2013. március 11., hétfő

Fantasztikus Négyes és az Ezüst Szörfös felemelkedése

Amilyen különböző a filmbeli 5 mutáns szuperereje, annyira nem látok semmi egyedit a mozi elkészítésének körülményeiben. Megint egy alamuszi képregényadaptáció zsenge sequel-ja (lásd: Szellemlovas 2.). Megint tisztán látványfilm, ahol minden mást csak formai tartozékként kezel. Megint a világot kell a szuperhős(ök)nek megmenteni, mihez képest a konfliktust agydózeroló komédia puhítja gyerekbaráttá gyereksegg-nyalóvá. Megtámogatja mindezt a nyújtózkodó fadráma, a sajtlyukas forgatókönyv, és a csonkakezű rendezés.


Van egy intergalaktikus parazitalény, Galactus, aki a Föld felé tart. Először mindig hírnökét, "Ezüst Szörföst" küldi előre a célvilágra, amelynek "termikus és szerves energiáit" idővel el fogja nyelni. Az amerikai hadsereg bevonja a Fantasztikus Négyest és a mégse-meghalt Doomot, hogy állítsák meg a lényt közösen. Foglyul ejtik, Doom megszerzi a Szörfös erejét, mégis elbukik, megint. 




Elődjéhez képest a TFFATROTSS sajnos nemcsak direktorát és színészeit tartotta meg, de annak gyermekbetegségeit. Teljesen formulára utaznak a készítők: lemásolva ugyanazokat a felszínes karakterjegyeket, ami elvileg jellemet kölcsönöz a figuráknak:
  1. Reed, a csapat feje továbbra is a munkát részesíti előnyben a magánélet rovására;
  2. Sue Storm továbbra is a nevetségesen szexi, anyáskodó élettárs;
  3. Öccse, Johnny még mindig szeret nyilvánosan ökörködni;
  4. Ben még mindig veszekszik Johnnyval, mikor az viccelődik behemót kinézetén.
  5. Dr. Doom pedig még mindig uralni akarja a világot;

Időt takaríthatunk meg, ha inkább csak azt nézzük, mi más valamennyire. Először is: Ben már nem akar megszabadulni a kozmikus sugárzástól kapott erejétől. Megbékélt vele, és az előző részből megismert vak nő, Alicia hivatalosan is a barátnője. Mindük örömére Reed és Sue most már a házasságra készülődik, csak mindig közbejön valami, és ez frusztrálja a nőt.


Ha azt hiszi valaki, hogy egyszerűsítek, akkor az illető bizonyosan nem látta a Rise of the Silver Surfert. Az egész produkció olyasféle, mintha egy hétvégi családsorozat epizódját gyúrnánk össze egy csomó korszerű CGI-effekt-tel és néhány olcsó űrfelvétellel. Senkinek nincsenek motivációi, prioritásai. Arról szól az egész, hogy Sue Storm elvileg családot akar alapítani, és nyugalmat az állandó szuperhősi teendők után. Nemcsak feszt oda meg vissza váltakozik, mikor haragos vőlegényére, de olyan helyzetekben orrol meg rá, amikor épeszű nő nem tenné:
  1. A világban egy stadionméretű meteorkráter keletkezik a város környékén, de ő ezt kifogásnak éli meg.
  2. Reed a legénybúcsúján csinos csajokkal táncol vígan, miközben nem is ér hozzájuk. Ellenben mikor Sue odaérkezik, teljes sértettség ül ki az arcára ennek láttán. Mire föl? Mégcsak nem is flörtölt velük!
  3. Esküvőjükön zokon veszi, hogy Reed sietteti a papot, mert vészjelző gépe jelzi, hogy valami katasztrófahelyzet fenyeget. A nő bosszús.
  4. S mikor a vendégek elsietnek, Sue ezt letargiaként éli meg... miközben egy helikopter szárnyai majdnem lekaszaboltak mindenkit, köztük Aliciát és a fiúkat!


Az 1. filmben szintén eléggé fejfájdító volt a szereplők felszínes, sőt időnként idegesítő viselkedése. Mégis: az a film valahogy képes volt némi kis ösvényt kitaposni szereplőinek, hogy honnan hová jutnak el, mit tanulnak  meg elvileg magukról és a kényszerből kapott erejükről. A 2. felvonás már nem is próbálkozik, mindössze pillanatnyi hangulatokat tud megjeleníttetni a karaktereken. Ki mikor cseveg vagy Reedék esküvőjéről, vagy a közelgő világvégéről, egy miniadag esetlen vicc kíséretében.



Mégha el is tekintünk tőle, hogy az egész ismert civilizáció a tét - sőt talán az égitestünk maga -, a közvetlen veszélyhelyzetek szinte kivétel nélkül laposak és szervezőtlenek. Pusztán az effektekkel való zsonglőrködést szolgálják. 2 közülük LETT VOLNA alkalmas drámai feszültség keltésére:
  1. Mikor a Négyes egy óriáskereket próbál megfékezni, nehogy a rajta levőkkel együtt elpusztuljon;
  2. És mikor nagy apokalipszis beköszönt, Sue Storm meghal egy, a testén keresztülhatoló penge által. Azonban Ezüst Szörfös visszahozza őt az életbe saját ereje által. Miért is? Nos elvileg mert az elfogása során Sue-nak sikerült elnyernie az idegen bizalmát. Révén, hogy "emlékezteti őt" a saját párjára. Ez a feltámasztás egy másik movie-ban sorsfordító mozzanat lehetne, itt viszont totál súlytalan. És ami azt illeti: nem valószínű, hogy egy átlagos lelkivilágú polgár, aki hajszál híján szörnyet halt, felgyógyulásakor mindenben elnéző, kedves emberré válna.




Azt gondolnánk, hogy a világ megmentése formál valamit egy, a közjót szolgáló hős világképén. Jelentem: esetünkben eszet sem ad nekik. Korábban nem hitték, hogy lehet magánéletük, miközben vigyáznak a világra; most már hiszik. Már eleve az Ezüst Utazót is úgy állítják meg félúton a cselekményben, hogy megfosztják a különleges deszkájától... ... ... ??? ... ... ... 
Dr. Doomnak könnyű dolga van, hogy átverje mindannyiukat. Nem is figyelik a cselekedeteit a közös munka alatt; Sue még tetten is éri, hogy valami rosszban sántikál, de nem tesz semmit. A Négyestől márcsak a hadsereg vezetői naivabbak itt. Azt hiszik, hogy kézifegyvereik és biztonsági előírásaik visszatartanának egy Doom-hoz hasonló valakit, hogy adandó alkalommal ellenük forduljon. Így aztán őt kell megállítaniuk, a globális katasztrófa megóvása meg szegény Silver Surfer-re hárul.



Az ezüstös utazóval kapcsolatban mindössze 2 dolgot látok, ami talán alkalmas volna, hogy "pozitívumnak" nevezhessük:
  1. Mivel az ő ereje is a kozmikus sugárzásból származik, érdekes helyzetet okoz, miután Johnnyval szembekerül, és a fiú tűzképző képességét átmenetileg elszívja. Ettől kezdve ugyanis az ifjabb Storm-testvér a puszta érintésével másodpercek alatt képességet tud cserélni azon csapattársával, akihez hozzáér. Sajnos ez nem vicces, hanem szánalmas poénsort generál: a Négyes tagjai közt Looney Toons-szerűen cserélődnek a képességek, ők meg hol lézengenek, hol küszködnek miatta. Maga a szituáció viszont érdekes, és reméltem, hogy tanulnak belőle valamit. Ez van.
  2. Kinézete kellően emlékeztet a képregénybéli önmagára (ellentétben Galactus-szal).


A Green Lantern-beli Parallax előfutárát tisztelhetjük Galactus-ban. Mindkettő nem több egy csillagászati méretű űrgomolyagnál, ami a Földön azonnali pusztítássorozatba kezd, de szerencsére még időben elpusztítja őt egy különleges férfi, mégpedig az űrben. Galactus egy immanens létező a történet szerint: nem tudunk semmit róla azonkívül, hogy ő az eredendő űrgonosz. Ahogy hajdan Oppenheimer is idézte, ő "a Halál, Világok elpusztítója".

És ahogy végül megállítja őt Ezüst Szörfös, az a tökéletes értelmetlenség. Először is: állítása szerint azért szolgálja Galactust, mert különben a lény előbb-utóbb saját szülővilágából szívná el az energiát. Ehhez képest csak úgy eldönti, hogy ő most "nem szolgálja tovább", berepül a felhő középpontjába, és ott valamiféle sugárzás-kibocsátással elpárologtatja őt. Ha erre képes volt, akkor mire várt eddig? Véleményem szerint, ha ez így van, és Galactus-nak semmi közvetlenebb hatalma nincs az ezüst űrember fölött, akkor egy borzasztó kezdetleges tudati sémával bírhat.



És most következzen a produkció legnagyobb baklövése:
Galactus elpárologtatja a Szaturnuszt! Igen: miközben a Naprendszer 3. bolygójához közelít: Galactus jelenlététől a Szaturnuszon egyre nagyobb fekete folt keletkezik, és a bolygó gázanyaga mind jobban szétfoszlott. És ezt a Földön észre sem veszik. Ehhez a mellékes jelenethez hasonlót utoljára talán a Superman 4.-ben láthattak a kedves nézők, amint Az Acélember kimozdítja a Holdat a pályájáról, hogy eltakarja a Napot Nuklearman elől.





Egy egyest adok a visszatérő szereplőgárdára, akiket legalább jó volt olykor normálisan beszélgetni, illetve szemet élénkítő fel-alá röpködni látnunk.



21 megjegyzés:

Slater4 írta...

Hát úgy látszik, a szuperhősökről minha nem lehetne normális fimet készíteni.
Nem nagyon íetrál a látvány mennyire lett jó, és az ezüst utazó ábrázolása és Galactus mennyire lett hiteles,
Ezek is nagyn szarul sikerültek?

Angelus írta...

Galactus képregénybéli önmagához képest azt kell mondjam, fantáziátlanabb lett. Szerintem az alkotók úgy gondolták, hogy a képregényben túl nem hihetően néz ki, ezért próbálták "reálisabban" ábrázolni. A felhő belsejében meg ott egy lángszínű sziluett, aminek körvonalai megegyeznek a képregényfigura körvonalaival.

Hát a realitást mégcsak nem is súrolja az, ahogyan kezelték a történetet. Egy az egyben a Zöld Lámpás Parallaxát juttatta eszembe: lehet, hogy a külsejét képező gomolyag úgy-ahogy hihető (már életmegnyilvánulás szerint, hogy biofizikai képződményként hogyan működik). De minden más: a híradás róla, a cselekvés, a hozzáállás a Négyes részéről... egy nagy zagyvasággá áll össze végül az egész, ahol nincs viszonyítási alap, nincs valódi súly. Lehetetlenül bagatellizáló alkotás ez.

Az Ezüst Szörfös (kíméletből Ezüst Utazónak fordítottuk) pedig külsejében nagyjából rendben van (a szörfdeszkájával nem hiszem, hogy lehetett volna nagyon mit kezdeni). Emlékeztet a T-1000-esre, épp mielőtt emberi bőrt öltene.

Slater4 írta...

MOndjuk a Fantastic-Four- Super négeyes alavetően egy gyermeteg szuperhőscsapat, n.Úgy értem mindneki tudja róluk, hogy kicsodák, a képességeik is közismertek, ez szerintem kifejezetten gyerkeknek kigondol tdolog.
Képzeld az ineterneten találtam a rajzfilm Fantastic Four-t.Persze abból is készült t9bféle rajzfilm is ( ahogy Batman rajzfilmek is voltak már 70-es években) de konkrétan
arra a 90-es évekbeli változatra gondolok.AEz érdekes, nem? A 90-es években mennyi sok superhős-rajzfilm készült, és mind igényesebbmunkák volta, mint azelött vagy azóta.
Na szóval itt a dupla eoizód, ahol megismerjük az eredettörtéenetüket.Eléggé vices, ugyanis egy televíziós műsorban elmesélik aközönségnek...Azért majd írd le hogyan tetszett.

http://www.youtube.com/watch?v=jtD2lTGq3u4&list=UUPLjtJ06sOm4OHhe_R7gPew&index=33

Angelus írta...

MEnnyei atyám...!

A 70-es évek elején esetleg még bevettem volna, ha így tálalják a dolgot. Ez a rajzfilm sértő a gyerekekre nézve. Kezdjük ott, hogy Thing egy üresfejű, favicceket lökő kretén. A tudományos szövegek leplezetlenül monománok és súlytalanok; igazi halandzsa. És itt van még az, amit már a moziverzióban is kifogásoltam: egyik percről a másikra tesznek szert szupererőre. Ezek után az élőszereplős-franchise reboot-ját minimum 2016-ra datálnám, hogy ténylegesen bekövetkezik majd.

Slater4 írta...

"MEnnyei atyám...!"

Hú, látom nem tett rád pozitív hatást.Ennek llenére folytatnám.

EMlítettem, hogy volt a 70-es években Batman rajzfilm.Nos itt van részlet belőle:

http://www.youtube.com/watch?v=uaIH5BFkVj4

http://www.youtube.com/watch?v=loAzAiDkIhA


Illetve visszatérve a Fantastic Four-ra, elküldeném még azokat amiket összehasoníthatnál a filmekkel:

Galactus és a Ezüst utazó feltűnésée a rajzfilmben(egyébként határozottan emlékszem, a rajzfilm magyar változatában a nevük az volt, hogy Galaxisfaló, és Ezüstlovas):

Part1 http://www.youtube.com/watch?v=DetdMLHzePQ

Part2 http://www.youtube.com/watch?v=dmqDleLSMP4

A másik: Doctor Doom-mal(bár én szeretem a magyarosított nevét, Doktor Diadal vagy Diadal Doktor) való első találkozásuk:

Part1 http://www.youtube.com/watch?v=dVYtebNie1U

Part2 http://www.youtube.com/watch?v=JCQWZjVhb7Y

Part3 http://www.youtube.com/watch?v=9MZ_-5nvXQ8

Tudom, sokat adtam most, de mgetennéd, hogy vláaszolsz?(Már úgy hogy külön a Batman-re, és külön a Fantastic Four-osra.)

Slater4 írta...

Az első bejegyzést töröltem, mert az egyik linket kihagytam véletlenül.Perzse utána is írhattam volna de jobb-nak tűnt így.Na szóval majd írd le a véleményedet ezekről légyszi!

Angelus írta...

Több megjegyzésben válaszolok most.
Akkor,

Továbbra is inzultusnak érzem Ben karakterére, hogy a jelek szerint ebben az egész rajzfilm-szériában egy gyengeelméjű idiótává züllesztették. Sue meg Reed normálisnak tűnnek, és Johnny Storm se olyan idegesítő, mint a 2005-ös filmváltozatban.

A Galactus-os résznek az elején komolyan ráncoltam a homlokom, mikor egy banya úgy akarja kilakoltatni őket, mint az iskolásgyerekeket. Az őrző megjelenése és kiselődadása Galactusról kellően hosszú (az, ahogy a bolygó életerejének elszívását láttatják olyan tisztára, mintha egy asztalterítő szednénk le). Az Ezüst Szörfös meg... én már kezdem azt hinni, hogy nem lehet filmre vagy akár rajzfilmre adaptálni ezt a figurát. A megjelenése továbbra i egy fémbőrű tar fickó szörfdeszkával. És hogy amiatti meglepetésében jut pálfordulásra, hogy Ben fejbevágta a saját szörfdeszkájával, az egyszerűen nevetséges. Szóval intelligenciát és bátorságot olvas ki éppen ebből? Bőven elég lett volna az, hogy találkozik egy földi hölggyel (Ben ismerőse?), akin oka is van felismerni a fenti két tulajdonságot.

Galactus már komolyan vehetőbb volt viselkedésre és kinézetre. Már hogy egy 90-e évekbeli rajzfilm-sorozat standardjaihoz mérten. Az ütközet lezajlása is tipikusnak mondható: főgonosz előhív 1-2 katonát a hősök ellen, majd ő maga jön, de egy akármilyen tudományos rizsával (véleményét megváltoztató lézersugár??) sikerül lefegyverezni.

Angelus írta...

A Doom-os epizódról először is annyit, hogy még butábban indít, mint az előző rész: Izé aerobikozik, Fáklya meg ütemre játszik a tűzzel. Aztán a robotok első tetteit egymásra fogják, és csetepatéznak, míg végül maga Doom mondja nekik meg, hogy ő az, és bajban vannak.

