Indiana Jones és a kristálykoponya királysága

Harrison Ford:  „Indiana Jones titka nem a fiatalságában, hanem a képzelőerejében, a leleményességében rejlik.”

.

Trilógiabontó epilógusmozi, időben sok évvel utána készített 4. rész, ugyanazzal a nyugdíjaskorú, legendaközeli akciószínésszel a főszerepben. Ismerős formula? Természetesen. Halálos fegyver 4.; Die Hard 4.; Terminator - Megváltás; John Rambo. Mindegyik utólag próbálta öregbíteni egy már lezárt hármas egység hírnevét, eredeti stílusa és legenergikusabb percei újbóli megidézésével.

Ez mind működhet! Feltéve, ha a régi varázst nemcsak a régi ütős pillanatok leutánzásától várják, normális cselekmény, dialógusok és interakciók nélkül. Ezért nem kedvelem én a John Rambót és a Die Hard 4.-et: azokban a sztorit ténylegesen egyedül az öncélú akciózás vitte előre. (A nemrég érkezett Die Hard 5.-öt még annyi sem.)

 

A Kristálykoponya Királysága két fő célkitűzéssel készült: egy méltó, minden ízében Indiana Jones-filmet készíteni, és épphogy csak a kellő mértékben alkalmazkodni a generációváltáshoz. Például hogy a valós időkihagyással egyezően 19 év telt el a The Last Crusade óta, hogy Indianának létezik egy felnőtt fia. Továbbá Steven Spielberg kívánsága, hogy a lehető legtöbb jelenet díszletek és kaszkadőrmunka révén készüljön, minimalizálva a CGI-használatot, szigorú információs titoktartás mellett a premierig. Köztudott védjegyei ezek az újabb rendezőgenerációból Chris Nolan project-jeinek.

Harrison Ford példás elhivatottsággal készült az ezredforduló óta tologatott filmre. Nem akarta, hogy külsejét fiatalítani próbálják, ellenben - hatvanon fölüli kora ellenére! - napi 3 órás edzéssel és 2 hét ostorgyakolatozással rázta magát formába a szerepért. A kaszkadőrmutatványok nagy részét ő maga vállalta be, és megtagadta, hogy kisebb sérülések esetén csússzanak az ütemtervvel.

1957. a McCarthy-korszak után: a hidegháború alatt a szovjet kémek és kommunisták üldözése folyt minden téren. Bizonytalan és elidegenítő idők voltak, és örülök, hogy legalább ezt a korszellemet az IJATKOTCS-nak sikerült megragadnia. Szabványos darab tisztán funkciókarakterekkel, kalandfilmes vonásai nem mind működnek, és cselekménylyukak sora róható fel a hangulatteremtés látható igyekezetének. Valóban Indiana Jones-mozit kapunk, ami küllemében illik is a 80-as évekbeli előzményeihez. Nem mondhatnám, hogy lenyűgöző vagy eredeti - a realizmus eleve kizárt -, de a könnyed szórakoztatásra és a korabeli hangulat megidézésére alkalmas.

Ha a Roswell-i idegenhez hasonlóan felboncolnám ezt a movie-t, akkor kb. fele-fele arányba oszthatnám el a hasznos és a ficamos részleteket. "Ficamos részletnek" pedig - konzervatívabb alkat révén - az Indy-művek néhány visszatérő vonását is beleszámítom. A szovjeteket például ugyanolyan kockaarcú pribékeknek ábrázolják, mint anno a nácikat. Ugyanolyan irracionális kunsztok és mutatványok tarkítják Indiana nyomozását a titokzatos ereklye után. A mellékszereplők lételeme pedig mintha kötelezően a főhős segítése vagy gáncsolása volna.

Néhány áthallás nagyon könnyen kiszúrható az előző három movie-val:

• a repülőutak mutatása egy nagy térképen;
• a lehajtott kalappal szunyáló Indy;
• a bennszülöttek elől rohanó Indy;
• a fotó az első Henry Jones-ról;
• és a tény, hogy az egyik főszereplő egy kutyáról kapta a nevét.

Összekapcsolni a 13 kristálykoponya és El Dorado mítoszát - és érintőlegesen a Nasca-vonalak rejtélyét - ideális választás a legújabb epizód küldetéséül. Éppolyan izgalmas téma, mint a Szent Grál. És annyiban még jobb is, hogy az ereklye ezúttal több ponton kapcsolódik Jones életéhez. Amott apja kutatásai kötötték a mítoszhoz, most viszont egyre több ismerőséről tudja meg, hogy belekeveredett ebbe az ügybe:

1. Mutt Williams, a 18 éves punk az anyja miatt;
2. Aki nem más, mint Marion Az elveszett frigyláda fosztogatóiból;
3. Rég látott kollegája, Oxley megőrült a koponya erejétől, mikor rátalált Peruban;
4. Mac, Indy régésztársa elárulta őt, kompromittálva ezzel az FBI előtt.

Tényleg érezni az igyekezetet a szkript és a karakterek hátterének megírásán. Jellemrajzuk az, ami miatt - talán szándékosan - egysíkú matinéfiguráknak tűnnek, a címszereplő kivételével.


A leglaposabb közülük a szovjet női parancsnok, Irina Spalko. Cate Blanchett lelkesedéssel formálja meg, erős akcentust használ, áhítattal beszél arról, amiben hisz. Számomra pont ezért hat unalom tárgyának ez a nő. Elvileg a koponyák rejtélyének megoldásától valami rendkívüli tudást remél, melynek eredete földönkívüli.
Gyenge motivációja mellett a karizma is hiányzik belőle, bár ez szintén nem Blanchett hibája. Első találkozása Jones-szal a nevadai sivatagban még felruházza némi tekintéllyel, mint a néhai Sztálin egyik kedvenc tudósát, és odaadó hívét. Mikor viszont már Indiana is tud a koponyáról, az események sodrásában egy eldobható rajzfilm-főgonosszá degradálódik, aki hol fogságba ejti őket, hol hagyja megszökni.

Egyszerűen szánalom az a jelenet, ahogy Indynek megmutatja a kristálytárgy erejét! A tárgy valahogy "stimulálja az emberi agy egy nem használt régióját", így aki hosszan belenéz, beleőrül. Ennek magyarázata inkább érdekelt volna, mint maga a felállás:

• egy kiszúrhatóan parókahajú női smasszer
• hamis akcentussal és pózoló járkálással
• arról szónokol, hogy a koponya mágikus erejével leigázhatják tömegek elméjét,
• ha ők is olyan hosszan és bambán belebámulnak a koponya szemeibe, mint Indy és Oxley
• ami egy gyík fejcsontjának néz ki, szilikonból.

Sztálin említése 2 nagy okból bökött engem bordán. Egy az, hogy nem mutatják őt magát, és ez hiányérzetet kelt. Hitler "cameója" Az utolsó keresztes lovagban a 4 mű legerősebb szcéjánaként vonult be számomra a mozitörténelembe. Ehhez képest a másik nagy diktátort csak elemlegetik 1 vagy 2 jelentéktelen párbeszédrészletben. Csalódást keltő.
A másik maga az ötlet. Tudomásom szerint Joszif V. Sztálin meglehetősen fölhözragadt ember hírében állt, akit vajmi kevéssé érdekelt az okkultizmus és a szent tárgyak. Ez az érdeklődési kör egyértelműen a másik szélsőoldal sajátjának számított.



Sziluettje talán kivehető annak a mellékszálnak, ami a 3. rész egyik fő témáját adta. Az apa-fiú viszonyt. Spielberg és Lucas felajánlottak egy cameót Sean Connerynek, amit visszautasított (bár később azt nyilatkozta, tetszett neki a Kristálykoponya Királysága). Szerencsére legalább láthatjuk I. Henry Jonest egy régi asztali fotón, annak jeleként, hogy az idősödő Indy sokat gondol rá.
Connery hiánya zavart leginkább a szereplőválogatás terén. A létező legrosszabb választásnak tartom Shia Labeuf-ot III. Henry Jones, Indiana fiának szerepére. Azért emelték be, mert 1 éve, a Transformers óta húzónévnek számít a fiatal nemzedék szemében? De mégha így is lenne, a lényegen nem ez változtat. Nem látunk mást, csak szürke, topis, fekete bőrcsekis kölyköt, aki néhány laza egysorossal próbálja magát a fiatalabb, még lázadóbb generáció képviselőjeként feltüntetni.


Koncepcióhiba, hogy a 3. részbeli apa-fia konfliktust akarják ráhúzni erre a párosra is. A körülmények csak madártávlatból ugyanazok. Az utolsó keresztes lovagban ifjabb Henry Jones azért neheztelt édesapjára, mert maradi akadémistának tartotta, aki szenvedélyéért elhanyagolta a családot. Évekig nem is találkoztak, ám a legnagyobb rejtély, amit végül közösen feltártak, mindkettejüknek segített megérteni a másik látásmódját az ereklyekutatásról, és általában a hitről. Ott jellemfejlődés kapcsolódott mind az ereklyéhez, mind a két férfi főhős kapcsolatához.
Nem működik a párhuzam a mostani duóval, és nemcsak mivel "III. Henry Jones" sehol nincs karakterként az apjához képest. Indianának fogalma sem volt róla, hogy létezik egy gyereke. Ezt Marion csak akkor fedi fel előtte, mikor a futóhomokba süllyednek. Addig pedig talán 3 vagy 4 közös jelenetük volt, és azok semmi érzelmet nem generálnak. Nincs meg a szülő-gyerek kémia közöttük; mindössze Ford csibészes vigyora, és az örökölt "fiatalúr" megszólítás kozmetikáz rajta egy keveset. Folyamatosan emlékeztetnem kellett magamat, kit is játszik LaBeuf, annyira nincs semmi személyisége.



