2012. december 31., hétfő

Top-11 legjobb Batman Beyond animációs-sorozat epizód


A Batman Beyond valódi időbeli kiterjesztése a Batman: The Animated Series világának. Nem csupán annyiból áll, hogy egy "hegyesfülű taknyos" utánozza Bruce Wayne-t, aki ma "Alfredként" kiszolgálja őt. Egy öreg, de szellemileg töretlen mentor szövetkezik Terry McGinnis-szel, akinek személyisége és moralitása hasonlít az ő sajátjához. Az új bűnesetek és a másik tolerálása mindkét embert kölcsönösen tanítja, és ezek a pillanatok jelentik a sorozat erősségét. Terry nem segédfigura, és nem küldönc, hanem egy még nem teljesen kiforrott, de érdemes örököse a denevérmaszknak.

Ugyanígy: az utódszériának megvan a saját, hasonlóan stílusos ellenfél-galériája. Miután annyi sok történet és színes gonosz szerepelt a TAS-ban, a Beyond megtartja azokat, anélkül, hogy részről részre előszedegetné ugyanazokat a jellegzetes bűnözőket (gondoljunk csak Joker hiányára). Modernebb korról révén szó több a tudományos fantasztikum, illetve gyakoribb téma a nagyvállalatok befolyása az átlagemberek életére és tudatára. Maguk az epizódok még mindig lezárt egészek, de kialakul közöttük néhány hosszabb sztorivonal, pl. Powers vagy Tinta eseteiben.


Tény, hogy 52 epizódból kicsit szűkös toplistát összeállítani. De mivel egyedül ezt a szériát tartom méltónak az eredeti rajzfilm 1. két évadjához, igazságosabb, ha a legjobbnak tartott részeit külön kigyűjteni, főként a Beyond-ot még nem ismerők számára.




11.
Dead man's hand

Egy felnőtt ember talán megmosolyogna egy olyan nevet, mint a  "Royal Fleuss Gang". De stílusos visszatérő gonoszoknak tartom őket. Azonkívül hihető, hogy egy család egy bevett bűnözési formára "családi hagyományként" tekint, ahol mindig léteznie kell egy Pikk 10-esnek, Bubinak, Dámának, Királynak és Ásznak. Bruce maga említi Terrynek, hogy régen "neki is akadt dolga velük", miként a banda is Terryt hiszi az őket hajdan üldöző, eredeti Batmannek.


Terry megismer egy klubban egy Melanie nevű szőke lányt, aki titkon a "Rojál Flöss Banda" új "10-ese". Ismerős dilemma ez szuperhős-műsorokból: civilben vonzódnak egymáshoz, nem tudván, hogy maszkban ellenfelek. Mindketten úgy érzik, hogy szülőfiguráik a saját életüket erőltetik rájuk. Hogy olyan hagyatékot kellene folytatniuk, ami őket csak elvágja az esélytől, hogy egyszer majd önálló életük legyen.  
Más esetben zavart volna egy effajta Capulet-Montague-história, mivel ilyenkor gyakran letompítják a szereplők gondolkodását, a romantikus összképért. Örülök, hogy itt nem ez volt a helyzet: Melanie és Terry is külön-külön akarja, hogy saját élete legyen, és külön-külön adják meg magukat a kötelezettségüknek.


Egyedül Bruce és Terry vitáján éreztem azt, hogy utóbbi hepciáskodva reagál: "Te csak azt akarod, hogy úgy végezzem, mint te. Egyedül." Érveik alapján én hajlok Bruce-szal egyetérteni:
"Nem nagy különbség, ha 1 éjszakát kihagyok."

 "1 éjszaka mindig különbséget jelent!"



Az epizód tulajdonképpeni létcélját Bruce zárómondata tisztázza: "Hadd meséljek egy Selina Kyle nevű nőről." Ugyanaz a helyzet: vonzalom két maszkos önbíráskodó között. Ugyanaz a levonandó tanulság is: bármennyire hasonlít a két fiatal, Batmannek köteleznie kell a lányt, hogy vállalja a börtönt, a felelősséget a tetteiért.
Ez egyébként azt is mutatja, hogy a modern Gotham ugyanúgy működik ma, mint rég. Bár Terry nem pont ugyanannyira elhivatott és tragikus sorsú, mint Bruce, de Batmanként élni és cselekedni ugyanazokat az egyéni és/vagy szociális kérdéseket veti fel őneki, mint elődjének.






10.
Zeta


Zeta egy csúcstechnikájú álcázórobot, aki egyik bevetése során öntudatra ébred. Ez megint ősrégi, de még mindig tetszetős téma: hogyan válik egy m(esterséges)i(ntelligencia) alkalmassá önállóan gondolkodni. És szerencsére mélyebben kigondolt, minthogy a kormány meg akar szabadulni egy géptől, csak mert az szupertitkos, és nem úgy működik, ahogy elvárták tőle.

Az android programjának része, hogy feltétlenül óvja magát a leleplezéstől, és amit veszélynek ítél, azt megsemmisítse. Ezért is van, hogy akik külsejét holografikusan felölti, azokat köteles likvidálni. Amikor egy általa lemásolt személy családjában elvegyül, válik képessé felülbírálni és helyteleníteni megépítése fő célját. Innentől kezdve a robotikus elméje viaskodik az áramköreibe táplált programmal. Metaforaként ez az ember egyik nagy konfliktusának megfeleltethető: tudatosan törekedni, hogy jobb személyek legyünk, mint azt génjeink, a születésünkkel kapott ösztöneink megszabják.

Nincs sarkított jófiú-rosszfiú felállás. Zeta bujkál, elrabolja és lemásolja Maxet, majd rombolni kezd. Terrynek meg kell állítania, de van benne annyi humánum, hogy meglássa Zeta emberi vonásait a fémváz mögött. Érdekelt, hogy ez sikerül-e, és ami azt illeti: eredetinek tartom Zeta kinézetét is. (Rövidesen egy 2 évados spin-off sorozat készült Zeta főszereplésével).




9.
Inqueling

 
Sok bűnöző a gyermekei eltartására fogja, hogy törvényenkívüliként él. "Inque", azaz Tinta karaktere is ilyen. Ez már a 3. epizód, amelyben szerepel, és itt derül ki, hogy mi lehetett az eredeti vélt motivációja a bűnözőéletre: hogy saját és lánya, Deanna anyagi jólétét biztosítsa.

Ez az epizód meglepően őszinte magával, ahhoz képest, hogy miről szól. Nem próbálja meggyötörtnek vagy törődő anyának beállítani Tintát, mégha egy pillanatra annak is tűnik. Sőt: végül saját lánya hátba támadja őt, egy Tinta testét destabilizáló vegyületadalékkal. Deanna oka nemcsak az, hogy Tintához hasonlóan rideg és pénzvágyó, hanem hogy - mint anyja szemére veti - sok pénzt kapott tőle, de ami igazán kellett volna, a szeretete, azt sohasem.

Klisékerülő és elgondolkodtató történet. Deanna voltaképp gyilkolt, de Batmant kisegítve, és most élvezheti a luxust. Terry nem próbálja börtönbe vitetni, hanem még rosszabb büntetést kap tőle: a félelmet, hogy anyja vélhetően életben maradt.  

 



8.
Black out

A Beyond negatív figurái közül Tinta a kedvencem. Direkt nem részleteztem eddig a képességét, mert ez, rögtön a pilot epizód utáni az ő bemutatkozása. Képes tetszés szerint formálni a testét, nagyon gyorsan mozog, számító és kegyetlen. Mondhatni egy doppingolt T-1000-ként harcol.
Őrajta a legszembetűnőbb, hogy nem használja olyan féktelenül az erejét, mint tehetné. És ez nem fogható csak arra, hogy akkor a fél világ őt üldözné. Többször eltöprengtem, vajon miért nem nyársalja fel az ellenfeleit, Denevérruha ide vagy oda. Gyengéit, a vizet és az elektromosságot viszont könnyű volt elhinnem, mivel mégiscsak van szervezete, ami mégse bírhat ki mindent.

Őt is - mint később Shriek karakterét - Derek Powers, a legtöbbször visszatérő antagonista embereként emelik be. Számos dolog meglepett a 20 perc során. Nem hittem volna, hogy a sorozat már ennyire korán meglépi azt, hogy egy gonosztevő megtalálja a Batbarlangot. A legbetegebb pillanatok egyike, mikor Tinta Batman saját torkán folyatja le magát, ezzel is demonstrálva képességeit. És kellemes meglepetés volt, mikor Wayne is besegít Terrynek, olyan sapkát és szemüveget hordva, mint a TAS-ból a Szürke Szellem.

Sok a később visszatérő motívum ebben a részben. Egyrészt Powers-ről kiderül, hogy a pilot-epizódban történt balesete egy új, veszélyes tulajdonsággal ruházta fel, ami fölött az évad végén majd elveszíti az uralmát. Tinta visszatérésekor kerül sor egy nagy jelenetre, ahol Terry fogságba esik, az odahívott Bruce pedig - 20 év óta először - ismét Batman-páncélt ölt, hogy védje magát a nőtől. Az az epizód ugyan nem tartozik a kedvenceim közé, de az az 1 nagyjelenet mindenképp a csúcspillanatok közé tartozik.




7.
Splicers



Ez a rész egyszerre horror és futurisztikus tudománykritika. Cuvier, egy alantas orvos egy génmódosító eljárást árul fiataloknak: pénzért kaphat bárki állati genetikai tulajdonságokat, pl. macskaszerű külsőt, vagy gyíkszerű testvonásokat. Amit Cuvier titkolni próbál, hogy az eljárás intellektuálisan visszafejlődést okoz az alanyon.
Az epizód nyilvánvaló üzenete, hogy csak mert eltérsz valamiben a többiektől, még nem biztos, hogy jobb vagy náluk, és semmiképp nem felsőbbrendű. Harsány cáfolata ez a legtöbb Marvel-sztori premisszájához képest, ahol a mutánsok szuperhősök, vagy az evolúció új lépcsőfoka, ahogy Magneto nevezi őket az X-men-ben. 


