John Rambo

"Nevetséges, ha azt hiszed, hogy fegyver nélkül játszhatod a keresztes lovagot."

(Zorro {'75})

A Rambók egyszerű sémafilmek, melyek tetszik/nem tetszik alapon működnek, specifikusan az akciókereső közönség igényeire építkezve. Aki látványos akcióra vágyik, azoknak tuti befutók, és ezt haragvás nélkül állítom. A lényeg viszont mindig ugyanaz: Rambo, Rambo, Rambo és újracsak Rambo. Meg egy rakás hulla.

Mivel engem elsősorban az összetett sztori és a karakterek lelkivilága érdekel, ezért nem szimpatizálok ezzel a franchise-zal. Valahányszor egy Rambo-movie előkerül, a képlet változatlan: a kiégett Rambót valaki noszogtatja, és ezért visszamegy a frontra, bőkezűen szórva acélt és ólmot. Míg az 1. rész még próbált valami ívet adni történetének, folytatásai azonban megrekedtek a lapos tucatfigurák változó arányú hullatásától, mikor melyik hadszíntéren.

Itt sincs másképp. A John Rambo nosztalgiamozi a '80-as éveknek, Sylvester Stallone-val az élen - hasonlóképp, mint a Rocky 6 vagy A feláldozhatók is. Stallone bevallása szerint elbúcsúztatni szerette volna ezzel a filmmel a legismertebb filmikonját, a cél érdekében egyszerre rendezőként, íróként és főszereplőként.

Mint máskor, most is ambícióitól függetlenül mérlegelem pro és kontra, hogy mi működik a filmben, és mi nem. Márpedig ha az ember félresöpri a klasszikus "ne agyalj, élvezd!"-típusú hozzáállást, akkor egy középszerű, gyengén tervezett és felemásan kivitelezett szinemában lehet része, rengeteg vérrel, ám annál kevesebb cselekménnyel.

A vázlat: Burmában a katonai junta genocídiumot folytat az etnikai kisebbségek ellen. A thai-burmai határfaluban John Rambo veteránt katonát egy keresztény humanitárius csoport felkéri, hogy juttassa át őket a segélyezéshez. Elfogják őket, de Rambo sikeresen visszaszökik. A kiszabadításukra szervezett zsoldosok mellett ő is vállalja az újabb vérfürdőt.

Ez a mű 3 dologgal büszkélkedhet. Az egyik a 4. percben felcsendülő témazene, ami szerintem a 4 movie közül a legjobbra sikerült darab. A másik az említett brutalitási faktor. Mindenben kerülik a finomkodást a készítők. Ha kivágnák a véres, illetve csonkításos részleteket - mnt pl. mi magyarok a V mint Vérbosszúnál -, a film harmada a kukában végezhetné. Végül ott Stallone fizikuma. Ahogy Liam Neeson A fehér pokolban, úgy Stallone is 60 körüli korban, mégis szívósan állja végig a természetes terepet (mégha itt-ott rá is segítenek picit látványtrükkökkel).

Másrészt viszont: Stallone nem szentel elég figyelmet a saját teremtményének. Nem elég körültekintő sem a rendezéshez, sem a forgatókönyv írásához. Általánosságban látjuk, milyen sors várna azokra a külföldiekre, akik emberjogi segítségnyújtásról papolnak, és emiatt lekicsinylik a helyi viszonyok kíméletlenségét. Aztán persze egy csomó, hol hosszan, hol sebtiben lezavart akció után kapunk egy nosztalgikus zárószcénát (erről mindjárt).
Bolondokat megnevettető naivitást látok abban, ahogy pár elkényelmesedett városi civil ott akar az élelmiszeren túl Bibliából prédikálni, ahol naponta százakat ölnek le egyszerre, az élők pedig a pokol más-más bugyrait élik meg: gyerekkatonák besorozása, nemi erőszak, kényszerprostitúció, csonkítás és kínzások. 

