Paranormal Activity: A megjelöltek

Menetrendszerű bőrlenyúzás, ezúttal latin áldozatjelöltekkel. A sorrendben 5. Paranormal Activity, a "Marked Ones" a zsáner összes fogyatékát bőszen mutogatja, miközben elfelejt félelmetes lenni. Megint húzzák az időt lebutított tinik komédiázásával és olcsó ijesztgetésekkel, miközben a rettenet légköre soha nem sűrűsödik meg.

Jesse frissen érettségizett diák, akinek szomszédjáról azt beszélik, hogy boszorkány. Mikor az asszonyt holtan találják a lakásában, Jesse két legjobb barátjával, Hectorral és Marisollal ki akarják deríteni, mi folyhatott a lakásban - márcsak azért is, mert időnként gyanús zajok szűrődnek be hozzájuk. Ám rövidesen Jesse

egy harapásszerű stigmát fedez fel a karján, és egyre jobban kezd eltorzulni a viselkedése. Kiderül, hogy Jesse-t valaki vagy valami ezzel jelölte ki arra, hogy egy démon porhüvelye legyen, és ennek jelei elég szembetűnően mutatkoznak.

Kronológiailag ismét az 1. Paranormal Acitivty idejére ugrunk, de ne áltassuk magunkat: olcsó tárcafejő a Markes Ones. Horrorhagyományokhoz hűen a fiatalok bugyuta csóró tinik, akik menőnek fogják föl a boszorkányok, rituálék és démonok világát. Szokásos kliséket tolnak a képünkbe: hamis ijesztgetések, csörömpölés, sötétben császkálás, végül pedig a boszikonvent felfedezése egy sötét házban. Ezektől és a démonizálódó Jesse-től kellene félnünk. Amit ehelyett kaptam: érdektelen unalom és néhol kínos röhej.

Nem maradhat el a found-footage zsáner legócskább kliséje, amelyet egy honfitársam nagyon találóan "kamerasztulásnak" nevezett el. Már megint kényszeresen kameráznak mindent, válogatás nélkül. Az utolsó túlélő a végső életveszély közepette is úgy szorongatja a kameráját, mintha a műszíve lenne! Egy pillanatra nem teszi le, és mikor végre mégis kikerül a kezeiből, azzal ugye a zárás jelzi nekünk: ő is kimúlt. Teljesen hatástalan volt számomra ez a kis-milliomodszor előadott befejezés.

Ímmel-ámmal próbáltak csak hozzáírni valamit az írók a ragasztóköltemény fő sztoriszálhoz. Megtudjuk, hogy ez a titkos boszikonvent - melyben ugye Katie és Kristi nagyija is oszlopos tag - elsőszülött fiúkból szokott afféle magánsereget toborozni. 

Kiválasztják az utódot születésekor, hogy azt felnővén egy démon birtokba vehesse. Ebből szándékosan nem volt semmi se átgondolva. Az egész csak arra szolgál, hogy úgy tűnjön, nemcsak a szokott panelekkel próbálják kiszúrni a szemünket.

Két hölgyalak kötné elvileg össze 1-1 percnyi műsoridejével össze ezt a részt a többivel. Az egyik Kristi mostohalánya, Ali - az egyetlen főszereplő, akik nem halt meg a 4 korábbi részből. Ő ad felvilágosítást Marisol-nak arról, mi vár Jesse-re, ha nem tudják megmenteni. Aztán eltűnik a filmből. Azt még elhittem Aliról, hogy ezt a témakört ő ma már jól ismeri, hisz a 2. rész szerint szüleit holtan találta, és bizonyosan rájött, hogy a démon-megszállt nagynénje, Katie végzett velük. 

És hát lelőttem a poént, hogy ki a másik cameósunk: Katie. Az utolsó fiatal épp menekül a számára vadidegen házban, és ott pont Katie-be botlik... épp mielőtt Micah odarohant hozzá! Vagyis az 1. rész zárójelenetébe lyukad ki. Világgá kürtöli ezzel a film, hogy alapból nincs önálló ötlete, tartalma; egyáltalán létjogosultsága. Katie Featherston itt kifejezetten bizonytalan és unott arcot vág. Mintha a színésznőnek is feltűnt volna, hogy csak a stúdió csak léhán másolja, amit bombabiztos horror-sikerreceptnek gondolt.

Az egyetlen dolog, amit Christopher Landon rendezőnek sikerült jól eltalálnia az, hogy Jesse legalább úgy nézzen ki, mint akit tényleg megszállt egy antropomorf entitás. Csak ennek kapcsán sem értem, hogy Katie száján ez miért nem látszódik itt, mikor ő elvileg szintén egy démon hordozója ezidőtájt. Talán Katie-nek nem támadt étvágya a betolakodóra, miközben Jesse-nek nagyon is?  

A Paranormal Activity: The Marked Ones szótári példa a kétszínű ál-folytatásokra, amik felszínes trükkökkel szúrják ki a célközönség szemét. Kósza pontokon ha kicsikarja a félelem légkörét, és szánalmasan bukdácsol a saját túlcsavart történetén. Bravó: sikerült minden idők egyik legötletesebb horrorklasszikáshoz egy Resident Evil-típusú hulladékszériát kanyarítaniuk...! 

Én is megjelölném valamivel a produkciót:

Blair-i Boszorkány

Szörnyen csalódott vagyok, emberek. Régóta várom, hogy a hosszú évek óta halódó "found footage"-horrorfilmek zsánere új beöntést kapjon. És pontosan ezt a célkitűzést olvastam ki ebből a titokban készült folytatásból. Sejtettem, mire gondolhattak a filmesek: "térjünk vissza a "gyökerekhez", a blair-i tragédia rejtélyes esetéhez! Ragaszkodjunk a nagy előd vázlatához, maradjon felismerhetően "blerwicses" az új Blair Witch is, és a közönség megint vevő lesz a műfajra!" 