Ami különösen megragadott, az mikor Cuvier a fogoly Batmanbe fecskendezi a testmódosító szerei egyikét. Bár Terry megszökik, a denevérruha alatt tényleg kezd átváltozni. Kísérteties volt látni, ahogy Terry maga is ráeszmél, hogy kezd elveszni az emberi mivolta. Azért is becsülöm ezt a részt, mert még Barbara Gordonon is - aki a Beyondban többnyire pökhendien lekezeli Terryt - látszik a döbbenet, mikor Terry változását látja.
A legextrémebb pillanatok egyike az egész Beyondban, amikor Terry immár fizikailag is deformáltan megjelenik a Batbarlangban. Futurisztikus Man-Batként előlép az árnyékból, és azt mondja Bruce-nak: "HELP...ME...!"

Cuviert magát nem tartom valami jó antagonisának. Mikor a rendbejött Batman ellen kimérává alakítja saját testét, saját hibájából egy nagy, formátlan szörnyetegesedéssé válik, amire evidens módon pusztulás vár. Az alapötlet, a felvetett kérdéskör, a Terryvel tett borzalom és az öregek reakciója rá az, ami miatt az egyik leghatásosabb epizód lett ez a számomra.




6.

Hooked up

Visszatérő téma, hogy a fiatalságot, főleg a tinédzsereket milyen könnyű technikai újdonságokkal lázba hozni és megvezetni. Különösen akkor, ha az életük látszólag rendben van, lelkükben viszont magányosak és sivárnak látják a való életet. Nincs olyan ember, aki ezt az érzést ne ismerné, és ezt kihasználva pszichés hatalmat szerezni mások fölött a legaljasabb tettek egyike. 
Varázsszem ugyan szintén nem tartozik a kedvenc DC antagonistáim közé, de egyébként egészen fifikás visszatérő szereplő, aki az emberek elméjét ördögien tudja illúziókkal manipulálni.


Legújabb mesterkedése egy élethű virtuális fantáziát generál, ami függővé és szolgaivá teszi a használókat. Terryt komoly dilemma elé állítja az eset. Osztálytársa, Max, aki pár epizóddal korábban rájött a titkára, többet akar segíteni a srácnak, minthogy tartja a száját és fedezi őt. Terry hagyja, hogy nyomozzon az ügyben, és mikor kipróbálja az illúziókeltő masinát, maga is a hatása alá kerül. Szó szerint olyan érzés, mint a drogok.


Ez olyan helyzet, ami sajnos a való életben is könnyen bekövetkezhet: egy jóbarátunkat testileg/szellemileg lezülleszti egy biológiai függőség. Mindkét szereplő számára próbatételt jelent az eset: Terrynek meg kell tanulnia megtartani a hidegfejűségét egy ilyen kríziskor, ahol hozzá közel állók, esetleg a titkának ismerői kerülnek bajba.
Max-nek pedig saját szándékaiban kell megerősödnie, hogy tényleg ne pusztán barát legyen, hanem hasznos segítője. Az itt megismert háttere persze korántsem olyan szomorú, mint ami Bruce-szal és Terryvel történt. Viszont azzal, hogy a végén önakaratból szegül ellen Varázsszem befolyásának, érdemessé válik Terry - addig csak kényszerűen megadott - bizalmára. Nem arról van szó, hogy fegyvertárssá válik, vagy ilyesmi, hanem megtalálja a helyét Terry küldetésében.





5.

Rebirth


A sorozat dupla nyitóepizódja evidens módon az egyik legjobban megírt nemcsak a Beyondon belül, de bármilyen DC animációs műsorban.

A prológus meglepően szomorúan indít: Bruce már nyugdíjas korú, Alfred elhunyt, Batman pedig segédei nélkül, szívproblémáktól hátráltatva harcol. A kritikus pont akkor következik be, mikor egy nő mentésekor az egyik elrabló fegyverét Bruce majdnem elsüti, és ettől a kimerült ember megrémül. 20 később Terry okosan ismeri föl: "Valami történt önnel. És nemcsak az, hogy kiöregedett."
Könnyű belátni, hogy Wayne ott és akkor helyesen tette, hogy lezárta titkos életét. A hiba az volt, hogy magánéletét is évekig hagyta kiüresedni: cégét, baráti kapcsolatait, adományai felügyeletét - hasonlóan, mint A sötét lovag - Felemelkedés premisszájában. Ebből a vak életmódból rázza fel Wayne-t, mikor Terry segít neki, és felfedezi a Batbarlangot.


Terry személyes oka, hogy Batmanné váljon, majdnem olyan összetett, mint a Batman: Kezdődikben Bruce-é. Derek Powers, a Wayne Enterprise igazgatója ideggáz-gyártát folytat a cégben. Mikor Terry apjához kerül az ezt bizonyító diszk, Powers egy Jokert imitáló huligán bandával megöleti őt. Ezt ügyesen összefonják Terry és Bruce 1. találkozásával: könnyen lehet, hogy ugyanaz a banda, akikkel korábban McGinnis saját összetűzésbe került. Kész az indíték. 

Az egyetlen dolog, ami kicsit zavaró, az Terry és Bruce kezdeti modora. Mikor Terry ellopja Bruce egyik ruháját - pont azt, amelyiket utoljára használta -, az egyik túl könnyelmű, a másik túl akarnokoskodó. Értem, hogy Terry felvállalja, amit Bruce nem tud, de egyikük sem úgy viselkedik, mintha a maszk erkölcsi értékét tartanák szem előtt. Egyik elcsórta a másik játékszerét, amaz morcos. Ennyi. Aztán persze ráállnak a konszenzusra.
És mikor Bruce ellátogat a McGinnis házba, rejtjelesen felajánlja Terrynek, hogy az új Batman lehessen. Ígéretes kezdet ez, ami bíztató kezdőlökést adott a 3 évados TV-szériának. És humoros szituáció is, hogy miután Bruce egy bénítóprogrammal majdnem megölette Terryt, most az anyja előtt eljátssza a hálás idős urat.


Én azt hiszem, hogy a készítők Powerst idővel az új Batman fő nemezisévé akarhatták emelni: Powers balesetet szenved a gáztól, és titokban egy bizarr képességre tesz szert. Először még szövetbeültetésekkel elleplezi a külvilág előtt új alakját, a bűnöző Blight-ot, aztán ennek kudarcával közveszélyes elemmé válik. Sajnálom, hogy a rajzfilmben sosem került sor tisztes leszámolásra Terry és Powers között.






4.
Lost soul


Teljesen érhető Terry felvetése ebben a részben: vajon Batmant a ruha teszi? Ha a speciális öltözék nélkül harcolna, is ugyanaz a démoni igazságosztó lenne, aminek a ruha láttatja?
Ez derül ki akkor, mikor a ruháját irányítás alá vonja egy élő program. Ez egy már elhunyt üzletember tudata, melyet adatálisan lényegítettek át számítógépbe. A testetlen ember terve, hogy saját élő unokája tudatába költözzön, miközben az ő saját elméjét kitörli. Szerintem érdekesebb lett volna, ha megelégszik a Batöltözettel, mint új fizikai valóval, és nemcsak azért kell Terrynek harcolni vele, mert ő az aktuális rosszfiú.



Terry a ruha ellenében csak egy szemvédő maszkot és Bruce egyik régi övét viszi el. Ez nem arra szolgál, hogy a személyazonosságát védje vele. Azért ismerhető fel Terry könnyen, hogy jobban kirajzolódjon a felállás: Terry McGinnis kontra Batman (azaz inkább Batsuit). Hasonló ez ahhoz, mikor a TAS-ban Bruce Wayne egy mesterséges álmában küzdött a benne lakozó Batmannel.

A rész végén elhangzik egy gondolat, ami később a Return of the Joker-ben is visszaköszön. Mikor Bruce hozzálát a tönkrement ruha javításához, egyszersmind emlékezteti a fáradt Terry-t az eset tanulságára:
"Terry! Csak a szerelés kapott kimenőt. Batman nem."




3.
Meltdown

Victor Freeze az, akivel a Beyond - eltekintve attól, hogy az elején mégcsak a feje szerves - legközelebb hozza a halhatatlanságot a megvalósíthatóság látszata felé. Powers saját titkolt állapotára az új testbe költöztetés eljárását tesztelteti Freezen. Amikor sikerül, sokáig úgy tűnhet, hogy Freeze-nek sikerül új életet kezdeni, testileg és szociálisan is. 
Az epizód igen sok figyelmet szentel annak, hogy Freeze-t megint érző lénynek láthassuk, akárcsak a Heart of Ace idején. Komolyan el lehet hinni róla, hogy talán most végre sikerül megváltoznia, főleg miután már annyi bűnözőnél láttuk a sikertelen megjavulási próbálkozást a rajzfilmekben. Nem lehet tudni, vajon Terry vagy Bruce véleménye-e a helytálló: 
"Az a Freeze, akit én láttam, nem tenne így."
"Amit láttál, az egy kísértet volt." 


Mikor aztán az új teste is kezd inaktívvá válni 0° feletti hőmérsékleten, mint a régi, persze minden a visszájára fordul. A Powers-nak dolgozó Dr. Stephanie Lake foglyul ejti, és nyíltan kísérleti patkányként bánik vele. Freeze tehát önhibáján kívül, a környezete romlottsága miatt sodródik vissza haragos, destruktív énjéhez.
Korábban saját sírjának látogatása megérlelte benne a szándékot, hogy új életet kezdjen, egyszersmind kárpótolva régi áldozatait is. Most, mikor halálra fagyasztja a doktornőt, mindkét célját egyszerre adja föl: már nem akar mást, mint a halálban megpihenni. Így Batmannek sem hagyja, hogy megmentse az életét: "Higgye el: maga az egyetlen, akit érdekel."

Powers itt használja először fegyverként az ideggáz okozta képességét. Nem rendkívüli, de kétség kívül izgalmas felállás, ahogy előbb Freeze-zel, majd Batmannel szemben használja a radioaktív testaurája nyalábjait. Ez az epizód egyszerre izgalmas, megható és méltó búcsú Mr. Freeze-től.



2.
Babel


Shriek az egyik legsajátosabb kinézetű gonosztevő, akivel Terry a 3 évad során szembekerül. A különleges öltözéke a környezetében minden hanghullámot kontrollálni tud. Míg az elején Powers felbujtására ténykedik, rövidesen megcsinálja a saját nagy tervét. A Babel-ben egyik percről a másikra összezavarja a hanghullámok egész Neo-Gothamben. Terry és Bruce is csak arra eszmél, hogy egyszeriben már nem értik egymás szavait. Ez a szituáció lehengerlő: egy szemmel nem látható, kifinomult, már-már impozáns zűrzavar.


