak a késő ókori mitológiák megfilmesítése. Elsősorban az ógörög és a skandináv mitológiáké.
De az, hogy a történet ne csak az adrenalionnak alárendelt szcénatár legyen, egyáltalán nem volt prioritás az Immortals-nál.
A kritikusok és a nők nagyobbik fele úgy vélem, joggal ítéli el ezt az alkotást. És nem is főleg azért, mert akik írták a filmet, azok alig-alig ismerik a hellén hitvilágot. Ez a produkció félszívvel követ egy túl jól ismert formulát, hogy milyen történet milyen karakterekkel előadva lehet szimpatikus az átlagnézőnek:
- egy ifjú hőssel,
- kegyetlen gonosz vezérrel,
- bölcs öreggel,
- hetyke bajtárssal és
- gyönyörű bajbajutott hölggyel.
Henry Cavill és Mickey Rourke sem karaktereikkel, inkább azon karakterminták egy-egy vonásával keltettek bennem elismerést. Rourke talán a legkönyörtelenebb karakterét alakítja: Hyperion még a Sin City-béli Marvnál is szadistább és több vért ont ki, még kevesebb indokból. Sajnálom, hogy a motivációi nem terjednek túl a világuralom porrá kopott kliséjétől.
Cavill pedig elszánt tekintetével, harci mozdulataival, + a film végi buzdító beszédével győz meg, miért is lett utóbb jó választás Kal-El szerepére a Superman-reboot-hoz. Theseus egész élete a klisék valóságos enciklopédiája:
- parasztsorba született fiatal,
- anyját szeme láttára megöli a gonosz vezér,
- egy káprázatos szépség rendületlenül magasztalja,
- tökéletes halandó harcos, tökéletes árja vonásokkal,
- az istenek kegyeltjeként mindig minden bajt megússza. (Erről majd bővebben az isteneknél.)
Van a filmben egy szexjelenet, amit Pinto dublőrével játszottak el. Tekintve, hogy a marketing egyik támasza a 3D volt, eltöprengek, hogy vajon azt a közelit arról a női fenékről nem akarhatták-e szintén 3D-ben mutatni a készítők. Ha valaki ráér, hallgassa meg egyszer Pinto egyik interjúját a "love-scene"-ről. Nem lehet nem észrevenni, mennyire hálás érte a színésznő, hogy nem neki kellett résztvennie benne.
Tarsem Singh víziója az olympos-i istenekről és titánokról nagyon vérszegény. Singh korábbi filmjei közül én csak A sejtet láttam, és máig meglep, milyen szürreális dolgokat álmodott meg bennük. Itt viszont Singh-nek nincs egyéni víziója: a látványvilág teljesen a 300-t imitáló effektorgia, aminek az írók esetlenül próbálnak tákolni valami sztoriállványzatot. Majdnem ugyanaz a felállás, mint Az utolsó léghajlító, ahol az effektek szinte semmi történet köré nem tudtak elrendeződni (Nem szeretném párhuzamnak betudni, hogy azt a filmet is indiai rendező készítette).
Hogy a főhős főhős, azt épp az őt kiválasztó főisten bizonygatja a legszembeszökőbben. Luke Evans Zeusza egy velejéig cinikus akarnok. Van ez az erőltetett törvény, hogy istenként nem lehet beavatkozni az emberek életébe. Így Zeusz évekig öregnek álcázva okítgatta Theseus-t, bár ez döntően filozófiai tanítás lehetett. És mikor két másik isten megszegi a tabut, hogy Theseus-ékat kisegítse, kifakad: "Soha többé nem fog isten a segítségetekre sietni!" Theseus döbbenten nézi őt, de érdekelne engem, hogy csak mert istent lát, vagy mert felismerte benne az öreget.
Értem, hogy előrelátja reménykedésüket egy újabb esetleges isteni segítségnyújtásra. Ám Zeusz arroganciája mögött nincs semmi taktikai érzék, vagy előrelátás. Mégcsak a hatalmát se látom, hogy olyan nagy lenne, szóval miért is ő itt a főisten? Azt bizonygatja, hogy csak a titánok kiszabadulásakor fedhetik fel magukat. Bezzeg Hyperiont nem tartják föl, mikor az epiruszi íjjal célba veszi a szelencét, ahol a Titánok bebörtönözve vannak. És mikor látja társait elhullani, meg van lepve. Magneto járt így X-men 3. végén: híveit egy nagyobb erő öldöste, amiről érthetetlen módon azt hitte, kordában tartható.
A többi istenről inkább nem is nyilatkoznék; helyette néhány kommentet rakok be róluk, amit más honlapokon olvastam:
"Árész pedig olyan babaarcú szépfiú: egyenest Barbie baba oldaláról szalajtottak."