20 év telt el, mióta Heather Donahue-nak és 2 társának nyoma veszett abban a bizonyos erdőben. Öccse, James most a youtube-on talál egy videót, mely állítólag Heather utolsó útján készült. Úgy dönt, felkeresi a rémtörténetek helyszínét, hogy legalább a holttestére rátaláljon. Barátai, Peter, Ashley, és a filmszakos hallgató Lisa vele tartanak, később pedig csatlakozik hozzájuk Lane és Talia, akik feltöltötték a gyanús videót. A helyszínen egymást kezdik érni a furcsaságok, és rájönnek, hogy messzemenően alábecsülték a veszélyt, amit fölvállaltak.

Ott bukott orra nekem a Blair Witch, hogy nem volt mersze továbblépni. Hiába sikerül megidéznie a régi film hangulatát, tartalom terén túlságosan is a nosztalgiafaktorra hajt. Pár új ötletmorzsát bedob, de ezen túl csak másol elődjétől - jót és rosszat egyaránt -, ami nagyon hamar elcsépeltté válik. Ne gondolja senki, hogy csupán azért húzom le, mert épp betelt a pohár nálam ezekkel a nosztalgiamozikkal! Egyszerűen csak rossz érzés látnom, hogy ennyire hiányzik a képzelőerő és bátorság a projektet megöröklő Lionsgate stúdióból. Egyébként akinek nem tiszta, mit értek "nosztalgiamozi" alatt: olyan sok évvel későbbi folytatásokat, amik újraéleszteni próbálják egy-egy kultikus film - esetleg műfaj - iránt a nagyközönség lelkesedését (pl. Mad Max - A harag útja, Jurassic World, és igazából a Star Wars VII. Epizódja is ilyen). 

A Blair Witch nem halad, így lemarad. Kicsit sem törekszik az újra, annyira akar hasonlítani a The Blair Witch Project-re. És bár ezen a téren km-eket ver a Book of Shadows c. ürülékhalomra, az eredetiséget folyton extravaganciával próbálja pótolni. Sokkal több kis fafigura bukkan fel a kiszemeltek tábora körül, mint legutóbb. Az idő és tér megkergülése még durvább, órákban, napokban, végül években mérhető. A burkittsville-i rengeteg zajai hangosabbak, gyakoribbak, kiegészítve a vihar tombolásával. Végül: a démonboszorkány is egy tényszerű, állandó, test nélküli veszedelem, ami nyílt sisakos hajszában le-lecsap áldozataira. 

Még be is jött volna nekem ez a kicsit intenzívebb, feszesebb történetvezetés. De az egésznek a lefutása és eredménye annyira kiszámítható, hogy az állandóan kizökkent a filmnek a légköréből: bandukolnak, pánikolnak, rohangálnak, végül pedig mindenkit kinyír a blair-i boszi. Ennyi! Előre lehet kétség nélkül tudni, hogy dettó ugyanoda lyukadunk ki, ahol az idősebb Donahue-testvért is utolérte végzete. A Blair Witch ezt soha meg se próbálja tagadni, legyint rá, hogy meglepjen minket valami értelmes csavarral, csak rááll a sémára és elődjét utánozza. 

Karakterfronton se fejlődtünk sehová 17 év alatt. Több a szereplő, de pont ugyanazon köröket futják le, amitől ostobának tűnnek. Nem tudok lelkesedni attól, hogy legalább nem idétlenek, hiánycikk náluk a valóságérzet vagy az előrelátás. Miért hiszi Hollywood, hogy ma is éppoly dekadens maflák vagyunk a paranormálishoz, mint egy emberöltővel ezelőtt?! Miért olyan nehéz elhinni, hogy már az elején felmérhető egy ilyen horrorisztikus veszély természete és nagyságrendje? Miért kell a szereplőknek mindig 18-20 év körüli túrázó kölyköknek lenniük...?!

Némely döntésükkel abszolút nem tudtam mit kezdeni. Kiderül, hogy Lane és Talia faragta az első éjjel megjelent fafigurákat. Nem látják el rendesen Ashley lábsebét, melyben aztán később kukacot fedez föl a lány. Talia egyik tincse az egyik bábuhoz lett kötözve, és mikor Ashley azt dühösen eltöri, vele együtt törik el Talia teste, ami a film alighanem legostobább hatásfokozó-ötlete! És egyáltalán: mihelyt valamelyikük furcsaságokat kezd tapasztalni körülöttük, az illető elkóricál a tábortól. Ezek a fiatalok fogalom szintjén se tudják, mi az a csapatmunka, ezért nem érdekel, ha mind kinyiffannak az ismeretlen rémtől!

Elcsépeltnek tartom továbbá, hogy minden műszerüknek kötelezően működésképtelenné kell válnia (pl. a kamerás drón, a mobil, a GPS), hogy mindig teljesen kiszolgáltatottak maradjanak. Ez megint a forgatókönyv merevségét jelzi, nem a helyzet félelmetességét. Rendben, hogy összezavarodnak, hogy érzékeiket összekuszálja a boszi ereje, sőt még a téridővel is kedvére játszadozik valami megmagyarázhatatlan módon. 
De ez így már sok; erőltetett, ahogyan túlhalmozzák a természetfeletti bökkenőket! Az írók bármi áron akarják esélytelenségben tartani Donahue-ékat, és legyőzhetetlenségben a boszorkát, mintha azt hinnék, enélkül nem volna elég okuk félni, rettegni nekik - és velük együtt nekünk. "Feszültségkeltés" helyett egy képzeletbeli nagy tábla jut erről eszembe: "Hahó! Mindenható-elkerülhetetlen Szörny-asszonyság! Megérkezett a repeta! Lehet rájárni!"