Ezt teszi teljessé Shriek követelése, hogy A Köpenyes Keresztes adja ki magát neki, és akkor megszünteti a zavarást. És akárcsak A sötét lovagban Joker követelésekor, most is végig kétséges, milyen döntést hoz meg a főszereplő. Komoly és feszültséggel teli az egész jelenet, ahogy Barbara közli a tényállást a két férfival:
"Ha Batman kell neki, itt vagyok neki én."
"Nem. Neki a másik Batman kell."
És örülök neki, hogy előbb Terry, majd rögvest távozása után Bruce is felismeri Shriek módszerét:
"A tornyok! Hatalmas hangvillaként használja az épületet."


És mikor miután már minden elrendeződött,  Bruce megkérdezi Terrytől: ha nem jön rá Shriek módszerére, feladta volna-e magát. Én azt gondolom, igen. Ha a várost érő általános veszély forrását Batmannek nincs reális esélye megtalálni és megfékezni, de közvetve ő a kiváltóok, akkor többet segít a városnak önmaga feladásával.



1.
Out of the past

Amikor a TAS-epizódokból állítottam fel Top-11-es listát, azt írtam, hogy Ra's al Ghul a kedvenc gonosz karakterem onnan. Ezt itt már nem tudnám elmondani, de a legdémonibb tervet változatlanul őtőle látom itt is.
Bruce-t sok év után megkeresi Talia, Ra's lánya, és felajánlja neki a Lazarus-Forrás fiatalító képességét.
Miután Bruce valóban megfiatalodik, Terryvel rájönnek, hogy Talia valójában halott, és a testébe Ra's töltötte át elektronikusan a tudatát. Ugyanezt próbálja meg Bruce-szal, ám a jelenlegi Batman megmenti mindkettejüket, hogy aztán Ghul eltűnjön a romba dőlt épületben.


Mind közül ez a legsokatmondób epizód a számomra. Remekül megírt az, ahogy Ghul belecsalja Bruce-t az ajánlat elfogadásába, megrendezve egy nő megtámadását az utcán. Ra's tudja, hogy Bruce sosem használná a Forrást csak a saját halála kerülgetése miatt. Ezért aztán tenni akarásán keresztül veszi rá, hogy Terryvel elkísérjék őt.
És annak is oka van, hogy Ra's ezt éppen most terveli ki. Korábban csak genetikailag egyező személyen tudta végrehajtani a tudat-átültetést. És külön örültem neki, hogy nem mondd az epizód ellent egy korábbi szabálynak, miszerint ugyanannál a személynél egyre kevesebb ideig tart a forrás fiatalító hatása. Az új testbe költözéssel ez a probléma kiküszöbölhető.

Fantasztikus pillanat, amikor Terry és az újra középkorú Bruce közösen verik el Ghul embereit, kiegészítve a TAS-témazene elektronizált változatával. Nem igazán tanulságok levonásáról szól az egész, hanem elfogadni az emberi lét korlátait. Bruce megbékél a tudattal, hogy mindenki halandó és a teste lassú elerőtlenedésre van ítélve. Taliának tulajdonképpen lelkével történt meg ugyanez.
Még jobban örültem volna, ha a halhatatlanság körüli témázás után kicsit újszerűbb tanulsághoz jutunk el, minthogy törődjünk bele. Ez majd talán egy másik rajzfilmre marad.


(Megjegyzés: szerintem Ra's csak azért képes váltogatni a hangját Talia és Ra's között, hogy az őt alakító szinkronszínész ismét szerepelhessen. De érdekes adaléknak tartom; ahogy Taliaként Bruce-t csábítgatja, Terry későbbi mondatát látom igazolva: "Ez a legbetegebb dolog, amit valaha láttam!"




Nos hát, ez lett volna a személyes kedvenc epizódjaim listája. Utószóként még annyit: 2 nagy hiányosság róható fel a Beyondnak, ami például a japán rajzfilm-sorozatokra nem jellemző: egyrészt a több részen átívelő sztoriszálak, mint:
  1. Powers és Terry elvárható végjátéka;
  2. Terry és Dana hol van, hol nincs típusú kapcsolata;
  3. hogy Bruce-nak Terry segítése után is része lehet-e a békés öregkorban;
  4. hogy Terry végképp Batman marad-e, vagy leteszi a köpenyt, és megpróbál családot alapítani;
mindezek nem kapnak tisztességes lezárást. A következő Batmant is szerepeltető rajzszéria, a Juistice League válaszolja meg utolsó epizódjában a fenti felvetések többségét az Epilogue c. epizódban, mely 65 évvel a TAS kezdete után játszódik. Aki az ottani zárást nem fogadja el, azzal tudatom, hogy a Beyond idősíkja már a képregényeknek is részét képezi, és ott némiképp bővebben kitérnek ezekre a részletekre.   

Boldog és nagyszerű új esztendőt!  

30 megjegyzés:

Slater4 írta...

Hát megérkezett.

Megleptél, őzintén szólva az Out of the Past semmiel sem érdekesebb a Freez-es résznél, vagy amikor életre kel Denevérjelmez.Az utobbi epzód egyébként szükséges volt.Sokrajongó nazzal vádolta meg a Beyond-ot, hogy elvették azt ami Batmant, Batman-né tette: az eszét az ügyességét, meg hogy most minden a ruhán múlik.Ez a epizód bebizonyította hogy ez nincs így.remélem nemsak azért váladztottad, mert már korábban is ezt írtam és véltozatosságot akartál.....De például látod az is egy a TNBA-val val folytonosság, hiszen ott látjuk hogy Freeze már csak egy fej a "Cold Comfot" epizódban :

http://www.youtube.com/watch?v=xQOU6UnxntM&playnext=1&list=PLkrHhjjzSQVOGXsvrl1ex57xtVlIG9WQ0&feature=results_video

Őszintén sólva több dolog is zaart.Már az első, hogy Terry és Melani románcakor ugye a srác épp összeveszett Dana-val, majd kibékül vele.
Éskésőbb is volt valami a '10"-es sel, és szintém úgy, hogy közben Dana-val is egytt van.Nem tudom omolyan venni a srác érzelmeit.Majdnem akkora, mint Nightwing őrlődése Barbara meg Catwoman között.
NEM olyan nagy, ez sokkal normálisabb vlt annál, és maga Terry is sokkal kevsbé volt nevetséges és megalázottt meg egyátalán nem volt ezzel az üggyel,(már csak azért sem, mert Dana me sem tudta) de azért akkor sem túl jó.

az a Man Bat-es epizód szerintem is nagyon jó volt.Segény Új-denevéremberünk tényleg denevérré váltzik... Viszont nem igazán értem, mi volt a megható Barbarában.Terry mutálódva odarepül ,megmenti őt és a férjét, barbara meg megdöbben ahogy átváltozik, terry-ek nevezi, és Brucet is felhívja a Barlangban. ez olyan megható?A város egyedül általa ismert új Batmanje átváltozot a szeme elött egy szörnyé!Jó hogyogy kicsit meglepődött.Ezek után az lett volna a megdöbbentő, ha nem hívja hívja fel Bruce-t.

Abban biztos voltam, hogy a Shriek-es epizódot beleveszed, pont a sötét Lovag-gal való hasonlóság miatt.Tényleg marha jó volt az a jelenet, amikor ahogy írod arra eszméltek, hogy nem értik egymás szavát.Még arra is emékszem, hogy Bruce és Terry között a legelején volt egy rövid párbeszéd:
"Ez nagyon veszélyes volt, honnan tudtad, hogy Robin odaér?
Nem tudtam."

Slater4 írta...

Hát a Rebirth-szel sem értek egyet: "Valami történt önnel. És nemcsak az, hogy kiöregedett." dehogynem!Hisz ha nem "öregszik ki", nem lett volna rosszul, és nem kellett volna használnia a fegyvert.

Hát a legmegdöbbentőb tényleg az voot, hogy az "out of the Past" olt a kedvenced.
egyébként arra számítottam, hogy hosszabban fogod elmezni, pont mert annyira meglepő volt.
Őszintén szólva én nem értettem, hoy Ras hogy tudta Thaliába "étrkni magát" Mármint ha Bruce "vívott vele egy utolsó összecsapást" nem értem hogy történhetett ez.Talén a rjazfilmkészytők cak fele kartaék készyteni őket arra, amikor Joker Tim Drake testében éled újjá.

Meg azért is gondoltam, hogy hosszabban írsz róla, mert ugye képen amit kiraktál, látjuk Thaliat, Terry-t, Bruce-t De ugynakor a háttérben a Bat-computeren Bruce és Barbara fotóját.AZt hittem ezt beleveszed az elemzésedbe.

"Powers és Terry elvárható végjátéka;
Terry és Dana hol van, hol nincs típusú kapcsolata;
hogy Bruce-nak Terry segítése után is része lehet-e a békés öregkorban;
hogy Terry végképp Batman marad-e, vagy leteszi a köpenyt, és megpróbál családot alapítani;"

Aza helyzet, hogy ezek mellett vannak más szálak is.És igen megint a Robinkra gondolok.
Mert hát a Batman Beyond folytonosságot képe a TNBA-val.Már amegrajzolása is sokkal joban haslít ahhoz, mint a TAS-hoz.Különösen az első évad.
A Mr.Freeze -es epizódban nem csak a fej miatt, de Bruce egy képet néz Freeze-ről, ahogyan a TNBA-ban nézett ki.
Meg hát a barlang is: ot vanak a batman, robin, Batgirl, Nighwting jelmezek.Pedig NIghting nem volt a TAS-ban.
ÉS Batgirl jelmez fekete-sárga színű, bár a TAS-ban még Rózsaszín-kék(?) féle volt.

És mint ilyenek, a NIghting min a második Robin sorsa egy baki az gész sorozatra.Csak a Return of the Joker-ben hallunk Tim-ről, és most bármit is mondnk azért elég meglepő, hogy egy ilyen fontos dologról nem történt mégcsak utalás sem.Akkor elnézhetnénk, ha nem lett volna a rajzfilmben második Robin korábban, de így bizony egy baki.
És azt már csak épphogy megelítem, hogy a Bruce és Barbara közti kapcsolat sohasem lett rendesen letisztázva.Dick meg főleg nem. Ami imételten mondom, minthogy folytnosságot képez, olyan baki, ami nem lehet csak úgy elnézni a sorozatnak.

Angelus írta...

Nem is hiszem, hogy a Lost soul elkészültébe negatív rajongói visszajelzések is szerepet játszottak. Mondjuk mivel a listámról 5 is a 2. szezonból való, annak a jele, hogy pár dologban azért jófelé kapálóztak a készítők.

Terry kapcsolataiban viszont biztos, hogy nem, ebben igazat adok neked. Sosem válik igazán sorsfordítóan elkötelezetté egyik lány iránt sem, mint sok japán animében a szerelmüket felismerő, de higgadt fiatalemberek. Apropó: ha esetleg egyigazán döntésképtelen kétnőköztingázó pasit szeretnél látni animéből, akkor Inuyasha abszolút telitalálat.

A Man-Bat-es epizódnál nem "megható"-nak akartam sugallni Barbara reakcióját; egyszerűen csak örültem, hogy végre nem az az érdemtelenül dölyfös vénasszony. Amikor Varázsszem egy részben elhiteti vele, hogy idézem: "a fiú túl messzire ment", akkor azt kívántam, bárcsak megjelenni egy Bane-szerű alak, és kettétörné a gerincoszlopát, majd bekötné a száját.




Angelus írta...

Az Out of the Past és az indító duplarésszel nem igazán vágom, mi lenne akkora probléma. A technikai eszközök működése persze, hogy el van túlozva. Barbarát hál'Istennek nem látjuk egyik részben sem, az Out of the Pastnél az a fiatalkori kép pedig pusztán Bruce egyik emléke a sok közül.

"És igen megint a Robinkra gondolok."

Tényleg érdemtelenül vannak mellőzve, különösen Dick, akit a ROTJ-ban is csak épphogy említ Barb. Nagy kiszúrás ez, és megértem, hogy 2010-ben az UTRH-ba miért nem szerepel sok jelenetben Éjszárny. Példát vehetnének a nyugati világ mesesztori-írói a japánoktól.



Slater4 írta...

"Az Out of the Past és az indító duplarésszel nem igazán vágom, mi lenne akkora probléma. "
Nos a duplarészbel kaposlatban pusztán nem érettetem egyet a véleméyneddel.Ugye azt írtad, hogy " A kritikus pont akkor következik be, mikor egy nő mentésekor az egyik elrabló fegyverét Bruce majdnem elsüti, és ettől a kimerült ember megrémül. 20 később Terry okosan ismeri föl: "Valami történt önnel. És nemcsak az, hogy kiöregedett."
Hát éppen ez az, hogy ez történt.Ha nem "öregszik ki" akkor nem lett volna rosszul és nem kényszerült volna rá, hogy haszálja a fegyvert.

Az "out of the Past"-ban pedig én nem értettem, Ras hogy szeretze meg Thalia testét.Az még oké, hogy mint a lánya egyesülni tudott vele, úgy, hgy Thalia elméjét kitörölte.(Sajnáltam is szegény Thaliát, ezt azért nem érdmelete)
De az elején Terry mond valmai olyasmit, hogy "vívott egy utols csatát Rhas AL Ghoul -lal" MOst ha Rhas elpustult, akkor hogy szerezte meg Thalia testét?És egyátalán, érzelmileg nem ragadja magával az embert, vagy maximum alig.

Barbara: Igza, hogy egyikk epizódban sme szerepel, de azér mégis...
A dupla epizódban Bruce már megemlíti a nevét, hogy a bzonyítékot "add oda Barbara Gordon rendőrfőnök-nke"
Ez a Barbarával való szoksos sunyiság:Mindössze egy fél mondatban melítik anevét, de ez óriási jelentőséggel bírt!
Én csak néztem "mi Barbara a rendőrfőnök!?" és ezt cska így mintegy "mellékesen" közlik a nézővel.Ez a sunyiság a Barbarával foglalkozó valamennyi epizódban megfigylehető kisebb-nagyobb mértékbn. és az a vicc, hogy ez tényleg így van, nem túlzás....

"Barbarát hál'Istennek nem látjuk egyik részben sem, az Out of the Pastnél az a fiatalkori kép pedig pusztán Bruce egyik emléke a sok közül."

Hát, én is szívesen kimondanám ezt, de nem így van.Mert ugye nézi zatanna, Lois Lnae, Selina Kyle/Catwoman (ez is a TNBA-val vlaó folyonosság!), és Barbara fotóját, ÉS ezután önmagát és Barbarát együtt!
Még azt hiszem Thalia/Rhas is mond olymsit, hogy "tudom, hogy szeretted őt, Bruce"

Angelus írta...

A Rebirth epizódban én nem úgy láttam Barbara karakterének használatát - mint már mondtam, a TNBA kimaradt a gyerekkoromból -, hogy már megint mentegetik azelső számú nőt az egészből, hanem Jim Gordon után az új rendőrfőnököt. Ezért bosszantott rettentően a beképzeltsége, és ha egy részben már nem volt morcos vagy lekezelő, már megnyugodtam, hogy az alkotók nem teszik nevetségessé McGinnist.

Slater4 írta...

"A Rebirth epizódban én nem úgy láttam Barbara karakterének használatát - mint már mondtam, a TNBA kimaradt a gyerekkoromból -, hogy már megint mentegetik azelső számú nőt az egészből, hanem Jim Gordon után az új rendőrfőnököt. "

Hát én is csak később láttam, a Beyond-ot Magyarárszágon is vetíteték, míg a TNBA-t nem,(bár igaz, amikor felfrisítettem már egyátalán nem emlékeztem rá azonkívűl, hogy volt egy ilyen) de attól még teljesen a része.
Az eredeti vetítésük példul a TNBa utolsó peizódja 1999januárban volt, a Beyond első epizódja pedig februárban.
Szóval eléggé együtt volt.

A többi dologról, amiket felvetettem mit gondolsz?

Angelus írta...

Barbaráról már tudod a véleményemet: idegesített a Beyondban, mikor rendre lekezelte Terryt, főleg "A szemtanú" epizódban akartam legolyószórózni. Amikor viszont nem, az megnyugtatott, hogy nem rondít bele az aktuális részbe.

Az Out of the past-tel kapcsolatban: Talia ilyetén fölhasználása a sztori szempontjából szerintem érdekes volt. Önmagában nem volt különösebben sokoldalú karakter, ellenben hogy Ra's gazdatestévé vált, valahogy még nagybb szerepet is adott neki, mintha csak apját szolgálta vagy követte volna, mint a TAS-ban. Amúgy párhuzamot látok a TDKR-rel abban, hogy mindkettő tetőpontja előtt Talia személye köré épül egy csavar (az itteni csavar azért persze meglepőbb volt).

Slater4 írta...

Nem akarlak megbántani, de mintha nem olvastad volna el rendesen, amit írtam.Egyébként igazad van, Thalia karatere tényleg zavar, egyszerűen olyan SEMMILYEN.A Felemelkedésben legalább annyitt kapott, hogy gonosz.Nem szerettem soha az ő karakterét, de ennyire szegényes feldolgozás már piszkos munka a készítők részéről.De mondom NEM EZ volt a problémám.Nem a Thalia mint gazdatest volt amit nem értettem, hanem Terry az epiód elején mondta, hogy utánanézett a Bat-computeren, hoogy Bruce "vívott egy utolsó csatát Rhas -sel"
De ha Ras elpusztult, hogy vehette át Thalia testét?

És írtam még mást is ehez az epizódhoz, meg a pilot-hoz is.
Tudom, hogy az hosszú hozzászólés volt, de légyszi olvasd el rendesen, és úgyválaszolj!

Angelus írta...

Na jó, próbáljuk meg újból...


"Megleptél, őzintén szólva az Out of the Past semmiel sem érdekesebb a Freez-es résznél, vagy amikor életre kel Denevérjelmez."

Ebben nem értek egyet. Rátapint pontosan arra, ami a legkényesebb téma az egész Beyondban: az elmúlás elkerülhetetlenségének témája.


"Az utobbi epzód egyébként szükséges volt."

Igen, kínálkozó aspektus volt tárgyalni.


"Sokrajongó nazzal vádolta meg a Beyond-ot, hogy elvették azt ami Batmant, Batman-né tette: az eszét az ügyességét, meg hogy most minden a ruhán múlik."

Akkor ezt kipipálhatjuk.


"Ez a epizód bebizonyította hogy ez nincs így.remélem nemsak azért váladztottad, mert már korábban is ezt írtam és véltozatosságot akartál....."

Nem, azért választottam - többek között - azt az epizódot a listám 4. helyére, mert Terry fejlődésének gerincvonalába tartozik, hogy a speciális öltözete fölé kerekedik.


"De például látod az is egy a TNBA-val val folytonosság, hiszen ott látjuk hogy Freeze már csak egy fej a "Cold Comfot" epizódban :"

A TAS és a Beyond két nálamkedvenc Freezes része ettől szerintem érzelmesebb valamivel.


"Őszintén sólva több dolog is zaart.Már az első, hogy Terry és Melani románcakor ugye a srác épp összeveszett Dana-val, majd kibékül vele."

Ez a sorozat visszatérő problémája, amit a JLU sorozat vége, az Epilogue próbált végül kikozmetikázni. De persze, az, hogy "15 évig randiztak", nem éppen egy tucatverzió. Szerintem nem igazán tudják eldönteni, hogy akarják-e a kötöttséget, vagy megfakítaná az egész dolognak az érdekességét, az ízét.


"Éskésőbb is volt valami a '10"-es sel, és szintém úgy, hogy közben Dana-val is egytt van.Nem tudom omolyan venni a srác érzelmeit.Majdnem akkora, mint Nightwing őrlődése Barbara meg Catwoman között."

Ez most egy egész ügyes párhuzam. Bár Éjszárny számára a két ottani nő egyikét sem tartottam megfelelőnek, mármint egyáltalán. Barbara túl ajnározandó, Kyle meg túl csalárd és indokolatlanul szarkabeállítottságú. Dana és Melanie sem különösebben érdekes vagy elmés csajok, de legalább van józan eszük, el tudom hinni, hogy egy pasi nemcsak egy éjszakára döngetni akarhatja őket.