Doomot egy olyan előkelősködő mesemondónak állítják be, aki csak szeret a gyerekkoráról meg a családjáról mesélni. A motivációja ezredrangú sablonbosszú; az a pillanat meg, ahogy apját elveszti, az egy semmi, egyszerűen eldől, mint aki elfárad és pihizni akar. Súlya nincs az egész flashback-nek, egyszerűen csak egy hányadtatott életű fiatalamebernek akarja beállítani Victort. Ahogy Reed-et megismerte, az a része tetszett a sztorijának, de a tibeti útja merő fölöslegesség volt. Azt kell hinnem, hogy 12 év alatti fiúgyerekeknek szánták ezt a mesét.


Csapdái közül meg nem értem, hogy tarthatja féken Bent egy olyan fémketrec, amin tisztán látszik, hogy 1 ütésére behorpad; Johnny-t meg a nyakig érő sima víz. Doom robotismerete meg természetesen a lehetetlenségig fel van nagyítva.

Az időutazás légből kapott ötlet, Ben mondata pedig, hogy ebben a korban "el tudják fogadni" olyasmi, ami a semmiből jött elő. Nekem úgy tűnt, ebben a rajzfilmben teljes nyugiban van az állapotával. Annyiban viszont hasznosnak találtam a 3. szeletét az epizódnak, hogy egy pici töriórát ad az ókori görögökről.

Angelus írta...

A 70-es évekbeli Betmenes rajzfilmről pedig előrebocsátom, hogy ugyannak tartom, mint a 60-as évek élőszereplős sorozatát: a korabeli gyerekbarát butítóhadjárat egyenes következményének a képregényiparban és adaptációiknál.

Egyébként hallottam egy érdekes dolgot egy másik amatőr filmkritikustól. Szerinte az Adam West-féle-show egy régi, még a múlt század első feléből való, sit-com-szerű formulát próbált életben tartani. Azt, hogy van a jóformán mindenhez perfekt kalandhős, aki mindig valami lehetetlen csapdába kerül, és a rajongóbb alkatú nézők vagy olvasók (mikor melyik formátum) izgulhatnak érte, hogy szabadul ki a legújabb csávából. Mint mondjuk A Fantom.

Slater4 írta...

(Volt avalm ami pont azután jutott eszmeb, hogy leírtam, és sokkal egyszerűbb volt így beírni mint utólag hozzátenni)
"A 70-es évekbeli Betmenes rajzfilmről pedig előrebocsátom, hogy ugyannak tartom, mint a 60-as évek élőszereplős sorozatát: a korabeli gyerekbarát butítóhadjárat egyenes következményének a képregényiparban és adaptációiknál. "

Hú, látom ez is alaposan mellément nálad.....
Még a deneveérember nevét sem rendesen írtad, le hanem kiejtés szerint.Talán nem is tartod méltónak a Batman elnevezésre.
AMúgy olyan volt egy kicsit mint a scobi-Doo rajzilm, nem?

"Ezüst Szörfös És hogy amiatti meglepetésében jut pálfordulásra, hogy Ben fejbevágta a saját szörfdeszkájával, az egyszerűen nevetséges. Szóval intelligenciát és bátorságot olvas ki éppen ebből? Bőven elég lett volna az, hogy találkozik egy földi hölggyel (Ben ismerőse?), akin oka is van felismerni a fenti két tulajdonságot."
hát igazából Bennel való harca során találkozik vele.Hát persze Ben ismerőse, tudod a vak lány, elisha, ha jól tudom.Ő is szereplője a sorozatnak.

"Csapdái közül meg nem értem, hogy tarthatja féken Bent egy olyan fémketrec, amin tisztán látszik, hogy 1 ütésére behorpad; Johnny-t meg a nyakig érő sima víz. Doom robotismerete meg természetesen a lehetetlenségig fel van nagyítva. "

Szóval Nyúlánk csapdája jó volt?(csak próbálo találni a pozitív részeit.XD) Arról nem szóltál, milyen volt az, ahogy Sue-t elfogja, és fogva tartja.Arról mit mondanál?
de leszögezném, hogy nem hiszem, hogy idegesítőbb lehetett, amilyen Barbara elrablása, és szökései voltak a Subzero-ban.(így belegondolva egy picit hasonlítaak, nem?A csapat dögös és szemrevaló nő tagja,(még megjelenésükben egyébként hogy mdketten egyfajta "hajkoronát" viselnek)
Ezt az összehasonlítást ez a fenti jellemzésed ébreszette bennem:"Továbbra is inzultusnak érzem Ben karakterére, hogy a jelek szerint ebben az egész rajzfilm-szériában egy gyengeelméjű idiótává züllesztették. Sue meg Reed normálisnak tűnnek, és Johnny Storm se olyan idegesítő, mint a 2005-ös filmváltozatban."

az szöget ütött a fejembe, hogy lehet, hogy Ben hülyéskedése ennyire szembeszökő volt neked, de a Batman-nél Nightwing elhülyítését észre sem vetted!
Ez az öszehasonlítás arról jutott eszembe, hogy Ben-t idegesítőnek találtad.Amiben szerintem túl szigorú vagy.Ennek azért van valami humoros célzata, míg ezzel szemben Nightwing-ot simán megalázni kívánták.

Angelus írta...

"Talán nem is tartod méltónak a Batman elnevezésre."

Nos, tényleg nem. A XX. század 3. negyede számomra olyan, mintha Batmant erjedt Gumimaci-Szörppel locsolták volna be. :) Majd csak Frank Miller és Tim Burton, később pedig David Goyer és Christopher Nolan merték végre kellően sötét tónussal ábrázolni.


"AMúgy olyan volt egy kicsit mint a scobi-Doo rajzilm, nem?"