James Donahue-t semmi nem teszi jogosulttá, hogy a film utolsó 5 percéig életben maradjon: gyáva, szánalmas helyzetértékelésű srác; a nővérével szemben őérte képtelen voltam izgulni. Az utolsó, legintenzívebb 15 percben viselkedik a legidiótábban: Heather hangját véli hallani, és berohan a megjelenő kísértetházba. Idegtépő hallgatni, hogy mint valami holdkórus szólongatja a rég halott testvérét, holott épelméjű ember kitalálná, hogy ez megint a boszi trükkje. "Ezért jöttem ide eleve!" És ami miatt golyót érdemelne a hülye fejébe: a végén arra utasítja Lisát, hogy forduljon be a sarokba. Tudjátok: mint a boszi oly sok korábbi áldozata!  

 

Lisát elkereszteltem "Heather 2."-nek, mert majdnem ugyanazt játssza le a végén, mint Heather: az ő végső felesésével merev marad a kamera, véget ér a film. Egyedül rajta tűnt úgy, hogy ész is jutott neki, illetve az ő arcára kiülő rettenet tudott rám hatni. Csak James miatt megy be a vesztőhelyként funkcionáló viskóba, hisz egymagában könnyebb célpont. De őrá is ráerőltetik, hogy sose tegye szóvá, mikor mi történik körülöttük, csak sikítozzon. Nem annyira az érdekelt, hogy túléli-e, hanem hogy a zárás mond-e valami újat a témáról, a történetről, vagy legalább a boszorkány mivoltáról. Még azzal a fantasy-t súroló megoldással is beértem volna, hogy Lisának valahogy sikerül elűznie (!) a blair-i banyát, és ismét a kocsijaik közelében tér magához. 
Erre megint az 1. rész vége ordított vissza rám. A két film vége között semmi sem változott, vagyis nincs apropó másodszor végignéznünk a néhol hatásos jajveszékelést. Most komolyan: hogyan láthatjuk James-t és 3 barátját külön-külön is poroszkálni a bozótban, mikor ketten nem is tértek vissza a táborhoz? Nem ártott volna tisztázni, hány kamerát is vitt magával a csapat? Miért akar a már idegroncs Lisa mindent az utolsó percig fölvenni? Ha teszem azt: figyelmeztetni akarta volna a külvilágot, hogy a boszorkány létezik és mikre képes, elhittem volna, hogy így tesz. Ezt viszont nekem kéne belemagyaráznom, mert a mű tojik a szereplők árnyalására.

Végső gondolatok: nagy kár érte. Sikerült megidézni az első Blair Witch-mozi hangulatvilágát néhány tényleg parázós, fojtogató pillanat erejéig. A tartalom viszont gépies, a szereplők lehangolóan egysíkúak; akár a mi szomszédaink vagy rokonaink is lehetnének, de ez önmagában nem dicséret. Szolgai másolat ez, csak más szereplőkkel előadva; épp azt a friss vért nem pumpálja bele a műfajába, amiért életre hívták.

  

Alien Origins - A kezdet

rendező: Mark Atkins 

forgatókönyvíró: Mark Atkins 

vágó: Mark Atkins

zeneszerző: Mark Atkins

operatőr: Mark Atkins 

örök égető szégyen: Mark Atkins 

Elméletileg az Alien Origins az Asylum stúdió gúnyrajza Ridley Scott Prometheuszáról, szintén 2012-ből. Az ötlet, hogy egy minimalista zsáner - a "found-footage" - képi világával kreáljanak egy Alien-szerű filmet, bíztató kiindulási alapként szolgált volna. De ha tartalmi szemszögből nézzük: csak ez a legelső lépése ér szilárd talajt. A többi egy koraszülött torzóvá áll össze. 

Julie Evans újságíró egy katonai felderítőcsapattal a belize-i dzsungel mélyére hatol. Parancsba kapják egy nemrég eltűnt régészt és asszisztensét, Susant keresve. Susan előkerül, s a nő egy űrhajóhoz vezeti őket, ahol egy nem emberi gyilkos tanyázik. 

Nem sok mindenről lehet itt beszélni. A film túlnyomó része bozótban történő meneteléssel telik. Kezdhetném pl. azzal, hogy a film talán 5 másodpercnyi darabkájának van felismerhető köze az Alienhez. Habár! Mivel a lény a bozótban vadászik katonákra, és űrhajó is idelent van, inkább a Predátorhoz áll közelebb. Az űrhajón kívül semmi nem utal rá, hogy földönkívüli ragadozó a veszélyforrás, és 80 perc után 2 × 0.5 másodpercet látjuk, mi is ő.  

Kemény hullaszag terjeng karakterek terén: akiknek egyáltalán megkülönböztethetők a többiektől, azoknak nevét már leírtam. Személyiségjegyeket azonban tőlük sem érdemes várni: Julie az ügyeletes szöszi bajkereső, Susan pedig az okosan hangzó áltudományos blablákat kapta. Egyikük sem odavész vagy elesik a végső páni menekülésben, hanem a film egyszercsak odébbvág tőlük és elfelejti őket. Nem érdekel, ha az egész csak kigúnyol egy másik filmet: ha azt sem érdeklik saját szereplői, az a nézőkkel szemben kiszúrás.

Ehhez amúgy kapcsolódik egy másik panaszom: a cafatokban heverő narratíva. Egy lyukakkal teli, söröskupac nagyságú sztorit vánszorog, mint a mellbeteg lajhár. Még úgyis, hogy ész nélküli vagdosások és filléres kamerarángatások érzékeltetnék, ha épp nagy baj. Az amúgy is horrorfilm-tradíciónak számító misztifikálás csak hab a tortán: félúton követhetetlenné válik, hogy mi történik, nemcsak a csapat által talált felvételeken, hanem a teljes út, készülődéstől az őket egyenként utolérő vég pillanataiig. Az epilógusban fordult elő az egyetlen olyan fél perc, amit sajnáltam, hogy nem egy valódi filmben szerepelt.

