Hipervándor

Kezdem azt gondolni, hogy átok sújtja annak karrierjét, aki arcát adta egy Skywalker, azaz "Égjáró" megformálásához. Mark Hamill Joker hangjával a Batman: The animated series-ből éppolyan ikonná vált, mint Luke szerepében. Hayden Christensennek ezt a második ikont még bizonyosan nem sikerült meglelnie, és 2 Razzie-díjjal a háta mögött félő, hogy még évekig nem is fogja.

A Hipervándort túlzás érzete nélkül nevezem a század egyik legrosszabb sci-fi-mozijának! Valójában részletezni ezt a művet aligha jelent többet eleve rossz és elszúrt jó ötletek felsorolásától. Oly mértékben nem kapott valódi odafigyelést bármely aspektusban, ami már a készítők lenézését mutatja, nemcsak a 18 év körüli célközönség felé.
Úgyhogy ezúttal végképp nem fogok fukarkodni sem a negatív jelzőkkel, sem a trágár megjegyzésekkel. Egyszerűen undorítónak tartom, hogy anyagilag a film nemhogy nem volt veszteséges, de egyre több helyen egy lehetséges folytatás tervéről olvasok. Soha ne jöjjön el az a nap!

Istentelenül lócitrom forgatókönyvvel büszkélkedhet a Hipervándor! És ez külön elszomorító a számomra, miután tudom, hogy a 2 felelős egyike David S. Goyer, az egyik legkedveltebb hollywood-i íróm. Nem hittem volna, hogy ennyivel rosszabb filmben nyújtott segédkezet a Penge: Szentháromság után. Lelke rajta.

A sztori fő érdekessége az lenne, hogy a teleportációt, mint természetfeletti képességet prezentálja, hasonlóképp, mint az X-men-ek különbnél különb adottságai. Ezt viszont nem taglalja, nem írja körül (működés, mérték, használatmódok etc.). És az az igazság, hogy a film többi része nem is kelt miatta hiányérzetet. Egy alaptéma, ami kiaknázatlan, illetve egy csomó sablonroncs, ami még önmagában nézve is hiányos. Ezt kaptam a Hipervándortól. 

A címkarakter, David egy napon tudtára ébred, hogy a világ bármely pontján képes megjelenni. Először azt hiszi, végtelen szabadságot kapott az égtől, és ezt használva régi lányismerősét akarja lenyűgözni. Ámde nyomába ered egy fejvadász-szekta, akik bírják az ő képességét, és küldetésüknek tekintik az ő féléjének kiirtását.
Ezt próbálják megtoldani a végén egy lagymatag csavarral, miszerint anyja a fejvadász szekta, az ún. paladinok tagja, és Davidet, aki úgymond "vándor", elhagyta, hogy óvja a kollegáitól. Az asszony feltűnik, majd eltűnik, később ismét feltűnik, és nem a képessége miatt, hanem ahogy a karakterét mozgatják. És azzal válik el a fiától, hogy „előnyt ad neki”.

És most jöhet a beígért tipródás:

a figyelem szétszórt, a téma félredobott, a cselekmény romokban, a tagolás nem látszik, a rendezés felelőtlen, a vágás csapongó, a konfliktus röhej, a látvány kong, az effektek mosottak, a beállítások félszegek, a jellemrajzok firkák, a dialógusok dettó, a fantázia alulfejlett, a mítosz közhelyes, az összefüggések értelmetlenek, a szupererő hamar untató, a szereposztás mellékes, a színészjáték harmat/ripacs, az ötlettár ügyefogyott, a szálszövés fakezű, a románc fatökű, a dráma szenvelgő, a feszültség nem létezik, a vége érdektelen, a film morális üzenete pedig valami agyrohasztóan ocsmány fekáliatúró!!

Azt hiszem, amiről érdemes itt beszélni, az a szereposztás. Christensent már említettem, kezdjük vele. Jellegtelenül játszik, néha szépelgő, máskor lekezelően aggódó nézéssel. Kiválasztását pusztán a legismertebb szerepével tudom indokolni, mivel David és a prequel-béli Anakin elég sok tulajdonsága egyezik.

