Pearl Harbor

"Uralkodj az érzelmeiden. A célunk nem a győzelem, hanem a tökéletesedés."

(Sárkány: A Bruce Lee-sztori)

Hosszú évtizedek óta Pearl Harbor nevetség tárgyát képezi a külföldi közfelfogásban. Nem maga az esemény, hanem a nimbusz, ami köréje épült. Az USA kétség kívül a múlt század legsikeresebb nagyhatalma, melyet saját területen offenzíva soha nem ért. Groteszknek hat, hogy az egyedüli kivételt visszatérően próbálják magasztalni, miközben Európa bibliai poklot élt meg bő 30 év alatt (nem beszélve az azt megelőző másfél évezredről).

A 2001-es Pearl Harbor propagandamozi, ez ordít megvalósításából. Mindent NAGYnak próbál beállítani: műsoridő, dráma, pusztítás, hősiesség. Arra törekszik, hogy monumentális emlékművet állítson a legnagyobb tragédiának, mely militáns oldalról érte az Egyesült Államokat, politikai részleteket gyűjtve, és egy kellően megkapó, romantikus világszemlélettel feldíszítve. Teszi mindezt úgy, hogy az eredetiség árnyéka sem vetül rá a szkriptre.

Michael Bay menthetetlenül kétszínű direktor, aki ráadásul megfigyeltem, hogy hajlamos a direkt másolásra. Ez az ember időről időre bebizonyosodik, hogy nem hajlandó felülbírálni művei tartalmát, és nem érdekli, milyen sztorit mond el saját filmjein keresztül. Kifejezetten a közönség igénytelenségére építve hagyja jóvá a forgatókönyveket, visszatérő kellékei (naplemente, nagytotálok, tobzódó pirotechnika, etc.) pedig ötletfóbiát hirdetnek. 

Kezdjük a legnyilvánvalóbbal: ez a movie bőven túl hosszadalmas. Majd másfél óra telik el a voltaképpeni rajtaütésig, mely kb. 30 percet tesz ki a majd' 4 órából. Amerikanista Odüsszeia helyett egy kevésbé nagysághirdető, kb. 2 órás katasztrófafilmet kellett volna készíteni. Bármennyire kiváltóokot jelenetett a hadbalépésre, Pearl Harbor mindenek előtt nem(csak) egy nemzetet ért csapás volt. Hanem gyanútlan áldozatok tömeggyilkossága, figyelmeztetés vagy frontvonal nélkül. Egy külvilágot kirekesztő nép fiai vesztek oda.

Márcsak ezért is hatásosabb lett volna a hazaszeretet és szerelem témáit mellőzni, mivel mindkettőt nehéz új oldalról megközelíteni az eurázsiaiaknak. Csakhogy ez Bayt abszolút nem érdekli, végig formulában gondolkodik, és önkritika nélkül nyom be nézőcsalogánynak szánt kliséhegységeket. Süt a rendezéséről a cinizmus és a megalománia.

Másodszor: túl nacionalista szemléletű. Annyira sulykolja a helyi árja katonaideált, hogy külföldi néző nem képes azonosulni az itteni látásmóddal. Agyonméltatott és már agresszíven elcsépelt a lelkes amerikai ifjak látványa, mintha korabeli milicista reklámot néznénk. Nem csoda hát, ha külföldi forgalmazása problémásnak bizonyult a német és japán piacokon: nekik külön vágatok készültek, bizonyos soviniszta szövegrészek eltávolításával (pl. "Ölj meg annyit ezekből a szemetekből, amennyit tudsz"). Ennyit a politikai korrektségről.

1-2 sebtiben elhangzó adat próbálja faragni a sarkítottságot, mint mikor elhangzik, hogy az amerikaiak a japánokat olajembargóval hozzák nehéz helyzetbe, és csak 18 hónapnyi a nemzeti tartalékuk. De ez a kevés, elszórt adat olyan hamar eltűnik, hogy könnyű elfelejteni egyáltalán a meglétét. Bőven kiszedegethető a sok hazafiaskodó szlogenfrázis: "Elég ránézni az önkénteseinkre. Nincs nagyobb hatalom az ő szívük erejénél!"

A műsoridő legitimálására egy utálatos sablont hoztak létre. A legolcsóbb romantikus dráma hivatott megragadni a figyelmünket, elvárja, hogy szorítsunk a középpontban álló három fiatalnak, Evelynnek, Rafe-nek és Rafe gyerekkori barátjának, Danny-nek. Szermélyisége nincs a triónak: 2 vagy 3 tulajdonság virít rajtuk bevonatként. Az elején hangzik el néhány szellemesebb megjegyzés a párbeszédekben, ahogy a kadétok az ápolónőknek csapják a szelet. Bárcsak több lett volna ezekből, szolgáltatva némi öniróniát a hazafiaság témájához!

Paradox, hogy épp Ben Affleck-é a legegoistább archetípus az egész alkotásban. A színész 1 héten keresztül vett részt speciális katonai kiképzésen, könyvek és veterán tanúk révén igyekezett pontosítani ismereteit az adott korról. Talán ettől érződött olyan szögletesnek és kiszámítottnak az alakítása. Rafe jellemzői: türelmetlenség, akarnok hajlam, repülés általi dicsvágy. Ezzel szemben Danny a jámbor, de józan eszű bajtárs, aki mindvégig felnéz rá. Evelyn pedig a bájából, illetve ápolónői ismereteiből áll. A többi figura pedig alig érdemesek külön felemlegetni; még Alex Baldwin karaktere, Doolittle ezredes is.

Jellegtelenségüknél is zavaróbb az a konfliktus, amit a Végzet szerepébe bújt rendező eljátszat a kísérleti nyulaival. Végy 2 gyerekkori jóbarátot: az egyik elkéreckedik a brit légierőhöz, mert babérokra tör. Egy bevetés után halottnak hiszik, ezalatt barátnője és legjobb barátja egymásba esnek. Visszajön, bepöccen, majd a hazaszeretetük okán kibékülnek. A legjobb barát meghal, a nő pedig ismét gyászol, ezúttal fordított felállásban.

Oké: felejtsük el, mennyire természetellenes az egész. Ennyire gyengeeszű, álszent üzenetű, hazug drámavonalat ritkán láttam moziprodukcióban! 

1. Egy az, hogy eltűntnek, és nem halottnak kellene nyilvánítani Rafe-et!
2. Nem létezik, hogy legalább napokig hevert a tengerben, és makkegészségesen tér vissza! 
3. Nem veszem be, hogy pár nap vagy hét elég egy nőnek kiheverni a szerelme halálát!
4. Legalábbis morbid, hogy épp a legjobb barátja nője iránt kezd vonzódni az, aki korábban nem is mutatott érdeklődést iránta!
5. Nem létezik, hogy felnőtt pilóta egy önző, iszákos tetű stílusában nekiessen annak, akiről őszintén elhiszi, hogy "szinte a testvére"!
6. A legocsmányabb propaganda, hogy a támadás alatti rögtönzés, vagyis a haza szolgálata simítja el a gondot kettejük között. Elemi karakterfejlődések esélyét vágják el ezzel.
7. A szerelmi háromszöget érintő dialógusok nagyja merő műindulat vagy monoton lamentáció!
8. vízesésként ömlik a nyál a jelenetből, ahogy a legjobb barát elhalálozik!
9. És arcba köpés az a végkifejlet, hogy Evelyn a már nem szeretett Egó Legó karjaiban köt ki a végén, miután a szemébe mondta, hogy állítólag átszeretett Rafe-ből Dannybe!

Ami pozitívuma van ennek az alkotásnak, az a csata illusztrációja. Ez a teljes film kb. egyötödét teszi ki, kiegészítve a kamikazék előkészületeivel és a Roosevelt-kabinet ülésével. Utóbbinál külön tetszett, hogy megemlítik: nem kizárt, hogy egy szervezettebb japán offenzíva Chicago területéig hatolt volna. Egy TV-sorozat epizódját teszi ki a valódi Pearl Harbor-sztori, az "isteni szelek" támadása, az anyahajók pusztulása, a sebesültáradat és az orvosi személyzet helytállása. Ez legalább izgalmas és illusztris volt.

Végül még a látványvilágról írnék röviden. Egyértelmű, hogy a képi beállítások festőiek próbálnak lenni. A naplemente favorizálása ezúttal akaratlan sértés Baytől a japánok felé, tekintve a "Felkelő Nap országa kifejezést. Hatalmas totálképeket kapunk a hazájukért harcba induló pilótákról. A kamikaze támadás kameraszögei viszont eléggé felemások: egyrészt brutálisan közvetlenek (detonációk, szétrepedő hajórészek, géppuska-tűz), másrészt a vadászgépek útvonalát gyakran úgy követjük nyomon, mint egy videójátékban az általunk kezelt játékost.

Aki propagandaízűnek tartja hazai kínálatból a Hídember c. filmet, az inkább ne is próbálkozzon a 2001-es Pearl Harborral. Amiről beszélünk, az egy Viasat History műsor, melyet az álságos dráma tengerében próbálnak feloldani, és átformálni moziformátumba. Mintha egy Plussz-C-vitamintablettát oldanánk fel a pohárban, azt várva, hogy limonádé legyen belőle.
Nem tudom, mennyiben játszik bele a véleményembe, hogy magyar vagyok. De hogy egy mozi ennyi érzelmességgel és idealizmussal sem tud innovatív vagy legalább megható lenni, az egyszerre fárasztó és kínos, sőt helyenként émelyítő.


Adok rá egy Elégségest.