2014. május 2., péntek

Transzcendens


"Ez a küldetés túl fontos ahhoz, hogy hagyjam, hogy veszélyeztesd."

(2001: Űrodüsszeia)




Az élményt, amit Wally Pfister Transzcendense bennem hagyott, leginkább úgy tudnám jellemezni: indulatmentes hibalátás. Légköre, legtöbb tudományos fantasztikus ötlete megfogott, és az átlagos színészi játékok dacára néhol előtüremkedik belőle a dráma is. Függetlenül a pro és kontra érvektől: lelkesített ez az elképzelés a számítógépes evolúció várható, majd akárcsak elképzelhető jövőjéről, technika és természet határának elmosódásáról - miközben pedig tudtam, hogy nem egy jó filmet nézek.




Pfister körülbelül addig uralja teremtményét, ameddig az alap-leírás tart. A 2 főszereplő, Will és Evelyn Caster tudósok, szakterületük az A.I. (="M[esterséges] I[ntelligencia]"). Egy előadásukon akaratlanul is kihívják maguk ellen a sorsot: Willt és kollegáit aznap egy terrorcsoport támadása éri, férfi szervezete elkezd leépülni, és az orvosok csak heteket jósolnak számára.
Egy nap Evelynnek az az ötlete támad, hogy Will korábbi egyik találmányába, egy szupercomputerbe töltsék fel a férje agyának a tartalmát - hiánytalanul. Vagyis: egy hús-vér ember összes emléke és gondolata, mindaz, ami Will Caster szellemileg valaha is volt, az ki tudja hány terabyte-nyi szoftveranyagként létezhet tovább. Az áttörés sikerül, de menekülniük kell, és Evelyn egy elhagyott kisváros mellett építtet Willnek egy kutatólaboratóriumot, teret adva neki, hogy működjön és továbbfejlődjön.

De vajon mivé?



Könnyen összefoglalható, hogy mi miatt lett erőtlen ez a remek kiindulási alapokat kapott tervezet: hanyag írás és rendezés. Pedig érezhető a törekvés, hogy elkerüljék az ősi hollywood-i képletet, ahol a géplény elszabadul, és mindent ki akar sajtolni, illetve mindenkit el akar pusztítani. De ezek az ötletek (sejtregeneráció, gondolatok digitalizálása, evolúció, szerves mechanika, stb.) legfeljebb műsoridőt kapnak, kellő alapozást sose. A történet nem mentes ugyan fordulatoktól, de koherens összefüggések híján s z é t f o r g á c s o l ó d i k, _ é s _ a _ b e e m e l t _ ö t l e t e k _ n e m _ k é p e s e k _ a z t á n _ e l r e n d e z ő d n i _ b e n n e. _ M i n t _ a _ b e t o n r a _ s z ó r t _ m a g v a k, _ a m i k _ n e m _ t u d n a k _ m i b e n _ s z á r b a _ s z ö k k e n n i.



