Scooby Doo 2. - Szörnyek póráz nélkül

Célpont:

Raja Gosnell (1958-20??)

"Tartsd meg az aprót, te mocskos állat!"

Nem értem, hogy lehet büszke egy rendező arra, ha saját bevallása szerint is lekezeli a materiált, amivel dolgozik. Raja Gosnell live-action Scooby Doo-ja közepes tőkelöketű trancsírmunka volt, mindennemű lojalitás nélkül az eredeti TV-show amatőr nyomozóihoz. És anyagilag sikert aratott, kb. másfél százmillió $-ral csak az Államokban. Nem ösztönöz az ilyesmi - kalibertől eltekintve -, hogy az újabb műve több-ből álljon, mint degeneratív viccek gyűjtőzsákja?

Még a kapzsiság is feltételez bizonyos fokú ambíciót, ami a folytatásban semmilyen formában nem érhető tetten. Michael Bay Transformers 2.-je még hangosabb, idétlenebb és bugyutább volt az elsőtől, de még ott is a látványon érződött az ön-meghaladás szándéka. Az eredmény ott is alulmúlta egy eleve gyatra elődöt, de legalább a hamis jószándék nem hiányzott.  

A "Szörnyek póráz nélkül" még ezt a fajta a negatív méltatást sem érdemli. Persze ugyan ismét megtalálhatóak az előző movie jellegzetességei:

• a rikító színekben virító jelmeztár;
• az offenzív karaktertorzítások;
• a hányaveti premissza, ami sosem fejlődik igazi sztorivá;
• és az egzaltáltan kavargó CG-effektlények.

De ott mindez még az újdonság erejével hatott. Sértő volt szinte az összes rajzfilmre nézve, de legalább egy valamilyen alaphelyzetet létrehozott: az egymásra neheztelő tiniket egy szigeten újra összekényszeríti az új rejtély.

Nem tudom, talán a kötött helyszín miatt érzem így. De hogy egy riporternő lejáratja a Rejtély Rt.-t a TV-ben, és emiatt már nem lehet drága "főhadiszállásuk", az apró, semmisúlyú probléma. De mit lehet várni egy zagyva komédiától, amely egy "Menőfalván" nevű helyen játszódik, és ahol zöld csontvázak, fekete iszapbestiák és egy sárgászöld Pterodactylus-szellem repkednek és futrinkáznak fel-alá.

A rendező tudatos lustaságát árulja el, hogy egy rakat jelentéktelen sztoripont egyezik a 2 movie között:

• Velma próbálkozása, hogy befiúzzon;
• a CG-Scooby lehetetlen álöltözete és tánca;
• Daphnie és Fred kerülgető szemezése;
• a szöszi liba, akiről kiderül, hogy nem is csaj,
• a szellemek gazdája egy régi ismerős;
• emellé maki IQ-ján mozgó tömeg, és
• takony megvalósítású szellemszörnyek.

A dilógia koncepciója mintha a Szellemirtók és a Buffy TV-sorozat elegyítése lenne: szörnyek, szellemek, mágia, pici áltudományos holmi. És néhány bajkereső haver, akik mégis folyton berezelnek a veszélytől. Bizonyítja ezt, hogy Sarah Michelle Gellar után Seth Greent is a stábban üdvözölhetjük (annak, aki nem tudja: ő volt Oz).

Sem a viccek, sem az ijesztgetések nem működnek egyáltalán. A tettes személyét találgatni érdektelen, ha a szereplők ennyire üresek és szellemileg nyomorékak; csak annyi interakciót látni tőlük, hogy lézengve siránkoznak hol a párkeresés, hol a banda elvesztett reputációja miatt. Gyakorlatilag a színes ruhák viselik a szereplőket. 

A leghajmeresztőbb ökörségekből itt van a 3 legnagyobb eset:

1. Aranyérem: Scooby Doo és Shaggy sorban megisszák a szörnyek rejtekén a hűtőben talált kémiai vegyületeket, mire Maszk 2.-típusú röpmetamorfózisokon esnek át.
2. Ezüstérem: Scooby Doo tánca Michael Jacksonként, kiegészítve Shaggy olyan harsány hülyülésével, mint ami Jim Carrey Rébuszától látni.
3. Platinaérem: Mikor leleplezik a főgonosz "Fekete Lovagot", aki az Rt.-t lejárató riporternő, Heather. Róla az derül ki, hogy egy Jacobo nevű FÉRFI bűnöző volt (ugyanolyan nyúlós gumimaszkban, mint amilyen Rowan Atkinson feje volt Scrappy Doo robottestén az első részben).

Nem tudom, mi mást mondhatnék még. Hegyméretű celluloid-roggyadékot alkottak meg a Scooby Doo 2-vel. Nem vicces, nem stílusos, a filmkészítés valamennyi komponense hiányzik belőle.