Összefoglalva: bíztató kiindulási alap, értelmes munka teljes hiánya, és olyan utóérzet, mintha az egészet csimpánzok forgatták volna.

Most pedig ünnepélyesen én is elbúcsúztatnám a 2015-ös esztendőt.

Köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, aki olvasta írásaimat,
esetleg saját gondolatait is megosztotta velem a kommentrésznél!

Paranormal Activity 4.



"{!, !!!}"

A Paranormal Activity 4. az első valódi folytatása a 2009-es eredetinek. Többé nem hátrafelé szerencsétlenkedik a történettel, hanem előrefelé, megcsillantva egy keveset Katie további sorsából, miután a démon leigázta az elméjét és lelkét. Igaz, még mindig ugyanazt a beijesztgető formulát nyúzza, és továbbra sem tud olcsó sejtetések helyett normális fejleményvonalat kialakítani, de ha úgy vesszük: miért tenné? A Paramount eleve 5 részben gondolkodott, eleve úgy, hogy évenként kerüljön ki az újabb darab, akár a Rendőrakadémia-folytatásoknál.

5 évvel Micah és Kristi halála után járunk. Egy Alex nevű tinilány, szüleivel és fiújával, Bennel találkozik a furcsa szomszéd kisfiúval, Robbie-val. A forgatókönyv a második másolata: a semmitmondó nappali percek után lassan elkezdődnek, majd felerősödnek a furcsaságok. A lány és a fiú lassan rájön, hogy boszorkányságról van szó, de a hozzátartozói végig egy szavát se bírják elhinni/felfogni, mígnem már késő, és végük.

Lassan önálló szakkifejezés lesz nálam az, hogy "futószalag-folytatás". Amikor egy franchise minden újabb része - pici variálással - rendre az 1. rész vázlatát követi, de abból semmit nem gondol tovább érdemben. Visszaél a közönség türelmével és megpróbálja minél lejjebb szoktatni a horrorrajongók igényeit.
Na a Paranormal Activity-folytatások pontosan ilyenek: vontatott, érdektelen, átgondolatlan bőrlenyúzások, megfejelve rengeteg potyára ellőtt ijesztgetéssel. Mindig egy-egy életszerűtlenül közönyös család/pár válik célponttá, akiknek sejtelmük sincs a szeretet fogalmáról. Így aztán hiába is várjuk, hogy logikusan továbbfejlődjön a rémtörténet. Robbie-ról kiderül ugyan, hogy az 5 éve eltűnt Hunter, és Katie természetesen azóta adoptálta őt. De pl. a hatóságok még mindig nem sejtenek semmit az ügyből, ahogy a helyi lakosság sem.

Igazából 2 kérdésre érdemes választ keresni itt:

1. Miben tér el a 4. a korábbi részektől?
2. Vannak-e tényleg ijesztő pillanatai?

1. A 2 részben éjjellátó kamerafelvételek szolgáltak kuriózumként. Itt szintén, sőt: a zöld alapon minden fehéres pöttyökkel teli, akár a diszkóvilágítás. A démon új gyilkolási módszere, hogy kést hajít valaki felé, vagy egy teljes embert keresztbe felránt, majd levág a padlóra.
2. A végkifejlet kissé vad, de nagyon hatásos. Világos, hogy Katie már egyáltalán nem ember: nappal még emberként tud viselkedni, ám éjjel előtör a valódi mivolta. Ahogy Alex felé rohan, előbb a házban, majd az utcán, már igazi hús-vér démon, vad és kíméletlen. Az az 1-2 perc végre valóban hátborzongató jelenet, szerintem vetekszik az eredeti film mozis befejezésével. 

Végítélet: A Paranormal Activity 4. épphogy becsülettel végig tud vánszorogni, horrorként és folytatásként egyaránt nagyon gyenge.

Paranormal Activity 3.

 

"Amit láttatok, az csupán egy gyenge kivitelű szériatermék volt! Halvány másolata az eredetinek!"

(Knight Rider: Trust doesn't rust)

Nincs abban semmi meglepő, ha egy Paramount kaliberű vállalat folytatásfilmekkel akar profitot sajtolni egy sikerdarabból. De ha az eredeti mű elgondolása látszólag egyszerű, és minden újabb rész kb. egyformán tejel, nagy a kísértés, hogy kevesebb fizikai és agymunkát fordítsanak az egészre. Ezért van, hogy sok kultuszfilm akárhanyadik folytatása bóvli színvonalra süllyed, függetlenül a beleölt tőkétől.

A Paranormal Acitivty esetén furcsa tendencia alakult ki 2011-re. Minden új rész valójában előzménye, nem pedig folytatása az előzőnek. A 3. felvonásnál visszaugrunk a nővérpár, Kristi és Katie gyermekkorába, megtudván, miként is kerültek kapcsolatba a démonnal, amely mindkettejüket megszállta később.


Már eleve az sok bosszúságot okozott, hogy megint és még hátrább ugrunk időben, ahelyett, hogy továbbszövődne mindaz, amit az 1. rész felépített. És mire föl? Mindaz, amit megtudunk a démon eredetéről és a bajok kezdeti korszakáról, valójában nem is fontos, nincs jelentősége, ha az egész históriát nézzük. Nem is valószínű, hogy bárki látta a felvételt, hisz akkor Kristi és Katie tudnák, hogy a démon végzett az anyjukkal. A történet pedig kisebb bravúrt hajt végre: úgy bonyolítja túl az egészet, hogy idegtépően lassan vánszorog, és szinte megállás nélkül az 1. részt majmolja - nem valami ügyesen. 

Anno a zsáner őse, a Kannibál Holokauszt is arra trükkre épült, hogy egy előkerült filmanyag feltárta a sötét rejtély borzalmas részleteit a múltból. Ott azonban nemcsak az alapszituáción és a kameraszögeken múlt a sokkhatás. Éppilyen fontos volt az

1. egyenes és lényegre törő történet,
2. a cselekmény tagolása és üteme,
3. a tartalmi üzenet és
4. a néző figyelmét jutalmazó végkifejlet.

A 3. Paranormal Activity-nél még a feszültség sem jön létre, amit adagolni lehetne. Illetve létrejön, de csak foltokban, azok is a vége fele tűnnek föl: ahogy éjjel Katie-t elragadja a démon Kristi szeme előtt, az messze a legjobb jelenet. A műsoridő 2/3-ában mintha nem is érdekelné az írókat, milyen közjátékokon időzik el a kamera: ha belemagyarázzák, hogy köze van "a kísértethez", jöhet. Ezért van az, hogy a démon - akiről megtudjuk, hogy a neve Toby - durvább mutatványokra képes a 80-as, mint a 2000-es években, egész bútorokat félrerántva, ha akar.

Julie és Dennis egyszerűen Katie és Micah prototípusai: a fiatal  nő és kamerahurcolászó fiúja. Röhej, hogy éppen szexvideót készülnek forgatni, mikor az első gyanús jelre felfigyelnek. Dennis mindent bekameráztat, Julie meg csökönyösen nem fogja fel, hogy valami nem evilági rém les rá és lányaira - csak amikor a fél konyha egyszerre szakad le előtte. Köszönöm; a 2. részből már tudtam, hogy ez a család nem túl eszes, sem összetartó, sem érdekes vagy legalább mérlegelni tudnák a probléma természetét. Julie teljes joggal jár úgy, mint Josh a The Blair Witch Project-ből, eltűnve, majd holtan levitálva a szintén hullajelölt társa előtt.

A boszisztori fürdik az izzadtságszagban. Míg az 1. rész hihetően értésünkre adta, mi táplálja a démont, és mi a célja, addig itt a 2. rész költését, a nagyis sztorit csavargatják buzgón. A 2. részben elhangzott, hogy a családban Katie-ék nagyanyja, Lois idézte meg a démont. Most kiderül, hogy egy fekete ruhás szekta tagja. Hogy?! Erre a 3. részben 1 árva dolog próbált utalni: Dennis nyomozása. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy gonosz boszorkánykör, akik a szertartásaikon átmosták ivarérett leányaik agyát, hogy essenek teherbe, adják föl a fiaikat, majd kitörölték az emlékeiket.

Ez kérem a Book of Shadows színvonala rítusmagyarázat terén! Mi a pláne abban, hogy az egyik tucatfiguráról hirtelen leesik, hogy szektatag? Nincs meg a folytonsság a sejtetés részletei között.

1. Semmi nem utal konkrétan arra, hogy az a boszikör ma is létezik.
2. Nem evidens, hogy ez a szekta-e az, vagy csak ugyanaz a céljuk.
3. A szeánsz csak egyszer idézte meg, vagy táplálja is Tobyt?
4. Mit vártak a megidézésétől a szektatagok? Jószerencsét? Hatalmat? Ősi tudást?
5. Nincs miből feltételeznünk, hogy Lois egy boszorkány!
6. A falakon talált pogány ábrák felháborítóan gyenge és későn behajított sejtetés.
7. A lépcsőnél Toby Katie-be költözik, majd Lois odaáll Dennis elé, mielőtt a démon végez vele. Zavaros, hogy Toby most Lois-ba költözött át, vagy csak "simán" fanatikus vagy, vagy Toby minden szektatag elméjét uralja, esetleg tetszés szerint váltogatva, mikor melyikükben van.

Az egyetlen logikus panel az egészben az, mikor a nagymamához költöznek/menekülnek. Ez és hogy Julie elpanaszol mindent Lois-nak, megadja a jelet a sáros öregasszonynak a cselekkvésre. Ezért is találja Dennis ott Loist és több másik szektataggal, mielőtt felfedezi Julie hulláját.

A Paranormal Activity 3. gyászmenet még a közvetlen elődhöz képest is, nemhogy a nagyszerű eredeti felvonáshoz mérten. Dögunalmas, önismétlő és nem teljesíti feladatát, hogy tisztázza Toby eredetét, mindössze kétbalkezes utalások és előugró ijesztgetések tömkelege. Bőven időszerű volt, hogy egy 4. rész végre előrefele folytatassa a történetet, ne csak a múltban vájkáljon!

Paranormal Activity 2.

Új cselekményfrontot nyit Katie-ék tragédiájában a két stúdió (Dreamworks és Paramount) által közösen rendelt 2. felvonás. A "Paranomal Activity 2." valójában spin-off és előzményfilm egy csomagban, mely még legalább próbálja új megvilágításba helyezni az 1. részben történteket. Több szereplő és kamera, nagyobb háztartás, illetve - amenniben egy bölcsödés gyerek annak minősül - nagyobb tét. Új, éjjellátós kézikamerájuk pedig új árnyalatot visz a kísértethorror hangulatiságába.

Hozzátoldásokkal teli, de nagyon triviális történettel rukkoltak elő a készítők: Katie húga, Kristi a férjével, Dannel új kamerahálózatot üzemeltet be otthonában egy betörés után. Sokáig nem történik semmi, ám 1.) a család kutyája, 2.) Kristi kisfia, Hunter 3.) és egy, a cselekmény során menesztett dadus érzik, hogy démoni entitás garázdálkodik itt. Miközben a démon elkezdi hatalmába keríteni Kristit, mostohalánya Ali kideríti, hogy az ő és Katie dédanyja alkut kötött a démonnal, még a század első felében. A fizetség a család legelsőnek megszülető fiúsarja - ezesetben Hunter. 