Körvonalaiban tetszett az, ahogyan "Az új Will" fejlődik. Első életjelzését egy DOS-kérdésként adja Evelyn tudtára, hangot, majd virtuális képet hoz létre magának. 2 év múlva már saját fizikai újjáteremtésén munkálkodik, hogy újra magához ölelhesse Evelynt. S mire ez az "álma" összejön, nanotechnikai hatalma közben az egész bolygóra szétterjed. Ez talán az év legprovokatívabb sci-fi-s elképzelése, és sajnálom, hogy Pfister nem tudta kibontani.
S o k a n _ a g y r é m n e k _ t a r t j á k _ a _ r e p r o d u k t í v _ n a n o r é s z e c s k é k _ ö t l e t é t, _ a m i v e l _ E v e l y n _ é s _ W i l l _ s ú l y o s a n _ s é r ü l t _ h e l y i _ l a k o s o k _ s z e r v i _ k á r o s o d á s á t _ k e z e l i k, _ e g y r e _ v a d a b b _ v é g l e t e k b e n. _ É n _ s z e m é l y _ s z e r i n t _ e l h i t t e m, _ h o g y _ e z e k _ a _ n a n o d ö g ö k _ ö n s o k a s í t v a _ k i j a v í t h a t j á k _ a _ s é r ü l t _ s z e r v i _ r é s z e k e t. _ A z _ ő s s e j t t e r á p i a _ k o n c e p c i ó j á t _ j u t t a t t a _ e s z e m b e. _ E n n e k _ i s _ c s a k _ a z _ a _ b a j a, _ m i n t _ m i n d e n _ m á s n a k _ a _ T r a n s z c e n d e n s b e n: _ n i n c s _ f e l é p í t v e _ é s _ h i h e t ő v é _ f o r m á z v a, _ e l l e n b e n _ j ó c s k á n _ s i k e r ü l _ e l t ú l o z n i. _ A z z a l, _ h o g y _ W i l l _ ö s s z e s _ c s o d á s _ k é p e s s é g é t _ a _ n a n o t e c h n i k á r a _ f o g j á k _ r á, _ a z _ b ó v l i _ k i f o g á s s á _ ü r e s e d i k.


Nemcsak a sci-fi-aspektusában vérzik ez a mű. Arcpirító, hogy Chris Nolan több  kultfilmjének operatőre olyan szempontokra nem figyelt oda, mint a
  1. kiforrott főkarakterek, 
  2. életszerű helyzetek és ezek eszkalációja,
  3. történeti szálak logikus mozgatása.
És mielőtt valaki elfogultsággal vádolna: fütyülök rá, hogy Nolan itt az alkotógárda tagja. Kizárólag a film alap-leírása győzött meg, hogy jegyet váltsak a Transzcendensre: nem olvastam utána, ki csinálta, vagy hogy kik szerepelnek benne.
Visszanézve azt azért belátom, hogy Nolan hatása teli tüdőből ordít a témáról és a komoly(kodó) hangvételről. Ha az alkotók között Pfister, Nolan és Emma Thomas nevét együtt látom, nem nehéz odaképzelni Morgan Freeman és Cillian Murphy nevét a színészgárdába. Joseph-Gordon Levitt - szintén korábbi Nolan-mozik főszereplője - tavaly sikeresen debütált rendezőként a Don Jonnal. Miért ne sikerülhetne idén Pfisternek is - gondolhatnánk.



Nem hibáztatom Rebecca Hallt és Johnny Deppet. A házaspár kapcsolata jobbára csak Will betegeskedése, illetve az utolsó 1-2 közös jelenetükben mutat bensőséget. De a tárgyalás nagy részében a 2 színész között - függetlenül az ember-gép felállástól - stagnál a kémia. És a párbeszédeik sem természetesek. Ez egyértelműen a hanyagul írt jellemvonások és a biztos rendezői útmutatás hiánya miatt van így: Depp nem találja a helyét a szerepében, alul teljesít, és ezzel Hallra hárítja, hogy érzelmileg feltornázza a jelenteiket.
Evelyn pálfordulása sem jellemfejlődésből fakad, pedig fakadhatna. Elvesztette élete párját, mellette volt utolsó heteiben, hamvait saját kezűleg szórta a folyóba. Most, hogy kínkeservvel visszahozta őt ebbe a világba, szinte megszállottan ragaszkodik hozzá, majd közös álmaik folytatásához. Pfisternek egyszerűen nincs emberismerete: nem azt látom, hogy egy pár elveszlik a tudomány iránti determináltságában, hanem hol érzékenyek erkölcsileg, hol meg értelmezni se tudják a szót. Bizonyíték erre Evelyn kiborulása, mikor Will - épp a nő kérésére - elemzi a hormon- és érzelmi térképét. Válogatott csodákhoz asszisztált mosolyogva 2 évig, de egy ilyen kézenfekvő képesség kiborítja? Ugyan már...