"Pallasz Athéné (Isabel Lucas), a háború és a bölcsesség istennője másfél órányi hadakozást követően sírásra görbülő szájjal azt kérdi a vizenyős szemű Zezusztól, hogy: "Most akkor háború lesz, apám?""
"Az már egyáltalán nem meglepő, hogy egy Tarsem Singh által rendezett filmben az emberek vagy félmeztelenül császkálnak, mint egy 90-es években forgott Madonna-klipben vagy karácsonyfának öltöznek."
"Az Olümposzon csücsülő istenek struccpolitikáját a bohó és fiatal gyermekistenek (Poszeidon, Athéné, Árész) vetnek véget,"
"A párbeszédek lelombozók, mintha aludnának a színészek."
Mi ebben a világban a különbözőség titán és isten között? Már azonkívül, hogy az egyik tud szikrákat és tűznyelveket szórni? Hyperion titán mivolta sem derül ki számomra a filmből. Ami még fontosabb: mit vár pontosan a többi titán kiszabadításától? Az egész tervét össze lehetne foglalni ennyivel:
- oké: mi most elmegyünk vagy egymillióan a Tartaroszra a varázsíjért,
- aztán elkezdjük ezt a bazinagy csatát!
- A titánok majd kinyírják az isteneket,
- és ha minden rosszul megy, itt a halandó Theseus, aki majd csinál, izé, valamit. Az lesz ám a baró!
Miből gondolta valaha is, hogy a fiú, akinek anyját a szeme előtt megölte, mellé állna? De mégha megneheztelne is az istenekre - mondjuk mert hívő anyját hagyták meghalni -, mitől olyan értékes? Elszánt és tehetséges harcos, de azt nem látom be, hogy egy titán vezérnek érdemi ellenfél volna. Nem vagyok túl jártas a görög mitológiában, de ezt csak úgy tartanám logikusnak, ha az ismeretlen apájú Theseus mondjuk istensarj lenne. Vajon ezért őrizgeti őt Zeusz? Sem őt, sem Hyperiont, sem - ha már itt tartunk - Phaedrát nem értem, mitől tartja ennyire sokra az ifjút:
- egyik hősvezérnek,
- másik halhatatlan csatlósnak,
- harmadik eszményképnek akarja őt, hogy váljon.
A legröhejesebb karakter címet névtelen városi démosz vezetőjének adnám. Mindvégig képtelen felfogni a lehetőségét, hogy valóban létezhetnek istenek meg titánok, és nemcsak "dajkamesék". Könnyfakasztóan röhejes, amikor a végső csata közben Hyperion felé trappol, ő csak ácsorog és tárgyalásról papol, mire egy laza karmozdulattal lefejezik. Hogy lehet egy választott vezető ennyire ostoba? Hollywood írói nem sokat tudhatnak az ókori Hellas politikusairól: Themisztoklészt, a szalamiszi győzőt békeidőben ostrakismos-szal száműzték, mert előre kikövetkeztette a peloponészoszi háború bekövetkeztét.
Még utoljára kitérnék a csatajelenetekre. 75 millió dollárból tapsoltak el pénzt olyan harcokra, ahol nem brutalitást látunk, hanem statiszták erőtlen kardozását. Névtelen katonák, akik hadvezér nélkül azonnal bepánikolnak. Mondjuk az is érdekes, hogy parancsnokaik mind egy helyen voltak, mikor Hyperion nyílvesszőt lőtt a falakra. Theseus rekordidő alatt szó szerint "visszatüzeli" őket otthonuk és családjaik védelmére, mikor a szűk márványfolyosón fogadják az ellenséget. Azt kell hinnem: ez a város legalább 100 éve nem háborúzott senkivel.
Az Istenek harci mozdulatai viszont remek koreográfiát kaptak, ahogy forgatják a lándzsát, a pajzsot és más fegyvert. De itt meg a létszámmal van gondom. 5 isten harcol az apokalipszis közepén? A titánok külsejét is érdekesen álmodták meg az alkotók: inkább a Kaptár-filmek zombijaira emlékeztetnek. És lehet, hogy én láttam rosszul, de mintha Zeuszék több titánt öltek volna meg, mint ahányan kiszabadultak.
Legjobb harcnak azt tudnám megjelölni, mikor anyja temetésénél Theseus
Egy amerikai amatőr kritikus, Jeremy Jahns ezt az értékelést adta a filmnek: "Tetszeni fog, ha részeg vagy." Nagyjából ugyanez a véleményem róla. Legrosszabb az egészben, hogy ami jobban sikerült a filmben, az többször visszafelé rántja az egésznek az értékét. A szín- és jelmezkavalkád egy idő után akadályozza a tájékozódást, a karakterek meg olyan felszínesek, hogy az erős színészi játék csak lejáratja azokat. Effektek közül Poseidón hullámkeltése volt igazán mutatós; a történések is kiszámíthatóbbak, mintsem az érintetteknek meglepetést okozhatna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése