Blair-i Boszorkány

Szörnyen csalódott vagyok, emberek. Régóta várom, hogy a hosszú évek óta halódó "found footage"-horrorfilmek zsánere új beöntést kapjon. És pontosan ezt a célkitűzést olvastam ki ebből a titokban készült folytatásból. Sejtettem, mire gondolhattak a filmesek: "térjünk vissza a "gyökerekhez", a blair-i tragédia rejtélyes esetéhez! Ragaszkodjunk a nagy előd vázlatához, maradjon felismerhetően "blerwicses" az új Blair Witch is, és a közönség megint vevő lesz a műfajra!" 

20 év telt el, mióta Heather Donahue-nak és 2 társának nyoma veszett abban a bizonyos erdőben. Öccse, James most a youtube-on talál egy videót, mely állítólag Heather utolsó útján készült. Úgy dönt, felkeresi a rémtörténetek helyszínét, hogy legalább a holttestére rátaláljon. Barátai, Peter, Ashley, és a filmszakos hallgató Lisa vele tartanak, később pedig csatlakozik hozzájuk Lane és Talia, akik feltöltötték a gyanús videót. A helyszínen egymást kezdik érni a furcsaságok, és rájönnek, hogy messzemenően alábecsülték a veszélyt, amit fölvállaltak.

Ott bukott orra nekem a Blair Witch, hogy nem volt mersze továbblépni. Hiába sikerül megidéznie a régi film hangulatát, tartalom terén túlságosan is a nosztalgiafaktorra hajt. Pár új ötletmorzsát bedob, de ezen túl csak másol elődjétől - jót és rosszat egyaránt -, ami nagyon hamar elcsépeltté válik. Ne gondolja senki, hogy csupán azért húzom le, mert épp betelt a pohár nálam ezekkel a nosztalgiamozikkal! Egyszerűen csak rossz érzés látnom, hogy ennyire hiányzik a képzelőerő és bátorság a projektet megöröklő Lionsgate stúdióból. Egyébként akinek nem tiszta, mit értek "nosztalgiamozi" alatt: olyan sok évvel későbbi folytatásokat, amik újraéleszteni próbálják egy-egy kultikus film - esetleg műfaj - iránt a nagyközönség lelkesedését (pl. Mad Max - A harag útja, Jurassic World, és igazából a Star Wars VII. Epizódja is ilyen). 

A Blair Witch nem halad, így lemarad. Kicsit sem törekszik az újra, annyira akar hasonlítani a The Blair Witch Project-re. És bár ezen a téren km-eket ver a Book of Shadows c. ürülékhalomra, az eredetiséget folyton extravaganciával próbálja pótolni. Sokkal több kis fafigura bukkan fel a kiszemeltek tábora körül, mint legutóbb. Az idő és tér megkergülése még durvább, órákban, napokban, végül években mérhető. A burkittsville-i rengeteg zajai hangosabbak, gyakoribbak, kiegészítve a vihar tombolásával. Végül: a démonboszorkány is egy tényszerű, állandó, test nélküli veszedelem, ami nyílt sisakos hajszában le-lecsap áldozataira. 

Még be is jött volna nekem ez a kicsit intenzívebb, feszesebb történetvezetés. De az egésznek a lefutása és eredménye annyira kiszámítható, hogy az állandóan kizökkent a filmnek a légköréből: bandukolnak, pánikolnak, rohangálnak, végül pedig mindenkit kinyír a blair-i boszi. Ennyi! Előre lehet kétség nélkül tudni, hogy dettó ugyanoda lyukadunk ki, ahol az idősebb Donahue-testvért is utolérte végzete. A Blair Witch ezt soha meg se próbálja tagadni, legyint rá, hogy meglepjen minket valami értelmes csavarral, csak rááll a sémára és elődjét utánozza. 

Karakterfronton se fejlődtünk sehová 17 év alatt. Több a szereplő, de pont ugyanazon köröket futják le, amitől ostobának tűnnek. Nem tudok lelkesedni attól, hogy legalább nem idétlenek, hiánycikk náluk a valóságérzet vagy az előrelátás. Miért hiszi Hollywood, hogy ma is éppoly dekadens maflák vagyunk a paranormálishoz, mint egy emberöltővel ezelőtt?! Miért olyan nehéz elhinni, hogy már az elején felmérhető egy ilyen horrorisztikus veszély természete és nagyságrendje? Miért kell a szereplőknek mindig 18-20 év körüli túrázó kölyköknek lenniük...?!