A legjobban megcsinált nagyjelenet kétségkívül Will öntudatra ébredése, immár kibernetikus entitásként. Evelyn, és legjobb barátjuk, Max Waters közösen tanúi az ébredésnek. Max viszont le akarja állítani, mert "Will" egyből az internetre akar csatlakozni, ami nem vall az eredeti személyre. Itt a legletisztultabb a színészi játék, ahogy Evelyn és Max egymásnak bizonygatják az igazukat: "(...) Ott voltunk, Max; ezek emlékek!" És a konfliktusnak is itt érezni az élét, hiszen egy intelligens gép meg is tudhatja játszani magát.
Én ugyan megadnám az új Willnek az esélyt, hogy továbblétezzen. Még azzal is egyet tudok érteni, ahogy később megpróbál 1 darab hús-vér testet létrehozni magának, hisz érdemtelenül fosztotta meg a sors, hogy együtt éljen le egy hosszú életet az élettársával. Mégsem értek egyet Evelyn álláspontjával sem, sőt időnként kifejezetten vaknak tartom a nőt.


M a x _ r e m e k ü l _  r á t a p i n t _ a r r a , _ a m i _ m i a t t _ a _ G é p - W i l l _ n e m _ l e h e t _ u g y a n a z _ a _ s z e m é l y i s é g, _  m i n t_ a z _ E m b e r - W i l l _ v o l t. _ "A z _ e m b e r i _ t é n y e z ő _ t e l e _ v a n  _ ö n e l l e n t m o n d á s o k k a l. (...) E g y _ g é p _ e z t _ n e m _ t u d j a _ k e z e l n i." . V i l á g o s, _ h o g y _ i t t _ a z _ é r z e l m e k r e _ c é l o z n a k. _ E g y  _ g é p t u d a t, _ b á r m i l y e n _ f e j l e t t _ t u d a t _ n e m _ k é p e s _ é r e z n i, _ l e g f e l j e b b _ f e l f o g n i _ é s _ é r z é k e l n i _ a z _ é r z e l m e k e t. É s _ e z _ a _ k i t é t e l _ m é g _ t e t t e n _ i s _ é r h e t ő _ a z o n,  _ a h o g y a n _ W i l l _ d ö n t é s e k e t _ h o z _ é s _ c s e l e k s z i k. _ Ö r ü l t e m _ v o l n a, _ h a _ l á t s z ó d i k, _ a m i n t _ r e a n i m á l t _ t e s t é b e n _ i s m é t _ e l k e z d _ é r e z n i: _ ú g y _ é r t e l m e t _ n y e r t _ v o l n a, _ h o g y _ m i é r t _   á l d o z z a _ f e l _ m a g á t _ a _ v é g é n _ E v e l y n n e l.


Piásnak kellett lennie annak, aki Kate Mara karakterének ezt a nevet adta, hogy "Bree". A lány elvileg korábban maga is kutatói gyakornok volt, aztán pár társával alapított egy technika-ellenes csoportot. Azonkívül, hogy neki sincs igazi személyisége - goth-sminkje miatt még ellenszenves is -, nincs szervezőkészsége, sem pedig morális érzéke. Az elején felrobbant egy csomó gyanútlan dolgozót, azt remélve, hogy ettől leállnak az A.I.-vel kapcsolatos munkák. Hiábavaló hóhérság. Max pedig, bár sokáig fogolyként tartják, soha nem mondja ki a konkrét felelősségüket: sem az ártatlanok megölésében, sem Will halálában és a Gép-Will megszületésében.
A terrorakció az elején egyszerűen csak forgatókönyvi eszköz, hogy
  • Willt valaki halálosan lebetegítse (radioaktív pisztolytöltény??),
  • hogy Evelyn valakik miatt elrejtőzzön, és létrehozza Will szuperlaborját,
  • hogy valaki reprezentálja az ellenoldalt: az elsőre kegyetlennek tűnő, de közelebbről nézve csak a nagyobb bajt elkerülni akaró radikálisok csoportját.