Fel nem foghatom, hogyan sikerült 2,75 millió dollárt eltapsolni a film elkészítéséhez. Akárhogy is nézem, a Paranormal Activity 2. egy sorozattermék, ügyvezetői megrendelésre gyártott másolat. Mindamellett nem tartom abszolút selejtnek, mert helyenként képes megidézni az előd hangulatát: azt a lépcsőkben erősödő rettegésfaktort, amit annyira szerettem az eredeti Paranormal Activityben. És a lény lelepleződése is majdnem olyan óvatosan lett elővezetve - bár itt nem kell a legvégéig várnunk, hogy szemtől szembe lássuk a gazdatestében.

Krónikus eredetiséghiányban szenved a darab: tele van afféle poros archetípusokkal, mint a szent grálként őrzött gyermek, a citromba harapott családapa, a latin házvezetőnő-dadus, stb. A műsoridő most kicsit hosszabb, a felvezetés viszont lassúbb - az 1. fél óra totál fölösleges -, a magyarázat a kísértetjárásra pedig túl sokára, teljesen súlytalan módon derül ki, Ali magánnyomozgatása révén. Elég blamázs, hogy míg a szereplőknek picit több idő jut szembesülni a testbitorló pokolfajzattal, addig itt is inkább fél filmet hitetlenkednek, fél filmet hárítgatnak.

Mikor egy mozifilm-csokor 2. része megbolygatja az eredetsztorit, új részleteket hozzáköltve, akkor az újdonságoknak el kell mélyítenie történetet. Éreznünk kell, hogy az új infók tükrében tényleg teljesebb lett a kép, és a szereplőket körülvevő darázsfészek még attól is nagyobb, mint hittük. Erre pozitív példa a Halálos fegyver 2.-ben Riggs feleségének halála, és ugyanezt barmolta el a Pókember 3. Ben Parker gyilkossága ügyében. Hogy Katie helyett Kristi volt a démon eredeti gazdateste, érdekes ötlet. Ismét éreztem a borzongást, ahogy a démon a teljesen éber, mégis tehetetlen Kristit kiráncigálja a kicsi szobájából, és a harapásnyom révén hatalmába keríti.

Mindezt sikerült berondítaniuk az áthárítási szeánsszal. Ez az egyik legegoistább család, amit horrorszériából ismertem: a dédanya átka miatt szívnak, hogy egymás helyzetértékelését akadályozzák, sőt: a családfő megoldása - amit Alin kívül mindenki helyesel - tömény aljasság. Dan kirúgta a dadust, mikor amaz a démon miatt zsályát égetett: most sietve áthívja, hogy egy rituális praktikával Kristiről Katie fejére tegyék át az átkot. Kristi meg hiába nem emlékszik elvileg a megszállotságra: addigra pontosan tudott a démonról. És hagyja, hogy a testvére gyötrődjön! Ezek után a démon pártját fogom, amiért Katie alakjában móresre tanítja ezt a korlátolt, közönyös bagázst.

A feszültségfokozás sem olyan folyamatos, mint az 1. PA-ban, a több, de nem színesebb szereplő pedig felhigítja a hangulatot. Kiborított az üres szobák egymás utáni sorozatos mutogatása. Kristi megszállottsága kinézetre és viselkedésre ellenben még úgy hihető tudott maradni, ahogyan a kísérőjelenség is, mikor Dan keresztet nyom a bőréhez, s a padló vadul rázkódik a démon ellenállása miatt. Nem értem, ha a férfi ezt és a szeánszot is végül vállalta, mi a csudáért nem hívott egyből ördögűző papot. Micah sem volt egy észlény, de ő magát a módszert is lekicsinylette. Függetlenül attól, hogy Katie is a struccpolitikát tanácsolta: Krissi és Dan végsorsa egyáltalán nem rémített meg. 

Az újabb parajelenségek krónikája tehát inkább bőrfejtése, mint továbbgondolása elődjének. Nem képes átlépni azon korlátain, melyeket előzmény mivolta kényszerít rá; egyszersmind lefokozza a központi karaktert egy hibáival szembenézni képtelen, képmutató család sarjává, akit éppen ők, a rokonai ítéltek kárhozatra.

Árnyak Könyve - Blair-i Boszorkány 2. (Ideglelés 2.)

Egy olyan felkapott mozisikernél, mint a The Blair Witch Project, kikerülhetetlen mellékhatás az utánzatok megjelenése. Tudjátok: mikor az első ránézésre észrevehető vonásait lemásolják, és megpróbálják egy sokszor eladható képletté sajtolni, amíg még friss az új divatirányzat. Áll a bál, ha az utánzat ráadásul folytatásnak akarja beállítani magát. De úgy, hogy semmi köze az eredetihez, sőt a stúdió (Artisan) az eredeti stúdió (Haxan Films) elől kapkodja el a project-et.





A Book of Shadows csúf, elfajzott hibrid: az eredeti alkotás némely elemeit próbálja keresztezni egy átlagos, könnyen és gyorsan előállítható tinihorrorral. Ennek eredménye a kövekező lett: 

1. a majmolós részek nem is hasonlítanak az eredeti Blair Witch Projektre,
2. a tinihorroros részek untatóak, röhejesek és kibogozhatatlanok,
3. teljesen céltalan a befejezés, ahol letartóztatják az életben maradt tyúkeszűeket.