"Waz a Man Bat-es epizód szerintem is nagyon jó volt.Segény Új-denevéremberünk tényleg denevérré váltzik..."

Hiányoltam belőle, hogy a fő szemétláda itt szimplán csak aljas, de nincs karaktermélysége. Egy remek ötlet kivitelezőjéül szolgált mindössze.


"Abban biztos voltam, hogy a Shriek-es epizódot beleveszed, pont a sötét Lovag-gal való hasonlóság miatt.Tényleg marha jó volt az a jelenet, amikor ahogy írod arra eszméltek, hogy nem értik egymás szavát."

Örülök, hogy egyetértünk.




"Őszintén szólva én nem értettem, hoy Ras hogy tudta Thaliába "étrkni magát" Mármint ha Bruce "vívott vele egy utolsó összecsapást" nem értem hogy történhetett ez.Talén a rjazfilmkészytők cak fele kartaék készyteni őket arra, amikor Joker Tim Drake testében éled újjá."

Valószerűtlennek tartom, hogy ennyire előregondolkodtak volna. Jokert és HQ-t szándékosan kihagyták, hogy majd az animációs filmnek az ő sorsuk kiderülése legyen a nagy pay-off-ja. Szerintem viszont a Beyond epizódot ötleteit nem előrekészítették, csak mikor a ROTJ készítésére került a sor, jól tudtak gazdálkodni a testbe-költözés illetve a tudat-átlényegítés elgondolásaival.



"És mint ilyenek, a NIghting min a második Robin sorsa egy baki az gész sorozatra.Csak a Return of the Joker-ben hallunk Tim-ről, és most bármit is mondnk azért elég meglepő, hogy egy ilyen fontos dologról nem történt mégcsak utalás sem."

Erről beszélgettünk korábban: a Beyond-ra eyértelművé vált, hogy a rajzfilm-sorozatok felelősei minél kevesebbet akarnak tudni Robinról, akár Greyson, akár Drake az eset. Egyedül Todd-ot értem meg, hogy teljesen kihagyták, hiszen őt már a képregényfolyam idején se szerették a rajongók.

Angelus írta...

"És azt már csak épphogy megelítem, hogy a Bruce és Barbara közti kapcsolat sohasem lett rendesen letisztázva.Dick meg főleg nem. Ami imételten mondom, minthogy folytnosságot képez, olyan baki, ami nem lehet csak úgy elnézni a sorozatnak."

Lehet, hogy az én hozzáállásommal van a probléma, de a TNBA-t nem tudom valódi folytatásának tekinteni a TAS-nak. Függetlenül attól, hogy a történet több epizódja próbálja összefonni őket (pl. Sins of the Father, Beware of The Creeper), illetve új infókkal kiegészíteni oszlopos karakterekről (pl. Mad Love). Egyszerűen inkább divatos terebélyesedése, mint továbbgondolása a TAS-nak.


"Nos a duplarészbel kaposlatban pusztán nem érettetem egyet a véleméyneddel." (...) "Hát éppen ez az, hogy ez történt.Ha nem "öregszik ki" akkor nem lett volna rosszul és nem kényszerült volna rá, hogy haszálja a fegyvert."

Az idősödésre, mint természetes biológiai folyamatra vezethető vissza, igen. De az öregség mint pszichés állapot már fiatalon is jellemezte Bruce-t: a belefáradás, a belekeseredés, hogy nem szabadulhat a hivatásától, mert - mint az Epilogue-ban elhangzik: - "A világnak szüksége van egy Denevéremberre. És mindig is lesz."



"Az "out of the Past"-ban pedig én nem értettem, Ras hogy szeretze meg Thalia testét.Az még oké, hogy mint a lánya egyesülni tudott vele, úgy, hgy Thalia elméjét kitörölte.(Sajnáltam is szegény Thaliát, ezt azért nem érdmelete)"

Mivel a történet szerint a DNS-ük egyezik. Külön-külön bele lehetne menni, mennyire helytálló teoretikusan az elképzelés, hogy elektronikus úton az agy információi, az éntudat és a személyiségjegyek mennyire plántálhatóak át egy másik biofizikai korpuszba. Legyen az másik ember, klóntest, mechanikus test vagy testöltözék. Több Beyond-béli ellenfél többféle variációját ötölte ki ennek, nemcsak Ra's és Joker.


"De az elején Terry mond valmai olyasmit, hogy "vívott egy utols csatát Rhas AL Ghoul -lal" MOst ha Rhas elpustult, akkor hogy szerezte meg Thalia testét?És egyátalán, érzelmileg nem ragadja magával az embert, vagy maximum alig."

Megint csak megfedhetem magamat, amiért kimaradt az életemből a TNBA. Egy-két részét csíptem el egy német nyelvű adón sok éve. Aztán a nagyját az általad belinkelt epizódok révén pótoltam, ezt újfent megköszönöm neked. De mégha Ra's el is pusztult, a rajzfilm-univerzumra jellemző, hogy holttestet nem szeret mutatni, hogy hátha egy új részben visszatér. A Beyondban meg már a holttest mutogatása se garancia, hogy nem támad-e fel valamiként.


"Barbara: Igza, hogy egyikk epizódban sme szerepel, de azér mégis...
A dupla epizódban Bruce már megemlíti a nevét, hogy a bzonyítékot "add oda Barbara Gordon rendőrfőnök-nke"
Ez a Barbarával való szoksos sunyiság:Mindössze egy fél mondatban melítik anevét, de ez óriási jelentőséggel bírt!"

Ez túlzás, nincs akkora jelentősége. Bruce a rendőrségből Barbarában bízik meg, de nem látom, hogy ez Wayne más személyes baráti ismerőseinél magasabbra vagy jelentősebbé emelné. Emlékszel: rögtön a Black Outban kimondta: "Lehet, hogy már nem enyém a vezetés papíron, de még mindig vannak barátaim." Na: itt - már persze, ha kizárjuk a TNBA-t, mégcsak arra gondolunk, hogy Barbara a korábbi Batgirl, most az új Gordon rendőrfőnök. Itt a Beyondban még kivételeznek vele (már nem először).


Angelus írta...

"Én csak néztem "mi Barbara a rendőrfőnök!?" és ezt cska így mintegy "mellékesen" közlik a nézővel.Ez a sunyiság a Barbarával foglalkozó valamennyi epizódban megfigylehető kisebb-nagyobb mértékbn. és az a vicc, hogy ez tényleg így van, nem túlzás...."

Dehát logikus, nem? Barbara előbb-utóbb felnő, megkomolyodik (mégha irtó nagy seggfej-modorral is), és választ egy hivatást, melyben aktív életet él, hasonlít a denevérrohangászáshoz, de normálisabb, konszolidáltabb munka, ahol nem függ a régi "mentorától".


"és Barbara fotóját, ÉS ezután önmagát és Barbarát együtt!
Még azt hiszem Thalia/Rhas is mond olymsit, hogy "tudom, hogy szeretted őt, Bruce""

Számomra ez csupán információs bónuszként maradt meg, hisz Bruce nemegy nőt szeretett az animációs univerzumban: Andrea, Selina, Talia és (ugye nagy bosszankodásunkra) Barb. Ha a TNBA eseményeit célszerűnek tartjuk így szem előtt tartani, akkor az egészestés rajzfilmekét és a TAS-t is.

Azt elismerem, hogy Barbarát az alkotók mindenáron előnyös helyzetben akarhatták láttatni. Azonban bizonyosan nem működött, mivel a Bruce szerelmi érdeklődései közül ez a legkiforratlanabb, legfunkcióképtelenebb és - főleg Dick miatt - a legvisszatetszőbb románc is.


Bocs, amiért 3 hozzászólásnyit írtam, de nem szerettem volna, hogy úgy tűnjön, mintha összecsapnám a választ.

Slater4 írta...

"Bocs, amiért 3 hozzászólásnyit írtam, de nem szerettem volna, hogy úgy tűnjön, mintha összecsapnám a választ."

TE VICCELSZ?Úgy faltam a sorokat, hogy csak na..NAgyon köszönöm, hogy ilyen szépe hosszan válaszoltál!


Jaj, ezt aThalia ás dlgot nem egészen így értettem...
Egyszerűen erre gndlk: 1." Rhas meghalt.Végérvényesen."

(ja és ha félreértehő voltam: Rhas nem szerepel a TNBA-ban, rajzfilmen sosem látjuk ezt a "végső csatát", ez a Beyondban lett kitatlálva)
2. "Megszerzi Thalia tesét"
Egyzserűen nem jutok az egyről a kettőre.

"Számomra ez csupán információs bónuszként maradt meg, hisz Bruce nemegy nőt szeretett az animációs univerzumban: Andrea, Selina, Talia és (ugye nagy bosszankodásunkra) Barb. Ha a TNBA eseményeit célszerűnek tartjuk így szem előtt tartani, akkor az egészestés rajzfilmekét és a TAS-t is. "

Igazad van, de van némi különbség: Bruce nem néz képeket se Andreáról, se Thaliáról.AZ epizód végén persze néz Thaliáról egyet, de szerintem azt csak azért, mert hát volt ez az ügy....
HA Rhas/Thalia nem jelenik meg, nem keres elő képet Thaliáról sem.Mert hát Andrea és Thalia alapból elítélendők számára: az egyik gyilkolt, a máik meg hát Rhas lánya, aki hű volt apjához...
Mind a kettőt elvből elítéli.
Őket ezért nem nézte meg, csak a töbiieket.Barabara, Zatanna és Lois rendes emberek, Selina meg végülis nem gyilks.
ÉS az az utolsó kép, amin önmagaát és Barbarát együtt nézi, ahol ő (bruce) is ott van és az a nő aki a legjbban bejött neki.És az Barbara volt ezek szerint.SZóval hiába "főleg Dick miatt - a legvisszatetszőbb románc", neki ez volt legfontosabb szerlem az életében.És igen Dick-nek pontosan emiatt kellett vlna szerpelnie, és jól megmondania a magáét....
De hát ahogy már sokszr megállapítttuk, Bruce Timm-ék nagyn vigyáztak a kedvencükre.