A többi figura lényegében csak a színészek imprózásából tevődik össze, és még a cselekmény sem oszt ki igazi teendőket rájuk, pl. Freeman Joseph-jének, illetve Murphy FBI-ügynökének. A karakterek ugyanúgy s z é t e s n e k _ k ö t ő e r ő _ h í j á n, _ m i n t _ a _t u d o m á n y o s _ v o n a l, _ v a g y _ a _ W i l l _ j e l e n t e t t e _ v e s z é l y _ d r á m á j a.
Maxnak legalább a szerepe világos: megemlékezése Casterékről a film kezdeti és végpontja, átpártolása Bree-ékhez pedig jelezhette volna, hogy a hangzatos eszmék a világ jobb hellyé tételéről mennyire kétélűek. Érthető, hogy nem bízik a Gép-Will önmegtartóztatásában, főleg miután Josephék látták, mivé fejlődött. De ezt az aggodalmat a szkript nem tudja rendesen a szájába adni. Azt bizonygatja, hogy Will a szerves életet a planétán l a s s a n _ a _ s a j á t _ n a n o r é s z e c s k é i v e l _ a k a r j a _ m ó d o s í t a n i, _ "a z _ e v o l ú c i ó _ n e v é b e n". E z _ m e g i n t _ e g y _ o l y a n _ i d e a, _ a m i _ a _ s e m m i b ő l _ j ö n _ e l ő, _ m é g i s  _ ú g y _ t e s z n e k, _ m i n t h a _ l o g i k u s a n _ k ö v e t k e z n e _ a z _ a d d i g _ t ö r t é n t e k b ő l.




S í r h a t n é k o m _ t á m a d t, _ m i k o r _ m e g l á t t a m, _ m i l y e n _ e l f u s e r á l t a n _ r e a g á l _ a _ k i n t i _ v i l á g _ W i l l _ i s t e n s z e r ű _ g y a r a p o d á s á r a. _ A _ k o r m á n y _ B r e e _ t e r r o r i s t á i r a _ b í z z a _ a z _ e g é s z  _ ü g y _ "e l r e n d e z é s é t", _ p l u s z _ k ü l d _ p á r _ k a t o n á t _ é s _ á g y ú t, _ a z t á n... _ a z t á n _ k é s z. E z t _ e g é s z í t i k _ k i _ M a x é k _ a z z a l, _ h o g y _ E v e l y n _ v í r u s t _ f e c s k e n d e z _ m a g á b a, _ é s _ r á b í r j a _ v a l a h o g y _ W i l l t, _ h o g y _ a z _ ő _ e l m é j é t _ i s _ f e l t ö l t s e _ a _ h á l ó z a t á b a. _ Á t l á t s z ó _ c s e l, _ é s _ n e m _ i s _ v i l á g o s, _ m i é r t _ v a n _ s z ü k s é g _ r á. _ A h o g y _ a z _ F B I - ü g y n ö k _ i s _ s z ó v á _ t e s z i _ k é s ő b b: _ W i l l _ s e n k i t _ n e m _ ö l t _ m e g. _ É s _ n e m _ i s _ a v a t k o z o t t _ b e l e_ a _ v i l á g h á l ó _ m ű k ö d é s é b e, _ h o l o t t _ r é g ó t a _ k é p e s _ v o l t _ r á.
A l i g _ f e d e z h e t ő _ f e l _ a _ G é p - W i l l e n, _ h o g y _ W i l l _ C a s t e r _ l e l k i i s m e r e t e, _ a n n a k _ d i g i t a l i z á l t _ m a r a d v á n y a i _ j e l e n _ v o l n á n a k _ b e n n e, _ í g y _ j ó v a l _ n e h e z e b b _ e l h i n n ü n k _ E v e l y n _ r a g a s z k o d á s á t _ i r á n t a. _ E l l e n b e n _ a z _ e r e d e t i _ é n j é t ő l _ t e l j e s s é g g e l _ i d e g e n _ m ó d o n _ m a n i p u l á l j a _ t ö b b _ t u c a t _ e m b e r _ t e s t i _ k é p e s s é g é t _ é s _ t u d a t á t, _ i r á n y í t j a _ ő k e t, _ h o g y _ h ú s - v é r _ a l a k b a n _ é r i n t h e s s e _ m e g _ E v e l y n t. _ D e _ a k k o r _ s e _ f ü g g e s z t i _ f e l _ b e f o l y á s á t _ a z _ á l t a l a _ "k e z e l t e k e n", _ m i k o r _ s a j á t _ r é g i _ t e s t é t _ ú j r a t e r e m t i. _ H a _ e z t _ m e g t e t t e _ v o l n a, _ l e g a l á b b _ k i c s i t _ é r d e m e s n e k _ l á t t a m _ v o l n a _ r á, _ h o g y _ m e g m e n e k ü l j ö n _ a _ t á m a d á s t ó l. _ H o g y _ j ö j j ö n _ l é t r e _ m i n d e b b ő l _ e r ő s _ d r á m a, _ h a _ a z _ e l m é l e t _ s z i n t j é n _ i s _ e n n y i r e _ z a v a r o s?