A filmnek ez a keverék mivolta egyébként a karakterek nevéről is leolvasható: míg A Blair Witch Projekt-ben a szereplők és a színészek neve megegyező volt, addig emitt csak keresztnév valódi, a vezetéknév kitalált. 
Merész alapötlet lehetne, hogy a The Blair Witch Project-et filmként, vagyis kitalációként kezelik, ha mondjuk véleményt mondana róla. Vagy az akörüli médiafelhajtásról, vagy általában a mozifilmek reklámkampányáról. Nemhogy ez meg se fordul a készítők fejében, de a Book of Shadows nem is köthető magához a blair-i szellemboszorkányhoz. Néhányszor megemlítik... aztán mintha nem is lett volna. Ami még rosszabb: sose derül ki, mi is pontosan az "Árnyak Könyve". Az egyetlen utalás erre, amit sikerült kihámoznom, hogy Tristen a széttépedt feljegyzéseikből egy könyvet készült írni. Mondhatom, szép: még a saját címéhez sincs köze a műsornak...!




A történet így szól: fiatal csapat keresi fel a blair-i erődséget: Erika, a wicca-boszorkány, Kim, a médium goth csaj, Jeff, az idegenvezető, Tristen, a terhes írónő és férje, Stephen. Belebotlanak egy másik csoportba, akikkel éjjel tábort vernek egy ház romjainál, de nekik másnapra nyomuk vész. A csapat a múlt éjszaka egy jókora szeletére abszolút nem emlékszik, Tristen elvetélt, feljegyzéseik pedig sok apró fecniként hevernek szanaszét. De csak mikor majd a testükbe vésett pogány jeleket felfedezik, kezdenek rájönni, hogy a kiesett idő alatt valami borzalmas dolog történt velük...



Fájdalmas, mennyire nem tartja össze semmi ezt a filmet. A karakterek idegesítőek, nincs hátterük, és elképzelésünk sincs, mi miért történt velük az erdőben. A narratíva - főleg az első kb. fél órában -  gyakran félrecsapong a fő idősíktól. "Sejtetés" jogcímén a vágó idegbeteg módon be-bevillantja egy mészárlás 1-1 képkockáját a cselekménybe, teljesen véletlenszerűen. Ez ugye onnét ered, hogy - mint arra fényt derítenek - az esti tábortüzes bulijukon Erikáék valamiféle önkívületi transzba estek, és rituálisan legyilkolták a másik csoportot + széttépték a nő iratanyagát. Undorító leolvasni a készítők önteltségét ezen az egészen: "hű de horrorisztikusan vezettük elő, majd dobtuk be az izgalmas rejtélyt!"




A félelem aurája helyett csak a kínos sivárság lengi be a hangulatvilágot. Még a sokkolónak szánt leleplezés sem működik, ahogy a megtalált felvételt visszatekerik, szembesülve az igazsággal. Nem az izgatta a fantáziámat, hogy ők mit tettek, hanem hogy a visszatekerés vajon hogy a fenébe tette elérhetővé a kiesett pár órát.


De a legidegbetegebb része az egész filmnek maga a felvétel. Nemhogy értelme nincs annak, amit látunk rajta, de az öldöklés alig kivehető, annál inkább a levetkőző fiatalok pajzánkodása. Mintha valamimi részegen forgatott házipornót néznénk. Erika egyébként a történet során többször is transzba kerül: ilyenkor mindig 1 szál bugyiban szökell fel-alá a hidegben. Csodálom, hogy valamelyik wicca közösség nem perelte be az Artisant a pogány rítusok itteni ábrázolásáért.




Tristent megszállta a boszorkány, mikor a gyilkos rítust vezette? Ha igen, akkor gondolom a megszállás miatt forgolódik állva az ágyán, ölte meg a gyerekét, ordított rá a többiekre, mikor leleplezték őt... Sőt: alighanem a párhuzamos dimenziókba is képes utat nyitni, mert Kim, Jeff és Stephen emlékei megint teljesen mások, mint amivel a rendőrségi felvételeken szembesülnek: Jeff megölte Erikát, Stephen Tristent, Kim meg a bolti eladókat. Ennek sincs semmi értelme: mintha a film készítők azt hinnék, elég belemagyarázni az események okaként annyit, hogy: "a boszorkány birizgált a fejükkel", "a boszorkány vért akart", stb.




Ritualisztikus pucérkodás az Árnyak Könyve, és annak sem elég szemérmetlen. Olyannyira nem tudja, mivé akar összeállni, hogy esélye sincs ellesni a nagy előd sikerének titkát. Simán el tudom képzelni, hogy az elvarázsolt pucérkodók véletlenül épp a forgatókönyv lapjait cincálták szét a tábortűznél.

És mi értelme volt a film elején a jelenetnek, hogy egy cigiző orvos az orrába dugott csöveken át öntött valamit Jeff légútaiba?! 

Paranormal Activity

Minden idők egyik leghátborzongatóbb befejezésének tartom a Paranormal Activity moziverziós zárását. A folyamat pedig, ahogy Katie-t, a történet főszereplőjét fokozatosan megszállja egy démoni entitás, elég volt hozzá, hogy végig ébren tartsa a figyelmemet és veszélyérzetemet, amíg odaértünk. Képes arra, amit a leginkább becsülök egy ilyen filmben: a természetfelettit a valóság kiterjesztseként ábrázolja. El tudja hitetni velem, hogy ez az eset igenis megtörténhet, akár velem, akár veletek/önökkel.

A tőzsdei bróker Micah és egyetemista barátnője, Katie új házba költöznek. Ebből az alkalomból Micah új kamerát vesz, hogy lencsevégre kapják a szellemet, akit Katie-t elmondása szerint még kisgyermekkorából ismer. A helyi médium, Dr. Fredrichs tisztázza nekik, hogy egy démon üldözi Katie-t, és valami módon ártani akar nekik. Micah eltökéli, hogy mindképpen ő oldja meg ezt az ügyet, de vajon két átlagember tényleg meg tud birkózni egy ilyen szokatlan dilemmával egyedül?

