Külvárosi kommandó

Bődületes, hogy Amerikában miféle filmszerepeket osztogatnak szét birkózóknak. Terry Hulk Hogan ellen nekem nincs kifogásom: tehetséghiányos színész, de feltűnő és sajátságos figura - hasonlóképp, mint mondjuk Arnold Schwarzenegger. Nem mindegy, milyen filmzsánerben próbálja megvetni a lábát egy effajta kezdő színész, aki az izmaival kifejezőbb tud lenni, mint az alakításaival. Hogannek a vígjáték áll a legjobban, ebben biztos vagyok.

Na de nem egy tudományos fantasztikus vígjáték!  

Shep Ramsey csillagközi harcos gépe egy Charlie Wilcox nevű átlagfickó családi házához száll le a Földön. Miközben a beilleszkedéssel bajlódik, pár űr-fejvadász közben a nyomába ered. Ennyiről szól az a mára már feledésbe űzött szösszenet, amit Külvárosi kommandónak hívnak. Nagyjából minden trapa ebben a filmben alapötlettől a színészi alakításokig. Az a típusú alkotás, amire hangosan rákiált az ember: "Ezt meg mégis hogy képzelték?"

A bevezető 6 perc a Star Wars-világ székrekedése. A közeli sivatagbolygó fölött, egy csillagromboló tróntermében a gonosz űrvezér fogva tartja egy űrország elnökét. Mentőakció keretében Ramsey betrappol a folyosóra, egy olyan vértezetben, amihez képest Dredd bíróé normálisnak hat. Mikor átjut a rajzfilm-bankrablókhoz hasonló őrökön, az elnök egy elhajított papírdarabbal levágja az űrvezér kezét, akinek a karcsonkjából ettől egy takonyzöld víziszörny pótkarja növekszik. Fent nevezett takonyzöld víziszörnyről egyébként majd a végső csatánál kapunk egészalakos képet. Itt még nem.

A mentőakció azzal ér véget, hogy Ramsey gyorsan elhúz onnét, a szörny karjaiban hagyja az elnököt, akinek aztán a megmentésére jött. És ahogy főnöke adásban gratulál a "kiváló munkához", Ramsey egy ügyetlen ökölcsapással taccsra vágja járművét, épp a mi világunk közelében.

Ez a pár perc abszolút semmit nem érdemelt volna:

1. tintát az íróktól,
2. 2 órát a profi kritikusok idejéből,
3. pontszámot éntőlem és
4. örök, égető szégyent Hogan részéről.

Azért részletezem ennyire csak a legelejét, mert pompásan illusztrálja, mennyire nem gondolkoznak a készítők. Az Űrgolyhókkal szemben ez nem űrparódiának készült, hanem könnyed, ujjból kirázós vígjátéknak, ami nem igényel sok munkát. Nemcsoda tehát, hogy más filmekből guberált cuccok szemétdombjává áll össze (Ramsey egyik eszköze egzakt ugyanaz a kézi kisgép, ami a Szellemirtókban is szerepelt). Nem vidíja fel az embert, sehol a báj, a hangulat, csak egyik kínos hülyeséget követi benne a másik - immár a  nagyvárosban.

A film nagy részében mást se látunk, csak hogy Ramsey nehezen szokik hozzá a csendes polgári életmódhoz idelent. Túlreagál minden olyan zajt, ami emlékezteti őt az intergalaktikus melójára:

• Mikor Charlie fia videójátékot játszik, ő beszáll a harcba, és csak a gyerekek üdvrivalgásakor döbben meg, hogy ez játék.
• Ugyanígy: amikor egy másik családtag épp kiabál a kanapén, kiderül, hogy egy műsort nézett, amelyben sikítóterápiát oktatnak: "Ez Marsha." "Marsha??" "Egy tévéshow."

Ezeken kellett volna a nézőknek nevetniük a 90-es évek elején?

Hab a tortán, hogy - a családfenntartót kivéve - mindegyikük hálás az új lakónak. Sőt: még tortát is sütnek neki. Azért, hogy sorjában hozta a frászt a szomszédság tagjaira. "Miféle planéta ez?" Bárcsak tudnám, Hogan...

Realista vagyok, így nem vártam épp ettől a produkciótól olyasmit, hogy Ramsey-t a beilleszkedés zűrjei formálják őt valamiképp. (Hö-hö, álmodik a nyomor...) De ha a készítők csak a humorra gyúrnak, akkor legalább az működjön. A kötelező séma szerint feltünedeznek a rosszfiúk, a főhős elbánik velük, búcsúzik a családtól, és elrepül. Mintha az Óvóbácsi kasztrált előfutára játszódna a szemem előtt. Az a vígjáték nevettető volt (legalábbis számomra), itt viszont akárha jéghideg, borotvaéles kövekkel csiholna nevetőingert bennem a komikum. Van úgy, hogy még azt se. 

Charlie és családja szürke pálcikaemberkék. És ez főleg Christopher Lloydra nézve kínos, aki a Vissza a jövőbe-trilógia legszínesebb karakterét tudhatta magáénak. 3 momentum akad, ahol a veterán színész teljesen kiröhögteti magát:

1. felölti egyszer Ramsey páncélszerkóját, kipróbálva, milyen érzés lehet erős, harcos férfinak lenni... a világnak ebben a verziójában;
2. a záróklip, hogy a férfi Ramsey lézerpisztolyával szarrá lövi az országúti villanyrendőrt fényes nappal;
3. illetve mikor egy fagyasztópisztolytól megdermed, és Ramsey függőlegesen állítva viszi haza, nyitott tetővel! Mégis mit mond a famíliának, ha a családfő, nem is tudom: KIESIK a kocsiból? "Bocs; az anyósülést nem leshetem a sztrádán..."

Elástam a Rotten Tomatoes-t lélekben, amiért cikkírói ugyanúgy 20%-osra értékelték a Külvárosi kommandót, mint a Medicine Man-t! Hogan legalább erőlködik, Lloyd pedig túlontúl jó ehhez a selejtes alapanyaghoz. És igazság szerint valami perverz káröröm is elfog a film baromságai láttán: szinte látni magunk előtt, amint a szél keresztülsüvít a körben álló írók és producerek üres koponyáján.