R é s z l e t e i b e n _ s z e r e t t e m _ v o l n a _ l á t n i _ a _ m o d e r n _ v i l á g o t, _ a h o l _ m á r _ n e m _ l é t e z i k _ a _ G l o b a l _ I n t e r n e t _ C o m p u t e r _ N e t w o r k. _ V a g y _ l e g a l á b b i s, _ a h o l _ m á r _ v i l á g s z e r t e _ l e á l l í t o t t á k. _ H a _ m á r _ v a l a m i _ o k b ó l _ e z t _ a _ l e g v é g s ő _ l é p é s t _ m e g l é p t e _ a _ n y u g a t i _ c i v i l i z á c i ó, _ a k k o r _ e z _ i l l u s z t r á l h a t n á _ a _ T r a n s z c e n d e n s _ f ő _ ü z e n e t é t, _ a m i r ő l _ f e l t e h e t ő e n _ s z ó l n i _ p r ó b á l. _ M e n n y i r e _ f ü g g _ m a _ a _ v i l á g _ a _ s z á m í t ó g é p e s _ t e c h n i k á t ó l? _ H a _ a _ g é p e k _ m e g t a n u l n á n a k _ g o n d o l k o d n i, _ m i _ m i n d e n r e _ v á l h a t n á n a k _ k é p e s s é? É s _ m i t _ j e l e n t e n e _ e z _ r á n k, _ a _ "f e l j a v í t a n d ó" _ s z e r v e s _ é l e t r e _ n é z v e?



É l e t e m b e n _ e l ő s z ö r _ t a p s o l t a m _ a _ m o z i b a n _ e g y _ g y e n g e _ a l k o t á s n a k _ l e n é z é s _ v a g y _ c i n i z m u s _ n é l k ü l. _ K ü l ö n _ j e l e n e t e k, _ k ü l ö n _ ö t l e t e k _ é s _ k ü l ö n _ l á t v á n y k é p e k _ t e t s z e t t e k _ b e n n e, _ é b r e s z t g e t i _ a z _ e m b e r b e n _ a _ t é m a k ö r ö n _ v a l ó _ e l m é l k e d é s t. _ A z on b a n:_ a _ b í z t a t ó _ e l e m e i t _ n e m _ t u d j a _ ö s s z e fo g n i, _ í g y _ a z o k _ ú g y _ s z ó r ó d n a k _ s z é t _ m e n e t k ö z b e n, _ m i n t _ W i l l _ n a n o r é s z e c s k é i _ a z _ a t m o s z f é r á b a n. _ S z ó v a l _ h a _ n e m _ i s _ "t r a n s z c e n d e n s", _ l e g a l á b b _ s a j á t o s_ é l m é n y t _ n y ú j t o t t _ W a l l y _ P f i s t e r _ d i r e k t o r i _ d e b ü t á l á s a.




G y e n g e, d e 
v á l l a l h a t ó.

Nincsenek megjegyzések: