Winnetou

"Ez a törvény szépsége, Jefferson. Világossá és kétségtelenné teszi a tulajdont. Ezért nyírták ki elődeink az indiánokat, és ezért írták az egész alkotmányt."

(Married with Children - How green was my apple)

Attól a naptól fogva untatott a 60-as évek Winnetou-szériája, hogy először láttam tinédzserként. Megjátszott, idejétmúlt, patetikus zenéjű és cukormázas filmek csokrának tartottam és tartom a mai napig. Mégha az író, Karl May valós tapasztalatain is alapulnak ég és föld kontrasztját alkotják a valósággal, öklendeztető cinizmussal puhítanak és szépítgetnek egy olyan  kort, mely sokkal inkább egyik szégyenfoltja az USA történetének (indián népirtás), semmint romantikus fantáziakép Hollywood-ból.

Maga a történet egy területi vitáról szól. Santer, a vasúttársaság egyik intézője az apacsok földjén átvágva építteti a sínvonalat, hogy idővel kifoszthassa az aranykészletüket. Eközben a társaság egyik mérnöke, aki a "Régi Törő-kéz" becenévre hallgat, egy karaván élén a területre utazik az ügy kivizsgálására. Mikor Winnetou, a törzsfőnök fia, és Kleki Petra, az apacsok közt élő öreg tárgyalni jönnek, utóbbit Santer megöli. Az apacsok bosszútámadása után "Old Shatter-hand" fogságba esik, és ki kell verekednie Winnetou bizalmát, hogy megállíthassák az igazi ellenséget.

A legvisszataszítóbb dolog, amit ez a nimbuszából ki sem látszó klasszikus tesz éppen az, ahogy a bennszülött amerikaiakat ábrázolja: kishitű, arrogáns, nevetségesen ön-megvezető emberek, akik bármit előbb hisznek el, mint az igazság. Gondolok itt elsősorban Winnetou-ra magára: Shatterhand az éj leple alatt szabadítja ki Santer fogságából, és mikor később szembesíti ezzel, az alábbi elmélettel áll elő: "A Nagyszellem, Manitu szabadított ki." + "Nem hiszek neked! Gonosz vagy." 

De épp ilyen óvodás értelmű és elvakult a húga, Nscho-tchi is: "Feláldozzák őket, hogy megmentsék a jók lelkeit a szenvedéstől." (...) "Az apacsok törvénye!" Old Shatterhand később "kislánynak" nevezi, de igazából az egész észjárása zavaros. A végén, mikor meghal a Santer elleni csatában (megjegyzem a saját túlbuzgósága miatt), még mindig azon töprengtem, vajon mi okozta a pálfordulását. Nem láttam semmit, ami megingathatná azt a szintű ellenszenvet, amit először tanúsított. És ha valaki úgy véli, túlzok, mikor "óvodás értelműnek" nevezem ezt a lányt, Nscho-tchinek ez a párbeszéd-részlet hangzik el a szájából:

"Nscho-tchi buta. Nem tetszik Old Shatterhandnek. De most iskolába megy, hogy tanuljon! És akkor ő is okos lesz."

Sajnálom, fiuk: a "fehér ember tudása" is csak azon segít, aki előbb önmagát megtanítja gondolkodni.

Még barbarizmusnak is primitívnek tartom a próbatételt, melyben Old Shatterhandnek az igazát kell bizonyítani. Ha selejtes kenun, közelharc árán átjut egy folyón és hágón, azzal bizonyítja ártatlanságát? Ráadásul Winnetou-ék csalnak azzal, hogy csoportosan utánaeveznek, hogy lenyilazzák. És ezt egy olyan törzs agyalja ki, akiket 30 éven át tanított Kleki Petra a békés ösvény fontosságára! Old Shatterhandet is kicsit gyorsan dönt úgy a leendő főnök, hogy vértestvérévé fogadja. Mintha a nem nyíltan szemét fehérek képviselnék a filmben az erényt, a bennszülött indiánok pedig a babonát és az előítéleteket.

Magasról teszek arra, ha a forrásműként szolgáló regényben így szerepelt: a western műfaj egyik nagy generátormozija úszik az aluljátszott giccsben és a sértő sztereotípiákban. Amellett, hogy vagy démonizálja vagy lebutítja a fehéreket, felháborítóan ostoba képet fest az indiánokról. Félek, hogy még a mai újrafeldolgozási divat mellett is Hollywood előbb készít remake-et a 2001: Űrodüsszeiából, mint a Winnetou-ból.