Szóljatok, ha ezekből bármi ismerős. Adott egy magányos, önző és beképzelt fiatalember, aki küszködik anyja hiányával. Egy naiv, ál-komoly lány miatt bűnös dolgokat tesz, aminek kiderülése a lányt kiábrándítja. Hősünk óriási természetfeletti erő birtokosa, és Samuel L. Jackson karaktere jelenti az egyik fő akadályt a fontosnak hitt vágyai előtt.

Hayden mentségére szolgáljon, hogy eleve ürülék alapanyaggal kellett dolgoznia. Ez a movie meg sem próbál pozitív tulajdonságokkal felruházni bárkit is. Persze, hogy a néző végre életszerűbb erkölcsiséget akar látni, mint Sam Raimi Pókemberében. Csakhogy itt nem antihősöket, vagy éretlen fiatalokat látunk (mint pl. a Good Will Hunting-ban), hanem egó-emó világcsavargókat, akik mindenki másra tesznek. Nem felelőtlenek, hanem ultraközömbös punkok.

Az amorális szuperkölyök abszolút telitalálata mégis maga David. Azt hiszem, szorítanunk kéne érte, amiért nem népszerű kamasz; amiért apja erőszakra hajlamos, vagy amiért udvarol egy lánynak. Ezek viszont attól nem lesznek pozitív dolgok, hogy szerepelnek a filmben. David Rice nárcisztikus, bődületesen tapló svihák, aki következetesen hazudozik szíve hölgyének. Nem tud meghatni, hogy aggódik érte, mert végig csökönyösen hitegetni próbálja, és mert a lány maga egy tucatliba.

A kölyök legaljább megnyilvánulása az, amikor TV-ben egy katasztrófa áldozatait nézegeti. Újító látásmódnak kellene betudnom, ahogy David cinikus mosollyal kikapcsolja a készüléket? Ha azt veszem alapul, hogy könnyebben menthetne meg bárhol bárkit, mint Bruce Nolan a Minden6óban, akkor nem. Mi több: guillotine általi kivégzésre ítélnék egy ilyen emberállatot!
Nem tudott érdekelni az egyébként is összehányt folyamat, ahogy - rengeteg lanyha győzködés után - duót alkot egy újonnan megismert sorstársával, Griffinnel. "Csak azt mondom, hogy ez már a kettőnk ügye." A 2 "vándor" harca Cox ügynök és a többi "paladin" ellen laposabb nem is lehetne, részben mert elkapkodott, részben pedig mert egyik oldal sem kap érdemi magyarázatot.

Samuel Jacksont elképzelni sem tudom, mivel győzhették meg - a pénzen kívül -, hogy szerepet vállaljon. Próbál egy olyan személyiséget megfesteni, aki elsőre elvakultan hisz a paladinok ügyében. De mivel az ő karaktere sem lett kidolgozva, és a teljesítménye is csak átlagos itt, lényegtelen a jelenléte, akárki más is játszhatná ugyanazt a senkit.



Kristen Stewart cameója a vége felé pedig igazolta számomra, hogy feltehetően milyen igényekre is szabták a szereplők személyiségét, illetve a történetet.

Semmi értékét nem látom ennek a tinisrác-vágyálomnak, ami egyik helyszínről a másikra ugrál szereplőivel, és elvárja, hogy jó képet vágjunk hozzá. Egyetlen porcikája sincs rendesen megmunkálva, hiányzik belőle minden szív és szellemi energia, ahogy jóízlést valósággal telibeszarva méltatja az abszolút közönyösséget. Egy szép napon, ha majd nekem is szülői teendőknek kell majd eleget tennem, egyenesen tiltani fogom a gyermekemnek, hogy végignézze a 2008-as Hipervándort.  

Az értékelésem rá tehát: Semmi/10