Alien Origins - A kezdet

rendező: Mark Atkins 

forgatókönyvíró: Mark Atkins 

vágó: Mark Atkins

zeneszerző: Mark Atkins

operatőr: Mark Atkins 

örök égető szégyen: Mark Atkins 

Elméletileg az Alien Origins az Asylum stúdió gúnyrajza Ridley Scott Prometheuszáról, szintén 2012-ből. Az ötlet, hogy egy minimalista zsáner - a "found-footage" - képi világával kreáljanak egy Alien-szerű filmet, bíztató kiindulási alapként szolgált volna. De ha tartalmi szemszögből nézzük: csak ez a legelső lépése ér szilárd talajt. A többi egy koraszülött torzóvá áll össze. 

Julie Evans újságíró egy katonai felderítőcsapattal a belize-i dzsungel mélyére hatol. Parancsba kapják egy nemrég eltűnt régészt és asszisztensét, Susant keresve. Susan előkerül, s a nő egy űrhajóhoz vezeti őket, ahol egy nem emberi gyilkos tanyázik. 

Nem sok mindenről lehet itt beszélni. A film túlnyomó része bozótban történő meneteléssel telik. Kezdhetném pl. azzal, hogy a film talán 5 másodpercnyi darabkájának van felismerhető köze az Alienhez. Habár! Mivel a lény a bozótban vadászik katonákra, és űrhajó is idelent van, inkább a Predátorhoz áll közelebb. Az űrhajón kívül semmi nem utal rá, hogy földönkívüli ragadozó a veszélyforrás, és 80 perc után 2 × 0.5 másodpercet látjuk, mi is ő.  

Kemény hullaszag terjeng karakterek terén: akiknek egyáltalán megkülönböztethetők a többiektől, azoknak nevét már leírtam. Személyiségjegyeket azonban tőlük sem érdemes várni: Julie az ügyeletes szöszi bajkereső, Susan pedig az okosan hangzó áltudományos blablákat kapta. Egyikük sem odavész vagy elesik a végső páni menekülésben, hanem a film egyszercsak odébbvág tőlük és elfelejti őket. Nem érdekel, ha az egész csak kigúnyol egy másik filmet: ha azt sem érdeklik saját szereplői, az a nézőkkel szemben kiszúrás.

Ehhez amúgy kapcsolódik egy másik panaszom: a cafatokban heverő narratíva. Egy lyukakkal teli, söröskupac nagyságú sztorit vánszorog, mint a mellbeteg lajhár. Még úgyis, hogy ész nélküli vagdosások és filléres kamerarángatások érzékeltetnék, ha épp nagy baj. Az amúgy is horrorfilm-tradíciónak számító misztifikálás csak hab a tortán: félúton követhetetlenné válik, hogy mi történik, nemcsak a csapat által talált felvételeken, hanem a teljes út, készülődéstől az őket egyenként utolérő vég pillanataiig. Az epilógusban fordult elő az egyetlen olyan fél perc, amit sajnáltam, hogy nem egy valódi filmben szerepelt.

Összefoglalva: bíztató kiindulási alap, értelmes munka teljes hiánya, és olyan utóérzet, mintha az egészet csimpánzok forgatták volna.

Most pedig ünnepélyesen én is elbúcsúztatnám a 2015-ös esztendőt.

Köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, aki olvasta írásaimat,
esetleg saját gondolatait is megosztotta velem a kommentrésznél!