Arra a régi Scooby-Doo epizódra gondolsz, ahol West rajzfilm-Batmane és Robin Scoobyékkal együtt Pingvinékkel hadakozott? Nagyon régen láttam, de már gyerekként diszkréten megröhögten az ottani ábrázolását a duónak. "Ez Pingvin és a Joker! Összeálltak!" Siralom.


"hát igazából Bennel való harca során találkozik vele.Hát persze Ben ismerőse, tudod a vak lány, elisha, ha jól tudom.Ő is szereplője a sorozatnak"

Jó tudni, hogy a rajzfilmekben legalább nem hagyták ki, és nem volt idétlen vagy butított se.


"Szóval Nyúlánk csapdája jó volt?(csak próbálo találni a pozitív részeit.XD)"

Nyúlánk csapdájával úgy voltam, hogy nyilán elvileg valami ismeretlen anyagból készült, amit nem ismerek.


"Arról nem szóltál, milyen volt az, ahogy Sue-t elfogja, és fogva tartja.Arról mit mondanál?"

Nem sokat. Sue megpróbálja szóval tartani Doom-ot, de őszintén szólva, ahogy bíztatja őt, hogy továbbmeséljen, az nagyon átlátszó. "Kérem, kérem, többet akarok hallani!" Az egégsz hanghordozása olyan volt néhol, mintha egy remek ételért, szomjasan vízért vagy nemismondominkábbkimiért könyörögne Doom-nak.


"de leszögezném, hogy nem hiszem, hogy idegesítőbb lehetett, amilyen Barbara elrablása, és szökései voltak a Subzero-ban.(így belegondolva egy picit hasonlítaak, nem?A csapat dögös és szemrevaló nő tagja,(még megjelenésükben egyébként hogy mdketten egyfajta "hajkoronát" viselnek)"

Á, ismét a TAS-TNBA-BB-BB'ROTJ Barbarája bukkan elő. Hát nem, a hajviseletük alapján nekem nem jutott eszembe a másik rajzfilm. Csak konkrétan az FF rajzfilmre figyeltem alatta, nem próbáltam DC-re asszociálni.



"az szöget ütött a fejembe, hogy lehet, hogy Ben hülyéskedése ennyire szembeszökő volt neked, de a Batman-nél Nightwing elhülyítését észre sem vetted!"

Mondtam többször, hogy a TNBA-t én utólagosan pótoltam, mikor elkezdtük kitárgyalni a témakört. Éjszárnyat én nem elhülyítettnek, hanem csak helyzetileg ellehetetlenítettnek éreztem (úgy a karaktert, mint pozícióját a sztoriláncolatban). De amúgy nem érezted azt, hogy a Vörös Sisak Alatt valamicskét törlesztett ebből a nagy negligáltságból, amivel Timmék sújtották a karakterét?


"Ez az öszehasonlítás arról jutott eszembe, hogy Ben-t idegesítőnek találtad.Amiben szerintem túl szigorú vagy.Ennek azért van valami humoros célzata"

A viccek poénja, időzítése, tárgya és sokszor az előadásmódja is lapos, helytelen, illetve képzavaró fölösleg, nem működő kedvcsináló az egy-egy rész tényleges cselekményének kibontakozásáig.

Slater4 írta...

Ja, és persze köszönöm a szép hosszú válaszokat!Élvezet volt olvasni!

Angelus írta...

Egyébként szerintem a Fantasztikus Négyest csak akkor fogják tudni reboot-olni, ha mindenek előtt vérkomoly science-fiction sztorinak készül, és csak másodsorban képregényadaptációnak. Nem elég bátor a Marvel, ezért nem hiszem, hogy tisztes eredményre jutnak, ha majd megpróbálják a reboot-ot.

Slater4 írta...

"Azt hiszem, Dick Greyson karaktere legtovább a BF-ben jutott, ahol a néholi idétlenkedése dacára háttér, egyéniség és némi karakterfejlődés is jutott neki (bár a végén ott is meg kellett mentenie a főszereplőnek). "

Hát ez az!Még abban is csak ilyen jelentős hátráltatással szerepehetett.Ritkán taálok karaktert ilyen kihasználatlannak.Talán mert az ő "kihasználtatlanságát" annyi alkalommal láthattam.

"És nemcsak Timmék, hanem Joel Schumacher maga is elkövette ezt a hibát. A Batman & Robin egyik nagy érvágása (az ezerből) az volt, hogy Bruce és Dick klasszikus szuperhősi partnerségét először lejáratta röhejes kunsztokkal és dialógusokkal, George Clooney Bruce-a főnökösködően lekezelte a partnerét, ráadásul tovább hülyítette őket Poison Ivy feromonporja. Úgyhogy ne aggódj, nemcsak a figura rajzfilmes inkarnációját dobálták meg paradicsommal az aktuális készítők. "

