Kapj el, ha tudsz!

Eredeti és abszolút ideillő filmcímet kapott Steven Spielberg egyik legfurcsább rendezése. A Kapj el ha tudsz! megint nehezen besorolható alkotás. Egy zseniális személy felnőtté válásának éveit dolgozza fel, mely során a nagyot álmodó bronxville-i kölyökből a világ legnagyobb csekk-szakértője kerekedik ki. Mégpedig olyan őrületközeli csalásszéria közben, amelyre a legtöbbünkből hiányzik mind a tehetség, mind a kurázsi. 

Merész vállalkozás, hogy a mű ma is létező személy életrajzából ragad ki egy szeletet. Azzal együtt is, hogy a z igazi ifj. Frank W. Abagnale - saját belátásból - nem szólt bele a project formálásába. Nincs infóm, hogy pontosan mennyi a ténymásítás a sztoriban:

1. Például Abagnale apjának - akit csodásan játszik el Christopher Walken - jelleme pozitívabb fényben tűnik fel;
2. Kezdetben ő a fő motiváció Franknek a csekkcsalásokhoz, visszaszerezni a bankoktól "mindent, amit elvettek tőlük";
3. és hogy Frank viszontláthatta apját a hazulról szökés. Ez a valós személynek éppúgy személyes ábrándja maradt, mint a szülei kibékülése válásuk után.

Az ellenérvek közül, amelyeket a film kapcsán olvastam, különösen elgondolkodtatott ez: Spielberg talán eltúlozta a toleranciát a valós személy felé. A Kapj el, ha tudsz! műfajilag elég heterogén alkotás; mindenből van benne egy kevés (komikum, művészfilm, életrajz, krimi, stb.), de egyikben sem domináns. Egyes jelenetek jobbára inkább csak illusztris jellegűek, semmint a bonyodalom szerves részei.

 

Tény, hogy vannak benne lassú részek is, különösen az elején, mikor a családi hátteret és a hamisító hajlam kezdeteit ismerjük meg. De - bár a nagyja történelemhű - a púderolt részletek sem ostobák vagy szappanoperás ízűek.

 

Spielberg úgy tudott szépíteni a valós eseményeken, hogy nem lépett túl a hihetőségen. Ugyanakkor stilárisan egy sajátságos, gengszterkomédiához hasonló atmoszférát hozott létre, a 60-as évek idejéhez rendelve. Realista és romanticizált egyszerre, sokféle érzelemfajtával, gyakori komisz tréfákkal fűszerezve. (A nyitózene alatt látott rajzokról azonnal Simon Templar pálcikaember-alakja jutott eszembe).

Anélkül, hogy sokat ragoznám: a szereposztás elsőrangú.

Továbbra is úgy vélem, hogy Leo DiCaprio jó példa a szépfiú-szerepkörben rekedt, fiatal színészek számára, hogy hogyan kell kitörni ebből a skatulyából. Nemcsak mert ma már a legnagyobb hollywood-i rendezőkkel dolgozik (pl. Eastwood, Cameron, Nolan, Scorsese), hanem mert tényleg jól árnyalja a szerepeit. Legalább egy tucatnyi a filmjei között mozgóképes drágakőnek számít a képzeletbeli listámon.

Ezúttal is hálás szerepet kapott: a protagonistája egy hetyke, fehérgalléros bűnöző, akivel a néző nemcsak szimpatizálni képes, de a trükkjei, ahogy a legpofátlanabb stikliket követi el, igazán leleményesek. Frank sármos, leleményes széltoló, rendkívüli meggyőzőerővel.

Új iskolájában 1 hétig helyettes tanárnak adta ki magát, anélkül, hogy bárki is gyanút fogott volna, beleértve a tanári kart. A premissza nem túloz: valóban úgy váltogatja identitását, mint más a ruhát vagy a nőket (bár ebből sem szenved majd hiányt).

Hasznos volt számomra, hogy részben a nyomozók, részben Frank szemén át nyertem némi betekintést a csekkhamisítás fortélyaiba:

1. hamis csekkjeit a legapróbb részletig hitelesre másolja,
2. mindig nagyobb összeget tüntet fel rajtuk, mint amennyi fedezet van rá (márha van rá),
3. és hogy az állami hatóságok minél később fogjanak gyanút, sűrűn és nagy területen elszórva váltogatja a bankokat,
4. illetve a személyazonosságait is, és képes filmekből elég jól elsajátítani egy orvos, egy ügyvéd vagy épp egy titkos ügynök beszédét, tartását, attitűdjeit.

Szájbarágósnak tartottam volna, ha elhangzik mi az egyetlen védjegye, amitől sosem válik meg: a keresztneve. Ez az egyetlen a 17 éves fiú személyi adataiból, ami tényleg a sajátja, nemcsak egy eldobható regisztrációs kellék, így ezt az egyet sosem módosítja. Nemcsak ebből látszik, hogy vannak elvei: bankoktól rendszeresen, de egyes személyektől sosem lop.

Még Carltól is elnézést kér telefonon, amiért "Barry Allenként" felültette (mesteri bemutatása ez a képregényolvasási hobbijának). Ügyel rá, hogy a sok csalás közt is maradjon fix pont az önértékelésében

Még azután is, hogy apjában csalatkozik:

"Mondd, hogy hagyjam abba!"
"Úgysem tudnád." 

A sztárszínészek közül Tom Hanks a másik kedvencem itt. Frank nagy üldözője, Carl Hanratty egy már-már rajzfilm-szerű kopó, az utálatosság vagy a tönkretétel öncélú élvezete nélkül. Carl alakja fiktív személy, de egy valódi FBI-ügynökről mintázták. Ő jut a legközelebb abban, hogy felmérje a keresett csaló profilját. Akárcsak a Semmit a szemnek c. filmben, itt is ellentétes egyéniségű az üldöző ügynök, itt is egyenrangú a szökevénnyel. Nem annyira pszichikai hadviselés ez, mint könnyed, de tétre menő macska-egér játék.

A kedvenc átverésem az első találkozásuk, ahol Frank aduként játssza ki, hogy egy nyomozóirodának sincs fényképe róla, révén, hogy még kiskorú. Művészet, ahogy álnyomozóként elaltatja Carl gyanúját, és az észbe kapó kopó az ablakból nézheti, amint elfut. "A rohadt ÉLETBE!" "Hülye voltam. Ostoba hiba." Hanks és DiCaprio brilliánsan játsszák el a rablóból pandúr felállást. 2 évnyi üldözés után Carl végül beviszi Franket, de ekkor már érdekli is, mi lesz a fiúval.

És hiába optimista a befejezés, hogy Abagnale végül az FBI kényszerű alkalmazottja lesz: a történetvezetés mindent elkövet azért, hogy kétségbe vonjuk a szerencsés végkifejletet. Frank gyakorlatilag eléri, hogy 18 éves korára az FBI 10 legfontosabb embere közt tartsák számon. Optimista, persze. Viszont sablontalan, és megtartja a sztori addig is jellemző fordulatosságát.

Brenda karakterével először nem tudtam mit kezdeni. Úgy tűnt, hogy csupán olcsó eszköz a cselekménybe, hogy Frank egyszer igaziból is szeressen egy félős-sírós kiscsajt, a sok ágyba szédített bombanő után (mint a prostituált, akit Jennifer Garner alakít cameo-jában). Amy Adams figuráját mégsem annyira hisztisnek, csak szimplán nagyon naivnak láttam. Nem tűnik szüreálisnak, hogy Frank tényleg törődhet vele, mindamellett, hogy felhasználja.

Minden körülmények között megőriz valamit a kölyökből, aki annak idején elszökött hazulról. Ez látszik azon is, mikor Brenda szüleit táncolni látja. Felidézi benne azt az időt, mikor saját szülei táncoltak ugyanígy, mikor még házasok voltak (örülök, hogy Spielberg nem élt a flashback-technikával, ami már szájbarágós lett volna).

Másoknál talán hatásosabbnak találtam azt a jelenetet, ahol az FBI házkutatása miatt kénytelen kapkodva bevallani mindent Brendának, illetve elszökni saját esküvőjükről. Átéreztem, milyen nehéz egy sérülékeny lelkű lánynak felfogni, hogy a vőlegénye körözött szélhámos.
Meseszerű kép, ahogy Carl a szobában Frank pénzéből pár bankjegyet, közülük egy köteget a zaklatott Brenda kezében talál. Olyan, mintha maga Frank is pénzzé vált volna. Ez, és mikor anyja házához szökve megismerkedik kishúgával az üveg mögött, a 2 legszebb momentum a 140 perc alatt.

Többnyire imádtam a kifinomult anekdotákat és csínyeket (pl. az apától tanult trükk a női nyaklánccal). A szóviccek éppolyan okosak, mint az átverős szituációk. "Ez olyan, mint Vegas. Mindig a Ház nyer."

Kedvencem, mikor Frank anyja sebtében törlesztené Carlnak a fia tartozását:

"Várjon! Biztosan el tudjuk intézni. Félállásban vagyok a templomnál. Mondja meg, mennyivel tartozik, és én kifizetem!"

"Eddig 1 millió 300 ezer $-ral."

 

A Kapj el ha tudsz! az egyik kedvenc rabló-pandúr típusú filmem. Fantasztikus, szórakoztató és érzelmes játékfilm, remek alakításokkal és nagyon ügyesen megírt forgatókönyvvel.