Ezek közül az erőszakot leplezetlen őszinteséggel bemutatja. Repülő végtagok, ismétlőfegyvertől hulló emberek, loccsanó belsőszervek, gépfegyvertől szakadó testek, harci íj- és távcsöves puskalövéstől eltűnő fejek, puszta kézzel kitépett torok. Miután John és bajtársai kiszabadítják a misszionárusokat, többé nincs visszaút, le kell ölni a helyi diktátort és összes fegyveresét. Ez és Rambo karizmája maga a cselekmény értelme, a film létcélja: több a halálozás itt, mint az előző részekben együttesen.

Bántóan nagy távolságot tart a film a szereplőktől. Személyiségeik 1-1 arckifejezésből tevődnek össze. Akció ide vagy oda, nem tudom majd’ 2 órán keresztül ignorálni a tét ürességét, a motivációk hiányát, az egymásra vetett bociszemeket. Az egyetlen változás a főhős szempontjából, hogy eldönti: csak érdemes szétnézni a világban, és küzdeni, ahogyan tud.

Ezt az üzenetet halljuk Sarah-tól, az egyik önkéntestől. Ez a szőke primadonna előbb fedetten, majd esőben ázva győzködi Johnt, hogy ők legalább próbálnak változtatni a dolgokon. Meghatni viszont nem tud a szentbeszéde. Régóta tudjuk, hogy Rambo harcértéke 10 csillag az 5-ből. Másodszor a jelenet bőven túl szépelgő: szerintem Stallone csak a kora miatt nem írt ebből valami giccses romantikus szálat. Másrészt mert a tanulság túl futólagos, nincs elővezetve. Végül, mert idézőjelbe téve: "szarok" a párbeszédek:

"Fegyvert is visznek nekik?" 
"Dehogyis!"
"Akkor nem segítenek."
"Nos... az ilyen hozzáállás juttatta ilyen helyzetbe a világot!"
"Bassza meg."

Stallone, ilyen szinten a gimis kölykök tudnak szkriptet írni.

A sztár fizikumát kellően feljavította a szerephez. Testesebb, morcosabb, medveszerűbb vonások jellemzik, ami "még hitelesebbé" teszi hitehagyott szuperharcosnak. Az utolsó tűzharc valóságos tesztoszteronzuhatag. Meg tudom tehát érteni, miért jelent sokaknak sokkal többet ez a rész: kétségkívül aktualizálni igyekszik Johnt a XXI. századi mozijárónak.

Van egy rövid, rángatózó flashback, ahol az első 3 film történéseiből látunk villanásokat. Ezek szerepe teljesen öncélú, merő reklám a franchise-nak. Trautman ezredes is csak azért nincs itt személyesen, mert a színész Richard Crenna 2003-ban elhunyt.

Végül, itt van a lezárás, ami Napnál is világosabb utalás a franchise kiindulópontjára. John Rambo végiggyalogol a kihalt országúton, mint az 1. rész elején. Még a ruhája és a hajviselete is hasonló. Lezárásnak ez még nem is rossz, de akaratlanul is fricska ez a korábbi epizódoknak. Vajon ha Teasle seriff annak idején nem köt bele, akkor maradt volna érdemi történet a sok mészárláson fölül, hogy elmeséljék?

A John Rambo tehát inkább vérszomj-csillapító medicina, mintsem érdekfeszítő krónika egy ember életéről. Ha rosszindulatú lennék, azt mondanám, le kell kapcsolni az agyban a villanyt, hogy szórakoztasson. A Rambo 3.-nál azt írtam, hogy annak a filmnek jót tett volna, ha az elmondott brutális rémtetteket vizuálisan is megjelenítik. De abba a felvonásba valahogy mégis picit több szív szorult, mint a 4.-be. Több látszott Rambóból, mint egy unott dzsungellakó, aki szarik a világra. Azon a szinten tényleg sokat nyújt a trópusi látványvilággal és a tobzódó brutalitással.

Minden csepp tiszteletemet beleöntöm, amikor 4/10 pontot lövök be a John Rambo-nak. Gyenge film, de azért vállalható.