És tudod, mi a vicc?A batman & Robin Batgirl karkater-koncepciót követte a rajzfilm is.(Illetve igazából ez rajzfilmet, hizs a TAs még megelőzte ezt a filmet)
Arra gondolok:Ugye Robin ott ajánlgatja, hogy "elviszi egy körre" azt közbe a lány motorversenyeket nyer.Amikor egyszer rajtakapja, hogy visszaiszi a motort, úgy a földrecsapja, hogy az csak na.
Amikor Batgirl lesz, ő elintézi Ivy-t.Batman se tesz túl sokat, hínárokkal verekszik ő is, de azzal, hogy felveszi a beszélgetést ,amivel bebizonyítja Fagynak, hogy Ivy akarta megölni a feleésgét valamennire megőrzi a bescsületét.Robin viszont beleesik a vízbe, és hínárokkal alig boldogul, és ő semmivel sem őrzi meg a becsületét, sőt!.Épphogy nem ölték meg egy csókkal.
És amikor küzdenek, Batman legyőzi Freeze-t, ez mondjuk rendben van, a másik kettő "Bane"-nel verekszik, meliyk intézi el?Batgirl!És amikor leesnek, Robin fellő egy kötelet(?). é smondja "Tartalak". Ám olyna ügyes volt, hogy egy jégcsapba lőtte ki, és persze újra leesnek, erre Batgirl kilövi sajátját, és mndja "Nem.Én tartalak Téged"
Ja és amajd elflejttem:A végén Batman et mondja "egy computer zseni kell"Robin: "Csinálom" Batgirl: "Ne, majd én!" És egy pilant alatt Batgirl megoljda, és a város felolvad.(azt most hagyjuk, hogy maga sztori hülyeség, most csak a koncepciót vizsgáljuk)
Ha belegondoolsz TAS TNBA BB BB'ROTJ-ben (ahol Barbara/Batgirl szerepelt)pontosan ilyen volt a koncepció.És az a vicc, hogy még mindig ez a kevésbé kegyetlen koncepció, Elöször, és az én véeményem szerint egyátalán nem nem utolsó sorban nincs Batman-Batgirl szerelm szál, még utalás sincsen rá.Aztán fon

Slater4 írta...

tosmég: Itt nem Gordon rendőrfőnök lánya, hanem ALfred unokahúga, tehát mondhtani "családban marad", az önállósága a karakterének kisebb. És azért az negatívumnak számít, hogy az egytemről kirúgták, és tandíját a versenyre költi.

És azért sokkal rosszabb, Bruce Timm-csapattól, mert amikor ezt láttam az egészet dobtam a szemétbe, visont Timm-csapat, többször tanúságát adta, hogy képesek fantasztikus ötletek megvalósítására, fönttebb írtam erre két példát.

"Néhány kisebb ellenvetésem akadt:
- Luthor kapcsolatfelvétele Brainiac-kel finoman szólva feltűnő,
- nem létezik katonai ülés, ami tolerálná, ahogy Luthor demonstrálja Brainiac technológiáját egy katonatiszten. Hát lábát törte volna, ha Superman nem kapja el a levegőben!"

Hát Superman karaterével az baj, hogy messze túlhalad önmagán: Úgyértem ő egy űrlény4Ez mit hordoz magában?A Van élet aFöldön kívű, méghozzá olyan ami el is jut ide.ez elképesztő! Persze egy denevérember is furcsa, de hát nem egy másik bolygóról való!
Leet, hogy az lenne a jó, ha Nolan határozotan földové varázslná Superman-t., mondjuk valami tudományos kísérlet eredménye vagy ilyemsi.

Ímeegy-kevésbé jó példa duplarés: 1.: http://www.youtube.com/watch?v=INzkH1qQk6s

2.: http://www.youtube.com/watch?v=lvY0GK9IVkU

Jó, mondjuk szórakoztató epizód, de elég gyenge.

Ez egy szntén nem olyan jó, bár már jobb: http://www.youtube.com/watch?v=TYL1k7gS8fw

Ez egy egész érdekes epizód: http://www.youtube.com/watch?v=7WSF0WRho0g

Hát tudom, sokat írtam és videót is sokat adtam, de hát egy magyar költőt idézve: "ha lelkem odaér és meg alál égetni, nemtehetek róla, te gyújtottad úgy fel!"

Tényleg valhaogy arra inspirálsz, hogy hoszan írjak.

Angelus írta...

Semmi esetre se lenne szabad megfosztani a szupererejétől, mint Csodanőt egy időben a képregényekben. Superman ötletének a magcsírája az, hogy egy másik világ különleges erejű szülötte.

Na, viszontláttam a talán legszánalmasabbul trágya rosszfiúját a Superman-TAS-nak. Lobo, az űrfejvadász alulmúlta számomra a Toymant, sőt: megkockáztatom egy szinten van a Batman-TAS-ból KondomKirállyal.
Nem értem, miért nem próbáltak meg valami nem-emberi, ugyanakkor idétlenségtől mentes, okos figurát kitalálni, akit a ritka fajokat gyűjtő űrmegbízó. Pici elégtétel volt ezért a csavar, hogy Lobo maga is egy "ritka faj utolsó tagja", ami begyűjtésre kerül.

Az Ezüst Szörföshöz hasonlóan ő is egy amolyan űrfenegyerek volna, és is komolyabban vehető egy hajszállal - képregény, rajzfilm és film egyaránt -, mint ez a torzonborz űrpunk.

Két dolog viszont roppantmód tetszett az első felében:

1. mikor Lois azt kérdezi: hogy tud egy smallvill-i zugfrikász egyszeriben minden nagyobb sztorit megcsípni, Clark meg őszintén megmond mindent, arra építve, hogy az egész képtelenségnek fog hangzani a nő számára. Ebből is látszik, hogy a TAS-Lois még cinikusabb, mint a Donner-filmeké, és van olyan vak is, mint a "legújabb kalandjai"-beli Lois.

2. Mikor az űrben Clark az apja ruhájában, kryptoni szobában és kryptoni csillagsugárzásos körülmények között tér magához.

Aztán...

A második fele meg hát, jobbára átlagötletek halmaza: robotcsajok szédítik Lobót (nem létezik, hogy az intelligens fogvatartója azt gondolta: ezzel majd jobban megfékezheti Lobót!), Clark fénytükrözéssel uszít az üvegbörtöne ellen egy ceratopslényt, duplaállkapcsú óriáskígyó, stb.