Némely döntésükkel abszolút nem tudtam mit kezdeni. Kiderül, hogy Lane és Talia faragta az első éjjel megjelent fafigurákat. Nem látják el rendesen Ashley lábsebét, melyben aztán később kukacot fedez föl a lány. Talia egyik tincse az egyik bábuhoz lett kötözve, és mikor Ashley azt dühösen eltöri, vele együtt törik el Talia teste, ami a film alighanem legostobább hatásfokozó-ötlete! És egyáltalán: mihelyt valamelyikük furcsaságokat kezd tapasztalni körülöttük, az illető elkóricál a tábortól. Ezek a fiatalok fogalom szintjén se tudják, mi az a csapatmunka, ezért nem érdekel, ha mind kinyiffannak az ismeretlen rémtől!

Elcsépeltnek tartom továbbá, hogy minden műszerüknek kötelezően működésképtelenné kell válnia (pl. a kamerás drón, a mobil, a GPS), hogy mindig teljesen kiszolgáltatottak maradjanak. Ez megint a forgatókönyv merevségét jelzi, nem a helyzet félelmetességét. Rendben, hogy összezavarodnak, hogy érzékeiket összekuszálja a boszi ereje, sőt még a téridővel is kedvére játszadozik valami megmagyarázhatatlan módon. 
De ez így már sok; erőltetett, ahogyan túlhalmozzák a természetfeletti bökkenőket! Az írók bármi áron akarják esélytelenségben tartani Donahue-ékat, és legyőzhetetlenségben a boszorkát, mintha azt hinnék, enélkül nem volna elég okuk félni, rettegni nekik - és velük együtt nekünk. "Feszültségkeltés" helyett egy képzeletbeli nagy tábla jut erről eszembe: "Hahó! Mindenható-elkerülhetetlen Szörny-asszonyság! Megérkezett a repeta! Lehet rájárni!"

James Donahue-t semmi nem teszi jogosulttá, hogy a film utolsó 5 percéig életben maradjon: gyáva, szánalmas helyzetértékelésű srác; a nővérével szemben őérte képtelen voltam izgulni. Az utolsó, legintenzívebb 15 percben viselkedik a legidiótábban: Heather hangját véli hallani, és berohan a megjelenő kísértetházba. Idegtépő hallgatni, hogy mint valami holdkórus szólongatja a rég halott testvérét, holott épelméjű ember kitalálná, hogy ez megint a boszi trükkje. "Ezért jöttem ide eleve!" És ami miatt golyót érdemelne a hülye fejébe: a végén arra utasítja Lisát, hogy forduljon be a sarokba. Tudjátok: mint a boszi oly sok korábbi áldozata!  

 

Lisát elkereszteltem "Heather 2."-nek, mert majdnem ugyanazt játssza le a végén, mint Heather: az ő végső felesésével merev marad a kamera, véget ér a film. Egyedül rajta tűnt úgy, hogy ész is jutott neki, illetve az ő arcára kiülő rettenet tudott rám hatni. Csak James miatt megy be a vesztőhelyként funkcionáló viskóba, hisz egymagában könnyebb célpont. De őrá is ráerőltetik, hogy sose tegye szóvá, mikor mi történik körülöttük, csak sikítozzon. Nem annyira az érdekelt, hogy túléli-e, hanem hogy a zárás mond-e valami újat a témáról, a történetről, vagy legalább a boszorkány mivoltáról. Még azzal a fantasy-t súroló megoldással is beértem volna, hogy Lisának valahogy sikerül elűznie (!) a blair-i banyát, és ismét a kocsijaik közelében tér magához. 


Erre megint az 1. rész vége ordított vissza rám. A két film vége között semmi sem változott, vagyis nincs apropó másodszor végignéznünk a néhol hatásos jajveszékelést. Most komolyan: hogyan láthatjuk James-t és 3 barátját külön-külön is poroszkálni a bozótban, mikor ketten nem is tértek vissza a táborhoz? Nem ártott volna tisztázni, hány kamerát is vitt magával a csapat? Miért akar a már idegroncs Lisa mindent az utolsó percig fölvenni? Ha teszem azt: figyelmeztetni akarta volna a külvilágot, hogy a boszorkány létezik és mikre képes, elhittem volna, hogy így tesz. Ezt viszont nekem kéne belemagyaráznom, mert a mű tojik a szereplők árnyalására.

Végső gondolatok: nagy kár érte. Sikerült megidézni az első Blair Witch-mozi hangulatvilágát néhány tényleg parázós, fojtogató pillanat erejéig. A tartalom viszont gépies, a szereplők lehangolóan egysíkúak; akár a mi szomszédaink vagy rokonaink is lehetnének, de ez önmagában nem dicséret. Szolgai másolat ez, csak más szereplőkkel előadva; épp azt a friss vért nem pumpálja bele a műfajába, amiért életre hívták.