Egyetlen okból üdvözöltem az elképzelést. Nem a humor, nem a "családi kalandfilm"-zsáner, és végképp nem a nádvékony nosztalgiaromantika miatt Indy és Marion között. Hanem mert egy kedvelhető protagonista kap tisztességes befejező kört a történeten belül (hogy a film maga jó szériazárás-e, az más lapra tartozik). Akárcsak a Halálos Fegyver 4., a Kristálykoponya Királysága is az időskori családalapítás örömével honorálja a sok strapát, amin a főhőst keresztülvitte választott életmódja. Indianát a végén dékánhelyettessé nevezik ki, illetőleg összeházasodik Marionnal.
Sokatmondó közjáték, mikor Indy kint hagyott kalapja besuhan a templomba, Mutt felveszi, de Indy kiragadja a kezéből, és a saját fejére rakja távozáskor. Vannak olyan attribútumok, amiket nem lehet átadni az új nemzedéknek, sugallja a jelenet. Amik örökre egy bizonyos emberalak saját tulajdonságai maradnak. Indiana Jones egy bizonyos személy, nem egy átadható címer. Tekintve, hogy kit is casting-oltak a fiú szerepére, még inkább örültem ennek.

A látványvilág oroszlánrészt passzol az elődökhöz. Spielberg és operatőre, Janusz Kaminsky képes volt visszahozni Az utolsó keresztes lovag hangulatvilágát. Nincs teletömve speciális effektusokkal, mint Lucas saját Star Wars Előzmény-trilógiája. Néhol ugyan gyenge a CGI minősége (pl. az ugráló majomsereg tiszta Avatarnak nézett ki!), vagy egyszerűen illogikus történésekből áll (pl. Mutt és Irina vívópárbaja két mozgó járművön). A sehonnan előbukkanó gyilkos hangyák, a sivatagi rakétaszán már elvárható furcsaságok Inidana Jones világában. És személy szerint jópofának tartottam azokat a röpke pillanatokat, ahol mormoták kísérik figyelemmel Indy mozdulatait.

Az egyetlen elem, ami akarva-akaratlanul kilóg ebből, az az idegenek ábrázolása. A számtalan íráselemzés, helyszínváltás, és a templom megtalálása után megelevenedik egy földöntúli kreatúra, bántóan kidolgozatlan kontúrú, nyilvánvalóan CG teremtmény. Állítólag Lucas győzte meg Spielberget, hogy ne "idegennek", hanem "interdimenzionális lényeknek" nevezzék ezeket az entitásokat, akiktől az ősi maják a felsőbbrendű tudásukat kapták.

Nem egészen világos, hogy ez a rendkívüli tudás ugyanaz-e, amit Irina is akar, és amit megkapva elporlad-e. Szóval ezt nevezik a lények "nagy ajándéknak"? Elég bizarr lenne. Határozottan az X-akták mozifilmre hasonlít a tetőpont bevégzése, ahogy a főhős előbb megmenti a nőbarátját, aztán a világtól elzárt helyszín pusztulásával együtt figyelheti, hogyan távozik egy korong alakú csészealj az égbe. 

Spielbergnek semmi önvizsgálata a kristálykoponya szerepének meghatározásban. Nemcsak, hogy a sokáig nézése megőrülést okoz, de ezenfelül

• kulcsként funkcionál a sírkamra bejáratába;
• egy földönkívüli lény hüllőszerű fejét ábrázolja;
• 13 kristálycsontváz egyikének a koponyarésze;
• amihez közel érve a csontváz magához szippantja a koponyát;
• a 13 kristálycsontváz egy örvényben összeolvad;
• és megelevenedik belőlük az eredeti interdimenzionális lény.

Ez a folyamat sokkal inkább elmosódott, semmint kreatív.

De mit várhatnánk azok után, hogy a tapasztalt professzor egy próbababákkal teli célpont-város közepére megy, ahol egy atombomba-detonációt az ólomból készült hűtőgépben szánkázva sikerül túlélnie?

A 4. Indiana Jones-film tehát ha látvány és hangulat terén nem is, de karakterrajzában és forgatókönyvében néhány fatális hiányosságot illetve banális képtelenséget engedett meg magának. Nem is kockáztatott annyit, mint A végzet temploma; másrészt mindaz, amit beemelt a történetébe, az legalább egy átlagos kalandtúra élményét kiadta. És ahhoz viszonyítva többet is árult el a főszereplőről, minthogy nem bírja a kígyókat.


George Lucas: „Mindannyiunkat dobálnak paradicsommal. De jó móka volt elkészíteni.”