És - nem szívesen kommentelek ilyet -, de amikor megláttam a fogvatartójuk átváltozását azzá a vörös óriássá, hát egy pillanatig komolyan azt hittem, elhányom magam! Nem maga a külseje zavart (annyira), hanem az átváltozásának a néhány másodperce: egyszerre volt röhejes és gusztustalan.

A végére szerencsére kicsit jobb szájízt hagyott hátra látnom, hogy Superman a sarkvidék egy lakatlan területén elszállásolta mindazokat az idegen fajokat, akiket hozzá hasonlóan bebörtönöztek ott az űrhajón. Ez az egyik leginkább humánusnak mondható dolog szerintem, amit a rajzfilm-sorozatában tesz; kicsit a Négyesből Reed humánusságára és nyitottságára emlékeztett ez az idegen fajok irányában. Bár feltételezhetően hogy azokat a szűkös lombikok csak átmeneti szállásmegoldásoknak tekinti.

És észrevettem, hogy az egyik foglyul ejtett faj az a tengericsillagszerű parazita, ami a Beyond duplaepizódjában Supermant, majd a JL többi tagját is irányítja majd.

Slater4 írta...

Egyébként abbaa Braniac-es epizódban még tetszett, ahogy bemutatkoik Supermannek: "I am Krypton" Igaz nem olyan jó, mint az "iam Vengenceiamthenightiambatman" de azért ez is elég stílusos lett.

"Semmi esetre se lenne szabad megfosztani a szupererejétől, mint Csodanőt egy időben a képregényekben. Superman ötletének a magcsírája az, hogy egy másik világ különleges erejű szülötte. "

Nem is azt mondom, hogy a szupererejét el kéne venni, hanem azt, hogy talán a Földről kéne szármania, és mondjuk valami tudományos módon megszerezni a képességeit.Mert hát valljuk be: ez az UFO eredet elég kemény.És hát nem sci-fi műfajú a történet.Úgy értem egy földönkívűli lény, és akkor ki tudja hányféle lény lehet az űrben és mennyien juthatnak el a Földre és milyen szándékkal.

"Ebből is látszik, hogy a TAS-Lois még cinikusabb, mint a Donner-filmeké, és van olyan vak is, mint a "legújabb kalandjai"-beli Lois."
Megint megleptél.Pont arra számítottam, hogy Lois így ellenszenves lesz számodra.

"A végére szerencsére kicsit jobb szájízt hagyott hátra látnom, hogy Superman a sarkvidék egy lakatlan területén elszállásolta mindazokat az idegen fajokat, akiket hozzá hasonlóan bebörtönöztek ott az űrhajón. Ez az egyik leginkább humánusnak mondható dolog szerintem, amit a rajzfilm-sorozatában tesz; kicsit a Négyesből Reed humánusságára és nyitottságára emlékeztett ez az idegen fajok irányában. "

Egyébként nem olyan volt az a hely, mint a Batbarlang?Vajon ezt hogy kéne nevezni? "Super-Cave" "Sup-Cave" ?Bármondjuk némileg hátrányos, hogy ezt a helyet igazából akkor akárki megtallhatja.A Batbarlang jól el van rejtve a Wayne kastély alatt de ez a hely tulajdonképpen ott van a szabadban.És elképestő lenne, ha egy tudós megtalálná a helyet.

"És észrevettem, hogy az egyik foglyul ejtett faj az a tengericsillagszerű parazita, ami a Beyond duplaepizódjában Supermant, majd a JL többi tagját is irányítja majd."

Úgy emlékszem abban a Beyond epizódban volt is egy rövid flashback Superman-nek eről a kalandjáról, hogy innen val az alény.Mondjuk az epizódban aho feltűnt, sokkal nagyob voltmint a Beyond-ban.
de egyébként lehet, hogy ugyanaz az a sarki barlang a helyszíne a JL-es duplaepizódnak is.

A többi epiódot milyennek találad?Jók?

Angelus írta...

"És hát nem sci-fi műfajú a történet.Úgy értem egy földönkívűli lény, és akkor ki tudja hányféle lény lehet az űrben és mennyien juthatnak el a Földre és milyen szándékkal."

Ezért jó az, ha majd létrejön a mozikban egy komoly, definiatív történetvonal.


"Megint megleptél.Pont arra számítottam, hogy Lois így ellenszenves lesz számodra."

Kicsit talán, de nem annyira, mint Barb rendőrfőnök a Beyondban. Még jól is áll a karakterének ez a cinizmus: talpraesettebbnek tűnt tőle és profibbnak, anélkül, hogy túlzottan elhajlana sznob irányba.


"WEgyébként nem olyan volt az a hely, mint a Batbarlang?Vajon ezt hogy kéne nevezni?"

Nem hiszem, hogy a Magány Erődjét egy kategóriában kellene emlegetni a Batbarlanggal. Másmilyen rendeltetésű. Donner 78-as és 06-os filmjében az erőd nem búvóhely vagy inventárium-tárhely, hanem teljesen más jellegű konstrukció.


"A többi epiódot milyennek találad?Jók?"

Amelyikben Livewire megszületett? Hát leírhatatlanul idegesítő volt az a csaj: sima emberként és szupergonoszként egy tökéletesen intoleráns, rikácsoló egó-hegység volt! Persze aztán vízzel sikerült Supermannek leállítani, de a lézerszemeit is használhatta volna, hogy kitörjön a villámsugarai fojtogatásából.

Egyébként érdekes felállás lett volna, ha a Fantasztikus Négyes került volna szembe vele. Sue ugye pajzsot nyújtott volna nekik, Reed meg elképzelhető, hogy valamennyire védve lett volna az erejétől. Nem valószínű csak mert elasztikus a teste, hisz attól még nem ölti fel a gumi anyagi tulajdonságait. De ilyen laza rajzfilm-fizika-keretek közé talán befért volna. És mivel Livewire tiszta energiapacává is tud változni, Johnny tűzként megpróbálhatott volna nekimenni, de valószínűsíthetően ez se jött volna be. Ahogy meg betört a fal, és előtört a víz, az inkább Ben reszortja lehetett volna.