De egyébként ha megfigyeled, szerintem Barbarát rajzlták meg a legszebben.Még ezen is megmutatkozik.De komolyan, gyis mint nőt a legszebbre szabták, és főleg a TNBA-ban a rahztstílus váltáskor látszik is a figurán, hogy normálisabban rajzlták meg, mint a többieket.Kevésbé szögletes.
Sőt!Tudom, hgy ez elképesztő, de a a SZEMEk megrajzlásában is megmutatkzik.Nem vicc!Néz csak meg a TNBA/Beyond részeit: MIndenkinek fekete szeme van, kivéve Bruce-t, Terry-t és Barbarát, akiknek kék szeme van.Terry testvérének, Sam Young-nak Barbara férjének is fekete.Sőt a ROTJ-ben Tim DRake szeme is fekete.(én abban vettem észre ezt a dolgot)Hidd el én magam is ledöbbentem a saját megfigyelésemen.

Ja illetve:"Dehát logikus, nem? Barbara előbb-utóbb felnő, megkomolyodik (mégha irtó nagy seggfej-modorral is), és választ egy hivatást, melyben aktív életet él, hasonlít a denevérrohangászáshoz, de normálisabb, konszolidáltabb munka, ahol nem függ a régi "mentorától"
Pont ez az!Egyzerűen annyira rhadt jó dlga van, hogy az már hihetetlen.Persze, el kell ismerni:A képregéynek össze Bat-segytő karakterét megvizygálva(Graysn, Tdd, DRake, Casandra Cain, Stephanie Brwn) valóban Barbara karaktere, mint a rendőrfőnök lány aleghihetőbb.Ha például úgy csinálták vlna meg, a SUbzero-t , hogy Dick nem szerepel bene mindjárt nem idegeytene annyira.Akkor egyértelmű lett volna, hogy Barbara Bruce számára a megmentendő nő, és nem lett vlna megalázva Dick karaktere.Ahogy a TNBA is: ha csak Bruce és Brabara szerepeltek volna, nem csinálnak második Rbint a képregéyn második és harmadi RObinjából, nincs hülye Nightwing, a TNBA-ban végig csak Bruce és Barbara van, akkor sokkal kevésbé lett volna iszonyú.Továbbmegyek:(jobban mondva vissza)Ha kihagyják Dick-et, abból az ügyből, amikor Barbara Batgirl lesz, illetve a "Batgirl visszatér" részből,mind a kettőt nélküle, említése nélkül csinálják meg, az egész normálisabb lett volna.
(Tudom ,megint feladtam neked levkékRemélem lesz türelmed elolvasni.)

Angelus írta...

Igen, Barbáról már eldöntöttük, hogy helytelen és indokolatlan volt kivételezetté tenni Bruce életében. Timm és társai legnagyobb tévedése Barbara előtérbe helyezése volt.

"De egyébként ha megfigyeled, szerintem Barbarát rajzlták meg a legszebben.Még ezen is megmutatkozik.De komolyan, gyis mint nőt a legszebbre szabták, és főleg a TNBA-ban a rahztstílus váltáskor látszik is a figurán, hogy normálisabban rajzlták meg, mint a többieket.Kevésbé szögletes."

Mondasz valamit. Én mondjuk anno Talia szögletesebb arcát a Beyondban annak tudtam be, hogy a rideg kalkulativitását sugallja elő, illetőleg azt, hogy valójában nem feminim személy uralja a testét.


"Nem vicc!Néz csak meg a TNBA/Beyond részeit: MIndenkinek fekete szeme van, kivéve Bruce-t, Terry-t és Barbarát, akiknek kék szeme van."

Ez annyira jellemző a rajzfilm készítőitől. De egyébként a japán animéknél is gyakran előfordul ez: élesen elütő szemszínt adnak annak a személynek vagy egy személy egyik álalakjának (pl. lila vagy sárgásbarna).




"A képregéynek össze Bat-segytő karakterét megvizygálva(Graysn, Tdd, DRake, Casandra Cain, Stephanie Brwn) valóban Barbara karaktere, mint a rendőrfőnök lány aleghihetőbb."

Ennek talán az az oka, hogy ő kapcsolódik a leginkább úgy Bruce életéhez, hogy nemcsak a mentoraként kapcsolható az életébe. Barbara Jim lánya, aki Batman szövetségese volt a zsaruk közt, révén nem kért a kenőből.

Ami pedig a Subzerót illeti, azt én gyenge produkciónak tartom, részben pont emiatt: teljesen rosszul bánik a karakterekkel, rosszul pozícionálta őket: Barbarából bajbajutott hölgyikét, Dickből küszködő lovagfit, Batmanből pedig egyszerűen az agyat csinálta, akinek egyetlen humánus tette Nora életének óvása volt (voltaképpen kétszer is, hisz a WE finanszírozta a nő rehabilitációját).

Slater4 írta...

"Ennek talán az az oka, hogy ő kapcsolódik a leginkább úgy Bruce életéhez, hogy nemcsak a mentoraként kapcsolható az életébe. Barbara Jim lánya, aki Batman szövetségese volt a zsaruk közt, révén nem kért a kenőből. "

Igen pontosan erre gondltam.Ugye az 50-es években vlt a batman képregényeknek aza válsága, hogy volt már batdog is azt hizem,majdnem abbahagyták a Batman képreglnykészítést igy amikor 1967-ben újra alktták Batgirl karakterét, Gordon lányaként írták meg.
AMikor megalkották 1967-ben, eredetileg úgy vlt, hogy Gordon nem engedi lányának, hogy rendőr legyen, és ennek okán lesz inkább önbíráskodó, civilben könyvtáros.
Azt hiszem a képregényírok maguk sem érezték át, hogy a népzerű Robin-nál jóval valóságosabb karaktert hztak ekkor létre.A későbbi BAtgirl-ökről (Cain, Brown) ez már nem modnható el.Meg igazából mindig is Barbara vlt az "igazi BAtgirl", míg a Robinok közül mind a három elég fontos.

De komolyan, ha belegondolsz, akár a Nolan trilógiába is lehetett volna BAtgirl.ELvégre 8 éve nem látták Batmant, lehetett volna az ő karaktere is.Ő sem lett volna kevésbé hihető, mint Catwoman.

A rajzfilmkészítők pedig megkeveltké ezt a koncepciót.
Módsították persze arra, hogy Jim imádja a lányát és mindent megad neki, például a rendőrakadémiát,.Barbara ezért lehet bűnüldöző.
És mint a rendőrfőnök lánya az átlagosnál többett tud Batman-ről.és ugye apja segítése is ott volt az okok között, önállóan BAtgirl lett.
De aza ahelyzet, hogy a Bruce Timm-ék nem erre mentek rá.
Hanem ezt a mámár jól kibeszélt "na nézzétek milyen jó Barbara!" módzert alkalmazták.
A RObin-okat egyátalán nem szerették, de arra felhasználták őket, hgy Barabara "bejutását" megkönnyítsék.
Mondom, ha Dicket kihagyják abból amikor Batgirl-é válik, a "Batgirl visszatér"-ből is, jobban értékelhetném őket.
Batman-nel szinte nem konfrontálódik, pedig az lett volna igazi próbatétel.AZ még szimpátiát is ébresztett vlna bennem.
Csak ez a sugalmazáss: RObin nem örül Batgirl-nek, batman igen.Na és melyiküknek lehet igaza?
És a Subzero-nál is Dick teljesen fölölegesen vna ott.Ha már Burce-Barbara szálat kartak (Ha belegndolsz már ebben is van utalás:Az estélyen Dick és Barbara kimennek, akkr Bruce elég érdekesen nézi őket http://www.stomptokyo.com/img-m2/subzero2.jpg) meg lehetett vlna csinálni normálisan.Akár még arra is találhattak vlna alkalmat, hogy Freeze és Batman előbb is találkozzanak.

A TNBA-t úgy gondolom, kevésbé találnám visszataszítónak ha csak Bruce és Barbara szerepelt vlna.
A TAs utolsó epizódja a "Batgirl viaszatér" volt, azt hiszem a TNBA a "SIns of the Father" epizóddal nyit, ugye a rajfzilmes második RObin behzataláról szól.És emelett "véletlenül" Barbara Batgirl-ként ott harcol végig Batman mellett, és egészen jó kapcslatban vannak, mert hát együtt dolgoznak, beszélgetnek is.
Ha a TNBA Barbara bekapcsolódására koncentrált volna,az ő bekpcslódására a dolgokba, és alkalmazott volna akadályokat, nehezebb problémákat, és eközben nincsen se hülye NIghtwing, se hülye második RObin akiket Barbara javára megaláznak, kevésbé lenne idegesítő.Hogy mást ne mondjak így a Beyond-nál sem lett volna baki, hogy nincsen se Dick se Tim, és Barbara is kevésbé lett volna utálatos karalter.

MÁS: A Hobbit című filmet fogod elmezni?

Angelus írta...

"De komolyan, ha belegondolsz, akár a Nolan trilógiába is lehetett volna BAtgirl.ELvégre 8 éve nem látták Batmant, lehetett volna az ő karaktere is.Ő sem lett volna kevésbé hihető, mint Catwoman."

Hát, Gordonnak elvileg a trilógiában is volt egy kislánya. A TDK-ban pl. ha jól emlékszem a felesége azt mondja a kisfiuknak, hogy menjen játszani a húgával (mikor Jim halálhírét megkapja és utána hangosan átkozza Batmant).


"Hanem ezt a mámár jól kibeszélt "na nézzétek milyen jó Barbara!" módzert alkalmazták.
A RObin-okat egyátalán nem szerették, de arra felhasználták őket, hgy Barabara "bejutását" megkönnyítsék."

Hjuj, akkor azt kell mondjam, hogy az általam feltételezettnél jóval alantasabb koncepciót követtek a rajzfilm-univerzum alkotói. Mármint tiszta sor, hogy Barbarával direkt kivételeztek, meghogy Éjszárnyat lejjebb akarták tartani rangban Batmantől, de hogy a Robinokat direkt elkaszálták... hát kíváncsi lennék, ha ezzel valaki szembesítené Timméket, mit magyarázkodnának.


"Ha a TNBA Barbara bekapcsolódására koncentrált volna,az ő bekpcslódására a dolgokba, és alkalmazott volna akadályokat, nehezebb problémákat, és eközben nincsen se hülye NIghtwing, se hülye második RObin akiket Barbara javára megaláznak, kevésbé lenne idegesítő."