Nem akarom külön cáfolgatni a fújolók előítéleteit, ezért inkább a lényegre térek: a Paranormal Activity a legdíszítetlenebb horrorfilm, amit valaha láttam, mégis az egyik leghihetőbb. Soha nem kaptam még ilyen pontos képet mozgüképen arról, ahogy egy démon kísérti, majd birtokba is veszi áldozatát. A lény identitás nélküli, csírájában gonosz: pontosan tudja, hogy az ember alváskor a legvédtelenebb, hogy az alváshiány gyengíti, és hogy a bizonytalan ember lelke könnyű préda. Ráadásul a hálószobánk az utolsó hely, ahol egy ilyen kiemelten félelmetes veszélyforrásra számítunk, hogy tanyázhat.

Érdekes gondolatmenet rajzolódik ki, ha egybenézzük, mik fenyegették a "megtalált felvételes" klasszikusokban a kamerázókat: a Cannibal Holocaust végén erdei vademberek, a The Blair Witch Project-ben erdei démonkísértet, a Paranormal Activity-nél pedig otthoni démonentitás. Mindegyik mű egyre kevesebb kellék használatával fejezte ki cselekményét, mind kisebb büdzsével és forgatási idővel. Író-rendező Oren Peli - aki korábban sosem dolgozott a moziszakmában - a Blair Witch költségének alig 1/3-ából, 11.000 $-ból forgatta le, kb. 1 hét alatt. Ehhez képest 100 milliós bombasiker lett, népszerűsége pedig vetekszik a blair-i boszi krónikájával a horrorfanok körében.

"Kevesebb kellék" alatt a sejtetőelemek számát értem. Döbbenetes, mennyire jól követhető a történet  annak ellenére, hogy szinte átlátszónak hat a film. A Blair Witch-hez hasonlóan bármilyen dísz és zene nélkül, csupán tárgyi jelekkel, sötétséggel és hanghatásokkal dolgozik, de azokból még kevesebbet használ. Továbbá: itt háromszor is látjuk a veszedelem forrását, de - ellentétben pl. az Átok nemezisével - a nemezis nem egy fantáziaszörny légből kapott képességekkel, beleillik a mi valóságunkba és a sejtetés légkörébe is.

1. Először sötét árnyként látjuk a hálószoba ajtaján fodrozódni,
2. Később egy Diana nevű korábbi áldozat utolsó fotóján a 60-as évekből,
3. Végül a legutolsó képkocka, ahol Katie immár a démon új gazdateste.

Egyáltalán nincsenek stilizálva a nappalos részek, ezért tűnhet úgy elsőre, mintha a film "napsütötte oldala" csupasz lenne. Pedig nem az, mint ahogy Micahék hálószobája sem olyan üres, mint amilyennek tűnik. A cselekmény nem siet, nem próbál menetrendet betartani, de a feszültség hamar tapinthatóvá válik, és ügyesen adagolva kezd növekedni. Katie-t a démon kiskora óta üldözi, mióta a szülei régi háza leégett, így a költözés opciója - ahogy a médium is megerősíti - értelmetlen. Bárhová utánuk menne. A klausztrofóbia érzete lehetővé teszi, hogy a veszélyérzet megsűrűsödjön, állandósulni tudjon.

Láttam már dokumentumfilmen ördögűzésről szóló XX.-XXI. századi eseteket, és annak simán elmenne a Paranormal Activity. Fokozatosan nő a Katie-re leselkedő veszély, és erősödik vele a mozi hangulata. Elismerem, nem túl jó a következtető képességük. Dehát az utca embere sajnos ilyen: hajlamos kisebbíteni a bajokat és beérni a könnyebb, önnyugtató intézkedésekkel. Ezért nem jön rá Katie, hogy mikor először sétált transzban a teraszra, a démon már megkezdte a beléje költözést. És mert a démon parazita létforma, negatív érzelmek táplálják: ahogy Micahék egyre frusztráltabbak, úgy erősödik a szörny, és telepszik rájuk még jobban. "Nem én hoztam a fejünkre azt a démont, hanem te...!" Szó szerint ördögi kör.
 

1 dolog piszkált nagyon: Micah karakterét túl elbizakodottra írták meg. Értem, hogy egy bróker nem tud mit kezdeni a nem anyagi témákkal, mint pl. a parajelenségek. És éppen Micah végzetes hibája, hogy nem hagyja az ördögűző hívását, teszi lehetővé, hogy a helyzet eszkalálódjon. De néhol már szánalmasan gyenge a helyzetértékelése. Nem lett volna érdekesebb, ha végig azonnal törekszenek Katie-vel kimeríteni a lehetőségeiket? Ami még rossszabb: szellemidéző táblát hoz, holott a médium világosan megmondta: ezzel csak marasztalják a lényt. Teljesen egyetértek Katie-vel,  amikor a férfit bírálja: "Ő tart kézben minket, és ha te ezt nem látod, akkor hülye vagy!"

Logikusnak tartom, hogy a rémálmok és az alvajárás az unió részlépései. A lény gondolatai lassan beszivárognak Katie tudatalattijába, majd onnan képessé válik irányítani a nőt. Mikor Micah-nak motyogja, hogy maradni akar, és később nem emlékszik rá, világos, hogy nem önmaga. A fotó és a kereszt elégetése pedig véglegesítik a bekebelezést. Lúdbőrzött a hátam, ahogy elváltozott a hangja: "...Most már minden rendben lesz." "MI-CAAAAAAH!!" Imádom ezt a befejezést: hihetetlenül hatásos, megtéríti a néző várakozását, és rálicitál a kezdeti felállásra. Lám: mégiscsak létezik egy, a hálószobánknál is váratlanabb hely, ahonnét a gonosz gyilka lesújthat ránk.

A Paranormal Activity c. filmet tehát nagyszerű horrornak vallom, amely szinte a semmiből építkezik, mégis rengeteget tud kihozni belőle. Minimalista stílusa és a szereplők esete is arra tanít minket: ne csak az olyan veszélyre figyeljünk, amit látunk, vagy ami tárgyi alapú.