Mit gondolsz erről?

Slater4 írta...

"Nem hiszem, hogy a Magány Erődjét egy kategóriában kellene emlegetni a Batbarlanggal. Másmilyen rendeltetésű. "

Pedig szerintem hasonló, egy barlang, computerrel, és sok minden van még ott.
Csak mondom az aprobléma, hogy ezt igazából akárki megtalálhatja.

"Ezért jó az, ha majd létrejön a mozikban egy komoly, definiatív történetvonal."
Mármint ez úgy érted, hogy szeinted is jobb lenne egy földi eredet?

"Kicsit talán, de nem annyira, mint Barb rendőrfőnök a Beyondban. Még jól is áll a karakterének ez a cinizmus: talpraesettebbnek tűnt tőle és profibbnak, anélkül, hogy túlzottan elhajlana sznob irányba."

Hát ez igaz, csak épp nem tudom Clark mit eszik rajta.Nem is túlzottan csinos.

Igazából lassan rájöök, hogy különbség vana Barba ellenszenvünk-nek.
Te önamgában találod Barbarát, mint rendőrfnököt ellenszenvesnek, a stílusát és a viselkedését Tery-vel, míg én elsősorban a háttere, és a Bruce-hoz fűződő(nemcsak a szerelmi, hanem az egyátalában levő) kapcsolata miatt vagyok rá mérges.AMikor megjelent Batgirl szerntem szándékában állt leállítani(gondolj Selinára, vagy a Batwomanes kalandra), de aztán rájött, hogy Jim lányáról van szó, és hagyta hogy folytassa a dolgot.Persze a lényeg akkor volt, amikor már együtt dolgoztak:Hiszen mindent megadot neki, kiképezte őt, és mindig dícsérte, mindig egyenrangúknt kezelte, tisztelte, és bár biztos ő is az agyára ment néhányszor, őt sosem szidta le.És eztán még össze is jöttek, de Barbarának mégis van pofája gyűlölni őt, mert nem hagyta a fenébe a denevéremberkedést, és nem vette el feleségül és alapítotak családot.És az is milyen meglepő, hogy Dick és Tim esetében történtekkel viszont mindig Bruce pártját fogta...
(Tudom, hogy te nem láttada TNBA-t, de hát a is a része a rajzfilmvilágnak és hát már rávilágyítotam, hogy ez a TAs-nál is jelent volt)

"Egyébként érdekes felállás lett volna, ha a Fantasztikus Négyes került volna szembe vele. Sue ugye pajzsot nyújtott volna nekik, Reed meg elképzelhető, hogy valamennyire védve lett volna az erejétől. Nem valószínű csak mert elasztikus a teste, hisz attól még nem ölti fel a gumi anyagi tulajdonságait. De ilyen laza rajzfilm-fizika-keretek közé talán befért volna. És mivel Livewire tiszta energiapacává is tud változni, Johnny tűzként megpróbálhatott volna nekimenni, de valószínűsíthetően ez se jött volna be. Ahogy meg betört a fal, és előtört a víz, az inkább Ben reszortja lehetett volna. "

Hát Sue pajzsa nem hiszem, hogy sokáig tarthatott volna llene.az az energia amit Liwire kiad magábl szerintem rövidesne átártö volna.
Reed szerintem nem szenvedett volna komoly sérülést tőle, de nem hiszem, hogy e tudta volna kapni.Ők mondjuk döntetlenre álának.
Jhonny, hát azt ténylge nem tudom, tűz kontra áram.De több esélyt adok Livewire-nek, hizs mint tudjuk ellene a íz válik be.
Ben: szerntme ő el tudmná intézni.Szerintem az őt teste felfogná a villámokat, aztán pedig szépen elagyabugyálná a csajt.Nem túl lovagias, de gondolom, hogy így tudá legyőzni.

És az utolsó epizód, amit belinkeltem?
Egyébként még szívesen megnézetnék veled pár epizódo(Nem Fantsic For-t, az nem jött be, de azt akartam, hogy összehasonlíthasd a filmekkel, hanem még SUperman epizódokat)

ez pl. a Toyman-es epizód: http://www.youtube.com/watch?v=1aSVQ1MgRpg

ám tudok egy annál még rosszabb részt:(talán felkeltmem a kiváncsiságod:

http://www.youtube.com/watch?v=u2N9yIVxq_4

http://www.youtube.com/watch?v=wty9HRsTvTo

http://www.youtube.com/watch?v=-gZAuUglVX8

Angelus írta...

Szeretnék kérni egy apróságot. A legutóbb kommentet át tudnád másolni a Richard-Donner-féle vágat kommentrészéhez? Csak mert úgy mégiscsak egy Superman-filmhez illik jobban, hogy kategorikusan a Superman-rajzfilm epizódjairól cseréljünk eszmét.

Amúgy egy Fantasztikus Négyes-reboot-nak kellő alkotói újragondolással és önkritikával lehetne olyan szintű reboot-ot összeállítani, mint amilyen mondjuk a Pókember kapott. Olyan igényesre val.szeg nem sikeredne, mint - várakozás szerint - a Man of Steel, de lenne benne fantázia a felnőtt történetmesélés elvárásai szerint is.

Angelus írta...

Lenne még egy kérdésem. Az eltávolított hozzászólásokat szerinted kiiktathatom? Úgy gondolom, akkor picit rendezettebb volna a kommentrészleg kinézete.