És az Drake kapcsán külön bosszantó, hogy a későbbi filmek nem kárpótolták amiért kihagyták a Beyond-sorozatból. A ROTJ-ban szerepelt ugyan, sőt fontos szereplő lett, de hogy fiatalon olyan könnyen átverte Joker és HQ, az eléggé sértő. Az UTRH-ban Éjszárny szerintem ügyes partnere volt Batmannek a Vörösö Sisak-ügyben, míg Tim a ROTJ-ban áldozati bárány és eszköz volt csupán.

"Hogy mást ne mondjak így a Beyond-nál sem lett volna baki, hogy nincsen se Dick se Tim, és Barbara is kevésbé lett volna utálatos karalter."

"A Beyondnál szerintem épphogy e két karakter hiánya - de elsősorban Greysoné - zavart nagyon engem. Greyson és McGinnis egyiedjű jelenése egy részben inkább egy ügyes párhuzamhoz esély, mintsem két túlzottan hasonló karakter csserélgetése lett volna. Biztos a kihagyásukkal Terryt próbálták jobban elkülöníteni: hogy ez most nem megint egy új Battanonc, hanem maga az új Batman, Wayne leendő örököse.


"MÁS: A Hobbit című filmet fogod elmezni?"

Tervezem. Az az igazság, hogy most a munkakeresés foglalja le az időm nagy részét, és gondoltam, szünetet tartok a cikkírásban. De ettől függetlenül nézem a hozzászólásokat. Jövő hónapban már fogok írni: szeretném majd kielemezni pl. a Tweedylight befejező félrészét, illetve a Followingot.
(csak mellékesen mondom, hogy eddig 5 olyan bejegyzésem készült összesen, amit azután utólag kiiktattam, így a 100. részek már nem fedik pontosan a tényleges sorszámukat.)

Slater4 írta...

"Hát, Gordonnak elvileg a trilógiában is volt egy kislánya. A TDK-ban pl. ha jól emlékszem a felesége azt mondja a kisfiuknak, hogy menjen játszani a húgával (mikor Jim halálhírét megkapja és utána hangosan átkozza Batmant)."

Igen emlékszem.És érdekes a filmben Gordon felesége élő személy, és az ő neve Barbara.é képzeld csak el!A Felemelkedésben mondta Gordon, hogy a flesége a gyerekeikkel együtt elment Chicagóba, de tegyük fel: a lánya valahgy ragaszkdtt apjához és ő GOtham-ben él.És minthgy 8 év eltelt, lehetett volna, hogy Gordon valami munkát adjon neki, és ő érdeklődhetett volna Batman-ről, és az apja révén elolvashatta vlna a Batman-ről szóló rendőrségi aktákat is.AZtán ahgy beindulnak az események....Képzeld csak:Batgirl a Nolan trilógiában!(Blake-t is szépen leforrázta volna....)
Ez rávilágíthatott volna arra is, hogy hogy Batgirl valóságsabb karakter, mint RObin.És mit szólnál: NOlan filmjeében Batman/Batgirl szerelmi szál...(Tudom, kicsit átírtam a forgatókönyvet, dehát ez csak elmélet.A véleményedet azért légyzi mondd el)

"de hogy a Robinokat direkt elkaszálták... hát kíváncsi lennék, ha ezzel valaki szembesítené Timméket, mit magyarázkodnának."
Hát arra én is....
De így volt.Most csak arra utalok, amikor Barbara BAtgirl lesz, annak a végén GOrdon mndja a tömegnek: "köszönjük Batgirl segítségét, üdvözli őt a város akárcsak Batmant"
Persze, hogy nem azt mndja, hogy "Batmant és Robint"...
Apróság, de hát akkor is: milyen kis sunyiság már!
Illetve egy másik a Batgirl visszatér-ből ez a jelenet:
http://www.youtube.com/watch?v=_hbHWQTWdpo

Ha kielemezük a következtetés fényében, minden részlet pontoan a helyén van.Főleg, ha hozzávesszük azt amikor később Dick beszél Bruce -szal, aki Párizsban van,Bruce örül, hogy hall Batgirl-ről, mosolyog is, és amikor leteszi a telefont csak maga elé mondja, "Remélem Batgirl nem kerül bajba" És nem a megoszkott módján, hanem tényleg érezni a hangján, hogy törődik Batgirl-lel.Egyszerűen minden stimmel a készítők felvázolt koncepicójához.

A Hobbitról:
Nagyon kíváncsi vagyk ,milyennek fogod találni!Többször gndoltam már, hgy milyen véleményd,lesz, de többször megleptél.Már nem tudnék jóslatokba bocsátkozni.
Annyit elmondanék(nem tudom menyi a háttérinfód)a Hobbit tényleg a Gyűrűk Ura előzménye, nem a filmkészítők találták ki(persze váltztatáok vltak, de az egy másik dolog), Tolkien írta, és évekkel a Gyűrűk Ura elött.A hangulata egyébként mesésebb a Gyűrűk Uránál, hiányzik belőle az a kissé sötét hangulat.Maga a könyv hosszában annyi, mint a Gyűrűk Ura trilógia egy kötete.VIszont okkal több minden tröténik benne, a cselkemény sokkal gyorsabban indul be, és gyorsabban halad is, mint a Gyűrűk Ura kötetei.
Majdnem ugyanannyi kaland van ebben az egy könyvben mint az egész trilógiában.AZt hiszem ennyit mondanék elöljáróban.

Angelus írta...

"....Képzeld csak:Batgirl a Nolan trilógiában! (Blake-t is szépen leforrázta volna....)"

Leforrázna az mindenkit, akin maszk van. De sidekickek eleve ki voltak zárva Nolannél, és többek közt ebben is egyetértek a koncepcióval. A sidekick-eket csak azért hozták létre a 40-es években, mert a képregény-szuperhősök olvasótábora akkoriban 15 év alatti gyerek volt döntően.

"Ez rávilágíthatott volna arra is, hogy hogy Batgirl valóságsabb karakter, mint RObin."

Biztosra veszem, hogy ezt te magad is tudod, de John Blake karaktere egy amalgám: egybekovácsolása legalább 3 képregénybéli szereplőnek. Szerencsére Robin karakterét a forrásanyagból Nolan - ígéretéhez híven - nem vette át. Az más dolog, ha az egyik szereplő középső neve ez, utalásként arra, hogy milyen sorsot vállal A sötét lovag Felemelkedés végén.


"És mit szólnál: NOlan filmjeében Batman/Batgirl szerelmi szál...(Tudom, kicsit átírtam a forgatókönyvet, dehát ez csak elmélet.A véleményedet azért légyzi mondd el)"

Valamivel könnyebb dolgom volna, ha ezt még a TDKR premierje előtt vettem volna fontolóra. A 8 év kihagyás, a mindent lezáró városmentés lelőtt jóformán mindent, amit elképzeltem több évvel későbbre egy komolyan vehető produkcióban. Csak úgy tudnék spekulálni ezen, ha a TDKR-t nem nézem. Úgy is megfelel?


Slater4 írta...

"A sidekick-eket csak azért hozták létre a 40-es években, mert a képregény-szuperhősök olvasótábora akkoriban 15 év alatti gyerek volt döntően."
Igaz, de a Barbara GOrdon féle Batgirl csak 1967-ben született meg.

"Az más dolog, ha az egyik szereplő középső neve ez, utalásként arra, hogy milyen sorsot vállal A sötét lovag Felemelkedés végén."
Éppen ez az!Robin-nak ennél valóságosabb megjelenése aligha lehetett, de Batgirl akár teénlyegesen is, és nagyobb realitásal jelnet volna meg, a 8 évet és Gordon családi helyzetét figyelembe véve.
zerintem nem lett volna irreálisabb, mint Selina.

"Csak úgy tudnék spekulálni ezen, ha a TDKR-t nem nézem. Úgy is megfelel?"

Nem tudom, ez most költői kérdés-e, vagy valódi.Amennyiben valódi, nekem megfelel, nekem is csak a film után jutott eszmbe ez az alternatíva.A véleményedet pedig szívesen olvasom.

Angelus írta...

Oké, ez most kicsit hasraütésszerű lesz, mivel szívem szerint írmagjában tömeggyilkolnám le Batgirl ötletét a nolani trilógiában.

Oké:
Mondjuk lehetne olyan, hogy Batman a TDK vége után vagy 15 évig folyamatosan ténykedik, pár nappal később kiderültek Harvey gyilkosságai, és azóta a maskarás gothami bűnözők száma megötszöröződött. Sokan, köztük a tinédzser Barbara is lelkes tinédzsrként próbálgatja, milyen bűnöldözőnek lenni. És előnyben van, hisz - akárcsak Yagami Light a Death Note-ban - apja számítógépéről naprakész infókat kap a rendőrségtől.
Aztán mondjuk mikor Bruce legújabb ellenfelével viaskodik, az sarokba szorítja és leleplezi. Barbara pedig követte Bruce-t, így látta az arcát ő is. Megmenti, de eközben a helység felrobban, a legújabb főgonosz meghal, Batman pedig a lányt hibáztatja, mire az felfedi saját kilétét, és kéri, hogy lehessen a társa. Bruce rákényszerül, persze próbálja szivatni a lányt, aki mégis újra meg újra állja a sarat. E során mondjuk kialakulhat köztük a vonzalom.

Aztán egyszer Gordon kórházba kerül, sőt az életére törnek, de Batman ott van. Mivel Barbara immár az adósa, ráadásul ő nem tudta megvédeni a faterját, Bruce azt javasolja, hogy maradjon mellette. Gordon nem tudja, hogy Barbara Batgirl, csak érzi, hogy lányát kétségek emésztik: dühös Bruce-ra, magára és az alvilágra is. Végül rábeszéli, hogy tegye azt, amivel úgy véli, a legtöbb hasznot hajtja másoknak, főleg a hozzá kötzel állóknak. Nosza: Batman után megy, megint ők győznek, és Bruce immár elismeri őt a társaként, de kiköti, hogy a missziójuk elsőbbségével együtt kell Barbarának elfogadni őt.

(Phuhh...!)

Tessék, remélem, legalább egy picit tetszetősre sikeredett. Kicsit olyan érzést keltett bennem ez, mint mikor a kirendelt ügyvédnek egy hót bűnös visszaesőt kell védenie a tárgyaláson.
:)

Slater4 írta...

"Tessék, remélem, legalább egy picit tetszetősre sikeredett. Kicsit olyan érzést keltett bennem ez, mint mikor a kirendelt ügyvédnek egy hót bűnös visszaesőt kell védenie a tárgyaláson."

Hú, hát nem mondom, hogy nem tűnt szívől jövőnek,de....
Tudd, én arra gondoltam, hogy kifejezetten a TDKR kicsit átalakítva, ebbe a történetbe illeszteni bele.Azért is írtam Blake-ről, meg Selináról.HOgy ez is megmutathatta volna, hogy Robin tényleg csak mesés karakter, míg BAtgirl valóságosabb.Hogy Barbara Gordon/Batgirl se lett volna kevésbé reális, mint Selina volt.SZóval nem egy teljesen más alternatívára gondoltam, hanem a TDKR-ban gondolkodtam, mind a Batgirl, mind a Batman/Batgirl szerelmi szál esetében.

Nagy kérés lenne, hogy így is gondold át?

Angelus írta...

Végülis nem.

A TDKR 8 évvel a TDK után van, tehát ebből kiindulva Jim Gordon leánygyerkőce kb. 10 éves lehet. Valószínűnek tartom, hogy te itt is amolyan Bruce-Barbara párkapcsolatra lennél kihegyezve, mint a TAS-ban, de az időpont-eltérés miatt ugye ez lehetetlen.

A TDKR-ben legfeljebb úgy tudnám elképzelni hangsúlyos szereplőként, hogy: Gordont a neje a gyerekekkel épp meglátogatja pár napra, ő pedig véletlenül rábukkan a vallomás-lemondás-levelére. Rákérdez a dologra, de apja és anyja is tagad, és ez dühíti.
Mondjuk mikor Batman először felbukkan 8 év után, Barbara épp sétál a gyerekekhez fogadott bébiszitterrel. A lány elszökik az üldözés környékére, próbálva jelezni neki, és majdnem meghal, de Batman megmenti és megszidja. Barbara megkérdezi tőle, hogy igaz-e, amit apja levelében olvasott, de Batmannek sietnie kell, ezért csak a tényt ismeri el, de nem állhat le magyarázkodni.

Aztán, a statárium alatt ottrekedt a család, így Barbara is Gothamben tud lenni. Lehetne valami szerepe ott, hogy megint sikerül elszöknie a cslaádjától, és segíteni próbál a rendőrnek, aki az apjának a segítője, és látszólag Batmant is mintha jobban ismerné. Amikor aztán a hídon rekednek, lehetne mondjuk olyan, hogy John és Barbara összetűzésbe kerülnek, hogy mit keres itt, erre a kislány elkezd lelket önteni beléjük, John pedig kissé megilletődik. Végülis az egész város egy cipőben jár. Aztán, mikor Barbara elmondja Blake-nek, hogy haragszik a szüleire, hogy elhallgatták az igazat, kicsit Batmanre is, akkor épp John magyarázza el neki, miért hazudtak a városnak - jelezve, hogy maga is felismerte Gordon szavainak igazát a "szabályok visszásságáról".


Na, ennyi. Kb. így tartom elképzelhetőnek beilleszteni ezt a szereplőt a TDKR cselekményébe. Biztosan többre számítottál, de ha már Jim lánya Barbara is szereplő kell, hogy legyen, kb. így lehetett volna "beleszuszakolni" a 2 és 3/4 órába.

Slater4 írta...

Bizto, hgy nem lehet idősebb.? Grdon fia a második részben olyan 11-12 éves volt, a lánya lehtne 10 éves, akkor pedig a TDKR-ban lehetne 18.
Nem lehetett volna zerinted így?Nem lenne nagyobb meglepetés, mint Burce-nak aza lábsebe.(mert hát azért nem hoszem, hogy bárk is azt gondolta a Sötét Lovag végén, hogy Batman évekre szóló sérülést szerzett akkor)

Mondjuk ő a többiekkel ellentétben GOtham-ben élne, mert mndjuk 16 éves korában visszatért, és érdekelhetné Batman.
Az érdekes lenne, hogy megtalálja azt a beszédet, és rájönne az igazságra, aztán ahogy apját megtámadják, és Batman jra megjeleneik, ő is színrelép.....És mindezt Blake-kel összefűzve:, hogy ez a lány Batman-nel tart, őt meg elküldik, hogy vigye az embereket.Érdekes lett volna .
Erről mit gondolsz?És így elképzelhetnéd a párosításukat?
Ja , és ugye, hogy nem lett volna Barbara/Batgirl kevésbé hihető, mint Selina?
Megteszed, hogy mindre válaszolsz?

Angelus írta...

"Bizto, hgy nem lehet idősebb.?"

Biztos. Teljesen.

"Grdon fia a második részben olyan 11-12 éves volt, a lánya lehtne 10 éves, akkor pedig a TDKR-ban lehetne 18."

Akkor ki volt a csecsemő a Begins-ben, akit Gordon neje nyugtatott, miközben a férj Batmannel társalgott?


"Nem lehetett volna zerinted így?"

Nem, és most már bizonyosra veszem, hogy a TAS-vonalat próbálod beleszövögetni a nolani trilógiába. Lehet elfantáziálni azon, amit Nolan nem emelt be a trilógia, de azt JOBB is, hogy NEM emelte bele. A képregénymitológia gerincét, egy átgondoltan megcsapolt, szabályozott és letisztult verziót hozott létre a direktor és alkotógárdája, side-kickek és bóvligonoszok nélkül.


"És mindezt Blake-kel összefűzve:"

Megint csak azt tudom mondani: ne keverjük össze trilógiát a TAS-univerzummal. Elfogadom, hogy számodra (márhogy a jelek szerint) az a definiatív Batan-inkarnáció, amint számomra a trilógia.


"Ja , és ugye, hogy nem lett volna Barbara/Batgirl kevésbé hihető, mint Selina?"

De igen, koncepcionálisan kevésbé látom beolvaszthatónak és jelentősnek SZIGORÚAN a képregények alapján, mint Kyle-t.

Slater4 írta...

" Lehet elfantáziálni azon, amit Nolan nem emelt be a trilógia, de azt JOBB is, hogy NEM emelte bele."

Jó-jó!Azt leszögeztem az elején, hogy mindez csak elmélet.Egyszerűen eszembe jutott, bár látom nem értem el nagy sikert vele...(.Lehet hogy most én keltettem benned hasonló érzéseket, mint amit én éreztem a TAS-TNBA-Beyond nézése után)

"Akkor ki volt a csecsemő a Begins-ben, akit Gordon neje nyugtatott, miközben a férj Batmannel társalgott? "

Hát a SÖtét Lovag végén amikor Harvey elfogja őket, mát mintha egy idősebb kislány lenne Gordon fleségénél.Egyébként ezért is utaltam Bruce lábsebére, hogy egy 18-19 éves Barbara Gordon sem lett volna olyan hatalmas csavar.

"De igen, koncepcionálisan kevésbé látom beolvaszthatónak és jelentősnek SZIGORÚAN a képregények alapján, mint Kyle-t."

Ismét megleptél.Főleg ezzel, hogy "szigóruan a képregények alapján" van ez a véleményed.Komolyan meglepett.Ezt miért véled így?Hiszen korábban beszéltünk róla, hogy Barbara a legvalóságosabb.Mert hát a Robin karakter sokkal mesésebb, és emellett ráadásul nincs "minta Robin", mindháromnak (Grayson, Todd, Drake) megvan a maga funkciója, míg a Batgirl-ök közül a többiek (Betty Kane, Cassandra Cain, Stephanie Brown) mind súlytalanok voltak.
Barbara Gordon a rendőrfőnök lányaként a legvalóságosabb, nemcsak a Batgirl-ök, hanem az összes segítő közül kiemelkedve.
Szóval kifejtenéd?

Angelus írta...

Úgy érzem, hogy minden egyes képregénykarakter, akik Bat- előjelet kaptak, és tulajdonképpen a képregény-Robin is, csak tartozékai a főszereplőnek. Önálló értékük és jelentőségük nincs realisztikusan. Létezhetnek említőlegesen, de figyelmet szentelni rájuk egyes definiatív történetben - ami időben eleve kizárja az összemosást a TAS-univerzummal - hiábavaló.

Slater4 írta...

Jaj, lehet, hogy rosszul tettem fle kérdést.Azt szerettem volna tudni, hogy szerinted Kyle mitől "jelentősebbb és beolvaszthatóbb" mint Barbara Gordon?(ráadásul "szigorúan a képregények alapján"Hiszen ő egy betörő, egy tolvaj.A találkozásuk is csak a véletlen műve, súlytalan.(Barbarát meg már kielemeztük)
Talán nagy kérés, de megtennéd, hogy válaszolsz erre is, és még néhány hozzászólásomra A Téglánál, és a Felemelkedés-nél?

Angelus írta...

Először is mert szerintem a TDKR idején Jim lánya még gyerek, általános iskolás.
Másodszor azért, mert nem hiszem, hogy jelentősége lehetne, csak azért mert Gordon lánya. Mi olyan szerepkört kaphatott volna, ami egyik másik fő- vagy mellékkarakter sem?
Harmadszor, mert a TDKR szerint Gordon felesége és két gyerekük már nem Gothamben laknak.

Ami Kyle-t illeti, a képregényekből nem ismerem alaposan (remélem, bocsánatos), de tudom, hogy egy Batmanhez hasonló mentalitású, ám a törvény kereteit saját zsebre megfúró, felnőtt, érett és eszes nő. Megfelelő arra, hogy egyszerre illusztrálja az évekkel Dent halála utáni Gothamet, illetve kimozdítsa Bruce-t abból az apátiából, amelyben azóta él. És nem igaz az sem, hogy a "véletlen műve", hogy találkoztak: Kyle lopni ment a Wayne-nagyházba.

Slater4 írta...

Ja, hogy így gondoltad!Akkor félreértettem.Amikor azt írtad, hogy "szigoran a képregények alapján" azt hittem, a képregények(vagy a képregényről levő infóid) alapján tetted mérlegre Barbara-t és Kyle-t.De te a filmekben gondolkodtál.

Angelus írta...

Pontosan. Áthozni egy fiktív elemet a valóságba mércére teszi azt, hogy mennyire volt életképes elképzelés.